Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-12 / 110. szám

A nemzetközi tiltakozási mozgalom hatása < McNamara fi^elmczteténe a ^orog hadügyminiszterhez Események LONDON: Peggy Duff asszony, a Brit Nukleáris Leszerelésért Küzdő Mozgalom (CND) volt főtitkára és egyik ismert vezetője, aki 22 érve tagja a Munkáspártnak, bejelentette, hogy kilép a párt­ból. „Azért lépek ki, mert a munkáspárti kormány nem tesz semmit Vietnam fokozódó bombázása éllen és ölbe tett kézzel nézi a görögországi puccs következményeit — mon­dotta Peggy Duff. TOKIO: A Tokióban tartózkodó Wil­ly Brand, nyugatnémet külügy­miniszter csütörtökön találko­zott és megbeszélést folytatott Takeo Miki, japán külügymi­niszterrel. A megbeszélések központjában ázsiai kérdések álltak, főként a vietnami prob­léma és a kínai helyzet. BONN: A nürnbergi szociáldemok­rata, szabaddemokrata és CSU- vezetőség, valamint a szakszer­vezetek nagyarányú tiltakozó gyűlést rendeztek a szélsőjobb- oldali Nemzeti Demokrata Párt ellen, amely Nümbergben akarta megtartani országos kongresszusát. Bár a kongresz- szus elmaradt, a tiltakozó gyű­lést megtartották. Több ezer részvevő előtt a nürnbergi fő­BERUN: Szülej man Demirel török mi­niszterelnök csütörtök délelőtt egynapos látogatásra Nyugat- Bér lin be érkezett. NEW YORK: John Granouskl, az Egyesült Államok varsói nagykövete szerdán „rutin-konzultációkra” hazautazott New Yorkba. Gro- nouski, aki a közelmúltban a lengyel fővárosban a Kínai Népköztársaság képviselőivel folytatott megbeszéléseket, tár­gyalni fog Rusk külügyminisz­terrel és a külügyminiszté­rium több képviselőjével. TUNISZ: Merary Smadját, a párizsi Combat tulajdonosát Tunisz­ban 32 havi és 15 napi börtön- büntetésre ítélték, mert devi­zát csempészett ki Tunéziából. Smadját 10 más vádlott-társá­val közel kétmillió dinár pénz­bírságra is ítélték. SZÓFIA: Mähen dra, nepáli király és kísérete a bolgár fővárosból Várnába utazott. SWAKOPMUND: Gerson Veiit, a délnyugait- afrikai népi szervezet 28 éves ügyvivő elnökét a hírhedt „a kommunizmus elfojtását szol­gáló” törvény alapján öt évi kényszermunkával szigorított börtönbüntetésre ítélték. Országos sztrájkra készülnek a francia dolgozók polgármester kijelentette:''-fel­szólítjuk a Nemzeti Demokra­ta Pártot (NDP), hogy hagyja Nümberget bekében uszító jel­szavaival. Nem akarjuk, hogy Nürnberg városában árulók működjenek. A legnagyobb si­kert a gyűlés szónokai közül Fritz Strothamann aratta. Ki­jelentette, hogy a demokráciát félti és az NSZK léte és az eu­rópai népekkel való együttmű­ködés érdekében követeli az NDP betiltását. A 4.SZ.AKŐV gyöngyösi üzemegysége azonnali belépésre felvesz hegesztő lakatosokat és motorszerelőt Jelentkezés: Gyöngyös, Fő tér 10. Munkaügy. i yéjMsM 1967. május 12., péntek PÁRIZS (MTI): A CGT, a CFDT, valamint a közoktatási dolgozók szakszer­vezete, a FEN párizsi szerve­zeteinek közös felhívása arra szólítja fel a francia főváros és környékének dolgozón, hogv az országos sztrájk nap­A Tiszántúli Földgáz- szolgáltató és Szerelő Vállalat azonnali belépéssel, állandó munkakörbe alkalmaz kubikosokat, kubikos brigádokat, ívhegesztőket és csőszerelő szak­munkásokat, békéscsabai, hódmezővásárhelyi és kecskeméti munkahellyel. Jelentkezés: a hét első munkanapján a vállalat Heves megyei kirendeltsé­gén, Eger, Marx Károly u. 10. ján, május 17-én tüntetéssel is juttassák kifejezésre szilárd elhatározásukat, hogy megvé­dik alapvető jogaikat. A For­ce Ouvriere párizsi szervezete nem csatlakozott a felhívás­hoz, több üzemi szervezete vi­szont a tüntetésen való részvé­telre szólította fel tagjait. Pá­rizson kívül igen sok francia városban ugyancsak tüntető felvonulást hirdettek meg az országos tiltakozó sztrájk nap­jára. ★ A Francia-Szomáliparton megválasztott képviselő és egy Réunion-szigeti képviselő csat­lakozásával most már papíron is megvan a gaulleisták abszo- lult többsége a nemzetgyűlés­ben. A gaulleista képvisel v csoporthoz 244 képviselő tar tozik a 487 tagú nemzetgyűlés­ben. Külön erre a célra alakított parlamenti bizottság kezdte meg a kormány által benyúj- *ott felhatalmazási törvény- javaslat megvizsgálását A harmictagú bizottságnak tizen­öt kormánypárti és tizenöt el­lenzéki tagja van. A különbi­zottság megalakítását az ellen­zéki pártok javasolták. 361 ezer palántát ültettek el a diákok Készül a vízvezeték A Hatvani Felsőfokú Zöld­ségtermesztési Technikum el­ső évfolyamos hallgatói egy­hetes gyakorlaton vettek részt az agrártudományi egyetem nagyteleki tangazdaságában. A gyakorlat célja az volt, hogy megismerkedjenek a nagyüze­mi munka szervezésével, hogy tapasztalatot szerezzenek a fizikai munkában is. A technikum vezetősége 20 hold paradicsom kiültetésére vállalt kötelezettséget, s a mennyiség mellett a minősé­get is garantálta. A lelkes munka, s a kedvező időjárás meghozta az eredményt, na­ponta öt hold helyett nyolc hold munkálatait végezték el, A vállalt 20 hold befejezése után szinte egy emberként áll­tak újra munkába a brigádok, hogy a munka alatt álló táb­lán befejezzék az ültetést és a kiszedett palántákat földbe rakják. 361 ezer palántát ül­tettek el 6 ültetőelemes gépet alkalmazva. A munka irányí­tását a gyakorlati tanszék vé­gezte, s a brigádoknak munka közben is állandóan tanácso­kat adtak a tanszék tanárai. Boroznaki Sándor Hatvan Kálban Megkezdődött Kál község vízművesítési tervének végre­hajtása. A munkát lényegében már 1963-ban megkezdték, ak­kor fúratták a kutat, 1964-ben pedig felállították a víztornyot. Most az árokásás folyik, terv szerint 11 kilométer hosszú vezeték hálózza majd be a falut. Sajnos, csak a vasút egyik oldalán lesz vízvezeték, mert a másik oldalon építési Anyák napja a szociális otthonban A nőtanács hatvani járási végrehajtó bizottsága meg­tartotta az anyák napi ünnepségeket a csányi szociális ott­honban gondozott édesanyák számára. Ellátogattak az ün- nepeségre az apci, a herédi és a lőrinci községi nőtanácsok képviselői is. Az idős, magukra hagyott édesanyákat Győrt1 ffyösi Erzsébet, a szociális otthon vezetője üdvözölte, s utá­na a vendégek műsorral, virággal, édességgel kedveskedtek a gondozottaknak. Az anyák napi ünnepségről táviratot küldtek a vietna­mi nagykövetségre: szolidaritásukat fejezték ki a vietnami édesanyákkal. Gyarmati Jánoané Hatvan tilalom van. Egyelőre csak egy utcába vezetik be a vizet, 200 méte­renként egy közkifolyót és egy-egy tűzcsapot rendszeresí­tenek. A község saját erőből építi meg a vezetékhálózatot. A köz­művesítés több mint három­millió forintba kerül és be­fejezésének határideje 1968. július 1. Jövő nyáron tehát h község egészséges, tiszta vizet kap majd. Szilvás István Kál Sikeres véradónap a hatvani MÁV állomáson Az elmúlt napokban a hat­vani vasútállomáson véradó­napot Rendeztek. A villamos alállomás dolgozóinak 40 szá­zaléka jelentkezett véradásra, de sokan jelentkeztek az állo­mási és az utazó személyzet közül is. Az orvosi vizsgálatok végül is 65 jelentkezőt talál­tak alkalmasnak véradásra, s mintegy 22 liter vért adtak embertársaik részére. A hat­vani vasútállomáson már rendszeressé váltak az ilyen véradónapok és a régi, sok­szoros véradók mellett mindig vannak új jelentkezők is. Szűcs Ferenc Hatvan Az AK0V nem tud segíteni ?... Inkább vízhordót szerződtetnek? HAROMSZAZÖTVEN asz- szonynak ad kenyeret a Gumi­ipari Ktsz lőrinci üzemegysé­ge. Közülük tizenheten rózsa- szentmártoniak. Három mű­szakban dolgoznak és a három műszak nagyon komoly prob­lémát okoz ennek a 17 asz- szonynak. A délutáni műszak után este tízkor csak Petőfibá- nyáig viszi őket a busz, onnan gyalog járnak haza. Tíz óra 15 perckor van ugyan egy olyan járat, amely Petőfibányáról szállítja haza a rózsaiakat, de ők ezt a buszt nem érik el. Mindössze tíz perccel kellene később indítani és akkor a 17 asszonynak nem kellene kilo­métereket gyalogolnia az éj­szakába. Az asszonyok, bár Válaszol az illetékes Május 15-én új helyre költözik a motorjavító részleg bérletük van, még külön is vállalnák az útiköltség fizeté­sét, csak hazavinné őket ez a járat. A ktsz vezetősége egy műszakba tette a 17 asszonyt, hátha így megoldható a haza- szállításuk. Az AKÖV nem tudna segíteni? — kérdezik a rózsái asszonyok. FURCSA KÉP fogadja a vendégeket a reggeli órákban a pétervásári fodrászüzletbenj Az ott dolgozó első tevé­kenysége nyitás után, hogy fog két vödröt, elmegy az utcai csaphoz, biztosítja a vízellá­tást, mert a fodrászüzletben egy hónapja nincsen víz. És hiába szólnak, senki nem in­tézkedik. Nincs, aki megcsi­náltassa a motort. Vajon med­dig marad még ez a tarthatat­lan helyzet? „Bújj, bújj, zöldág” címmel kifogásoltuk, hogy az Egri Vas és Fém Ktsz Foglár utcában lévő motorjavító részlege aka­dályozza a forgalmat. A cikk­re a KISZÖV termelési osz­tályának vezetője válaszolt. A motorjavító részleg na­gyon rossz körülmények kö­zött végzi a munkáját, kicsi és sötét a műhely, nincs meg­felelő raktár és a nyári idő­ben sok esetben kénytelenek a kisebb átfutó javításokat az utcán végezni. Felhívtuk a szö­vetkezet figyelmét, hogy a szerszámokat, motorokat ne hagyják kint a járdán, ne akadályozzák a gyalogos köz­lekedést A végleges megoldást azonban az jelenti, hogy má­jus 15-ével új munkahelyre költözik a Vas és Fém Ktsz motor javító részlege. EJ távolítsák a hídromokat A Mária utcai, Cifrakapu ut­cai lakosok és az arra járók sokszor nézik borsózó háttal, ahogy a régi lebontott h>d, egy szál gerendáján kisebb- nagyobb gyerekek egyensú­lyoznak véeie. dulat és a köves patakmeder­be esik a gyerek. Miért nem csinálnak új hi­dat vagy ha már lebontották a régit miért nem bontják le becsületesen? — tették fel töb­ben a kérdést a hozzánk érke­zett levelekben. Az olvasó kérdésére a vá­rosi tanács építési osztálya adott megnyugtató választ. A tervekben szerepel a híd újjá­építése, pontosabban új híd építése. És addig, a szülők megnyugtatására és a baleset elkerülésére intézkedést tettek; eltávolítják a hajmeresztő mu­tatványokra csábító egy szál gerendát. m Oartz avaq BUDAPEST FELVESZ esztergályos, marós, villanyhegesztő szakmunkásokat. Térítéses vasúti jegyet és szállást biztosítunk. Jelentkezés: levélben, Bu­dapest, Vili., Vajda Péter u. 10. Munkaerő-gazdálko­dás. Az ÉM Országos Szakipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz festő, mázoló, hidegburkoló, ács, állványozó szakmunkásokat, bádogos, szigetelő szak- és segédmunkásokat, változó munkahelyekre. Szállást, étkeztetést, térítés ellenében biztosítunk. A teljesítménybéren Kívül különélés! pótlékot is fizetünk Tanácsi igazolás és katonakönyv szükséges. Felvétel csak személyes jelentkezés esetén: Budapest, V., Báthory u. 12. II. emelet 229. Munkaerő-gazdálkodás. NATO hadügyminisztereinek párizsi tanácskozásáról, közöl­te, figyelmeztette Szpandida- kisz tábornokot, görög hadügy­minisztert, hogy az Egyesült Államok esetleg felfüggeszti a katonai segélyprogramot, amennyiben Görögország nem tér vissza az alkotmányos kor­mányzáshoz. koxata t hivatalnokok idorta válságba írikai viszonyt barobbanásokra, a nyilt kém­kedésre. A letartoztatott ame­rikai hivatalnokok a jemeni bíróság előtt felelnek tetteikért — jelentette ki az elnök. Az amerikai tudósítónak ar­ra a kijelentésére, hogy az Egyesült Államok világszerte békepolitikát igyekszik foly­tatni, Szalal a következőket mondotta: Egy kormány tehet bármilyen nyilatkozatot, de a népek a tények alapján ítél­nek. A tények pedig épp az ellenkezőjét bizonyítják. Vilá­gos példa erre az Egyesült Ál­lamok vietnami agressziója. Az Egyesült Államok segít­sége — hangsúlyozta Szalal — lényegében nem hozott jot a jemeni nép számára. Mi köszönettel fogadjuk a segítséget minden olyan állam, tói, amely feltételek nélkül nyújtja azt. Hálásak vagyunk a nagy szovjet népnek, a szo­cialista tábor minden országá­nak önzetlen, sokoldalú segít­ségükért — jelentette ki az el­nök. Országa külpolitikájáról szólva Szalal hangsúlyozta, hogy az a semlegesség és az el nem kötelezettség politikája. Negyvenötről hallgatni... MOSZKVA (MTI): „Ezekben a napokban külö­nös tüzetességgel néztem át az itteni lapokat Végigböngész­tem a rádió és televízió műso­rát De minden hiába. Sem május 8-án, sem május 9-én egyetlen szót sem találtam ar­ról, ami 22 évvel ezelőtt tör­tént” — ezzel vezeti be Bonn­ból keltezett jelentését V. Mihajlov, a Pravda ottani ku- löntudósítója. A második világháborúval kapcsolatos tökéletes hallga­tásnak az az oka, hogy — mint egyik jól tájékozott kollé­gától értesültem — a nyugat­német sajtó, rádió és televízió „magasabb helyről” utasítást [kapott: negyvenötről hallgat- i ni”. zott a jugoszláv idegenforga­lomnak. A nemzetközi tiltakozási mozgalom az Egyesült Álla­mokat is arra kényszeríti, hogy legalábbis az alkotmá­nyosság látszatának helyreál­lítását sürgesse. McNamara, aki szerda este tért vissza a A jemeni elnök nyilat Az amerikai provokációja so a jemeni—arm SZANAA (TASZSZ): Szalal, a Jemeni Arab Köz­társaság elnöke a New Yo.k Times tudósítójának adott in­terjújában rámutatott, hogy az amerikai segélymisszió hiva­talnokainak ellenséges provo­kációs tevékenysége sodorba válságba a jemeni-amerikai viszonyt. Szalal utalt a Ta Izz-1 hadianyagraktár felrobban­tási kísérletére, az utcai bom­Mint az AFP jelenti Oslóból, a három skandináv állam mi­niszterelnökei Oslóban közös sajtóértekezletükön bejelentet­ték szándékukat, hogy a görög problémát az Európa Tanács miniszteri tanácsa elé vigyék. Jens Otto Krag, dán minisz­terelnök, újságírók kérdéseire válaszolva ismét megerősítette korábbi kijelentését. „Megér­tené, ha Konstantin király nem tudna jelen lenni a dán trón- prökösnö jövő havi esküvőjén.” A Reuter brüsszeli jelentése szerint a Nemzetközi Ojságiró Szövetség táviratban tiltako­zott Patakosz görög belügymi­niszternél. A távirat aláírói 30 nyugati újságíró-szervezet, 55 ezer hivatásos újságíró nevé­ben sürgették, hogy a görög kormány állítsa helyre a sajtó- szabadságot Jugoszlávia athé­ni nagykövetsége útján szintén tiltakozott a görög kormány­nál amiatt, hogy a görög ha­tóságok egyoldalúkig bejelen­tették a két ország közötti ha­tár lézárását Mint a jugoszláv kormány szóvivője közölte, az államcsíny lényeges kárt oko-

Next

/
Thumbnails
Contents