Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-12 / 268. szám

■-V--. 175 éves az erdélyi magyar színjátszás & — Kótsi Palkó János a kolozsvári magyar színészet meg­alapítója. g Ä évvel ezelőtt, 1792. november 11-én hangzott el az e ső magyar nyelvű színi előadás Kolozsvá­rott, a Rhédey-ház emeleti tánctermében, amelyet az Er­délyi Nemzeti Játékszíni Köz­társaság vett bérbe erre az al­kalomra. Pest-Buda alig két ével előzte meg Kolozsvárt a magyar színi előadások tekin­tetében, de a pest-budai 1790- es két előadás után a főváros­ban is csak 1792 május 5-én kezdődhettek el a rendszeres játékok. A hivatásos magyar színé­szet mind a fővárosban, mind pedig Kolozsvárott a „nemzeti nyelv pallérozásának” célkitű­zésével indult meg. A felvi á- gosodás nemzeti eszméket hir­detett, s a nemzetté válás egyik eszköze a nemzeti nyelv fej­lesztése volt. Ebben azonosak a pest-budai és a kolozsvári törekvések. Ko ozsvár azonban szerencsésebb helyzetben volt: polgárai, köznemessége, sőt fö- aemessége körében is támoga­tói. pártfogói voltak a magyar színészetnek. Az első színtársulat, amely magát „Köztársaság”-nak ne­vezte. hat fiatalemberből és négv leányból állott. Az elöl­járó tisztét, aki első vo't az egyenlők között, kezdetben Fe­jér János látta el, míg a tár­sulat rendezője Kótsi Patkó János volt. Ö mondta ki az első szót a Rhédey-ház szín­padán 175 éve a „Kölcséry, vagy a titkos e lenzés” című először előadott színműben. Nemsokára a „köztársaság” ve­zetését is átvette. Ez a nagy műveltségű, világot járt. több idegen nyelvet beszélő férfi a pártfogó id. Wesselényi Mik­lós segítségéve' nemcsak anya­gilag lendítette fel a színjátszó társaságot, hanem elméleti ta­nításaival és gvako lrti útmu­tatásaivá’ megterem le'te a szí­nészoktatás és nevelés alap­jait. megírta az első magyar nyelvű színház- és drámatör­ténelmet Amikor átvette a ve­zetést szabályozta a társasán működését és meghatározta a jó vezető és a jó színész kí­vánalmait: „A színjátszó sokkal fonto­(Korabeli rajz.) sabb ember a Köztársaságban, mint amilyennek sokan képze­lik. Az 5 kezében vannak a lép­lek munkáját ébresztő szerek, melyeket sem a törvény, sem a király tekintélye mozgásba nem hozhat. A hatalmas, a magát tettető kivonja magát a törvény hata ma alól, de a színjátszóé alól bajosan, sőt egyáltalán nem, ha a színész jól játszik. Ki büntette meg Nagy Sándort, hogy Clotust megölte? Hát IX. Károlyt, hogy tu aj dón jobbágyait öl­dökölte? De a dán királyt meg­büntette a játékszín, nem áll­hatta ki lelke furdalását és vi­lágosságra jőve, hogy Ham et apját ő ölte meg. A törvény csak azokat a vétkeket büntet­heti, amelyek nyilvánosságra kerültek, de a bűnös lelkére nem hat; e'lenben a színész hatalma behat a szívre.” ho£y ha a színész jól játssza a szerepe.., a régi dicső nagyokat alakítva, azok eredményeit és tetteit je­lenvalóvá teszi, a nézőket és hallgatóságot csak követésére, serkenti, tehát erősíti a jó er­kölcsöket, a nemzeti érzést,1 Kótsi Patkó János síkraszáll az őszinte, természetes játék és beszéd mellett és ösztönzi színészeit műveltségtik, nyelv- 1 ismeretük, zenei és képzőmű­vészeti ismeretük gyarapításá­ra, mert csak ezek birtokában 1 játszhatnak történeti, külhoni, más rangbéli vagy éppen feje­delmi személyeket hitelesen, egyszerű szavakkal és köznapi példákkal bizonyítja mindazt, i amiért színészoktatásunk min- ' dig küzdött, s ami a színész-' nevelésnek ma is legfőbb fel-' adata. ( A 175 évvel ezelőtt alakult erdélyi színi „köztársaság tag­jai és részben utódai jöttek át Erdélyből Magyarországba, hogy Miskolc, Debrecen, Sze­ged lakosságával is megismer­tessék a magyar színészetet, ök jöttek fel Pestre 1807-ben, hogy a „Hacker”-ben, majd a Rondellában a fővárosi máso­dik magyar színtársaság tag-i iáiként működjenek, művésze-! tűkké! és példájukkal toboroz . zák az újabb színjátszókat — ] Dérynét, Kántoráét, Megyerit, JEVGENYIJ VINOKUROV; r 09 iszonyú ••• Ö, iszonyú küzdelem kell, legyűrni azt, ami gátol, hogy a szárny meredeken fel- íveljen vízből, sárból; 0, micsoda indulat kell, már-már átizzadva csontig, köröm alól vér gyöngye serken, amíg a szárny kibomlik... S mikor elakad az ajkon minden dal — mélyen alant nőni kezdenek kavargón a földi körvonalak! Kovács Sándor fordítása SZAMUIL MARSAK: Hányszor ösztökéltem... Hányszor ösztökéltem, buzdítottam az időt, míg száguldott velem. Megzargattam, sarkantyúba fogtam, úgy figyeltem, száll-e sebesen, Ráérősen megyek már, a földet hallom így is lépteim alatt. Hallom, ahogy beszélnek a tölgyek, mélybe fut az erdei patak. Nem lassúbb, csak csendesebb az élet: esti erdő, csendes nyugalom. Búcsúzó lomb suttog a sötétnek. Kettőnk helyett magam hallgatom. Fodor András fordtása DONKÓ LASZLÖ: EMLEK A pontosságig súlytalan gyerekkor a szívedre üt, majd továbbáll, gondtalan emlék a szülőház falán egyetlen tábla, sárgult márvány. Anyám biciklijén a fájdalom űz, fejem a kín vasabroncsában, orvosi kés szikrázó igézete van velem csak a rőt magányban. Visszafelé a hű kanális kísér, anyám fullad, majd beleszédül, a koponyámon kitartó varangyként lázas szemű, vérgennyes lék (ű, S aztán már a fényes értelem röptét, minden világos, tiszta törvény, csak állok magam előtt mezítelen, kínoktól szabadultán, pőrén. BARANYI FERENC: §lncca(é Amíg csupán lopjuk magunknak egymást; csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom a folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el. OSVÄTH GABOR: Vakító lepedő magasan: kék. A föld barnára pácolt falusi ágy; Hűsít, csillapít, bebugyolál az ég, Nyugtat felhőtlen álom, tiszta vágy. Puha dunnyha a kegyes könyörület: Fű, amit a birka szájába kap, Egy távoli csúcsosbefőttes-üveg: Őrt álló fa vállán villog a Nap. Ha felkelek tücsök kínál lágyan, A Nap: szelet kenyér vajjal, mézzel — Meleg szellő veri fel az ágyam Csevegő, harmatos asszony-kézzel. ANTALFY ISTVÁN: Négysorosak 9 Őriás szúnyog — dong a repü'őgép. Éjszaka van, s ez egyedüli zaj. A sötétségből ilyenkor előlép egy régi árny, s bombával rám rivall. Megállt az órám. Elfeledtem felhúzni, úgy látszik. N: hát! ... Legalább addig áll felettem az idő. Higyjcm legalább... Van egy barátom. Régóta beteg. Testileg, lelkileg. Mégis, naponta küzd önmagával és a szörnyeteg bajával, úgy, hogy senkinek se mondja. A RIV« tD ZWE s £ tek, nevetgéltek vagy túrták a földet a gyerekekkel. aaik buzgón építkeztek, teli vöd­rökkel hozták apjuknak a ho­mokot, és lába elé szórták s kavicsra. Pont maga előtt lát­ta Anna szemét, ugvanolyar. színű volt, mint a haja, hal­lotta hangját, beszippantó Its a virágillatot gondozott, egy­szerű vonalú ruhájából, amaiy minden divatmajmolás és kü­löncködés nélkül, már-má: természetellenes bájjal simul- formássá edzett testéhez. Szi­ve és pulzusa a lány mozdula­tainak ütemére vert. Ilvenko- maradéktalan boldogságba? lebegett. Nem gondolkozott nem töprengett, úgy fogadtf el, ahogy volt, akár egy őseie- met, és vadul szerette. Szenvedett, ha távol vol tőle. Mihelyt idegenek, más­féle emberek társaságába? tudta a lányt, már úgv érezte hogv nem is létezik számára... Pont tudta, milyen kemé­nyen dolgozott Az esti fellé­pések előtt reszketve nyúlt e székén vagy az ágyában. Le­küzdhetetlen félelem béklyóz­ta le tagjait: most, ezen az es­tén bizonyosan elhagyja az ih let. Ma mértéktelen esetlensé; teríti földre, épületes butasáf vet véget a M-méchal-nővéret dicsőségének. Édes arca elsá pad a festék alatt, vígasztalai kétségbeesés tilt szeme mé- lyén és ráncolódott összeszorí- toft száián. Arn;1-or Pont i1,ren nek lá^+a, egészen csendben :’U moiWte. megfogta kezét mély, csillantó hangián halk megnyugtató mondatokat bú­gott. noha legszívesebben mac­kótestének egész sóivával ve­tette volna fölé magát, bőgj — hangzott a felelet —, elbű­völő vagyok. Dicsekvés nélkül, nagyon nyugodtan mondotta ezt. leszö­gezve egy világosan felismert tényt. Egy pillanatra felnézett, aztán ismét visszafordult a plüsismackóhoz, játszadozó gyermek komolyságával orchi- deás vázát állított a mancsai közé; a buja virág lilán és arany lón hailong-ott a bár­gyú elownpofa előtt. A lány tudta, hogy Pont határtalan, szétömlő kábultságban távozik tőle, és heves szívdobogással érkezik hozzá, akár a titoKban és izzón szeretett barátnőjéhez találkára siető ifjú. A férfi a kertvárosban lakott, a nagy­városban naphosszat tartó munka és tárgyalások utár. jött teára a nővérekhez, s ők megvetettek a heverőn. oda- vitték neki a teát, nyalánksá­gokkal kínálták, dédelgették. Néha felesége, Lucie, is fel­jött vele, nagyon tetszett neki a két lány: esténként azután látták Annát táncolni Angéla, aki különben is tartózkodóbb volt. még jobban megértette magát Lucie asszonnyal, ami­kor a zongoránál énekeltek. Vasárnaponként néha esvütt ültek négyesben Ponték bé­relt kertjében, málnát szed­meget. A megtestesült géniusz, a legmagasabb rendű vonzerő, a föld ékszere, az élet áldása volt ez a lány. S a férfi is tet­szett neki, mert érezte, hogy tetszik a férfinak. Felismerte derűs bölcsességét — először ez tárult fel belőle a lánynak. Mert kecses vállán ülő. vilá­gos francia fejében meglehe­tős belátás és kételkedés ural­kodott, igaz, a férfi gyakran úgy találta, hogy helytelenül él vele, és túlzásokra csábítja Ismét találkoztak, s amikor a lány is meglátogathatta őt ott­honában, bizalmasabbá és meghittebbé vált kapcsolatuk. Karját a, férfi válla köré fűz­te, ajkát kínálta neki. össze- tegezödtek. De mindezt kötele­zettség nélkül, jó barátnőként tette, legkevésbé szerető mód­ján. Anna tudta, hogy magá­val ragadja az embereket. — Milyen szép vagy — mondta neki Pont, anrkor egy délután kibontott hajjal játszott a sző­nyegen mackójával —, miiven szép is vagy te, Anna! —Nem igaz — válaszolt a lány —. nem vagyok szép. Nem aka­rom, hogv te is azt szajkózd, amit a többi. — De elbűvölő vagy — vetette ellen a férfi fegyelmezve magát, — Ez igaz Nyolcvan esztendeje született a kiváló német író. Ebből az alkalomból közöljük „Pont és Anna„ című novellájának egyik részletét Vajda Gábor i fordításában. ■ i Kezdetben, amikor először < látta, az első órákban, nem is tetszett neki Anna. Nyaká- i hoz mérten túlságosan kerek- 1 nek találta arcát, szemét pe- 1 dig fölöttébb kiabálónak; elő- i kelő dámára emlékeztető mo- i dóra kezdetben feszélyezte a férfit, azután meg mulattatta: ] közönséges görlöcskének tar- ] tóttá az ifjú teremtést. Anna i később meghívta teára — mint 1 a férfi megtudta, annak ide- 1 jén ő is alig ébresztette fel a 1 lány érdeklődését, mert in- : kább tudósnak látta, pedig l arra számított, hogy a mű­vésszel és tevékeny emberrel ■ Ismerkedik meg, de azért meg. ! hívta. Pont rózsákat hozott i neki, s az elragad!ntástól szín- 1 te ittazan távozott. A lány cse- i vegett, nevetett, fényképeit ; mutatta, régi pajtásaként és j ió barátjaként kezelte. De az i volt a legfőbb, hogv egyedül i az ő számára ült ott csak rá j azarolta minden varázsát, i imely me&mámorította a tő- J Lendvayt, Szentpéteryt, Egres- syt. A kolozsvári magyar színé­szet már a múlt század első harmadában annyira megerő­södött, hogy a pártfogók és a közönség közös erőfeszítése és adományai révén 1821-ben megnyílhatott az első állandó otthona a színészeknek, az egykori Farkas utcai színház, majd 1906-ban új otthonába költözött a Kolozsvári Nemze­ti Színház, a Hunyadi térre. Ez a színház adta a magyar színjátszásnak Szentgyörgyi Istvánt, E. Kovács Gyulát, akit az „erdélyi Egressy Gá­bornak” neveztek, s aki példa­képéhez hasonlóan szereplés közben halt meg: 1899-ben, a segesvári csatasíkon rendezett Petőfi-emlékünnepen. H osszú lenne felsorolni azoknak a kiváló művé­szeknek a nevét, akik részint Kolozsvárott kezdték pályáju­kat, részint ott is maradtak és gyarapították a kolozsvári és általában az erdélyi színészet érdemeit. Szakács Andor, De- zséri Gyula, Laczkó Aranka, Jankovics Jenő, Pór Lili az or­szág határain túl is ismert művésznevek ebből a kiváló gárdából. Hazai színészetünk az első világháború előtt rend­szeresen Kolozsvárról nyerte az utánpótlást, mert a kolozs­vári színház kiváló iskolának bizonyult. Külön korszaka a kolozsvári színészetnek Jankovics lenő működése. Szakmai tudás, a színház szeretete, széles látó­kör, mély kultúra és kiváló tájékozottság je lemezték ezt a páratlan színházi szakembert. TV cm kétséges, hogv a háromnyelvű Érdé y- ben egymásra is hatottak a nemzetiségi színházak. 9 ez a kölcsönhatás a második vi­lágháború után kifejlődött ba­ráti együttélésben a színház- kultúra általános fe'lendülését eredményezi Kolozsvárott, épp­úgy. mint az erdélyi területe­ken. Dr. Cenner Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents