Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-22 / 276. szám

A béremelések forrása IM- ível a gazdasági mecha­1 M nizrnus reformja a vál­lalatok gyakorlati feladatává vált, egyre konkrétebben kör­vonalazódnak a közeljövő kér­dései is. Napjainkban gyakran foglalkoztatja az embereket, hogy milyen béremelésekre s ámíthatnak 1968-ban. Az ed­digi gyakorlat szerint a lebon­tott népgazdasági tervek — lényegében a végzett munka színvonalától, eredményességé­től függetlenül — az állami költségvetés terhére biztosítot­ták a vállalatok évi másfél­két százalékos bérfejlesztését. A vállalatok 1968-ra már nem kapnak központi tervutasításo­kat, önál'óan határozzák meg feladataikat és a végrehajtás­hoz szükséges eszközöket is. Ezzel megszűnik a béremelé­sek eddigi egyenlősdi gyakor­lata a vállalatok között. Min­den vállalat ugyanis saját ré­szesedési alapja terhére emel­heti csak januártól a dolgozók keresetét. A részesedési alap nagysága pedig attól függ, hogy milyen nyereséget ér el a vállalat 1968-ban. A vállalatok tehát már jö­vőre eredményeiktől függően különböző mértékben emelhe­tik a dolgozók bérét. Hogy a két szélsőséget említsük: lesz, ahol változatlanok maradnak az átlagbérek, másutt viszont esetleg négy százalékkal is növekednék. A négy százalék az átlagbérek emelésének fel­ső határa 1968-ban! Ez átme­neti korlátozó intézkedés és mindenekelőtt azért szükséges, hogy a munkabérként kifize­tésre kerülő jövedelmek mér­téke ne haladja meg a józan számítások szerint előteremt­hető árualapok színvonalát. Ennek a követelménynek szi­gorúan eleget kell tenni, ha biztosítani karjuk az életszín­vonal stabilitását és emelé­sét, ha elejét kívánjuk venni az inflációs jelenségeknek. A béremelések felső határának maximálása azért is indokolt, nehogy esetleg az egyes vál­lalatok 1968-ban elhamarko­ja, a vállalatoknak előrelátha­tóan csak egy töredéke él maid a négyszázalékos béremelés­sel. mint maximális lehetőség­gel, s a többségük — mert gaz­dasági eredményük csak eny- nyit enged — kénytelen lesz beérni a szolidabb, egy-két szá­zalékkal. Az anyagi érdekeltség új rendszere 1968-tól megszünteti tehát a vállalatok közöl ti egyenlősdit a bérezésben. A vállalatokon belül már nehe­zebb szaKi.ani a kialakult gyakorlattal, az egyenlősdi ha­gyományaival, amely a közép- szerűséget erősíti és fékezi a kiugró teljesítményeket, a te­hetségek érvényesülését, álta­lában a képesség szerinti mun­kát. De azért remélhetőleg mégsem marad minden telje­sen a régiben. Az egyenlősdi ellen ható új összefüggésre ez­úttal nem árt külön is kitér­ni. Mivel a dolgozók személyi jövedelmét (bérét, fizetését, prémiumát, jutalmát, nyere- ségriszesdését) ezután egysé­gesen a vállalati nyereség nagyságától függő részesedési alap terhére növelhetik, a bér­emelésekre fordított összegek tulajdonképpen levonást je­lentenek ebből a közös vál­lalati a apból. Ha a béremelést azonban a több és jobb mun­ka hatékony ösztönzésére a teljesítmények szerint diffe­renciált kereseti arányok ki­alakítására fordítják, akkor a felhasznált összeg többszörösé­vel növekedhet a vállalati nyereség és a részesedés' alaD. Ez a gyakorlatban azt jelen­ti: ha mondjuk a vállalatnak 2 százalékos átlagbér emelés­re van lehetősége, ebből azok­nak, akik erre rászolgálnak, akár tíz—tizenöt százalékkal is növelhető az alapbérük, míg másoknak természetesen vál­tozatlan marad. A kulcsembe­rek fokozottabb megbecsülése révén, javul a vállalati munka eredményessége, létrejönnek azok a gazdasági feltételek, amelyek szélesebb körű és nagyobb mértékű béremelés­hez szükségesek. A vállalatok 1968-tól tehát ** önállóságot kapnak a béremelésekben, s ennek csu­pán anyagi lehetőségei és át­menetileg a négyszázalékos plafon szab határt. A dolgo­zók egyéb jövedelmei viszont jó munka esetén máris köz­ponti kötöttségek nélkül növe­kedhetnek. Ezért az 1903-ban képződő részesedés' alap terhé­re érdemes konkrét feladatok­hoz kötött jutalmat, vagy cél­prémiumot fizetni a dolgozók­nak. amely hozzájárul majd a minőség javításához, az éssze­rű anyagtakarékossághoz, a gyártmány- és gyártásfejlesz­téshez, a változó p'aci igények rugalmas követéséhez, vagyis a vállalati nyereség és a ré­szesedési alap számottevő nö­veléséhez. Kovács József /fftért Méneké.. ? MACKÓ nyílt Gyöngyösön — s azóta dörmög a vendég. Bosszúsan, csalódottan távo­zik a város meglehetősen új büféjétől, mert — őszintén szólva — nem ilyennek kép­zelte el, amikor nem régen hírt hallott „születéséről”. ben a Mátyás király utca MACKÖ-ban: talponállva é: szorongva — csak jóval ol csobban... Miért MACKÓ hát ez i büfé..? Talán azért, hágj ilyen nevű holt is legyei Végre a megyében — és né Átíomek-e a gondolatok a hegyeken? 1300 hold, ennek is majd­nem a fele erdő — ez az ivádi Dózsa Termelőszövetkezet c.ö d- területe. A hegyek, dombok közé ékelt falu kicsi, zárt vi­lágot alkot. A kevés föld. a gyengébb adottságok határt szabnak az alkotó fantáziá­nak, nehéz kitapogatni azt az utat, amelyen biztonságosan, el lehet indulni. Néhány évvel eze’őtt úgy látszott, az ivádlr.k megtalál­ták azt az üzemágat, amelyik évről évre nagyobb jövede­lemhez juttatja a közös gaz­daságot, s amelyikre biztosan lehet alapozni, Almát termel­tek, s ez nagyon kifizetődő­nek bizonyult. Keresett cikk vö t a külföldi piacokon is az ízletes gyümölcs, s az ivádiak büszkék voltak rá, hogy ter­mésük döntő többségben ex­portra került. Az elmúlt év különösen sikeres volt, több mint egymillió forint jövedel­met hozott az alma a közös gazdaságnak. S az idén? — Háromszór verte el a jég az a'máskertünket — mondja Fekete Miklós főmezőgazdász —, gyenge lett a minőség, s csak a belföldi piacokon akadt vevőnk. — Félmilliós' kiesés ez — teszi hozzá a főkönyvelő. — Megbukott tehát az al­ma? — Szó sincs rója — érvel a főmezőgazdász. — Kevés a valószínűsége, hogy minden évben ilyen jégverést kapunk. S hogy a hitünket az idei év nem ingatta meg, hadd mond­jak egy adatot: a jelenlegi 47 holdról a következő évek­ben száz holdra növeljük gyü­mölcsösünket. Negyven hol­don sövényszerűen telepítjük az almát, s ez a módsz.er két- szer-háromszor több termést ad, mint az eddigi hagyomá­nyos telepítési mód. — S ha újabb jégverés jön’ — Nézze, nem az a helyes módszer, ha abbahagyjuk az almatermelést, hanem az, hogy legyen egy o yan másik fő üzem águnk, ami minden év­ben biztosan meghozza a ter­vezettet. — S mi ez? — Az állattenyésztés, ezen belül :s főleg a szarvasmarha- és a juhtenyésztés. Az asztalon néhánylapos jegyzetfüzet. A szövetkezet távlati fejlesztési terve. 1973-ig a közös gazdaság meghárom­szorozza az almatermelését. Évente 3—400 növendékmar­hát adnak le, több mint száz­zá' növelik az anyajuhok szá­mát, a jelenlegi évi 500 hekto­liter tejjel szemben 1000 hek­tóikért adnak el. A szántóte­rületet csökkentik, anélkül, hogy a termés kevesebb len­ne, Intenzívebb termelési mód­szereket vezetnek be. Ezek a főbb elképzelések, ame'yeket gazdasági számítá­sok támasztanak alá. Az elképzelések biztatóak, ez embernek valahogy mégis hiányérzete támad. Mert a ter­vek buktatókat is rejtenek. Olyan buktatókat, amelyek a kis területből, a beruházási nehézségekből adódnak. — Az a baj — mondja a fő­könyvelő —, hogy minden ter­melőszövetkezet a maga fa­zeka alá akarja kaparni a pa­razsat. — Kicsi a mi területünk — mondja a főmezőgazdász —, s ez magában hordja a korlá­tokat. Szerintem egyre több termelőszövetkezet társuláséra lenne szükség, mert egyedül a kis szövetkezetek nem tudják elképzelése' két megvalósítani Közös hűtőház kellene, ahol tudnánk az almát tárolni, & később jobb pénzért e'adni. Nem ártana egy tejfeldolgozó üzem, közös fafeldolgozó, s más hasonló üzemek. A mi terveink hibája is az. hogy mindig csak saját magunkat vesszük f'gyelembe, mindent a szövetkezeten belül akarunk megoldani. És ez a kis terme­lőszövetkezetnél erősen gátol­ja a fejlődést. — Gondo'tak-e már vala­milyen társulásra? — Gondoltunk, de a tár­gyalások mindig abbamarad­tak. Minden szövetkezet azt hiszi, hogy ő ráf'zet a társu­lásra, a másik meg meggaz­dagszik. Ilyen elképzelések viszont nem segítik elő a tár­gyalásokat, s a végén nem lesz semmi a dologból. A hegyi községek, gazdasá­gok kü ön-külön kis zárt vi­lágot alkotnak. A legtöbbször a gondolatok sem tudnak át­törni a hegyeken. Pedig még a fejlődőképes hegyi szövet­kezet — mint például az ivá­diak — példája is azt mu­tatja, hogy kis területen, csak egyedül, egyre nehezebb bol­dogulni. Ésszerű munkameg­osztásra és főképpen társulá­sokra volna szükség. Kapóst Levente Ipri puliéit az áj lakótelepen dottan olyan béremeléseket eszközöljenek, amelyek fede­zetét a későbbi években nem tudják majd előteremteni. (Mint ismeretes, a munkások alapbérét akkor sem lehet csök­kenteni, ha a vállalat veszte­séggel dolgozik.) í f elyenként tévesen értel- mezték az 1968. évi négyszázalékos béremelési le­hetőséget. s arra számítottak, hogy ez — a korábbi évek­hez hasonlóan — valamennyi vállalatnál automatikusan megvalósulhat. Valójában nincs szó ilyen egységes és ál­talános béremelésről. Ez el­lenkeznék is a reform elvei­vel, de legfőképpen anyagi le­hetőségeinkkel. A túlzó vára­kozásoknak nincs reális alap­Hasonló cégér alatt ugyanis eddig Budapesten, Miskolcon vagy egyebütt a hidegkonyhai készítmények széles válasz­tékát kínálták a sokféle sü­temény, szörp, a sör és tur­mix-italok mellett. Ex a gyöngyösi mini-bolt pedig alig-alig nyújt valamit! A virsli, a főttkolbász — amelyeket tányéron, villával, de kés nélkül nyújtanak át a vendégnek — s a kocso­nya itt különlegességnek szá­mít, jóllehet, ugyanezeket bármelyik „jobb” italboltban is meg lehet kapni, csak úgy mint — a féldeciket, stam­pedliket. Ugyanúgy mint eb­hány közismert árucikket drágábban hozhassanak for­galomba ..? Jó lenne, ha a helyi érté­kesítési és fogyasztási szövet­kezet illetékes szakemberei legalább utólag mennének valami tapasztale'cserére s ennek felhasználásával az üz­letet valóban mackősitanák, gondoskodnának a bolt jelle­gének megfelelő árufélesé­gekről, választékról. A falatozó minden bizony­nyal népszerűbb lenne mint most, s tulajdonosának hírét vihetne még a megyén túlra is. (—ni) Evek óta sok bosszúsá­got okozott a gyöngyösi déli városrész több ezer lakójának az a körülmény, hogy az úgy­nevezett 8-as tömbben csak a közvilágítási lámpatesteket ál­lították fel, de az opál színű búrák napnyugta után is söté­tek maradtak. Szerencsére a jubileumi ün­nepségek ebben az ügyben is jó irányban hatottak. A 8-as tömb legtöbb utcájában a nagy október ötvenedik év­fordulójára felgyulladtak a közvilágítás fényei. Hogy miért nem mindenütt? Az okát nem kutatjuk. Pedig így az öröm nem lett hiánytalan. Kuönben is, néhány hét múlva a 8-as tömböt komplett, minden tartozékával együtt át kell adni műszakilag. Mi lesz M. ZA"Af*Ot/: Üj munkahelyemen már a legelső napon váratlan ese­mény töhént. — Vaszilij Vasziljevics! — üvöltötte falfehéren a po­rond felügyelője, amikor be­rontott az irodámba. — A hiúz megharapta a tigrist. A nőstényt. S méghozzá ott a porondon, a nézők szemelát- tára! — Már milyen értelemben? — kérdeztem. — A szó szoros értelmében. Pontosan a tarkóján. Rá kel­lett lőnünk a... tűzoltófecs­kendővel. Nem boldogul ve­le az állatszelídítő sem. Már két ostornyelet tört el a há­tán. — Hívják csak ide! — mondtam, s félretettem a na­pi ügyeket. — Az állatszelidítőt? — Miért éppen az állatsze- lídítőt? Hát ő harapott?! — Nem, nem ő, de hát ak­kor ... nem értem. Kit hív­junk be önhöz? — Hát azt, aki harapott. Azt hívja ide! A felügyelő nagy szemeket meresztve tántorgott ki az irodából, majd néhány per­cen belül két egyenruhás ember kíséretében tért vissza, akik pórázon vezetve hozták a hiúzt. A se élő — se holt állatszelíditő tűzoltófecsken­dővel követte őket s mindkét pisztolyát élesre töltötte. — Nincs beszámítható ál­lapotban — mondta remegő hangon — ráugrik az embe­rekre, mint róka a nyúlra. — Minden világos — nyug­tattam meg a köröttem álló­kat — ilyen esettel előző munkahelyemen is találkoz­tam már. Kérem önöket, hagyjanak bennünket ma­gunkra. — Én is menjek? — re- begte az állatszelídítő. — Persze, hogy menjen! Csak az maradjon itt. aki a nőstény tigrist megharapta’ — most már kijöttem a béketű­résből. Végre kettesben maradtam. A hiúzzal. Egy ideig szótlanul tanulmányoztuk egymást, vé­gül e'szántam magam a be­szélgetésre. — Úgy gondolom, helyte­lenül viselkedtél — mondtam neki szelíden, kissé elgondol­kozva a történteken. — Hát szabad ilyet tenni egy jól ne­velt hiúznak? Megharapni saját földijét? Hát lehet ilyet tenni? Ezután gondterhelten hall­gattam egy sort. Hallgatott a hiúz is. — Persze, ha nem munka közben történik — folytat­tam egy kis idq múlva — ak­kor nem kerítenénk ekkora feneket a dolognak. De a po­rondon. a nézők s em'.á'.tá- raf... Ez igazán csúnya do­log. Mit gondoljanak ezek •után a nézők? Mit tanulja­nak tőled? Arra akarod őket tanítani, hogy ha hazafelé mennek, ők is egymást ha- radálják? Igen? Ezt akarod elérni? Szégyeld magad! Beszélgetésünk első óráját a békés egymás mellett élés bonyolult problémájának szenteltem. A második óra első felében a feszült nemzet­közi helyzetről festettem hát­borzongató képet majd a még megtalálható hiányosságoknál horgonyoztam le, de az ér­demek felsorolásával sem maradtam adós. Nem bi­zony! ... A negyedik órában csupán szűk körű családi dolgokról beszéltem. Majd az általános emberi problémá­kat ecseteltem. A hatodik óra végén kinyitottam az aj­tót, és kiszóltam a folyosón várakozó áilatszelídítőnek: — Tessék, vigye el innen ezt a kismacskát! A szelídítő belesett az aj­tón, és nem akart hinni a szemének. Bizonyára azt hit­te, álmodik, mert kétszer is magába csípett, hogy meggyő­ződjék: ébren van-e? — Hát ezt... ezt hogy csi­nálta?! — kérdezte elképed­ve. — Hát... nem volt könnyű, de ment. Ezzel a módszerrel ráncbaszedtek már keményebb legényt is!... Fordította: Krecsmáry László ebből, hol tartanak a feladat megvalósításában az építők? ★ NÉZZÜNK SZÉT először a házak környékén. A tömb kö­zepén, tekintélyes nagyságú területen, játszótér és sport- pá'yák szolgálják majd a fia­talok mozgáskedvét. Majd...! Egyelőre csak elhagyott anyag- tároló az a rész. A meszes- gödörtől kezdve minden meg­található itt. Ez a rendetlen­ség még a legjobb akarattal sem nevezhető viszont köl­tőinek. A felvonulási épültek ott állnak a tér hossztengelyében. Elég régóta folyik a vita a vállalaton belül, hogy a már megkezdett 8/A tömb kialakí­tásához szükséges irodahe’yi- ségeket hol helyezzék el. Az eredmény? Az építésvezetőség még mindig a régi helyén székel, a 8-as tömbben. A majdani játszótér helyén. Meddig még? ★ AKI VÉGIGSÉTÁL az asz­faltozott járdákon, meglepet­ve tapasztalja, hogy a közvi­lágítást szolgáló betonoszlopok éppen a járdából nőnek ki. Minden oszlop, mindig a jár­dából, még csak véletlenül sem a járda és a ház között hú­zódó földsávból. Pedig lenne hely még az oszlopok számára a járda mellett bőven. Vajon miért tervezték így? Talán azért, hogy a néhány pohár italtól kissé elbizony­talanodott hazánkfia oszloptó! oszlopig kapaszkodva — majd­nem azt mondta: oszlopra fűzve — tegye meg az utat hazáig? így biztosan nem té­ved el, az tény. Ekkora fi­gyelmességét! A már nem használatos fa­villanyoszlopok is ott mtre- deznek mindenfelé — csupa-* szón. Egyikük éppen az új óvoda udvarán büszkélkedik, még reflektort is tart a csú­csán. Furcsa „érn ék” ez itt. Vajon hányszor emlegetik az óvodások az építőket, ha rá­néznek az elárvult villanyosz lopra? ★ amíg az Átadás előtt ál­ló lakótömb egyik részében minden a fejeteteján, a Vörös-1 hadsereg útját szegélyező sáv már viszont felöltötte új ar­cát. Nemcsak a tereprende- (zés történt meg, hanem a par­kosítás is és a játszóterek felszerelése is majunem befe­jeződött. A virágpaéánták ott herva­doznak es dideregnek a he­lyükön. Valószínűleg ugyanaz a sors vár rájuk, mint idő­sebb társaikra, amelyek már a nyár folyamán tönkremen­tek. A vízhiány miatt nem volt szabad locsolni azokat. Ebből a körülményből vi­szont az is kiderülhet, hogy a csupán „tervszerű” parkosítás semmit sem ér, sőt: dupla költ­séget okoz, mert kétszer kell megcsinálni. A SZÉP KÖRNYEZET elle­nére sem irigylésre méltóak ennek az utcának a lakói. Az épületekétől húsz-harminc mé­terre húzódik a kocsiút a há­zaknak mind a két oldalán. Ilyen távolságró' még tíz má­zsa szenet sem lehet kellemes bevedrezni a pincébe. És egyál­talán — bármivel besétálni az útról a házba. A gyerekek sem futkároz- hatnak örömükben a játszóté­ren, mert az oda terített zú­zott kavics életveszélyessé te­szi a szaladgá ást. Aki ezen elesik, annak a hegyes kavics valósággal leköszörüli a térdét és a karját. A játszóterekre a mosott, folyami kavics való. Az óvo­dákba és a bölcsődékbe is — az udvarra. Nem úgy, mint itt. ★ SZABAD ENNYIRE elége­detlenkedni egy új lakótömb áthdása előtti napokban? Igaz, a megjegyzések csak apró hibákat céloztak meg. De éppen azért érthetet'en a dolog, mert csak kis hibákat fedezhetünk fel a modern la­kótömbben. Persze, minden at­tól függ, honnan nézzük a hiá­nyosságokat. Ha az itt lakók szemével...! Nekik bizonyára más a vé- leményük még az aprónak tűnő hibákról is, mint amilyet a kívülálló feltété'ez. Viszont nagy örömmel nyug­tázzuk az új lakóépületek köz­ponti tv-antennáit! Ez is mi­lyen nehezen született meg... (". molnár) MfímM3 1967. november K., szer dm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents