Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-16 / 89. szám
-/ ÉLŐ IRODALOM A MAGYAR PRÓZA C'J ÚTJAI n Csák Gyula: Két karácsony között jemcsak az irodalmi kritikusoknak, de a szorgalmas könyvolvasóknak is feltűnhetett már, hogy évtizedünkben, — a hatvanas évek során — a magyar próza az átalakulás, és remélhetőleg az újjászületés korát éli. Nem azért, mintha az 1956 után felpezsdülő magyar irodalomban a prózaírók lemondtak volna a hagyományos epika törvényéről, a valóságábrázolás igényéről, hanem elsősorban azért, mert újszerűén közelednék az ábrázolt valósághoz. Az újszerűség persze közel sem mentes a problémáktól: a hagyományos, — még Móricz Zsigmondtól örökül kapott — epikai formáktól, az epikus sodrású, cselekményes regénytől elszakadva, talán a sematizmus karának szélsőségesen negatív és pozitív típusait is kerülendő, íróink jó része nagyobb teret enged a szubjektív elemeknek, és „lelki” elemzéseknek, s kialakítva a problémázó, gondolatébresztő, gondolkodtató, választ kereső szándéknak megfelelő új kereteket, megjárja az új regénytípus kialakulásának veszélyeket is rejtegető útját. A legnagyobb veszélyt talán az jelenti, hogy az ábrázolás ily módon egyoldalúvá válik, s a szubjektív elemek elmossák a valóság egészének törvényeit. Ezért ismerni rá hamarább a tehetségre, mert nagyobb koncentráló képesség, tömörítés, igényesebb nyelvi megformálás vált szükségessé, a jellemékben, a konfliktusokban és rövidebbre fogott cselekményben egyaránt. Üjabb regényirodalmunk gazdag példatárát adja a felvillantott átalakulási folyamatnak. A kezdetet bizonyára Sarkad: Imre jelenti, kinek A gyáva című kisregénye veti fel először igazán újszerűén — erkölcsi síkon, a szélesebb méretű cselekményt mellőzve — a korszerű életeszmény prolé- máját. Ezután jól látható ez az átalakulás az egymást követő, vagy egyszerre megjelenő regényekben: a Rozsdatemető látszólagos lezártsága nagyon is mély útkeresést jelent; a Húsz óra szúmultanizmusa és drámaisága, a Részeg eső történelmet idéző modernsége, a Freskó körképe csak kiragadott példák, mert legalább ennyire fontos Cseres Tibor Hideg napok című regényének erkölcsi őszintesége, vagy a történetiség ruhájában, de nagyon is korunk problémáit bogozó szándékkal keletkezett ' Az áruló és A közösítő című regények (Sánta Ferenc, illetve Déry Tibor alkotása). VLAGYIMIR OSZINYIN KÉT VERSE: Háborús futóárok Szinte csoda, hogy itt vagyok, e hallgatag fűzfa alatt, csendes a táj, mégsem halott, de fáj e szív, s e pillanat. Lándzsákként merednek a fák ágai Régi lövészárok fut az út mentén. Leszivárog egy földieper csöppnyi vére, s porlepte fűz hajlik fölébe. (Csont István illusztrációja) Mint a költözködő madár... Mit adtam eddig néked én? A katonasors köpenyét; mint a költözködő madár, keresve új és új helyét. Ládák, csomagok... szüntelen és mindig megújul a gond, újabb sebe minden búcsúnk a léleknek. De, ugye, mondd; így elfáradtan sem felejt nyugalmat és otthont a szív, és éltető a szerelem, mely mindig, mindig visszahív... (Fordította: Antalfy István) VIGH TIBOR: Eiőtadó... A félreértés hiánya legyen a mi békénk. Forgószél haragom — nézd — kezedbe foghatod — nem sért — örökké érted haragvó, sohasem ellened forduló Sokágú szikra röppen, duruzsoló zsarátnok Érted támadó haragommal Drága Sorsom, védd magad, hisz rég kilencszáz napja már, hogy álmaim tenyerén az egekbe tartalak, s friss fenyőillatnak gondollak! « Feri átvágott a kertek alatt: ÚKámperék tehénistállója mö- £ gül került az udvarukba. A ? kerítéseket kidöntötték a tan- , kok, szabadon lehetett járkálni t a házak között. Már alkonyo- ;dott. Feri végigment a ledőlt < kőfal mellett, ásóját a kamra t ajtajához támasztotta. Meg- t nézte a tenyerét, vizsgálgatta, iaztán a kabátujjához dörgölte. 4 Körülnézett. A szekeret keresete. Még mindig ott állt az ud- ► var végén, különös, lapos táji kolmány: az ukránok jöttek «vele, két napja. Egy öregem- ^ber, két gyermek és egy asz- tszony. A pajtában háltak a J szalmán. Lovukat, a kis szőrős gebét, az istállóba kötötték; .furcsa jószág volt, amikor jö- i vet megállította az udvarukéban, az öregember — prrrrr — megpergette a nyelvét, a lovacska erre a hangra állt. még. Feri mulatott ezen. „Vajon az asszony is benn van most a pajtában?” — nézelődött Feri. Szerette volna, ha láthatja, már két napja arra vár, hogy szólhasson hozzá, vizet húzhasson neki a kútról, vagy efféle. De csak az orosz tisztet látta, ott ült a ház előtt egy széken és cigarettázott. Meleg volt, május eleje. Feri elment a tiszt előtt, amaz mondott neki valamit oroszul, de a fiú nem értette, hogy mit akar. A tiszt legyintett. — Robot, robot — mondta a katonának, s mutatta sáros bakancsát. Aztán felment a lépcsőkön, benyitott a konyhába. Megkerülte a géppuskát — a szobából hallotta az oroszok hangos beszélgetését, meg egy rádió fülsértő recsegését, sípolását. Egyikük hirtelen kitárta az ajtót, Ferire bámult, a fiú megállt. — Nyicsevó, nyicsevó... — mondta gyorsan a katona, s eltűnt az ajtó mögött. Nagyanyó a konyhában, a szokott helyén ült, a sarokban. Imádkozott. Vaskos, öreg ujjaival rózsafűzért morzsolt. — Te vagy? — kérdezte. Feri leült a dikóra, kifűzte sáros bakancsát. Nézte nagy- anyót a félhomályban. — Halottakat ástunk ki — mondta csendesen. Nagyanyó hallgatott. Alig látszott a sarokban. — Anyád a pékhez ment — szólt később. — Sort áll, kenyérért. — Ajkához emelte a rózsafűzért és megcsókolta. — Már vagy két órája, hogy elment. — Egy csomó halottat — mondta Feri. Szabaddá lett lábujjait mozgatta, fáradt volt. — Egy gödörben hevertek egymáson. Kinn, a régi cukorgyárnál. — Kifélék voltak? — kérdezte nagyanyó. — Akiket a táborban őriztek — mondta Feri. — Mind meztelen volt. — Arrább lökte p. bakancsait, kereste apa papucsát a dikó alatt. Amióta apa nem volt itthon, ő viselte a bőrpapucsokat. — Az előbb mostam fel a követ — szólt nagyanyó. —- Vidd ki azokat a koszos bakancsokat. A fiú nem mozdult. Belebújt a papucsba, s nézett maga elé. — Mind meztelen volt és sovány — mondta. A fejükön meg lyuk. — Uram Jézus! — sóhajtott nagyanyó. — Ne beszéld el senkinek. — Miért? — nézett a homályos sarok felé a fiú. — Ott voltak az oroszok is. Egy ezredes fényképezett. Álltunk a gödör szélén, ásókkal. Lefényképezett minket. — Ö, te, még bajba kerülsz! — Á, — mondta Feri — tudják, hogy a németek csinálták. Kicsit hallgatott, aztán hirtelen a szája elé kapta a kezét, öklendezett. — Nagyon büdös volt ott.., Kicsit kimegyek. — Vidd ki azokat a koszos bakancsokat — mondta nagyanyó. — Felmostam a kóny* hát. egész délután hajladoztam. Ila'lod? A fiú fogta a bakancsokat, és kiment. Az ajtóban találkozott az orosz tiszttel. Ott állt a lépcsőkön, az eget vizsgálta. Már látszottak a csillagok. — Há? — nézett Feribe. — Kák gyélo? — De nem figyelt rá. Csak úgy szokásból, megveregette a fiú vállát, Feri csejfB gyan alakul át az emberek gondolkodása, milyen áldozatok és tragikus egyéni életsorsok árán szabadul meg parasztságunk a visszahúzó előítéletektől? Az első személyű előadással visszapörgetett cselekmény során (mai regényeinknek igen kedvelt megoldása) megismerjük Bárándi Albert és Köti Lídia tragikus szerelmi történetét. Megtudjuk, hogy milyen küzdelmet vív a fiú a város vonzásával, hogyan pártol végül haza a faluba, hogyan kell megküzdenie szülei és az egész falu előítéletével, mert az elesett, sokszor megtréfált, részeges asztalos lányát szereti. A két fiatal körül a regényben az különböző szereplők forgataga tárul fel: keserűséggel és magánnyal küzdő téeszelnök, aranyszínű nyakkendős, a formaságokkal törődő párttitkár, értelmiségi közöny és kicsinyes intrikák. A két fiatal számára — akik talán legtisztábbak voltak — túlságosan nagy feladat volt ez a küzdelem: Lidia nem tudja elviselni a megalázásokat, elméje megzavarodik, Albert pedig keserűen, megtörve menekül egy boldogtalan házasságba és a közönybe. regény mellék- szereplői kissé j vázlatosak ma- | radtak, mintha a ! szerkezet sem lenne eléggé fegyelmezett, a két főalak fölött túlságosan is végzetszerűség uralkodik (jól látható ez Lidia származásában és megzavarodásában), de mindvégig lebilincselő olvasmány marad a regény, mert az író nagyon otthonosan mozog az ábrázolt környezetben, és mindvégig biztosítja a történés feszültségét. A Két karácsony között még megőrzött valamit a szociográfia tényfeltárásából, az író szemlélete erőteljesen tapad a valósághoz, cselekményét, epikai sodrását azonban már megtörik a szubjektív elemek, az író gondolkodtatni akarja olvasóját, ezért szövi be egyéni reflexióit. Figyelemre méltó regényt írt Csák Gyula, átalakulását élő regényirodalmunk számon tartandó alkotását. Érdemes az írójára figyelni, további műveit olvasni. E. Nagy Sándor A fejlődés folyamatában sajátos jelenség a még erőteljes ragaszkodás a régi értelmű realizmushoz, ragaszkodás a dokumentumhoz, de ugyanakkor már egy újabb értelmű szenvedélyes igazságkeresés együttes jelentkezése. Ez hívja életre a nemesebben kimunkált riportokat, ez virágeztat- ja fel a szociográfiát is. Ennek az igényesen kimunkált dokumentumnak is magas művészi értékű termékeit ismerjük. Ide sorolható Csoóri Sándor Tudósítás a toronyból című könyve, vagy Csák Gyulának a Mélytengeri áramlás című kitűnő riportkönyve. Éppen ez utóbbi írónak legújabban megjelent könyve késztet bennünket arra, hogy tovább bogozzuk az írói fejlődés lehetőségeit és elért eredményeit. H sák Gyula első könyve — a Mélytengeri áramlás című szociográfiai riportja — megjelenésekor, illetve első közlésekor alaposan felkeltette a pártolók lelkesedését és az ellenkezők támadását. A fiatal író ebben a művében a szociográfia objektivitása mögé rejtőzve, de ugyanakkor a helyes értelmezések megtalálásának szenvedélyes szubjektivitásával fűtve, arra keres választ, hogy mennyire és milyen irányban változott az utóbbi idők paraszti élete. A sokoldalú beszélgetés, „anyaggyűjtés” nyomán feltárulnak a mai falusi élet visszahúzó kötöttségei, előremutató eredményei. Lehetett a könyv körül akármilyen nagy vita, egy bizonyos: az írónak az a felismerése, hogy nem elég csupán jóllakatni az emberiséget, mert a nemesebb erkölcsöknek az érvényre juttatása nagyon is hosszú értelemformáló munkát igényel, olyan reális igazság, melynek érvényességét napjaink gyakorlati élete igazolja Ügy érezzük, hogy Csák Gyulát nagyon is foglalkoztatja korunk emberének gondolkodásmódja, azok a változások, amelyek a gazdasági változásokkal együtt az értelemben, a szellemben, a világ- szemléletben bekövetkeznek. Első könyvének ezt a mély gondolatiságát viszi tovább legújabb regényében, a Két karácsony között »címűben. Kérdés az, hogy hogyan tudja ebben a magasabb művészi igényű alkotásában, a regény művészeti értékeinek beteljesítésével, továbbfejleszteni előző művének riportszerű darabosságát, az alakok jellemzésének vázlatosságát? A Két karácsom/ között tartalma, azaz témája és eszmeisége nagyon korszerű: a falu gazdasági átalakulásával ho-
