Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-10 / 239. szám
Vietnami helyzetkép (Folytatás az 1. oldalról.) Vasárnap délután a Mekong deltájában lévő Sadec helységben benzinnel öntötte le és felgyújtotta magát egy buddhista szerzetesnö — jelenti az AFP és a Reuter. Kétségbee* sett tettét a kormány politikája elleni tiltakozásként követte el öt nappal azután, hogy egy 27 éves szerzetesnő vetett véget hasonló módon életének. A harcos buddhista mozgalom vezetője, Thric Tri Guang 11 napja folytat ülősztrájkot három másik vezető buddhista társaságában a dél-vietnami kormánypalota előtt. A vasárnapi áldozattal 15-re emelkedett azoknak a buddhista szerzeteseknek és szerzetesnőknek száma, akik 1966. óta a végső tiltakozásnak ezt a formáját választották. Saigonban az amerikai főparancsnokság is megerősítette az észak-vietnami légvédelem szombati rendkívüli sikeres tevékenységét. Az amerikai légikalózok ezen a napion kilenc gépiét vesztettek a demokratikus Vietnam légiterében. Az amerikai gépiek szombaton Hanoi tőszomszédságában olyan üzemanyagraktárt támadtak, amely eddig az amerikai pilóták számára tiltott célpontok közé tartozott. Az újabb eszkalációé lépésre válaszul, MÍG—17-es és MÍG— 21-es típusú repülőgépek támadták meg az amerikai betolakodókat. A legnagyobb légi csata Hanoitól 32 kilométernyire nyugatra zajlott A MIG- ek és amerikai Phantömök rakétákkal vívtak párbajt — Ismerik be amerikai részről. ★ A Vietnami Néphadsereg Főparancsnoksága vasárnap üzenetben köszöntötte a légierőt abból az alkalomból, hogy október 7-én Hanoi és Ha Bac tömésében két győzelmes légi csatát vívott az ellenséggel. Papaitdreut szabadlábra helyezték 2500 politikai foglyot Lerósz szigetére szállítanak Velianitisz tábornok, a görög juntakormány közrendészeti minisztere vasárnap reggel személyesen közölte Geor- giosz Papandreuval a kormány szombati határozatát, amelynek értelmében a Centrum Unió vezetőjét szabadlábra helyezték. Mint ismeretes, a 79 éves Bizalmatlansági indítvány a francia nemzetgyűlés előtt A francia nemzetgyűlésben ma kezdődik a vita a baloldali piáitok közös bizalmatlansági indítványáról, amely a kormány gazdasági és szociális politikáját támadja. A szavazás kimenetele önmagában nem nyugtalanítja Pompidou miniszterelnököt, miután a giscardista független köztársaságiak a kormány támogatása mellett döntöttek. A Porrapddou-kormány azonban, ha nem is kell a közvetlen szavazástól tartania, nyugtalansággal tekint a bizalmi vita elé, mivel az országban erősödő elégedetlenség széles körű tiltakozó mozgalmakban jut kifejezésre. A két legnagyobb francia szakszervezeti központ, a CGT és a CFDT közös felhívására hétfőn megkezdődött a francia dolgozók tiltakozó akcióhete. amely a tervek szerint csúcspontját éppien kedden, a nemzetgyűlés bizalmi vitájának napján éri el. A párizsi üzemek százaiból küldöttségek keresik majd fel a nemzetgyűlésben a parlamenti csoportokat és átnyújtják követeléseiket tartalmazó petíciójukat. Számos üzemben munka- beszüntetésre is sor kerül. (MIT) A megoldás alapfeltétele: Vonuljanak ki az amerikaink Oé'-Ksreáliől A Nodon Színműn hétfői számában közölt cikk hangoztatja: az a Kambodzsa, Kongó (Brazzaville) és Jemen által előterjesztett javaslat, hogy tűzzék az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának napirendjére a „Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bi- zottság” feloszlatásának kérdését, kifejezi e bizottság elítélését. A lap rámutat, hogy a bizottság csupán álcázza Dél-Korea amerikai megszállását, akadályozza Korea egyesítését és veszélyezteti a koreai nép érdekeit. Ha az Egyesült Nemzetek Szervezete valóban rendeltetésének és alapokmányának megfelelően kíván eljárni, úgy nem az amerikai imperialisták által ráerőszakolt „koreai kérdést” kell megvitatnia, hanem az amerikai csanatok Dél- Koreából történő kivonásának és fent említett bizottság feloszlatásának kérdését. Ä koreai kérdés megoldásának ezek a legalapvetőbb előfeltételei — hangoztatja befejezésül a lap. Bock: A Közös Piac minimális program Ausztria számára A csatornaövezet helyzete az EAK minisztertanácsa előtt vasárnap Milánóban a nemzetközi helyzettel foglalkozó nyilatkozatában kifejtette ál, láspontját a vietnami és a kö- j zel-keleti kérdésről. „A béke i egy és oszthatatlan, és ha a j világ valamely részét veszély i fenyegeti, ez a veszély nemcsak e térség népei, hanem mindannyiunk ellen is irányul — mondotta. Ma már nyilvánvaló, hogy e két konfliktus közül egyiket sem lehet katonai eszközökkel megoldani. Politikai megoldást kell tehát találni, és ez megköveteli a nagyhatalmi ambíciók és a faji előítéletek elvetését Vietnamban a megoldást a bombázások beszüntetése és béketárgyalások megkezdése jelenti. A Közel-Keleten a megoldás egy olyan diplomáciai akció, amely tárgyalásokhoz vezet az utóbbi húsz év arab—izraeli ellentéteinek a felszámolásáról,,. Vezető osztrák politikai és gazdasági körök, beleértve Klaus kancellárt és Toncic külügyminisztert, az elmúlt időszakban úgy nyilatkoztak, hogy az Ausztria közös piaci terveivel kapcsolatos nehézségek miatt — legalább is ideig- j lenesen — új utakat kell ke- j resni. Bock alkancellár. ke- | rcKkedelemügyi miniszter vj- ; szont a jelek szerint továbbra i is kitart korábbi álláspontja mellett. A kormányzó Néppárt jobb- szárnyához tartozó politikus egy vasárnap megjelent cikkében úgy véli. hogy az EGK-hoz való társulás az egyetlen megoldás Ausztria integrációs törekvéseire, s egyben minimális program. Bock járhatatlannak minősítette a Podgomij, szovjet államfő, a Péter János külügyminiszter, az ENSZ közgyűlésén részt vevő magyar küldöttség vezetője, vasárnap a késő esti órákban New Yorkból visszautazott Budapestre. A küldöttség vezetését Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese veszi át, aki szombaton megérkezett a világszervezet székhelyére. Péter János búcsúztatására New York nemzetközi repülőterén megjelent számos állam ENSZ-delegációjának képviselője. A magyar külügyminiszter Mélyépítésben jártas építésztechnikust azonnali belépesse] . felveszünk Gyöngyös városi munkaterületre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Városi Kertészet és Köztisztasági Üzem, Gyöngyös, Kossuth u. 40. Telefon: 21-44. NwwU 1867. október 10, kedd EXSZ-hírck New York-i tartózkodása során felszólalt a közgyűlés általános politikai vitájában és megbeszélést folytatott több ország külügyminiszterével. A világszervezet közgyűlésén egyébként ezen a héten befejeződik az általános politikai vita. Az eddigi tanácskozásokon általában Vietnam és a Közel-Kelet kérdése foglalta el a fő helyet a felszólalásokban. s a vietnami kérdésről szólva csaknem minden ország képviselője az amerikai légi háború megszüntetését, a tárgyalások megindítását követelte. Figyelemre méltó, hogy ehhez a követeléshez igen sok olyan ország is csatlakozott, amely az Egyesült. Államok katonai és politikai szövetségese. A Közel-Keletről szólva a delegátusok túlnyomó része követelte az izraeli megszálló csapatok kivonását. A közel-keleti kérdéssel behatóan foglalkozik majd a közgyűlés teljes ülése az általános vita lezárását követően. U Thant ENSZ-főtitkár tárgyalásokat folytat a Biztonsági Tanács tagjaival arról, hogy haladéktalanul küldjenek ki ENSZ-különmegbízottat a térségbe, a tárgyalások előkészítésére. Valószínű, hogy a közgyűlési vita előtt a Biztonsági Tanács felújítja megbeszéléseit a kérdésről. Ugyancsak megtárgyalja majd a teljes ülés a Szovjetunió javaslatát az agresszió meghatározásáról és az ezzel kapcsolatos problémákról. Füzesabonyi Gépjavító / Állomás felvesz: 1 Xó 1 tő hidegüzemi technológust műszaki rajzolót Jelentkezés a gépjavító állomás műszaki osztályán, személyesem JCiiLfMdl HÍREK PÁRIZS: Waldeck Rochet, az FKP főtitkára vasárnap beszédet mondott Hauts-de Seine megyében a párt székhazának felavatási ünnepségén és többek között kijelentette: a járási választások eredményei beigazolták azt a tényt, hogy a baloldali pártok és szervezetek szövetsége jelenleg a leghatalmasabb erőt képviseli az országban, s képes a fennálló hatalmat egy demokratikus szövetségi kormánnyal felváltani. KAIRÓ: Kairói sajtójelentések szerint öt jemeni minisztert őrizetbe vettek, és Szalal elnök új kormány megalakítását készíti elő. E meg nem erősített hírek Ademből érkeztek. MONTREAL: / Játékpisztollyal kényszerítette a nőket akaratának teljesítésére egy 34 éves montreali munkanélküli. Gerald Edwards négy nőt erőszakolt meg egy hét alatt, míg végül a rendőrség kezére került. Edwards hét gyermek apja. JOHANNESBURG: Fejüknél összenőtt sziámi ikreket szült szombaton egy johannesburgi fiatalasszony. A két kisfiút megpróbálják szét- operálni. (MTÍ) Jemeni hármasbizottság A kairói sajtó szerint a Szaúd-Ariábiába utazott jemeni hármasbizottság (Szudán, Irak, Marokkó) találkozik Fejszál királlyal, szaúd-arábiai személyiségekkel és a Dzsid- dában tartózkodó jemeniekkel, de nem folytat tárgyalást Badr volt imámmal, valamint a Ha- mid-ed-Din dinasztia tagjaival. Khairallah iraki külügyminiszter, a bizottság tagja közölte, hogy ismét megpróbáltak kapcsolatba lépni Szalal elnökkel. Mint ismeretes, az elnök nem fogadta a bizottságot, amíg az Szanaában tartózkodott. Az iraki külügyminiszter kijelentette, hogy Szalal marsallal elengedhetetlen a találkozó, hiszen a marsall az ENSZ és az Arab Liga által elismert jemeni kórmány feje. Szalal elnök egyébként fogadta Abdelkader Hasszán tábornokot, a Jemenben levő egyiptomi csapatok főparancsnokát. Az egyiptomi erők néhány nap múlva kivonulnak Taizból, majd később Szénádból is. Kivonulásuk, mint jelentettük, december közepén fejeződik be. Pompidou, francia miniszter- elnök által is javasolt utat: Ausztria kössön egyszerű kereskedelmi szerződést az EGK- val. Bock úgy véli. hogy a dél-tiroli feszültség miatt emelt olasz vétó, valamint a francia álláspont akadályozza Bécs és Brüsszel tárgyalásainak sikeres lezárását. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága Luigi Lon- go főtitkár elnökletével hétfőn összeült. Pietro Ingarao, a kommunista képviselőcsoport elnöke, a párt vezetőségének tagja tartott bevezető beszámolót a jelenlegi törvényhozási ülésszak mérlegéről. Végül vázolta a pártnak az országon és a parlamenten belül folyó harca kilátásait, különös tekintettel a jövő tavasszal tartandó általános választásokra. Kedden kezdődik meg a vita a beszámoló felett, amely szerdán is tart majd. As üzbég küldöttség fogadása Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, hétfőn fogadta azt a küldöttséget, amely M. T. Turszu- novnak, az Üzbég Kommunista Párt Politikai Bizottsága póttagjának vezetésével az üz- bég kulturális napok alkalmából tartózkodik hazánkban. A találkozón, amely szívélyes, baráti légkörben zajlott le, jelen volt Kristóf István, az MSZBT főtitkára1 és Sz. Sz. Szatucsin a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa Juhtartó gazdaságok figyelem! Terven fedülí bevételt biztosit minden 2 cm-nél hosszabb gyapjú értékesítése. A gyapjú fontos textilipari nyersanyag Postán és vasúton is beküldhető. Magas átvételi árat fizet érte a GYAPJÜ FORGALMI VÁLLALAT KIRENDELTSÉGE (Eger, Kertész u. 168 á). Átvétel minden hét hétfőjén. ként, hanem a Mao-hívek, valamint a helyi katonai -vezetés és politikai személyiségek komprom'sszumának következtében. Peädngben ezt „hszi- csiang'i változatnak” hívják. A Hszicsiang autonóm terület „kulturális forradalmárnak” főkolomposai ugyanis, félve a nemzeti kisebbségek felkelésétől, ezen a területen a „hatalomért folytatott harcban” nem használták fel a „vörösgárdistákat”. A helyi vezetők viszont cserében kötelezték magukat, hogy tartózkodnak a Mao Ce-tungot pártoló csoportok elleni harctól. Japán sajtójelentések szerint a Kuanghszi -Csuan autonóm területen a helyzet stabilizálódott. miután a hélyj lakosság felkelése kéthónapos elkeseredett harc árán az egész autonóm területet megtisztította a „vörösgárdistáktól”. Más tartományokban a „hatalomért folytatott harc” tovább tart. Ez tűnik ki a sze- csuani rádióállomás adásaiból, csakúgy, mint a jünnani sajtó jelentéseiből. A Mao Ce-tung ellenfeleivel szembeni fő vád újra az „ekonomizmus”. A Renmin Ribao egyik legutóbbi szerkesztőségi cikkében Liu Sao-csat is „az ekonomizmus legnagyobb ellenforradalmi szekértolója”-ként támadja. Azzal vádolják Liu Sao-csit. hogy „a munkásosztályt szembe akarta állítani a pártvezetéssel”. terelnokot. Papandreu azonban csak üzent nekik: nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, és nyilatkozatot sem ad ki. A 79 éves politikus azonban fogadta legközelebbi barátait és rokonait. Akik látták, újságíróknak elmondották, hogy Papandreu „jól van.” Papandreu házi őrizetének feloldásán kívül az athéni junta megszüntette nyolc más centrista politikus mozgásának korlátozását is. A rezsim azt Ígéri, hogy 22 más politikai személyiség házi őrizetét is meg fogja szüntetni. Papandreut az áprilisi katonai puccs után letartóztatták, majd szigorú házi őrizetben tartották. A kormányhatározat következtében Papandreu háza elől vasárnap az őrséget visszavonták. A közrendészeti minisztérium ezzel egyidejűleg újabb intézkedéseket jelentett be a politikai foglyokkal kapcsolatban. Eszerint a Jarosz-szigetén fogva tartott 2500 politikai foglyot télire Lérosz szigetére szállítják át. Miután az idősebb Papandreu háza elől eltávozott a házi őrizetet adó három egyenruhás rendőr, nagy csoport gyülekezett össze, azt remélve, hogy láthatják a volt minisztek a tacebaók, amelyek szidalmakat szórtak a legkülönbözőbb párt- és állami vezetőkre. Az ő üldözésük jelenleg főként a sajtóban és a rádióban folytatódik. A helyi rádiók adásaiból ítélve a helyzet egyes tartományokban megszilárdult. Csakhogy nem a „vörösgárdisták gyózelmeinek” eredményePekingi jelentések szerint a kínai fővárosban viszonylagos nyugalom uralkodik. A diákság, amely annak idején a „kulturális forradalomban” való részvétele miatt hagyta abba a tanulást, október 2-ra visszatért az egyetemekre és főiskolákra. Mint ismeretes, a vissza nem térőket kizárással fenyegették. A falakról eltünPekingien viszonylagos nyugalom uralkodik kozik, következesképpen azok, akik önként elhagyják Port Said városát, nem részesülnek ilyen segélyben. Nincs akadálya egyébként annak, hogy aki akarja, elköltözhet a városból. A Port Saidból elköltözők nem részesülnek ingyenes utazási kedvezményben sem, mint Szuez és Izmaiba lakói. 'A két utóbbi város ellen ugyanis az izraeli tüzérség több ízben terrortámadást intézett, de Port Saidra nem zúdíthatott tüzet, mért a város-j sál szemben, a csatorna túlsó j oldalán, Pori; Fuad is egyipto-i mi kézen van. Az egyiptomi minisztertanács vasárnap este megvizsgálta a csatornaövezet helyzetét, Ali Sabri miniszter- rezidens terjesztett jelentést a kormány elé a Szuezi-csatorna városainak védélméról, a lakosság megvédelmezését célzó intézkedésekről. A sajtójelentések szerint Szuezből és Izmailból ideiglenesen elköltöztetett lakosság számára biztosított segélyt a bérek 20 százalékáról 25 százalékra emelték. Fair id Tulan, Port Said kormányzója viszont közölte, hogy a kiürítés csak erre a két városra vonatHazautazott New Yorkból külügyminiszterünk Pietro Nesml olasz miniszterelnök-helyettes, az Egyesült Olasz Szocialista Párt elnöke Nenni nyilatkozata