Heves Megyei Népújság, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
tlÖ IRODALOM Balogh Edgár új könyvéről K edves kiadvánnyal lep- ** te meg olvasóit a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó; Én tintás esztergapadom a eín»e. Aki végigcsodálta Balogh Edgár nemrég megjelent Hét próbáját, nyilván érdeklődéssel veszi majd kézbe ezt az új könyvét is. És nem fog csalódni: a csaknem félszáz finom tollrajzot, miniatűr esszét, útirajzot (nehéz lenne közös és pontos műfaj- megjelölést találni) tartalmazó kötet pompás könnyedséggel. sok lírával kalauzol bennünket egy új, szocialista világ formálódásában. S mindjárt az elején vessük a papírra: nem tendencia nélkül van ez így. Balogh Edgár a „közíró”, a publicista, a „szervező” szólal meg bennük, akinek már eddig is annyi sokat köszönhet a magyar literatúra, de egészében glóbuszunk ama különös, problémákban és szépségekben egyaránt gazdag és változatos része is. mit Közép- Európának hívunk. Azt írja könyve bevezetőjében: „Gyakorlati célom van minden sorral. Akár szerkesztői, akár tanári vagy írói. esetleg éppenséggel családi szerepemről van szó’ Kolozsvárt és a vidéki kiszállásokon (ilyenkor futnak szét kusza vonalak a háromszögből a megújho- dó ország minden sarkába), a betűket azért ütöm le. hosrv valahol valaki átvegye látásomat ...” S a változások, mélyek teljesebb láttatását kívánja elősegíteni, olyanok és oly nagy számúak. hogy ámulatba ejtik az embert. Ámulatba és csodálatba, mert az író következetes összehasonlításokat végez; több évtizedes emlékekhez viszonyít egy-egy ma felfedezett városképet. tájat, szobrot, embereket. így van ez, ha a Kolozsvári testvérek híres Szent György-szobrának Kolozsvárott elhelyezett bronzmásáról (eredetije a prágai vár egyik ékessége), helyesebben e másolat új, az alkotás értékeit jobban kidomborító környezetbe kerüléséről szól. vagy éppen a hajdani Temesvár és a jelen kori képét veti Dózsa-szobor helyét”, s amely ma „tudományos magaslatával és sajátos feladataival vonz”. rje nem lehet meghatott^ ság nélkül olvasni az Aradi msszanézőt sem, a kötet nyolcadik írását, melyben 1849 vértanúinak progresz- szív momentumait idézi fel. tanító szándékkal: „Az aradi múzeum a forradalmi emigráció működésének szemléletével bővül. Balcescu és az őszinte együttműködést kereső Teleki László anyagával lengyelek, oroszok, olaszok mélyülő forradalmi kapcsolataival s Kari Marx figyelmeztető bírálataival. Mindezek együtthatásukban végül is diadalra segítették a román függetlenséget a nagyhatalmak törekvéseivel szemben. S méltó folytatásként a hagyományos múzeumi törzse anyagnak n°m hiányzik majd a vitrinekből Klapka György honvéd tábornok Cuzánál vagy Vasile Alecsandri, a költő-diplomata Kossuthnál tett látogatása sem, s e látogatások eredménye: a szegedi megegyezést megújító 1859- es turrni román,—magyar szerződés. így válik mai fejlődésünk újabb fokán még teljesebbé a múlt nagy panorámája. Igaz okulására mindnyájunknak, akik a proletariátus nemzetköziségére alapozzuk hazafias hűségünket’”. U mennyi kedvesség, fl- nőm líra árad a kimondottan irodalmi vonatkozású írásokból is! Ahogy a rokon nemzet fiát, a „komi költőt” (zürjénnek tudtuk ezt a népet hajdan) köszönti, aki a Horthy-korszak „turáni” tébolya idején jött Budapestre, az Eötvös-kollégiumba rokon nyelvet, a magyart tanulni; avagy épp Szása Gers- kovicsról szól. a magyar szó avatott orosz tolmácsáról, egyaránt a népek megértését, egymás iránti tiszteletét, an-, nak tudatos terjesztését kí-t gát, aki ma már gyermekeivel együtt tagja a romániai magyarság, de egész Közép- Európa modern kultúrájának is. S lám. még egy olyan, inkább tán kulturhistóriai-iro- dalomtörténeti érdekességszámba menő eset sem kerüli el Balogh Edgár figvelmét. mint a kolozsvári Bolyai Farkas-ősbemutató, a híres „marosvásárhelyi matematikus. csillagász, kályhaépítő, erdész és pedagógus” másfél század előtti drámájának bemutatója, melyről Abafáv Gusztáv s a kolozsvári Babess—Bolyai Tudmányegyete- men magyar szakos hallgatói fújták le a feledés porát. Ez utóbbi írás egy kicsit már jelzi azt is. mennyire mindenre figyelmező. kora változásait- eseményeit gondosan számba vevő tudós és íróember Balogh Edgár: hisz a fentieket! túl még számtalan, igazi pub- ldcisztikus érdekességet (és vele lényeget!) jelentő téma (máramarosszigeti építkezés, a Korunk nagyváradi ifjúsági „szellemi tornája”, egy ismeretlen fiatalember halálos balesete, a szatmári vagy nagybányai művészek újabb és újabb produkciói stb.) indul el tollvonásai nyomán a halhatatlanságba. Ű's végül még valami. ^ Nem is a leglényegtelenebb: sohasem veszítjük szem elől a kötetet lapozva a Sarló indította Balogh Edgárt, aki egy szép munkásélet legjavát áldozta az Ady óta szakadatlanul izmosodó. Közép-. Kelet- és Dél-Európa népeinek egymásra utaltságát szorgalmazó gondolatnak. Méghozzá a legprogresszívebb, szocialista eszmeiséggel. Erről vall a már idézett aradi vonatkozású írás éppúgy, mint a mai Olténiára ablakot nyitó kis „lélekrajz” vagy éppen a könyv Ady. GaM Gábor, Tudor Vladimi- rescu és mások emlékét idéző sorai... Lókos István TÉNAGY SÁNDOR: Olajvirág Olajvirág nyílt ki a kövön, okos gépek és ügyes szerszámok között; vagy csak én láttam virágnak az olajtócsát, a munkásnak öltözött parasztgyerek? Más talán nem is vette észre, a műhely megtelt mezővel, éggel, madárral, fűvel, és füttyömet nem is érthették sokan, amint a gépek közt táncolt fodrosán, azt hitték: presszóba megyek este — pedig csak a Vidék tücskölte emlékeit. Olaj virág! Köszönöm, hogy észrevettél és ajándékba adtad a gyárat; azt látom benned, mit a földben nagyapám: kettőnk szerelméhez nem kell magyarázat. Olaj virág, ha egyszer, hitemben megcsalatván csak tócsának látlak és ezzel megtagadlak, versem sem lehet többé világra-nyíló műhelyablak. egybe, a régi, „hetedíziglen” úzletszagú kultúrával kérke- dőit. az „újért, másért” küzdő, „proletár internacionalizmussal” fémjelzettet, ahol a felszabadulási után „román, magyar, német és szerb szellemi munkások” „közösen cö- vekelték ki... a felállítandó vánja szolgálni S csak ter- J mészetes. hogy hasonló szen-j vedély fűtó akkor is, ha Nagy > Istvánról, az erdélyi magyar ^ próza szocialista mesteréről, t vagy éppen Kós Károlyról | szól aki nyolc évtizedével aj háta mögött is megőrizte épí- • teszi, írói s grafikusi nagysá- > Sipkay Barna; j FORGÁCS KÁROLY: Hó zápor Honnan tudják vajon az elemek, mi forr, zsong bennem csont, izom között, mi szorítja satuként a mellemet, s mitől derülök fel vígan rövid percek karjaiban, mint megmenekült üldözött? Huszonöt fok süti az arcomat és hideg szellő pólyálja be a testem, 'orróság, hűsség hasogat — egyszerre megkergül a lég, a nap megszenesedve ég, s hull rám a hó eszeveszetten! Hózápor forog, sűrű körbe: apró pihék és duzzadt pelyhek, de mielőtt rátelepednek ágra, tetőre, lombra, földre: a nap a felhőt félrelökve lezuhan sugaraival s elül a néma hó-zsivaj. A pihék mint elapadt könnyek a hegy mögé repülnek ködnek A gyógyulás fénye melenget, a valóság bőrén áttör a derű, mint szívós avaron áttörnek a zsenge hóvirág-sziklalevelek: és bár az Idő sokszor leterít, szívem mindig újra felemelik meleg szemek, szavak és jó kezek. Ketten az éjszakában Az elmúlt vasárnap, negyven éves korában elhunyt Sipkay Barna, József Attila-díjas író. 1954 óta újságíró volt- Irt novellát, drámát és regényt, de minden írását az egyszerűség, az emberiesség jellemezte. 1965-ben SZOT -díjjal, 1967-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Ezt az elbeszélését, amelyet az alábbiakban közlünk, szinte egy időben kaptuk halála hírével. Senki sem gondolta volna, hogy ez lesz egyik utolsó írása, s felette már gyászkeretben .jelenik meg a neve. Egy percet állt a vonat. Amikor eldübörgött. a professzor ottmaradt a sínek között egy nagy táskával. Olyan üres volt az állomás, mint egy frissen ásott sírgödör. — Hordár! Hordár! Előcammogott egy vasutas. Nyugodtan hallgatta a professzor dühöngését, aki elátkozott dögtemetőknek titulálta a helységet, s a kérdésre, hogy itt talán járvány pusztított, csak egyszerűen „nem, uram”-mal válaszolt. — Hát akkor mire várunk? A hordár a professzor türelmetlenségét nyilván tréfára vette, mert a táskára bökött: — Ezért hívott, uram? — Talán sakkozzunk itt, úgy gondolja? — Ön szeret sakkozni? A messziről érkezett most már nyugtalanul sandított körül. Hiszen csupán ketten vannak. És éjszaka. — Én ugyebár most érkeztem A táskám meglehetősen nehéz. A feladat egyszerű: megemeli a táskámat és mindketten, elindulunk. Tehát? A hordár jóindulattal mosolygott az öregemberre. — Elég nagynak látszik a poggyásza, uram. Valóban olyan nehéz is? — Győződjék meg róla — mondta a professzor. A vasutas azonban cigarettát puhítgatoft és rágyújtott. — Mi van benine? — Hogyhogy mi van benne? — kérdezte a professzor. — No igen, mi van benne? — Minden! Érti! Minden! — Akkor csakugyan nehéz lehet. A helyzet pedig az. hogy én nemigen szoktam nehéz poggyászokat az utasok nak továbbcipelni. — Tisztázzunk valamit Ma ga hordár? — Hát uram. ez nézőpon kérdése. Ha értem kiált, ak kor igen, hordár vagyok. — És ha felszólítom, hog hozza a bőröndömet? Akko már nem bizonyos, hog hordár? — Valahogy így. uram. A professzor felkacagott aztán morogva pénztárcáié bői kisebb bankót választót' — Itt van. fogja és küld jön egy másik hordárt ak beviszi a poggyászomat. — Látja uram, ez az. arr nem lehetséges. — Mi nem lehetséges? — Egyedül vagyok, uram - mutatta fel bütykös, vasta ujját az ember. — Ne tréfáljon velen hallja? — Dehogy tréfálok. — Mit akar tőlem? Pénzt — Nem vagyok rabl< uram. — Valami szándéka csa van, nem?! — Nekem semmi, uram. A professzor leült a be röndre. A hordár egykedvűe dohányzóit —• Meddig fogunk itt rostokolni? — kérdezte az öregember. — Az öntől függ, uram. — Tőlem? Hogyan? £n nem bírom már a poggyászt nem érti? — Hogyne érteném. Nem bírja Elhiszem. — Akkor? — Már egyszer kérdeztem, uram, hogy mi van benne. Nem kíváncsiságból. De ön megsértődött. — Lehetséges, de nem értem. mi köze a bőröndöm tartalmának az ön tevékenységéhez? — Esetleg javaslattal szolgálhatok. Amennyiben igényli, uram. — Tehetek mást.? — Tehát igényli. Ez esetben megpróbálhatná, aratni kissé könnyíteni a ooggyár- szán. — Mit mond? — Átnézhetné és kidobálhatná a felesleget. — Őrültség! — Kérem, ne bosszankodjék. Mondtam, ez csak javaslat. Az ember sok dolgot rakosgat a lakásában 's, már nem tudja, miért és ntt. csak amikor költözésre kerül sor, kiderül, hgy csupa fe'esleses limlom, amivel telve vannak a fiókok. Talán átgondolná, uram, bizonyos benne, hogy ami a táskájában súlyosodig mind szükséges? A professzor töröl Pette a szemüvegét. Szemügyre vett^ még egyszer az állomásit, a1
