Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

Kulturális idegenforgalom interjú Bognár Józseffel, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökével Szinte naponta hallunk, ol­vasunk hazánkba látogató kül­földi tudósokról és művészek­ről, de határon túli vendégsze­replésre induló magyar együt­tesekről, művészekről, külföl­di előadókörúton részt vevő magyar szakemberekről, tudó­sokról is. A nagy „kulturális idegenforgalom” fő szervezője és Központja a Kulturális Kapcsolatok Intézete. Elnöke Bognár József professzor, aki legutóbb 3 hét alatt 17 elő­adást tartott gazdasági életünk készülő reformjáról a skandi­náv országok akadémiáin, egyetemein. Munkatársunkat Bognár Jó­zsef, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke tájékoztat­ta az intézet munkájáról, ter­veiről. Műszaki túlsúly — Több mint ötven ország­gal tartunk rendszeres kap­csolatokat, amelyeket asze­rint bírálunk ed, hogy meny­nyiben járulnak hozzá a ma­gyar tudomány és kultúra fej­lődéséhez, illetve segítségükkel mit tudunk megmutatni a külföldnek Magyarország szel­lemi arculatáról. — Olyan műszaki és tudo­mányos eredmények iránt ér­deklődünk, amelyeket mi — főleg gazdasági lehetőségeink korlátái miatt — nehezebben tudunk megközelíteni Mint ér­dekes, jellemző tendenciát em­líthetem, hogy munkánkban a műszaki-tudományos kapcso­latok mindinkább túlsúlyba kerülnek, öt évvel ezelőtt pél­dául a kulturális kapcsolatok­nak csupán öt-hat százalékát jelentették a műszaki-tudo­mányos kapcsolatok; ma már ezek aránya megközelíti a 60 százalékot. — Nagy lehetőségeink van­nak különösen a szocialista országokkal, de esetenként egyik-másik kapitalista ország­gal is a tudományos együtt­működés megvalósítására. A jövőben bátrabban szeretnénk ilyeneket kezdeményezni — és részt venni azokban. Szellemi impex — Hogyan alakult az év el­ső felében szellemi exportunk, illetve importunk? — Ha röviden akarnék vá­laszolni, azt mondhatnám: kedvezően. Utalhatok a brüsz- szeli magyar hét sikerére, Vietnamban járt kulturális de­legációnk eredményes misz- sziójára, az Állami Népi Együt­tes sok sikert hozott szereplé­sére a Szovjetunióban, az al­földi magyar képzőművészeti kiállítás moszkvai, a az ör­mény Szárján kiállítás buda­pesti megrendezésére, a Szép- művészeti Múzeum bécsi tár­latára, az ugyancsak Auszt­riában megrendezett Derko- vits-kiállításra, Az ember tra­gédiájának feltűnést keltett bécsi bemutatójára. Operahá­zunk és a Bábszínházunk nagy ausztriai közönségsikerére, a nálunk megrendezett francia— magyar műszaki hétre, a Bu­dapesten oly sok érdeklődőt vonzó Picasso-, illetve Moore- kiállításra, a moszkvai Művész Színház magyarországi ven­dégszereplésére, a Nemzeti Színház együttesének lengyel- országi és csehszlovákiai sike­rére, a londoni magyar képző- művészeti kiállítás megrende­zésére, a Tízezer nap cannes-i sikerére. E nem teljes, csupán vázlatos felsorolás ez eset­ben — úgy érzem — minden különösebb elemzés nélkül is jól bizonyítja: idén jelentősen tovább szélesednek kapcsola­taink a külfölddel. 200 kiállítás ti kiállítás, amely szeptember 1-én nyílik meg a Városliget­ben. — Az egyetemi diákcserék tekintetében is nagyot léptünk előre. A Szovjetunió különbö­ző egyetemein. főisKoláin csak­nem másfél ezer magyar diák tanul, de jó néhányan láto­gatják az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország. Jugoszlávia fel­sőfokú tanintézeteit is. Ná­lunk főleg a fejlődő országok fiataljai tanulnak, számuk meghaladja a hétszázat. Jelen­tősek és a tanuláshoz jó segít­séget adnak nyelvszakos taná­raink, illetve hallgatóink kül­földi továbbképző tanfolya­mai. Nyári egyetemek — Figyelemre méltó érdeklő­dés mutatkozik külföldön a magyarországi nyári egyete­mek iránt Ezeken a gazdag programú, s a hasznos isme­retek mellett kulturált pihe­nést is nyújtó nyári egyeteme­ken az idén már tizennyolc or­szágiból több mint kétezren vesznek részt Elsősorban Ko­dály Zoltán érdeme, hogy nemzetközi méretű érdeklődés tapasztalható a magyar zene­pedagógiai módszer iránt; en­nek tanulmányozására az Egyesült ATiamokből, Ausztrá­liából, Kanadából és Japánból ugyanúgy érkeznek érdeklődő szakemberek, mint az európai országokból. — De ismételten mutassunk rá; elsősorban a hazánk tudo­mányos és kulturális élete, a népgazdaságunk fejlődése szempontjából fontos, hasznot hajtó cseréket szorgalmazzuk. Őszi tervek — Végül, ami a kulturális kapcsolatok távlatait illeti: ezek tervszerűen fejlődnek. A gazdag idei eseménynaptárnak csak néhány programját em­lítem. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom. történetét és a Szovjetunió fejlődését do­kumentáló reprodukciós tárlat nyílik novemberben a buda­pesti Műcsarnokban, a Szov­jetunióban pedig — a moszk­vai, illetve grúziai magyar hetek keretében — magyar képzőművészeti kiállításra ke­rül sor. Londonban október­ben a középkori magyar művé­szetet a honfoglalástól a XVII. századig reprezentáló kiállí­tást mutatnak be; az NSZK- ban magyar hét keretében ke­rül sor kiállítások, filmbemu­tatók, előadások rendezésére. Lengyelországban szeptember­ben, Romániában októberben mutatkoznak be a mai magyar képzőművészet reprezentánsai. Szeptemberben részt veszünk a Sao Pauló-i képzőművészeti biennálén, s az őszi hónapok­ban több más nemzetközi képzőművészeti kiállításon. (ú. U) — Itt említeném meg azt is, hogy a múlt évben mintegy 50 országban, csaknem kétszáz kiállítást, bemutatót rendez­tünk, s hazánkban is gyakran üdvözölhettünk neves külföldi művészeket, kulturális Intéz­mények tárlatait. Az idei kiál­lítási naptár kimagasló ese­ménye lesz a szovjet tudomány fél évszázados fejlődését be­mutató reprezentatív budapes­Szociológiai vizsgálat az ország 32 termelőszövetkezetében Hogyan élnek ma a tsz-ta- gok? Milyen változások men­tek végbe az utóbbi másfél évtizedben a mezőgazdasági lakosság körében? Ezekre a kérdésekre keres választ a Szövetkezeti Kutató és Doku­mentációs Iroda legújabb vizsgálatai során. A hamaro­san megkezdődő felmérések Idején 4000 tsz-tagot kérdez­nek meg az ország 32 terme­lőszövetkezetében. Az új, közös gazdálkodási forma nagymérvű változást idézett elő a parasztság élet- és munkakörülményeiben. A Helyesírási városnéző séta Egerben vid tt-val, a következő szava­kat pedig nem külön-, hanem egybeírva:) SERTÉSHÜS, MARHAHÚS. (A sertés hús különírva olyan húst jelent, amelyet együtt mérnek a — dísznósertékkel. Vagyis: a sertés hús meg a sertéshús nem azonos fogalom! A mar­ha hús írásmód pedig egy kissé komikus.) Ékezethiba van a GÁRDO­NYI GÉZA SZÍNHÁZ és a DOBÖ ISTVÁN VÁRMÚZE­UM feliratban (e két intéz-j mény főbejárata fölött). A! színház és a múzeum szó’ hosszú í-vel, tí-val írandó! i Sok ékezethibával találko-j zunk a kilenc-tíz éve elhelye-< zett műemléktáblákon is. \ Ezeknek -it képzős szóalakja-* It általában rövid i-vel írták:) „készítette”, „építették”, „át- \ alakították”, „bővítették”, az t •ül képzős szóalakokat pedig, nemegyszer hosszú ű-vel:' „épült". A helyes formák:’ készítette, építették, átalakí-i tották, bővítették; épült. Aj Kossuth utca 7. sz. háznak. 1958-ban készült kőfelirata* két fölösleges hosszú ű-velj hirdeti: „Műemlék jellegű: épület az 1870 körüli éveK-! bői”. A műemlékek tábláján* több helyütt hiányzik a| szükséges vessző, de arra is ( van példa, hogy a pont nem: oda került, ahol szükség vol-l na rá, hanem ahol fölösleges:! 1770 szeptember 8.-án — ígV| kezdődik az . -ykori Foglaria-j num (a mai leánygimnázium)! műemlék-felirata. Helyesen ■ így volna: 1770. szeptember 8-án... Végül még olvassuk el,1 amit a Széchenyi utcai nagyi tejbolt és néhány más élelmi*! szerbolt kirakatában ajánla­nak figyelmünkbe: »Mazsolá*1 val és vaníliával ízesített, cukrozótt kiém túró* (egy rö­vid feliratban négy ékezet- és egy különírásl hiba). Mindezeket a feliratokat nap nap után sok ezer ember olvassa. Javítsuk, javíttassuk ki hibáikat, a jövőben pedig fordítsunk nagyobb gondot a különféle táblák és hirdetmé­nyek helyesírására! Dr. Pásztor Emil főiskolai adjunktus vizsgálat során feltett mintegy 100 kérdés ezekről az új té­nyezőkről kíván képet adni. A legfantontosabb problémát a falusi családok életkörül­ményeiben végbement válto­zások felmérése jelenti. A jól működő szövetkezetek jelen­tősen emelték a tagok élet- színvonalát, s mivel a közöv ségi élét a munkastílust, az életről való elképzeléseket is megváltoztatja, így a szocioló­gusok kíváncsian várják a választ arra a kérdésre, hogy melyek jelenleg a fejlődés új mozgatórúgói. Több oldalról vizsgálják a tsz-tagok és a vezetőség vi­szonyát. Mennyire elégedet­tek a tsz-dolgozók saját mun­kakörükkel? Egyetértenek-e általában a vezetőség dönté­seivel? Ismerik-e saját szö­vetkezetük helyzetét? Meny­nyire képesek eligazodni a szövetkezet ügyeiben? — ezeknek a feldolgozása majd a szövetkezeti demokrácia ér­vényesüléséről ad tájékozta­tást A szociológiai vizsgálat szervezői őszinte válaszokat kérnek, hiszen az adatok fel dolgozása fontos célt — a szö­vetkezeti mozgalom további fejlesztését — szolgálja. d hason fekve A Buddha ott feküdt a napon, kinyújtózva, hason fekve és Buddhához illően, mozdulatlanul. Negyedórá­ja, félórája? Fészkelődése- met minimálisra csökkentve pihegek az árnyékban és nézem a mozdulatlan és ki­nyújtózott Buddha kétré­szes fürdőruháját, s azt■ amit a fürdőruha mutatni enged. Teltkarcsú hölgy, lány, asszony ez a nőnemű lény e — ez a mozdulatlan Budd­ha, hosszú, manapság fér­fiasnak nevezendő hajjal, sütteti, dehogyis sütteti, égetteti magá a nappal. Nézem és bámulom. Bár múlom: hogy az ördögbe bírja ki ennyi ideig a na­pon hogy nem kap guta­ütést, miért nem olvad el, vagy szikkad ki ennyi idő alatt s egyáltalán, hogyan lehet ilyen mozdulatlanul feküdni. Körülötte nyüzsög az élet az árnyas fák alatt és a medencében, élesedik jvagy tompul a külpolitikai helyzet, repülőgépek száll­nak tel és zuhannak le, jég­hegyek «-> jaj, istenem, jég­ca> kedves barátom, hogy nálunk igenis lehet politikai vicceket mondani, a mindaddig ez nem számít izgatásnak, amíg 02 szellemes, nem rosszindulatúan deetruáló és nem ízléstelen. Nem lehet nálunk politikai vicceket mondani akkor, ha az rosszindulatú és destruktív, ha ízléstelen, és különösen nem lehet mondani akkor, ha a vicc már az újszülöttnek sem új. Való igaz, kedves barátom, volt idő nálunk, amikor igenis nem lehetett politikai viccet mondani, mert mondani éppen olyan veszélyesnek bizonyult, mint nevetni rajta, de úgy vé­lem, a vicc múltjának eme felhány forgatása ma már éppen olyan, mint az ezerszer hallott „hallottad azt, hogy...?". Mert mikor mondanak az emberek és hogyan mondanak politikai vicceket? Két esetben: a) amikor nem tetszik nekik, ami van, de ezt halkan, falnak fordulva suttogják el és a ne­vetés miatta meglehetősen fanyar; b) amikor tetszik nekik, ami van, s baráti gúnyolódással maguk iránt is harsogva mondják el, hogy harsogó nevetést zsebeljenek be érte. Né­pünk amúgyis a vicc és az anekdota mestere, ma is nyereg alatt puhítja a legjobb vicceket, amelyekre egy orosz har­sogva hahotázik, egy francia derűsen elmosolyodik, egy né­met udvariasan nevet, s egy angol értetlenül néz. Ez is azt igazolja, hogy sajátos és társadalmunkból fakadó humorunk van és azt is, hogy van humorunk. Most tegyük félre, kedves barátom, a politikai vicceknek azt a kategóriáját, amelynek semmi köze sincs a vicchez^ hanem sokkal több a rosszindulathoz, s beszéljünk azokról a politikai tnccekről, amelyeknek semmi közük a rosszindulat­hoz, de annál több önmagunkhoz: fogyatékosságaink szatiri­kus csipkelődéséhez, külpolitikai mérgünkhöz, féltett és óvott rendünkhöz. Immáron közhelynek számít, hogy csak azzal csipkelődik, heccelődik az ember, akit — illetve: amit — szeret, illetve azon háborodik fel még a viccben is, amit, vagy akit elítél Nem véletlen, hogy elterjedtek hazánkban a kedves, de­rűs „Iván”-viccek, s az sem, hogy egyik napról a másikra mondandója támadt a magyar vicceknek az izraeli agresszió­val kapcsolatban. Mint ahogy az sem tekinthető véletlennek, hogy kimeríthetetlen témát ad a humornak a gazdasági me­chanizmus, de még az sem, hogy ma már merünk, tudunk kedélyes, derűs és dehogy is sértő vicceket mondani vezető kormányférfiakról. A népszerű emberek mindig a derűs anek- dotázás középpontjai voltak. — Az egy olyan ember, hogy még viccet sem érdemes csinálni róla, — ez a legnagyobb elítélésszámba megy bort és humort termő országunkban. a viccek, legalábbis a való­ban jól sikerült viccek, remek telitalálatok lehetnek bonyo­lult nemzetközi kérdéseket illetően is. íme, egyetlen példa. Vicc! Westmoreland tábornok telefonon felhívja Dayan tábor­nokot és csak ennyit kérdez tőle; „Mondja, uram, hogy csi­nálta?” Mire a válasz: „Próbálja meg maga is, de itt..." Ebben a kétmondatos politikai viccben benne van a vietna­miak iránti mély tisztelet, de benne a fintorgó orrú kisember méltatlankodása is a közel-keleti konfliktusban részt vetíő egyiptomi hadsereg és elsősorban vezetése iránt, benne van az is, hogy biztos benne; ahol >szervezett és egységes a harc az agresszióval szemben, ott előbb vagy utóbb, de az agresz- szor o vesztes... Lehet, hogy belepolitizálok egy viccbe? Miért tenném, hiszen ez amúgyis politikai vicc; megmagyarázom?, — de miért tenném, beszél maga helyett. Nos, népünk olyan légkörben él, amikor lehet, tud és von is kedve vicceket „gyártani”, amikor a vicc, közelebbről a politikai vicc, úgy hozzátartozik szocialista demokráciánk­hoz, mint levél a fához. Van kedvünk nevetni és nevettetnií van ötletünk gúnyolni is, ha kell, de a magunk dolgáért gú­nyolódunk és bírálunk is e sajátos kritikai formában, úriján Ernő egykori kubikosa jut az eszembe, aki a vonaton szidta a fél magyar világot mindenki előtt, de azt nem engedte meg, hogy a nem magafajta, az amolyan ellenségfajta, szót merjen emelni ellene, mert ő tehette, mert az övé volt, amit szidott... Mi is viccelődhetünk azon, ami a miénk, de olyankor humortalanokká válunk, ha olyanok „viccelnek” velünk és rajtunk, akiknek semmi köze a vicc tárgyához. Karinthy a humorban nem ismert tréfát, mi a politikai viccekben nem szoktunk tréfálni, ha az politika és nem vicc, ha éle ellenünk és nem mellettünk villog. Úgyhogy, kedves barátom, nyugod­tan mondjál csak politikai vicceket, ismerlek és hallottam már tőled vicceket, a legújabbat még nem, mondd hát el nekem: nagyon szeretek már magamon nevetni. Igen, annyira bölcs és erős lettem, hogy már tudok és szeretek is magamon derülni! hegyek! — úsznak le észak­ról délre, emberek szület­nek, esküdnek, válnak, hal­nak meg és fúrják egymást, de a kinyújtózott Buddha fekszik hason immáron las­san egy órája, teljesen moz­dulatlanul. ÍAzanyjdt, hogyan bírja!? Ah, most megmozdul. fakimak áldozata a Nap­istenhez: mozdulatlanul fekszik tovább. 33 fok ár­nyékban! Nem, most már juszt sem mozdulok. Itt az ideje, hogy megfigyeléseimet az embe­ri, s ezen belül különös te­kintettel a női természet iránt befejezem, hogy egy nagyobb tanulmányban ki­fejthessem: mit bír az ember, ha nő? Izgek-mozgok- verí- tékezem az árnyékban, pe­dig engem még vádolni Igen, lassan, mint valami lomha, feszülő bőrű kígyó, átvonaglik a hátára. Nőies­sége belehetykélkedik a napsugárba, a kék égbe, csípője igen takarékos moz­dulatok al helyet keres magának, aztán folytatódik a szertartás, ennek a női sem lehetne teltkarcsúság­gal, lágy és makacs hőgu­ta kerülget, de a férfi se kutya; ha ő bírja a napon, én bírom az árnyékban. De vajon mit akarhat? Való­ban, valami napimádó szek­ta tagja? Vagy, te jóúris­ten, mér nincs ereje felkel­ni? Mert ez már nem napo­zás, ez már magas fokú ed­zés ahhoz, hogy valaki sér­tetlenül járja végig majd egy izzó pékkemence belse­jét ... És most, igen most a nő felül. Lassú mozdulatokkal feláll, nyújtózik és bekiált mellém az árnyékba, egy alacsony kis köpcös, fél- ájult férfinek. Biztosan a férje! — Jenő, nézd csak.,.. Még egy óra és barnább le­szek, mint a Piri... Nekem ne hencegjen a jugoszláv tengerpartjával... — szól s egy méterrel arrább újra lefekszik, fizikusi pontos­sággal bemérve a legmegfe­lelőbb beesési szögét a nap sugarainak. Felnyögök és négykézláb elvonszolom magam. Még öt vertig né­zem, s menthetetlenül nap- szúrást kanok. A Buddha pedig fekszik tovább, ki­nyújtózva ismét, hason fek­ve... (egri) Mmrnw 1967. július 30., vasárnap Minden városunkban talál­hatók a közfeliratokban ki­sebb helyesírási hibák, még a nagy magyar író, Gárdonyi Géza városában is. Persze, minden hibából lehet tanulni — és minden helyesírási hi­bát ki lehet javítani. Induljunk el a mindig for­galmas egri fő vasútállomás­ról a város központja felé! A kijáratnál a következőt olvas­hatjuk: Podgyász és expressz pénztár. A helyes felirat ez volna: Poggyász- és expressz- áru-pénztár, itt ugyanis pogy- gyászokkal és — nem ex- presszekkel, hanem — ex­pressz árakkal foglalkoznak. Az első szó nem írható d-vel, mert pod szavunk nincsen (vö. hadgyakorlat és had); ezt a szót úgy kell írnunk, ahogy mondjuk: poggyász. Kötőjelre azért van szükség a végén, mert a teljes forma ez volna: poggyászpénztár (egybeírva!) és expresszáru- pénztár. Az utóbbi szót azért írjuk kötőjellel, mert négy szóból (expressz, áru, pénz, tár) tevődik össze, és túl van az öt szótagon. Az állomás újságboltjánál Is álljunk meg egy pillanat­ra! Ablakai fölött ez áll: HÍRLAPOK; hosszú í-vel vol­na helyes, mert a hír szó van benne, tehát így: HÍRLA­POK. A Lenin út sarkán útjelző­tábla mutat vissza az állo­másra: Vasútállomás 0,1 km. Itt is hiánvzik egv ékezet: az út és a vasút hosszú ú-val írandó. Ilyen szó a hús is. az áru főnév ellenben röviddel helves. Ez arról jut eszünkbe, hoev a Vasút utca és a Lenin út sarkán a következő f°l- n | fpl-1 Vn-fllr. V: HÚS­ÁRU rvrtRs HÚS. MAR­HA HUE. Tsv kellett volna frni: HÚSÁRU (a végén rő-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents