Heves Megyei Népújság, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

I

Római karnevál

HVBAY-ŐSBEMVTATÓ EGERBEN

lomra. Marad tehát a „XX. század első felének polgári színésznő-otthona”, a múzeum, Margit egykori lakása. A megtört és hitét vesztett író itt kap új erőt és reményt, alkotói hitet és biztatást, de itt tudja meg Margit is, hogy az egész csak szemfényvesztés volt. Ám, ha csak pillanatokra is, de megcsillan benne az élet és az alkotás reménye, nincs kedve, nem akar már meghalni, élni akar, mert e római karneválon éppen az író hirdette ki győztesnek: nagy színésznőnek^

4.

zá kell tenni, hogy nehézzé, de nem nehézkessé; odafigyelésre késztet nyelve és szerkesztési módszere, de nem untat; hogy nagyszerű szereplehetőségeket nyújt a sokoldalú emberábrá- zoláshoz, bár kétségtelen, hogy a „ziccer-szerepek” miatt magában hordja az alakítások sablonjának, rutinírozottságá- nak veszélyét is.

De hát ez már nem az író dolga.

1.

Ügy két-háromszáz esztendővel ezelőtt szokás volt Rómában, hogy a karnevál idején versenyt rendeztek a sánták, vakok, inaszakadtak és egyéb nyomorultak között. Mivel a tét nem is akármilyen összeg volt, néha egészen meglepő és nagy eredményeket hoztak ezek a versenyek. Rettenetes látvány lehetett nézni, hogyan vergődnek egymást taszigálva, hörögve, kínlódva a versenyző nyomorultak. A római előkelőség, de gondolom a nép is, fet- rengő nevetéssel nyugtázta ezt a keserű komédiát. A nyomorultak számára azonban korántsem volt az! A győzelem végtére is kiemelkedést jelentett — úgy érezhette — a nyomorultak társadalmából; a győzelem visszaadta hitét önmagába; a győzelem az emberi roncsból esetleg újra embert faragott, — a roncsban.

Ne ítéljünk tehát könnyen’«és megvető felháborodással.

Állítólag megtörtént, hogy több évekkel ezelőtt átutazott hazánkon egy nagy író, aki nagy forradalmár is volt és ezzel együtt: nagy ember. Ma már megítélni is nehéz, hogy írónak volt-e nagy, vagy forradalmárnak. Embernek mindenesetre nagy. Az író egyik darabját — megtisztelés és bizonyos félrevezetésképpen is — gyorsan elővette egy színház és vele együtt elővette azokat a színészeket, akik e pálya roncsai, páriái voltak már. Kaptak egy napot, hogy próbáljanak, s kapott a vendég néhány órát, hogy végigtekintse azt a próbát, amelyet soha nem követett a bemutató.

A próba állítólag remekül sikerült, a vendég mély megelégedéssel távozott, s e „karnevál” után a pályáról már régen kiöregedett vagy tehetséggel soha nem bírt, avagy az állandó részegség miatt eltanácsolt egykori színészroncsok visszasüllyedtek a színpad karneváli fényeiből a hétköznapi élet szürke és számukra nyomorult egyhangúságába.

Egy napig boldog volt egy író, egy napig boldog volt, ember volt, mert megint színész lehetett, néhány emberi roncs. Kegyetlenség volt, embertelenség, hazugság? De hiszen néhány órás boldogságot kaptak azok. akik már a boldogság ízét is régen elfelejtették.

Ne ítéljünk tehát , könnyen

megvető felháborodással.

is van ereje és hite, hogy mást is magával ragadjon. Erről, de nemcsak erről szól a keserű komédia. Hubay Miklós moralizáló önvizsgálattal próbálja kutatni új darabjában azokat az általános és ezen belül korunkra is jellemző társadalmi és humanisztikus kapcsolatokat, amelyeknek a kölcsönös megbecsülés,' a bizalom az alapja, azokat az örök, de éppen korunkban megújhodó és reális tartalmat kapó emberi vonásokat, amelyek nyomán meg- és visszaszerezheti hitét önmagában, az emberségében megsértett és kitaszított ember.

Nem a „színésziről szól ez a komédia, aki rajongásig szereti hivatását, hanem korunk és társadalmunk emberéről, legalábbis alkotni akaró embé- réről, akit a legmélyebbről is a legmagasabbra tud ragadni annak lehetősége, ha tehet valamit, ha úgy érzi, valahol, valamiben szükség van még rá. Ez a mélységes humanizmus, aa emberbe vetett hit adja meg az alapmotívumát a Római karneválnak.

3.

Nem könnyű darab Hubay Miklósé. Nem könnyű, mert nem egyszerűen egy színésznő mindig izgalmas, az átlagember, a nézőtéren ülő ember számára érdekes emberi történetét viszi a színre. Többet, mélyebbet, általánosabbat és ezzel együtt nagyon is konkrét mondanivalót hordoz .legújabb alkotása. De nem könnyű azért sem, mert bravúros színpadismerete, a színészek számára élményt nyújtó szerepalkotó készsége mellett ebben a drámában többszörös áttétellel juthatunk a dolgok lényegéig,

Érezhette ezt jómaga is. Ezért lép színre, pontosabban a színpad előterébe a narrátort is alakító színházigazgató, hogy már jó előre summázza az írói szándékot, ezért lép ki a játékból néhányszor, és nem utolsósorban azért fejeződik be a keserű komédia a narrátor szavaival. A Római karnevál az első gondolati szint, mögötte az egykor állítólag megtörtént sztori hozza ember- és korközeibe e játékot, hogy nyomában és segítségével bontakozzék ki az írói szándék, jussunk el az eszmei alapállásig.

És talán nehézzé teszi e darabot az a tény is, hogy a pergő dialógusok helyett nagy lélegzetű monológok nemesen metszett építőkockáiból nyer formát a játék. Ám rögtön hozNem vállalkozom jóslásokra. Az idő majd eldönti, hogy mi a maradandó, időtálló igazán Hubay Miklós keserű komédiájában. Egy dologban azonban kockáztatni merem a jósok keserű komédiájának veszélyét: nem válik be jóslatuk és nevetségesek lesznek. Nos, azt hiszem, minden színésznő, de színész számára is kedves és kedvelt, mindig emlékezetes szerepek lesznek Margit, Aprószenti vagy éppen Lábán alakjai.

Önmagukat adni, hogy általában az emberről szóljanak, — lehet-e kedvesebb?

6.

Nyilassy Judit Jászai-díjast érte — és nem méltatlanul — az a megtisztelő feladat, hogy új magyar dráma születésében segédkezhessen, hogy részese legyen a Római karnevál, az író és közönsége találkozásának. Ezt a találkozást korrekt. módon, mértéktartó ízléssel, a belső drámai egyensúly magabiztos megteremtésével tette emlékezetessé a rendező. Nagy része van abban, hogy az írói mondanivaló végtére is világosan és egyértelműen bontakozott ki a színen, hogy az ilyen szituációkban veszélyesen kísértő teatralitást biztos kézzel rekesztette ki a színpadról szóló színpadi világból.

Talán a dráma ritmusa lehetne frissebb, pergőbb, elemeiben szó szerint is komedi- kusabb, s ezáltal közvetlenebbre hangolt, — az írói szándék ég a nézők kapcsolatának szorosabb ötvözéséhez.

Egy kiforrott egyéniségű és vitáin felül jelentős kvalitású színésznő és egy nagy szerep szerencsés találkozása: ez Kovács Mária Jászai-díjas Mar- gitja. Mennyi buktató van pedig egy ilyen, úgynevezett „ziccer”-szerepben, amikor a színésznő színésznőt alakíthat. Teátrális pózok, megszokott szakmai sémák, ha alkalom van rá, és adatik ehhez kellő művészi intelligencia, akkor fintor és finom gúny a színészi hivatás és a közönség felé... És még mennyi olcsó, de kétségkívül hatásos lehetőség. Kovács Mária azonban nem színésznőt, hanem embert, élni, alkotni akaró embert vitt színre —• aki „véletlenül” éppen színésznő. Nagy monológjainak tiszta, friss nyelve, e monológok belső történéseinek felbontása, játékának magabiztos, mélyen átélt jellege emlékezetes marad.

Somló Ferenc Jászai-díjas Aprószentije elsősorban e figura karakterisztikus jellegét domborította ki, fanyar derűt árasztva, mindenkor magabiztos egyensúlyban tartva e figura tragikus és komikus elemeit. Ahogyan a vallási téboly hitvitázó — és rendkívülien buta, naív — figurájából egyik pillanatból a másikra átcsap valamiféle rabelais-i alakká, meghökkentő és egyben magával ragadó is.

Náday Pál Terestyéni színházigazgatója és narrátora érdekes belső ellentmondás hordozója. A narrátor ma beszél, ma meséli el az egykori történetet, hogy a következő lépéssel szó szerint is visszalépjen hosszú éveket. Nem könnyű feladat a kétféle idő, a kétféle játék, és az eltelt évek érzékeltetésére a kétféle stílus is. Mint színházigazgató, jobbnak és hitelesebbnek látszott, mint narrátor; az előbbiben fölényesen fanyar magabiztossága ragadott meg, az utóbbiban helyenként mintha szentimentálisnak tűnt volna.

Farkas Endre írója szürkébb volt a szerep adta lehetőségekhez képest. Ebben minden bizonnyal szerepe volt annak a visszafojtott játékstílusnak, amely mintha távol állna egyéniségétől. Ennek ellenére alakítását hitelesnek fogadhatjuk el. Koppány Miklós kitűnő karaktert formált Lábán titkár figurájából. Az ősbemutató többi szereplői — Csikós Sándor, Zoltán Sára, Somló Mária — hozzájárultak a Római karnevál sikeréhez.

Wegenast Róbert díszletei hangulatteremtő erejűek és az első rész bravúros egyszerűségével méltó keretet biztosítanak a játékhoz. Kalmár Katalin jelmezei karakterisztikusan egészítették ki, hangsúlyozták a figurák jellem- és életvilágát

7.

Mindig ünnep, ha új magyar drámát köszönthet néző és kritikus. Mindig ünnep, elfogódottság és talán egy kicsit elfogultság is, amely — talán helytelenül? — arra készteti az embert, hogy egy lényegében sikeres alkotás értékítéleténél ne bocsátkozzék végtére is nem jelentős írói, dramaturgiai hibák elemzésébe. Az öröm nagyobb annál, hogy új magyar drámát avathattunk, mint az indíték, hogy e dráma itt-ott vitatható pontjait boncolgassuk. És' kettős is ez az öröm. A Gárdonyi Színház nemes szándékának megvalósítása, hogy ösztönzője és alkotóműhelye lesz a magyar színpadirodalom fejlődésének és e vállalkozás eredménye: minden ok adva van, hogy végeredményben is elégedettek legyünk.

E „keserű komédiáinak” azért is édes az íze.

Gyurkő Géza

Ez a római karnevál játszódik le Hubay Miklós új darabjában, amelynek szimbolikus címe mögött, a két alapötletre, a történelmi és történeti szituációra építve lymtia ki a szerző a „karneváli” nyomorultak emberré válását. Olvan" emberré, akinek ísv még urra

mmM

1967. január 8., vasárnap

Margit, a páholynyitogatóvá degradálódott egykori színésznő, meghalni készül. Nemcsak teste, de kétségkívül színészete, vagy még inkább a színészete iránti bizalom felett is eljárt az idő. Senki és semm ő, akit már csak arra tartanak érdemesnek, hogy kinyissa a páholy ajtaját, de arra már nem, hogy köszönését fogadják, arra meg legkevésbé sem, hogy bekopogtató éhségét ebéddel is honorálják. Egyetlen macskája is elhagyta, nem bírta a padlásszoba éhező világát, s vele együtt eltűnt az utolsó illúzió is, hogy egyáltalán kell még valakinek, számít valaki rá. Éhen akar halni, az .annyiszor felfedezett volt színésznő, hogy még egyszer felfedezzék — a holttestét.

Aprószenti, a nagyevő, vallási tébolyhoz menekülő, de ebben a tébolyban mégis valahogyan reális, volt színész, akinek múzeumőri „beosztása” valamiféle feladatot, emberi relációt jelent, nos, ez a színész keresi fel és próbálja rábeszélni az életre, illetőleg legalább a valláshoz méltó halálra. Margit azonban nem hajlandó a „krisztusi” halálért úgy megtisztulni, hogy feladja érte örök szerelmét a színpad iránt. Ügy akar meghalni, mint színésznő, akit cserbenhagyott hűtlen, kedvese: a hivatása.

Ekkor tör be hozzá Terestyéni színházigazgató, elválaszthatatlan talpnyaló.jával, lóbánnal, a titkárral és egy nagy szerepet ajánl fel a számára. Az imént még hatni akaió színésznő már mindenre kész. csak éppen a halálra nmn: élni akar, szelepet formálni, és a m'.snapi' tnlá'kozója után beszélni az íróval, hogy megismerje darabját és íróját. A beszélgetés nem történhet meg Margit padlásszobájában. Ez lehetetlen, rögtön kiderülne, hogy az utóbbi időkben hitét vesztett írót most is és itt is becsapták, ahol még úgy vélte, minden oka megvan a bizaJóbai-regényeh Ilimen

Egy magyar nábob - Kárpáihj Zoltán

RITKÁN FIGYEL FEL a

magyar közönség ennyire egy- egy filmre. Ez a fokozott «érdeklődés teljesen indokolt, mert a magyar filmek .sorában ez a kétrészes, — divatos szóval élve — szuperprodukció rangos helyet foglal el.

Jókait az évtizedek óta megfogalmazott jéUemzós szerint a nagy magyar mesemondónak tartják. Ez s jelzőkből álló jellemzés azonban nem teljes és nem igaz így. A kor divatja szerint romantikus hősei vagy égből szállott angyalok vagy szénfekete, nokolról kelt ördögök. E mesélési túlzás és romantikus jellemzés mögött azonban sok-sok történelmi igazság felismerése világít. Ahogyan a múlt század ötvenes éveiben a trag'kus magj'ar előidők után (Török világ Magyarországon). Jókai figyelme a 48 as forradalmat megelőző kor emberei felé for. dúl, az már a valóság és az igazság felmutatásának szándékából fakad. Krónikát ír. eseményeket, amelyek vizsgálják, — vizsgáztat.iá.k a reformkori embereket. Családok sorsát és egyéni tragédiákat bonyolít, sző mesévé, színes tablóvá Jókai képzelete, de úgy tűnik, hogy a romantika megbocsátható túlzásai megett mindig kemény ítélet is őrt áll: a magyar nemesség hibáit úay sorolja fel, hogy kétséget nem hagy a százados bajok okairól. Nem véletlen tehát, ha a Jókai-regények, az azokban megörökített családi somok, tragédiák nemes;* olvasásra késztetik a közönséget. de a f'lna művészeit« arra is, bogv kénekben fejezzék ki azt. amit Jókai a magvar rrúRbéi megmentett írásaiban tanulságul ad az utókor sz^r^ra.

JÖKAT REGÉNYEI ma is olvasottak. népszerűek, s ezért nem volt könnyű a film írójának, rendezőiének az olvasók képzeletével versenyre

kelni. A forgatókönyv szerzője, Erdődy János a két regényből a képpé varázsolható történelmet emelte ki, azt az eseménysort, amely egyúttal jellemez is. A párbeszédek lecsiszoltak, máj nyelven szólnak, érdekesek.

Várkonyi Zoltán, a film rendezője ismét bebizonyította, hogy a történelmi témák, a magyar múlt megeleveníté- se igazi feladat az ő rendezői szándékai számára. Kitűnő szereposztással, a jellemábrázolás igen széles skáláját szólaltatja meg, a legtöbb esetben százszázalékos illúziót ad az olvasóban élő Jókai-hősök- ről. A néző meglepetve veszi észre, mennyi színhelyen lejátszódó történetben, az epikusán szétfolyó események között a rendező kemény rendet csinál és harmóniát teremt. Többek között azzal :s, hogy a színészek játékát feszesre fogja. Csak annyi történik minden jelenetben, amennyi a kor, a hősök és a szituáció megértéséhez szükséges. A kétrészes, méreteiben is, s eseményeiben is mozaik- rendszerből álló filmben csak a sorsukkal játszó hősök fogják egybe az előttük lepergő és sokszor tablószerűen bemutatott eseményeket , Mégis élmény ez a film. mert a néző érdeklődését lekötik a színes tájak, a többször is megjelenő mulatozás forgataga, a bál, a pünkösdi népünnepély, a színes kosztümök, főúri kastélyaink képsora. A rendező azonban veszít biztonságából, amikor a párizsi utcarészletet vagy éppen a párizsi NotraDame székesegyházat kell a néző elé hozni. A külső felvételekben néhol adós marad a film, de már korántsem any- nyira, mint« korábbi történelmi fiin-ioinkben.

KÜLÖN KELL SZÜLNÜNK arról a kosztümökben megnyilvánuló jellemzésről, amelyet Várkonyi Zoltán elsőrangúan óid meg.

A korhű jelmezek egyszerűsége vagy bonyolultsága, rafi- náltsága mellett fontos hangsúlyt kap a ruhák színe. A párbajhős Dobroni bíborvörös mellényt hord, Kárpáthy János egyszerű ünnepi ruhája már polgárias, nem is 'arisztokrata öltözék. Amikor egy útszóli csárdában együtt mulat „vegyes udvartartásával”, semmiben sem különböző k ivócimboráitól. Mayerné és lányai a romlottság és pacsuli- ság édeskés színeit hordják. Ugyanaz a szobabelső más hangulatot áraszt sötéten átszűrt fényben, amikor Fanny meghal és megint mást, amikor Szentirmay a tizennyolc éves Kárpáthy Zoltánt Visszahozza anyja emlékei közé.

A színek, a színhelyek, a ruhák rendezői kavalkádja mellett elsősorban a színészi játék az, amiben a néző gyönyörködhet Nincsenek nagy gesztusok, a rendező mindenkit megóv a romantika csábításaitól.

Besennyei Ferenc magyar nábobja egy korszakot jellemez, annak minden szertelenségé vei, a nemesi élet és a sárba süppedt ország, az elmaradottság teljes céltalanságával Ahogyan tobzódik, ajiogyan gazdagsága és hatalma miatt odaveti az alkut a csárda felgyújtására, — emlékezetes pillanatok. Ez az ember nem tud mit kezdeni magával s amikor már lenne célja életének, késő. Erős tölgy, áld ereje tudatában és az általa igaznak vélt erkölcsi normák szerint őszi mén és egyenesen csele’ « zik.

MINDENNEK AZ ELLENTÉTE Kárpáthy Abellinó szerepében Darvas Iván. Ez a kitűnő jellemjzíiiész franciásan finom mozdulatokkal és az arc alamuszi váltásaival akkor is jellem felen ségről vall, amisor köszön.

Latinovits Zoltán Szentármayja külön színfolt ebben a tarka szőttesben. Kemény, hallgatag és tettre termett Bitskey Tibor kis Miskája, figurában és jellemzésben telitalálat.

Ruttkai Éva alakítja Eszéki Flórát, egyszerűen, visszafogottan játssza úgy ahogyan egy nagy ember felesége, nagylelkűen és finoman elviseli a nagy fény árnyékát.

Sulyok Mária Mayeméja piég a kitűnő alakítás sorból is kiemelkedik. Ahogyan „be- imádkozza” magát Farmyhoz és az éjszakai párbeszéd, 4 képmutatás és „színészkedés” magasiskolája.

Várkonyi Zoltán színésznek is elsőrangú ebben a filmben. A sötét üzletek ügyvédje, aki nem nézi azokat, akikkel játszik, csak azt, amit elérni kíván. Eszközeiben nem válogatós, csak kifejezéseken töri néha a felét, mert azokra vigyázni kell.

A fiatal Kárpáthy Zoltánt Kovács István eleveníti meg. szürkébb környezeténél, míg a Katinkát alakító Venczel Vera gyermekes bája érvényesül.

Básti Lajos, Kovács Károly, Tordai Teri, Major Tamás• Szemere Vera, Halász Jutka- Pap Éva, Makláry Zoltán járulnak még hozzá a sikerhez kitűnően megformál •. ep'zód- szereneikben.

Hildebrand István elsőrangú operatőri munkát végzett. Neki nem róható fed, hogy a párizsi környezetből nem tudja kihozni a valóságot. A hazai kastélyok világát művészettörténeti tanulmánynak beillő részletesség vei és finomsággal n-ökítí meg.

A FILMHEZ FARKAS FERENC írt zenét. Tüzes, pattogós ritmusai a mulatozási jelenetben jól érvényesülnek. A

mnségsiker igazolja a vál lalkozást és azt. hogy Jókai több a „nagy magyar mesemondó” közhellyé vá’t fogalmánál (farkas)

I