Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-24 / 226. szám

ELŐ IRODALOM A „Pogány álmok" lírikusa (Jón Pillát verseskönyvéhez) Hangból, színből, szálából szavaknak, míg egymás után futott napom, magas tornyot alkottam magamnak. melyben életkínom altatom. Napról napra törtek föl belőlem, mint tengerből, eszmeszigetek, melyek dalt gyűjtöttek össze bőven, dalt, mely feledés miatt remeg. Csak te nem vagy! Hol rejtőzöl te, merre? Évek után h minden rendben áll. De talán ott. a mély tükörnek árnyán mosolygó arcod őrzi a homály •­Lőkös István TÉNAGY SÁNDOR: GYERMEKKOR Játszottam: suta rongyfocit kergettünk fújva, mezítláb, elbújtunk máskor, kutattuk gránátok érzékeny titkát, a ház mögött — víg csatatér — öltünk indiánt és nácit; — 6 gyermekkor, romantikád kesernyésen még visszajátszik! Nézem magam, vizsgálgatom arcomat és életemet, elrejtve bennem — én tudom — megbújnak rettegő jelek, mert féltem, óvom e Földet, mint akkor, rég, a rongyfocit; — ó gyermekkor, a férfi még hányszor hozzád igazodik! Nékem megannyi műemlék: a pajta, fészer csupa rom, itt-ott rozsdás játékdarab, ledőlt a galambdúc-torony; szomorkodni kár, no persze, csodálkozásra áll szemem: — 6 hüppögő gyermekkor, de gyorsan lettél történelem! VALERO GUZSVA: SZEPTEMBER Szeptember dinnyéiévé csordul, lövöldöznek a gesztenyék, festegeti az ősz akvarell díszletét, búcsúznak a gyümölcsösök is. — az utolsó mosoly s első könnyek között máris álmodozol... KRESMÄRY LÁSZLÓ: VJACSESZLAV KUZNYECOV: Költő a gyárban Szeretek gyárakban szavalni, nem mint vendég: mint jóbarál. Itt nem kérnek édeske ódát s a hazugság talmi aranyát. A műhely legközepén, a darunál, hol brummog a ventillátor-száj, imbolyogva, szép lassan egybegyfll a százarcú munkásosztály. Nem, itt nem a méz szagát érzed, de a vasat, tüzet, gépeket. Nem sokat tett itt a divat, Állj ki hát, s mondd meg a lényeget: Hogy mit szeretsz, hogy mit nem szeretsz, mit láttál faltul, városon... Ügy olvass fel, mintha gyalulnál, verejték csorogjon hátadon! , (Bán Ervin fordítása.) ŐKET KÖSZÖNTSE A nyár fején már megjelentek — mint első deres, ősz hajszálak — a szeptemberi szélben szálló ezüst színű kis ökörnyálaik. Kiröppent fészkéből a reggel — az iátolások újra jönnek, s nem tud ezért ma ellenállni semmi az én nagy örömömnek. Hulló levelek táncrakeinek — élni vágyik most újra minden, szavaim tiszta, fénylő szirmát szép virágként eléjük hintem. A szárbaszökkent jövő érik bennük gyöngyözve, dúsan, bátran, rózsaarcuk lobogva fénylik a nyárutói napsugárban, ahogy jönnek, s ujjongva nevet róluk a boldog, drága élet, — őket köszöntse máma itt most minden virág és minden ének! HANN FERENC: Válaszolni csak a szél tud Lengetem kezemben a rőt füstöt, és körédtekerem, hogy megszépülj, és hajadat a földig engedem, ujjaim közt pergetem, mint ezüstöt így kísérsz majd el ezer utamra, ahol övig zöld fűben gázolok. Te felhők alján úszol fölöttem, belenőve egy gitárfutamba, vagy egy nádszál élén jajgató kék mozdulásba. így magam ballagok átlépkedve a horizontokat. Körülöttem vörös narancsbólék égő foltjai ülnek az égen. A cserjék arcod gödreit rejtik. Eiltűnsz — újra megjelensz. Jó úgyis, ha vagy — ha nem. Fehéren hull ki hangod a csendből, és elszáll. Egyszerre nagyon csendes lesz minden. Rajzod elkopott, képed elfolyt, s holt-arcodon csak a kék szél sétál. Az aszfalt fölött remegett az átforrósodott levegő, mintha az egész város valami túlfű­tött kemence lenne. Már ötö­dik hete tartott a kánikula. Egyedül a strandon nem panaszkodott senki a hőség miatt. Aki teliette. ide mene­kült enyhülést keresni. Reg­gel elsőnek a legfiatalabbak érkeztek meg a strandra, tíz óra körül a mamák jelentek meg a gyerekekkel, a férfiak pedig csak délután tudtak le­szaladni, hogy verejtéktől ázott bőrüket meg m ártsák a kellemesen hűvös vízben. Tökéletes menetrend szerint érkeztek az emberek a strand­ra. Mintha valaki irányította volna őket. Ez azonban sen­kinek sem tűnt fel. Ki az a bolond, aki ilyen időben má­sokkal törődik, hacsak nem érdemes odafigyelnie. Valami karcsú női lábszárra? Az alig takart meztelenség a strandon már nem vonzó. A tizenéves lányok azonban még nem rendelkeznek olyan élettapasztalattal, hogy £zt tudhassák. Ők még igyekez­nek mutogatni magukat. Időn­ként egyesével vagy kisebb csoportokban vonultak fel a keresztben-kasul heverő na­pozók között. Utána kiültek a medence partjára. Bámulták a vizet, cigarettáztak, unottan odalöktek egy-egy szót a tár­suknak. Tehát beszélgettek is. Egyikük azonban rendhagyó módon viselkedett. A lépcső­kön ült, csak a válla látszott ki a vízből. Két könyökére támaszkodott, törzse ívben fe­szült hátra. — Szia, Klári — szólt rá a mellette elhaladó barna hajú lányra, akinek két oldalt me- v varkocsban kunkorodott Ifelé a haja. — Mi van? Klári megállt, és mellette megállt még egy lány. — Te vagy, Maya? Szia! — Régen láttalak — mond­ta Maya szemrehányóan. — Nem voltam itthon. Eri- káéknál nyaraltam — mutatott Klári a mellette álló lányra. — Az unokatestvérem. Maya érdeklődve nézte meg az ismeretlen lányt. Aztán be­mutatkoztak, majd két perc­cel később mind a hárman ott ültek a lépcsőn. Akik a medencébe akartak bemenni, kénytelenek voltak átlépni a vállukon, vagy széttolni az összeérő felsőtestüket. Maya öt perc múlva min­dent tudott az új kislányról. Azt, hogy Kovács Erikának hívják, az Alföld egyik kis­községéből való, most megy harmadik gimnáziumba, or­vos szeretne lenni, fiúja nincs, a beatlesekért nem rajong, kedvenc költője Baranyi, és még azt is, hogy ha férjhez megy, nem lesz hajlandó cse- lédkedni a férje mellett. Egy kiváló képességű nyomozó nem tudta volna ilyen rövidi idői alatt ilyen alaposan kifaggatni Erikát, mint ahogy azt Maya tette. — Tetszel nekem — közölte a kérdések végén Maya. — Majd én pártfogásomba vesz­lek. Először is keresek neked egy rendes fiút, aki majd szó­rakoztat. Bízd rám, én... — Köszönöm, de ... — Csak semmi szerényke­dés, tudom én, mit kell ten­nem. Nem ugorhatsz mindjárt a mély vízbe. Elsüllyednél. Ezek a dörzsölt srácok pléhre vinnének. Te nem ismered ezeket. Látod, itt van például az a fekete, nyurga. Kinéznéd belőle, milyen dumája van? Mint aki hatig sem tud szá­ÍHÉIwT? — : , motel, mint egy fonnyadt nap­raforgó, úgy lógatja a fejét. Ha ez kezelésbe vesz, este tíz­re már sikítani sincs időd. Ta­valy velem is megpróbálta. Kopj le, fiú, mondtam neki. Én nem vagyok karácsonyfa- dísz. De ő sem úgy gondolta, hanem csakugyan bír engem. Járjunk együtt. Meddig? Kér­deztem. Két óráig? Aztán hull­jak az öledbe, mint egy érett őszibarack? Ebből nem papi- kálsz, fiacskám. Ismerlek. — Érdekes — mondta Erikái. — Olyan csendes fiúnak lát­szik. Maya fölényesen mosolygott. — Tehát belátod végre, hogy szükséged van rám? — Lehet. — Lehet? Ugyan! Csinál­junk egy próbát. Válaszd ki magadnak azt a fiút. aki sze­rinted megbízható, rendes srác. C"k tessék, nézz jól kö­rül. Legalább nyolcvan, ki­lencven között válogathatsz. Csák tessék, válassz! Klári szó nélkül felállt mel­lőlük, unottan sóhajtott és a zuhanyozó felé indult. Mayáék rá sem hederítettek. Erika kíváncsian nézett szét. Nem sok kedve volt a Maya által kezdett leleplezés dibe be­lemenni, de arra gondolt, így legalább megtud néhány dol­got az itteni fiúkról. Maya erőr szakoskodó bábáskodását sem akarta elutasítani. Közben azért is bosszankodott, hogy Klári szó nélkül otthagyta őket. Legalább annyit mon­dott volna, ki ez a Maya, ho­gyan kell fogadni fölényeske­dését. Nézte a fiúkat, a különböző arcokat, de egyik sem tudta lekötni a figyelmét. — Mit bámulsz annyira, kisanyám — szólalt meg a vízben, a korlát másik oldalán valaki. Erika megijedt, majdnem felsdkoltott. A következő pil­lanatban ogy szemtelen arc tolakodott a válla magasságá­ba. — Téged még nem láttalak itt, ezek szerint új áru vagy. Igaz, Maya? És te vigyázol rá? Szegénykém, sajnállak. — Könnyeidet tudjuk nél­külözni, Coloskám — vágott vissza Maya. — Lekophatsz. Ismerős a szöveged. — Ne hallgass rá — nevetett a fiú, akit Colosnak nevezett Maya. — Te rendes lánynak látszol, ő meg olyan, mintha a nyelvét állandóan ecetbe áztatná. Akarod, hogy bemu­tassak neked egy dupla szál­lót? Vagy egy csukafejesre kí­váncsibb vagy? Neked min­dent. De mielőtt bármit mon­danál, azt ajánlom, hunyd be a szemed. Nem bírom négpi az ilyen atommáglya sugárzá­sú szemet, mint amilyen a tiéd. Buta kifejezés, készséggel el­ismerem, de mondj te jobbat, ha tudsz. Szép a szemed, kis- öreg. Mondták már ezt sokan, ugye! Viszlát! Habzó vízörvényt kavarva elúszott hirtelen, — Tessék! Most már magad is láthattad, hallhattad — bosszankodott Maya. — Még egy félóra duma, és levesz a lábadról. Mit mondtam? — Ki ez a fiú? — kérdezte Erika. — Szóval, 5 érdekel. Tud­tam, tudtam, hogy te is egy buta csirke vagy. Dupla szal- tó, atommáglya és elfullad a lélegzeted. Gondolkodj már, ne vedd be ezt az olcsó du­mát! Hát nem látod, müyen sablonos szöveg? Mindegyik ilyen lemezt használ, mint Co­los. Ha még egy fél konyakot is lenyelet mellé veled, aztán elvisz táncolni, már azt sem tudod kivárni, hogy ő húzza magához a derekadat, te dőlsz be neki úgy, mint egy ménkü- hasította fa. Csak győzzön fel­tartani, különben hasra esel. Ugyan, te lány! Hol az eszed? — Jól ismered... Colost? — Két héttel ezelőtt még nekem beszélt az atommág­lyáról. Felajánlotta a motorját is. Motor! Egy vacak robogó. Hogy gyerünk ki a zöldbe, tud egy isteni helyet, ahol oda­nyújtózhatunk a napnak. És neked! Mondtam dühösen, mert káromkodni szerettem volna. Ugyan, kisapám, kivesz be ilyet? Füttyents a kutyád­nak, az rögtön a lábadhoz dörr gölődzik. Erika nem szólt semmit. — Miért hallgatsz? Azt bá­mulod, azt a... szoknyava­dászt? Hát ha gondolod, ha már te is menő vagy... ! — Rendes fiúnak látszik. *— Nem vitatkozom. Lehet, hogy annak látszik, de nem az. Elismerem, kitűnő család­ból való, az apja becsületes ember, az anyja is rendes asszony, még a csillagos eget is ráakasztaná kedves fiacs­kája nyakára, de ez a Co­los ...! Tudod, mit csinál ez? Semmit. Lóg. Ahogy mondom, lóg, és kész. Innen oda csapó­dik, onnan még odébb, ráül a motorra, a lányoktól kér kölcsön egy bambira, amit so­ha nem ad meg, cigarettája soha nincs, de vigyorogni és dumálni, azt kitűnően tud. Egy link alak. Komolytalan ember. Egyszer vagyunk fia­talok, addig éljünk! Ez az ő mondása. Ebből is láthatod, milyen. Ügy lébolja át a su­lit is. Csurog egyik osztály­ból a másikba. Erika bátortalanul intege­tett a kezével vissza valaki­nek a medence túlsó oldalára. — Hát csak integess, csak kínáld magad — dühöskődött Maya mellette. — Én megpró­báltalak józanságra bírni. De leveszem a kezem rólad. Ha te így akarod...! — Amikor olyan kedvesen integetett ide... Colos... Kétségbeesett sikítás vágott bele az utolsó szóba Egy pillanat alatt megder­medt mindenki. Erika ijedten felugrott, és nézte azt az idő­sebb nőt, aki fél kezét az arca elé kapta, a másikkal pedig mereven a vízbe mutatott — Ott. ott...! A nyűként előire feszülő ujj a medence közepére irányult Akik ott voltak azon a tájon, vergődve igyekeztek távolabb­ra, míg a többiek pillanatok alatt közelebb jöttek. A me­dence partjain élő emberfal keletkezett. Egyetlen barna test fúródó® lapos ívben a vízbe a hókkMF különös, de roppant rokon­szenves költői világ egyik fontos vonására, mert a Pillat- köteteket átlapozva éppen a tájversek sokasága, színpom­pája ötlik szemünkbe. Meg­annyi báj, ezernyi hangulat, miniatűr tájképek sokasága, a falusi est idillikus hangulata, „lágy ritmusban” ringó „bú- zakalász-táblák” végtelenje, „gyomos kertek bokra”, a „tomácos régi ház”, a ..Prut menti szélmalmok” — íme né­hány jellemző motívuma Pil' lat tájverseinek... A táj szépségei mellett az ősz hervatag pompája, az el­múlás évszaka lesz aztán a leginkább pillat-i téma; „ ... színeit, érett gyümölcseinek ízeit senki sem tudta nála jobban érzékeltetni a román líráhan”: A nyárfák — melyek még létük remeitek — mezítlenek és sárgák, mint a holtak, az ég vize is áttetszőbb, levélkék vitorlái a szél iránt lobognak. Amerre lépsz, a zörrenő avarból zaj surran, vélnéd: tolvaj lépte hallik, . megállsz, s kezedből = mely már kék a fagytól — egy aranyszív — mint ért gyümölcs — kihullik. (Az ősz) és művészetének, a görög szob­rászatnak, és különösen a gö­rög templomoknak a fölfede­zése esemény volt életemben”. Pillát, az érzékenység költő­je, fogékony a szerelmi téma iránt is. Valóságos bűvölet az, különös látomás, amikor Ámor lantjának húrjait pen­díti, noha szerelmi lírájának jórészét is beárnyékolja a mú­landóság. (Nő a pázsiton, Stró­fák Ronsard nyomán). Az el­veszett kedves utáni vágya­kozás s az emlékezés kifejezé­sekor lesznek épp legszebbek, legihletettebbek verssorai: Az antik világ csodálnak felfedezése nemcsak a XVII— XVIII. század klasszicizmusát tudta lenyűgözni, a modem, XX. századi embert — kivált ha művész — éppúgy elragad­ják e csodák s megihletik. Fő­ként, ha alkalma nyílott köz­vetlen élmények felhalmozá­sára. Pillát is beutazta Görög­országot, az antik világ mű­vészetének szépségeit közvet­lenül élhette át s ez az él­ményanyag szintén felszínre tör — újabb színnel gazdagít­va líráját, ö maga írta hellá- szi élményeiről: „Hellasznak Ars poeticáját kezdi így Ion Pillát, a XX. századi román líra jeles költője s ez akár mottója is lehetne a róla szóló írásnak. Mottója, mert végső soron Pillát költészetének leg- lényegére mutat: jelzi az alko­tó halhatatlanság-igényét épp­úgy, mint költői kvalitásait, de fényt vet az egész oeuvre gyöngéire is. Azokra a gyön­gékre, melyek következménye­képpen, tehetsége és gazdag életműve ellenére sem lehetett Pillát maradéktalanul a XX. század legprogresszív román költőinek egyike. Kiváló 'ma­gyar fordítója, Szemlér Ferenc írta egyszer: Pillát lírája „ ... modern és maradi egy­szerre, békés és nyugtalanító, harmonikus és zaklatott... ol- • ásóját önkéntelenül is lenyű­gözi fájdalmas nosztalgiájával, a természet izzó érzékelésé­vel, a szerelem bűbájával, nyelvének, verselésének mű­vészi kiérleltségével.” S ve­gyük még ehhez a most meg­jelent magyar Pillat-kötet szép bevezetője néhány pasz- szusát is (Domokos Sámuel tollát dicséri!), miszerint Pil­lát a francia pamasszizmus, illetve szimbolizmus világához éppúgy kötődik, mint a hazai tradíciókhoz (főleg Eminescu, Macedonski, Alecsandri voltak példaképei), hogy később megjárja a neoklasszicizmus útjait is, s máris kaptunk egy keresztmetszetei a pillat-i líra ellentmondásos, de mégis egy­séget képező világáról. Életútját végigtekintve köny- nyen megfejthetők ezek az el- lentmondások-végletek. Pillát nemesi származású költő, „nagy múltú bojári család” sarja, akinek ^nyagi gondok­kal nemigen volt terhes gyér­. — « — ft — A — — kMAAAAAAA A AAAA/i A A A XV A A. A mekkora, az Arges és a Pruth folyó menti családi birtok de­rűs-nyugalmas atmoszférája vette körül, s később Buka­restbe, majd Párizsba kerülve is tanulmányainak és költői vonzalmainak élhetett. Ám az ifjú évek mégsem múltak el nyomtalanul, lírájának alap­vető élményei ekkor rakódtak le, melyekből később, a mo­dern francia líra inspirációi­val ötvöződve, páratlanul mo­dern táj költészetet termeit. S itt már rá is tapintottunk e

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents