Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-03 / 208. szám

A győztes mosoly az új iskolának szól Nincs számtan és kémia szakos. Kémiai és fizikai elő­adó modern szertárral már van. Pedig ez sem csak úgy lett máról holnapra, sőt az új lőrinci iskola, amelynek el­ső napjáról számolunk be, az egyetlen iskola a községben. Persze, azelőtt is volt két régi épületben és úgy számolják, hogy a petőfibányai, a selypi és az erőműi iskola mellett ez a negyedik általános isko­la, de a többi az megint más — ez itt az az új, világos, korszerű épület a valódi lő­rinci iskola. Szeptember 1-én hajnali öt órakor nyitotta kapuit. A négy hivatalsegéd és néhány áldo­zatkész szülő az utolsó simí­tásokat végezte el és kitaka­rítottak. Természetesnek vet­ték, hogy segítenek. A falu régi vágya, az évek óta ter­vezett iskola, végre megvaló­sult, s a szülők nem nézték a fáradságot, több mint szá­zan vettek részt az építkezés­ben. A hivatalsegédek nem tartották be a nyolcórás mun­kaidőt — áldozatot vállaltak, többet dolgoztak. Kilenc órakör érkeztünk. Előttünk három fiatal tanár­nő és egy tanár halad. Régi ismerősömet fedezem fel az egyik tanárnőben: az idén vég­zett Egerben magyar-történe- lem-orosz szakon — Molnár Ilona. — Ötödikes osztályfőnök le­szek. Nagy szerencsém van, A gyerekek megtekintik a korszerű iskolát. az négy és fél millióba kerül. Egymilliót a község adott. — Nehéz beindítani egy új iskolát? — Nehéz? Könnyebb, mint a régiben tovább tanítani. De azért nehéz. Még nem teljes a felszerelésünk... és az ember mindent másképp akar csi­nálni itt az újban. Aztán mosolyog. De ez a mo­soly nemcsak az új iskolának szól, hanem a győztes moso­lya is. Ugyanis sem a járás, sem a megye nein számolt az­zal, ■ hogy az új tanévre kész lesz ez az iskola. Fél tíz. Tanévnyitó ünnep­ség. Legalább annyi a szülő, mint a gyérek. Az igazgató felsorolja azokat a szülőket, akik részt vettek az iskola építésében — például Kovács Istvánnét, Szabó Lajost, Bara nyi Józsefet. Aztán megindul az áradat Bemutatkozik az új iskola. A fiúk izgatottan rohannak a tornaterembe, bámulják az öltözőt, a tusolókat. Az osz­tálytermekben felgyújtják a villanyokat: -1200 wattos a fé­nyesség — mindenhol hat, egyenként 200 wattos izzó az osztályokban. Az igazgató beszédéből: — Vigyázni kell az iskolára. Ha már mindenhol parkett van, akkor fogadjuk meg azt, hogy mamuszt húzunk a ci­pőnkre, csak ezekkel lehet majd belépni az osztályter­mekbe. Az első osztály. Az első nap. Az új iskola első osztályá­nak első napja. Csonka Mária tanítónő felolvassa a névsort. A kicsik mosolyogva állnak fel, ha meghallják a nevüket, Nem csodálkoznak semmin. Nem ismerték a régi iskolát* tehát nem lepődhettek meg ezen az újon. , Aztán amikor búcsúzunk, ezt mondja az igazgató: — Képzelje, van már szám­tan-fizika szakosunk. Most kaptuk. B. Gy. sem értem, hogyan tévedhe­tett ekkorát egy ilyen csoda­masina, mint a maga Bögré­je?! — A Bögre?! Miben téve­dett a Bögre? — Maga azt állítja, hogy nem ismeri a vezérjelt, és én nem kételkedem a szavában. Vi­szont a Zi-Három mégis a maga udvarán szállt le, csak magával áll szóba, csak a ma­ga utasításait fogadja el, mert szerinte magától kapott vezér­jelet. Tehát a Zi-Három vagy hazudik, vagy... — Vagy én? — Nem... Arra gondolok, hogy maga esetleg valóban jelzett az űrhajónak, de aka­ratán kívül, nem szándékosan, véletlenül. Elképzelhető, ugye? Sovák tagadóan rázta meg i fejét. — Semmi olyasmiről nem tudok, amivel én ... — Pontosan erről van szó! — szakította félbe a lány. — Éppen azt kellene kinyomoz­nunk, azt a cselekedetét, ami­ről nem tudott. Ide figyeljen! Most szép sorjában, teljes részletességgel elmeséli ne­kem, hogy mit csinált tegnap este, attól a perctől, hogy ha­zaért, egészen, a Bögre meg­jelenéséig. Jó? — Ne haragudjon, de ezt sajnos nem tehetem!.,. Boronka Gizi egy pillana­tig csodálkozva nézett Sovák Edére, aztán az arca hirtelen lángba borult, felugrott, nyúlt a táskája után. — Bocsánat, fel sem merült bennem, hogy nem egyedül töltötte az estét. Eszem ágá­ban sincs, hogy a magánéle­tébe ... Ne haragudjon, ne­kem most mennem kell! (faliftatjuJij ták vissza. Többek között Nagy Bertalan kapott levelet Csabai Bélánétól aki hálás sza­vakkal mondott köszönetét megmentőjének. Aztán egymás után álltak fel azok a vérka­pók, akik személyesen akar­tak hálát mondani. Könnyes szemmel, elcsukló hangon fe­jezték ki köszönetüket, és ad­ták át ajándékukat véradó­juknak. Az egyik fiatal ma­ma boldog mosollyal mutatta meg pólyás babáját a vér­adóknak, akiknek segítőkész­sége is hozzájárult a kisbaba életben maradásához. Derűsebb jelenet volt, ami­kor az egyik idősebb férfi egy demizson borral ^toldotta meg” köszönő szavait, kíván­va, hogy a jóféle vörös bor mielőbb visszaadja az önként felajánlott vért; Lehetne még tovább idézni a megható jeleneteket, amikor az őszinte hála csupán botor­káló szavakban jutott kifeje­zésre, de mindennél ékeseb­ben beszélt a kicsorduló könny, a néhány szál virág, az ölelésre táruló kar. Az őszinte humánum, a se­gítőkészség és igaz áldozat­vállalás cáfolhatatlan bizonyí­téka volt ez a véradó—vérka­pó találkozó, amely felejthe­tetlen élményt adott minden résztvevőnek* (gmf) 4 Mmim A Fővárosi Mozi Műsor c. lap 27. számában olvastunk ismertetést a gyufáról. Ugyanis erről szól a: Mindent tudni akarok 35. c. film... Aki mindent tudni akar, íme, tudja meg, hogy mi baj van a gyufa körül... Mert azt olvastuk: A fapálcikát klárium- kloráttal kenték be, majd szénsavba mártották. Ég lángra lobbant az első gyufa. „Később jött a fehérfoszforból készült gyufa. Aztán a mai gyufa, amikor a kalciumklorát vissza­került a fapálcikára...” Rendkívül érdekes tudományos problémák merültek fel a gyufa ilyetén való történetében, és miután ezt a tudomá­nyos filmet sokan megnézik, érdemes ezeket felvetni: 1. Az első gyufa elkészítésénél nem használhattak kla- riumklorátot, azon egyszerű okból, miszerint ilyen vegyület nincs... 2. Nem használhattak kalciumklorátot sem, mert ilyen vegyület ugyan van, de nem jó gyufának... 3. Amit a gyufához lehet használni, az káliumklorál (KCIO;), ez viszont nincs a magyarázó cikkben, pedig nem hiánycikk... 4. Nem használhattak fehér foszfort sem, mert a foszfor­nak csak sárga, vörös és fekete változata van, amikből jelen­leg éppen a vörös foszfort használják... 5. A szénsavba nem márthatták azt az első gyufát, mert akkor igazán nem gyulladt volna meg... A szénsav csak híg­vizes oldatban ismeretes (ásványvíz). 6. Amit még „szénsavnak” neveznek, az a szilárd szén­dioxid, ami viszont olyan hideg (—70 C-foknál is hidegebb!), hogy az bizony nem gyulladna meg... 7. Na és végül: hiába emlegetik ebben a magyarázó cikk­ben a magyar Irinyi Jánost, a gyufa tökéletesítőjét, melt ezt a fajta gyártásmódot ő nem írná alá, ha élne... Reméljük, a film nem ezt a leírást adja... (DR. SZEMES) akik már azelőtt többször is meghozták ezt az áldozatot. Dr. Koncz István adjunk­tus, a gyöngyösi véradó állo­más vezetője arról szólott, milyen pótolhatatlan szerepe van az életmentésben a vér­nek. Ennek felismerése kész­teti a véradókat arra, hogy embertársaik segítségére sies­senek. Hat évvel ezelőtt a vá­rosban összesen kétszáz liter vért gyűjtöttek össze egy év alatt, most pedig már az ezer liter vér biztosítása a cél. A kitérőgyáriak között is van­nak olyanok, akik annak ide­jén, az első hívó szóra jelent­keztek, megértve, mit jelent a vér a gyógyításban. Nekik is köszönhető, hogy a Bugát Pál Kórház, de a mátraházi gyógy­intézet is mindig hozzájut annyi vérhez, amennyire az operációkhoz, a gyógyításhoz szükségük van. Néhány levél és távirat ér­kezett névre szólóan olyanok­tól, akik vért kaptak és ezzel egészségüket, az életüket kap­Első esetben került sor Gyöngyösön olyan találkozó­ra, amikor szemtől szembe állhatták egymással azok, akik vérükkel segítették a imásik életben maradását. Véradók és vérkapók gyűltek össze a MÁV Kitérőgyártó UV ebédlőjében ezen a délu­tánon, több mint százan. Babróczki Miklósné, a vál­lalat Vöröskereszt-szervezeté­nek titkára köszöntötte a megjelenteket. Beszélt arról a fejlődésről, ami az önkéntes véradó mozgalomban végbe­ment az üzemben az utóbbi két év alatt. Míg tavaly csak 44 személy vállalkozott arra, hogy vérével mások életének megmentését előmozdítsa, eb­ben az évben már a számuk meghaladta a százat.­Legutóbb összesen 35 liter vért adtak a kitérőgyáriak, köztük olyanok, mint Szánthó László, Zeltner Imre, Debrey Józsefné és Reviczky Jánosné, Köszönet az éléiért hogy ilyen iskolában kezdhe­tek. Itt minden korszerű... Bemegyek az osztályába. A tábla mellett tv — a nagyvi­lág, a modern pedagógiai mód­szerek, mintaórák, ezt sugá­rozza majd a tv ebben a kis ötödik osztályban, Lőrinciben. Az igazgatónak, Papp Bé­lának nemcsak egyszerűen egy modern tanintézmény ez az épület, hanem több éves vágyainak megtestesítője is. Örömét, megsokasodott ener­giáját alig tudja palástolni. — Nyolc tantermünk van, két műhely és egy előadóte­rem. 360 az iskola létszáma. Csupán egy osztályban lesz váltott tanítás. Amit itt lát, katáreai szétszaladtak, hogy : világgá kürtöljék a kispesti szenzációt, a Bögre már visz- sza is tért, elvégezte a kijelölt munkát. Ismét odamentem ■ hozzá, mert valaki bogarat dugott a fülembe. Megkérdez­tem: másfajta feladat megol­dását is vállalja? Gizi izgatottan hajolt élőre. — Mit válaszolt? — Azt, hogy nem! Mind­addig, még új vezérjelet nem kap, csak építő elemeket fu­varozhat és csakis a Kőbányai úti telepről az öt meghatáro­zott építkezésre! Minden más ténykedéshez előbb a vezér­jellel kell feloldani valami gátló áramköröket. Teljes a csőd! Az öt építkezés már ki sem látszik a mi paneljeink­ből, nekem meg fogalmam sincs semihiféle vezérjelről! Boronka Gizi őszinte rész­véttel nézett a kétségbeesett gépkocsielőadóra. — Szegény fiú! Kinek mond­ta már el? — Senkinek, csak magának. De rövidesen úgyis megtudja az egész világ! — Várjunk csak,Sehogy min, de hol van az már?! Az­óta maga lett a nap hőse! Az újságok külön kiadásban di­csőítik, a rádió is csak magá­val és a Zi-Hárommal foglal­kozik. Maga holnap már meg sem fog ismerni bennünket... Mondja, komolyan bajban van? A férfi nem válaszolt rög­tön, szomorúan nézegette érin­tetlen konyakos poharát, na­gyot sóhajtott. — Igen. Mert csalás az egész! — Mi a csalás? — Minden. Fel vagyok fúj­va, mint egy luftballon és közeledik felém a gombostű! — Nem lehetne kevesebb költői hasonlattal? — Nézze, Giziké, az az igaz­ság, hogy én nem ismerem a Bögre vezérjelét, nem én ren­deltem az udvaromra, és mű­szaki lángész egészen biztosan nem vagyok. Az én tudomá­nyom a Zi-Háromnál kimerül abban, hogy betonelemeket hurcoltatok vele és kész! ,— Nem értem, hiszen... — Megmagyarázom. A ma délelőtti cécó után, amikor a sajtó, a rádió, a televízió mun­7. A Rezeda presszó asztalkája mellett Boronka Gizi és Sovák Ede üldögélt. A csinos, barna technikusnő előtt narancsital, a partnere előtt konyak. — Nem izgazodom el ma­gán, Ede! — jelentette ki a lány. — Idehív, hosszasan el­meséli azt. amived reggel óta amúgy is tele van a város. Persze, nagy megtiszteltetés, ha az eseményeket a főszerep­lő szájából hallhatja az ember. Mégis az az érzésem, hogy maga valami másról is akar beszélni velem, csak kerülge­ti, mint macska a forró kását, így van? Sovák bólintott. — így. Nem tudom, hogyan kezdjek hozzá... Bajban va­gyok, Giziké. — Maga?! Ugyan, ne tréfál­jon! Nem mondom, tegnap majdnem lenyeltük a fegyel­kaépületet, ahonnan már nem hallatszott válasz többé... Bemerészkedtek a csendőrök, aztán a lábánál fogva kihúz­ták Szőnyi Márton testét. Há­tát keresztbe vágta egy soro­zat. Néhány pillanat múlva kiszenvedett a partizán moz­galom egyik tehetséges, hős parancsnoka. A csendőrök nem látták, hogy a haldokló egy gvufásdobozt dob el. Ké­sőbb Márton Zoltán megtalál­ta. Egy női fénykép volt az aljára ragasztva, mellette tit­kos jelek. Sokáig őrizgette, ké­sőbb sajnos elveszett. 1945-ben a népbíróság csend­őrök fölött ítélkezett. A tár­gyaláson Márton Zoltán szü­lei voltak a koronatanúk. Né­hány csendőrt kivégeztek, volt, aki börtönbüntetéssel úszta meg. A megyehatáron túl él az egyikük, aki részt vett a Szőnyi-csoport felszá­molásában. Felkerestem, de — a múltról nem beszélt. Tet­téért megbűnhődött már, és felejteni akar... Ma Bükkszentmártonban új szobrot avatnak. Szőnyi Már­ton mellszobrát a tanácsház előtt, mert egy kicsit a község is magáénak érzi a hős parti­zánt s.. Kátai Gábor Néhányuk például Balogh Jó­zsi bácsihoz járt rádiót hall­gatni. Az orosz nyelvű adást figyelték. Liktor József abban az időben katona volt s néhány nap szabadságra hazajött. — A Duda-pihenőben, a só­derbányában bújtak meg. Em­lékszem, vasárnap este lehe­tett, hoztam be a terményt a földről. A falu legszélső házá­ban laktunk. Két fegyveres férfi volt nálunk, egy szőke, meg egy barna. A szőkénél karabély, a másiknál géppisz­toly volt. A feleségem adott nekik egy fazék tejet, kenye­ret, én meg cigarettát... Ar­ra is emlékszem, hogy a bar­na férfin magyar katonaruha volt. Mutatjuk Szőnyi Márton fényképét. — Ö volt az? *— Lehetséges ... -1- mond­ta elgondolkodva —, bár kis­sé teKebb volt az arca.-.* Az­tán — emlékszik tovább — re­pülők jelentek meg az erdők fölött és bombáztak* A barna azt mondta: „Istenem, se­gíts ...” — és eltűntek a fák között A Bükkben megjelenő Sző- nyi-csoportot hamar felfedez­ték a németek, s a tábori csendőrökkel hatalmas túlerő­vel támadták őket. Szétszóród­tak, így jelentek meg Bükk- szentmárton környékén is. Szőnyi Mártonnak, sebesül­ten bár, négy társával sike­rült kicsúsznia a hallatlanul szoros gyűrűből s két rádiós­sal és a robban tóval. — A két rádiós — írja em­lékezéseiben Nógrádi Sándor — harc idején a parancsftok közvetlen közelében tartózko­dott. Állandóan küldtek szik­ratáviratokat a harc meneté­ről. Magam olvastam őket Kijevben, rendkívül drámai küzdelem volt. A rádiósok egy bokorba rejtőzve küldték üze­neteiket. Szőnyi Márton utolsó útja a Macskási-tanyára vezetett. Ez a tanya a Kissikátor nevű falu mellett Kisbenedek Bá­lint százholdas földbirtokosé volt. A sebesült parancsnok egy pajtában húzódott meg. Itt fogták körül a tábori csendőrök* Szüleivel együtt tanúja volt a borzalmas finá­lénak. Ropogtak a fegyverek, aztán csend lett és egy éles hang csattant: — Szőnyi! add meg magad!! Géppisztoly-sorozat dördült válaszul a pajtából. Erre go­lyózápor árasztotta el a desz­A Nemzeti Bank idős portá­ga elsiratta Márton fiát. A hivatalos papír arról értesítet­te: Szőnyi Márton zászlós, a •„szabadság védelmében” hő­si halált halt a szovjet elleni háborúban ... Ekkor 1941-et írtak. Szőnyi Márton azonban csak a Horthy-hadsereg szá­mára halt meg. Repülőtiszt volt, gépét egy bevetésen ta­lálat érte. A huszonhat esz­tendős fiatalember életét az ejtőernyő mentette meg. Ha­difogoly lett s ez alatt az idő alatt csodálatos változáson nient át. Rádöbbent, hogy tu­lajdonképpen miféle „szabad­ságért” is harcolt — s az út az antifasiszta mozgalomhoz ve­zette. Nem sokkal később már ukrajnai területen rejteget­te partizánbajtársaival az er­dő. ;. Aztán hazavágyott, hogy küzdjön a népét vágóhídra hajtó megszállók ellen. Pa­rancsnoka lett csoportjának, s azt a feladatot kapta, hogy ej­tőernyővel ereszkedjék le a Bükkben.,. 1944 szeptember 3-án Han- gony közelében repülőgép zú­gott a levegőben. Tizenkét ej­tőernyős szállt lassan a föld felé. Hárman még a lereszke- déskor elszakadtak a csoport­tól. — Leventék voltunk — em­lékezik vissza fiatal korára Liktor Imre — s Vittek min­ket partizán vadászatra. Ejtő­ernyőt kerestünk. Az oktatók azt mondták, hogy Balaton közelében, az erdőben egy ej­tőernyőst találtak. — Emlékszik a Szőnyi-cso- portra? — Nem tudom, hogy ők voltak-e. Bükkszentmái'toni vagyok (Abban az időben Bor- Bodszentmárton. A szerk.) s mi gyerekek gyakran jártunk az akácosba fáért, vagy bunkert ásni a kavicsbányában. Egy­szer három-négy felnőttel akadtam össze. Kérdezték, nem tudnék-e nekik krumplit vinni, meg cigarettát, vagy dohányt? — Hogy néztek ki? — Vegyes öltözékük volt, polgári ruha, katonaköpeny ..; Nehéz erre már emlékezni. Mindegyiküknél géppisztoly... Vittem nekik tíz-tizenöt kiló krumplit titokban, dohányt, meg Levente cigarettát, két- három ízben is. Jóval később, 1946 után a bányában talál­tunk birka-, meg kecskebőrt, és tábortűz-maradványokat. Itt bújhattak meg. Bükszentmártonban többen is emlékeznek a partizánokra. AZ UTOLSÓ AKCIÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents