Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
igény és szükség az ateista nevelésben Egy pedagógus mondta: „Az egyik osztályfőnöki órán kérdéseket adtam fel diákjaimnak, • ők írásban adták meg válaszukat. őszinte és nyílt válaszokat akartam, ezért is mondtam nekik mindjárt az elején, hogy a nevet aláírni nem kötelező. Az egyik kérdés így szólt: Szoktál-e templomba járni? Meglepő, megdöbbentő válaszokat kaptam. Legjobban az osztály első tanulójának válasza lepett meg, az apja kommunista, vezető, s a fiú is vezetőségi tag az iskolai KISZ- ben. Azt írta a kérdésre, a nevét is odabiggyesztve a papírra, hogy szeret a templomban időzni, mert az áhitatos hangulat lenyűgözi. Na, tessék, 88)61 jón hozzá!” Csak annyit szóltam, a pedagógusnak újabb meglepetést és megdöbbenést okozva: „ön szerint nem lenyűgöző?” A történet, a példa csak ízlelet abból a problémakörből, amely a világnézeti nevelés formáin, módszerein változtatásokat követel. A pedagógus által felpanaszolt fiatalembert nem ismerem, annyit tudok róla, hogy kitűnő tanuló, s tizenhét éves. Ám meggyőződésem, hogy nem vallásos érzelmektől, nem idealista világszemlélettől vezéreltetve lépi át a templom küszöbét, hanem egészen más viszi oda... Gyermekkoromban olyan iskolába jártam, ahol a tanítási napot egyházi ima nyitotta és zárta; majd az egyházi imát átírták és állami imának keresztelték. Tapasztalataim az ifjúság világnézeti nevelésének eddigi szakaszairól, személyes jellegűek. Jó ideig a fő törekvés az volt, hogy a korábban kötelező hittanórákon és a szülői, családi körben szerzett vallásos ismereteket cáfolják, semlegesítsék, hogy a dialektikus gondolkodásra megtanítsanak és azt elmélyítsék a fiatalokban. Aztán elmaradtak a cáfolatok, mondván, ezek a fiatalok már a mi rendszerünk, társadalmunk neveltjei, s minek hadakozni a vallás ellen, ezzel csak felcsigázzák, a vallás felé fordítanák érdeklődésüket. Ennél a kényelmességi szakasznál tartunk ma. Mert azt vallani, hogy az ateista nevelés feladatai kisebbek és jelentéktelenebbek ma, mint voltak tíz évvel előbb — ez csak a kényelmesek álláspontja lehet A pedagógusok körében jő néhányan a kényelmesség, s méginkább az óvatosság útját választják a vallásellenes agitáció helyett. Egy diák, olvasva Kodolányi „Égő csipkebokor”-át, magyar- órán tanárától próbált érdeklődni, Mózesről. „A kötelező olvasmányok nem smakkolnak, mi?! Inkább mást bújsz. Jobb lenne, ha ... mert, ha ...” — mondta a tanár, ahelyett, hogy válaszolt volna a diák kérdéseire. És előfordult olyan is már, hogy a fiatalok azt tudakolták okítéáktól: miként van az, hogy neves atomtudósok, orvosok hívők? — és olyan ügyeskedéssel kerülték ki a kérdezettek a válaszadást, hogy ettől most sokkal fontosabb ez és ez, meg az és az. Sok-sok jelentésbe« olvastam már airról, hogy ebben és ebben az iskolában a pedagógusok ideológiai képzése ilyen és ilyen sikerrel, eredményesen halad. A nevelői gyakorlat során a tanultakat, az újabb ismereteket tovább adják tanítványaiknak, részletesen elmagyarázzák az anyagelvűség lényegét, a természet és társadalom törvényszerűségeit stb. — s e téren nem is érheti őket semmi vád, kifogás. Más a helyzet a kényes kérdésekkel, amelyek fejtegetésére, bővebb magyarázatára rendszerint alig vagy egyáltalán nem vállalkoznak. Tartanak attól, hogy a fiatalok félreérthetik magyarázataikat, tartanak attól, hogy a kényes kérdések taglalásával önmagukat is kényes helyzetbe hozhatják. És tartanak azért is, mert egyik-másik pedagógus még maga sem mentes teljesen az idealista nézetektől, s óvakodnak a véletlen elszólásoktól is. Az ifjúság mindig fogékony az új i'ránt, s fogékony minden új iránt is. A takargatás, a kitérés kérdéseik megválaszolása elől előbb vezethet rosszhoz, károshoz, mint a jóhoz és helyeshez. Bátran és nyíltan kell a fiatalokkal beszélni. Egy probléma, ha hallgatunk és nem beszélünk róla, azzal még továbbra is létezik. Nem olyan egyszerű ez, hogy elintézhetjük annyival, behunyjuk a szemünket és azt mondjuk: nincs, mert nem látom! Az ifjúság, a fiatalok eredendő tulajdonságaiknál, adottságaiknál fogva érdeklődők. S a fiatalok érdeklődése nem maradhat kielégítetlenül. Biztosak lehetünk, ha a pedagógusok ügyeskedéssel el is ütik a kérdéseiket, megkeresik az utat-módot, hogy választ kapjanak, hogy tájékozódjanak. Ám az már cseppet sem biztos, hogy a választ, a tájékoztatást jó forrásokból merítik-e. Pataky Dezső Heten tanítják táncolni a megyét A tánctanárok azt mondják, hogy ők heten vannak Heves megyében. A megyei tanács művelődésügyi osztályán öttel számolnak, és a KISZ-nél is az ötös számra szavaznak. A táncoktatók tudják jobban, hogy'ők hányán is vannak. Egymást legalább ismerik. Bizony fehér folt a társastánc-oktatás irányítása. (S ezzel nem kettővel, hanem legalább húsz évvel maiadtunk éL) De ennek ellenére az emberek táncolnak, kerimgőt, let- kiszt, tangót és shaket. Mert a tancpedagógusak nem várnak irányításra, öntevékenyen, fáradhatatlanul oktatják a slowfoxot és a csa-cs-csát. Mert ha ők is elmardtak volna húsz évvel, akkor nem sokkal jutottunk volna előrébb a charlestonnál. önmagukat vezetik, munkaközösségben dolgoznak — hivatalosan a tánctanítók Heves megyei munkaközösségében — náluk már megvalósult az „önigazgatás” elve. S milyen furcsa a múltból maradt itt ez a fajta önigazgatás, mint ahogy — ez nem akar bántó, vagy sértő lenni — társastánc-oktatóinkat is régebbről örököltük. A legfrissebb diploma tizenhat éves Valamikor a bukaresti bar/* mm Ülést tartott a hatvani városi népfront bizottság (Tudósítónktól) Pénteken délután a városi, tanács nagytermében tartotta ülését a Népfront városi bizottsága. A bizottság egyéb elfoglaltsága miatt felmentette titkári megbízatása alól Neme thy Gábort és helyette Peren ez Jenőt választották meg. Elnökhelyetteseknek Tóth Jánost, a városi tanács vb-elnökhelyettesét és Sztankovitg Istvánt, a városi tanács nyugdíjas vb-titkárát választották meg. Ferencz Jenő, a városi nép- frontbizottság új titkára ismertette az 1967. évi tanácsválasztásokkal kapcsolatos 1966. évi III-as számú törvényt és a nép- frontbizottság tagjai előtt álló feladatokat. A labdarúgás százezrek szórakozása és százak kenyere. ★ Rimbaud még jóval innen a húszon világhírű költő lett; Mozart világhírű zeneszerző; Pusztafalvi 11. első osztályú balszélső. ★ A gyáva nyálból úgy lesz vérengző tigris, hogy kimegy vasárnap a labdarúgó-pályára ... ★ Szurkolj és megmondom ki vagy — valóban. ★ Minden tiszteletem a játékvezetőké: Sic azok, akik vasárnapról vasárnapra rendszeresen vállalják, hogy egyedül és kizárólag csakis ők legyenek szemüveges hülyék a tízezernyi okos és jó szemű ember között. ★ Népünk kiheverte a tatárjárást, talpra állt török dúlás után, kiapadhatatlannak bizonyultak erőink a második világháború sebeinek gyógyításában —, de hogy a Vasas—Inter után mi lesz? Bízom magunkban! (—6) lett szólótáncosa volt Beyo- vi.es Emil (a Heves megyei táncoktatók munkaközösségének vezetője) és testvére Val- kainé Begovics Vera. Ma túl a hatodik x-en nemcsak Eiger fiatalságát oktatják a legmodernebb táncokra, de az egri és füzesabonyi járás általános és középiskolás diákjait is. Létkérdés ez. Egyrészt önmagunk számára, mivel a táncpedagógusok nem nyugdíjjogosultak. Másrészt azért, mert ki oktasson? (Vaikainé fiának Valkai Emilnek is van táncoktatói diplomája, de hát ő „mellékesen és civilben” a Gárdonyi Géza Gimnázium tanára.) Magyarországon az utolsó tánctanárok 1950-ben kapták meg diplomájukat, Képzeljük él, ha 1950-ben képeztek volna utoljára mondjuk kémiatanárokat, vagy esetleg üzleti elárusítókat?! S táncolni táncolnak az emberek mindennap ki itt, ki ott. A társadalmi érintkezés nélkülözhetlen eszköze, az emberek közti kapcsolat ősidőktől művelt egyik formája. Vonaton, autóbuszon és motoron Elegen vannak, kevesen vaunak ők heten? Ök azt mondják, hogy elegen, a művelődésügyi szervek szerint rettenetesen kevesen. ök heten féltik megélhetésüket s az egész megyét heten tanítják táncolni. Számukra nincs fehér folt a megyében. Szabó János és felesége hatvani tánctanárok 12 évig motoron járták a hatvani járást és a hevesi egy részét. Most már könnyebben boldogulnak a sáros, félreeső mellékutakon autójukkal. , Begovics Emil vonaton és autóbuszon jár Ostorostól Pé- lyig. Felosztottak maguk között a megyét. Elmennek ők mindehhová, ahol tanfolyamot lehet szervezni. Néhány faluban csak két-három évenként tűnnek feL Jövedelmező kurzust egyes helyeken csak évek kihagyásával tudnak összehozni. Kevés, tíz-húsz fős tanfolyamokkal nem foglalkozhatnak, mert mire kifizetik a terembért, a zenészt, a felügyelő tanárt, leróják az adót és leszámítják az útiköltséget, nem maradna jóformán semmi a befolyt tandíjakból. Két D-kategóriás A művelődésügyi fórumok jelen pillanatban már ott tartanak, hogy kezdenek rájönni: nincs gazdája a társastánc-oktatásának és képzésnek. Népi táncosokat szeretnének rábirni arra, hogy háromhónapos társastánc-tanfolyamon sajátítsák el a modem táncokat. A Népművelési Intézet által kezdeményezett tanfolyamra azonban Heves megyéből nem jelentkezett senki. Indul egy magasabb fokú, táncklubok vezetésére is alkalmas tanfolyam. Egyetlen jelölt találtatott erre alkalmasnak tőlünk. Begovics Emil és Szabó János D-kategóriós (az A a legmagasabb) tánctanár. Ez azt jelenti, hogy táncklubokat vezethetnek. De ilyen egyelőre nincs. A két tánctanár saját erejéből ennek létrehozására nem is lesz képes. A KISZ már felfigyelt a táncoktatás sanyarú helyzetére és kész a táncklubok felkarolására. Legalábbis így tájékozódtunk. Csak egy kérdés van, ki vezetné a táncklubokat? Két alkalmas tánctanár egy megyében erre kevés, Ki tanítsa az illemet ? Ha ez így megy tovább, ki tanítsa az illemet? A diploma így szól: tánc- és iűemtanár. S heten mintha kevesen lennének, hogy egy megye fiatalságát illemre tanítsák, arra hogyan kell bemutatkozni, hogyan kell valahová bemenni és kijönni, járműről fél- és leszállni (esetleg a? öregeknek átadni a helyet), hogyan kell vendégségben vendégként (esetleg házigazdaként) viselkedni — vagyis a mindennapi együttélés apró, látszólag jelentéktelen szabályaira ügyelni A külföldiektől lesik el a gogót Egyelőre még ott tartunk, hogy megbámuljuk, hogyan táncolnak a külföldiek. Hiába, a tánc is olyan, mint a ruha, kimegy és bejön a divat szerint. Öltözködésben nem panaszkodhatunk, de sok húsz év körüli fiatal tátott szájjal, respektussal figyeli a sokszor már nem is a legfiatalabb korosztályhoz tartozó külíöl- diéket, hogyan táncolják a shaket, sirfet, a gogót. Aztán megpróbálják. Hamarább tudja az ügyesebbje, mint a tánctanárok. Amire ők is elsajátítják egy pesti továbbképzőn, esetleg már kiment y divatból így válik aztáji a tánc a fiatalság „önképzése” során * olyan ízléstelenné és néha groteszkké, hogy kedvünk lenne szidni a tánctanárokat, pedig nem is ők a hibásak. Berkovits György December 13-tól t Túlzsúfolt és elnéptelenedő munkásszállások I Lakások terven felül A népi ellenőrök tapasztalatai NEM ELLENTMONDÁS EZ: túlzsúfolt és elnéptelenedő munkásszállások? Igen, ez valóban ellentmondás. És éppen ez az ellentmondás a népi ellenőrök vizsgálatának egyik legfontosabb tanulsága. De előbb a vizsgálati jelentés néhány figyelemre m^ltó adatát idézzük. Heves megyében jelenleg 155 ezer aktív dolgozót tartanak nyilván. Ebből az iparban 39 ezer, az építőiparban 7 ezer dolgozik, a termelőszövetkezetek 61 ezer, az állami gazdaságok 7 ezer embert foglalkoztatnak. Idegen megyéből ötezer munkás jár hozzánk dolgozni és 23 ezer azoknak a He- vps megyei lakóknak a száma, akik a megyén belül, de nem lakóhelyükön találtak munkát. A munkásszállásokon 5700 embernek van férőhely, de a legutóbbi adatok szerint átlagosan csak 3131 fő lakik munkásszálláson, tehát ezek kihasználtsága átlagosan 55 százalék. Mi van a többiekkel, hogyan jut el munkahelyére több mint 25 ezer ember? Részben saját költségén, részben vállalati járművekkel szállítják a munkahelyre és vissza. A Bélapátfalvi Cement- és Mészművek, a Mátrai Hőerőmű munkásszállásán ma már kevesen laknak, és úgy tűnik, a telepített ipari üzemek többsége a korábbi munkásszállásokat részben vagy egészében fel tudja számolni. Ezzel ellentétes az igény 6 Nwwsnii 1966. december 11., vasárnap a mezőgazdaságban és az építőiparban. Itt fokozott mértékben válik szükségessé munkás- szállások építése. KIMONDHATJUK-E, hogy a telepített iparban (vasipar, bányászat, élelmiszeripar) a jövőben nem lesz szükség munkásszállásokra? Kétségtelen, a termelőszövetkezetek megszilárdulása, a havonkénti fizetés és az egyéb kedvezmények következtében ma már kevesebb ember vándorol el a falvakból, másrészt az üzemek helyből vagy közelből igyekszenek munkaerőt szerezni. A mai költségek mellett a vállalatok és a munkások is szívesebben fizetik az utazást, mint a munkásszállást, mert 20—25 kilométeres távolságból a vasút és az autóbusz olcsóbb, mint a munkásszállás. De a jelenlegi kedvezmények és díjtételek mellett a személyszállítás ráfizetéses. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy megyénk telepített iparának munkásszállói ma nincsenek kellően kihasználva, de megszüntetésük — egy-két kivételtől eltekintve — ma még korai lenne Az épületek fenntartása, a fűtés, világítás, takarítás, a berendezések pótlása milliókba kerül a vállalatoknak, azaz végeredményben a népgazdaságnak. Ha az anyagiakon kívül figyelembe vesszük azt is, hogy ma már a munkások többsége megfelelő lakással rendelkezik és szívesebben lakik családjával, mint a legényszálláson, akkor megállapíthatjuk, hogy a telepített ipar nem igényli a munkásszállások bővítését. EGÉSZEN MAS A HELYZET az építőiparban. Ugyanis az építőipar rendkívül szerteágazó szakképzettségű dolgozókat foglalkoztat és ezek a kívánt mennyiségben nemcsak az építkezés helyén, de a környéken sem találhatók. Egy-egy létesítmény befejezése után az építőipari szakmunkások a következő munkahelyre vonulnak. De a törzsgárda növekedése, a komplex brigádok erősödése és egyben a termelékenység növelése indokolja az állandó segédmunkások foglalkoztatását. Az építőipar gépesítésével és koncentrálásával egyre inkább erősödik ez a folyamat. A városokban (Elger, Gyöngyös) állandóan építkeznek, egy adott területen sok munkást foglalkoztatnak, ezért itt állandó jellegű munkásszállásokra van szükség. A rövi- debb ideig tartó munkahelyeken olcsóbb, ha felvonulási épületekben szállásolják el az építőipar vándor dolgozóit. A növekvő feladatokkal együtt növekszik az építőipar létszámszükséglete, de ezt helyből vagy a környékből nem tudják toborozni, és a munkás- szállítás sem jár kellő eredménnyel, mert a dolgozók igen szétszórtain, nem egy-két faluban, hanem a munkahelytől távol, különböző helyeken laknak. Az építőipari vállalatok kénytelenek rendkívül magas díjért magánosoknál szállást bérelni, ahol az előírt egészségügyi és szociális normákat megközelítően sem tudják betartani, holott az építőipari munkások többsége egyre inkább igényli a kulturált, kényelmes elszállásolást. ADATOKKAL, TÉNYEKKEL bizonyítható, hogy a nagyobb építkezéseken, főleg a városok lakásépítkezéseinél, az idegilenes jellegű felvonulási épületek helyett nemcsak otthonosabb, hanem olcsóbb is, ha egyszerű belső kivitelezéssel típus családi házakat (lakáscsoportokat) építenek felvonulási szállásként. Ezek építése ugyan többe kerül, de az építkezés befejezése után szövetkezeti vagy magántulajdonként értékesíthető, esetleg az ingatlankezelő állami lakásnak átveheti. Így a költségek lényegesen csökkennék és „térben felül” újabb lakásokhoz jutna a lakosság, az építési és a bontási improduktív munkát meg lehetne szüntetni, végeredményben jelentős népgazdasági megtakarítást lehet elérni. Az Egyesült Izzó, a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű, a Mátrai Hőérőmű, a Mátraalji Szénbányászati Tröszt dolgozóinak átlagosan 6,5 százaléka lakik munkásszálláson, de az állami gazdaságokban jóval többen: Domoszlón 27, Csány- ban 67, Kiskörén 16 százalék. Itt az idényjelleg indokolja a munkásszállások fenntartását. A népi ellenőrök megállapították, hogy a vállalatok a szállásokra vonatkozó alapvető előírásokat betartják, az építőipar és a Csányi Állami Gazdaság szociális létesítményei lényegesen javultak, de a Kiskörei Állami Gazdaságban nagyobb hiányosságokat találtak. A nagy mezőgazdasági munkák idején kétszintes ágyakat raknak a szobákba. Nemcsak szűk, túlzsúfolt a helyiség, de a berendezések is hiányosak, több száz méterről vödörben hordják a mosdó vizet, joggal kifogásolható a takarítás, a kiskörei munkásszálláson nincs önkormányzati és kulturális tevékenység. BIZONYOS, HOGY a Kiskörei Állami Gazdaság a munkásszállás problémáit saját erejéből megoldani nem tudja. De a népi ellenőrök vizsgálata és észrevételei alkalmasak arra, hogy a gazdaság új vezetői saját érőből is gyorsabb fejlesztést valósítsanak meg, másrészt az illetékes szerveknél határozottabban lépjenek fel., F. fe. Vietnami hét A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítása Front megalakulásának hatodik évfordulója alkalmából, a különböző társadalmi és tömegszervezetekkel együtt vietnami hetet rendez a magyar békemozgalom. Országszerte december 13-án bontakozik ki a nagyszabásúinak ígérkező eseménysorozat. Gyűlések, találkozók ezrei szerepelnek a programban. Megemlékeznek az évfordulóról az üzemekben, a falvakban, az oktatási intézményekben. Budapesten december 13-án, a Puskin moziban vietnami filmbemutatót rendeznek. A Zeneakadémián Händel Saul című oratóriumát szólaltatják meg a legkiválóbb magyar előadóművészek, akik lemond tali tiszteletdíjukról. S így az előadás teljes bevételét a Vietnami Demokratikus Köztársaság egy-egy lebombázott kórházának és iskolájának helyreállítására fizetik be. Nagyszabású demonstrációkra kerül sor a különböző megyeszékhelyeken. Széles körben ismertetik majd a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front hatesztendős történetét, kiállításokat rendeznek és sokhelyütt az Ilyen ez a háború című, nagy hatású dokumentumfilmet is műsorra tűzik. A vietnami hét december 20-án a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának évfordulóján zárai. Előzőleg december 19-én, Budapesten szolidaritási nagygyűlést rendeznek. /
