Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
w Elet és erkölcs Tisztelve és elhagyatva A Mátra egyik leglátogatottabb kiránduló- és táborozóhelye a Sástó. Sok hazai és külföldi „üti fel tanyáját” néhány napra, hogy hazánk legmagasabban fekvő tava mellett pihenjen. (Foto: Kiss Béla) „Beszélő” utcanevek Egerben: I. Görög utca Fiatalon csodaszép leány volt, asszonynak még gyönyörűbb, és finom, szép vonásaiból sokat megőrzött az időn át. Arca is szikár, a csillagos, tiszta égboltozat nyugalma, emberi tö- retlenség honol rajta. Keze nagyon kidolgozott, csontos és inas, akár a férfiaké. Sokféle munkát próbáltak azok a kezek, kemény, embert emésztő munkát — Elfáradtam én már, éjjelről éjjelre nem esik jól a fekvés. A csontjaim fájdultak meg attól, ami mindent már én végeztem az életben. Markot szedtem, őriztem Jószágokat vizet hordtam, ki tudnál, hány mázsa ruhát mostam, kivasaltam, krumplit szőlőt kapáltam, hajnalok hajnalán friss gyümölcsöt szedtem, nehéz kosarakban piacra cipeltem. Voltam cseléd, gürcölője az elhízott papoknak... Ma sem bír tétlenkedni, annyi évvel a vállán. Abból az asszonyfajtából való, akinek természetévé vált a munka, az ő munkája addig tart, míg az élet nélküle pedig értelmetlenné yálnék a létezés. Életét a munka tölti ki, munkáját az élet Szemének félhold-udvarában lila ráncok szarkaláb-raj- zolatai. Szemébe világot fogadott be, és világot sugároz. — Sok bánata volt Dédike? — Fiatalon maradtam özvegyen, öt gyerekkel magam körül és a hatodikkal viselősen. A háborúba odaveszett mind a két fiam, előbb a kisebbért kellett sírnom, aztán a nagyobbért zokognom... Környékeztek és csábítottak is, de akaratom nem hajlott Kérte a kezemet férfiember, ahogyan az uramat hívták, éppen olyan nevű, de más asszonyának lenni nem vágytam. Mosni jártam, mindent elvállaltam, csakhogy a gyermekeimet tisztességgel nevelni tud- janj. Annyi gondom volt búsulni sem maradt időm. — Volt-e sok öröme? — Sok volt a fáradozás, sok volt az áldozat Sokat odaadtam az életemből. És az volt a gondengesztelő jó öröm nekem, ha mindig én adhattam... Négy lányom családos. Kell nagyobb öröm, hogy élnek és mind rendes emberek? Jönnek hozzám egyedül, vagy unokástól, dédunokástól, el nem felejtkeznének rólam egy napra sem. Boldogság és áldás az én nagy családom: nyolc unoka, négy dédunoka... Ahogy bírom, tanítom őket: becsületesen, szépen éljenek, mert sehogy másképpen nem érdemes. Ülünk a kiskonyhában. A kicsi, szikár asszony, kezét ölén nyugtatva, fekete kendője alatt fehérré ' fakult hajkoronával — szoborba kívánkozó alak. A gyermeki tekintetek úgy fonják körül, mint liánok ölelő wűrűi az ősi erdő fa- óriását. Ügy tekintenek reá a szemek, mint valami templomi szoborra. Ki hozzá belép, legyen bár ezerszer idegen, érzi, mert éreznie kell, hogy szentélybe toppan, s távozáskor csak az utcán jut eszébe feltenni a fejére a kalapot. Pataky Dezső ~ hogy nemcsak Oz a csodák országa, de a mi hazánk* is, hogy csodák nemcsak a mesében vannak, de Magyaron szágon is, vagy legalábbis lesznek, és nemcsak Alice járt csodaországban, hanem mi is járunk majd, mert legalábbis már elindultunk sokak szerint a Gazdasági Mechanizmus Országába, — azaz a csodák országába. Ebben az országban — ismét sokak szerint — egy szárúén azért, mert ezt az országot úgy hívják, hogy a Gazdasági Mechanizmus Országa, olyan csodák történnek majd, hogy minden, de minden azonnal megoldódik, amint belépünk egy kedves kis vidám kapun, amelyre azt irta valaki, hogy 1968. Csak úgy átlépegetünk, átlibbenünk rajta és rögtön lágy rózsaszín és ringató kék fény fogad bennünket, soksok kis sült galambbal, bürokráciamentes ügyintézéssel, szakadásig tömött polcokkal, rajtuk az eddigi hiánycikkekkel is miközben kéz a kézben, körbe-körbe szervezösdi, meg itt a piac, hol a piac játékot játszunk, azok a helyre kis sült galambok ott csiripelnek fülünk körül megevésért kéredzkedv*. „Majd a gazdasági mechanizmusban...” „Várjon csak, kérem, majd jövőre, amikor beköszönt • gazdasági mechanizmus..." J5zt az évet már ott is kibírjuk, ahova a király is gyalog jár ülni...” — hallja az ember kisebb és nagyobb beosztású emberektől, kereskedelmi és ügyfelektől, vevőtől is eladótól, munkástól és szövetkezeti főkönyvelőtől. Jó ez a nagy bizalom? A bizalom jó. De ez a bízatom aligha. Mint ahogy — rögtön le kell szögezni — akadnak olyanok is szép számmal, akik úgy vélik, hogy nem csodaországba megyünk, hanem egy csodaországot hagyunk •!, ahol __ különösen azelőtt — csodálatosan egyszerű volt veze tni, termelni és kereskedni. Végre kellett hajtani a felülről jött rendelkezéseket, le kellett vinni az alsóbb szervekhez a tisztára pucolt szempontokat, s mindig arra kellett vigyázni, hogy úgy termeljünk, miszerint első a prémium, századrangú a vevő, a piac és a népgazdaság egészének igénye, s hogy megfelelő módon gondoskodjunk a hiánycikkek nagy választékáról. « Hát most hol az igazság? Egy csodaországot hagyunk-» most el párt- és kormányhatározati vízummal, vagy éppenséggel egy csodaországba lépünk be egy többéves munkával elkészült útlevéllel, amelynek fejlécére ezt írták: új gazdasági mechanizmus? Voltak-e, vannak-e, avagy lesznek-e csodák, annak ellenére, hogy már meglehetősen régen kijelentették a hozzáértők, hogy csodák márpediglen éppenúgy nincsenek, mint boszorkányok? Egyeseknek, akik nem értettek meg bennünket, akik nem értették meg a szabadság és szocializmus, az alkotó emberek erejének „varázsát’, valóban csodának tűnhet, amit megtettünk és megteremtettünk az elmúlt és végtére nem is sok évek alatt. Nem sokat tettünk, az igaz, mindössze annyit, hogy önálló nemzetet, szabad népet, független országot teremtettünk, meg talán még azt a keveset, hogy Európa legelmaradottabb országainak egyikéből ugyané földrész egyik legélenjáróbb országának egyikét „varázsoltuk” elő. Hát ennyi volt az egész. A varázspálca azonban megtett» a kötelességét, amit „varázsolni” tudott, azt előteremtette, mert a kezünkben, ami kezünkben volt az a bizonyos varázspálca. És most arra van szükség, hogy egy új ilyen kis csodabotot ragadjunk a kezünkbe, nevezzük ezt gazdasági mechanizmusnak, s ezzel az új kis munkaeszközzel kezdjünk hozzá további munkánkhoz. MunkánkhozI _ Mert bizony nem a Gazdasági Mechanizmus Országáln lépünk be, hanem tovább építjük a szocializmust hazánkban, korszerűbb, rugalmasabb, érettebb eszközökkel, a megtett út, a megépített alapok nyomán és annak lehetőségére támaszkodva. Nem kevesebb, hanem más stílusú munkára, nem könnyebb, de szellemileg, gondolkodásban és tudásban az egész népre érvényesen nehezebb feladatokat megoldva kell továbbhaladnunk. Lesz, persze, hogy lesz sült galamb —, ha a vevők ezt igénylik, ha a sült galambokat előállító vállalatok ezt megértik, ha ennek az egész ország, az egész nép látja hasznát, — de munkával megszerzett forintokért vá- sárlandó majd a piacon. Röpködni továbbra is csak a szúnyogok fognak, mindaddig, amíg egy vállalat meg nem érti, milyen hasznos olyan vegyszer előállítása, amely rendreuto- sítja a zümmögő vérszívókat. Távol álljon tőlem, hogy most és itt közgazdasági és gazdaságpolitikai értekezést írjak. Tegyék ezt meg, meg is tették és teszik is azok, akik értenek hozzá — mert az is a gazdasági mechanizmushoz tartozik, hogy csinálja mindenki azt, amihez valóban ért, — de annyit jómagam is kijelenthetek bátran: a csodák országát hagyjuk meg a mesék számára És a gyerekek részére! Mi felnőtt társadalmat építünk, néha ügyetlenkedve is, igaz, de építünk és alkotunk, nekünk nem csodákra, hanem a sikeres munka eredményeire van szükségünk. Egyébként az a véleményem, hogy írjuk csak továbbra is a Gazdasági Mechanizmus Országa helyett: a szocializmust építő Magyar Népköztársaság. Egyszerűen nem értem, miért szükséges az embertan komoly és megfontolt tudósainak, akik az emberrel, mint olyannal, s nem mint amilyen-nel foglalkoznak, éppen az embert, azon belül is a férfinembelieket rémítget- ni. Jogos felindulással és még jogosabb aggodalommal olvastam az ijesztő hírt lapjainkban, miszerint — a tudósok szerint — az emberiség fejlődésében kétségkívül oroszlán- részt vállaló gyengébb nem termetének magassága a 2000. év után meghaladja a két métert. Két métert és átlagosan! Fogalmam sincs, honnan vették és mire alapozzak e tcrmetbeli sA/ők a magasban... túlburjánzást és éppen a nőket illetően, s azt sem tudom, hogy a 2000. év után mennyivel érik el az átlagos átlagon felüli termetet, — csak egyet tudok: félek. Soha életemben — a feleségemen kívül — nőktől én még nem féltem, miután azokat kellő és férfias konzer- vatizmussal mindenkor a gyengébb nem osztályába és a számomra kedvesek alosztályába soroltam. A nőket szerettem dédelgetni, sőt azt is bevallom nyíltan és őszintén, ha már ennél az idegesítő témánál tartunk, hogy ölbe is szerettem őket venni, csucsujgatni, babuj- gatni többek között, és 183 centiméteremmel oly magabiztossággal mozogtam közöttük, mint akire legalább termete miatt nézhetnek fel a nők, mint férfire. Mondják meg őszintén: hát lehet egy 208 centis nőt ölbe venni és csucsujgatni? Tegyék a kezüket a szívemre és a magukéra is, férfitársaim: el tudják képzelni az életet olyan nők társaságában, akiknek egy forró csókért le kell majd térdelniük, vagy akikhez fel kell mászni, mintha csillárt szerelne az ember? Mert legalább egy sort, vagy egy árva kis szavacskát találtam volna e tudományos közleményben, miszerint esetleg vagy lehet, avagy elképzelhető, hogy a férfiak is felnőnek legalább a nők átlagszínvonaláig!? De nem, csak a nőkről, egyedül a nőkről, ezekről az egész világon kosárlabdás színvonalra növekedő lírai témáról volt szó. Költők: egyszerre írhattok a jegenyefáról és a nőkről ódákat, — ha mertek... Drámaíróki magas szintű alkotásokat vár tőletek 2000 után a nőtanács... Férjek: mennyivel többe kerül a ruhaanyag — csak » ruha, mert a fürdőruha anyagának mennyisége, esküszöm, maradni fog —, mennyivel többe a cipő és mennyivel többe, ha későn keveredtek haza, a két és fél méteres hitvesi ágy tövébe... Szerettem volna tudni, szerettem volna megérni, milyen lesz a világ a 2000. év után. Most borzaszt a gondolat. Törpe lesz az ember, nem óriás, — ha férfi. Egy vígasztal csak, hogy addig még kerek 43 esztendő áll előttünk, férfitársaim. Használjuk ki az időt» tettekre fel! (egrit — Mikor építkeztek? ■— No, istenem, akkor Idevetett vagy kétezer forintot™ Bolond a húgom is, hogy egyáltalán ránéz! Mondom a szuterént Nem háborog és nem szömyűlkö- dik. — Tán érdemel mást? — Az édesapjuk és... — Tudom, mit akar mondani. Felnevelt Hát kéredzked- tem én a világra, törtem magam, hogy olyan apának a lánya legyek? Aztán azt mondja (szinte megenyhülve): — Bár ne élne. Csak szégyenkezünk miatta, mi, a gyermekei. .. Ülünk a kiskonyhában. — Dédike, hány gyermeket nevelt? Lassan sorolja: Berci, Pannika, Bözsi, Manci, Sanyi, Mariska. — Könnyebb volt nekik nevet adni, mint ételt és ruhát Istenem, de nehéz is volt vélük. Istenem, de nehéz volna nélkülük...! Kicsi, szikár asszony. A hetedik ikszet már jól ótallépte. ségre. Modem, új bútorok, helyes elrendezettségben. Dicsérem. S a szuterén? Ö, hát azt nem használják. A szén van ott csak, a krumpli. Meg az apja. Édesapja. — ... Mert rigolyái, nem akar meglenni itt fenn. Ugye, öregségére rigolyássá válik az ember! A ,.rigolyás” apa kuckója lehangoló látvány. A berendezés egy dobkályha, hokedli, lavór, befőttesüvegben ivóvíz. A félhomályban, a szénkupac mellett fűrészelt lábú dikó, rongyokkal letakarva. A fekhely. Komor arccal lépek ki a napfényre. Nincs kedvem mosolyogni. Csak el, el, el innét. Pár utcával odébb. Tisztes palota ez is. Terméskő aljazat; színes, többrészes fröecsös homlokzat, redőnyök. A palota úrnője az idősebbik leány. — Mikor látta az édesapját? — Nekem ő nem hiányzik. Vén zsugori! — Zsugori...? — Hiába kértük, nem Íratta ránk a szőlejét Kinek tartogatta, a tsz-nek? Stafírungot is mennyit adott? Rangos-gangos ház, mai divat szerint való. Magasra emelt, helyiségek alul is, pince-szinten. „Szuterényos” — ahogyan erre tisztelik e stílusformát. Egyszóval: városba Illő villa, módosságra valló. Zölddel befuttatott lándzsás vaskerítés, mögötte virágágyások. Mint a Tuillériákon — jut eszembe egy fénykép, amit nemrég láttam. Valamelyik szomszéd mondta: — A hegyeket csak messziről látja kéknek az ember, de közelről... Ez a ház is csak távolról szép. Belülről mást mutat Felül élnek a várurak, alul meg... Nem is gondolná az ember, ha megöregszik, milyen sors vár rá! Egy szülővel úgy bánni. A lánya, tán még meg is veri. Ilyen öregnek az tenne jót, ha bekerülne valamilyen szociális otthonba... A vizittől óvtak, merthogy hegyes nyelvű a menyecske, válogatás nélkül mondja a szókat A lakás belülről is szépen mutat és a menyecske nyelve •em vág, egyelőre. Büszkélkedve kalauzol helyiségről, helyiben azt jelenti, hogy vége a böjtnek, s a nagypénteki „ke- repelés” helyett újra a harangok szólaltak meg. A „Cifra, mint a görög oltár” mondásnak itt Egerben inkább ez a változata él: „Cifra, mint a rác oltár.” A rác népnév sem véletlenül szerepel az egri helynevekben, s a régebbi egri protokolláris könyvekben. Ennek nyelvi vonatkozásairól és tanulságairól írunk legközelebb. Dr. Bjikos József tanszékvezető főiskolai tanár, a nyelvészeti tudományok kandidátusa vább is utalt a Görög vezetéknév. Az egri polgár, Görög István neve mellé eleinte odakerült ez az értelmezés is: „ex natione Graeca”, a görög nemzetből való, de később már nem tartották fontosnak utalni származására. Családneve egyedül is jelezte, honnan eredtek ősei. Az egri görög árosoknak, kereskedőknek különben hazánk más vidékein is voltak boltjai. Így a Tokaj-Hegyalján is. Erre utal az a sárospataki diákrigmus, ami nem véletlenül emlegeti az egri görögöket: „Itt főn az egri görög, Lőcskarikája csörög...” A pataki vásárokon gyakran megjelenő egri görög kereskedők közül egyesek Patakon is nyitottak boltot. A magyar kalmárok többször jelentik fel az egri görög kalmárokat a hatóságnál is. Különben a görög kalmárok emléke felbukkan az egri nép ajkán is fellelhető néhány szólás, közmondás nyelvi szövegében is. A legismertebbnek két változata is van: „Sétál, mint a kárvallott görög az üres boltban”, „Jár- kel, mint a görög az üres boltban”. A „Ravasz, mint a görög" szóláshasonlat népünk ajkán szintén a régi görög szatócsok kalmárok emlékét idézi. „A görögöknél harangoznak” nyelvi formában már nem a görög kereskedőkről van szó, hanem a görög ritusú egyház temploma tornyában .megszólaló harangokról. A szólás különf Nem véletlen, hogy az egri utcanevekben a török, a rác, a német köznevek mellett a görög elnevezés is jelentkezik. A Görög utca névben olyan j,beszédes” emléket kell látnunk, amelyben nemcsak nyelvi tanulságok rejlenek, hanem a régi Eger társadalmi rétegeződéséről, illetőleg a városunkba betelepült görög származású kereskedőkről tanúskodó értékes művelődés- történeti adatot is nyerünk benne. A régi városi jegyzőkönyvekben gyakran találkozhatunk az egri görög kereskedők neveivel is. Az egri görög árusok kusornyái, deszkaboltjai az egri piacnak is érdekes színfoltjai voltak. Az egri „piaci kufárok, kuffantók” megregulázását célzó intézkedések gyakran emlegetik a görög kereskedőket is. A pesti, a kecskeméti, a szentendrei, a váci, a tokaji görög kereskedő kompániák mellett az egriek társulása is nagy szerepet játszott nemcsak Eger, hanem általában a magyar vidék kereskedelmi életében. Nevüket a görögkeleti val- lású szerbekkel, rácokkal együtt emlegetik. Később komoly versengés, sőt viszálykodás is támadt közöttük. A görög boltosok, árusok, kereskedők hosszú ideig Egerben is megőrizték görög anyanyelvűket. Nem véletlen az sem, hogy sok görög nyelvű sírfelirat is őrzi emléküket Egerben. Görög származású családi nevüket később egyesek elhagy ták, de származásukra to-
