Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
Büntetsv ’e: nevelni is! Nem ritka eset sajnos, hogy az iskolában házi szarka garázdálkodik. Eltűnik egy töltőtoll, majd az osztálypénztárt dézsmálják meg, olykor a tornaterem öltözőjéből elviszik a leányok harisnyáját, vagy kiürítik a fiúk zsebeit. Ilyesmi sajnos előfordul, s igen sokszor a tettes vagy tettesek nem kerülnek meg. Mindez igen hátrányosan hat az osztályok légkörére, a közösség szellemére. Ha nem kerül elő a tettes, mindenki gyanússá válik. Megszűnik az egymás iránti bizalom, mindenki árgus szemekkel figyeli társa cselekedeteit, hátha nyomra jut. Meginog a közösség egysége. Ideges lesz a hangulat, feszült a légkör. Többször vaklármából eredő gyanúsítgatások sértik a becsületeseket. A sokáig ápolgátott barátság, a megértés múlóban van. Egyszer mégiscsak előkerül a tettes. Mi a teendő? Hagyjuk meg, vagy távolítsuk el a közösségből? Ha az iskolában marad, társai megértéssel felkarolhatják, átsegíthetik a mélyponton, de ennek fordítottja is megtörténhetik. Előfordulhat, hogy ujjal mutogatnak rá, elrettentő példaként emlegetik unos-untalan, kiközösítik, megalázzák. Ha intézetet cserél az ilyen középiskolás, s új környezetében kellő tapintattal kezelik esetét a tanárok, az új közösség, ha tud is róla, sokkal hamarább napirendre tér tette felett Hamar beilleszkedhet új környezetébe, barátokra találhat, s lassan elfelejtődik a kisiklás; a fiatal visszatalált az egyenes útra. Sz. L. Sláger a gyapjúpulover Fehérnemű (Kácsor László felvételei A tavaszi divatbemutatókon nagy sikert arattak a gyapjú- pulóverek. Egy a legújabbak- ból... Kozmetikai újdonságok A tavasz érkezéséhez hozzátartozik az új kozmetika megjelenése is. Ismét egész sor újabb cikkei gazdagodik a kozmetikai választék. A dolgozó aszón yok örömmel fogadják majd az aero- solos fertőtlenítő hatású lábfrissítőt Már kapható a nedvességálló hajlakk, a haj&zíne- aö W—2 shampon. Rövidesen bővül a Camea-sorozat, gyöngyház színű ajakrúzzsal és saemráncolajjal. Türkizkék Krisztina hálóing-köntös együttes. hémemű készült Ez lemérhető a fehérnemű-üzletek kirakatain. Ezerszámra sorakoznak az egyszínű és mintás, különféle méretű fehérneműk, amelyek jól mosható alapanyagokból készülnek. A legolcsóbb a krepp, elsősorban bakíisoknak készítettek belőle pizsamát, hálóinget. Ezeket fodorral, masnival díszítik. A Krisztina LAKBERENDEZÉS Barkácsolva .. • Bakfisoknak fehér-kék mintás hullámkrepp pizsama. Az új otthonban eligazítjuk a bútorokat, felszereljük a függönyt, lerakjuk a szőnyeget, és még mindig nem vált egészen otthonossá a lakás. Sok apróság kell még ahhoz, hogy valóban otthon érezze magát a család minden tagja. Ezekből az apró kiegészítőkből sajnos nincs nagy választék a bútorüzletekben, de egy kis ügyességgel, sok mindent el lehet otthon is készíteni. Az újságok helye. Gondot okoz a friss napi- és hetilapok elhelyezése, hogy azok mindig kéznél legyenek. A megoldás egy ötletes újságtartó. Az 1. rajzon levőhöz kb. 5—6 milliméteres fekete drót kell, rafia és természetesen némi kézügyesség. A merev drótvázat vékonyabb dróttal osztjuk fel kockákra, s minden második kockát befonunk x-afiával, sakktáblaszerűen. Furnérlemezből készül a 2. rajzon levő újságtartó. Ügyes gyermekek farostlemezből, lombfűrésszel is elkészíthetik, utána színtelen lakkal bevonjuk. ízléses virágtartó készülhet vékony csőből és fapolcokból kombinálva, a 3. rajz szerint. A virágok elhelyezése is gond. különösen a kis méretű lakásokban. Jó megoldás a felfüggesztett cseréptartó, anyagé. fekete drót, — de a kosárKeresztnév, keresztelés Miért mondja a magyar nyelv például a Józsefet vagy Klárát „keresztnévének és miért nevezik ugyanezt németül, olaszul, angolul és sok más nyelven „előnév”-nek (Vorname, prenome, firstname)? Abból származna csak a különbség, hogy ezeken a nyelvterületeken a keresztnév a vezetéknév előtt áll? Ha ez volna az eltérés eredeti oka, akkor a József, Klára stb. közös elnevezése magyarul „utónév'’ volna, miután a vezetéknév után következik. A meghatározások különbözősége nem formai, nem is nyelvtani, hanem történelmi eredetű. Ugyanis Magyarországon a XIX. század végéig nem volt állami anyakönyvezés. Az újszülöttek lajstromozását az egyházközségek végezték, a különböző vallási szertartásoknak megfelelő keresztelést, illetve névadási aktust követően. Ennek folya- mányaként forrt egybe általános szóhasználatként a keresztelés az egyéni névadással. A régészeti ásatások leletei arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak az időszámítás kezdete előtt három évezreddel „kereszteltek”, illetve fényes ceremóniák között meghintették az újszülöttet a „megtisztulás vizével”. A perzsák, — az egykori irániak, — a templomba vitték a néhány napos újszülöttet, ahol a pap a „szent tűz” előtt mártotta meg a csecsemőt az »istenek vizében”. Az ősi azték népek napkeltekor, kelet felé fordulva, varázsszavak kíséretében adták a gyermeknek valamelyik istenség nevét, s nyakába akasztották az istenséget jelképező véd-tárgyat. A Yukatan-félszigeten, Peruban és másutt, még ma is megtalálhatóak ennek az ősi szertartásnak a nyomai. A régi Görögországban és áz antik Rómában a gyermek születését követő 7—8 napon a bába a papokhoz vitte az újszülöttet, aki azt a főistenek pártfogásába ajánlotta, majd a házioltáron ételeket, Halókat áldoztak az isteneknek. A kereszténység első évszá- zadaiban az újszülötteket nem keresztelték. Azokat a felnőtteket, akik a keresztény vallást választották, a hittérítők a folyókhoz vitték, aho! elsősorban az egyisten-hitre tettek fogadalmat. A legrégebbről fennmaradt baptistérium ikeresztelőhelyi- ség) a III. századból való, felnőtt ember vízbemerítésére szolgál. A magyarcsanádi XL századbeli régészeti lelet arra utal, hogy a gyermek-keresz- telés szertartása még ennél későbbi időkben szentesifödött. Az 1247-ben összehívott második lyoni asinat döntés« a csecsemők kereszteléséről a közpapság éles ellenzésével találkozott, mert az eredeti krisztusi tanoktól való elrugaszkodásnak tekintették. Később Kálvin és Luther a megreformált vallásokba átvették a gyermekkeresztelést. Ny. A. A kohoba A XV. szágad végén Haiti szigetére lépő felfedezők megfigyelték, hogy az ottani törzsek papjai, ha kapcsolatba akartak lépni isteneikkel, vagy halottakat akartak idézni, ko- hobát készítettek. E növény szárított leveleit porrá törték és ezt felszippantották orrukba. Napjaink kutatói végére jártak a kohoba-hatóanyag ré- vületkeltő rejtélyének, sőt, a szer hatását orvosok és kémikusok önmagukon is kipróbálták. A beálló tudatzavar, a számtalan hallucináció, a valóságként előtűnő látomások átélése során bebizonyosodott, hogy a természeti népek nem túlozták, amikor a szerek „varázslatos” hatásáról beszéltek. Amit azoinban ők természetfölötti eredetű bűvöletnek tart- tottak, az valójában nem más* mint a hatóanyagnak az agyra* a lelki működésre gyakorolt sajátságos hatása. Nem a „természetfölöttibe”, vagy a jövő eseményeibe való bepillantásról van tehát szó, hanem az agy különös káprázatairól. Méhcsaládok tavasszal A tavasz nagy esemény a méhcsalád eleiében, hiszen véget ér a téli, bezárt időszak, és megkezdődik a tevékeny, gyűjtögető életmód. Ebben az időpontban a méhész izgatottan figyeli, hogy eredményes volt-e a telelést előkészítő munkája, élnek-e a méhcsaládok? Ha minden rendben van, az első gond az áttelelt családok felkészítése a hordási időszakra. A család fejlődése ilyenkor nem egyenletes, a tisztuló kirepülés után visszaesés következik be, a téli méhek fogynak, kicserélődnek az új nemzedékekkel. A kiegyenlítődés után kezdődik csak a szaporodás. Kritikus időszak ez, hiszen az időjárás ilyenkor még szeszélyes, sokszor zord, a méhek tehát fokozott gondosságot igényelnek. A fészek megbontását csak szélmentes, 15—16 Celsius-fo- kos időben végezzük, akkor is kíméletesen. Ne tegyünk ilyenkor többet, mint amire feltétlenül szükség van: tájékozódás a népesség és a mézkészlet felől, a hulladék kitakarítása A fészek szétszedése, a lépek összeforgatása ilyenkor szigorúan tilos. A felesleges fészek- bontogatással lecsökken a méhek számára optimális 34—35 Celsius-fokos hőmérséklet, amelyet ők maguk állítanak élő. Az idő erősebb lehűlésekor is tartják ezt, szükség szerint tömörülnek vagy széthú— Vámdorméfiészet a csopaki lejtőkön. (MTI foto — Hadas János felvétele) zódnak. A meggondolatlan beavatkozás után — ha let ülés jön — jelentős pusztulás történik. sőt a többi méhészt is károsító fertőző betegségek (költésrothadás, n őszé ma) is elterjedhet Mindebből az is következik, hogy ne tűrjünk meg gyenge családokat mert csak életerős családtól származhatnak életerős méhek. Ha tavasszal gyenge a csalód, inkább egyesítsük másokkal* A világ nemzeti himnuszai egy helyen Gondolkodnunk kell ilyenkor a melegvizű itatókról is; ennek hiányában sok n>éh elpusztulhat. A táplálék kiegészítésére jól bevált a dróthálós keretbe öntött cukorlepény* amely 1 kg cukorból és 4 dl vízből szaloncukor sűrűségűre készül. Ha mindig arra törekszünk, hogy méhcsaládjaink gondozásakor a természetes állapotot utánozzuk, munkánk eredményes lesz és a vándoroltatás időszakában jó „aratásra” számíthatunk. A külföldi kapcsolatok ápolására létesített intézet egy rendkívül erdekes gyűjteménnyel rendelkezik: a világ országainak nemzeti himnuszai találhatók meg itt hanglemezre vagy magnetofonra felvéve. Az intézet inár 1958-ban kiadott egy 95 himnuszt tartalmazó könyvet. A himnuszok eredeti és németre lefordított szövegét a zongorára írt kotta és a keletkezésüknek legfontosabb eseményeivel foglalkozó adatok egészítik ki. 1965-ben egy újabb kötet jelent meg, melybe az időközben függetlenséget szerzett 32 afrikai és ázsiai állam új himnuszait gyűjtötték egybe. A Stuttgartban működő intézet ma 50 éves múltra tekinthet vissza. Az intézet termei nyitva állanak a művészettörténészek és laikusok számára egyaránt, akik a nagyarányú gyűjteményben a világ legkülönbözőbb nevuettmtk céjMcUtatárnáját is megtalál- tetjófc 4 fiL részt készíthetjük drót és rafia kombinációjából is. A kész kosárrészt fatiplikkel erősítjük a falra. osztatlan sikere van, s az utóbbi időben finomabb nylon- plüssből készített garnitúrákkal is gazdagították a választékot, elnevezésű szintetikus anyag pasztellszínekben ma* már legkedveltebb fehérnemű. Dúsan csipkézik, a legdivatosabb a fekete hímzéssel díszített pizsama és hálóing. Akik szeretik a finom fehérneműt, sokféle fazont találhatnak a selyemszatén hálóingek között. Van angolosan magasan záródó, szegőzéssel díszített, valamint elöl csipke- betétes, ujjatlan fazonú; Egy évvel ezelőtt jött divatba a hálóing-köntös garnitúra. Ennek a fehérnemű-típusnak Az évről-évre változó divatformát az öltözködés alapja, a fehérnemű adja meg. Az idei tavaszra sok mutatós női fe-