Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-08 / 33. szám

Tüntetés Moszkvában a kínai n agy követség előtt MOSZKVA (TASZSZ): A kínai diplomaták kedden kénytelenek voltak kinyitni a nagykövetség lelakatolt kapuit. A moszkvai munkások és diá­kok, akik a pekingi szovjet­ellenes provokációk ellen tilta­kozó határozataikat akarták át­nyújtani, erőteljesen követel­ték a kapuk kinyitását. A követelések erélyesebb tonnában hangzottak el, mert hétfőn a nagykövetség nem volt hajlandó fogadni a moszk­vai vállalatok és tanintézetek delegátusait. A kínai diplomaták jobbnak látták, ha inkább a hangosbe­szélőn keresztül „Barátság a szovjet népnek” szavakkal for­dulnék a moszkvaiakhoz. A kitartó követeléseikre azonban végül is kinyitották a nagykö­vetség keskeny oldalajtaját, de olvasatlanul tépték össze és dobták félre a legnagyobb moszkvai vállalatok és tudo­mányos intézmények határoza­tait A külföldi tudósítók lefény­képezték a nagykövetség abla­kait, ahol időnként feltűntek a kínaiak, akik öklüket rázták az utcán összegyűlteik felé. Ez a magatartás felháborí­totta a moszkvai közvélemény képviselőit „Éljen a marxiz­mus—lemnizmus!” „Gyalázat Mao Ce-tung klikkjére!” — kiáltották a moszkvaiak. ESEMÉNYEK PÁRIZS: A Gaudeloupe szigetén lévő Petit-Canel városban tartott község-tanácsi pótválasztáson a kommunista polgármester jelölt vezetésével indult de­mokratikus egységlista fölé­nyesen győzött az UNR-hez tartozó volt polgármester, Ar­mand Albrand parlamenti képviselő listájával szemben. OTTAWA: Novotny csehszlovák köztár­sasági elnök májusban hivata­los látogatást tesz Kanadában. RAWALPINDI: Mohammed Zahir sah, af­gán király kedden hivatalos látogatásra Pakisztánba érke­zett. TUNISZ: Chivu Stoica, a román ál­lamtanács elnöke ötnapos hi­vatalos látogatásának befejez­tével kedden elutazott Tunisz­ból. MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában hivatalos közle­ményt adtak ki, amely szerint ez év február 4-töl 6-ig Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára és Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának meghívására baráti látogatást tett Csehszlovákiá­ban. A látogatás idején Brezs­nyev és Andropov baráti meg­beszéléseket folytatott Anto­nin Novotnyvad, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, Jiri Hendrych-eä, Jozef Lenárt- tal, Bohuslaw Las tovi okával, O takar Simunekkél, Oldrych Cernikkel, a Csehsztovák Kom­munista Párt Központi. Bizott­sága Elnökségének tagjaival, Lubomir Stougallal, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titká­rával. Megvitatták a szovjet— csehszlovák kapcsolatok továb­bi fejlesztésének kérdéseit, a nemzetközi politika és a kom­munista világmozgalom nagy- fontosságú problémáit. A megbeszéléseken Cservo- nyenko prágai szovjet nagykö­vet, az SZKP Központi Bizott­ságának tagja is részt vett Az SZKP és a CSKP vezetői tájékoztatták egymást arról, hogyan folyik országukban a kommunizmus, illetve a szocia­lizmus építése. Megelégedéssel állapították meg, hogy az SZKP és a CSKP megbontha­tatlan testvéri barátsága, a Szovjetunió és Csehszlovákia széles körű politikai, gazdasá­gi és kulturális együttműködé­sőPöklmtt BAKU: Sirin Haszán azerbajdzsán! parasztember 150. születésnap­ját ünnepelte. Vendégeit és az újságírókat kedvenc ételével, magakészítette tejbenfótt bú­zadarával vendégelte meg. Harmadik feleségével, aki het­ven esztendővel fiatalabb nála. jól él. CREMA: Az észak-olaszországi Crema helységben polgári ruhás rend­őrök két csoportja betörőnek nézte egymást és tűzet nyitott. A tűzharcban egy rendőrhad­nagy életét vesztette, két má­sik rendőrtiszt megsebesült. MELBOURNE: Tasmania fővárosában, Ho- bartban elrendelték a szükség­állapotot, miután a külvároso­kat bozóttűz fenyegeti. A tüz- katasztrófában eddig nyolcán lelték halálukat. Mintegy száz lakóház a lángok martaléka lett „mintacsendőrn volt a betörő... BECS (MTI): Kettős életet élt Anton Fetz, a burgenlandi Rudesdorí csendőre. A köztiszteletben ál­ló férfiú, aki 24 éve szolgál a csendőrségnél és kiváló minő­sítése alapján több ízben része­sült jutalomban, az est leszáll­tával betömi Indult. A hely­ség áruházába két év alatt leg­alább húsz alkalommal tört be álkulcsával, nem egyszer egyenruhában. A kétségbeesett tulajdonos egyébként régi is­merősét: Fetzet kérte meg, se­gítsen kinyomozni a tolvajt... A leleplezés végül is a csendőr egy kollégájának sikerült. A há­romgyerekes Fetz — aki, mint töredelmesen bevallotta, nem a maga, hanem két barátnője számára lopott — háromhó­napi börtönt kapott. Á KISZ VII. kongresszusára készülünk A KISZ központi bizottságának 1966. de­cember 20-i határozata alapján 1967. június 29. és július 1. között összeül a KISZ VII. kongresszusa. A mostani kongresszus je­lentőségét különösen aláhúzza az, hogy alig egy félévre a IX. pártkongresszus után ül Ö6Z- sze, amely pártkongresszus behatóan foglal­kozott az egész felnőtt társadalom munkájá­nak értékelése mellett az ifjúságot érintő kér­désekkel is. De jelentős azért is, mert ebben az évben ünnepeljük a KISZ megalakulásának 10. évfordulóját. Megfelelő tapasztalataink vannak az elmúlt 10 évről és a megtett út reá­lis értékelését akarjuk megvitatni a kongresz- szuson, s az ezt megelőző alapszervezeti, já­rási és megyei vezetőségválasztó küldöttérte­kezleteken. Megyei KISZ-bizottságunk 1967. január 5-én megtartott ülésén behatóan elemezte az el­múlt évben végzett munkánkat, a KlSZ-szer- vezetek és KISZ-bizottságok tevékenységét. Azt vizsgáltuk, hogyan sikerült megvalósíta­nunk 1966-os akcióprogramunkat. Főbb megál­lapításunk az, hogy előbbre léptünk a KISZ- szervezetek gazdaságsegítő és politikai nevelő- münkájában, mozgalmas, tartalmas volt a múlt évben a KISZ-szervezetek tevékenysége. Ez erősítette a KISZ szervezeti életét is. Ezen a megyei bizottsági ülésen meghatároztuk azo­kat a legfontosabb feladatokat is, amelyeket tlSZ-szervezeteinknek és bizottságainknak a VII. KISZ-kongresszusra való méltó felkészü­lés érdekében tenniük kell. E bben a hónapban a megye csaknem 600 KISZ-alapszervezete készít akcióprog­ramot, amelyet alapszervezeti taggyűléseken megtárgyalnak és elfogadnak. E programok elsősorban azt tartalmazzák, hogyan ismer­tetik meg és dolgozzák fel a fiatalok töme- .geivel a IX. pártkongresszus anyagát. A fia­talok érzik és tudják, hogy a pártkongresszus határozatai kifejezik az ifjúság érdekeit is. Éppen ezért KISZ-szervezeteink megtanács­kozzák, hogy sajátos eszközeikkel hogyan tud­ják elősegíteni a pártkongresszus határozatai­nak megvalósítását. A KISZ valamennyi ren­dezvényét: taggyűléseket, ifjúsági összejöve­teleket, ifjúsági napokat, a KISZ-oktatást és a KISZ egyéb megmozdulásait is fel kell hasz­nálni a pártkongresszus határozatainak ismer­tetésére, tudatosítására és ezeket ott kell meg­rendezni, ahol a fiatalok tömegei élnek, dol­goznak. A KISZ-kongresszus előkészítésének időszakába esnek az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások, a szakszervezeti, földművesszövetkezeti szervek újjáválasztása, valamint a termelőszövetkezeti kongresszus előkészítése, illetve megtartása. Ez szükséges­sé teszi, hogy a KISZ-szervezetek és -szervek aktívan segítsék elő ezeket a választásokat is. A fiatalok a társadalom minden területén megtalálhatók, ezért a KISZ-szervezeteknek segítséget kell nyújtaniuk a többi szerveknek a küldöttértekezletek, illetve a választások si­keres lebonyolításához. Különösen az ifjú választóikat kell megfele­lően felkészíteni arra, hogy állampolgári kö­telességüket megfelelően gyakorolják. Me­gyénkben több mint 40 000 olyan fiatal van, akik most szavaznak először. Ezeket a helyi tanácsokkal együtt a KISZ-alapszervezetek kö­zösen összehívják. Az úttörők, valamint a KISZ-szervezetek ünnepélyesen köszöntik őket abból az alkalomból, hogy először élnek állam- polgári jogaikkal. Ebben az időszakban a kongresszusra való felkészülés fontos területe a forradalmi ifjúsági napok megrendezése. Március 15, március 21, április 4, a magyar nép történelmének jelentős állomásai. Az 1848-as forradalom és szabadságharc, a Ta­nácsköztársaság, a KISZ fennállásának 10., felszabadulásunk 22. évfordulója mind olyan események, amelyek alkalmasak arra, hogy el­mélyítsük az ifjúság hazafias és internacio­nalista nevelését. M egyeszerte március 21-én rendezzük meg az ifjúgárdisták névadó ünnepségeit és részükre eskütételeket tartunk. Jelentős fel­adatunknak tartjuk a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordulójának megün­neplésére való méltó felkészülést is. Megyénkben ebben az évben a legnagyobb ifjúsági tömegeket foglalkoztató rendezvé­nyünk az országos Gárdonyi Géza diáknapok lesznek, amelyet május hónapban Egerben rendezünk meg négy megye részvételével. E diáknapok alkalmával ifjúsági nagygyűlése­ket, kulturális és sportrendezvényeket, vetél­kedőket szervezünk. Az öntevékenység to­vábbfejlesztésével tovább kívánjuk folytatni a Vádoljuk az imperializmust' politikai ak­ciót! Ebben az időszakban a következő három jelszó szellemében végezzük munkánkat: „Ter­vezzünk, cselekedjünk együtt!”, „Vádoljuk az imperializmust!” Ezek a jelszavak már az el­múlt évben a fiatalok körében nagy vissz­hangra találtak, ezt számtalan eredmény bi­zonyítja. Amellett meghirdettük harmadiknak a “ következő jelszót: „Ne tűrd a közöm­bösséget, szóval és tettel küzdj a közösség érdekeiért.” E jelszó lényege abban van, hogy a fiatalok elsősorban a szervezeti életen be­lül legyenek aktívak, vessék fel a problémá­kat, de ugyanakkor ők is aktívan járuljanak hozzá azok megszüntetéséhez. Ugyanakkor e jelszó azt is kifejezi, hogy minden területen, a gazdasági építőmunkában, az iparban, a mezőgazdaságban és a népgazdaság minden ágában járjanak élen a közösség érdekeiért. E jelszavak szellemében mozgósítjuk a fiata­lokat az ez évi munkára. 1966 decemberében ismét felhívással fordult a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnök­sége és a KISZ központi bizottságának intéző bizottsága a dolgozókhoz, a fiatalokhoz, hogy kapcsolódjanak be a szocialista munkaver­senybe. E versenyfelhíváshoz már eddig is számtalan ifjúsági brigád csatlakozott. Arra törekszünk, hogy a fiatalok munkaverseny- vállalásai a gazdaságpolitikai elvek érvénye­sülését, gazdasági célkitűzéseink megvalósítá­sát szolgálják. Az éves munkaversenyben való részvétel a KISZ VII. kongresszusára való fel­készülés egyik fő területe. Ennek rendeljük alá, ezen belül szervezzük a KISZ termelést segítő mozgalmait. Elő kívánjuk segíteni a KISZ-védnökségben épülő gyöngyös—visontii kombinát építését többek között úgy is, hof# hét végi társadalmi munkaakciókat szerv»> ziink, az igényeknek megfelelően. A mezőgajé* daságban dolgozó fiatalokat mozgósítjuk í’-! telezett szándékai szerint, nem pedig cselekedeteik és lehető­ségeik alapján kell megítélni — mondotta többek között a szenátor. Majd rámutatott: az Egyesült Államokat az egész világon elítélik vietnami be­avatkozása miatt Fulbright hangoztatta, hogy egyetlen eu­rópai szövetséges sem volt haj­landó akár csak jelképes csa­pategységet küldeni Vietnam­ba. Afrikában csak Rhodesia és Dél-Afrika fehér vezetői szimpatizálnak talán az ameri­kai állásponttal, azonban a Fekete-Afrikában szinte egyet­len állam sem támogatja még szóban sem az Egyesült Álla­mokat. Latin-Amerikában el­ítélik vietnami háborúnkat. Ázsiában és a Csendes-óceán térségében csak Ausztrália és Üj-Zéland, ez a két katonailag tőlünk függő állam, valamint a kliens-államok, Thaiföld, Dél-Korea, Tajvan és a Fülöp- szigetek támogatnak bennünket Vietnamban, míg azok az or- ' szágok, amelyekről azt állít­juk, hogy megmentjük őket, nevezetesen India, Pakisztán, Burma és Kambodzsa, egyálta­lán nem hálásak azért, amit értük teszünk — mondotta a szenátor. ŰJ-DELHI: India és Afganisztán köve­teli, hogy a vietnami ellensé­geskedések befejezése felé ve­zető első lépésként az Egyesült Államok feltétel nélkül Szün­tesse be a VDK bombázását — ez derül ki az afganisztáni sah indiai látogatásának befejezté­vel kiadott közös közlemény­ből. A két fél aggodalmát fe­jezi ki a vietnami háború miatt, amely veszélyezteti a világbé­két A Kennedy célzott arra, hogy he­lyeselné a VDK bombázásának felfüggesztését a Hold-újévi fegyverszünet után is és közöl­te, hogy ezzel kapcsolatos vé­leményét kifejtette Johnson el­nöknek is. Az amerikai szenátusban hat szenátor is beszédet mondott, követelve, hogy Johnson elnök adjon parancsot a VDK elleni légitámadások felfüggesztésére a Hold-újév után is. Fulbright szenátor, az ame­rikai szenátus külügyi bizott­ságának elnöke, a Columbia egyetemen mondott beszédet, amelyben élesen támadta a külügyminisztérium vietnami politikáját. Az Egyesült Államok a világ­csendőr szerepét vállalta ma­gára annak az eltorzított dip­lomáciai felfogásnak a jegyé­ben, hogy a nemzeteket felté­WASHINGTON (MTI): Robert Kennedy szenátor, aki nemrég körutat tett Nyu- gat-Európában és tárgyalt ve­zető államférfiakkal, látogatást tett Johnson amerikai elnöknél a Fehér Házban és beszámolt tapasztalatairól. A megbeszélés után Kennedy cáfolta a Newsweek című ame­rikai lap jelentését, amely sze­rint a francia kormányszervek eljuttatták hozzá a VDK állás­pontját a tárgyalások feltéte­leiről. A Newsweek jelentését már cáfolta Mai Van Bo, a VDK párizsi főmegbízottja, va­lamint a francia külügyminisz­térium is. Kennedy az újságíróknak csupán annyit mondott: tájé­koztatta Johnson elnököt arról, miként vélekednek a vietnami íelyzetről Nyugat-Európában. Az AFP jelentése szerint Robert Kennedy tájékoztatta Johnsont nyugat-európai tárgyalásairól se a két ország népeinek alap­vető érdekeit szolgálja, % ál­landóan fejlődik és erősödik. Mindkét fél egyöntetűen megállapította a nézetek tel­jes azonosságait a mai nemzet­közi helyzet, a világot átfogó kommunista és munkásmozga­lom kérdéseit illetően. A felek kifejezésre juttatták, hogy egyöntetűen törekednek az eu­rópai népek békéjének és biz­tonságának megszilárdítására és tovább küzdenek ezért a bukaresti deklaráció elvei alap­ján. Kijelentették, elhatározá­suk, hogy tovább bővítik és mé­lyítik a két párt és a két or­szág testvéri kapcsolatait min­den vonalon, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc érdekében. A megbeszélések a szívé­lyesség és a testvéri barátság légkörében folytak. Hivatalos k8?Teméay Brezsnyev csehszlovákiai látogatásáról durva támadás miatt, amelyet Witold Rodzinski, a Lengyel Népköztársaság pekingi nagy­követe és beosztottjai ellen követtek el. A tüntető tömeg körülfogta a nagykövet kocsiját, fekete festékkel leöntötte, plakátokkal ragasztotta tele, miközben mi­nősíthetetlen durva szitkokkal és fenyegetésekkel halmozták el a nagykövetet Mindez a kínai „rendfenntartó” közegek szeme láttára történt — hang­súlyozza a tiltakozó jegyzék. PEKING: A CTK pekingi tudósit jártak jelentése szerint a kínai kül­ügyminisztérium hétfőn este közölte, hogy „nem szavatol­ható a szovjet állampolgárok biztonsága a nagykövetség te­rületén kívül”. A nagykövet­ség épületét továbbra i6 körül veszi a garázda tömeg. A szov. jet diplomatáknak és tisztvi­selőknek kedden csehszlovákok és lengyelek juttattak élelmet. A hétfői féktelenkedések után a keddre virradó éjjel vi­szonylag nyugodtan telt el. A szovjet embereket a repülőtér­ről visszaszállító autóbusznak, amelyet a megrongált kapu előtt több órán át feltartóztat­tak, csak nagysokára sikerült bejutni a nagykövetség terü­letére. A nagykövetség mun­katársai helyreállították a megrongált kaput. Az uszító kampány kedden újra elkezdő­dött: a déli órákban a közeli utcákat ismét megtöltötték a „tüntető” tömegek. gény" népek összefogását a „gazdag” népek ellen. Világszerte visszatetszést kel­tett az a támadás, amelyet Pe­king a taskenti megállapodás ellen intézett A kínai képviselők durva be­avatkozása számos állam bel- ügyeibe azt eredményezte, hogy néhány ország megszakította diplomáciai viszonyát a Kínai Népköztársasággal, más orszá­gokban pedig figyelmeztették a kínai diplomáciai képvisele­tet, hogy nem fogják eltűrni aknamunkájukat A demagóg antiimperialista jelszavak egyáltalán nem aka­dályozzák meg Kínát abban, hogy rohamosan fejlessze gaz­dasági és egyéb kapcsolatait a tőkés országokkal, miközben mind jobban „leépíti” a szo­cialista országokat. A Kínai Népköztársaság külkereske­delmének jelenleg mindössze 30 százaléka esik a szocialista országokra. Peking élénk ke­reskedelmet bonyolít le ugyan­akkor például az Egyesült Ál­lamokkal Hongkongon, Macaón és Japánon keresztül. Jellem­ző, hogy az Egyesült Államok Hongkonggal folytatott keres­kedelme tíz év alatt több mint nyolcszorosára emelkedett és már 1965-ben elérte az 540 mil­lió dollárt VARSÓ: A lengyel külügyminiszté­rium Varsóban erélyes tiltako­zó jegyzéket nyújtott át a Kí­nai Népköztársaság varsói nagykövetének a példátlanul MOSZKVA (MTI): A Moszkvában megjelenő Agitator, az SZKP KB folyó­irata, legutóbbi számaiban nagy cikket szentelt a Kínai Népe köztársaság külpolitikájának. Általános megjegyzésként a cikk abból indult ki, hogy Mao Ce-tung és csoportja az utóbbi években egyetlen olyan politi­kai kezdeményezést sem tett, amely a szocialista világrend­szer erősítését, a forradalmi erők tömörítését szolgálta vol­na. Ellenkezőleg. A kínai vezetők igyekeztek egymás ellen han­golni a szocialista országokat, hogy a maguk plattformját fo­gadtassák el velük. A fő csa­pást az SZKP és a Szovjetunió ellen irányították, de ismeretes például, hogyan reagáltak Ku­ba magatartására 1965 végén, mikor váratlanul felmondták a rizsszállítási megállapodást, holott tudták, milyen fontos a rizs szerepe a kubai nép éle­tében. A kínai vezetők nemtelen céljaik érdekében — írja az Agitator — a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság érdekeit is sutba dobják. A nemzetközi porondon — mutat rá a szovjet folyóirat — az volt Mao Ce-tung és cso­portjának egyik fő célja, hogy egyes-egyedüli képviselője le­gyen a fiatal, független ázsiai és afrikai országok érdekeinek. A kínai vezetők nem riadtak vissza attól, hogy a „színes­bőrű” népek összefogását hir­dessék a „fehérek”, a „sze­Mao külpolitikai vonala Kína elszigetelődéséhez vezetett Folytatódott a garáxda tömegek féktelenkedése a pekingi sxovjet nagykövetség ellen

Next

/
Thumbnails
Contents