Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-05 / 31. szám

„Tisztelt hölgyeim es uraim: Qtaqip Sndre emlékezetik. Küeneven esztendeje — 1877. február 5-én — született Nagy- aaöllőeőn Nagy Endre (ró és konferanszié, a magyar kabaré megteremtője. Kiagam is illően kívántam ünnepelni ezt az al­kalmat, és előkerestem Nagy Endre egyetlen megmaradt konferanszié-felvételét, a újból meghallgattam csípős-borsos szellemességét, kissé dadogás, emlékezetesen fanyar hang­ját E szavakkal kezdte beszá­molóját első világháborús em­lékeiből: „Tisztelt hölgyeim és araim! Épp előrenyomultunk a Kár­pátokban, azaz lehet, hogy viasza vonultunk. Ha az em­ber úrvezető és nagy pakkal menetei, akkor az előnyomulás ás S visszavonulás között ép­pen csak annyi a különbség, bogy előnyomulásnál nagyon messze marad bátra a kony­ha, visszavonulásnál pedig na­gyon messze szalad előre. De a konyha így is, úgy is mindig Hogyan lett a nagyvárad! „újdondászból“ és „krokistá- ból” konferanszié? Miután te­kintélyes nevet harcolt ki ma­gának a nagyváradi Szabadság szerkesztőségében — abban az időben, amikor Ady Endre Is bontogatta szárnyait a magyar költészetben és ugyancsak Nagyváradon — a vidéki érvé­nyesülés nem elégítette lri Nagy Endrét, és 1907-ben feljött Bu­dapestre. Itt azonban alig si­került gyökeret vernie. Sok küzdelem és nélkülözés után a véletlen állt tehetsége mellé. Történt, hogy Budapesten megnyílt a Bonbonniere-kaba- ré mulató s ennek anyagilag meglehetősen rosszul álló igaz­gatója ajánlatot tett Nagy End­rének: esténként olvasson fel egy-egy novellát a műsor kere­tében. A fiatal író vállalkozott is erre. De nem várt esemény történt. A felolvasást egy jócs­kán felöntött hangulatú, ckve- tetlenkedő néző közbeszólásá­val megzavarta. Igaz, a felol­vasás nem sikerült, de Nagy Endre és a részeg férfi között mulatságos párbeszéd alakult ki, amely óriási sikert aratott Ettől kezdve a Bonbonniere tulajdonosa gondoskodott ar­ról, hogy minden este legyen valaki a nézőtéren, ajd — ha nem is részegen — beleszóljon Nagy Endre fölolvasásába. Ez a párbeszédes formában meg­született színpadi kroki az­után megváltozott. Elmaradt * kötekedő néző, és a szellemes Nagy Endre, mint félszeg kon­feranszié, a napi eseményekhez fűzte mindenkori mondaniva­lóját. A Bonbonniere, mint vállal­kozás végleg megbukott. Nagy Endre kibérelte a mai Bábszín­ház Andrássy üti helyiségét, és 1908. augusztus 29-én megnyi­totta Modem Színpad címmel az első mai érteleimben vett, igazi magyar kabaréit Idézzük fél néhány kedves anekdotával Nagy Endre éle­tének derűs pillanatait Az „erkölcstelen*9 színmű Nagy Endréhez vidéki bará­tai jöttek látogatóba, és termé­szetes, hogy színházba is el­mentek. Az egyik hölgy fel­háborodva mesélte másnap Nagy Endrének: — Borzasztó darabokat ad­nak Pesten! Este láttam egy erkölcstelen, modem darabot, amelyben csupa bűn volt Képzeljed el, egy ember elcsá­bít egy ártatlan leányt, a lány­nak gyermeke születik, és ezt a gyermeket meggyilkolja. Börtönbe került... Nagy Endre kiváncsivá vált: — Igen? — kérdezte. — Es mi ennek a darabnak a címe? A hölgy szendén elpirult: — Faust!... A két nagyváradi Endre Pályl Ede; böngészvén a nagyváradi újságokat a buda­pesti Magyar Szó szerkesztősé­gében, elolvasott egy verset, és megtetszett neki. A költe­mény alatt Ady Endre neve szerepelt A szerkesztő estéjét a Nagymező utoai Müncheni serházban töltötte a tavaszi sör mellett még néhányszor ke­resztül repkedtek fejében az ol­vasott vers sorai, hazament la­feküdt Reggel, mikor feléb­redt elfelejtette Ady Endre nevét ellenben annál jobban emlékezett Nagy Endréére, aki­nek néhány szatirikus tárcá­ját már olvasta ugyancsak a nagyváradi lapokban. Sebtében kiadta az utasítást Zempléni P. Gyulának: — Nagy Endre olyan ver set írt a nagyváradi újságba, bogy Pestre kell őt hozni. Intézd el a kiadóhivatalnál, hogy távira­tilag küldjenek neki tíz forin­tot útiköltségül Pestre. Másnap megérkezett Nagy Endre Ady Endre helyett a Magyar Szó szerkesztőségébe. Pályi csak hetek múlva jött rá a tévedésre, mikor már több­szőr is látta Ady Endre nevét a nagyváradi újságban. Ez a két nagyváradi Endre krónikája... A Szirmai-froees Nagy Endre csak akkor tette le a borospoharat amikor az ügyelő a színpadra szólította, hogy elmondhassa bátor konfe- ranszait. De jócskán íddogál- tak a többiek is, ugratták Szir­mai Albertet — a nemrégiben Amerikában elhunyt világhí­rű magyar zeneszerzőt —, aki a Modem Színpadon a zongora- kíséretet látta el kitűnően, mert Szirmai csak tiszta vizet vagy legjobb esetben szódát ivott Ady Endre egyik este ked­vetlenül érkezett Nagy Endre kabaréjába. A kiszolgálólány udvariasan kínálta: — Egy konyakot mester? A költő lemondóan intett: — Köszönöm, ma nem kérek alkoholt Adjon nekem ki sasz- szony egy Szirmai-fröccsöt A jelenlévők álmélkodtak, de még a lány is csodálkozva kérdezte: — Mi legyen az, mester? — Egy ded szóda, egy deci kútvíz... Új szerző jelentkezik Nagy Endre a büfé polcára könyökölve üldögélt megszo­kott pezsgőfröccse mellett, •mikor egy feltűnően rossz öl- tözékű gyerekifjú lépett hoz­zá, kéziratot vett elő a zsebé­ből, és hebegve mondta, hogy ezt a kis darabot a kabarénak szánta. Ijedten kérdezte, ami­kor Nagy Endre a kéziratot át­vette tőle: — K-kérem... mikor számít­hatok rá, hogy el tetszik olvas­ni? — Ne zavarjon! Hát nem lát­ja, hogy már olvasom! Nagy Endre azonnal végg­el vasta — néhány oldalnyi írás volt az egész — aztán egy da­rabot leszakított a kézirat utol só oldaláról, ceruzával ráírt néhány sort, és átadta az ifjú­nak. Az aggodalmasan fürkész­te Nagy Endre arcát. — Es most mi fog történni? — Semmi se fog történni A kis jelenet nagyon tetszik, és el fogom játszani. A fiú nagyot nyelt, azután némi tétovázás után megkér­dezte: — Bs... mikor számíthatok honoráriumra? — Hisz már a kezAen van! írja alá az utalványt, és a pénz­tárnál vegye fel a pénzét. Ott rögtön kifizetik. Kétszáz koro­na. A gyerekifjú Karinthy Fri­gyes volt. Révész Tibor TÉNAGY SÁNDOR: __ Ag gódás (M. L-nek, a szemklinikára) A színek árnyéka alaktalan és sűrű, urast benne kMUs, a külvilág végtelen út, párlat, suorongó lecsapódás, nyújtod a karod, a mozdulat homályba bénul, jaj, lábad alól fébeugrik a bizonyosság, jaj. kezed dói «■búvik as érintés gyónyóm A fény, fekete vatta, kizárt a világból, as optikai lét rád borult, fekete sátor, élsz kisemmizetten, egyedül magadban, a félelemben megtalált emberi rangban, s nem tudom, amit most tudni kellene: a vigasztalásnak van-e Itt hdye? A sajnálat esetlen állat, üsd d magadtól, agyon tiszták benned a , mennyire fénylik benned ■ amitől a vakság visszaretten: életem, mint fehér bök vfflámlik tétova kezedben. (Csont István (tlnsztrietőja) lébaj. YIGH TIBOR: ti i JANKOVICH FERENC: Mikor felébredek... TÜKÖRBE NÉZŐ Künn zúg, valamit dúdol a széL Zend, surrog a száraz levél — valamit hosszan, bánattal regél. Künn száguld suhan a szél... És én csak most hittem el, hogy megjött a tél s a szélben zokogó fák csapják S szörnyű zenét. Alig bocsátva egy pár bugyborékot, alszik a lápos rétség, ege fáradt. Kezdi a rozsda megkapni a fákat: színeket érlel, esti prücsköt ríkat Tükörben látom magam s a világot. t. Engem is megkapott az őszi rozsda: hajam fehérre, arcomat pirosra, kedvem búbánatosra festi bágyadt titkos ecsettel kotorászva mélyen, más arcképekbe önti át személyeim: parázs tüzemmel melegítve mást — Jobb is nekem, magam ha másban élem: átadva lelkem, vérem áramát — s ahogy hűlök, ti úgy heviiltök át. KARÁCSONYI REZSŐ: Három darab délről 1. Kezembe veszlek, Napnak felmutatlak Alakod rajzolja földre majd a fény Hulló napok közt így emel magasba S tart meg öröknek minden költemény Tarnovó 2. Szavak karátján méretei meg Szerelmed földben rejtőző, régi, vert arany S antik öröklét üdve a jutalma Ki titkát fürkészni örök nyugtalan Neszebár 3. Álmod őrizni lángot gyújtok én Melletted lobog már minden éjjelen S mint sárga olaj füstje régi bronz felett Elleng majd álmodról mind a félelem. Plovdiv G. Bondarenka! VIZESKANCSÓ A vekker kíméletlenül csörömpölt. A férfi kicsit bosz- szúsan nyújtózkodott: nyakon ragadta a nekivadult masinát, egyetlen mozdulattal torkára forrasztotta a hangot, aztán csak úgy a sötétben lelépett a rekamióról és a csizmanadrág­ja után nyúlt Bement a fürdő­szobába, megmosakodott, az­tán hogy a még alvó kisgye­reket föl ne ébressze, lábujj- hegyen kióvakodott a konyhá­ba. A lámpa kora reggeli, hu­nyorgó, morcos fényt hintett az asztalon meg a tűzhelyen tornyosuló mosattam edények garmadájára. Az abroszom tegnapi száraz kemyérhéj, mor­zsa, üres, olajosam csillogó szard iniásdoboz, fonnyadt uborka, laposra facsart citrom­héj, és a le nem törölt citrom­létől lilászöldne színeződött pengéjű, fanyelű kés árválko­dott —- Micsoda szemétdomb! — morogta a férfi és szája szög­letén mély, keserű ránc jelent meg. — Persze, a mosogatás nincs ínyére a feleségének, minden reggel új edényt vesz elő a tejnek, a szennyes meg csak szaporodik. A kora reggel tömörszürke színe lassan megfakult, egy- Ire világosabb lett. A ház még ♦ csendes volt Az órájára né­zett. Hat óra. Valahol a hátsó lakásban, Kedrovéknál ajtó csapódott, s a fáslkamra felől a véletlenül bezárt macska dü­hös nyávogása hallatszott: majd a vaskapuban megcsi- kordult a nehéz kulcs, aztán újra csend lett Cigarettát vett elő. Rágyúj­tott A hosszan kifújt füst az ablaknak ütődött, eleinte go­molyogva, majd egyre jobbam nyújtózkodva elillant a nyitva hagyott kis szellőzőablákom át. Az utcám kocsi zörgött A ko­rán kelő öregasszonyok áruval megrakott kosarait vitte a piacra. — Valahogy nem jól mennek a dolgok. Azelőtt más volt, egészen más. — Leverte a ha­mut cigarettájáról, és mélyet szippantott. —■ Az életük fur­csán kihűlt olyan lett, akár csak ez a mosatlan edényekkel zsúfolt barátságtalan kicsi konyha. Azelőtt nem ilyen volt Irina, a felesége. Törődött ve­le, a gyerekkel, a háztartással, de egy idő óta mindent elha­nyagol, csak a vállát rándítja, lebiggyeszfei a száját. Igaz, hogy amióta a tanácshoz került a kulturális osztályra, több a munkája, hiszen mindenütt akad bőven tennivaló, de még­is. Az a biztos, erő® szál, amely összekötötte őket, mint­ha megroppant volna. Üjabb cigarettára gyújtott. Agyában egymás után bukkan­tak fel az elmúlt hónapok ese­ményei, amelyek kellemetlen, bántó, fájó kis tüskéikkel újra fölingerelték. A külfödi út nyárom egyedül, a kései, gyak­ran éjféli hazajárkál ások, az önálló színházba, klubba járás, az otthoni dolgok elhanyago­lása, a szombat-vasárnapi ki­rándulás a vezetőséggel, ami­kor két napig étel nélkül ma­radtak otthon a kisgyerekkel, mert Irina nem főzött meg előre. Es a vidéki kultúrelő- adás, amikor későn jöttek ha­za, éjfélkor, mondván, hogy defektet kapott a kocsi, és másnap kiderült, hogy már es­te nyolckor otthon voltak. ,,Nemtörődömség, a szeretet hiánya” — gondolta a fiatal férfi, és összeborzongott, mint­ha fázna. Lassan ki világosodott. Már a harmadik cigarettát szívta. Tekintete komoram, kicsit bi­zonytalanul és segélykérőén meredt előre. Érezte, hogy te­hetetlen és tanácstalan, szo­rongó érzés vett rajta erőt. mint nem is olyan régen az is­kolában a tábla előtt, amikor nem tudott megoldani vala­milyen feladatot. — Váljunk el? — döbbent bele a kérdés: Mi lesz a kis­gyerekkel? Csak ő látná kárát. pedig ő semmiről sem tehet. Meg kell próbálni szép szóval, nyugodtan, türelemmel. Igen, így kell tenni. Ez az egyedüli helyes út. Megkönnyebbült a gondolat­tól, a bizakodó öröm átjárta, mint valami erős, tüzes ital jó­tékony melege. Bízott benne, hogy minden jóra fordul, mert szereti, mindannak ellenére, ami történt, most is nagyon szereti Irinát. A konyhaszekrényből kenye­ret vett élő. Levágott egy da­rab szalonnát, a kamrában az üveg aljáról előhalászott egy kövér kovászos uborkát, az egészet szalvétába csavarta és a táskájába tette. Aztán a tűzhelyhez ment, ki­szedte a hamut, begyújtott és a leütött zománcé lábosban vi­zet tett föl melegedni. A tűz lassan, pislákolva égett, a ned­ves gyújtás sziszegve könnye­zett. — Még itt vagy? — kérdez­te a fiatalasszony, ahogy a konyhába lépett. Szempillájált még ott ült az álom, szorosan összefogott pongyolája vállán parányi tollpihe billegett. — Csak hétre megyek — mondta Igor és várakozóan né­zett Irinára. De Irina nem szólt, csak na­gyot ásított, aztán a tükör elé állt és a piros nylonkefével a haját kezdte gondosan fésűje getni. — Azért néha elmosogathaÉJ» nál — szólalt meg a férfi, lé* csit szemrehányó hangon. — Örökösen csak azt fűjo4 te is nyugodtan megcsinál)*-»

Next

/
Thumbnails
Contents