Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-21 / 144. szám
Utóhang egy népi együttesről Hol vannak a mátraszentimrei fiatalok ? (hátai) Gazdag programot ígér nyárra is a gyöngyösi művelődési ház-*• Sikerül néha egy-egy nénit rábeszélni, hogy énekeljen a gyerekeknek. Sőt, tízpercekben elénekelgetik maguk a gyerekek is a legjobban tetsző dalokat. Mindenütt igyekeznek átmenteni a hagyományokat a későbbi korok számára — népi tánccsoportok, kórusok, stb., de a mátraszentimrei példán: a „mondái” együttesek kora már lejárt. A tánc ugyan még élni fog sokáig, a dalok azonban, eredeti zama- tukkal, szépségükkel átköltöznek magnószalagra, a hanglemezre. Biztosabb őrzőkké válnak, mint az újabbért és újabbért lelkesedő nemzedékek. Á mátrai községekben lakodalmakon, vagy más ünnepeken még ma is felcsendülnek a régi dalok — főképpen már Csak az idősebbek ajkán. A szaxofonok hangja azonban egyre erősebb, erősebb a gitároké is. Nem is olyan régen még számon tartották a többi között a mátraszentimrei népi együttest, a megye legmagasabb községének táncosait, énekeseit, s ez nem csoda: az együttes pályája során feljutott a Magyar Állami Népi Együttes színpadáig, s műsorából időn- kint a rádióban is hallunk a „Mezei csokor”-ban. Az együttes emlékkönyveit lapoztuk dr. Zakupszky László iskolaigazgató lakásán: ő az, aki többek között a kis létszámú, de nagy hírre szert tett csoportnak volt az irányítója. Az emlékkönyvek fényképekkel vannak tele. — Ez itt a „Farsangoló” — magyarázza. — Ez meg a „Kútba estem, ki húz ki?” táncjáték egyik jelenete. Régi, már sárgulásnak induló felvétel népi viseletbe öltözött fiatalokról, táncosokról. — A „Fény ünnepén”, 1948- ban készült. Mátraszentimrén akkor gyulladt ki először a villany. Az együttes abban az időben már meg volt, s műsort adott azon az estén — Idősebbek voltak az énekesek, fiatalok a táncosok. Mindez azonban inkább múltat idéző, a jelenről nehezebb az optimizmus hangján szólni. A borúlátás viszont — hogy így mondjuk — nem lenne igaz... Tény, hogy mint élő együttesről már nem igen hallunk a mátraszentimreiek- ről. Miért?' — A község száz^gynéhány házában ötvennél több fiatalt nem találni. „Elvitte” őket az ipar, az iskola — a város. Ha szombaton hazajönnek, . itthon is azokat a lehetőségeket keresik, amelyeket a városban szoktak meg, a presszót, a táncot. Az az egy-két fiatal, aki maradt, a gályái üdülőben dolgozik, s velük nem lehet sokat kezdeni. Eddig a Mátra rezervátumként őrizte a hagyományokat, a népi értékeket. Az embereket azonban nem lehet „rezerválni.” Van rádió, televízió, hallgatják, nézik, magukévá teszik az újat, s a régi lassan elmerül a feledésbe. Az öregeké az emlék, de nem sokáig ... azoké, akik már nem lelkesedhetnek sem a nyeker- gő nótákért, sem a rángatódzó tánczenéért. Lakodalmakban — némi poharazás után — ők kezdik a dalokkal, a csárdással, de már fáradnak. A gályái üdülőben gyakran megfordulnak népzenekutatók, néprajzosok. Olyankor a népi együttes néhány tagja bemutat egy-egy csokrot a mátrai népdalkincsből. És a legfiatalabbak? Népdalaikat megtalálják a tankönyvben, énekórán osztályzatot kapnak — tehát kényszernek érzik. A találékonyság azonban segít ezen is. (L. Elekes Éva tudósítótól): A gyöngyösi zenei hetek nagyszerű záróhangversenye, az asszonyok számára rendezett téli tanfolyamok, az író- olvasó találkozók után nem zárulnak be nyárra a gyöngyösi művelődési ház ajtajai. Gazdag és változatos programról gondoskodik a művelődési ház vezetősége a nyári hónapok alatt is. Ki-ki szellemi igényének (és tegyük hozzá: zsebének) megfelelően megtalálhatja a következő hetekben Is szórakozását. A szabadtéri színpadon például minden héten egyszer ingyenes filmvetítés lesz a legnépszerűbb filmekből. A fiatalok számára megnyílt a tánciskola. A modern tánczene híveinek nagy eseménye lesz a gitárzenekarok nagyszabású találkozója. A TIT azok számára szervez hangulatos filmvetítéssel egybekötött útibeszámolókat, akik nem juthatnak el az idén külföldre. Az előadók vezetésével — gondolatban — bebarangolhatják a részvevők az egész világot Egy nagyszerű kezdeményezésről is számot adhatunk. A művelődési ház vezetősége úgynevezett „színházi buszokat” indít különjáratként Budapestre. A részvevőknek alkalmuk lesz kedvezményesen megnézni a pécsi balett budapesti műsorát, a szovjet tánc- együttes fellépését, a bolognai opera vendégszereplését A nagyszerű nyári program örömet szerez a gyöngyösieknek és dicséri a művelődési ház vezetőinek lelkes munkáját kezdeményezőkészségét DOBOZ V IA/IRC ' 3. Lavocsne vasútállomásán, veszteglés közben, a zsúfoltságtól bűzös, jéghideg vagon, ban dideregve, egyszer csak kipiszkálta a hallócsontjait. Egymás mellett ültünk, de én vacogó félálomból felérezve, csak ennyit láttam, hogy der- medten bámulja maga elé tartott tenyerét, amelyen néhány gennytől rozsdaszínű, apró csont hevert. Mire megmozdultam, Gallai kiugrott a vagonból, ró a sebes lábára. Bicegve szaladt. Az állomáson akkor vágtatott keresztül a lőszeres szerelvény, amelyre várakoztunk. Sorki törzsőrmester, második szakaszom parancsnoka fürgébb volt. A kerekek aló] visszarántotta a hadnagyot. Hát nem képtelenség? Fegyvere van, egy ujjmozdulat az egész, de inkább a vonat elé... Gallai kétszer arcul ütötte a törzsőrmestert, visszamászott a vagonba, egész éjjel szótlanul piszkálta üres fülét. Másról akarok beszélni, de ez most eszembe jutott. — Nem mertünk aludni. Másnap reggel, már a Kárpátok déli lejtőin ereszkedett alá a vonat, Gallai azt mondta a fel képeit Sorkinak: ilyen ez a rohadt háború, zsákmányolt ikonom után a legszemélyesebb 4 Mémis&a 1967, június 21„ szerda apróságaimat is eldobálom. A törzsőrmester nem nézett rá. A kétfelől elmaradó fenyveseket bámulta csüggedt dühvei, Munkácsnál kapta el égő szemét a tájról, akkor felelt csak, martalóc képére kiülő, váratlan ijedtséggel: ezt már nem látjuk soha. De ez rég volt. Másfél éve. Azóta... Elhallgatott. Idegen szemmel nézett rám. — Segíthetnél rajtam? — kérdezte gyorsan. — Vagyis nemcsak rajtam. A hadnagy valamitől dühbe gurult, ocsmányul káromkodott. — Én? Rajtatok? Három napja, november ötödikén, behívtak a kiegészítő parancsnokságra. Fütyültem az egészre, tökéletes biztonságban tudtam magam. Ami engem illet, rég bevégeztem a háborút. Ansaldókkal felszerelt páncélos dandárunk épp hogy kiért a frontra, Kolomea felett az oroszok egyetlen lövéssel szétdurrantottálc vacak lavóromat, s mivel benne ültem, a bal térdemet is. Hét hónapig kínlódtam a 2-es helyőrségi kórházban, toldoztak-fol- doztak. Ott kaptam meg a dandárparancsnokság értesítését), hogy zászlósból hadnaggyá léptettek elő: néhány héttel később egy még többet érő iratot, mely szerint elháríthatatlan szolgálatképtelenség miatt végképp elbocsátanak a honvédség kötelékéből. Ezt a leszerelési okmányt oda is tettem mindjárt a kiegészítő parancsnokság tisztje elé. Nézzen bele, hagyjon engem békén. A nyilas karszalagos főhadnagy azonban félretolta a papírt Hadnagy testvér, közölte kurtán, minden elbocsátást felülvizsgálunk, készüljön rá, hogy hamarosan behívjuk. Testvéred a görény. A lábam, sajnos, rendbejött, csak az időt érzem vele. Ha felülvizsgáló bizottság elé kerülök, semmi kétség, alkalmasnak minősítenek. Harmadik napja eget- földet megmozgatok, hogy valamilyen címen mentesítést szerezzek, a vállalat azonban, amelynek tisztviselője vagyok, nem hadiüzem, s ez végül is azt jelenti, hogy polgári beosztásomban nélkülözhetnek. Ostoba helyzetbe kerültem, méghozzá váratlanul. Vagy beállók statisztálni a háború utolsó, legcsúnyább felvonásához, s ott visz el az ördög: vagy megpróbálok elhúzódni a cudar idő elől, vállalva a sző. kevénysorsot. — Elég a magam baja — mondta Desőnek. — Behívnak. — Ez az egész? — Kevesled? Zsebébe nyúlt, összehajtogatott papírlapot vett elő. — Az mi? — Tényvázlat. Olvasd. Rö- videbb, mintha elmesélném. Zörghő őrnagy, aki felvette, nekem is adott egy példányt. A tényvázlat csakugyan rövid volt. „A harmadik zászlóalj századai, parancs szerint, október 14-én a salomhegyi állomás és az iskola között, PALLAS KIVÁLlI AKAR LENNI Ez a Fallas nem a görög mitológia istene, hanem modem mai klub és nem az ókori istenek mértékével, hanem a mai fiatalok szája íze szerint szeretne kiváló lenni. Az egri művelődési ház első emeletén működik a presszó és a televíziós szoba árnyékában, azaz inkább fényében, mert ez az átalakított és korszerűsített művelődési „közép-üzem” az év kezdete óta kellemes, kedélyes otthont nyújt azoknak, akik szabad idejüknek szórakozásra, társalgásra, pihenve tanulásira szánt részét itt akarják eltölteni. Arról már nem is kell különösebben szót ejtenünk, hogy a klub a mai fiatalok igényeit kielégíti. Modem bútorok, kulturált viszonyok, jó néhány szórakozási lehetőség adnak okot arra, hogy ezt a környezetet válasszák az igényes fiatal, munkások, közép- és főiskolai hallgatóik. „Nagy plusz ez a klub Egernek!* Ez a mondat a Klubnapló március 9-ről szóló bejegyzése. S ez nemcsak egy idelátogató pesti klubvendég megállapítása, de a miénk is. És ezt éppen abból a naplóból tudjuk meg, pontosabban azokból a néha vitatkozásba is átcsapó írásos megjegyzésekből, amelyek egy- egy klubdélután nyomán belehárom-négyszáz méter távolságban szállásolták el magukat. A fegyverszünetet bejelentő kormányzói szózat után, október 15-én, a zászlóalj együtt-tartási parancsot kapott, amelyet azonban a zászlóaljparancsnok, felsőbb rendelkezésre, hat órával később visszavont. A visszavonulás a második századhoz állítólag nem jutott el, a század tisztjei, tisztesei és legénysége egybehangzóan ezt vallják. Amikor a zászlóaljparancsnok tudomást szerzett róla, hogy Deső főhadnagy változatlanul riadókészültségben tartja századát, késő délután küldönccel utasította őt a készültség feloldására. Deső főhadnagy, a helyzet súlyosságára hivatkozva, izenet helyett írásbeli parancsot kért Azzal érvelt, hogy az államfői döntés következtében német részről erőszakos mozgástól lehet tartani, és ilyen körülmények között nem vállalhatja a felelősséget egysége készületlenségéért A zászlóaljparancsnoki rendelkezés írásos megerősítése nem történt meg, erre a többi századnál nem is volt szükség. Teljes bizonyossággal az sem deríthető ki, hogy a törzshöz visszatért küldönc kinél jelentkezett, kivel közölte Deső kérését. (Közben a zászlóaljparancsnok, helyettesével és két tisztjével, saját kezdeményezésként — igen helyeselhető módon — Irtáfy községbe gépkocsizott és felvette az érintkezést az ott állomásozó német hadosztály parancsnokával.) így fordulhatott elő a másnap hajnali incidens. A 174. számú német műszaki alakulat 16-án 3 óra 48 perckor érte el a második század körletét. Parancsnoka, W. Thule őrnagy, felszólította Deső főhadnagyot, hogy a század szálláshelyéül kerülnek a kötetbe. A fiataloknak mindenről van véleményük, sokszor szellemesen rögzítik a kialakult hangulatot, amelyben a klub tagsága „társasági életet folytat”. Február 18-án panasznak is, kritikának is tömör mondatok: „Zenehallgatás átjáró vendégekkel. Még a beat-zene sem kell nekik. Ezen is .átjárnak’. Az átjárók száma 15 fő. És mert a Klubban a felügyelt® és „a felnőtt irányítás” szervezetileg kötelező, ilyen kétélű megjegyzés is sorjáz a többi között: „A klubfelügyelő néni unatkozott. Tanulság: Több újságot a klubba! Biztosítsunk megfelelő szórakozást a klubfelügyel őneki” Március 26-án már arról panaszkodik a naplóban az egyik klubtag teljes névaláírással (nagyon helyesen a teljes nyíltság kötelező ennél a félig zárt együttesnél!), hogy nagyon sokan varrnak a klubban, a klubvezető hiányzik, sőt az ügyeletesek — a beosztott klubtar- gok — sem jelentek meg. Épp ezért a klub vezetői ne csodálkozzanak, ha a tagok panaszokkal fordulnak majd hozzájuk, hogy különböző holmik elvesznek. A bejegyzés után rögtön ott áll egy hirtelen megírt menteget ődzés: „Megérkeztem! Kicsit késve. Azért is jó a hangulat, csak van néhány idegen. Székely Béla ügyeletes”. szolgáló Iskolát azonnal ürítse ki. Deső nem engedelmeskedett a felszólításnak. Thule őrnagy, kimerült és ideges állapotban lévén, megfenyegette Deső főhadnagyot, hogy előbb lefegyverzi, majd bottal kergeti ki a faluból a századot. A vita hevében Deső főhadnagy félreérthette a német bajtársak mozgását, mert tüzet nyittatott, mielőtt német részről akárcsak figyelmeztető lövést adtak volna le. A sajnálatos és tévedésből eredő összetűzésben, melynek folyamán a műszaki alakulat tüzelve visszavonult, H. Lange őrmester, K. Wieser közlegény és L. Gernhorst közlegény meghalt, kilencen megsebesültek.” Gallai most fogalmazta meg, amit az imént káromkodással jelzett. — Mondtam én, hazudni kellett volna. Telefonparancsot kaptunk a törzstől. A nevet nem értettük, recsegett a készülék. Keressék. Most aztán a pofánkra másznak. Igazság: marhaság. Volt nálunk a szomszéd utcában egy zsidó boltos, annak volt a szavajárása, hogy legdrágább az igazság, nagyon sokba kerül. De nem is kell a kutyának sem. Mióta kétágú vagyok, aki éntőlem az igazat követelte, mind mást akart hallani. De aki kukac, ne is ugráljon. Koszban-szar- ban csúszkáló, nyomorult kukacok vagyunk, csak megint elfeledkezünk róla. Te is, főhadnagy úr, tisztelettel. Hát nem disznó rászedés az egész? Kukac élet, emberfővel. És mindig beleesünk a hülye csapdába, gondolkodni akarunk. Deső nem figyelt rá. Engem nézett mereven. — Elképesztő — mondtam. — Hogy is juthatott eszedbe? (Folytatjuk) Kik az idegenek? Erre a kérdésre — többszőr szóba hozzák a napló szorgalmas íródeákjai ezt a témáit — nem kaptunk feleletet név és foglalkozás szerint megnevezett idegenek felsorolásával. De úgy tűnik, hogy itt mindent a magatartás dönt el és „az idegen” nem takar mást, mint azokat, akik még nem tudnak beleilleszkedni az igényesebb együttes bizalmat adó és bizalmat élvező légkörébe. Mi is itt a légkör? Nem mindig ad itt elő nehézveretű magyar klasszikusokat Szakács Miklós, nem mindig rendeznek itt festőművészek és tehetséges fiatalok kiállításokat —, bár a falak ritkán üresek —, de nem is csak a tánc az egyetlen társadalmi érintkezési forma. Igaz,, a fiatalság „megőrül” a zenéért, akad olyan rajongó^ akinek a lelke mélyan az érzelmek és hangulatok csak gi- tárpengésben és dobpergésben fogalmazottak, de... Beszélgetéseink során meggyőződtünk arról, hogy ezek a fiatalok az irodalom, a képzőművészet, a film, a fotó, a zene értői akarnak lenni Vendégeiket is úgy hívják meg, hogy minél több értéket kaphassanak a művészet és az irodalom hivatott tolmácsaitól Arcok a fiatalok közül A naplóba beragasztott fényképeket — riportfelvéte. lek egy-egy klubestről — érdemes végig tanulmányozni, Nemcsak azért, mert a klub fotóművésze és riportere, Fehér István jó szemű megfigyelő, az sem érdektelen, mennyi elmélyültség, figyelem tükröződik ezeken a fiatal arcokon. Szorgalmas és tehetséges versmondók is járnak ide, akik nemcsak egy-egy vers szug- gesztív szépségét értik, de hatni is, tanulni is akarnak. Nemcsak szórakozást keresnek, de a társaságban a légkört, amelyben fontos dolgokat is meg lehet beszélni. Mi a fontos egy húszéves, rendezetlen üstökű titán számára? Minden. A lány, a szerelem, a tervek, a tenni akarás, eligazodni a felnőttek között — és erről beszélni, haliam, véleményt cserélni Feleletet akarnak kapni kételyekre, kérdésekre, amik nélkül nincs fiatalság. Mit akarnak a lányok? Egyenrangúan a fiúkkal eligazodni önmaguk és mások dolgaiban, mert ebben a rohanó korban, az önállóság és a forrongás korában hamar „fejre lehet állni”. Nemcsak azért lesz ez a klub kiváló, mert országos hírű klubokkal tart fenn kapcsolatot, de azért is, mert ennek a fiatal együttesnek atmoszférája van. Jól érezték itt magukat Koczkás Sándor és Csoóri Sándor, a magyar származású svéd író, Faludi Iván is, aki nagy örömmel nyugtázta a klub „eleven és sokoldalúan érdekelt fiatalságát”. Mindez a tagság igényeiből nő és növekedhet még tovább! Még akkor is, ha apró, de hasznos eredményeiket nem harsogják minden héten öles betűs sportplakátok. Ez az épí«1 tőmunka nagyon értékes. (farka»)
