Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-30 / 178. szám
A legnagyobb bánat és •• •• orom Szép, nagy község Tiszaná- na, síkon elterpeszkedő, szélesedő, terjeszkedő. Utcáin végig csinos házak. Különbek, mint a volt főjegyző-villák. Terméskő aljazat, színes, többrészes, fröcesös homlokzat, redőnyös ablakok; üveges verandák virágokkal; tisztán, rendben tartott udvarok és kertek megintcsak virágokkal, gyümölcsfákkal és zöldségek ágyásaival. Kevés a „szegényes” tekintetű porta, a régi külsejű ház, azokat is új köntössel öltözteti lassas-lassan az igényes szorgalom. Két vaskos levél érkezett innét nevemre. Aki a leveleket küldte: Kovács Sándor, az általános iskola igazgatója. Dolgozatot íratott két osztállyal, az V. issekkel és a VII. A-sokkal. Nem füzetbe írtak, mert füzetbe szabályosan kell írni, és ilyenkor szabályosan kell gondolkodni is, vigyázva arra, hibát ne vétsenek a kerek és feszes mondatokban. Cédulákra írtak, név nélkül, őszintén. Mindenki maga elé tett egy üres papírlapot. Legnagyobb bánatom, legnagyobb örömöm — egyformán erről vallott a majd negyven ötödikes és huszonkét hetedikes. És mit vallottak? Elöljáróban csak annyit; soha ennyire még izgalmasat nem olvastam. A vallomások fel- ajzóak, megindítóak és mindenképpen érzéseket felkavarok... Legtöbbet az örömre válaszoltak. Szívesen és bőséges terjedelemben írták, mily sok öröm is érte már őket: új cipő, szép ruhák, jó felelet, születésnapi, karácsonyi ajándékozás, kirándulások szép tájakra, városokba, táborozások Felsőtárkányban és a Balaton partján, vagy ezer más dolog Egyetlen gyerek sem akadt, aki nem tudott volna az örömre felelni. Az öröm színképe derűs, változatos. Egyértelműen és sokoldalúan tükrözi az életviszonyok és körülmények javulását, alakulását, mai állapotát. Nem szegényes és sivár örömöket emlegetnek a II és 13 éves fiúk és lányok. Olyan ajándékoknak örülnek például, mint az aranyfülbevaló, karóra, kerékpár, televízió stb. Egy ötödikes fiú azt írta: irA legnagyobb örömöm a dinnyésháti tanyán volt. Lementünk a Tisza mellé a csikókat legeltetni. A nagykút- mál Károly bátyám leugrott a lóról és én addig megfogtam (a zablát) és húzta a kútból a friss vizet. Hajtottuk a csikókat és én lovagoltam. Azuír elmentem gallyat vágni és a bográcsban főztünk . A másik: .. életem legnagyobb örömét a dinnyeföí- dön töltöttem el. Szedtük a dinnyét, a paradicsomot, a paprikát. Sok dinnyét megettem. Meg mellettünk ott volt a gyümölcsös és a kerülővel jóba voltunk és adott 1 ekünk szilvát.” Egy harmadik arról ír. ő annak örül legjobban, ha megdicsérik, mert jót 1 e t s ebbő a tanulságot .s leszűri, az eleiben csak jói tenni érdemes. Egy tizenhárom éves fiú a munka örömét ízlelte. Rizsföldön gyomlált, az állami gazdaságban, ahol „nagyon sok ember dolgozott”. Korán reggel már fölkelt, ébresztette a barátokat és együtt mentek a várakozóhelyre, ahonnét jármű vitte őket a rizsíöldekrQ. s este hat óra volt, m kor hazaértek a vacsorához. .,A rizs- gyomlálás nem könnyű munka volt — írja. — ... Egy szombat délben abbahagytuk a munkát és mentünk a fizetésért. Nagyon megörültem, mikor a kezembe adták a pénzemet Nemcsak azért jártam, mert megfizettek, azért is, hogy jól bántak az emberek velünk.... ” kai, mondatokkal. De egyformán csak a lényegről szólnak. Az öröm mellett a bánatról is. Érzelmi életük sugármezője roppant érzékeny, renkívüli reagens. Felháborodnak az igazságtalanságok miatt, tiltakoznak az érdemtelen kudarcok ellen, ítélkeznek a felnőttek önzése felett, mély bennük a barátság érzése, s érezhetően súlyos tehernek tartják á megcsalatottságot, ha csalódniok kell a felnőtt- vagy a kortárs-világban. Ami meglepő, túlságosan sokan időznek a halál gondolatánál. Meglepő ez szinte az élet elején, 11—13 éves korban. Szinte fóbikus, félelmes gondolatok rajzanak a papírlapokon. Megrendítő erejű gondolatok ... „Legnagyobb bánatom az volt, mikor jöttem az iskolából és hallottam, hogy apu meghalt..„Legnagyobb bánatom az volt, mikor nagymamám holtan feküdt.. .. Mikor meghalt a kistestvérem.” „Milyen jó volna, ha apánk volna...” „Mindig most is várom, hogy jöjjön haza, pedig ő már nem jöhet haza többet...” Hadd írjam ide a legszorí- tóbb prózai költeményt, amit az egyik hetedikestől olvastam: „Nekem az volt a legnagyobb bánatom, mikor az édesapám testvére meghalt. Röviden elsorolom életét: ti- szanánai lakos volt, majd elköltözött Budapestre. Itt időben megnősült. Egy kisfiúk született. Majd ismét visszajöttek és itt laktak. Egyszer- csak látjuk, nagyon szomorú és beteg. Megkérdeztük tőle. miért ilyen szomorú? Erre ő azt mondta: nagyon beteg vagyok. Bement az orvoshoz. Az orvos beutalta a kórházba és egy évig ott betegeskedett Nem mondták meg, rrri a baja. Nem akartak még avval is szomorítani bennünket. Csak majd a végpercen mondták meg. Ezután hazahozták és itthon még vagy két hónapig volt, és aztán meghalt. A hátgerincén három ujjnyi rákos daganat volt. Huszonöt éves volt. A kisfia árván maradt. Milyen rossz is az, akinek nincs édesapja.” Természetesen akadnak könnyebb nagy bánatok is. „Egyszer elvesztettem a labdámat. Fájó szívvel kerestem, hátha meglenne. De hiába kerestem, nem lett meg. Nagyon sajnáltam, de a labda csak nem lett meg.” „Nagy bánatom van, amikor nem is gondolok arra, hogy felelek, egyszer- csak kihívnak és egyest kapok.” „Mikor Komlón futballoztunk, kikaptunk. Nagyon rosszul esett.” Többen legnagyobb bánatuk közé azt az esetet sorolták a hetedikesek, ami élővilág órán történt. Valaki felelt, a tanár megkérdezte, ki súgott, senki sem állt fel, s erre az egész osztálynak egyest írt be. „Senki sem súgott — írja egyikük — csak az egyik fiú morgott”. „Csend volt akkor az osztályban” — így a másik. Az egyes kitörölhetetlenül osztálykönyvbe került. „Nekem azért nem tetszett, mert ez nem volt igazságos!” Az esetből bizonyára a pedagógus is okul. És okulnia kellene azoknak a szülőknek, akik gyermeküknek adott ígéreteiket szegték meg. Nem nagy ígéretek voltak (motorozás például), de a teljesítetlenség érzékenyen érintette a gyermeket. Két cédulán a bánatról nagyon keveset találtam. Egy ötödikes csak annyit írt: „Nagyon kevés bánatom volt, alig 2—3 .. " Az egyik hetedikes még rövidebben intézte el a dolgot és érthetően. Azt írta: „Engem még nem ért nagy bánat?. Kovács igazgató pársoros írást is mellékelt a cédulákhoz. „Nagyon sokat okultam ezekből a vallomásokból — írta. — Sokat tapasztaltam, értékes tapasztalatokat kaptam belőlük, úgyis, mint pedagógus, és úgyis, mint felnőtt, mint ember.” Gondolom, nem volt hiábavaló mások okulására és tapasztalására sem e hasábokra nyomtatni a tiszta és őszinte vallomások sorát. Pataky Dezső Szakmunkások Nagykökényesen (Tudósítónktól.) A nagykökényesi Rákóczi Termelőszövetkezetben gondot fordítanak a szakmunkások nevelésére, akik megbecsülésben részesülnek, hiszen az állandóan növekvő állatállomány gondozásához szakképzett emberekre van szükség. A szövetkezet vezetői már az általános iskolában foglalkoznak a fiatalokkal, felvilágosítják őket, milyen lehetőségek vannak a szakképzettség megszerzésére. A félvilágosító munkának meg is lett az eredménye, jelenleg négy baromfinevelő szakmunkásjelölt Győrben, két állattenyésztő Balassagyarmatán tanul, minden évben négyhónapos az elméleti képzés és nyolc- hónapos a gyakorlat. Most úiabb négy szakmunkásjelölt jelentkezett különböző szakmákra. A végzett munkások részére biztosítják a szakképzettségüknek megfelelő kereseti lehetőséget. Most a tanulóidő alatt 900 forintot kapnak havonta, de ha elvégzik az iskolát. keresetük eléri az 1500— 1800 forintot havonta. A szövetkezet örömmel fogadja a jó szakmunkásokat, mint például Karcagi Erzsébetet, aki kitűnően végzi feladatát. A szövetkezetben az ipari szakmunkásokat is szívesen fogadják, akik munkahelyüket a mezőgazdasággal cserélték fel. Szabó István lakatos 15 évig dolgozott az iparban, s egy éve otthagyta az üzemet, hogy a családjától ne kelljen távol dolgoznia. Krizsanyik János is az iparból jött visz- sza, a szövetkezetben is mint lakatos és hegesztő dolgozik, ö a KISZ-szervezet titkára, és nagy része van abban, hogy a fiatalok közül egyre kevesebben akarnak elmenni a községből. A visszatérők is megtalálták számításukat a szövetkezetben. Jövedelmük havi 2000—2500 forint átlagos keresetnek felel meg s ráadásul otthon lehetnek. Az egyenjogúságról női szemmel Gyerek-írások, ügyetlen fogalmazások keverednek a szabatos. szépen formált, egyszerű, sallangmentes gondolatokI9C1. július 30., vasárnap A nők véleményére voltam kíváncsi, miként vélekedtek e témáról. Négyükkel beszéltem. ★ Az egyik építkezés segédmunkásai között három nő dolgozik. B. Lászlóné kezében csákány, a férfiak lapátolnak. — Férjem van és egy családom — mondta, amikor néhány percig beszélgettünk. — Otthon nem kapom meg az embertől a megbecsülést, iszik, az ő szava dönt mindenben. Elvégre ő a családfő — tette hozzá. — Ki az az „ember”? — Az uram. — És maga? — Ezt mi már igy mondjuk, a férfi = az ember. Megszoktuk. Persze én is bírok annyit, mint egy ember. Amit kell fogni megfogom. Ügy érzem sze-e*nek velem dAlgozni. Lánykoromban a vasútnál voltam. Egymagám cipeltem a vállamon a talpfákat, emelgettük a kilencméteres síneket. — Itt mennyit keres? — Órabérben dolgozom — válaszolta. — öt forintot kapok. — És a férfiak? — Hat-nyolc forint között... ★ L. Györgyné felszolgáló sok éve dolgozik már a vendéglátó vállalatnál. — Igaz, — mondta, — hogy a férfiak szava döntőbb a munkában. Mégis: sok vezető pozícióban ott találjuk a nőket, tehát a bizalom és a megbecsülés nem maradt üres szó. Különbségek a fizetésben? Erre nem tudok példát. Amikor a Vadászkiirtben dolgoztam, ugvanannyi volt a fizetésem, mint a férfi felszolgálóknak Természetes is, hiszen ugyanazt a munkát végeztem, amit ők. Ami az életemet illeti: 32 éve vagyok férjnél, de együtt- létünket komolyabb veszekedés, nézeteltérés soha nem zavarta meg. Egyszerű ez; mindenben közösen döntöttünk a férjemmel, ö is hallgatott rám, én is őrá. Van két gyermekünk, a kislányom már férjhez ment, a fiam megnősült s magukkal vitték mindazt, amit otthon tanultak. Ügy látom, ők is boldogok. Ha valami megbolygatja a család életét — ezt úgy általában mondom — abban mindkettő hibás, a nő is, a férfi is. •ér B. Jánosné könvvárus. — A nők ugyanúgy képesek dolgozni, mint a férfiak, sőt: egy nő néha többet is elbír. Igaz, a férfiak ma már egyre jobban részt vesznek a ház: munkában, azonban mégsem tudják teljesen felszabadítani a nőket. — Érezhető-e még a régi felfogás? — Azok a gátak, amelyeket a hajdani megszokás eme’t, különösképpen a nők elé. mar alig ismerősek. Ma úgy látom, mintha a nők talán még a férfiaknál is szabadabbak lennének. Itt a fiatalokra gondolok. Van ami nem tetszik, de igyekszem megérteni őket, hiszen — nekem is van egy fiam. ★ M. Mária gvors- és gépírást tanul. Fiatal lánv, a múlt emlékeit köuwekből. vagy az id*<-ebbek szavaiból ismeri csak. — Most olvastam egv könv- vet. Ebben arról van szó, hogv annak ideién miiven nehezen lehetett a nőknek plhelvezked- nü'k Ma mer a nő is ugvan- azokat a lehetőségeket kapja. amit a férfi, és én nem is látok benne semmi különöset A baráti körben fiúk-lányok közvetlenül, őszintén beszélhetnek egymással, még az úgynevezett kényesebb témáról is. Szerintem az ilyen sokat segít az ember későbbi életeben, például a házasságban is... — Maga szerint a házasélet" ben nagyobb szabadságot élvezhet-e a férj, mint a feleség? — Nem. Amit elvárok élettársamtól, azt követeljem meg magamtól is, ugvanígy: leen dó férjem is tartsa masát ahhoz, amit tőlem megkiván. Szerintem ez mindennek az alapja. Ha nincs meg, nehéz megmenteni a házasságot Ahogy én látom, a gyakorlatban ez még kevésbé valósul' meg, mert sokszor maguk a nők is „természetesnek” tart" iák a férfiak ..kilengéseit”, illetve jobban elnézik a férfiaknak, mint ervmásnak... Ismertem egy családot, ahol a férj ivott és általában mindent megengedett magának, a feleségét viszont még moziba sem vitte el. Én otthagytam volna. ★ ....................... és így tovább, mert még sok mással beszélgethettünk volna, és mindenkinek a véleménye, elképzelése, vagy egyegv megfogalmazott definíciója, csupán mint árnyalat kapcsolódik e még sokáig kérdésként; kezelt kérdéshez. Egy biztos: egyértelmű megfogalmazás, egyértelmű válasz, egyértelmű kiteljesedés nehezen várba‘6 az egyenjogúság programjában. Ugyanis — itt is — em berekről van szó.,. (kát ai) v4 naptól izzó határban A feldebrői Rákóczi Termelőszövetkezetben majdnem 300 asszony hajladoz a paradicsomföldeken, hogy a szép termést betakarítsa. Sűrűn fordulnak az autók, s a gondosan csomagolt paradicsom egyharmada elindul a külföldi piacok felé. Petró László növénytermesztési brigádjában 50 asszony dolgozik a kora reggeli óráktól a 15 holdas mákföldön, hogy a rekordmennyiségűnek ígérkező termést összegyűjtse. Az asszonyok dolga nem könnyű a szúrós, hőséget árasztó, sűrű mákorárnk között, mégi? versengve dolgoznak. A gabonabetakarítás munkájának egyik legnehezebbje manapság a szalma összegyűjtése, kazbizása, hiszen a kombájnok után néhány nap alatt több száz holdnyi learatott terület marad. A detki Szabadság Termelőszövetkezetben ugyan elevátor hordja fel a szalmát a kazal tetejére, de az itt viliázó >mberek 35—40 fokos hőségben adogatják egész nap egymásnak a csípős porú szalmát, ök is, mint a többiek, akik a naptól izzó határban végzik nem könnyű munkájukat, megérdJP melnek minden elismerést. (Fcúo: Kovács EJ
