Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-13 / 293. szám

TILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ÄRA: 50 FILLÉR XVIL évfolyam, 293. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1966. december 13., kedd Szolidaritásunk A felszabadult Bél-Vietnamban minden bizonnyal emlék­mű jelzi majd azt a helyet, ahol 6 évvel ezelőtt, egy december végi langyos téli napon megalakult a Nemzeti Felszabadítás! Front. Ma még csak annyit tudunk — s ez az illegális munka rendkívüli körülményei miatt érthető is —, hogy valahol a dél-vietnami őserdők mélyén, 1960. december 20-án tizennyolc hazafias párt- és tömegszervezet küldöttei kimondták a DNFF megalakítását. Akkor egyes területeken már folyt a szabadságharc, amely az ország több pontján elemi erővel robbant ki a Diem- rendszer terrorja ellen. A DNFF közös mederbe gyűjtötte össze ezeket a különböző ereket. A legkülönbözőbb világné­zetű emberek csatlakoztak hozzá: kommunisták és buddhis­ták, Saigon elismert értelmiségi tekintélyei és a Cao Daj szek­ta tagjai, a Delta-vidék rizstermelői és a hegyek bátor vadá­szai. Azóta naponta olvashatunk a DNFF harci sikereiről, be­folyásinak szélesedéséről. Nem egyszerűen katonai tevékenységről van szó, jóllehet, ma természetszerűleg ez van előtérben. A front valóban ál­lamalkotó erő Dél-Vietnamban. Az ország mintegy három és félmillió hektárnyi földjéből kétmillió hektáron végrehajtotta a földreformot, létrehozta Dél-Vietnam első orovosegyetemét, tankönyveket nyomtat. A szabad területeken jól működő köz- igazgatást hívott életre. Még arra is jutott energiája, hogy három olyan .hegyvidéki törzs számára, amelyeknek eddig nem volt írása, kialakítsa a megfelelő ábécét. A DNFF-nek egyre több fővárosában vannak diplomáciai irodái: a buda­pesti Eötvös utcában is ott székel már a front állandó kép­viselete. Az elmondottak, ha tömören is, de érzékeltethették, miért olyan fontos dátum december húszadika. A Szakszervezeti Világszövetség, a Béke-világtanács és más nemzetközi szer­vezetek kezdeményezésére ezért szentelik ezeket a napokat az egész földkerekségen, a vietnami szolidaritásnak. Hazánkban ez a december húszadika előtti hét — a vietnami néppel val­lott szolidaritás hete. Természetesen nálunk minden nap a vietnami szolidaritás napja. Munkánknak szerves része, hogy politikai, diplomáciai, gazdasági és a szükséges haditechnikai eszközökkel támogassuk az antiimperialista küzdelem élvo­nalában álló hős Vietnamot A szolidaritási hét gazdag és sokoldalú programja azonban méginkább nyomatékot ad ez irányú törekvéseinknek. A jelenlegi helyzetben különösen fontos ez a tevékeny együttérzés. Folytatódik az amerikai agresszió, folytatódik az eszkaláció, a háború lépesőzete kiterjesztése. A dél-vietnami amerikai csapatok létszáma a félmillió felé közeledik. John­son újabb kilenc—tíz milliárd dollárt kér a megnövekedett költségekre. Az elmúlt napokban hevesebbé vált a VDK fe­letti légi háború Is, három alkalommal jelentek meg Hanoi fölött az amerikai repülőgépek. Ne felejtsük el, hogy 1967 már az elnökválasztás élőévé, a Johnson-kormány — a papír­forma szerint még nagyobb erőbedobással — szeretné siker­rel befejezni véres kalandját. Am ettől a .remélt sikertől messzebb van, mint valaha. Vereségek érik délen, és Wa­shington számára félelmetesen megnőtt az észak felett lelőtt repülőgépek száma. Igaz, karácsonykor és újévkor rövid időre elhallgatnak majd a fegyverek. A DNFF kezdeményezésére tűzszünetre kerül sor Dél-Vietnamban. De ezek az órák valóban kivétel­számba mennek. Ügy tűnik, az amerikai harci tevékenység növekedése többek között azt célozza, hogy már előre „be­hozzák” a tűzszünet okozta rövid kiesést. A vietnami háború megoldása változatlanul hosszűtávű, nehéz küzdelmet ígér. A kiút továbbra is csak egy lehet: visz- szavonulásra kényszeríteni az agresszorokat. A vietnami nép hősiesen teljesíti ezt a feladatot, és erejét megsokszorozza <nnak tudata, hogy mellette állnak a haladás és a béke erői, űrről teszünk hitet mi is, a szolidaritási héttel. Berlinbe érkezeit a magyar katonai küldöttség BERLIN (ADN): Czinege Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság hon­védelmi miniszterének vezeté­sével hétfőn magyar katonai küldöttség érkezett Berlinbe. A pályaudvaron a magyar vendé­geket Heinz Hoffmann hadse­regtábornok, az NDK nemzet- védelmi miíüsztere, Oskar Fi­scher külügyminiszter-helyet­tes és más személyiségek üd­vözölték. Vietnam: iz USA „fokozza a nyomás!” — Cakót Lodge hazatér... — Új típusú belikopterahna L »sÄÄiit «SiÄiÄl m - ; ­Sok ezer nyugat-berlini lakos tüntetett december 10-én az Egyesült Államok Vietnam agressziója ellen. A tüntetők békét követeltek a vietnami népnek. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) .. SAIGON (MTI): Cäbot Lodge, az Egyesült Ál­lamok saigoni nagykövete hét­főn különrepülőgépan elindult Washingtonba, hogy ott töltse a karácsonyi és újévi ünnepe­ket. A nagykövet elutazásakor Saigonban olyan hírek terjed­tek el, hogy már nem is tér többé vissza a dél-vietnami fő­városba. Maga Cabot Lodge több ízbén is cáfolta az erről szóló értesüléseket. A Mekong déltájának egyik csatornájában az amerikaiak a hét végén géppuskákkal és ra­kétákkal felszerelt helikoptere­ket vetettek be a kis halász- csétnakok ellen, amelyek közül huszonnyolcat elsüllyesztettek* Az úgynevezett c-zónában egy amerikai szakas* rövid, de heves tűzharcba bocsátkozott a szabadságharcosokkal. Az ame­rikai megerősített szakasz mintegy 50 főből állt. A parti­zánok súlyos veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. B—52-as típusú bombázóik! négy napon belül a harmadik nagyarányú támadást intézték a Saigontól északkeletre fekvő d-zóna ellen. A nyugati jelen­tések szerint a bomhatá madiás befejeztével az említett tér­ségben, ahol az amerikaiak a szabadságharcosok csapategy­ségeit sejtették, csupán, néhány fából készült raktárát és na­gyobb rizskészletet találtak. Az amerikai hadművelete­ket Saigontól nyugatra erősen akadályozza a gerillák szelle­mes csapdája — írja a lap. — A partizánok új fegyveréből első pillantásra csupán egy bot lát­szik, — ez azonban teljesen el­vész a magas elefántfűben, az alacsonyan szálló helikopterek motorjának szele azonban el­mozdítja a botot és felrobbant­ja a hozzá erősített aknát, amelyet Úgy helyeznek el, hogy hatása elsősorban felfelé ér­vényesül. Pénteken Saigontól 64 kilométerre északnyugatra két hehköfjtert . találtak el az aknák, Tay Ninh térségében pedig egy harmadik ' zuhant í gy le. Világszerte feltűnést keltett, hogy Buteílika algériai kül­ügyminiszter szombaton, Har- riman amerikai utazó nagykö­vettel folytatott megbeszélései után tárgyalt a VDK és Kína diplomáciai képviselőivel. Szombaton este közleményben jelentették:. be, hogy — ellen­tétben a korábbi hírekkel — a találkozót a vietnami, illetve a kínai fél kérte. Az algériai külügyminisztériumhoz közel­álló ■ körökben hangoztatják, hogy Harriman nem kérte fel közvetítésre Algériát. Az AFP jelentése szerint ehhez azt is hozzáfűzték, hogy az algériai- kat megdöbbentették Harri- man állításai, amely szerint „különbség van” a vietnami és a korábbi algériai háború kö­zött. Algéria ma is úgy véli, hogy a vietnami háború impe­Esküi- teltek a Czinege vezérezredes Hoff­mann hadseregtábomok kísé­retében ellépett a díszszázad előtt, majd az egység díszme- netben vonult el a magyar és a német katonai vezetők előtt. Délben Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke fogadta a küldöttséget és hosz- szabb baráti beszélgetést foly­tatott a delegáció tagjaival. Lezárták az IPC szíriai olajvezetékét BEIRUT (MTI): Baniyas kikötőjében Tagkla szíriai miniszter hétfőn lezárta az Iraq Petroleum Company Szírián átvezető hetven centi­méter átmérőjű olajvezetékét. A Szírián átvezető olajveze­téken évente 26 millió tonna olaj áramlott át. A vezeték le­zárása után az iraki olajme­zőkről csupán Tripoliba, Liba­nonba lehet olajvezetéken to­vábbítani az értékes fűtőanya­got. A Tripoliba vezető két ki­sebb átmérőjű vezetéken át azonban csak 15 millió tonna olajat tudnak szállítani évente. Az olajvezeték lezárásakor Tagkla szíriai kőolajügyi. mi­niszter rámutatott, hogy az IPC az imperialista politika törevéseit érvényesíti, amikor nem hajlandó megfizetni hát­ralékát a szíriai kincstárnak. A most lezárt vezetéket 1952. november 18-án adták át ren­deltetésének és azóta csupán 1956-ban, a szuezi válság ide­jén szünetelt rajta keresztül az olaj áramlása — ekkor Szíria területén felrobbantották a szivattyúállomásokat fiatal munkásőrök rialista gyarmatosító» háború — írja az AFP. B— 52-es amerikai légierődök hétfőn Észak-Vietnam terüle­tén bombázták a Mu Nghia há­gón átvezető utat — jelentet­ték be Saigonban. A Guam- szigetéről felszálló óriási gépek mindegyike 27 tonna bomba szállítására alkalmas. A hétfői akció a B—52-esek nyolcadik légitámadása a VDK ellen áp­rilis 12. óta. Saigontól 70 kilométerre dél­nyugatra a szabadságharcosok hétfőn támadást intéztek,a kor­mánycsapatok egyik zászlóalja : ellen. A csatában a partizánok húsz halottat vesztettek a kor­mányszóvivő szerint. A csapa­tok saját veszteségét nem kö­zölték. (p * vm: IP it; ' ;íC, Kóílár János fopaciía a lineal Sióinmunittá Párt küldöttségét Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpónti 5 Bizottságának első titkára, hét- ífőn fogadta a Kubai Kommu- snista Párt hazánkban tartóz­> kodó küldöttségét, amelyet Ju- Slio Camacho Aguilera, a köz­> ponti bizottság tagja vezet. (MTP Vasárnap délelőtt egységgyűlést rendeztek az egri járás és város munJcásőrei. Ezen ér­tékelték az idei kiképzési év munkáját, valamint a szocialista versenyben elért eredménye­ket. Az egységgyűlésen sor lterült a leszerelő és táriátékállományba kerülő munkásőrök búcsúztatására, valamint a fiatal munkásőrök eskütételére is. Képünk az ünnepélyes percet ábrázolja: esküt tesznek a munkásőrök. (Tudósítás a 3. oldatott) (Foto: Béta) Ülést tart az SZKP Központi Bizottsága MOSZKVA (TASZSZ): Hétfőn a Kremlben megkez- < döfött az SZKP Központi Bi- {zottságának plénuma. A napí- $rend a következő: L A Szovjet- 5 unió külpolitikája és az SZKP > harca a kommunista mozga- Slom összefogásáért, 2. A szöv­őjét népgazdaság fejlesztésének >1987. évi állami terve, 3. A 5 Szovjetunió 1967. évi állami > költségvetése. > Az első napirendi pontról ^Leonyid Brezsnyev, az SZKP ^főtitkára mondott beszámolót. A plenum folytatja munka­" (MTÍ)

Next

/
Thumbnails
Contents