Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-14 / 138. szám
Hogyan készül az ár? Az űj gazdasági mecha- ” nizmusban — mivel a termelés és az értékesítés folyamatát többé nem tervutasítások szabályozzák — megváltozik az árak szerepe is. Olyan árrendszert kell megteremteni, amely képes lesz híven tükrözni a termelés költségeit is. de a vevők értékítéletét is az egyes termékekről. Tehát az új termelői árrendszer megszerkesztése közben az Árhiva-. tál szakembereinek számtalan körülményre kell ügyelniük. Nézzünk néhány példát: Elsősorban mielőtt a termelői árrendszer „elkészítéséhez” hozzáfoghattak, az ipari nyers- anyagárakat kellett kidolgozniuk. Itt az importbeszerzés arányainak helyes meghatározása volt a legfontosabb kérdés. A felhasználók a jövőben a behozott nyersanyagokért a devizaszorzókkal átszámított forint árat fizetik. Az új nyers- anyagárak általában fedezik majd a népgazdaság tényleges kiadásait, s ugyanakkor jól tájékoztatják majd a termelőket az anyagok valódi költségeiről. (Ez lényeges szempont, hiszen az ipari nyers- és műgu- mi-szükséglet 100 százalékát, a textil, bőr és faanyagok 50 százalékát, a vegyipari anyagok 40 százalékát, a színesfémek 50—60 százalékát importból fedezi a népgazdaság). Például a réz áránál is arra kell törekednünk, hogy abban kifejezésre jusson a világpiaci árhelyzet, így a világpiaci magas rézárak vagy arra ösztönzik majd a vállalatokat, hogy helyettesítő anyagok után nézzenek, vagy arra, hogy olyan technológiát dolgozzanak ki, amelyek takarékoskodhatnak a rézzel. Továbbá: a vas- és nehézfémkohászati termékek és az alumínium termékek közötti helyes árarányokkal elérhető az, hogy a hazai nyersanyagból készült alumínium felhasználása — a műszakilag lehetséges esetekben — kedvezőbb legyen a gyárak számára, mint a zömében importból származó acélféleségek'. Ugyanígy a műanyagok árát pl. nem lehetett a jelenlegi magas, hazai előállítási költségek alapján meghatározni, hiszen köztudott, hogy a hazai műanyag-gyártás gyors ütemben fejlődik, a ráfordítási költségek tehát minden bizonnyal csökkennek majd — s egy mai termelés költségeket tükröző műanyag- ár a műanyagok rendkívül kívánatos terjedését gátolná. U ogy mennyire érzékeny a "■ gazdasági élet az árakra, s hogy az Árhivatal munkatársainak ezt az érzékenységet mennyire figyelembe kellett venniük, amikor az árképzés alapelveit dolgozták ki, ar- terára iparokban, a konf ^rió ra nézzünk még egy példát: a és cipő;parban, a papír-nyom 'a Pusztító áldás gyapjú belföldi felvásárlási ára a világpiaci árnál jóval magasabb. Ebből az következik, hogyha a belföldi gyapjú átvételi árát a világpiaci árhoz akarnánk igazítani, le kellene szállítani a gyapjú fel- vásárlási árát. Ha viszont az árat csökkentenénk, bizonyos, hogy az utóbbi években nekilendült magyar juhtenyésztés fejlődése megtorpanna, mert pusztán csak a juhtej értékesítése önmagában nem lenne jövedelmező. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen fejlemény milyen nehéz gondokat támasztana éppen a mostoha viszonyok között gazdálkodó mező- gazdasági üzemeknek. Az árszámítások tehát a nyers- és alapanyagok új árainak „elkészítésével” kezdődtek meg. Csakhogy probléma itt is akadt, éspedig az, hogy a nyersanyagok kitermelésénél szükség van olyan anyagokra, termékekre is (pl. a szénbányászatban bányafára), amelyeknek árát egy későbbi fázisban lehet csak meghatározni — a termelői árrendszer kidolgozásakor. A szén új árához azonban kellett a bányafa költsége is, hiszen ez a költség- tényező is szerepel a szén önköltségében. Nos, az ilyen termékek árait előre el kellett készíteni — ez matematikai módszerek, elektronikus gépeken végzett modellszámítások segítségével meg is történt, 1966 őszére elkészültek az ipari nyers- és alapanyagok, segédanyagok, energiahordozók új árai és az új közlekedési tarifa kalkulációja. Elkészültek azóta már a feldolgozó ipar alsó vertikumaiban előállított termékek árai is: pl. a vas- és színesfémkohászati termékek, az alumínium és műanyag fél- gyártmányok, fűrészlemezipari áruk, textilfonaíak. készbőrök árai. Elkészültek a könnyűipari árszámítások alapelvei, az ún. kalkulációs sémák, a textilméés bi 'iparban. Elkészültek gépip^rj, szilikátipari, élelmi- szeripari árképzési irányelvek is, sőt a feldolgozóipar egv.-s területein már be is fejeződött az új termelői árak kiszámítása is. Voltaképp 1967 közepéig — néhány hét múltán tehát — befejeződik a teljes feldolgozó- ipari új termelői árrendszer, s az új kereskedelmi árrések kidolgozása is. hz új termelői árrendszer ” és az egész új ármechanizmus (az új gazdasági irányítási rendszer lényeges alkotó része) valójában évtizedes munka eredménye lesz. Tárgyalások, hazai és külföldi viták, elemzések, számítások serege előzte meg az alapelvek kidolgozását, amelyek alapján a minisztériumok. vállalatok hozzáfoghattak az új árak kiszámításához, a részletes kalkulációk, árvetések elkészítéséhez. A kimunkált részletes árakat a megszervezett szakmai árreform bizottságokban valamennyi érdekelt fél még egyszer alaposan megvitatja, elemzi, hiszen egyetlen rossz ár a káros következmények egész sorozatát képes elindítani. Most a napokban kell eldönteni azt is, hogy mely termékek árai lesznek majd szabadok, melyek rögzítettek, vagy maximáltak. (Az árak „szabadsága” azonban az új mechanizmusban sem lesz korlátlan. Különböző árképzési szabályok, adórendelkezések, és a vevők magatartása megadják a vállalati hatáskörben változtatható árak mozgási lehetőségeit is.) Sok száz szakember — közgazdász és műszaki — több ezer adminisztratív dolgozó munkája érkezik most júniusban a befejezéshez — elkészül az új termelői árrendszer, s mo6t már kezdődhet a vállalatoknál a konkrét kalkuláció, a vállalatok pénzügyi és üzletpolitikájának kidolgozása. G. F. A hír maga egyszerűen hajmeresztő. A Bodakajtori Állami. Gazdaságban krezonit- tal permeteznek egy hagymatáblát. Nem kell mérnök, technikus, még szakmunkás se ahhoz, hogy kézbe vegye a dobozt és elolvassa a biztonsági előírást. A permetezés után egy-két hétig a táblára nienni tilos, a permetezett terményből 100 napig fogyasztani tilos. Elolvashatja, tudomásul veheti ezt az az egyszerű ember is, aki még soha nem hallott a mezőgazdaság kérni zálásáról. Ezzel széniben mi történik? Másnap — ismételjük, másnap — kireride nek a táblára hatvan embert. Azok ott kapálnak, szívják a méreggel terhes levegőt, de talán még a szalonnájukhoz is kihúznak egy-egy fejet a tiltott hagymából. Tömeges rosszul- lét, mentők, kórház. Még szerencse, hogy haláleset nem történt, nem szerepel majd az is a felelősök ellen összeállított vádiratban. Sajnos, a szerencsétlenségnek csupán a mérete az, ami különösen felkelti -az érdeklődést, országos üggyé teszi ezt a kapálást. Mert a vegyszerekkel kapcsolatosan naponta lehetünk felelőtlenségek tanúi. Köznapi eset, hogy méreggel telt dobozt találhatunk takarmány vagy élelmiszer közelében, hogy a munkások nem tudják, milyen veszedelmes szer az, amivel bánnak, vagy tudják, de nem tartják be az előírásokat. A kemizálás a mezőgazdaság legújabb, de perspektívájában legjelentősebb támasza. Milliárdokat áldozunk erre a célra, hogy tetézett milliárdokat kapjunk vissza a befektetésekből. Nagyüzemi mezőgazdaság vegyszerek nélkül nem képzelhető el, mert a nagy táblákban más módon az egyre hevesebben támadó kártevőket egyébként le nem győzhetjük. Ez többé- kevésbé köztudott ma már, annál nehezebben akar átmenni a köztudatba az a tény, hogy a növényvédő szerek jó része méreg, emberre is veszedelmes méreg. Áldás, ha célszerűen használják, de pusztíthat, ha megsértik az előírásokat. Ezek a szabályok pedig típusonként, márkánként, sőt szerenként változnak. Kevés már itt a hagyományos paraszti „balesetvédelem”, ami szerint „ne menj közel, fiam, megrúg a ló”, vagy „meg ne idd a kékkövet, meghalsz tőle!” A kémiai szerek biztonságos alkalmazásához felszerelésre, rendelkezésre, alapos szakismeretekre van szükség. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy a gazdaságok egész sorában nincs jól zárható méregkamra, hogy száz meg száz növényvédő gép mellett még kapkodva kiképzett szakmunkás se áll, hogy sok brigádvezető beletörődik a védőruha, álarc stb. mellőzésébe, sőt — mint a bodakajtori példa mutatja — még egészen elemi fokú felelőtlenségek is előfordulnak. F. B. Sxiklákon. sziklák alatt Recsfc felett, Csákánykőn, úgy tűnik, egyformák a napok: tavaly ilyentájt, amikor látogatásra érkeztünk a hegyre, ugyancsak robbantáshoz készülődtek délidéiben. — A látszat csalóka — veti ellen Bocsi Márton fúrós —, csupán a kívülálló hiszi hasonlónak a műszakokat. Mi érezzük csak, hogy a mégoly mechanikusan végzett munka is újat hoz egyre. Szerencsét, vagy kevesebb sikert... Én például a társammal együtt minden délelőtt beletúrok a sziklába, egy-egy nap hetven lyukat is készítünk ketten, mégis friss izgalommal várom a következő reggelt. Jól ismerjük a falat, sejtjük, tudjuk, hogy hová kell majd dugni a paxitot, az eredmény mégis változó. Márciusban jól fogtuk ki, két lyukból annyit robbantottunk, hogy még mindig tart az omladékból... A fúrós társa, Jakus József a meredek hegyoldalon jókora vaspálcával, egyhangúan taszigálja lefelé a kődarabokat. Idelenn — mégis 487 méter magasságban — ugyanilyen nyugalommal feszülnek a csilléknek az inas, meztelen hátú emberek, rakodás közben mit sem zavartatják magukat a közelgő „földindulástól”. A tavasz végi levegőben idegesítő békesség vibrál Holló Béla ség.:.? — No, nem olyan nagy ez — hárítja el magától a dicséretet a megszólított bányász — nagyon is természetes any- nyi gyakorlat után. — Régen van Recsken? — Január elsején jöttem ide a mizserfai széntől. Korábban ugyan már dolgoztam ebben az üzemben, de Nógrádiján, a föld alatti bányában tanultam meg igazán a csülé- zést — Hogy választott? — Ha csak a pénzt nézném, talán nem jártam rosszabbul. — Amott sem kerestem sokkal többet, mint itt. Májusban innen is hazavittem a kétezer- hatszáz forintot... Mizserfán azért mégis más volt. Télen is, nyáron, is jobban éreztem magam. A szomszédjában pakol a bátyja. Ügyszólván mindig együtt jár a két testvér, egymás mellett keresik a kenyerüket. Valamikor az országutak építői között, aztán a bányákban. A kőfal előtt egy hosszú emberre mondják, hogy a legderekabb valamennyiük között. Hasít és rak is, egyikük sem állja vele a versenyt. Vajdi Jánosnak hívják azt a hosszú embert. — Mióta kőbányász...? — Ezerkilencszáznegyvenki- lenctől. Erd'őbényén kezdtem, Abaújban, aztán ide jöttem. Korábbi munkahelyén Kiváló dolgozó oklevelet kapott. Itt egy szoba-komyhás szolgálati lakást, no meg a társai elismerését, szeretetét. — Család...? — Feleségem, nyolcéves kislányom van odahaza. Együtt jöttünk ebbe a községbe. Majd eladom az erdőbényei házat, s itt építek, vagy veszek helyette egy másikat... Földi László bányamestesv rel járjuk a csákánykői üzemet A huszonkilenc esztendő* fiatalembert nagyapja, apja régi szakmája, élményei csábították. Volt már a föld alatt is, megismerte az ércek világát, technikusi oklevelet szerzett, s utána ide jött, a kövek közé. — El menne-e innen, visszamenti e-e az ércbányába, ha hívnák...? — Aligha! — Több emberrel beszélgettünk ma, közülük sokan má- sodszor-harmadszor dolgoznak már itt. Vajon mi húzza visz- sza a munkásokat? — Talán a jó levegő, ez az egészséges, csodálatos környezet. Itt még a beteg is új erőre kap...! Csikorog a kötélpálya, súlyos terheikkel csillék ereszkednek Recsk felé. A hegyről, csupán zúzaléknak 480—550 kocsi követ küldenek a községbe nap nap után ... Gyón! Gyula NEMRÉG OLVASTAM a megyei tanács végrehajtó bizottsága által tárgyalt jelentésben, hogy a termelőszövetkezetekben dolgozó állattenyésztők élet. és munkakörülményei sürgősen javításr«k-vár- nak. E megállapítás nyomán Iá. togattam el a mátraderecskei Rákóczi Tsz tanyaközpontjába, hogy a valóság próbájának vethessük alá ezt a megállapítást. Az autó nehezen kapaszkodik fel az esőtől ázó úton a domboldalon fehérlő istállókhoz. — Ez még csak istenes, — mondják a tanyán dolgozók, — látná csak ősszel mi van itt, alig lehet átlábolni az egyik épülettől a másikig. Meglábalva a sarat, a legimpozánsabb épület, a 96 férőhelyes istálló ajtaján lépünk be Dutkai György főállattenyésztővel. Keressük a szociális létesítményeket. Apró, másfél méter „széles” és alig három méter hosszú, rég meszelt, piciny helyiségbe nyitunk. — Ez a brigádvezetői iroda, a pihenő, az étkező, a ruhatár. .. szóval, ez minden, mutat körül a főállattenyésztő s kezei mindkét oldalon beleütődnek a falba. A kis szobában kályha, egyetlen szék, íróasztal, a falon deszkából készült primitív „fogas”, szögek beleverve, amelyeken néhány nyütt ruha lóg. — Mennyien dolgoznak itt? — Hat állattenyésztő és egy brigádvezető. Ha jói megnézem, alig egy szög jut egy emberre s ha mindannyian be akarnának Vnnij legalább kettőjüknek Palota a tehénnek kutrica a govidozőnak Mmüsüß3 1967. június 11., szerdr jármüvek az M 7-esről Kapol- násnyéknél térhetnek rá a 7-es útra. Székesfehérvár—Siófok és Balatonszárszó—Balatonszemes között a 7-es út szélesítését, korszerűsítését több éves munka után a napokban befejezik és így Székesfehérvártól egészen Balatonszemesig korszerű út áll az autósok rendelkezésére. A 7-es út felújítása Balatonszemes és Balatonlelle között ez év végére várható, a nyári idényre azonban felfüggesztették az útépítési munkákat. Az idegenforgalmi tő idény kezdetére a Pomáz—Pilisszent- kereszt közötti szakaszt rendbehozzák. Visegrád—Esztergom között már korszerűsített úton haladhatnak a járművek, s Vác és Nagymaros között is befejezték az útfelújítást. A Budapest—Tatabánya—Győr— országhatár közötti főútvonalon a Tatabányától Vértesszőlősig terjedő szakasz teljesen elkészül. Az M 7-es úton befejeződött az útjavítás. Július 7-ig átadják a Martonvásár—Kápolnás- nyék közötti szakaszt is és a Helyzetjelentés a főútvonalakról — Még dolgozhatunk, nem jött a figyelmeztető jelzés. Ha meghalljuk, majd elballagunk ebédelni... Holló Béla az „első csillés” az üzemiben. Legalábbis így mutatja be nekünk Peidl Antal szintfelügyelő. Azt mondja, hogy ez a munkás olykor húsz csillét is megrak. — Honnan ez a nagy ügyesMindössze 136 majorban oldották meg a vízellátást, a többi helyen kézi erővel mérik az állatonkénti 40—50 liter vizei. Az egész megyében mindössze 14 majorban található külön zuhanyozó és mosdó... Melegedőhelyiséggel alig van néhány tanya ellátva... Úgyszólván nincs külön öltözőhelyiség. A lezárt telepeken szénában alszanak, hiányosan tisztálkodnak az állattenyésztők. Étkezésük sincs megnyugtatóan megoldva. A gépesítés alacsony fokú, mindössze 35 épületben segíti a munkát. Biztató viszont, hogy ma már tízszer annyi tehenet fejnek géppel, mint két évvel ezelőtt.” A szakértők azzal magyarázzák ezt a helyzetet, hogy eddig a közös gazdaságok nem kaptak hitelt szociális létesítményekre és saját erejükből sem futotta — az ilyen építkezésre. Pedig az élet- és munkakörülmények alapvető megváltoztatása, javítása nélkül nem várható el, hogy —'különösen a fiatalok előtt — vonzóbb legyen az állattenyésztői munka. Hiszen az iparban sok. kai kulturáltabb körülmények között dolgozhatnak. Zagyva- szántón, ahol az új istállónál gondoltak az emberekre, szívesen dolgoznak a fiatalok i- a tehenészetben. EZ A SÚLYOS HELYZET megoldást sürget. Felhívja a tervezők, szövetkezeti vezetők figyelmét, hogy nemcsak a tehenekre kell gondolni, amikor felvázolják egy-egy új épület tervét, hanem az ott dolgozó emberekre is. Kovács Endre az ember. Csodálja, hogy nem jönnek ide a fiatalok? — Munkaruhájuk? — Nincs. A csizmát is magunk vesszük és ráadásul van, amikor el is lopják. — A munka? — Nehéz. Gondolja el, „karral” itatunk, vagyishogy kézzel. Meg veszélyes is itt dolgozni. Az ember vállán ott egy zsák dara és menjen be v«le a hízó bikák közé. Aztán, ha valamelyik megbokrosodik, úgy kivágja az embert, hogy csak nyekken. ÍGY FEST TEHAT a helyzet ebben a központi majorban és akik máshol ismerik a viszonyokat hozzáteszik: még nem is ez a legrosszabb. Egyszerűen elfeledkeztek az emberről, amikor ezeket a gazdasági épületeket tervezték. A regula ez volt: a tehénnek palota, a gondozójának egy szeg az istálló falán, amely ruhatár, spájz, „iroda”, szerszámos és minden egyéb volt „egy személyben.” Hogy mennyire nem egyedi eset a mátraderecskei, annak bizonyítására idézünk még néhány megállapítást az említett megyei összesítőből. „A megye termelőszövetkezeteiben 2S3 major és állattenyésztési telep van... Legtöbbjük a községtől kettő-négy kilométer távolságra. Majd háromnegyed részéhez nem vezet köves út. Villany 75—80 telepre még nincs bevezetve. tisztaság. Fehér falak, frissen felmosott betonalj, a legmodernebb borjúnevelési módszerek, berendezések. — És a gondozóknak? — Sajnos, nincs semmi. A következő hosszú, fehér épületben szarvasmarhákat hizlalnak. 90 jószág kap itt he. lyet és egy ló. A falon néhány szeg, rajta munkaruhák lógnak. — Hol a pihenő, mosdó? E kérdésre az ajtó előtt álló idős férfi válaszol ingerülten. — Nincs itt semmi se, kérem, annyi hely se, hogy a ruhánkat letegyük. Mást mondok. .. Még a takarmánynak sincs hely. Amint látja, itt a puszta négy fal, a tető és kész. — HOL EBÉDELNEK? — Kint az ajtó előtt, télen meg bent az állatok faránál. Már megbocsásson... elképzel, heti, hogy miként esik az étel. — Ivóvizük? — Van, ha hoz az asszony, de az másfél kilométer. Ha jó vizet akar az ember. — Hol mosakodnak, hol pihennek? — Sehol. Pedig, higgye el, nagyon rossz érzés emberek közé menni ilven istállószaggal átitatott ruhában. Nemrég is mondta a fodrász: máskor ne jöjjek így ide. De mit csináljak? Váltani sem tudunk hol ruhát. Ha felakasztjuk a szegre, estére úgy is átitatódik. Vendéget se fogadhat otthon csak az ablakpárkányon jutna hely. — És itt szemben, ez a fürdő, — taszít be egy viseltes ajtót kísérőm. A gumislágra szerelt egyetlen tusrózsa bénán lóg le a koszos falról, a „fürdő” alján vastag sár. — Ki fürdik itt? És mivel? — A szerelők, meg egy-két asszony. A férfiak nemigen. Víz? Hogyne, az van... MEGCSAVAROM A CSAPOT, egy csepp se jön belőle. Néhány lépéssel odább az istállóban megnyomom az állatok előtti önitató lapját s rögtön felbugyog a víz. Érthető; a teheneknek nem lehet megmagyarázni, hogy kívül el romlott a csap, csak az embereknek. Az istálló falai fehérek, tiszták. Fehérebbek, mint a parányi „öltöző” és a mosdó fala. — Igen, feltétlenül fontos a tisztaság, — magyarázza a főállattenyésztő, amikor dicsérem a rendet... az istállóban — És a munka? — Hát sajnos, kosárban és villával hurcolják végig itt a takarmányt, majd 120 méternyire. Jó lenne gépesíteni, de nincs hely a síneknek. Típusterv. Ügy látszik, nem volt pénz az emberekre. .. .És az ember- munkájának megkönnyítésére. Mert csak egy méteren múlt volna az egész. A borjúnevelőben hasonló
