Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-24 / 199. szám

Átsétáltunk a Mátra alatt fc\\\\\\\\\\\\V\\\\V\\\\\VW\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v •. .és a rozskenyér...? Túlzott igénynek számít azt kérni: lehessen rozske­nyeret is kapni? Hivatkozzunk egészségügyi szempontokra, amelyek sze­rint a rozskenyér a testház­tartást nagyon kedvezően be­folyásolja? Megdöbbentő volna csupán az ízlésre apel­lálni, amely szerint vannak olyan polgártársaink is, akik nagyon kedvelik a rozscipót? Luxuscikknek számítható ta­lán a rozskenyér? Emlékeztessünk arra, hogy Gyöngyösön még két évvel ezelőtt is árulták a félkilós rozscipókat. Az emberek szí­vesen vásárolták, különösen azok a családok, ahol a fél kiló kenyér a napi szükségle­tet kielégítette. De kellemes zamata miatt is, és azért is, mert a rozskenyér nehezeb­ben szikkad ki, mint búzából készült társa. A sütőipar arra hivatko­zott, amikor > a jozskenyér iránt érdeklődtünk, hogy szí­vesen szállítana ismét ilyet, de nem kap rozslisztet a ga­bonafeldolgozó vállalatnál. Miért? Nem termelünk ro­zsot? Vagy a rozslisztet más­ra használjuk fel? Ne tűnjék szerénytelenség­nek a kívánság: ma, amikor túl vagyunk az aratáson, be­takarítottuk az ország kenye­re, talán volna lehetőségünk a rozscipó sütésére is. Tud rozslisztet adni a sü­tőiparnak a gabonafeldolgo­zó? (—ár) Dinnyeszezon 1 Egymás után gördülnek ki a káli MÉK-telepröl a görögdinnyével megrakott teher­autók, vasúti kocsik. Eddig 540 vagon dinnyét szállítottak el külföldre és az ország külön­böző vidékeire. A képünkön látható vagon Budapestre indul, s az ízletes gyümölcsöt bizo­nyára örömmel fogadják a főváros lakói. (Foto: Kiss Béla) Igen, már a szívem is kivan. Olyan lehet az a vacak kis húscsomó, mint egy ziháló ká­védaráló, amelyet ott felejtet­tek egy már soha nem hasz­nált szárnyvonalon. S a vér­nyomásom? Uraim, hölgyeim, az már nem is nyomda, az már nem is vér. Egy Árpád-kori csontváz vérnyomása szökő­kút az enyémhez képest. A tü­dőm, az amúgy egészséges. Amúgy. De emígy, hogy léleg- zeni is kell vele, hát így már bizony lyukas légtömlő, amely­ből több megy ki sípolva, mint amennyit gazdája, én, be­szív hörögve... És ezek után mit gondolnak, milyen lehet a májam, a ve­sém, a lépem, hipotalamuszom és egészen biztos, hogy sok a fehér vérsejtem is. Valame­lyik éjszaka arra ébredtem fel, hogy hörögve marakod­nak a fehér és vörös vérsejt­jeim, aztán azt is hallottam, hogyan győztek a fehérek és hogyan zabálják fel külön a hemoglobinokat. Az idegeim, azok meg olya­nok, mint a cérnák. Nem, az én idegeim nem tudnak pat­tanásig feszülni. Nekem olyan gyenge és kimerült az ideg- rendszerem,, hogyha a izom­pumpálnak, fektetnek, forgat­nak és én hagyom... Mit szá­mít már egy halottnak, hogy mit tesznek vele az élők? — Hát, kérem — mondja az orvos —, az kétségtelen... Ahá, kétségtelen... Értem én. Kétségtelen, hogy még élek, de kétségtelen, hogy ez csak csoda lehet... — ...kétségtelen, hogy ala­pos vizsgálatot végeztünk... Talán, ha kissé kevesebbet do­hányozna... Különben semmi baj. Mini a makk, olyan egészséges — nyújt kézét az orvos, és én megrökönyödve állok,, bámulok utána. Én, mint makk és mint egészség. Nevet­séges. Ámbár! Ugye! Dúdolva ballagok végig a folyosón, aztán lefutok a lép­csőn, majd gondolok egyet és visszafutok a lépcsőn. Az ötö­dik „menetnél” aggódva néz ki a portás az ablakon és fél kézzel már telefon után nyúl, én puszit intek neki és ki­iramodom az utcára. Elő egy cigarettát. Még hogy keveseb­bet dohányozzam... Kész rö- hej, egy makkegészséges em­ber annyit szív, amennyit akar, nem igaz? Hű. de jó kis nő! (egri) 1967. augusztus 24., csütörtök déseket kötöttünk. A szerző­dés lényege: ha a lucernamag termesztésénél a szövetkezetek betartják az általunk megadott utasításokat, akkor garantál­juk az egymázsás termésho­zamot. Nagyon hasznos ez a forma. Hasznos azért, mert az utóbbi években lucernám? ból az átlagtermés elé« lenge volt, mindössze 1 /.sás, másrészt pedig a szövetkeze­tek a szerződés értelmében be­tartják és el is sajátítják a he­lyes termelési módszereket. — Elégedettek a jelenlegi kapcsolatokkal ? — Hadd mondjak egy rög­tönzött statisztikát: tavaly ki­lencszer rendeztünk tapaszta­latcserét, tizenhárom tudomá­nyos cikkünk jelent meg, ezen­kívül 360 belföldi és 38 kül­földi látogatónk volt. És mint említettem, mi is jó néhány­szor meglátogattuk a szövet­kezeteket. így első látásra nem rossz ez a statisztika. Mégsem vagyunk elégedettek. — Miért? — A tény az, hogy eddigi kapcsolatunk főképpen arra irányult, hogy a közös gazda­ságok vezetőit egy-egy új faj­tával, vagy termelési eljárás­sal ismertessük meg. Ennek tükrében elég jó volt a kap­csolatunk. A jövőben ez még­sem lesz elég. Még jobb kapcsolatok — Az új gazdasági mecha­nizmus, a nagyobb önnállóság következtében a termelőszö­vetkezetekben szükség lesz — az eddiginél jobb — a fő gaz­dasági ágazatok kialakítására, a termelés szerkezetének meg­változtatására. Eddigi felada­taink mellett ezeknél a mun­káknál is jelentős segítséget kell nyújtani. Ehhez azonban még jobb kapcsolatra lesz szükségünk. S ezt nyilván nemcsak nekünk, hanem a kö­zös gazdaságoknak is keres­niük kell. Jövőre ünnepli in­tézetünk fennálásának 50. év­fordulóját. Szeretnénk, ha az évforduló jegyében munkánk még hatékonyabb lenne, ® tudomány és a gyakorlat még közelebb kerülne egymáshoz. Kaposl Levente. tunk termelőszövetkezeti szakemberekkel, akik meg is tekintették kísérleteinket. A közelmúltban pedig a füzes­abonyi járás mezőgazdasági szakembereivel vitattuk meg az őszi vetésekkel kapcsolatos teendőket. Ezenkívül kutatóink rendszeresen kijárnak a ter­melőüzemekbe. Különösen a környező községek, Aldebrő, Feldebrő, Kál, s természete­sen a kompoltiak érdeklődnek eredményeink iránt. — Látogatók? — Természetesen sokan jön­nek megtekinteni intézetünk munkáját máshonnan is. Jön­nek csoportosan is és egyéni­leg is. Rendkívül hasznos for­mája ez a tapasztalatok át­adásának, hiszen a látogatók megtekinthetik a nálunk folyó kísérleteket. Sokszor jönnek a hegyvidéki termelőszövetke­zetekből, különösen eróziós kutatásainkra kíváncsiak. Ezenkívül évente kétszer ter­melési tanácsadót adunk ki az időszerű munkákról. Több tu­dományos cikket is közlünk, amelyek beszámolnak az inté­zetünkben folyó kutatásaink- TÓl. Termelési szerződések — Melyik a legjobb formája a kapcsolatoknak? — Az idén 'jó néhány terme­lőszövetkezettel, különösen a füzesabonyi járás közös gaz­daságaival, termelési szerző­Változatos, érdekes kutató­munka folyik Kompolton, az Északkelet-magyarországi Me­zőgazdasági Kísérleti Intézet­ben. Most mégsem azért lá­togattuk meg Szalai Györgyöt, az intézet igazgatóját, hogy a kutatásokról érdeklődjünk. Ar­ra voltunk kíváncsiak, hogy a tudomány eredményei miként valósulnak meg a gyakorlat­ban, milyen kapcsolat van a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és a kutatóintézet között. Sokoldalú feladatok — Intézetünk feladata több­irányú. Egyrész bekapcsoló­dunk az országos fő feladatok — mint például a lucernane­mesítés — munkáiba, másrészt foglalkozunk a speciálisabb, közte az eróziós, tájkutatások­kal, nem utolsósorban pedig átvesszük más kutatóintézetek eredményeit és igyekszünk, hogy ezek a gyakorlatban is megvalósuljanak. Munkánk jellegéből adódik, hogy a ku­tatások nem öncélúak, éppen • ezért van szükség szoros kap­csolatra a termelőszövetkeze­tekkel, állami gazdaságokkal. — Miként valósul meg ez a kapcsolat? — Több formája is van. Egy­részt ankétokat, szakmai vitá­kat rendezünk, s bemutatókat tartunk az intézetünk terüle­tén. Nemrég például az őszi árpa termesztéséről tanácskoz­A kísérletektől a bő termésig Látogatás a kompolti kutatóintézetben mem emiatt állandóan káprá- zik, szédülök, fülzúgásom van és erős fejfájásom. S így megy ez már évek óta. Most is, ugye, megyek fel a lépcsőn, tíz lépcsőfok az egész. De menés ez? Ugyan. Vánszor- gás, kínlódás, megpihenve minden lépcsőfoknál. De me­gyek, mert összefogott min­denki ellenem, nem hiszik, hogy én már csak egy élő holt, egy holtan élő csoda vagyok, nem hiszik é$ most orvoshoz megyek. Felülvizsgálatra. Ne­vetséges. Halottkémlelés lesz az, kérem. Vánszorgok szobáról szobá­ra, műszerektől műszerekig, matatnak, rajtam, mérnek* szédban ásít egy álmos veréb, sikoltva riadok fel rá a leg­mélyebb álmomból. Apropó: mi az, hogy legmélyebb ál­mom? Hát tudok én aludni?' Hát én nem tudok aludni. Es­küszöm. hogy négy éve egyet­len percet nem aludtam, s má. azon gondolkodom, hogy egy tudományos szimpozion elé bocsátom magam, mint valami egyedülálló tudomá­nyos kuriózumot. Ember, aki nem alszik. Ezek után igazán nem lehet csodálkozni, hogy tökéletesen kész a gyomrom is, hogy ti­tokban, szinte észrevétlenül, helyet cserélt bennem a vé­kony a vastag béliéi. A sze­nyolcvan litert ad percenként. Sokat, nagyon sokat jelent odalent az üzemben és lenn a lakótelepen. I Kifelé a bányából Deszkából készült „légajtón” keresztül jutunk az altáró egyenesre: Gyöngyösoroszi fe­lé közeledünk. Élesen, met­szőén „húz” a levegő, testünk­höz tapasztja az átizzadt inget, könnyű kis munkáskabátot. Karbidlámpáink lángjai rend­re kialusznak, egymás után gyújtogatjuk őket a*6Ötét, kí­sérteties folyosón. Végre parányi fény villan a távolban: egyre erősödő dü­börgéssel néhány perc múlva Diesel-motoros vonat halad el mellettünk, üres csillékkel. A kompresszortéren már ál* landósul a villanyvilágítás, az altáró mennyezetén elektromos vezetékek feszülnek: — Innen, ezernyolcszázméte­res szakaszon már villamos vontatással közlekednek a sze­relvények. További ötünkön már gyak­rabban találkozunk bányászok­kal, a Károly-ákna rakodótere pedig éppenséggel valamiféle mini-pályaudvarhoz hasonlít: — Itt rendezik a kocsikat, innen küldenek műszakonként százötven, kétszáz rakott csil­lét az ércelőkészítőbe — tájé­koztat Németh mérnök, majd mosolyogva hozzáfűzi: — mert hát nem a turisták kedvéért vágtuk a hegybe ezt a hosszú alagútat, amelyiken végigsétál­tunk, hanem a színesfémek, a réz, a cink, az ólom miatt. Ásványi kincsekben eléggé szegény ország vagyunk, mesz- szire, mélyre kell hatolnunk azért a kevésért is... A távolban nyitott ajtó, azon túl már az oroszi erdő,a bánya központi irodái. És újra a nap­fény...! Az 5200 méteres út utolsó szakaszát sietős léptekkel iesz- szük meg.­Gyónl Gyula több az ember, nagyobb a mozgás: ide fut össze a kibá­nyászott anyag, a rakott csil­lék, a tömött „népes” — sze­mélyszállító szerelvény — in­nen indulnak műszakról mű­szakra Gyöngyösoroszi felé. Csabai Pál körzetes aknász sebtében üdvözöl bennünket. Robbanóanyagért indul másod­magával. Mentegetődzve mondja, hogy mindkettőjüket nagyon várják. A harántvágat falában, kő­zetből „kiváló”, elkülönült szikladarabok. Német mérnök magyarázza, hogy magmatikus emlékek. Valamikor a közel­ben lehetett egy vulkán. An­nak az üzenetét őrzik.„ I Patak, forrásokkal Jobbra, balra csővezetékek húzódnak, az egyik nagy erő­vel, félelmetesen sziszeg: sűrí­tett levegőt szállít a munka­helyre. Egyhangúan kopog a fejünkön a műanyag „kobak”, fenn is, lenn is víz, a föld alatti kis patakban gumi­csizmánkkal néhol bokáig gá­zolunk. A sziklaalagútat egy helyütt betontámok tartják: itt külö­nösen nagy a súly. — Merre járunk? — kérdem ui társai mat. — Azt csak a térképről le­hetne pontosan megállapítani. Ami biztos: a mátrai erdőjj alatt járunk, s --Gyöngyösoro­szi felé tartunk... A falon oldalt, felül, egy-egy „kitüremkedés”. A mérnökök mondják, hogy a mesterséges torlaszokban a források vize* gyűjtik össze s csövön küldik azt az aknához. Kőtáblába vésték az Imre- forrás nevét, s megtalálónak idejét. Az írás szerint 1963-ban járhattak itt a bányá­szok, akik két esztendővel ko­rábban indultak Örosziból eb­be az irányba. — Innen kapja Károlytáró a vizet — jegyzi meg Németh Kálmán. — A forrás hatvan­Ragyogó augusztusi napsü­tésben, erdőkoszorúzta hegyte­tőn váratlan, meglepő kérdés­sel fordulnak hozzám hányász- ismerőseim: — Nem akar átsétálni a Mátra alatt-..? Az »úton nem járt még „civil”. A bizarr ötlet vajon kit nem tenne kíváncsivá? Gon­dolkodás nélkül kapok hát én is a ritka alkalmon s Németh Kálmán, Lovász András mér­nökök nyomába szegődöm. I Kétszázötven méteres zuhanás Belépünk a mátraszentimrei toronyba, elhelyezkedünk a szállítókasban, lecsapódik mel­lettünk a vasfüggöny s vijjo­gó, berregő csengőszóra meg­nyílik alattunk a föld. Aztán zuhanunk lefelé. Van ebben egy kis miszti­kum, egy kis romantika: be­pillantunk a meglékelt hegy gyomrába... Szőke Andor főcsatlós köny- nyed mozdulattal parancsol megállást a liftnek. Jó sze­rencsét kíván, egyszerű termé. szetességgel tesz-vesz maga körül: mindennapi arckifeje­zése, mozdulatai mutatják, hogy idelenn nem álmodoznak az emberek, a bánya is csupán munkahely. Meg-megcsillanó érctelér ke­resztezi a csapásvágatot, ame­lyen haladunk. — Egy kis kerülőt teszünk előbb — szól hátra Németh Kálmán — kicsit szétnézünk a körzetemben. I Egy orsó cérna vége Messzi előttünk apró. pislo­gó csillagok. Bányászlámpák fénye mellett dolgozik Pam- puk József brigádja. Amint közelebb érünk az emberek­hez, látjuk, hogy éppen fúr­nak: megizzadva, porosán rob­bantáshoz készülődnek. — Hogy haladnak? — kérdi tőlük a mérnök. — Elég lassan — válaszol a fiatal brigádvezető. — Errefe­lé valahogy lazább, töredezet­tebb a kőzet, jóval nehezebb a művelése, mint másutt. Két hónapja rendelték őket ide Szentimre alá. Mondják, hogy egy-egy :lyen mostanihoz hasonló alkalommal összesen húsz méternyi lyukat is fúr­nak a sziklafalba s a robban­tások után műszakonként 1 méterrel jutnak előbbre. Drága kenyér, de eljönnek érte —, mert sokat is ér. Leg­alábbis így vallják ezek az emberek, s különösen Hanqosi István, aki három esztendeje a szabóságot cserélte fel a bá­nyászkodással. Mert kellett odahaza a pénz. Az utolsó or­só cérna eddig gombolyodott... I Hatórás « műszakban Ellenkező -irányban Ivány1 Sándor vájárcsapata egy másik vakvágatot „hajt”. A brigádvezető április else­jén változtatott munkahelyet, a gyöngyösi XII-es aknából került az ércbányászokhoz. — Jól választott? — kérdez­zük az egykori szénbányászt — Ügy érzem. Az irteni üzemben nagyobb a gépesítés, könnyebb a munka mint a ko­rábbiban. S ami a legfőbb: nyolc helyett csupán hatórá­sok a műszakok. — A pénze is megvan? — Nem keresek kevesebbet mint Gyöngyösön... No, meg is dolgoznak érte! Mert ha ugyan itt valamivel talán könnyebb is mint Gyön­gyösön volt, Kovács János a tanúja, hogy éppen elég a hat órát is végigdolgozni! Fúrás, robbantás, rakodás, csillézés... Ugyancsak iparkodnia kell az embernek, ha a hat óra alatt mindent becsületesen el akar végezni! I A vulkán üzenete Visszakanyarodunk a rako­dótérre s a szállítókassal há­romszáz méteres mélységbe ereszkedünk. Szünet nélkül iésopög a víz. A másiknál lé­nyegesen tágasabb területen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents