Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

Közművelődés és türelem

P anasztól csorduló leve- 1 let kaptam egy falusi ■épművelótől. Esztendeje sincs, bogy a művelődési otthon igazgatója lett, de már annyi kellemetlen élményt gereblyézett össze községében, hogy más tíz év alatt sem jut annyihoz. Mint írja, a helyi tsz segíti őket anyagilag, de az elnök még nem tette be a lábát a művelődési otthonba, mert égymond: „Ezer gondom van, nem futja időmből a léhásko- dásra”.

*Ez még hagyján — így a levél. — A komoly baj, hogy oem jutunk egyről a kettőre, A múltkor kifaggattam a könyvtár nyolc olvasóját, akiknek kezén megfordult Ha- eek Svejk című regénye. Megdöbbentett, hogy a fele nem lógta föl a szerző szándékait Becsületesen törekszem a társadalmi tudat szocialista fejlesztésére, de lehangol, hogy például tízszer annyian jönnek el egy meg nem hirdetett táncmulatságra, iránt ahányan legutóbb a Korunk erkölcsi problémái című előadás iránt érdeklődtek.. .*

Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy ügyszeretettől áthatott ifjú népművelőnk az igazat írta. fis még sincs igaza. Ez a kettő — így egymás mellett — ellentmondásosnak tűnik, hadd fejtsem ki hát egy kicsit részletesebben velük kapcsolatos gondolataimat!

Nem azt mondom, bogy olyan tsz-elnököt kívánok, aki léháskodásnak tekinti, ha valaki a művelődési otthonban tölti az idejét Nagyon rossz kívánság volna az. De olyan tez-t igenis kívánok, minden községnek, amely hozzájárul a művelődési otthon fenntartásához — és bizonyos, hogy az a szóban forgó faluban is a szövetkezeti elnök egyetértésével történik.

Nyolcán olvasták náluk Svejk kalandos történetét és az egyszerű olvasók fele már helyesen fogta föl Hasék szatírájának lényegét. Rossz eredmény ezf

llem folytatom a levélíró ” által fölemlített negatívumok másik nézőpontból való vizsgálatát. Szerintem nem a közönség közművelődési állapotával van baj, hanem jó szándékú, nagy eredményekre törekvő barátunk türelmével. Sok mindent meg lehet oldani a falu gondjai közül rohammunkaszerű tevékenységgel — a járdaépítéstől a parkrendezésen át a cukorrépa-kapálásig — a közművelődésben vap erre a legkisebb lehetőség. A művelődési kedv fölkeltése, a gondolkodás fejlesztése, az ismeretelsajátítás föltételeinek megteremtése mind csak egy- egy láncszeme a művelődés folyamatának.

Folyamatról van szó, nem is rövidről. Aki türelmetlen és máról holnapra szeretne nagy eredményeket elérni ebben a tekintetben, az aligha tudja, hogy hazánkban a 15—39 évesek 51,1 százalékának nincs meg a nyolc általánosa, és a zömük falun él, kenyerét nehéz fizikád munkával keresi. Az ilyen munka nem föltétlenül növeli az érdeklődést a levélben említett, korunk erkölcsi kérdéseiről szóló előadás iránt Aki a lélektan elemeiből csak valamennyit is megismert, az már tudja: nemhogy a tanulás, de a figyelem is lelki tevékenység, mely néha komoly erőfeszítést kíván. Nem várható el egy ötvenéves szö- lőmunkástól, hogy ugyanolyan fegyelemmel-figyelemmel kövesse Svejk gyalogos élményeit, mint ahogy azt például a negyedikes gimnazista diákok követik és annak nyomán véleményt alkotnak maguknak a korról, Hasek irásművészeté- ről, kifigurázó indulatainak irányáról és így tovább.

Kodály Zoltán utolsó nyilvános felszólalásában kifejtette, hogy egy évszázad is beletelhet, míg népünket megfelelő zened műveltség hatja át. Vajon ez azt jelenti, hogy egy évszázadnyi „várakozási időnk* volna? Nem! Ez képletesen szólva száz év „szorgalmi időt* ró ránk.

N

em ritka ma már az olyan termelőszövetkezet, ahol évente 10—20 tag végez szakmai tan folyamot, sokan járnak a dolgozók esti iskolájába — a tanulás és a rendszeres művelődés tömegigény- nyé lett. Mégis helyesen állapították meg a népművelés ötéves tervének megfogalmazói, hogy „a termelőszövetkezetek gazdálkodási problémái és a falu művelődési életének általános elmaradottsága következtében .., még mindig sok az adósságunk a parasztság művelődési szintjének emelésében, a falu kulturális ellátásának javításában..."

Ugyanez a terv — éppen a realitásokkal számolva — „csak” azt tűzi célul maga élé, hogy őt év alatt a parasztság 15 százaléka váljék a közművelődési könyvtári hálózat beiratkozott olvasójává... Fölösleges hivalkodásnak tűnne, ha arról beszélnénk, hogy mi minden történt a falusi iskolák érdekében az elmúlt két évtizedben. És mégis csaknem 60 ezer kisdiák jár be nagy távolságról gyalog, vonaton, autóbuszon, kerékpáron a körzeti iskolákba.

Tagadhatatlan, hogy bonyolult, gyors sikereket szinte sohasem kínáló munka a népművelés. És különösen tavasz tájon és falun bizonyul ilyennek. Hiszen a sürgető mezei munkák ilyenkor a földek féle terelik a figyelmet Mégis azt mondhatom, eb^en a munkában csak árt a türelmetlenség. Történelmi tartozások törlesztésén munkálkodik az, aki a jó könyvet, az igazi zenét a tartalmas színházat, a korszerű természettudományi ismereteket viszi közelebb a falu népéhez. És gondolható-e megfontoltan, hogy ezek egyik napról a másikra szállásra lelnek ott, ahol századokon át a betevő falat megszerzése volt a legfőbb gond?

A klasszikus szerint a tflre- ** lem a győzelembe vetett hit záloga. Lehetünk-e türelmetlenek ebben a kérdésben?

Bajor Nagy Ernő

Csont István: A gyár

SERFOZO SIMON: FODOR JÓZSEF:

NAGYAPÁM EMBER ANYJA

Élt, s már többet nem éL, hangja Is a hold mögé elhaladt Mese. hogy a földben van.

Csak a ruhája, a kalap,

Megette magát Lábánál kezdte. Végül összetalálkozott a semmivel; Mindenét lenyelte. Vagy az Idő volt? Ki tudja, de nem is kell.

KOVÁCS SÁNDOR:

cÁmjÁm.

Ax 6 öröme mrghaÄ, meghalt túl korán, mikor akna tépte szét katona apám,

Fekete gyásszal élt 6 már fiatalon, ki holtját sem láthatta a ravatalon.

szeme könnyektől megtört

kedve elveszett neki a boldogság már csak emlékezet;

az rimáit Ifjúságot látja réveteg, és a tűnt napok fakón távol fényiének.

Egy férfi Jön örökké a kert véginél, de hozzá az időn át soha el nem ér ...

Asszony! Ember anyja! Nyugalom árad Belőled. Mert nálad lel nyughelyei Fejünk, ha már eszmélni, élni fáradt,

Mint élni is tebenned született Béke s titok! Világnak ringatója (Ember-tudatnak maga a világ),

Lélegző, lágy sír! Élő hangja hordva Süket csíránk s feltámadás-csudát

Nagyobb csuda nincsen a születésnél,

S hogy újulj még szebben, van a halál! Mint ki hátrább lép, hogy első szökésnél Messzibb szökjön, mint ld versenyben áll: Örök versenyben: s ki felfog, továbblök Er ős-lágy an tovább: asszony, te vagy! Világ-tartó s — vivő; s mint nyel a vad rög, Új életre váltsz, te biztos, néma, nagy!

Hős, lárma nélkül! Csendes, csuda harcban

A vad halállal; és te győztes itt,

Mint tárja létünk, s új s új arcban itt van — Anyánk, örök s örök-új fiaid! — Szememben óriás kép tűnik ott fent

Ég s föld között: a szót rá nem lelem! Két véglet közt szilárd-egy, Iszonyú, szent! Asszony: egy, s mindl, száz-nevű, s névtelen!

SIMONYI IMRE:

Egy hang, egy csend

Valahol majd le kéne ülni.

Egy szó, egy sóhaj még segíthet.

Egy hang. Egy csend. — Tán az segíthet De ahhoz végre le kéne ülni.

Még nem elérhetetlen óhaj:

menekülni — megmenekülni.

Hol ránk találhat: mellénk ülni,

Egy egymásért sóhajtott sóhaj.

Ä főkönyvelő villogó szemüveggel járt körbe.

— Prémiumosztáskor lenne Ilyen nyájas — jegyezte meg elhúzott szájjal Bambi, a brigád krónikása.

— Vigyetek neki egy törülközőt — mondta a kis Kovácsa

— Minek? — nézett rá értetlenül Éva.

— Mert mindjárt elolvad —' válaszolt Bambi. — Ó, te lángész. Nem lenne jobb, ha előbb gondolkoznál és csak azután kérdeznél? Persze, ne erőltesd meg magad, nehogy belerokkanj.

Judit úgy ült maga alá húzott lábbal, kontyba tűzött szőkeségével, mintha nem lenne körülötte senki. Feketére festett szemöldöke alól a tisztás szemközti részére figyelt. Bambi jól tudta, kit néz lJudit. De nem szólt.

— Min gondolkozol? — kérdezte Juditot Éva.

Bambiból kipukkadt a nevetés.

— Évikém, egy óvodás hozzád képest akadémikus-jelölt.

— Miért akadsz fel rajtam mindig? — sértődött meg Éva.

— Nincs szükségem a megjegyzéseidre — állt fel Judit.

— Neked meg mi bajod van?

— Unlak benneteket, a szellemeskedéstekkel együtt.

— Ö, királynőnk, bocsásd meg legal ázattosabb alattvalóidnak az ő könnyelműsködé- süket — vetette térdre magát összekulcsolt ujjakkal Bambi.

Judit végigmérte és elment.

— Nem értem •— mondta Ahogy kiránduláskor lenn! a félárnyék jólesett. Á lányok Éva.

szokott, mindenki igyekezett az ennivalót csomagolták ki, a — Neked ez magas, jó helyet szerezni magának. A fiúk pedig az üvegeket, demi- _ Egész idő alatt Kareszt kis tisztás körül a bokrok zsonokat kapták kézbe. bűvölte Judit — magyarázta

mágnesként vonzották maguk- a falatok és a kortyok egy- türelmesen a kis Kovács. — hoz a csoportokat. Még nem mást siettették. Egyetlen, nagy Te meg úgy csinálsz, mint aki volt olyan ereje a napfénynek, lagzivá olvadt össze a tisztás megvakult, és ráadásul buta- N)gy el kelljen bújni előle, de környéke. Ságokat kérdezel,

Judit ezalatt átment a tisztáson. Lassú léptekkel, mint aki céltalanul őgyeleg. Mintha csak véletlenül jutott volna Kareszék csoportjához. Ott megállt, hátra tette a kezét, átvéve a dal ritmusát, vállá- val, törzsével az ütemet követte. Karesz énekelt Gitárral kísérte magát

Három lány és két fiú ülte

körbe. A kövérkés Magdi, a bérelszámolóból, valósággal ráfolyt Karesz bal vállára. Még a fejét is odahajtotta Karesz nyakához.

— Fáradt vagy, Magdikám?

— kérdezte.

Karesz abbahagyta az éneket Mosolyogva nézett Juditra.

— Mi a kedvenc dala, kisasszony?

— Nincs kedvem énekelni. Sétálni szeretnék. Jössz, Karesz?

— Most nem.

— Akkor kérdezd meg Mag- dika kedvenc dalát Ö egy héten keresztül sorolja majd, olyan kényelmesen elhelyezkedett a válladon. Nem zsibbad el a nyakad?

A két fiú kajánul nevetve nézett lJudit után.

— A királynő elvonult — mondta az egyik.

— Karesz, felségsértésért halálbüntetés jár — vágott komor képet a másik.

Karesz hozzákezdett a Pókhálót énekelni.

Judit néhány méterrel arrébb meglátta Gyuszit.

— Kísérjen el — szólt rá Gyuszira, aki éppen szalámis zsemlét falt nagy harapásokkal.

— No. menj már — bökte oldalba a szomszédja Gyuszit.

— Nem hallottad a parancsot?

— Kiröhögtetsz mindenkivel

— mormogott az orra alatt

Gyuszl néhány másodperccel

később.

— Nem tetszik? Visszamehetsz.

— Bohócot akarsz belőlem csinálni? Egyik pillanatban: gyere, a másikban pedig: mehetsz. Mi vagyok én?

— No, halljam, mi vagy te? Csak azt ne mondd, hogy felnőtt férfinek tartod magad.

— Tudom, hogy Karesz miatt teszed.

— Te nem tudsz semmit, Kareszt pedig egyáltalán nem tudod.

— Megjátszod a királynőt. Mindenki kinevet érte.

— Mindenki? öcsikém, jegyezd meg magadnak, nagyon sokan szeretnék ezt a királynőt meghódítani. Mint ahogy te is. Azt hiszed, nem látom rajtad? Mit adnál érte, ha egyszer megölelhetnél? No, merd bevallani. Mit adnál értem?

— Gúnyolódsz velem? Azt

hiszed, mindent eltűrök? Úgyis tudom, hogy csak Karesz miatt...

Judit egyszerre megváltozott.

— Belém karolnál? Tudod, egyenetlen a talaj és...

— Nem.

— Úgyis jó, akkor majd én.

Átfogta Gyuszi vállát. Az orrát a fiú füléhez dörzsölte, aztán rámosolygott.

— így akarod hecceim Kareszt? — kérdezte Gyuszi.

— Ne rángasd magad, mert elesem. Maradj szépen, nyugodtan. Mindjárt elérjük az erdőt, és ott már úgy sem tudunk egymás mellett menni. Addig kibírod, gondolom.

A fák között megállt Gyuszi.

— Most már kitelt a szolgálatom? — kérdezte.

— Ne bolondozz, fiú. Nem áll jól neked ez a pukkadozás.

Maradj csak meg olyan szelíd

kis jószágnak, mint amilyen szoktál lenni. Gyere, menjünk tovább. Add ide a kezed, majd vezetlek. Miért nem eszed meg azt a szalámis zsemlét?

— Nem kell — dobta el a zsemlét Gyuszi. — Ettől is elment az étvágyam.

Hagyta, hogy Judit a kezénél fogva vezesse egyre beljebb az erdőbe. A legszívesebben ordított, rúgott volna, ösz- szeszorított szájjal követte a lányt.

Az út hirtelen meredekké vált. Judit nem csökkentette a

tempót, lihegve lélegzett. Mire felértek a tetőre, Gyuszi is kapkodta a levegőt.

— Klassz volt — dóit végig a füvön Judit.

Gyuszi gyűlölettel nézte, hogyan emelkedik a gyors lélegzés ütemére Judit válla. Hirtelen arra gondolt, meg kellene pofoznia. Addig ütni, amíg nem kezd el könyörögni. Visszafizetni a szüntelen megaláztatásért, gúnyolódásért. Most itt lenne az alkalom, senki sincs a közelben.

Vagy talán ... átszorítani a lány karcsú, rózsaszín nyakát, és várni, amíg a fuldoklás él nem torzítja az arcát. Hadd láthassa csak egyszer legalább őt is kínlódni. A hideg gőg helyett a megalázottságot azol- dott-kék szemében.

Csak játszott a gondolattal, mert többre úgy sem tellett az erejéből. Neki mindig csak az elképzelés jutott beteljesülésül a tettek helyébe.

Judit fellökte magát a földről.

— Még tovább, nem volt elég. Érezni akarom az izmaimat Másszunk fel arra a sziklára.

— Ezzel nem segítesz magadon — mondta sajnálkozva