Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-20 / 248. szám
„Húsdarálás” és „fineszeskedés” helyett tervszerű akciókat! Vízilabda csapatunk nehéz éve A z idei vízilabda-bajnok- ” ságnak Eger szempontjából két jellemző „tünete” volt: 1. Hosszú évek óta először a kiesés elkerüléséért kellett harcolnia a csapatnak, 2. az egri mérkőzések szinte üresen ásítozó nézőtér előtt kerültek sorra. Pedig az összeállítás nem sokban változott attól a csapattól, amely nem is olyan régen az előkelő 3. helyen vég- sett! Vajon mi okozhatta a nagyfokú visszaesést, amelynek következtében az egri uszoda megszűnt az eddigi nagy veszélyt jelenteni a fővárosi együttesek számára, s a közönség — amelynek száma nem egyszer elérte a 2000—2500-at — egyszerűen hátat fordított a mérkőzésnek, s alig 150— 200-an üldögéltek csak a lelátókon... A kérdésekre a legilleteke- sebbtől, Baranyai György edzőtől kértünk választ. A kitűnő szakember elmondotta: más csapatokkal ellentétben kevés megfelelően képzett játékos állt csak rendelkezésre. A tavalyi együttesből — amely szintén eléggé megcsappant játékosállománnyal vívta a harcát — különböző okok miatt kikerült a gólerős Utassy és Seölgyémi. A minimálisra csökkent keret tagjainak egy része — saját hibáján kívül — sem tudott rendszeresen részt venni az edzéseken, a közvetlen utánpótlásban pedig nem találtak olyan vízilabdázót, aki megütötte volna az OB I. mértékét.’ így aztán hiába voltak adva a felkészülés jó lehetőségei, a magas-tátrai edzőtáborozás, a kassaiak és más magyar csapatok heteken át tartó egri vendégeskedésé,' hiába kezdtük eh idejében a munkát, — a már említett okok miatt nehéz, mondhatni az eddigi legnehezebb helyzetbe jutottunk. • j A z egri együttes eddig arról volt híres, hogy játszotta a vízilabdát. Nos, most is voltak elképzeléseink, taktikai elgondolásaink — ezeket azonban az edzéseken megjelent három-négy játékossal nem lehetett begyakorolni. Tetézte a bajokat, hogy az együttesben a kialakult helyzet alapján „bérelt helyek” voltak, ami lazította a fegyelmet, gyengítette a küzdőszellemet és az edzésmunka intenzitását. Az utánpótlással kapcsolatban még annyit: az idén többen is beértek az OB I-ben való szereplésre — viszont ismét csak ott vagyunk, ahol a part szakad, mert két fiatal vízilabdázó iskolai, illetve családi okok miatt eltávozni Ítészül Egerből, ráadásul az első csapat idén is sokszor és sokat elfoglalt játékosai jövőre még jobban le lesznek kötve munkahelyükön — legalábbis az előzetes hírek szerint. Mi a teendő? r míg legalább nyolc meg” felelő tudású játékos délelőtti és délutáni edzésmunkája nincs biztosítva — nem lehet jobb az eredmény, » mindinkább elmaradunk a teljes csapattal (!) napi két edzést tartó csapatoktól. Mielőbb ki kell tehát 14 főre egészíteni a csapat állományát — akár átmeneti időre idegenből hozott játékosokkal is — fejezte be nyilatkozatát Baranyai György. Ha rosszul is szerepelt, — egy dologban azonban minden elismerést megérdemel az egri együttes: a mezőny legsportszerűbb csapatának bizonyult. íme a büntetőpontok megoszlása: Szolnoki Dózsa 132, Csepel Autó 115. BVSC 109, Bp. Honvéd 100, FTC 93, Bp. Spartacus 05, Újpesti Dózsa 80, Egri Dózsa 74. A legeredményesebb játékos 53 góllal Kővárad III. (OSC) volt, de a válogatott egri hátvéd Pócsik is ott van a legjobbak között 32 góljával! __ Az egyéni teljesítményeket 'tekintve Ö'enk. a kapuban jól megállta Ü helyét, nem egyszer bravúrosan védett. Pócsik bizonyult a csapat kimagaslóan legjobb játékosának, Rin- gelhann dr.-t más irányú elfoglaltság zavarta a rendszeres felkészülésben, ennek ellenére elégedettek lehetünk játékával, mindig ezfwel-lélekkel harcolt az egri színekért. Frank a megbízható vízilabdázó mintaképe — játéka nem annyira csillogó, mint inkább hasznos. Bolya nagy rutinját jól kamatoztatta, Halmos dr-t munkahelyi elfoglaltsága akadályozta igazi képességeinek kifejtésében. Katonának minden adottsága megvan ahhoz, hogy mint csatár, akár válogatott is lehessen. A védekezésben kell még javulnia. Baranyai tehetséges játékos, a fejlődés üteme azonban a vártnál valamivel lassúbb nála. Külön kell szólnunk a vízilabdázástól már visszavonult Utassyról, aki az első hívó szóra ismét a bajba jutott csapat rendelkezésére állt, s a Bp. Spartac"'!, majd a Szolnoki Dózsa ellen dobott két-két góljával s a többieket is magával ragadó játékával nagymértékben hozzájárult a kiesés elkerüléséhez. A gyors, jól lövő, de taktikailag még éretlen Fűlőp szerepelt egy-két mérkőzésen. V égül néhány szót azokról " az ökoikról, amelyek miatt a szurkolótábor elhide- gült az uszodától. Hihető-e az, hogy az évek óta törzsgárdához tmbozó szurkolók azért fordítottak máról-holnapra hátat, mert a csapatnak gyengébben ment a játék? Aligha! Inkább azért csappant meg az egri úszód a lelátója, mert a meggondolatlanul bevezetett új szabályok alkalmazása folytán a vízilabda fokozatosan elvesztette minden szépségét s még nagyobb lehetőségét adott néhány játékvezető önkényesike- désére. A mérkőzéseken kevés az akció, a gólok nagy része 4 méteresből esik s az ember szinte mást sem ciá n ál a négyszer öt perc alatt, mint izgatottan számolgatja a játékvezető által megítélt büntetőpontokat Tegyük hozzá: /. új szabály nemcsak a játékvezető, de a „dörzsöltebb” csapatok számára is felkínálja mindazokat a lehetőségeket, amelyek a játék, az igazi vízilabda rovására gyümölnsöztet- hetőek.„ I/üzdenünk kell tehát az új szabályok ellen — s ebben egyezik véleményünk a legtekintélyesebb szakemberekkel. Szerintünk, ha újra „forrna a víz” a medencében, villámgyors akciók és látványos gólok követnék egymást a mostani „húsdarálás”, „fineszeskedés” helyett — megváltozna a helyzet Akkor talán ismét megtelnének az egri úszoda lelátói! Somody József Bajnohjelölthöz méltóan,.. Vasárnap Egerben bajnolijelölthöz méltó módon játszott és biztos győzelmet aratott a VTSK NB Il-es női röplabda- csapata az Egri Dózsa elleni mérkőzésen. Képünkön az egri játékosok leütése elszáll a VTSK sánca mellett. (Molnár I. felvétele) A megyei bajnokság vasárnapi fordulójának érdekessége: az Egercsehi—E. Vasas találkozó döntetlen eredményt hozott! Petőffbénya idegenben szerezte nagyarányú győzelmét, s a Vasas Izzó előrehozott mérkőzésén három pontot vitt haza Egercsehiből. Eredmények: l Egercsehi—E. Vasas 4:4 2491:2407), Gy. Vasas Izzó— Petőfíbánya 0:8 (2173:2476), Lőrinci Vasas—E. Lendület 6:2 2429:2298), E. Vörös Meteor— E. Spartacus II. 3:5 (1931:2314). Az E. Vörös Meteor öt emberrel állt ki. Előrehozott mérkőzés: Egercsehi—Gy Vasas Izzó 5:3 (2308:2225.) A bajnokság állása: 1. Lőrinci 2. Petőfíbánya 7. E. Lendület 4. Egercsehi 5. E. Vasas 6. Dobó SE 7. Gy. Izzó 8. E. Vörös Meteor 12 I* 503 70 11 26 373 66 12 28 301 55 13 30 506 52 11 25 225 43 11 25 187 38 11 23 678 25 12 25 632 22 E.S'partacus II. 14 31565 64 A forduló legjobb dobói: Kovács (Egercsehi) 458. Berta (Egercsehi) 435, Miskolczi (E. | Vasas) 430, Nagy S. (Petőfi bá- I nya) 428, Szluka (Petőfíbánya) 424, Rátkai (E. Lendület) 423. Jó eredmények az E. Tanárképző meghívásos versenyén Az E. Tanárképző négy sportkör atlétáinak részvételével meghívásos versenyt rendezett az egri stadionban. Bár az idény végén tartunk, néhány kiemelkedő eredmény is született. Orbán Mihály 180 ctiH ugrott magasba, s a gyöngyösi Jakab Vera 42,56 m-rel nyerte a gerelyhajítást. A kitűnő rendezésben lezajlott versenyen az alábbi jobb eredmények születtek. Férfiszámok. 100 m: 1. Bán- hidi 11,1 2. Lőrincz 12,0 3. Dóra 12,3 (mind Tanárképző). — 800 m: 1. Barta (E. Dózsa) 2:01,3 2. Illyés (Tanárképző) 2:05,1 3. Csoltai (Tanárképző) 2:10,9. — 4x100 m váltó: 1. Tanárképző II. évfolyam 46,1 2. Tanárképző X. évfolyam 47,1 3. Tanárképző III. évfolyam 48.5. — Távolugrás: 1. Bánhidi 644 2. Eperjessi 597 3. Lőrincz 598 (mind Tanárképző). — Magasugrás: 1. Orbán 180 2. Balogh B. 170 3. Eperjessi 170 (mind Tanárképző). — Gerelyhajítás: 1. Mérai 51,00 2. Kovács S. 47,16 3. Csecskedi 42,32 (mind Tanárképző). — Súlylökés: 1. Csecskedi 10,30 2. Illyés 10,03 3. Kapi 974 (mind Tanárképző). Női számok. 100 m: 1. Koch (Tanárképző) 13,8 2. Gyulai (ESI) 13,9 3. Péterfalvi (ESI) 14,4. — 400 m: 1. Gyulai (ESI) 64,3 2. Ványi (Tanárképző) 66.0 3. Molnár (Tanárképző) 72,4. — 4x100 m váltó: 1. ESI 57,2 2. Tanárképző III. évfolyam 58,1 3. Tanárképző I. évfolyam 58,4. — Távolugrás: 1. Ványi (Tanárképző) 459 2. Sán ta (Tanárképző) 440 3. Gyulai (ESI) 436. — Magasugrás: I. Péterfalvi (ESI) 140 2. Balogh (Tanárképző) 140 3. Bánáti (Tanárképző) 135. :— Gerelyhajítás: 1. Jakab (Mátraalji Bányász) 42,56 2. Bodnár (ESI) 38,68 3. Sánta (Tanárképző) 31,42. — Súlylökés: 1. Sánta (Tanárképző) 10,80 2. Jakab (Mátraalji Bányász) 10,65 3. Ványi (Tanárképző) 938. ÁLLÁS Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat felvételre keres viclúkire. változó munkahelyre: vil- lanyszere&őket. dmíestőket, segéd- munkásoicau lakatosokat, fes-tő- és múzc-lókat. munkásszállással és napidíjjail. VE.RTESZ, Bp.. XI. Fehérvári út 108—112. sz. Középkorú, intelligens nő állást keres. Leveleket „Egyedülálló’* jeligére, az .egirl hirdetőbe kérem. AP R0 rr IRDETES Közgazdászt egyetemi végzettséggel, vagy gyakorló közgazdászt alkalmak a nk azonnali belépéssel. Ajánlatokat „Egri vállalat” lengére. az egri hirdetőbe kérjük. Közgazdasági technikumot végzett, több éves könyvelői gyakorlattal rendelkező könyvelőnő elhelyezkedne mg. termelőszövetkezetben. Belépés már nov. 15-tel is. Leveleiket „Szolgálati lakás” jeligére, egri. hirdetőbe. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire csőszerelő, lakatos, hegesztő, kovács szakmunkásokat, be tani: ott és segédmunkásokat. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés' személyesen vagy írásban: Budapest, VI., Paulay Ede utca 52. Személyzeti osztály. Perfekt gyors- és gépírót keresünk, kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés csak személyesen. Cím: Tiszafüred, Firns«, Somogyi Béla u. 3. A Heves megyei Építőanyag- és Vegyesipari Vállalat egri munkahelyre. építőipari gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Jeden t- kezés a vállalat központjában. Eger, Somogyi Béla u. 13. A Mátraderecskei Rákóczi Tsz raktárosi munkakörre állást hirdet. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés írásban, vágj* személyesen. INGATLAN Hivatali helyiség céljára három szobát, vagy megfelelő alkalmas helyiséget keresünk Egerben. Bérleti díjban megegyezünk. Ajánlatokat „Jó bérlő jeligére, az egri hirdetőbe! Azonnali beköltözhetőséggel ház eladó. Érdeklődni: Eger. Vörösmarty u. 16.. de. 10—18 óráig. A belvárosban műhelyhelyért ud* varnésszel cserelakást adok. Eger. Alkotmány u. 12. Heves megyei MÉK Vállalat tárolásra pincét vagy borházat bérbe venne. Ajánlatokat Eger, Dobó tér 3. szám alá kérjük. JÁRMŰ Eladó í Skoda Octavia Super személygépkocsi és 1 Csepel 125 köbcentis motorkerékpár. Cím: Gyöngyös, Pozsonyi út 10/a. DKV Front személykocsi, építkezés miatt eladó. Gyöngyös, Gép- és Motorjávító Ktsz. Vöröshadsereg út 12—14. Trabant Limousine 500-as személygépkocsi eladó. Eger, Kertész u. 35. Fiat 600-as B. személygépkocsi eladó. Eger. Arany János utca 3/a. VEGYES A szilialmi Rimamente Tsz-nél nagyobb mennyiségű lucemanvag és vörösheremag van eladó. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\V\\V\V\\VV\\\V Eredményesek a NÉPUJSÁG-ban közölt hirdetések! ........................ «1-U. I Fővárosi roo Villamosvasút Tarifa- )*) szolgálat felvételre keres kocsivezetőt, kalauzt. fékezö-csatolóív, váltóőrt. Tarifaszolgálatunk a feladóállomása áron vásárolt faanyakőművest, lakatost,1 gok fuvardíját fizető vállalatok megbízása alapján lemezlakatost, ácsot. bádogost, tetőfedőt. a fuvarleveleket felülvizsgálja. villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, a fuvardíj-különbözetek visszatérítését lebonyolítja, , maróst, betanított a megbízónak a visszatérített fuvardíjat átutalja. munkást, segédmunkást szállítási szaktanácsokkal szolgál. (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest Az ÉRDÉRT TARIFASZOLGAIaAT az 19t>8. Január 1-t-ol (pályamunkást). váltótisztítót, kábeles érvényes vasúti ardíjszabás alapján előnyös fizetési felsegédmunkási, címfestőt. tételekkel készséggel áll megbízói rendelkezésére. LevélFelvételre jelentkezés: cím: ÉRDÉRT Tarifaszolgálat, Budapest, V., Akadémia Budapest, VII., u, 3. Akácfa u. 15. A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat az alábbi munkahelyekre azonnali belépéssel felvesz B Budapesti Kőolajipari Gépgyár, Budapest, XVIII., Gyömrői út 79—83.. azonnali belépésre keres autogén- és ívhegesztőket, géplakatos, cső- és gázszerelő szakmunkásokat, kubikosokat és kubikos brigádokat. Jelentkezés hétfőn. Hajdúszoboszló, Árpád u. 1. Debrecen, Mikepércsi u. 2. Nyíregyháza, Debreceni út 2,-'a. Miskolc, József A. u. 24. Tiszaszederkény, gázfogadó állomás, Eger, Marx Károly u. 10., Kecskemét, Rákóczi út, Járásbíróság melletti lakókocsi, Hódmezővásárhely, Tóalj u, gázhálózat-építés, Békéscsaba, Kétegyházi u. gázfogadó állomás, Szolnok, Úttörő u. 48. központi telephelyre lemezkonstrukciók szerkesztésében, kivitelezésében, valamint forgácsolási munkában jártas gépésztechnikusokat, szaktechnikusokat, huzalozási munkákban, vezérléstechnikai tervezésben jártas elektrotechnikusokat, szaktechnikusokat és műszer-automatika technikusokat, szaktechnikusokat, esztergályos, köszörűs, marós, géplakatos, csőszerelő-hegesztő, hőszigetelő-hegesztő, elektroműszerész szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön szükség esetén munkásszállást is biztosítunk. Műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgálatos munkakörbe csőszerelő, hegesztő, központifűtés-szerelő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen 5 napos munkairét van, munkásszállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán.