Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-20 / 248. szám

A krónikás hitelességével 191? a Heves megyei sajtóban Tiszteletbeli rendfokozatok CSAK ÁLMÉLKODNI lehet. A tablókon sorban történelmi dokumentumok, mintha a nagy idők tanúi lennének. Valóban azok, de a sajtó, az újság ke­retében. Pedig , annak idején csak tájékoztatni akartak azokról napokról, amelyek megrázták az egész világot: Lenin októberéről. Egri Újság, politikai napi­lap — olvashatjuk a lap címét. Megjelenik naponta, hétfő ki­vételével. Felelős szerkesztő ár. Setét Sándor.- És következnek a cikkek egymás után. .Telefon jelentés Stockholm­ból: Oroszországban a mun­kás- és katonatanács kiált­ványt bocsátott ki. Ennek egyik mondatában olvashatjuk: „A forradalom, amelynek célja az orosz nép szabadsága és az azonnali béke, győzedelmes­kedett.” Hogyan reagált erre az ame­rikai kormány? Megtalálhat­juk ezt is. „Ha Oroszországban a bolsevikek kezében a hata­lom állandó marad, akkor a muníció és élelmiszer-szol­gáltatásra kimondott tilalmat érezni is fogják.” .Nincs félreértés az amerikai kormány álláspontját illetően, nem . is lehet, annyira szóki­mondó a fogalmazás. Ha nem győznek a bolsevikok, akkor van amerikai segély, ha győz­nék, akkor nincs, kell ehhez m,ég magyarázat? ★ A stockholmi Tidnigen 1917. november 14-i számából ve­szik át a következő cikket, amelynek címe: Anglia magá­hoz akarja ragadni Oroszor­szágban a közigazgatást. A ma már nevetséges szándékot tar­talmazó cím után ilyen mon­daton akad meg a szemünk: „Az angol kormány nem nyug­szik meg abban, hogy Lenin, amennyiben sikerülne neki a hatalmat magához ragadni, azt zavartalanul birtokolja”. Akkor még úgy tűnt egyesek előtt, hogy elég Angliának az akarata az események alakí­tásához. ★ MINDENKI ELGONDOLKO­ZOTT azon a cikken, amely hírül adta: Oroszországban el­törölték az összes címeket és rangokat. És olvashatjuk az idézetet a rendeletből. „Min­dén orosz — az orosz köztársa­ság polgára címet viseli” Nem maradhat el a kommentár sem. Emögött ott érezhetjük a meghökkenést. „Tovaris (elv­társ) így szólítják egymást az oroszok, kocsis a bankárt és viszont”. Az objektivitás azon­ban. figyelemre méltó: „Még a foglyokat is élvtársaknak szó­lítják és jól bánnak most már velük”. ★ Gárdonyi József az Egri Új­ság főszerkesztőjének ír a fog­ságból: „Végtelen hálára kö­telezne, ha lenne kegyes ked­ves atyám helyzetéről csak egy sorban is értesíteni, mert már egy éve semmi módon hírt szerezni tőle nem tudok.” Majd ezt olvashatjuk: „Mun­katársunk természetesen azon­nal felkereste Gárdonyi Gézát, de őt nem találta otthon. He­lyette az író édesanyjával, egy kedves, öreg nénivel beszélge­tett,” Ezt a nagyon személyi jelle­gű írást a lap december 6-i számában olvashattuk. ★ Az újévi szám szenzációként tálalja: „Uszoda utca 3. szám alatti házban szilveszterkor megérkezett özv. Fleischer Kálmánné kisebbik fia, Flei­scher Károly”. Az első hadifoglyok visszaté­rése még két hasa bős terjede­lemben kap helyet a lapban. Később már csak a névsort közlik: Ivádi János (Iváá), La­nd István (Nagyréde), Ipacs Barnát (Eger), Drabony Pál (Péiy), Varró Géza (Eger). Csa­nádi István (Felsőtárkány), Varga András (Gyöngyöstar­ján). A békét a szovjetek már el­fogadták. k AZ IMPERIALISTÁK azon­ban nem akartak belenyu­godni az első proletárállam megszületésébe. Egyre többet ír az Egri Újság az interven­cióról, mint példáid: „A japá­nok és az angolok Viadivosz- tokból törnek Szibéria éllen, nyugaton a németek mozgolód­nak”. A magyar hadifoglyok közül tízezrek fogtak fegyvert a fia­tal szovjet hatalom védelmé­ben. A gyöngyösiek közül líu- kesz Artúr. dr. Molnár Alajos és Katona Gyula az elienfor- radalmárok áldozatául esett. Olvashatjuk a Krasznojarszk- ben 1919. augusztus 1-én ho­zott ítéletet, amelyet Skriva- nek, a hadifogolytábor pa­rancsnoka írt alá. Az ok: „Bol­sevik propaganda, a bolsevik párthoz tartozás és mint ve­resgárdisták főbalövettek”. ★ 1918. október 28-án már így ír az Egri Újság: „Jöjjön Károlyi! Hát igenis, jöjjön Károlyi! A kibontako­zásnak más,’ sikerrel biztató útja nincs.” A történelmi kényszer felis­merése és elfogadása már vilá­gos. Megpezsdül a politikai élet. A december 9-i lap azt adja tudtul, hogy „megalakult az egri nők politikai egyesü­lete”. Az első gyűlést a város­háza nagytermében tartották meg. Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a termet. A február 8-i lapszám egyik címe: Az egri munkások nagy­gyűlése és felvonulása. Március 22-én megjelenik a Kiáltvány: „Mindenkihez!” Vastag betűkkel szedve a szöveg közben a leglényege­sebb megállapítás: a hatalom a katona- és munkástanácsok kezében összpontosul. Megszületett tehát a Magyar Tanácsköztársaság. ★ A MÁTRA MÚZEUMBAN látható kiállítás a megyei kiál­lítást a megyei könyvtár dol­gozói szerkesztették, a múzeu­mi hónap keretében. A közölt szemelvények minden bizony- rtyal nyilvánvalóvá tették, hogy a fáradozás eredménye ‘ áégtolen, a múzeum a célját maradéktalanul elérte. G, Molnár Ferenc A napokban önkéntes tűzol­tók között voltam Ostoroson. Ünnepeltek. Családias összejö­vetelük az eltelt 75 esztendő­nek szólt, ugyanis egyesüle­tük még a múlt század végén, 1892-ben alakúit meg.Alapító tagjai már nem élnek, utó­daik azonban épp oly lelkesen állnak rendelkezésre ma is, mint régen, hogy „kitekerjék a vörös kakas nyakát”, ille­tőleg: hogy a pusztítani fellób- bamó lángok hamvadjanak el pillanatok alatt — maradjon érintetlen minden, amit az em­ber alkotott. A veterán Bán László 1932-ben lett ön­kéntes. Egy időben tűzoltó pa­rancsnok is volt a községben. Természetesen mindjárt a „nagy ágyú” iránt érdeklő­döm: nevezetesen: e hossz.ú idő alatt volt-e valami emlékeze­tes tűzesete? — Amióta itt vagyok, nem emlékszem, hogy pusztított-e nagy tűz. Természetesen első­sorban. soha nem a tűzoltás, hanem a tűz megelőzése volt a feladatunk. Jól dolgozott az egyesület. Ostoros nevét nem a lángok tették nevezetessé. Amit nagyobbnak nevezhetek: valami huszonöt éve B. János házának zsupfedele gyulladt ki. Abban az időben szabad- kémónyű tűzhelyen főztek. El­oltottuk, nem is kellett kipa­kolni a bútorokat. 1941-ben szintén egy zsupfedeles ház­ban ütött ki a tűz. Ott már menteni is kellett az értékeket. Egy helyen beszakadt a padlás: nem volt valami veszélytelen munka... A háború alatt Mátrai Dezső községi jegyző despotált az egyesület fölött. Akkor azon­ban tűzről szó sem volt. A roasírozást, a fordulatokat gya­korolták csak a gyepen. Ezt. úgy hívták, hogy „rendgyakor- lat”... Az utódok A sok közül három műsor­számra hívjuk fel olvasóink figyelmét: Minden másként van... SZOMBAT, 20.20 Mennyire más az élet, mint amilyennek azt az ember gyer­mekkorában képzeli. Ennek a kétféle eszmevilágnak, a gyer­mekek és a felnőttek világá­nak néhány tréfás és szatírára alkalmas epizódját gyűjtötte össze a televízió Zágon István szerzői estje keretében. A vi­dám esten fellépnek: Balogh Erzsi. Buss Gyula, Csála Zsu­zsa, Garas Dezső, Gobbi Hil­da, Kabos László, Kazal Lász­ló. Ráday Imre és még sokan mások. A műsort Horváth Ti­vadar rendezte. SZÁZADIM VASÁRNAP, 20.20 emlékiratai alapján rekonstru­álja a film az eseményeket, s számos olyan dokumentumot — eredeti filmfelvételeket, fényképeket stb. — mutat be, amelyeket először láthatnak a tv nézői. A cári magánarchí­vumból többek között előke- Irült amatőrfilmeket, köztük olyat, amelyet II. Miklós fény­képezett. Az első rész az 1917 márciusáig az ideiglenes kor­mány megalakulásáig tartó időszakot mutatja be, s ter­mészetesen a februári forra­dalom okait, eseményeit is. A sorozatot irta és rendezte: Bokor Péter. Hazám, hazám, te mindenem... SZERDA, 20.20 Az önkéntes tűzoltóknak rendfokozataik is vannak, tisz­teletbeli rendfokozatok, ame­lyeket a teljesítményért ado­mányoz az állami tűzoltók il­letékes parancsnoksága. Soós Kálmán például főhadnagy, egyúttal a jelenlegi parancs­nok, „civilben” pedig raktá­ros Egerben. — Tavaly volt egy nehezebb esetünk — meséli. — Egy va­sárnap kigyulladt az erdő a falu mellett. Szerencsére ép­pen meccs volt, sokan ott vol­tunk az egyesületből, és ro­hantunk ... A tűz már a szomszédos fenyvest fenyegette. Az elvá­lasztó ösvénytől szorítottuk vissza a lángokat, amíg az ál­lami tűzoltók megérkeztek. Egyik téli hajnalban a takar- rnánykazal gyulladt meg. Ha­ranggal riasztottak, s néhány percen belül már ott voltunk. Házégés? Nagyon régen nem volt már. Inkább 3—4-szer is elmegyünk egy-egy házba el­lenőrizni. Az önkéntes tűzoltói munkát nem tekintik nyűgnek. Ez nemcsak a „vörös kakas” eile-" ni harcban nyilvánul meg, ha­nem a versenyeken is. Verseny, tehát: egy kicsit sport is ... De sokat jelent, a gyorsaság, az ütőképesség ébren tartását. Az ostorosi önkéntesek eljutottak az országos versenyekig is. szép eredménnyel térve haza! Az utódok között találunk egészen fiatalokat is. Ezen az ünnepségen Bóta László fő- törzsőrmesterí rendfokozatot kapott. 22 esztendős. — Üttörőkoromban kezdtem az egészet. Amikor betöltöt­tem a 18. évet, átléptem a fel­nőtt csapatba. Most egy 400-as fecskendőm van. Van úgy, hogy vasárnap délelőttönkint kimegyünk a fecskendővel gya­korolni, vagy kutat tisztítunk. Télen elméleti oktatásokon veszünk részt. És természete­sen járunk versenyekre! Az egyesület egy kis család. Közös kirándulások, régi ba­rátságok, közös élményei?: és sikerek kötik össze őket. Találunk' itt lányokat is! Mészáros Ildikó és Mészáros Ági rendkívüli előléptetésben részesültek, a versenyen való jó szereplésért. (A járásban az ő rajul? az első.) Mindketten tizedesek lettek. — Tüzet láttak-e már? —* kérdezem a két elsős gimna­zistától. — Még nem... — felelik. — De készülünk a találkozásra. Kiképzés, elméleti oktatás... — Mit tanulnak ott? A szerelést, meg azt: melyik tüzet hogyan kell oltani. Pél­dául az olajtüzet poroltóval és haboltóval szokták elfojtani. — Mivel nyerték meg a járá­si versenyt? — A 400-as kismotor-fecs­kendőt 53 másodperc alatt sze­reltük össze! Amint végignéztem a jegy­zeteimet. a beszélgetések után, megértettem, miért nem sze­reti a tűz Ostorost... (hátai) A kitűnő történelmi doku­mentum-sorozat Földindulás című adása két részből áll. Az első rész 1916-tal kezdődik, amikor már nyilvánvaló, hogy Oroszország összeomlóban van, küszöbön a forradalom. A francia és az angol követ A hazafiság nemes érzése, i a tettekben megnyilvánuló ha­zaszeretet gyakran ihlette meg íróinkat, költőinket s forrása ma is sok szép alkotásnak. Az egri Gárdonyi Géza Színházból képfelvételről közvetített dísz­előadáson csokorba gyűjtve hallhatjuk a hazáról szóló val­lomásokat. Az ünnepi est mű­sorában föllépnek a fővárosi és az egri színház művészei, valamint a Magyar Néphadse­reg Művészegyüttese. Hajótörött, NYIKOIÄ3 AMOSZOVT ^FORDÍTOTTA* Q a DÖ GYÓRGy 35. És megint a folyosó. Lépcső. Éj­szaka. A klinika csendes. Csak az oszíályorvosi szobából szűrődik ki beszélgetés. Ez természetes. Oleg nem képes halkan megszólalni. Mennyit kell még futkosnom? Tár, már rendbe jött minden? Aligha. A sebészet felső régiói leszoktattak az optimizmusról. Mindent erővel kell kicsikarni, foggal-körömmel. Menjek tán Rajához? Kínos volna. Beszél­gettem az egyikkel, most vigasztal­jam a másikat? De miért ne? Elvég­re Szasa műve, nem az enyém. „Most azonban cinkosa lettél!” Ho­gyan. tán ki kellett volna dobnom ezt a nőt? Nehéz tisztán látni. A jó és rossz problémája. .Belépek a műtőbe. Amit látok, nem valami örvendetes. Magától lé­legzik. de csövön keresztül. A fejé- nél Gyima, lehorgasztott fővel. Az ampullák mellett, amelyekbe a vér a dréncsőből csurog, Lenya, Petro és Zsenya guggol. Marija Vasziljevr.a az órát figyeli. Hallgatnak. Látom: számolják a cseppeket. Tehát a vér­zés folytatódik. /."Fizess, csak fizess, komám. De mi­ért? Sztyepanért? Vagy Szasa fizet meg Irináért? Ki miért. Mind adósai vagyunk egymásnak. .. Megvárom, hogy befejezzék a számlálást. Petrohoz: r— Nos? — Minden rendben, Mihail Ivano- vics. Csak éppen a vérzés üteme nem csökken. — „Nincs semmi baj, csak ránk 4 MwmM 1967. október 20., péntek szakadt a ház...” Te mindig nagy optimista voltál, csak a betegeid túl gyakran halnak meg. Sértődötten hallgat. Kár volt. De dühös vagyok az egész világra. Mennyit kell még elviselni? Tessék, itt van: vérzés, a seb varratait ki­szedni, és keresni azt a bizonyos eret, amelyet persze nem ’találunk meg, mert mindenütt vérzik egy ki­csit attól, hogy bántottuk a véralva­dást szabályozó rendszert. Újból nar­kózis és újabb veszély — szívmegál­lás vagy szívgyengeség. Megint ez, megint amaz... Nincs erőm a harc­hoz... — Hány csepp? — Most ötven. Hol csökken, hol több lesz. Az utóbbi félóra alatt százhuszonöt köbcenti. Gyors számvetés: ez, egy óra alatt kétszázötven, napi hat liter. Tehát ennyit kell beléje átömleszteni. Rossz májnál, vesénél ez majdnem halálos lehet. Meg aztán honnét veszünk ennyi sok friss vért? — Milyen az alvadékonysága? — A hatodik percben képződik al­vadók, igen gyenge. — Mindent beadtatok már neki, amit lehetett? — Tessék, felírtunk mindent. Gyima nyújtja a táblát Nagy al­kus, percek szerint beosztva. Nézem. Igen, mindent megtettek az alvadó; konyság fokozására. De hát ki ga­rantálhatja, hogy nincs-e valahol egy vérző erecske? Tán nem fordult még elő ilyesmi? S annál inkább, hiszen a szívet a mellkasfalon át préselték, amikor megállt... Állok, gondolkodom. A gondolat mindig több síkon mozog. A fő ez: mit tegyek? Szedjem ki a varrato­kat, vagy várjak? Természetesen egy-két nap és eláll a vérzés. De ki­bírja-e addig? És mi lesz azután? Egy műtét — még akkor is, ha nem találom meg a nyilvánvaló vérzést, segítene. Különböző helyeken átköt­hetnék, összeszoríthatnék néhány ap­róságot, vagy tán egyszerűen a szer­vezet magától hangolódik át... nem tudom. Általában segíteni szokott. De félek újra felnyitná. Újra meglát­ni a szívét, érezni ujjaim alatt az összehúzódásait! És lesni, hogy mindjárt megáll... „Masszázs! Deíil- librátor!” Nem... A második sík. Az a nő szenved. Raja is. Egyiküket sem szerette. Ej, mit számítanak a szerelmi kínlódá­sok! Inkább egy álló esztendeig kín­lódnám szerelemtől és féltékenység­től, semmint itt álljak, választás előtt. Nem igaz: egy év az sok. Én is felüvöltenék. Azt mondanám: hal­jon meg inkább az egyik — a má­sik? Aljas természet. És még egy sík: a mieinknek itt lóg már az orruk. Már tizenegy óra. Mit ehettek? Valami semmiséget. Fiatalemberek, jó étkűek. Én már megtehetem, hogy nem eszem. Mi ez, már megint „én”? Nos, hát, valamit mégis kell csi­nálnom. — Milyen a többi mutatószám? Gyima: — Minden megfelelő. Pulzusa százhuszonnégy, vérnyomás száztól százharmincig. A vénáé száznegyven A vénás vér telítése ötven volt, majd ötvenhét. — Vizelete? — Kevés. Lenya, mutasd meg a palackot. Ez az utolsó félóra. Mutatja. Mintegy ötven köbcenti sötét folyadék. Különben, nem is olyan rossz. Ha ilyen mértékben megy tovább, akkor mintegy .két li­ter fog kifolyni. Bőségesen élég. — Légzés? öntudat? — Jó az ia Teljesen fölébredt, még nyugtalan is volt, ezért bead­tam neki narkotikumot. Magától lé­legzik, jól, ön is láthatja. Ha hozzá­járul, nem... nem távolítjuk el a csövet — Mennyi vér maradt? — Ljuba, nézd meg, mennyi a vér a hűtőszekrényben? — Miért nem tudod ezt te? Az ilyesmit minden pillanatban tudni kell. Pislog, mint akit tetten értek. Be­lül bizonyára sitid. — Belezavarodtam, Mihail Ivano- vics. Nemrég számítottam ki a tel­jes vérveszteségét és a pótlását. Gondolom, egy liter még lehet. — Gondolod?... Tudni kell. Kár kötekednem. De mégsem. Hányszor előfordult már ezzel a Gyimával, hogy egyszerre: „Nincs vér!” Ljuba számba vette az összes tar­talékot. Még föl is írta egy cédulára. Sápadt, vézna, ajkán ruzsmyom. Szí­vesen kelleti magát, de most esze ágába sincs. Elcsigázott. Köpenyén vérfolt és ügyet sem vet rá. — ötszáz köbcenti van mai vérből és hétszázötven régi, tíznapos. Van ezenkívül régi vér az első csoport­ból, és vér a motorból, de magasfo­kú hemolízissel. — Ez hát a liter! Most világos a helyzet. És semmi­vel sem könnyebb. Határoznom kell. Ki is venné át a döntés terhét? Sen­ki. Az én feladatom. Ilyet nem sza­vazás dönt el. Tán ébresszem fel? Kérdezzem meg őt?... Elvégre róla van szó... Vagy Raját, vagy ezt a másikat, Irinát?... Bolond vagyok. Az mondhatná meg, mi legyen? Mindenképp folytatni kell. Egyik ol­dal az ész — a másik az érzés. Hoz­zájuk közelebb áll, mint hozzám. Hát ő? Nem tudom. Szegény Irina. Fütyülök Irinára. Nem fog elpusz­tulni. Vagy — ki tudja, az ilyesfé­lék néha belehalnak a szerelembe. Még ma is, a mi racionális korunk­ban. Függetlenül intellektuális ér­deklődésüktől. Fogja magát és— Világos? A valószínűség nem nagy. Hát itt? Nem tudnám kiszámítani. Természe­tesen, az esélyeink megnövekedtek, de még mindig maradt elég sok ve? saély, (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents