Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-16 / 89. szám

On szerint hogyan élhetnénk

Jobban?

Kérdőíveket osztottunk szél a Mátravidéki Fémművek üzemeiben. Különböző képzettségű, beosztású, munkakörű dolgozóktól kértünk választ a következő kérdésre: ön szerint hogyan élhetnénk jobban?

Megjegyzésként mindössze annyit, hogy nevet nem kértünk a kérdőívre, nem azért, mintha titkolózni akarnánk, de nagyon őszinte válaszokat kértünk, s nem akartuk, hogy a név szerinti nyilvánosság esetleg befolyásolja á véleményeket. És most következzenek a válaszok, valamennyi elképzelést, megjegyzést, javaslatot kommentár nélkül közreadunk. ..

Egy lakatos így gondolja:

— Ha annyi pénzt tudnék keresni, hogy a feleségemnek n- kellene dolgoznia. A családalapítás egyik feltétele az, hogy a feleség otthon legyen.

Egy meós véleménye:

— A jobb élet feltételei kö- sül a következőt említem meg: 1. nyugodt, stabil mun- Kakörülmények biztosítása, 2. nyugodt családi körülmények. 3. Kulturált megélhetés. 4. Megfelelő fizetés, amely alapján a családi gondok nem befolyásolják az ember munka- teljesítését. 5. A dolgozó a munkáját kedvvel és odaadással végezze. 6. Szükségesnek és igazságosnak tartanám, ha minden ember olyan munkát végezne, amelyhez megvan a megfelelő végzettsége, tudása és érdeklődése.

így látja az esztergályos:

— a) A termelés növekedésével az életszínvonal is emelkedjék. b) Tervszerű termelés biztosítás, c) Anyagtakarékosság. d) A munkaidő gazdaságosabb kihasználása, e) Mindenki azt csináljon, amihez ért.

Egy fiatal gépmunkás:

— Négy éve dolgozom a vállalatnál. Szeretem a munkámat és elégedett vagyok munkahelyemmel. Fiatal vagyok, széretnek, megbecsülnek. Ami nagyon rossz, az a három műszak. Kevés idő jut a szórakozásra, a tanulásra, Esetleg csak a délelőttös műszak után mehetek el valahová.

A bérelszámoló javaslata:

— Szerintem úgy élhetnénk jobban, ha már vidékről kell is bejárnunk, de ne kellene hajnal négykor felkelni. Késő délután érünk haza, tehát elfogadhatóbb munkakörülményeket kell teremteni. Ezenkívül a pénzünk sajnos nagyon kévését ér. Nagyobb értéke legyen a pénznek, hogy többet tudjunk érte vásárolni. A gyermekholmi legyen olcsóbb, mert nagyon drága. Többet kell foglalkozni a dolgozókat érintő kérdésekkel és jobban figyelembe kell venni véleményeiket minden vonatkozásban. Így lényegesen nagyobb kedvvel dolgoznánk valamennyien.

Okleveles gépészmérnök:

— Olyan bérezés bevezetését javasolnám, hogy a fizetés csak a végzett munka eredményességétől függjön és ne a beosztástól, az eltöltött évektől. a végzett munka ilyen jellegű értékelése nagy szaktudást, és következetességet kívánna a vezetőktől. A bér megállapításában, de különösen a megváltoztatásában döntő szavuk legyen a munkahelyi vezetőknek, akik legjobban ismerik az embereket. Biztosítani kellene a beosztottaknak azt a jogot, hogy minden következmény nélkül kérhetnék áthelyezésüket más vezetőhöz. Így aztán a rossz vezető beosztott nélkül maradna. Az életszínvonal emelkedésének érdekében a szellemi erőket az eddigieknél is jobban, eredményesebben kell kihasználni.

Utókalkulátor:

— A szocialista módon tanulni, élni, dolgozni jelszót nemcsak hangoztatni kellene, hanem megvalósítani. Akkor biztosan jobban élnénk. És a több munkára több bért kell adni. Szerintem az új gazdasági mechanizmusban az élet- körülmények lényegesen javulnak majd, mert így kerül bevezetésre az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. A nép az eddigieknél is jobban érdekelve lesz a termelésben, hiszen munkájának gyümölcsét maga fogja learatni.

Irodai munkás:

— Jobb életünket a mezőgazdasági és az ipari termelés mennyiségi és minőségi emelkedésében látom. A mezőgazdaságban olyan munkamorált szükséges kialakítani, hogy időben és lelkiismeretesen végezzék el a dolgozók a rájuk bízott feladatokat. Az iparhoz hasonlóan a mezőgazdaságot is tehetséges, szaktudással rendelkező emberek vezessék.

A szerszámkészítő:

— Ha majd az üzemek, a vállalatok vezetői is úgy bánnak az állam pénzével, mint a sajátjukkal, akkor nem pocsékolódnak el a milliók és emelkedni fog az életszínvonal.

Több jut a munkásembernek és jobban élhet. Mert óriási pazarlások vannak most nálunk. A fizetést a munka után adják és ne a rang, a besorolás, a beosztás után. Csökkentsék már végre az adminisztratív dolgozók számát Mire várnak? Nekünk kell dolgozni helyettük. Lassan többen lesznek, mint a munkások.

Befejezésül egy gépkezelő véleménye:

— Szerintem úgy élhetnénk jobban, sőt lényegesen jobban, ha országunk népe öntudatos lenne, és az üzemekben, a vél lalatoknál a félkész és a kész gyártmányokat mindenki sajátjának tekintetné. Ezáltal lényegesen csökkenne a selejt, a pénzt pedig saját javunkra tudnánk fordítani.

Jobban élhetnénk, ha világ népei a szocialista eszméket elfogadnák. így soha többé nem lenne háború, a fegyverek, a katonaság költségeit így mind a dolgozók javára lehetne fordítani. Ezáltal csökkenteni lehetne a munkaidőt, több szabad ideje lenne a munkás nak szórakozni, pihenni és a munkába is frissen tudna elindulni. Szépen élünk, de ha ezek megvalósulnának, szerintem egészen szépen élhetnénk.

Hogyan élhetnénk jobban? így, vagy így is. Ök így látják.

Néhányan nem is rosszul..;

Koós József

Ecsédi bányászok az éves tervért és a szocialista címért

A rövidítésnek is van határa

hogy a sok és divatos rövidítéssel ritkábban éljünk, a fél- reérthetőket pedig egyenesen kerüljük.

Dr. Bakos József tanszékvezető főiskolai tanár, a nyelvészeti tudományok kandidátusa

hogy egyszerűen nem értem újságíró kollégáimat, miért méltatlankodnak, miért óvják a belkereskedelmet, a vendéglátó- ipart, s mind valamennyiünket az idegenforgalmi év alkalmából. Egyesek közülük — eléggé el nem ítélhető módon — odáig vetemedtek, miszerint a tízmillió itthoni magyar is lehet vendég az üzletben, az étteremben és a szállodában, sőt odáig is elmerészkedtek, hogy kimondják — alig merem leírni —, igen, hogy kimondják: a forint is lehet pénz, éppen úgy, mint a valuta.

Igen, kedves olvasóim, idáig jutottunk. Ha emlékezetük és az enyém sem csal, akkor nagyon jól felidézhetjük azokat az éveket, amikor jelentős erőfeszítéseket tettünk, mert kellett tennünk, hogy jöjjenek azok az idegenek, lássák meg as igazságot a mi országunkról, hozzanak egy kis valutát is, ha sokat hoznak, még jobb, s annak elköltése után mondják el* amennyire tőlük telik — az igazságot. Még nem is olyan régen, dehogy is írta volna le egyetlen újságíró sem azokat a felháborító megállapításokat, amit pironkodva voltam kénytelen idézni az imént, sót azokban az években vezércikkek és cikkek, riportok és glosszák biztatták az egész magyar társadalmat: fel a tettekre, megjöttek a külföldiek, illetőleg fel cc tettekre, hogy megjöjjenek a külföldiek...

És itt van ni: most meg olyanokat írnak össze,, amitől eláll az ember szeme-szája. Hát már így vagyunk? Hát már itt vagyunk? Hát már idáig jutottunk?

Mert bizony már itt vagyunk és idáig jutottunk. Pontosabban egyrészt odáig, hogy Magyarországot már nem felfedezni jönnek százezerszám a turisták, hanem megismerni, vagy újra találkozni vele; másrészt odáig, hogy valóban kissé figyelmeztetni kell az arra illetékeseket, miszerint ebben az országban állítólag magyarok is laknak, mégpedig január 1-től december 31-ig egyvégtében, útlevél helyett személyi igazolvánnyal.

Néhány esztendővel ezelőtt a csalfa, azazhogy a szándékosan „csalfított” üvegen keresztül látott Magyarország még jobbára egzotikum volt a nyugatiak számára, politikai berendezkedését, de mindennapi munkáséletét illetően is. Barátaink akkor is tudták, hogy mi az igazság, csak mi még akkor nem tudtuk, hogy barátainkat fogadni barátság is, de bizony a kereskedelem, a vendéglátás ügye is. Aztán mindazt megtanultuk, vagy legalábbis a tanultakban elfogadható előmenetelt tanúsítottunk, amit tudni illik az idegenforgalomhoz, s ennek nyomán a szomszédos baráti országokból naponta ezerszám érkeznek a turisták. Aztán mindazt megtanulták, vagy legalábbis a tanultakban jobbára elfogadható előmenetelt tanúsítottak a nyugati országok utazni vágyó tízezrei, amit illik tudniuk egy olyan országról, mint a mi hazánk.

Ennek a közös előmenetelnék, ennek a kölcsönös előrehaladásnak köszönhető, hogy az idei idegenforgalmi év még nagyobb számban hívja és várja Magyarországra a világ minden tájáról ide utazni óhajtó külföldieket. A baj azonban az, hogy ami saját tanulásunkat illeti, kétségtelen megtanultunk sok jót, de közben néhány nem éppen ízléses, a szocialista Magyar- ország állampolgáraihoz aligha méltó magatartást is. A hajbókolást a nyugati márka iránt, pénznemben is, ami természetszerűen együtt jár — hiába, nehéz két istent szolgálni! — a hazai márka és a forint pénznem átmeneti lebecsülésével.

Magyarán mondva — most magyar lenne nyelvünk és nemzetünk — nem szívesen peszik a magyar állampolgárt ott,

, ahol elsősorban nyugati állampolgár szívesen látott vendég. Nem volt véletlen a Balaton menti Kisfaludy-ház éppenséggel csak kilátása miatt első osztályú étterme pincérének eme megállapítása:

— Ez, kérem, elsősorban a külföldieknek van fenntartót — nyomott el egy gyors ásítást és bennünket faképnél hagyva már rohant is egy csoport felé, ahonnan nem magyar szavakat sodort hozzá a magyar tenger felől fújó magyar szél.

Áruinkat eladjuk, „eladjuk” hazánk szép tájait, „eladjukf munkánk nagyszerű eredményeit, népünk kulturális kincseit, de nem adjuk el, még idézőjelben sem — nemzeti önérzetünket. És erről van szó — igen helyesen — lapjaink hasábjain.

Egyébként az a véleményem, hogy helyesen, okosan és igaz szándékkal írtak újságíró kollégáim e témáról, írok jómagam is, bízva és remélve, hogy kedves, udvarias, szives vendéglátók leszünk és maradunk a külföldiekkel és « belföldiekkel szemben egyaránt

tZöntgenkép

Bevallom őszintén, eltelt éveim során, több ízben megálltam már tükröm előtt, hogy kedvtelve csodáljam termetem, amely legalábbis a számomra, nem

tartozik az utolsók közé.

Lehet, hogy szép nem vagyok, de magamnak igazán érdek nélkül tetszem, bár az is lehet, hogy ez igénytelenségemnek is betudható saját személyemet illetően. De hát az vesse rám az utolsó tükröt, akt ne talált volna mentséget saját szépsége, kelleme igazolására.

Sőt, azt is bevallom őszintén, hegy önteltségem odáig vezetett, miszerint még a mesebeli kérdést sem óhajtottam soha feltenni kíváncsi tükrömnek: mondja meg, ki a legszebb ezen a földön. Tettem ezt egyrészt önteltségből, másrészt abból a józan megfontolásból, hogy — bár csodák nincsenek, egy foncsorozott felület nem tud fecsegni — mégis mit lehessen tudni, hátha mond valakit, s akkor feleslegesen idegesítem magam.

A minap aztán szembetalálkoztam a — röntgenképemmel. Kacéran szemeztek velem bordáim, homályos foltként, mélyre húzódva szerénykedett a szívem, s az a sötét lebernyeg, amelyről

először azt hittem, hogy az előhívás hibája, tüdőmként mutatkozott be. Néztem, csak néztem saját magam belső világát és megrökönyödve kellett megállapítanom, hogy meglehetősen ronda vagyok, hogy érző szívem csak egy homályos gyurmancs, bordáim nemes íve, amelyet kihúzva szoktam viselni, hogy lássák, férfi vagyok ám a javából, nos, szóval, bordáim vékony kis vackok voltak, a tüdőmről már szólni sem merek.

— Elég szép — mondta az orvos és nem tudtam, hogy most gúnyolódik velem, vagy a felvételt dicséri. Elég szép. Igen, nem szép, hanem még neki, orvodnak is csak elég szép, ami nyilvánvaló akár rólam, akár a felvételről van szó, kisebb-kevesebb a szépnél. Én öntelt fickó, most szembenézve saját magam belső világával, rádöbbentem, hogy amit én kívül szemérmetlen hiúságból szépnek tartottam, az belülről, legfeljebb elég szép, — egy röntgenorvosnak, de kimondottan ronda nekem, aki pedig

saját magát látja, csak éppen belülről.

így múlik el a világ és a magam dicsősége.

Hosszú idő óta az a véleményem alakult ki saját magam szellemi képességéről, hogy azt kevésnek mondani nemcsak rosszindulatú sértés, de alapvető igazságtalanság is lenne. Hogy szellemi kvalitásom és kvantitásom egyaránt alkalmas arra, miszerint jogos büszkeséggel mondhassam el: nem tehetek róla, de okos ember vagyok. Hosszú ideig ez volt a véleményem. Most már ezt magamnak sem merem hangoztatni, hátha kapok egy röntgenképet a koponyámról is. Egy csúnya, homályos agyat a röntgenképen, amely a szakember szerint is legfeljebb csak elég szép lesz.

Emberek, járjunk gyakrabban — amíg ez nem veszélyes a sugárzás miatt —• röntgenorvoshoz. Szerényebbek leszünk. Én mindenesetre elhatároztam, hogy ezentúl reggelenkint nem a tükör, hanem a röntgenképem előtt borotválkozom. Egy szép és okos ember ezt is megteheti!

(egrit

A IX. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny során szép eredményeket értek el és ez a versenymozgalom most új lendületet vett, tovább bővül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplésére. Az MT—2 Tyitov széntermelő brigád 761.920 forint anyagmegtakarítást vállalt, de nem marad el vállalásaival a Stein- mecz és a II. Rákóczi Ferenc szocialista brigád sem.

A gazdasági feladatok mellett a brigádok újabb segítséget ígértek a vietnami népnek. Az elmúlt évben 23 ezer forintot adtak éa 1967-ben is jelentés felajánlások születnek a szolidaritás jegyében. Nem kell szégyenkezniük az önkéntes véradóknak sem, — mondta Juhász Ernő szb-titkár. A Kandó Kálmán nevét viselő ifjúsági szocialista brigád védnökséget vállalt az Egri Gyermek- város kis lakója, egy hétéves kislány felett. Havanta 10—10 forintot tesznek takarékba a brigád tagjai és ezt majd akkor adják át a kislánynak, amikor a legnagyobb szüksége lesz rá.

Ecséden az eddigieknél magasabb formára emelkedik a szocialista munkaverseny, az idén már a szocialista üzem cím elnyerését tűzték ki célul. A vállalások teljesítését a negyedéves brigádvezetői értekezleten ellenőrzik, javaslatokkal, tapasztalatcserével segítik a feladatok maradéktalan elvégzését.

(Dobrocsi Pál tudósítónktól)

Az ecsédi külfejtéses bányaüzem 1967. éves gazdasági terve több mint egymillió tonna lignit kitermelését és közel nyolcmillió köbméter föld lefedését irányozza elő. Sokat mondó számok ezek, nap mint nap kemény küzdelmet vívnak a bányászok, amíg a gödörből szállítószalagokon a mátrai hőerőműbe jut a szén.

A bányaüzem 63 szocialista brigádja kezdeményezésére jelentős vállalások születtek Ecséden. A kalóriatervet 101 százalékra teljesítik, az önköltséget egy százalékkal csökkentik az év végére. A termeléssel kapcsolatos anyag- és energiafelhasználás csökkentésével, a szénkalória növelésével és egyéb intézkedésekkel 3.156.500 forintot takarítanak meg Ecséden az év végéig.

nek, hanem él a szóösszetétel első tagjának homonimája, a telek (,trágya’) szó tovább képzett telekel, telekez alakja is, de énnek a jelentése a nyelvjárásban .trágyáz1, .trágyával beken’. A telekel, telekez rövidítés a telekkönyvez, a telekkönyvbe bejegyez kifejezések helyett tehát a népnyelvhasz- nálatában még élő telekel (.trágyáz’) szóval való egybeesése miatt valóban félreérthető.

Szokatlan a terhézik, a ter- hézés hivatali műszó is. Jelentése: egy magasabb álláson egy alacsonyabb állású dolgozó van nyilvántartva. Tehát a magasabb kulcsszámú illetményre „van terhézve”. A „lét- számnyilvántartás” hivatalos rubrikái között a „terhézéj” szó valóban jelentkezik. A mai nyelvszokással, nyelvtudattal nehezen egyeztethető össze ez a szóalak is. Ismertebb ui. a terhel, megterhel ige és szócsaládja: terhelés, terhelt, terhes, terheltség. A régi magyar nyelv használta még a terhe- sít, a terhesül, terhesedik, terhelődik formákat is. A Magyar Tájszótár a terhez szóalakot is szótározza, s így valójában a szóban forgó hivatali műszónak van népnyelvi alapja is. így elfogadhatóbbnak tartjuk, mint a telekel, beltelekel< rá van telekelve, telekelhető, telekező szóalakokat.

írásban gyakrabban élhetünk rövidítéssel, sokszor egy- egy betű „megtakarítása” érthető és magyarázható. Az élő beszédben percekben mérve sem sok időt takarítunk meg a sok felesleges és félreérthető rövidítéssel. Ezért újabban inkább azt a tanácsot adhatjuk,

Ismeretes, hogy beszédünkben, írásunkban gyakran élünk rövidítéssel is. Az utóbbi időben különösen nagyon elszaporodtak a betűszók, a szóösz- szevonások és a szórövidítések.

Olykor szükség is van rájuk, de csak akkor, ha a rövidítés szabályos, ha nem félreérthető, s ha nem sérti nyelvérzékünket. Ha azonban a rövidítés erőltetett, szabálytalan, vagy éppen meg humoros, sőt nevetséges, akkor nincs rá szükség. A tévé rövidítés például már igen elterjedt beszédünkben és írásunkoan is: megszoktuk, használjuk. Amikor azonban e betűszónak, illetőleg mozaikszónak továbbképzett alakjait halljuk, vagy olvassuk, pl. „tévézés”, „tévézők", „tévézni”, feltétlenül szokatlannak ítéljük ezeket a szóalakokat. Újabban két ilyen típusú szóról kill elmondani véleményünket. Hivaialoé írásokban mind gyikrabl.«an ta- lá'kozunk a le' :kezés telekelés, telekez, telekel ts a terhé- zés szóalakokkal.

A mai nyelvtudatban élnek még a telekkönyv, telekkönyvez, telekkönyvezés, telekkönyvi, telekkönyvvezetó, te- iekkönyveztet nyelvi formák. Ezeket a testesebb nyelvi képleteket helyettesítették egyesek furcsa rövidítésekkel. A telek- könyvezni, telekkönyvbe bejegyezni, bevezetni hosszabb nyelvi formák helyett élnek a betelekel, telekezni. telekelni rövidített szóalakokkal.

Ezek a nyelvi formák nemcsak szokatlanok, hanem félrr- érthetők is. A nép száján ugyanis nemcsak a telekadó, a telekhatóság, a telekkönyv, a ielekkönyv vezetés szavak él-