Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-20 / 248. szám

Indira Gandhi az ESft-ba utazott I BUKAREST (MTI): Romániai hivatalos 'átoga- j fása utolsó napján Indira l Gandhi Nicolae Ceausescut, a Román KP főtitkárát kereste fel, akivel a két országot közö­sen érintő kérdésekről tanács­kozott. Magyar idő szerint II órakor az indiai miniszterelnök asz- szony és kísérete különrepülő- gépen elhagyta az országot, hogv eleget tegyen a kairói meghívásnak. Indira Gandhi 1967. október 16—19. között tartózkodott Ro­mániában, Maurer, a román Minisztertanács elnöke vendé­géként Megbeszéléseket foly­tatott az ország vezető szemé­lyiségeivel. Bukaresti megnyi­latkozásaiban elsősorban a két ország gazdasági együttműkö­déséről szólott, de nyilatkozott nemzetközi kérdésekről is, kü­lönös nyoma tékot adva a bé­kés egymás mellett élés, a bé­keharc, az általános, ezen be­lül az atomleszerelés témáinak, valamint a Vietnam bombázá­sa megszüntetésének. Ezúttal nem nyilatkozott az európai biztonság és a Közel-Kelet problémáiról. A Nhan Dan csütörtöki szá­ma kommentárban foglalko­zik Rusk, amerikai külügymi­niszter, október 12-i sajtóérte­kezletével. A Nham Dán elutasítja a Rusk által ismét feltételekhez kötött „béketárgyalás” ameri­kai tervét. A lap így ír: „Rusk csodálkozását fejezte ki, hogy javaslatait elutasítják. Pedig az ok egyszerű: mindenki lát­ta, hogy ezek a javaslatok pusztán csalást jelentenek. Ráébredve, hogy a vietnami háború gyökere az amerikai agresszió, a világ népei, — köztük az amerikai nép, — kö­vetelték, hogy az Egyesült Ál­lamok szüntesse be agresszió­ját Vietnam ellen. Ismerje el a Dél-vietnami Nemzeti Fel* szabadítási Frontot, vonja visz- sza az amerikai csapatokat Dél-Vietnamból és hagyja, hogy a vietnami nép maga rendezze ügyeit”. A hanoi lap rámutat, hogy Rusk Dél-Vietnamot „Észak- Vietnammal szomszédos or­szágként” emlegette. Az ame­rikai uralkodó körök — írja — nem győzik hangoztatni, hogy Amerikai repülőgépek latin-amerikai országoknak MOSZKVA (TASZSZ): sa és az igazi európai enyhülés A Pravda csütörtöki számá- nem fér össze egymással.” ban kommentálja az úgyneve- A Pravda cikkírója rámutat zeit Harmel-tervet, amely a ai-ra, hogy a NATO válságát NATO „modernizálására” len- elsősorban az európai szocia- ne hivatott. A cikk megálla- lista országok ellen irányuló pítja: „A NATO modemizálá- erőpolitika bukása idézte elő. Események VXXV^VSXX>NX*^XNXN^VXXXN>X\XXX>XX\>XVS.XSkV ^ * tartják magukat az 1934-es genfi egyezményhez. De vajon hol van egyetlen szó is a gen­fi egyezményben, amely Dél­Vietnamot „Észak-Vietnammal szomszédos országnak” írja le? (A genfi egyezmény csupán ideiglenesen a legkésőbb az 195G-ra tervezett választásokig osztotta két részre az országot). Rusk állítása ismét leleplezi azt az amerikai törekvést, hogy Dél-Vietnamot új típusú gyarmattá változtasák. A VNA jelentése szerint szerdán Haiphong kikötője fö­lött két amerikai gépet lőttek le és ezzel 2409-re emelkedett a VDK fölött megsemmisített amerikai gépek száma. Than Hoa tartományban a partvédő ütegek megrongáltak egy ame­rikai hadihajót, amely beha­tolt a VDK területi vizeire. Amerikai hadi jelentés sze- rint a haditengerészeti légierő szerdán Haiphong térségében hajtott végre támadást. Az amerikai hadijelentés szerint Hanoi környékén légi csatára került sor szerdán, s egy észak-vietnami gépet lelőttek. Quang Tri, dél-vietnami város közelében az amerikai tenge­részgyalogosok egyik szakaszát körülzárták a partizánok: az amerikaiak tíz halottat és 19 sebesültet vesztettek. Az amerikai képviselőház katonai bizottságának egyik al­bizottsága szerdán jelentésben bírálta az M—16 típusú ameri­kai puskát előállító céget és a fegyvert megrendelő katonai vezetőket. Az albizottság sze­rint a Colt gyár aránytalanul magas profitra tesz szert a fegyver eladásából — ugyan­akkor az M—16-os, amellyel a Vietnamban harcoló amerikai­akat szerelik fel, nem tökéle­tes típus. A leggyakoribb hiba: a puska nem üríti ki a felhasz­nált töltényeik hüvelyeit. Vöröskeresates aktívák kitüntetése Megtartotta évi tisztújító közgyűlését a szihalmi Vörös- kereszt. A nagy létszámú ak­tívahálózat jóleső érzéssel nyugtázta a vöröskeresztes tit­kár beszámolóját a szervezet munkájáról, eredményeiről. A községi párt- és tanácsveze­tők méltatták az aktívák lel­kes, önkéntes munkáját, s az eredményeket, amelyet a köz­ség egészségügye terén elértek. Az elmúlt évi munka meg­vitatása után előterjesztették az 1968-as munkatervet, s ezt a vöröskeresztes tagok egyhan­gúan elfogadták. A tisztség- viselők megválasztása után Csanálosiné, Kiss Pálné, Ipacs- né és Tóth Ferencné átvették tízéves munkájuk elismerése­ként a díszes oklevelet. Az ak­tívák virággal köszöntötték ki­tüntetett társaikat. Joó Sándor Szí halom szüreti nap rajon a traktorok és hordóvivő ko­csik. A menet több helyen megállt, a kisbíró szüreti rig­musokat olvasott fel, a tán­cosok táncokkal szórakoztatták a közönséget. Este a kultúrotthonban szü­reti bál következett, ahol tom­bola volt és szőlőt lophattak a merészebb legények. Az egész napos, s a régi hagyo­mányokat felelevenítő műso­rért dicséret illeti Jólsvai Sán­dor és Szepesi Pál KlSZ-veze- tőket. Stepán László pedagógus mkaterv Ecséden hagyományok felkutatása és összegyűjtése céljából honisme­reti szakkört szerveznek. E terv végrehajtása részben már megkezdődött. Nagy Piroska Ecséd r() ál aszúi AZ ILLETÉKES Kulturáltabb lesz a kiszolgálás... Bíráltuk cikkünkben a gyön­gyösi húsárudéban megievö gyakorlatot, hogy a főtt kol­bászt, virslit, flekként papíron adják a vásárió elé. A Heves megyei Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat igazgatója kö­zölte, hogy a boltban az ed­digi korszerűtlen kiszolgálást megszüntetik, intézkedtek, hogy a főtt kolbászt, virslit és flekként csak kistányérban vagy műanyag tálcán lehet kiszolgálni. Ehhez a vállalat ' 50 műanyag tálcát biztosított PRÁGA: Prágában befejeződött a szo­cialista országok vámhivatalai vezetőinek értekezlete. Megvi­tatták a szocialista országok együttműködésének eredmé­nyeit a vámkérdések megoldá­sában, valamint új feladatokat tűztek ki a vámkapcsolatok területén. ATLANTA: Lewis W, Walt, tábornok a. Vietnamban harcoló amerikai tengerészgyalogosok volt pa­rancsnoka, alti jelenleg a ten­gerészgyalogosok helyettes ve­zérkari főnöke, egy gyűlésen a következőket mondotta: „Azt hiszem, hogy még hosszú hosz- szú időn át — akár 15 évig is — ölhetjük a Vietcong-harco- sokat és az észak-vietnamia­kat, anélkül, hogy megnyer­nénk a háborút. Elhatároztuk, hogy újjáformáljuk ezt a nem­zetet — azért maradunk ott ilyen hosszú ideig.” BERHAMPORE: Az indiai Orissa államban egy elefánt húsz embert ölt meg az elmúlt éjszaka. A dü­hödt állatot rendőrök sem tud­ták megfékezni. A hatóságok 50 angol fontnak megfelelő ju­talmat ígértek annak, aki meg­öli az elefántot. WASHINGTON: Az Egyesült Államok neva- dai kísérleti telepén szerdán több atomrobbantást hajtottak végre. Az egyik közülük úgy­nevezett középerősségű volt, vagyis kétszázezer és egymillió tonna közötti robbanóerejű. TOKIÓ: Elhunyt az utolsó kínai csá­szár. Pu Ji 61 éves volt és Pe- kingben élt. Trónjától még gyermekkorában Szűri Jat-szeh 1912-es forradalma fosztotta meg. 1934-ben a japánok segít­ségével Mandzsukuo császára lett, uralmának a második vi­lágháború befejeződése vetett véget. LAGOS: A nigériai szövetségi fegyve rés erők elfoglalták Calabar kikötővárost, amely földrajzi helyzeténél fogva fontos közle­kedési csomópont, amelyen át a biafrai hadsereg az utánpót­lást kapta. A város elfoglalá­sát célzó katonai műveletben a nigériai hadsereg minden eddiginél nagyobb létszámú csapatot vetett be, legalább 14 000 katonát. Lagosba érke­zett hírek szerint heves harc folyik a szövetségi csapatok és a biafrai hadsereg között a Ca- labartól körülbelül 200 kilomé­ternyire fekvő Ooitsha körül is. MOSZKVA: A Novaja i Novejsaja Iszto- rija, a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája történettudo­mányi intézetének folyóirata legutóbbi, szeptemberi-októberi számában közli Münnich Fe­rencnek, az MSZMP KB tagjá­nak, a magyar és a nemzetkö­zi munkásmozgalom veteránjá­nak Felejthetetlen idők című visszaemlékezését. Havannában a Forradalom terén i Fél millió ember Tett utolsó biíesút Guerarától Eredményes munkát végez­nek a Hevesi Járási Tanács ál­landó bizottságai. Legutóbb Erdőtelken gyűltek össze. A járási tanács korábbi határo­zata értelmében segítséget kellett adniok a község min­den irányú fejlesztését magá­ban foglaló községpoliiikai terv elkészítéséhez. A járási tanács vb-titkársága beszámo­lót készített az állandó bizott­ságok együtes ülésére a taná­csok feladatairól. Elsősorban az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos új­szerű feladatokról tájékoztat­ták a részvevőket. Tájékoztatták továbbá az ál­landó bizottságokat Erdőtejek község fejlesztésének problé­máiról. Az állandó bizottságok felméréseket végeztek és ta­pasztalataik alapján állást fog­laltak például a község teljes vízművesítése mellett Fontos feladatként jelölték meg a HAVANNA (MTI): Havannában, a Forradalom terén fél millió ember gyűlt össze, hogy utolsó búcsút ve­gyen a Bolíviában elesett Er­nesto Che Guevarától. A tér valamennyi épületén kioltották a lámpákat, csak az iparügyi minisztérium ablakai voltak világosak. Ennék a mi­nisztériumnak állt az élén Guevara mindaddig, amíg két és fél esztendeje el nem hagy­ta Kubát. Az épület homlokzatára ki­tették Guevara hatalmas kép­mását, a kép mellett pedig fél­Wmrni* 1857. október 20., péntek Kínában a hadsereg veszi Kezébe a halaimat A Zyeie Warszutvy cikke VARSÓ (TASZSZ): A Zyeie Warszawy szerkesz­tőségi cikkében megállapítja, hogy a kínai helyzet fő jellem­vonása: a hadsereg veszi ke­zébe a hatalmat. Tizenhárom tartományban máris a hadse­reg gyakorolja a hatalmat. A huszonhét kínai tartomány kö­zül huszonhatban a „kulturá­lis forradalom” révén hata­lomra került új vezetők zöme katona és korábban ismeret­len személy. Az október 1-i nemzeti ün­nepen emlegetett 134 kiemel­kedő politikai személyiség közül 111 a hadsereg képvise­lője volt. Mindez arra mutat, hogy a mai Kínában a katonák egyre nagyobb szerepet tölte­nek be, s elfoglalták a koráb­bi pártvezetők és közigazgatá­si funkcionáriusok helyét — ír­ja a lap. A cikk a továbbiakban rá­mutat arra, hogy a hadsereg hatalomátvétele, a korábbi párt- és állami vezetők kiűzése a hatalomból nem megy min­den nehézség nélkül, állandóan érkeznek jelentések különböző tartományokból megmozdulá­sokról, összetűzésekről, letar­tóztatásokról, halálos ítéletek­ről. A kínai belső események ki­hatnak az ország külpolitiká­jára is — folytatja a lap —. A „kulturális forradalom” veze­tőinek a Szovjetunióval szem­ben tanúsított ellenséges ma­gatartása az Egyesült Államo­kat a vietnami agresszió to­vábbi kiterjesztésére ösztönzi. Fokozódott a feszültség Kína és a szomszédos India között is. Kína és Indonézia között gyakorlatilag megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, több incidens történt Kína és Bur­ma között. A „kulturális forradalom' vezetőinek külpolitikája nyo­mán megromlott Kína és szom­szédai viszonya — írja befe­jezésül a lap. árbocon lengett a kubai lobo­gó. A búcsúünnepségen a dísz- emelvényen megjelent Fidel Castro miniszterelnök és fivé­re, Raul Castro miniszterel­nök-helyettes, Dorticos elnök és Aleida Marsch, Guevara öz­vegye. A búcsúbeszédet Fidel Cast­ro miniszterelnök tartotta. El­mondotta, hogy Che Guevara kétségtelenül a legszeretetre­méltóbb, legkedveltebb és leg- rendkívülibb egyéniségek közé tartozott, a forradalom igazi harcosa volt. Halála a latin- amerikai forradalmi mozga­lom nagy vesztesége, de nem kétséges — mondotta Castro —, hogy mindez nem rendíti meg a forradalmi mozgalmat, kiheveri a csapást Fidél Castro szavai után 21 ágyulövés dördült el, búcsúz­tatta az elesett forradalmárt. A ITATÓ „modernizálása” WASHINGTON (MTI): Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője közölte, hogy a washingtoni kormány meg­engedte az amerikai repülő- gépgyártó részvénytársaságok­nak F—5 mintájú, hangsebes­ségnél gyorsabb vadászgépek szállítását Peru. Brazília, Ar­gentína, Chile, Veneuzela és Kolumbia számára. Ezek az országok 1969-ben és 1970-ben kapják meg az említett repü iőgépeket. A jelek szerint a fent emlí­tett amerikai engedély azzal a kikötéssel jár együtt, hogy az érintett országok lemonda­nak a francia és angol repü­lőgépek vásárlásáról. SZERKESZTŐI Légi csata Hanoi környékén A \han Dán elutasítja az amerikai »béketárgyalás” tervét Jól halad az őszi mintha Komlón Jó ütemben halad a köri 5i Május 1. Szövetkezetben az őszi vetési és betakarítási munka. A termelőszövetkezeti ta­gok szorgalma, a munka- és erőgépek maximális kihaszná­lása, a munkaszervezés és a kedvező időjárás következme- nye, hogy a tervezett 2186 hód kenyérgabonából október 17-ig 1915 holdat elvetettek. T©h István növénytermesztés agronómus vezetésével naponta négy-öt gép veti a kenyér- gabonát és vasárnap sem szünetel a munka. A vetés minő­ségét is biztosítják. Tervezik, hogy október 20-ra az utolsó holdon is földbe kerül a mag. Az előző évekhez viszonyítva sokkal jobban állnak az őszi betakarítással is. Befejeződött a kukorica betakarítása és a cukorrépa ásása. A napraforgó és más aprómagvak be­takarítását ’s befejezték és a napokban hozzáfognak a do­hány csomózásához. Jól halad a vető- és mélyszántás is. Vetőszántást 2617 holdon, mélyszántást 1330 holdon végez­tek. Szabó Lajos, Kömlő Erdőtelken tanácskoztak as állandó bizottságok járdaépítést, az óvoda bővíté­sét és a szolgáltató tevékeny­ség kiterjesztését. Javaslatokat is tettek a községpolitikai terv elkészítéséhez. Az állandó bizottságok együttes ülése hasznos taná­csokkal segítettek az erdőtele­kiek munkáját. Kiss József Heves •fül sikerült Sosr Jól sikerült szüreti napot rendezett vasárnap Noszvaj község a helyi KISZ-szervezet, a kultúrotthon és a termelő- szövetkezet segítségével. Va­sárnap reggel zenés ébresztő­vel kezdődött a szüreti nap, az Ifjúsági Klub zenekara a köz­ségben és Síkfőkúton ébresz­tette az embereket. Délelőtt 11 órakor kezdődött a délután há­romig tartó színes felvonulás. Lovaslegények nyitották meg a menetet, őket a szőlőcsőszök követték, majd a bíró, bíróné kocsija. Ezután a népviselet­be öltözött KISZ-esek nagy csoportja következett, majd Népművelési mi Elkészült Ecséd község 1967 —68. évi népművelési terve. A terv több újdonságot Is tartal­maz, a napokban alakul meg például a nők klubja. A klub összefogja a tsz-ben és más te­rületeken dolgozó asszonyokat és lányokat. Az iskolában a szülők iskoláját és a szülők akadémiáját tervezik. A peda­gógus, az orvos és a jogász vá­laszol ezek keretében a szülők kérdéseire. Igen fontos téma lesz a nyolcadik osztályos szü­lők részére a korai házasság- kötés problémájáról szóló elő­adás. A Vöröskereszt kiállítást rendez, melynek célja felhív­ni a figyelmet a legalapvetőbb egészségügyi követelményekre és a túlzott gyógyszerfogyasz­tás ártalmára. Megrendezik a véradók és vérkapók találko­zóját is. A Fórum Ifjúsági klub mun­kája is szerepel a tervben. Az immár országos hírűvé váló Ecsédi Népi Együttes köz­reműködésével falunapot tar­tanak, amelynek keretében megnyitják a falumúzeumot Még egy érdekesség a haladó annyi, hogy az egy gyermek Után járó ápolási segély tsz-tagok vé­szére havi 500 íorint. Az előző munkahelyen töltött idő szintén beszámít. (18 hónap alatt, 12 havi munkaviszony.) Lényeges az, hogy a gyermekápolási segély idejére fizetés nélküli szabadságot kérjen s a szülés idején is állandó mun­kaviszonyban álljon. Amennyiben valaki szerződéses dolgozó, s szer­ződése a szülés idején lejár, nem részesülhet a gyermekápolási se­gélyben. Veres Sándor. Eger: Az autóbusz-megállóhely áthe­lyezése után sok panasz érkezett, s éppen ezekre a panaszokra váló kintettel helyezték újra vissza a megállót az üzem elé. Egyelőre újabb áthelyezésre, úgy véljük, af illetékesek sem tudnak ígéret*# tenni. Magyar Pál, Bükkszentmárten: Levelük, melyben beszámoltak a Gárdonyi Gimnázium diákjainak látogatásáról a Szőnyi szobornál, sajnos, későn érkezeit, s már nem tudtuk közölni. Kérjük, keressen fel máskor is levelével. Dr. Várady Tiborné, Egerbakta: Észrevételeivel egyetértünk. ' s alkalomadtán foglalkozunk Is az­zal. ..ami nem tetszik”. A ..Ta­vernában” használatos népviseleti ruhát az eredetinek megfelelően, fénykép alapján készítették. A papucs viseletétől — a munka­helyre való tekintettel — tértek el. C. J.. Verpelét. A termelőszövetkezetben, tag­ként dolgozó asszonyokra ugyan­úgy vonatkozik a gyermekápolási segélyről szóló rendelet, mint az üzemék dolgozóira. Az eltérés

Next

/
Thumbnails
Contents