Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-15 / 139. szám
Elvek és a gyakorlat jV em új keletű megállapí- tás, hogy az elvek értékét és igazságát a mindennapi élet gyakorlata igazolja, s hogy a mindennapok gyakorlata lesz, vagy lehet kovácsa új és alkotó elvek megfogalmazásának. E nem új keletű igazságot példázza életszínvonal-politikánk is, amely az elvek és a gyakorlat egységében, kölcsönös és előrelenditő hatásában kétségkívül kitűnően alkalmas, hogy ált alá. ban is megfelelő konzekvenciákat vonjunk le arról, hogyan hajtjuk végre a párt IX. kongresszusának határozatait. Sumimásan megfogalmazva: életszínvonal-politikánk alapja a dolgozó nép életszínvonalának szakadatlan növelése, hogy a társadalmi munka termelékenysége egyenes arányban álljon az életszínvonal emelkedésével A lényeg és a cél az, hogy a miunka szerinti elosztás élve, valamint a vállalatok jövedelmezőségének és a dolgozók egyéni jövedelme emelésének egysége nyomán növekedjék egyrészt a társadalmi munka termelékenysége, másrészt a dolgozók reálbére is. Olyan elvek fogalmazódtak meg az elmúlt időszakban, amelyeket az imént már részben érintettünk, s olyanok, amelyeknek megfogalmazása — egész népünk, a népgazdaság érdekeit figyelembe véve — hosszú időre megszabja a párt és a kormány életszin vonal-politikáját. Talán még néhányat ezekből! Fenn kell tartani, sőt továbbfejleszteni a társadalmi gondoskodás körébe tartozó szociális juttatások rendszerét; növelni kell a fel- vásárlási árak emelése útján a mezőgazdasági lakosság terme, léshez kapcsolódó anyagi érdekeltségét; a fogyasztói árrendszerben a fogyasztói árarányok legyenek jobban összhangban a társadalmi ráfordításokkal; a lakásépítési program differenciáltabb és hatékonyabb megvalósítása; áruval és szolgáltatással való jobb ellátás... hogy isimét csak né. hányat említsünk meg az életszínvonal-politika elvei közül. TV os, eddig meglehetősen 1 suramásan szóltunk, inkább csak felvillantva e bonyolult kérdéskomplexum lényeges vonásait, — de az elvek értékét és igazságát a mindennapi élet gyakorlata igazolja. Nem kell különösebb gazdaságpolitikai felvértezettség ahhoz, hogy bárki belássa és megértse: e föladatok egésze 10—15 évre előre megszabja a tennivalókat, hogy pártunk életszínvonal-politikája, az ezt megfogalmazó elvék nem egyik napról a másikra és nem egy-két intézkedésben valósulnak meg. Mégis elmondhatjuk, hogy ezeket az elveket máris számos olyan gyakorlati intézkedés ültette át az életbe, amelyeknek hatását és hasznát már megmérhette és felmérheti dolgozó népün k. Nincs mód arra, hogy tételesen és részletesen kitérjünk minden intézkedésre, amelyek megállapításainkat igazolnák, inkább csak néhány és köznapi értelemben véve is népszerű gyakorlatról essék csak most szó. Az életbe lépett gyermekgondozási segélyt — úgy véljük — nem kell itt és most külön is kommentálni, hatását és értékét azok az anyák, családok értik és érzik legjobban, akik már és akik majd részesei illetőleg haszonélvezői lesznek. Szólni kell feltétlenül egyrészt a termelőszövetkezeti tagság kiterjesztett társadalombiztosításáról, másrészt külön is a termelőszövetkezeti nyugdíjrendszerről, amely ha nem is már végleges, de lényeges lépést jelent a munkában megöregedett szövetkezeti parasztságról való méltányos gondoskodás terén. Számos intézkedés történt és történik majd még a felvásárlási árak növelésére, a szövetkezeti parasztság termelési, anyagi érdekeltségének fokozására, s ezen keresztül jövedelmének, életszínvonalának növelésére. Feltétlenül beszélni kell a távlataiban több mint másfél millió ipari dolgozót érintő munkaidő-csökkentésről is, amelynek helyes és okszerű végrehajtása nyomán mód nyílik — a termelékenység növelése, a belső tartalékok jobb kihasználása, a korszerű technológia, üzemszervezés segítségével — a csökkentett munkaidő mellett is a dolgozók reálbérének növelésére. Számos intézkedés tervén dolgoznak a lakáshelyzet megjavítását illetően is. A cél elsősorban egyrészt az építkezések gyorsítása, másrészt az elosztás rendszerének jobb, célszerűbb és igazságosabb módjainak kidolgozása. I gaz, még most sem kielégítő egyes nyugdíjas kategóriák helyzete és szükség lesz arra is, hogy bizonyos intézkedésekkel „vezessék át” a nyugdíjasokat is az új gazdasági mechanizmus időszakára, de az eddigi társadalmi gondoskodás mértéke is elgondolkodtató. Két példát erre, illetőleg egy példa két oldalát Amíg 1955-ben még csak 562 ezer nyugdíjasról kellett gondoskodni, átlagosan havi 362 forintos nyugdíj erejéig, addig 1966-ban már 741 forintos volt a havi egy főre eső nyugdíjátlag, kereken egymillió-kétszázezer nyugdíjas számára. Ez lényegében azt jelenti, hogy 1955-től 1966-ig megnégyszereződött a nyugdíjakra kifizetett összeg: kétmilliárdról nyolcmilliárd forintra emelkedett a társadalmi gondoskodás mértéke és értéke. Azzal kezdtük, hogy az elvek értékét és igazságát a mindennapok gyakorlata igazolja. É® hozzátettük természetszerűleg azt is, hogy a „mindennapokat” nem szó szerint, nem a naptári holnap, vagy holnapután értelmében kell mérni csak. Mégis, úgy gondoljuk, hogy az említett példák, a már hatályba lépett rendeletek, törvények, a már érvényes intézkedések nemcsak arról példáznak, hogyan váltak már valóra elvek, hanem arra is megnyugtató fényt vetnek,: eredményesen tett eddig lépéseink a társadalmi munka termelékenységére alapozva, valóban a dolgozó nép életszínvonala állandó emelése irányába visznek. Gyurkő Géza 1300 pályakezdő a kohó« és gépiparban Több mint 1300 főiskolát végzett fiatalnak adnak munkahelyet a Kohó- és Gépipari Minisztérium irányítása alá tartozó gyárakban, üzemekben. A munkahelyek kijelölése megkezdődött és hamarosan mindenütt be is fejeződik. Van néhány szakterület, ahová még kevesebb szakember jut, mint amennyit kémek. Nagy 'szükség lenne például több iparszakos közgazdászra. Néhány szakterület viszont már zsúfolt; az egyetem híradástechnikai s; kán végzőket ugyan elhelyezik, de nem mindenki kap majd képzettségének megfelelő szintű munkát Az új diplomások szeptember 1-én állnak munkába. Egy magas épület előtt állt meg velem a taxi. — Azonnal megyünk tovább, — szóltam — csak felugróm ide, a vállalathoz. Addig ki sem kell kapcsolnia az órát. A sofőr bizalmatlanul hunyorgott. — Es ha mégis kifizetné előbb? Jobb lenne, nem? — Felesleges, feleltem, —* hiszen úgyis továbbmegyek. Talán nem bízik bennem? Azt gondolja, hogy meglógok! — Hogy mit gondolok, az az én dolgom. Az utasok nem egyformák. Van, aki meglóg, van aki nem. — Tehát mégis innen fuj a szél!... No, rendben van, ha ennyire bizalmatlan, itt hagyom magának zálogba — a kalapomat. — Hagyja csak azt a kala-> pót, —- mondta sértődötten a sofőr, — ugyan mit csinálhatnék azzal!?! Hiszek én magának... Hagyja itt azonban az aktatáskáját és menjen, mert az óra ketyeg. — Szóval i.gy?! — hördültem fel. — Tessék, itt az aktatáskám. Csak — ha megengedi, felírom előbb a kocsi rendszámát. — Felírja?! Hát nem bízik bennem? Azt gondolja, hogy elmegyek? — Nem gondolok én semmit. A sofőrök sem egyformák. Van aki a kalapot, van aki az aktatáskát szereti. — I-igen, — mondta a sofőr. — No, írja a számot! De előbb mutassa, mi van a táskájában? — Miért mutassam? — Hogy aztán ne követeljen rajtam olyat is, ami nem volt a táskában. — Itt van, nézze: a papírjaim, könyvek és egy vii- lanyborotva. — És működik is az a villanyborotva ?! — Ezt mért kérdezi? Persze, működik! Egyelőre... — Mi az, hogy egyelőre?! Nem fogom elroncani, ne féljen! — Azt sosem lehet tudni. Most éppen ráférne magára egy kis borotválkozás. Az arca, pufók, van rajta egy szemöcs is, a bal oldalon, s a szemei szürkék... — Megjegyzi a személyleírásomat? — csóválta a fejét. — Ezt én is megtehetem. Pisze orrú, kerek szemű, az egyik füle nagyobb, mint a másik, műfogai is vannak. .. — Hát ha már így áll a dolog, t-i kezdtem igazán mérges lenni, — járjunk el hivatalosan! Tessék, itt vannak az irataim: személyi igazolvány, házassági anyakönyvi kivonat, munkakönyv. Fogja! És tudja meg, hogy nem akármilyen emberrel van dolga. Adja ide ön is az iratait! — Parancsoljon. Itt a jogosítványom, a szakszervezeti könyvem... — Es arról nincs igazolványa, hogy hol lakik? — Nincs. — Üsse kői! Ha kell, megtalálják. — No, de magát is előkerítik, ha úgy alakul a helyzet. .. Némán, dühösen néztünk egymásra. Aztán hirtelen megszólaltam: — Mondja, nem szégyellt magát?! NAGY SIKER a „Magyarország’ című útikönyv v* Az üdülési, idegenforgalmi idény kezdete alkalmából az MTI munkatársa megkérdezte a Panoráma magyar nyelvű idegenforgalmi könyvkiadó vezetőitől, milyen útikalauzokat, bédekkereket vásárolhatnak a hazai turisták. Kapható a Magyarország írásban és képekben sorozat 18 füzete, amely a fontosabb, gyakran látogatott útvonalak mentén található nevezetességeket mutatja be. Ugyancsak árusítják a könyvesboltokban a Balaton sorozatot, ennek minden füzete más és más balatoni tájegységet ismertet. Elfogyott azonban a Magyar- ország című útikönyv, amely az egész országról összefoglaló képet ad. Most sürgősen 19 000 példányban nyomják második kiadásként Példátlan rekord ez ilyen műfajban^ — Nagy gondban vágyók — magyárázza összeráncolt homlokkal. — Meg kellene már nősülnöm, de hát az ember ilyen fontos és egy egész életre szóló döntést nem hamarkodhat el. Van is egy nőismerősöm, aki számításba jöhetne e közös nagy vállalkozás megvalósításában. Csinos, intelligens, ő is amatőr bélyeg- gyűjtő, szereti a természetet és minden bizonnyal szeret is engem. Nekem is tetszik, nem tagadom, vonzódom is hozzá, bár ezt még nem mondtam meg neki. Nos, tehát minden adva lenne, csak... Igen, nagyon nagy gondban vagyok... — Hát mi baj lehet még, édes öregem, ezek után? — Attól félek, hogy egy kissé őregecske hozzám... — Miért, hány éves a lány? — bökkenek meg. — öregem, én még álig múltam negyven, a lány pedig már huszonegy éves... Nagy gond, nagyon nagy gond! r-ő) Sódervita 1930 óta Kápolna határában művelnek egy — azaz egy — sóderbányát A bánya mindig közösségi tulajdonban volt kezdetben a legeltetési bizottság diszponált fölötte. A tsz-ek megalakulása, majd egyesülése után a jogutód a kápolnai Alkotmány Termelőszövetkezet lett, s mint a sóderbánya tulajdonosa, folytatta a művelést Bányaműszaki terv készült, amelyet elfogadtak, mázsánként 41 forintos hatósági árat is megállapítottak. Minden úgy nézett ki, hogy a bánya birtoklásában semmi és senki nem zavarhatja a közöst Kápolnán 1966 januárjában várták az útépítőket örültek, hogy a községben végre eltűnik a halálkanyar. Már ekkor elhatározták a közös gazdaságban, hogy igyekeznek mindenben segíteni az útépítőknek. 1966 februárjában két tsz- tag jelentette a közös gazdaság irodájában, hogy a sóderbánya fölött ismeretlen emberek két határkövet ástak le az eddigi műveléssel megegyező vány— Es maga? Ezt én is kérdezhetem. — Én szégyenem. Maga helyett is. <—Én is.!. — mondta ellágyulva a sofőr, —t Fogja az igazolványait! — Tessék, itt van a magáé. — Vigye a táskáját. *— Hálásan köszönöm, — mondtam, — így már a kocsi rendszámát is el fogom felejteni. — Persze. Barátságosan, mosolyogva veregettük meg egymás vállát. — Nem is tudom, hogyan gondolhattam ilyet magáról? — csodálkoztam. — Olyan szimpatikusnak tűnik. A szemei szürkék, szemölcs van az arcán... — Maga is tetszik nekem, — mondta a sofőr. — Nagy, kerek szeme van, a füle szép tiszta, ragyognak a fogai. .. —• Azonnal visszajövök *— nyugtattam meg. — Menjen, menjen, csak az a kár, hogy unatkozom majd maga nélkül. Váltottunk még egy-két barátságos pillantást és kiszálltam a kocsiból. Már az épület bejáratánál rájöttem, hogy nincs nálam a munkakönyvem. — A szemtelenje! — csaptam a homlokomra. — Tehát a munkakönyvemet magánál tartotta! Mert arra gondolt, hogy ha esetleg... No, de semmi baj! ö sem fog meglógni. Ezt én garantálom. Hiszen nem azért szúrtam ki az egyik hátsó gumiját, hogy faképnél hagyjon!... Krecsmáry László fordítása. ban. Ekkor még nem tudták a kápolnaiak, hogy „tulajdonfog- lalás” történt A szavak uralma A két kő ugyanis a Budapesti Betonútépítő Vállalat új anyaglelőhelyét jelölte ki* 1966 márciusában, miután a tsz bejelentette tulajdonosi jogát, tanácskozásra ültek össze a KPM beruházóival, a tanácselnökkel és jegyzőkönyvben szögezték le, hogy a tsz meddővel, ellenszolgáltatás nélkül segíti az útépítést Az illetékesek aláírták a jegyzőkönyvet. Utána minden zökkenő nélkül megtörtént az út nyomvonalának kisajátítása. Ezek után úgy gondolták a tsz-ben, hogy most már le is zárhatják ezt a sóderügyet Júniusban azonban egy esemény újabb fordulatot hozott. A Betonútépítő Vállalat megkezdte a szállítást a tsz sóderbányájából. Szállított: mindent Nemcsak meddőt, sódert is, — de ez utóbbit szintén ellenszolgáltatás nélkül. A tsz mindenfelé járt, a járási tanács mezőgazdasági osztályánál, a KPM főigazgatóságánál, hangoztatva, hogy ,,miénk a bányai. Már ekkor meg kellett ismerkedniük a szavak uralmával. Abban a bizonyos márciusi jegyzőkönyvben ugyanis anyag szóval jelölték az elszállítható töltésanyagot: a meddőt Az anyag szó azonban ezt a megkülönböztetést nem tükrözi, így bele lehetett kapaszkodni. Hiába emlegették a megbeszélést, ahol szó sem esett a sóderról. Az első döntés: a bánya = legelő A következő hónapban a KPM támadásba ment át: a tsz földhasználati jogát — mármint a bányáét — adja át a beruházóknak, hiszen legelőről (?) van szó. Igen, a régen beírt szó uralma alá hajtotta a tényeket: a telekkönyvbe lege- > lóként volt beírva ez a terület — gondolom, még a legeltetési bizottságtól eredően — és legelőt joga van kisajátítani egy állami vállalatnak. Ezt a jogi érvelést, a tények felülvizsgálata nélkül, gyorsan „be- ' vette” a járási tanács igazgatási osztálya és határozatában helyt adott a kisajátítási kérelemnek. A termelőszövetkezet gyorsan fellebbezett a megyei tanácshoz. Itt szerencsére a szavak mögött megtalálták a valóságot és a járási tanács döntését hatálytalanították. Kimondták: o bánya — bánya, éa a tsz-é. Közben a szállítás — a viták alatt is — folyt. Körülbelül 10 ezer köbméter sódert szállítot1967. június 15., csütörtök V tak el ingyen; vagyis 419 ezer forinttal károsodott a közös. Nemcsak a kápolnai, de a si- roki, a gyöngyösi munkahelyeket is innen látták el alapanyaggal. Egy bánya hány bánya ? 1966 novemberében ezen előjáték után megkezdődött a per, a felsőbb határozat hatálytalanítására. December 23-án a KPM egri kirendeltsége képviselte a beruházót a kápolnai tsz-szel szemben. A beruházó ekkor új szempontot dobott be az ügybe: a tulajdonvitának nincs helye, hiszen Kápolnán két bánya van, a betonútépítő a másik bányából viszi a sódert. A bíróságnak igazán nem kellett tudnia, hogy Kápolnán hány bánya van, ezért helyszíni szemlét rendeltek el. Áz idő telt, a szállítás folyt. 1967. február 14-én a járás- bíróság lebonyolította a helyszíni szemlét. Itt megállapították, hogy egy bánya az egy bánya. Hiszen egy vajas kenyér nem válik kettővé azért, mert két oldalról harapják. Az első fokú ítélet a megyei tanács döntését hagyta jóvá, és kötelezték a beruházókat, hogy a járási tanács határozata óta szállított sóder árát a tsz-nek térítsék meg. A pénz egy részét kapta meg csak a tszt, már ekkor csaknem 100 ezer forinttól estek el. Döntés még nincs A KPM ezután fellebbezett a megyei bíróságra. Április közepén a megyei bíróság Skul- téthy-tanácsa elvi döntés végett a Legfelsőbb Bíróságra terjesztette fel az ügyet. A tsz elhatározta, hogy most már a meddőt sem adja ingyen. 2000 köbméter sóder, 2000 köbméter föld megrendelését kérték a beruházóktól. Az első szállítójegyet nem írták alá a beruházók, a másodikat — talán véletlenül — igen, a harmadikat újra nem, A tsz vezetői jártak ez ügyben a tsz-tanácsnál, ahol megígérték a segítséget. Döntés még nincs. Jogi mítosz — és valóság Röviden így lehetkfe összefoglalni ezt az elburjánzott, jogi formulákba bonyolódott ügyet. A jogi állásfoglalásra mások illetékesek. Mi csupán egyet szeretnénk kimondani: a tények fontos jogi érvek. Különösen akkor, ha ezen tények mögött egy közö$ gazdaság jelentős bevétele, a közösség pénze van. Nem szabad ezt a tényt a szavak nagyszerű jogi csengése, mítosza mögé rejteni. Fóti Péter
