Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-23 / 70. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ hl EHU Fontos mérkőzés előtt az E. Dózsa Várms ém Iludape§t t Ház a villasoron ★ A védjegy^— névjegy •felek a Holdról Ma: Meteorológiai világnap Nemcsak a hivatalos csillagászati tavasz érkeztet köszönthettük e héten: most ünnepük, március 23-án az Ldöjáraskutatók a meteorológiai világnapot. Azért választották a világnap megünneplésére ezt az évfordulót, mert ezen a napon, 1950. március 23-án kötötték meg a meteorológiai világegyezményt. Hosszú út vezetett addig, amíg a száznál is több tagállamból álló világszervezet — mi is tagja vagyunk — együttrrmliödésére sor került. Az első kísérlet a nemzetközi együttműködésre 1853-ban történt, amikor a tengerjáró országok nemzetközi időjárás-megfigyelési szolgálatot szerveztek, hogy az óceánokon a hajózás biztonságát, növeljék. Minden meteorológiai világnapnak van egy központi témája, s ekkor szerte a világon az időjárás kutatói, tudósai ezzel foglalkoznak A mostam világnap témájának a címe: A meteorológia és a mezőgazdaság. A meteorológiai tudománynak ez a speciális ága nálunk már igen régi; a századfordulón már sok kutatást és szép eredményt ért el. A sok, eredmény közül csak néhány: a kultúrnövények éghajlati igényeit állapították meg, meghatározták, hogy milyen sortávolsággal ültessenek, milyen égtáj felé, milyen szögben szaladjanak a különféle növényeié sorai. A tiszántúli meteorológusoknak például egy érdekes kutatási területe a borpincék mikroklímájának vizsgálata. Tudott dolog volt már régen is, hogy az öreg pincékben ugyanazon a tőkén termelt bor nemesebbé érik, mint az új pincékben tartott szőlőé. Azt is tudták már; a régi pincék falát — Tó!táj hegyalja híres erről — úgynevezett nemes penész borítja és ez a „tokaji” egyik varázsszeme. De miért nem telepszik meg az új pincék falán is ez a nemespenész, még akkor sem, ha Tokajból hozzák és a falra telepitik? A meteorológiai kutatások megállapították, hogy a régi pincék hőmérséklete és légnedvessége erősen eltér az új építésitekétől. A mostani pincéknél a beton túlzott fel- használása megakadályozza, hogy „megfelelő időjárási viszonyokt’ keletkezzenek. (A régi pincéket téglából. kövekből építették, ami olyan volt, akár egy tökéletes szervezet: pórusain át lélegzett, élt. Bizonyság: Debrecenben egy megfelelően, meteorológiailag beállított pincében a Tokajról hozott boroshordó dongáiról szépen elterjedt, s a falalcat beborította a világhíres, hegyaljai, nemes penészgomba.) A mostani meteorológiai világnapon a többi közt az Országos Meteorológiai Intézet egyik legújabb eredményét is ismertetik. Kidolgoztak egu olyan módszert, amely a növények számára a talaj hasznos víztartalmát csupán meteorológiai adatokból — anélkül, hogy a helyszínen talajnedvességi vizsgálatokat végeznének — megmondja. — kőbányai — AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 7ft. szám ARA: 70 FILLER 1968. március 23., mom bet Elhallgattak a fegyverek a Jordán folyó mentén Jordánia! erők megsemmisítettek 45 izraeli harckocsit AMMAN: Jordániái hivatalos jelentés szerint az utolsó izraeli katonai egységtől is megtisztították a tűzszüneti vonalig terjedő Jordániái területet. A harci cselekmények 15 órát tartottak és ezek során a jor- dániai erők megsemmisítettek 45 izraeli harckocsit több mint félszáz különböző járművet. lelőttek öt izraeli repülőgépet Becslések szerint üovotny lemondott PRÁGA (CTK): A csehszlovák kormány pénteki rendkívüli ülésén tudomásul vette Antonin Novotny lemondását a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének tisztségéről. Az alkotmány 65. cikkelyének értelmében az új köztársaság: elnök megválasztásáig a kormány látja el a köztársaság, elnök funkcióit. Az alkotmány fenti cikkelyének értelmében a kormány megbízta a miniszterelnököt, hogy lássa el a köztársaság elnökének bizonyos teendőit, — vegye át a megbízólevelet a diplomáciai képviseletek vezetőitől és nevezze ki a csehszlovák diplomáciai képviseletek vezetőit. írja alá a nemzetgyűlés által elfogadott törvényeket és a nemzetgyűlés elnökségének rendeletéit. A kormány tudomásul vette, hogy a köztársasági elnök megválasztásáig a fegyveres erők főparancsnoksága a kormány elnökére száll át. A térképen nyíl jelzi azt a térséget, ahol az Izraeli erők március 21-én átkeltek a Jordán folyón, hogy fegyveres akciót hajtsanak végre Jordánia ellen. ,*-«6« (Teleíoto — MTI Külföldi Képszolgálat) as izraeliek 206 halottat vesztettek. sebesültjeik száma ennél is nagyobb volt. A Jordániái közlemény a saját veszteségeket 20 halottban. köztük hat tisztben és 65 sebesültben, köztük 12 tisztben jelöli meg. A jordániai hadsereg 10 harckocsija és 10 más járműve, valamint két lövege semmisült meg a küzdelmek sarán. TEL AVIV: Izraeli részről Eskol miniszterelnök nyilatkozatban, míg a vezérkari főnök sajtóértekezlet keretén belül ismertette a csütörtöki agresz- szió mérlegét. Eskol az agresszió indokolásaként arra hivatkozott, hogy „Izrael nak jogában áll, ezt az utat választania” állampolgárai megvédésére. Az izraeli vezérkari főnök azt állította, hogy az izraeli hadseregnek nem volt szándékában 10 kilométernél mélyebben behatolni a tűzszüneti vonalon túli jordániai területre és. hegy a kitűzött célokat elérték. 24 óra a külpolitikában PÉNTEKEN HALLGATTAK ugyan a fegyverek a Jordán folyó mentén, de Izrael újabb támadása Jordánia ellen változatlanul élénken foglalkoztatja a nemzetközi közvéleményt. Izrael ismételt katonai lépése' különösen azért esik súlyosan latba, mert a Tel Aviv-i kormány ez- zel újból kifejezésre juttatta: fittyet hány a Biztonsági Tanácsra, amely tavaly novemberben megbélyegezte agresszióját, semmibe veszi az ENSZ-et és alapokmányát, ragaszkodik agressziós céljaihoz, elveti a konfliktus politikai rendezésének lehetőségét. A Biztonsági Tanácsnak , erről szóló vitájában igen találóan állapította meg Csa- torday Károly, hazánk ENSZ-képviselője: Izrael vezetői már azt a jogot követelik maguknak, hogy saját elhatározásukból, kényük-kedvük szerint indítsanak háborút az ENSZ más tagállamai ellen, felül kívánják magukat helyezni az alapokmányon, amely az ő értelmezésük szerint mindenkire kötelező, csak éppen számúkra nem. Izrael újabb támadásának egyik fejleménye, hogy az — a jelek szerint — ráébresztette az arab országokat az egységes fellépés fontosságára. Közel hozta egymáshoz a korábban egymással szemben álló arab államokat, új csúcsértekezlet összehívását tervezik, és egységes katonai- fellépés szükségességét emlegetik. A NAP JELENTŐS külpolitikai eseménye Antonin Novotny lemondása Csehszlovákia köztársasági elnöki tisztéről. Az erről kiadott hivatalos közlemény utal arra, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, mielőtt a lemondással való egyetértését kinyilvánította, megtárgyalta a kialakult helyzetet annak kapcsán, hogy az utóbbi időben felszólítások hangzottak el No-- votny lemondására. Az elhatározás tehát egy bizonyos idő óta már tartó folyamatot zár le és hoz minden bizonnyal nyugvópontra. A FRANCIA POLITIKAI közvélemény mind többet foglalkozik Fock Jenő magyar miniszterelnök küszöbön- álló franciaországi látogatásával és nagy teret szentel az eseménynek a francia sajtó is. Három nappal ezelőtt a France Nouvelle közölt ezzri kapcsolatban fényképekkel illusztrált nagy cikket, pénteken pedig az Humanité kezdett cikksorozatot Magyarországról. A cikkek a hazánkról adott általános ismertetéseken túl méltatják a magyar —francia kapcsolatok fejlődését, elérrizik a kulturális, gazdasági, kereskedelmi, tudományos-műszaki együttműködésben rejlő lehetőségeket, és kiemelik: ez az első alkalom, hogy magyar kormányfő Franciaországba látogat: Nagygyakorlatra behívóit tartalékos katonák között Egy laktanya mindig tele van programmal. A katonák végzik a kiképzésben előírt feladatokat. Ez a laktanya, ahol viszont most vagyunk, tegnap éjszakától >AA^AAA<VWSA/NAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^VVVWVA^AAAAAAAAAAAAAAAAAA/NAAA^VVVNA^WVVVVVVVVWVVVVVVVWW^ Arab ösztöndíjasok Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság közötti műszaki, tudományos egyfit1- nűködési szerződés alapján 90 ösztöndíjas arab fiatal Budapesten tanul vasipari sz:>’ -iákat. Képünkön: a gépipari technikum hegcsztőműhelyében oktatják az arab fiatalokat. (MTI foto — Kovács Uyula felvétele) a megszokottnál is mozgalmasabb képet nyújt a látogatónak. Gépkocsik, kétéltűek, ágyúk, harckocsik és egyéb katonai eszközök sorakoznak végeláthatatlan sorokban a szabad területeken. közöttük idősebb és fiatalabb katonák tevékenykednek. mások pedig a körletekben a kijelölt helyeken folyó foglalkozásokon vesznek részt Mindenki nagy kedvvel, céltudatosan végzi a parancsban előírtakat Egy részük március 21-én még az íróasztal, a munkagép mellett dolgozott, vagy a szántóföldeken végezte termelő munkáját most pedig egyenruhát öltött magára, hogy a Magyar Néphadsereg kiképzési tervének megfelelően, hadgyakorlaton vegyen részt. Március 22-én a hajnali órákban ugyanis sok családhoz csengetett be a postás: behívóparancsot kézbesített amelyen azt állt hogy az illető a legrövidebb időn belül jelentkezzen a kijelölt helyen. Bizony, nem volt könnyű otthagyni a meleg ágyat a feleséget. a gyerekeket teljesíteni a hirtelen kapott feladatot, de amint a látvány is bizonyítja: a tartalékos tisztek, tiszthelyettesek, honvédők a vártnál is jobban teljesítették kötelezettségeiket. Szervezetten, fegyelmezetten hajtották végre az elgondolásokat. kitűnőre vizsgáztak honvédelemből és hazaszeretetből. — Állíthatom, az eddig eltelt időben az egész társadalom bizonyította felkészültségét — mondja a parancsnok. — Tervszerűen bonyolította le munkáját • szító Parancsnokság, a rendőrség, a posta, a párt és tanács szervek, de még a családok is. Ma délelőtt nem egy feleség hozta például férje után a szemüvegét, a gyógyszerét stb. amelyet a nagy sietségben odahaza felejtett Ez is a segítőkés zsebről tanúskodik. Amerre csak járunk az udvaron, mindenütt katonákat látunk. Ruházatuk új, modem. testhezálló, fegyvereik is a legkitűnőbb típusokhoz tartoznak. Ismerős is találkoztunk, feldebrőiekkel, kai. novajiakkal. lik: mindenük meg van, . jól érzik magukat, és készek a további feladatok teljesítésére. Kónya Laios tartalékos alhadnagy magyarázza, hogy volt olyan ember, aki betegen taxiba ült és úgy teljesítette a parancsot, a bevonulást! Természetesen hazaküldték— A mostani gyakorlat célja a tartalékosok továbbképzése — folytatja a parancsnok. — Ennek egyik részét teljesítették, a többi ezután következik. Gyakorlaton vesznek majd részt és egy nyilvános dísszemlén, amelyre ezúton is szeretette! megt ívunk mindenkik Ezután a tartalékosok visszatérnek családjukhoz, illetve a termelő munkába... Az alakulat udvarán egységek vonulnak. Fegyelmezetten haladnak, mintha már tegnap is ezt gyakorolták volna. Régi katonacimborrák, ak*t összeszoktak, akik ismét találkoztak és újak. akikkrf ezután kötnek majd barátságok