Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
Választási nagygyűlés a Sportcsarnokban imperializmusnál, minden agresszióval és vállvetve küzdünk mindazokkal, akik határainkon kívül, szerte a világon a bókéért, a népek függetlenségéért, barátságáért, egyenjogúságáért küzdenek. Szövetség, barátság és gyümölcsöző együttműködés van a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között. Mi a Szovjetunióban a szocializmus, a haladás, a béke legerősebb támaszát becsüljük, s ebben az évben, mint a világ minden haladó embere és népe, a magyar nép is együtt ünnepli a szovjet néppel az emberiség történetében új, fényes lapot nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 50. évfordulóját. Barátság, együttműködés, érdekeink közössége köt össze bennünket minden szocialista országgal, és bizalommal tölt el bennünket az, hogy a Magyar Népköztársaság is tagja a Varsói Szerződésnek. A Magyar Népköztársaság ma tényezője a nemzetközi életnek saját eredményei alapján, azért, mert szocialista ország, és fokozottabban azért, mert külpolitikája következetes és szorosan együtt halad a szocialista országok népeinek nagy családjával. Külpolitikánk aktív a kapitalista országok viszonylatában is, mert változatlanul hi- vei vagyunk és maradunk a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének. Mi ezt az elvet úgy értelmezzük, hogy ésszerű, ha egy szocialista és egy kapitalista ország között normális államközi kapcsolatok létesülnek, ha kölcsönösen előnyős gazdasági és kulturális csere alakul ki. De a norma a felekre egyformán kö‘e- lező: — békésen egymás mellett élni annyi, mint tiszteletben tartani minden ország területi sérthetetlenségét, minden nép nemzeti függetlenségét, tartózkodni a más országos bel- ü gyeibe való beavatkozástól, tiszteletben tartani minden nép jogát társadalmi rendszerének szabad megválasztásához és tárgyalások útján rendezni a vitás nemzetközi kérdéseket. Kedves Elvtársak! A békés egymás mellett élés elvét manapság a vezető kapitalista államok szóvivői sem támadják, ellenkezőleg, ők is ezt hangoztatják. Ezzel szemben jelenleg a világban olyan eseményeknek vagyunk tanúi, amelyek a legnagyobb éberségre és az erőszakkal való szembeszegülésre késztetik a népeket. Az Amerikai Egyesült Államok költségvetése az idén meghaladja a százmilli- árd dollárt, s ennek ötvenhat százaléka, tehát az amerikai adófizető minden dollárjából ötvenhat cent katonai kiadások fedezésére szolgál. Az USA világszerte katonai támaszpontokat tart fenn, s jelenleg határaitól sok ezer kilométerre barbár háborút folytat a vietnami nép ellcn. Közel félmillió megszálló katonával operál Dél-Vietnam- ban, és naponta agressziót követ el a szuverén Vietnansi Demokratikus Köztársaság ellen. A kínai események az imperialistákat bátorítiák Az Egyesült Államok a vietnami nép ellen elkövetett agresszióval és háborújával kivívta maga ellen az egész világ haladó embereinek felháborodását és elszigetelődött még saját szövetségesei között Is — jelentette ki Kádár János, s hangsúlyozta: a vietnami nép harca igazságos, a világ minden haladó embere velük van, Vietnam sohasem lesz az amerikaiaké, és a népek előbb-utóbb rá fogják az USA-iperializmust kényszeríteni arra, hogy eltávozzék onnan, és érvényesülni fog a vietnami nép elidegeníthetetlen önrendelkezési joga. A nemzetközi helyzetet bonyolítják, az imperialistákat bátorítják, a vietnami nép megsegítését nehezítik a Kínai Népköztársaságban kibontakozott események. Mao elnök és követőinek irányzata nemzetközi síkon már évek óta a kommunista pártok és a szocialista országok egysége ellen, a vietnami nép támogatásának összehangolása t.len lép fel és rágalmazó hadjáratot folytat a szocialista országok és a testvérpártok többsége, különösképpen a Szovjetunió és vezetői ellen. A Kínai Népköztársaságon belül Mao elnök és követői hatalmi harcot folytatnak és le akarnak számolni mindazokkal, akik szembekerültek politikájukkal. Mindez joggal nyugtalanítja és aggodalommal tölti el a világ haladó embereit. A Magyar Szocialista Munkáspárt is sajnálatosnak tartja ezeket az eseményeket. Rokon- szén vet érez a kínai munkásosztály és dolgozó nép iránt. Bízunk abban, hogy a kínai kommunisták végül is leküzdik a kommunizmustól idegen törekvéseket, és helyreáll egységünk a marxizmus—leniniz- mus alapján, a Kínai Népköz- társaság a szocialista forradalom útján halad tovább. Növelni kell a haladás és a béke erőinek egységét 85 Az utóbbi időben a Német Szövetségi Köztársaság kormánya nyilvános állásfoglalásaiban és diplomáciai közlésekben ismételten azt hangoztatta, hogy békés törekvései vannak, s ennek bizonyságául rendezni kívánja kapcsolatait a kelet-európai szocialista országokkal. Mi már a múlt év decemberének első napjaiban, pártunk kongresszusán világosan és nyilvánosan kifejtettük álláspontunkat ebben a kérdésben. Ami a bonni kijelentéseket illeti, a szavak hitelét, mint tudvalevő, a tettek adják meg és támasztják alá. Kedves elvtársak! A nemzetközi helyzet néhány érintett kérdése is mutatja a világban jelenleg meglevő viszonyok bonyolultságát. Semmiféle imperialista erő és agresszió, a haladás erőinek kegyetlen üldözése sem tudta és nem tudja ma sem megakadályozni a történelem törvény- szerű fejlődését. Létrejött a Szovjetunió, a szocializmus világrendszerré vált, a gyarmati rendszer a széthullás állapotában van, az emberiség megállíthatatlanul halad a nemzeti függetlenség, a társadalmi felszabadulás útján. Hogy ez a haladás még gyorsabb legyen, szorosabbra kell vonni sorainkat. növelni kell a szocialista Országok, a haladás és a bíke minden erejének egységét, együttműködését. A Magyar Szocialista Munkáspárt, népi államunk, szocialista elveitől vezéreltetve mindent megtesz ma, és a jövőben is mindent meg fog tenni ennek érdekében. Tisztelt nagygyűlés! Elvtársak! Barátaim! Ez az a politika, amelyhez a választás napján a szavazók bizalmát és támogatását kérjük. Legyen a március 19-i választás felhatalmazás a képviselők és tanácstagok számára, bátorítás, hogy az ország dolgozó népe mögöttük áll. Legyen ez egyben népszavazás pártunk, a Hazafias Népfront politikája és rendszerünk mellett; legyen ez a magyar nép messze hangzó szava a szocializmus igazsága és a béke mellett. Kádár János beszédét a hallgatóság hosszan tartó, nagy tapssal fogadta, majd a nagygyűlés Németh Károly zárszavával véget ért. MpnÜLfOff 3 1967. február 23„ csütörtök Sajnálatos, de ax is előfordul, hogy olyan gazdasági vezetők, akiknek hatáskörükből le kell adni, vonakodva teszik ezt, sőt megtorlással élnek az általuk irányított gazdasági vezetőkkel szemben azért, mert azok a Központi Bizottság, a Minisztertanács általános felhívása alapján már most önálló kezdeményezésekkel vagy elgondolásokkal lépnek fel. Elítélendő az is, ha egyik-másik gazdasági vezető segíti ugyan a jobb és korszerűbb termékek térhódítását, de a fogyasztóra közben nincs tekintettel. Az ipari és mezőgazdasági üzemek, a termelőszövetkezetek vezetői készüljenek fel megfelelően az önállóbb és hatékonyabb gazdálkodás időszakára. Mérjék fel a követelményeket, amelyeknek üzemük eleget kell, hogy tegyen, a népgazdaság és a fogyasztók igényeinek megfelelően. Hasonlóképpen fel kell tárni a birtokukban levő termelőeszközök eddiginél jobb, hatékonyabb kihasználásának lehetőségeit, az úgynevezett belső tartalékokat. Ezt a munkát jól csak úgy végezhetik el a gazdasági vezetők, ha meglátásaikat és elgondolásaikat, a feladatokat megbeszélik munkatársaikkal, a helyi párt-, szak- szervezeti, ifjúsági vezetőkkel, tanácsfunkciomárlusokkal, a munkásokkal, a termelőszövetkezeti tagokkal. A társadalmi szervezetek, a dolgozók támogatása hatalmas alkotó erőt szabadít fel és biztosít a gazdasági vezetők számára, & nélkülözhetetlen a reformmal kapcsolatok feladatok jó megoldásához. Kádár elvtárs itt utalt arra, hogy a gazdasági építőmunka ma a szocialista forradalom előrcvitelének központi kérdése, s ezért a pártszervezeteknek, a tömegszervezeteknek ezután is ennek megfelelően kell azokkal foglalkozni. Hatáskörük és felelősségük e téren a reform bevezetése után növekedni fog, mert az üzemek önállóságának és hatáskörének növekedésével ez együtt jár. Az érdemi befolyásolás lehetősége részükről nagyobb lesz, csökken azoknak a gazdasági ügyeknek a száma, amelyeket „fent” és távol, s növekszik azoknak a száma, amelyeket helyben fognak eldönteni. rendszerünk sit alkotják Városaink, falvaink általános fejlesztése, szépítése és kultúrája a legszorosabban összefügg a tanácsok munkájával. A tanácsok úgynevezett „helyi” munkát végeznek, de munkájuk együttesen nem kis mértékben hat az egész ország arculatára, az egész nép életére. Erre való tekintettel, a gazdaságvezetósi reform egyik lényeges eleme a tanácsok munkájában az önállóság növelése, a hatáskör bővítése gazdasági és nemcsak gazdasági területen. Ezzel kíván kormányzatunk a tanácsokban dolgozók számára is jobb munkafelételeket biztosítani. Népünk támogassa a tanácstag-jelölteket szavazatával, s majd munkájukban is megbecsülésével, mert a közügyek fontos területén vár rájuk nagy és felelősségteljes feladat. Tisztelt nagygyűlés! Kedves élvtársak! Ml békés viszonyok között élünk és választásokra készülünk, abban a meggyőződésben, hogy a választások során népünk jóváhagyja és szavazatával is megerősíti politikai törekvéseinket, a társadalmi célkitűzéseinket, és a választások után megnövekedett erővel dolgozhatunk elérésükért. De ahogy mindenkor, így most is figyelembe kell vennünk a nemzetközi helyzetet. Külpolitikánk tartós és elvi alapokon nyugszik, nem rögtönözhetünk, nem követhetünk ideiglenes és ingadozó, konjunkturális elgondolásokat, mert feladatunk is állandó. Védelmezzük nemzeti függetlenségünket, országunk szuverenitását, népünk szocialista vívmányait és békéjét. Ennek megfelelően harcban állunk az légi elnökre szavaztak, ő azonban a bukott jelölt háborús programját valósi tolta meg, és nincs szó állampolgári egyenjogúságról és a nyomorgók helyzetének megjavításáról sem. Ilyen az ő demokráciájuk. A Hazafias Népfront képviselőjelöltjeinek, ha bejutnak az országgyűlésbe, el kell látniuk majd mindenekelőtt törvényhozói tisztjüket. Választóik elvárják tőlük, hogy emellett szorgalmazzák területük fejlesztését, és szükség esetén emeljenek szót egyes választók közérdekű és indokolt panaszainak orvoslásáért is. Mindezt azonban úgy, hogy sohase feledjék, a legfőbb kötelességük a közügy, a dolgozó nép érdekeinek, a szocializmus és a béke ügyének hű szolgálata az ország házában. Népünk joggal elvárja, hogy a képviselők méltók legyenek a bizalomra. A képviselők pedig legyenek büszkék arra, hogy az eddig ismert legdemokratikusabb rendszerben, szocialista ország parlamentjében a nép ügyét szolgálhatják — jelentette ki Kádár elvtára. ír a dolgozók emelésével A reform előkészítése a minisztériumok, a gazdasági szervek irányítóitól sok és jó munkát kíván a legközelebbi hónapokban. Mint említettem, ezek az elvtáraak túlnyomó többségükben teljes odaadással, a reform megvalósításán dolgoznak. Mégis megemlítem, hogy az 1967-es év beruházásainak elosztásánál az egyes ágazatok, üzemek részéről a szokottnál nagyobb rohamot vezettek új beruházások indításáért. Világos, ők tudták, ez az év az utolsó, amikor még az ágazat, az üzem komoly megterhelése nélkül, „ingyen” lehet beruházáshoz jutni. Az ilyen törekvés a helyzetből következett, s emberileg érthető, de elfogadható nem volt, ezért á Tervhivatal, a kormány Gaz? dasági Bizottsága ezeket a „beruházási rohamokat” a népgazdaság érdekeinek megfelelően megfékezték és szabályozták. A tanácsok sarokpillér« Részben általános agrárpolitikánkból adódóan, s részben a gazdasági reformmal összefüggésben sok fontos állásfoglalás történt a kongresszuson a mezőgazdasággal, a termelő- szövetkezetekkel kapcsolatban. További lépések egyikeként a tavasszal összeül a termelőszövetkezetek országos kongresszusa. Ott majd megtárgyalják, hogyan alakul a termelőszövetkezetek élete, munkája a módosult feltételek között. Az utóbbi időben számos olyan intézkedés történt, amely kedvezőbb feltételeket teremt az eddiginél a termelő- szövetkezetek munkájához. A szorosan vett választási kérdések közül még egyről kívánok szólni — folytatta Kádár elvtárs. — Március 19-én népünk a tanácsokat is újjáválasztja. Mint a jelölések ösz- szesített adatai mutatják, 85 ezer tanácstagot fogunk megválasztani. Már maga a puszta szám is jelzi, hogy közéletünk milyen fontos kérdéséről van szó. A tanácsok, amelyek egyidejűleg néphatalmi, közigazgatási szervek, s bizonyos vonatkozásban tömegszervezetekként is működnek, rendszerünk sarokpilléreit alkotják. Ha az ország gazdasági fejlődéséről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jelentékeny gazdasági működést is kifejtő, s a területi fejlesztés kérdésében még nagyobb szerepet játszó tanácsokat. Ha a dolgozók életkörülményednek javításáról szólunk, nem mellőzhetőek a tanácsok, amelyek a közművek, utak és lakások karbantartásában és sokféle szolgáltatás tekintetében a dolgozó milliók mindennapi problémáival foglalkoznak, Nálunk nincs többpártrendszer, de népuralom, tehát demokrácia van. A Horthy-rendszerben többpártrendszer volt, de nem volt demokrácia, hanem fasiszta diktatúra, és nem a nép képviselői hanem a kapitalisták és a földesurak képviselői ültek a parlamentben. Az Egyesült Államokban úgynevezett polgári demokrácia és többpártrendszer van, a hatalom szerveiben mégis a kiváltságosok, a monopoltőke, a milliárdosok képviselői ülnek, és nem a dolgozók képviselői. Az a körülmény, hogy egy kapitalista országban több párt jelöltjei között választhatnak a szavazók, az esetek többségében egyáltalán nem azt jelenti. hogy többféle politika között választhatnának. Elnézést, de erre megint csak az Egyesült Államok nyújtja a leg- szemléltetőbb példát. A legutóbbi elnökválasztás során az Egyesült Államok jelenlegi elnöke békeszólamokkal, az állampolgári egyenlőség érvényesítésének programjával, a nyomor elleni harc programjával lépett fél a háborús uszító Goldwater ellenpárti jelölttel szemben. A választék a jelenépítése együtt ja tlának rendszeres megteremtődnek. Ez függ a vezetéstől, de nem kisebb mértékben a dolgozók, munkások, parasztok, mérnökök, tudományos kutatók munkájától, s annak hatékonyságától. Választásainkra egyébként sem az ígérgetések a jellemzőek, de ezt az alkalmat is fel kell használnunk arra, hogy erősítsük annak felismerését, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermelünk, és egyének is, csoportok Is annak mértékében jelentkezhetnek igényeikkel a közös asztalnál, amilyen mértékben maguk is hozzájárulnak annak megtérítéséhez. A továbbiakban Kádár János a gazdaságirányítási reform bevezetésének előkészítéséről beszélt. Meggvőződésünk, hogy a reform előreviszl a szocializrtius ügyét és előreviszi nemzeti fejlődésünket. Fokozatosan kell tömünk a fejlettség magasabb szintjei felé, emelnünk kell hazánk szerepét és rangját a világgazdaságban. Ennek útja a műszaki fejlődés, a termelékenység, a jövedelmezőség energikusabb növelése. A reformmal kapcsolatos felvilágosító munka eredményeképp annak alapeszméje mind nagyobb megértésre, és mind szélesebb támogatásra talál. Ahogy minden új és nagy dolognál történni szokott, kezdetben a legkülönbözőbc félreértések és félremagyarázások is adódtak. Az ellenség, annak nyugati hírmagyarázói, a „kapitalista gazdálkodás elemeinek felújításáról” a gazdasági vezetők tömeges elbocsáj- tásáról, munkanélküliségről és hasonlókról fecsegtek. Eükségletnek cell termelni A gazdasági munkát közvetlenül irányító emberek az ed- diginéil lényegesen nagyobb mértékben végezhetnek ezután valóban alkotómunkát, a termelőmunkát végzőknél pedig a szocialista bérezési elv hatékonyabban fog érvényesülni. Ez azt jelenti, hogy a biztosított alapbérnél több kereset jut azoknak, akik többet adnak munkájukkal a társadalomnak. A dolgozni akaró, a munkában helytálló gazdasági vezetőnek, munkásnak, parasztnak, alkalmazottnak, dolgozóink óriási többségének előnyösebb lesz a helyzete a gazdasági reform bevezetését követően. Hogy akadnak olyan emberek is a különböző területeken, akiket ezek a kilátások nem nyugtatnak meg teljesen? Erre én azt mondom, ez nem is baj. Éppen ellenkezőleg. Nagyon egészséges dolog lesz az, és az illetőknek maguknak is jót tesz, ha nyugtalankodnak azok a kevesek, akik eddig a becsületesen dolgozók rovására, a munka imitálásával akartak, és sajnos, sok esetben, tudtak is élni és boldogulni. (Folytatás az I. oldalról) lasztásnál is több jelölt állítását. Az egyéni választókerület magával hozza — ez már a mostani jelöléseknél is így alakult —, hogy csökken a központi és növekszik a helyi képviselőjelöltek száma. Most, az előzőkhöz képest, kevesebb a képviselőnek ajánlott miniszter és más vezető funkcionárius. Ez elősegíti — és ez a célja is hogy növekedjék az ország- gyűlés ellenőrzése a kormány és az egyes minisztériumok ügyviteli munkája felett. A képviselőjelöléseknél kevesebb, a tanácstagoknál több esetben került sor egyazon kerületben második jelölt ajánlására és elfogadására. A jelöltek, a második jelöltek Is, kivétel nélkül a Hazafias Népfront programjával léptek fel és indulnak a választáson. A szocializmus ellenségei ezt természetesen kifogásolják, mondván, nem igazi demokrácia az, ahol nincs több párt és a jelöltek azonos programmal lépnek fel. Ezzel az állásponttal könnyen tudunk vitázni. A demokrácia szó eredeti értelmezése és jelentése szerint népuralmat jelent A szocializmus életszínvoru Kádár János ezután visszapillantást nyújtott az elmúlt évtized gazdasági fejlődésére, eredményeire. Majd hangsúlyozta: a szocialista társadalom építési programjának, így választási programunknak is fontos része a harmadik ötéves terv, amely az ipari termelés 32—36 százalékos, a mezőgazdasági termelés tizenhárom-tizenöt százalékos, a reáljövedelem tízennégy-tízen- hat százalékos növelését irányozza elő. A harmadik ötéves terv első éve, az 1966-os népgazdasági terv kedvező eredményekkel zárult. Az ipari termelés hét százalékkal, a mezőgazdasági termelés több mint öt százalékkal, a nemzeti jövedelem hat százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az ip^iri termelés növekedésének 60 százaléka a termelékenység növekedéséből származott. A munkások és alkalmazottak átlagkeresete négy és fél százalékkal emelkedett. A múlt év eredményei alapján az állami iparban az idén körülbelül száznegyvenmillió forinttal nagyobb nyereségrészesedést fizetnek ki, mint tavaly. A szövetkezeti parasztság személyi jövedelme — a termeléssel arányosan — szintén növekedett. Az életszínvonal emelkedésének kérdését a legnagyobb felelősséggel kell mindenkor kezelni. Nemcsak valljuk, de a gyakorlat igazolja nálunk, hogy a szocializmus építése együtt jár a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Erre mindig akkor kerül sor, amikor a termelés növekedésével, a gazdaságosság javításával a feltételek A lényeges s: megfelelően I Ezzel szemben az igazság az, hogy a gazdaságvezetési reform a szocialista tervgazdálkodásnak az új követelményeknek megfelelő továbbfejlesztése. A népgazdaság tervszerű fejlesztését az eddiginél lényegesen kisebb mértékben központi utasítással és nagyobb mértékben közgazdasági, gazdasági eszközökkel fogjuk biztosítani. Éppen a rendelkezésre álló termelési eszközök hatékonyabb kihasználása érdekében növelni kell a termelő ipari és mezőgazdasági üzemek önállóságát, az eddiginél nagyobb szerepet kell biztosítani a kereslet és kínálat, a piac szabályozó szerepének Más szóval, teljes mértékben a tényleges szükségletnek megfelelően kell termelni. Az általános kilátásokat illetően a fejlődést meghatározza maga a III. ötéves terv. A tervben mind a termelőeszközök. mind a fogyasztás és életszínvonal növelését irányoztuk elő, és végrehajtása a (jelenleginél nem kevesebb, hanem több munkaerő beállítást igényli a népgazdaságban.