Népújság, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
/ A legjobb befektetés: a jó szakember Hogyan használjuk „A magyar helyesírás szabályai”-t ? a 438 helyesírási szabály közül az 5. számút kell megkeresnünk. Ott a következő eligazítást kapjuk: „A hosszú í nagybetű-párját ... mind kézírásban, mind nyomtatásban ékezettel látjuk el: Íme!, Írország stb.” így írandó tehát a nagybetűs Így ... mondatkezdés Is. Minden művelt embernek szüksége van erre a hasznos kis könyvre, „A magyar helyesírás szabályaidra. Dr .Pásztor Emil ,.. hogy az úr igenis ír, de dolgozik is. Mint ahogy dolgozik és ír az elvtárs, a kartárs. a szaktárs és a munkatárs, sőt a kolléga is. Van, aki szebben ír, s van, aki rosszabbul dolgozik, mint ahogy vgn olyan „úr”, aki nagyon jól dolgozik, de az írása bizony nem a legszebb. Nem, most nem az írásból élőkre, írókra, újságírókra gondolok, távol álljon tőlem, hogy kritikai elmélkedéshez fogjak, amely csak arra jó. hogy magamra zúdítsam az írásból élők haragját. Töprengésem e heti tárgya, hogy szemrebbenés és népi rendünk alapjainak veszélyeztetése nélkül, ismét polgárjogot nyert az „úr” megszólítás. elmaradva belőle és mellőle ama egykor kegyetlenül igaz, de ma már fiatalabb nemzedékünk számára szinte érthetetlen reminiszcencia, hogy az úr ír... Aki nem ír, az nem úr — természetesen. S valóban írni általában csak az úr írt, mert, aki nem volt úr, az vagy nem tudott írni, vagy elfelejtett írni, avagy éppen nem ért ra írni: alkalmi munka után futkosott, vagy napszámot hajtott fel magának, avagy mázsás vasakat emelgetett, amelyektől még az egykoron írást megtanult kéz is elfelejt könnyű tollat ügyesen fogni. Ki vethetné hát a szemünkre, hogy jó néhány esztendeig — írhattam volna, hogy évtizedekig — az úr megszólítás csak zárt körben, a volt urak között volt ildomos, esetleg akkor, ha valakit sérteni, gúnyolni, vagy vádolni akartunk. Így aztán a kibernetika professzorát, aki pártonkívüli volt, elvtársnak szólította a volt földbirtokosból segédmunkássá előlépett egykori úr — ami még a kisebb baj volt, de mai füllel már komikusabb, hogy ugyanígy szólt vissza is a titulus. Elvtárs, vagy elvtársnő volt mindenki mindenki számára, úgy koptattuk és nyúztuk ezt a szót, hogy közben teljesen elfelejtettük, hogy „elvtársakat” végeztek ki a Horthy-hóhérok, hogy a dolgozó nép legjobb fiainak járt ki ez a titulus, amelynek ugyan nincs tízágú címere, de hét betűje fölért és fölér mindenféle- koronás vicelc-vacakkal. A fejlődés nem állt meg. A közélet, a társadalom, tt gazdaság átalakulása, a szocialista szellemiség elterjedése és nem utolsósorban a közművelődés nyomán a dolgozó is írt és ír, tehát úr ám a javából, olyan úr, amilyen csak most lett és igazán lett ebben az országban. Ekkor jött a kartárs és szaktárs megszólítás, mert bárki beláthatja, hogy átmenet nélkül nem lehetett csak úgy ukmukfukk áttérni az elvtársról az úrra... Ekkor lett szaki bácsi a fiatal esztergályos számára a Kossuth-dijas író, aki még esztergagépet sem látott életében; ekkor vált kartársává a postásnak a vasutas, a színésznek, a tsz-brigádvezető és — elvtársnak az elvtársa. Meg kell mondani őszintén, hogy ez az átmeneti kor lényegesen rövidebb volt, s vége felé itt-ott már elcsattant e^y- egy próbálkozó uram megszólítása annak, akit nem ismertünk. vagy ha ismertünk, tudtuk, hogy nem elvtárs, hanem szaktárs, kartárs —, de nem a mi szakunk társa. Mígnem egy napsugaras május délután — csak így lehetett, másképpen el sem merem képzelni — azt mondta az egyik alapszervi párttitkár községe új orvosának az egyik községben, s egy másik alapszervi párttitkár az üzembe látogató szomszédos iskola tanárának, hogy ... igen: doktor úr... tanár úr... Ez volt az a történelmi pillanat, amikor véglegesen, tudatunk legmélyén is leszámoltunk a „csak az úr ír” világgal, tudomásul véve azt a tényt, hogy a magyar nyelvészek minden próbálkozása ellenére nem találtunk jobb általános megszólítást a nyersen hangzó maga Kovács, maga Nagy helyett, mint Kovács úr, Nagy úr. Mert tudtuk és tudjuk, hogy jogos ez a megszólítás, nagyon jogos: lehet, hogy Kovács úr nem mindenben ért egyet a kommunistákkal, de a szocializmussal, a békével, az alkotó munka szépségével egyetért, és szaporán dolgozik is; Nagy úrnak már vagy negyven újítása segíti üzemének eredményes munkáját, igaz, hogy minden vasárnap elmegy az asszonnyal a déli misére... És a többiek, akik megszólításban nem elvtársaink, sőt elveink egészében sem, s azok, akik nem szaktársak, meri más munkaterületen dolgoznak, azok mind kereken tízmilliónyion annyit és olyan szépet produkáltak, hogy megérdemlik az „úr ’ megszólítást. Mert ők az igazi és igazán urak ma és nálunk! Eme kis megszólítási-történelmi leckém nem óhajtott ilyan igénnyel fellépni, hogy akár csak megközelítő áttekintést is nyújtson mondjuk csak az elmúlt tíz esztendő eredményeiről. társadalmunk belső fejlődéséről, a morgóan derűs, vagy derűsen morgó — tessék választani — közéletünk demokratizmusáról. Csak a megszólítás rövidke történetét vázoltam fel. Aki errögött lát valamit mindabból, ami nálunk történt, nos — az helyesen teszi! MAI GERMINAL — Ugye, nem ilyennek képzelte a bányát? — kérdezte az öreg aknász. — Nem. — Hát milyennek? — Mint a Germinálban. Ott izgalmasabb, veszélyesebb, titokzatosabb. Nevetni kezdett az öreg: „Ez munkahely — és semmi romantikával ne csúfítsuk”. Egymás mellett ültünk a tapadón. Időnként a diszpécser telefonja berregett a falon. Az öreg meg hamiskásan babrált a karbidlámpával. .. Megremegett a kas, s megindult vágtatva lefelé. Víz- cseppek kezdtek hullni felülről a kemény bányászsisakra. Egy rézmetszetre gondoltam, amelyen kötéllel a derekukon kopácsolják a szénfalat az elszáradt. csontváz bányászok. — Ez munkahely — és semmi romantikával ne csúfítsuk” — mondta először a bűvös mondatot az öreg aknász... Megindultunk a neonnal kivilágított alagútban. Mellettünk elektromos mozdony pöfögött, csilléket cipelve maga után. — Tudja-e, hogy hová viszem én most? — Nem. — Oda. ahol leszámolhat teljesen a csákánnyal, meg a maga GexmináljávaL Vaserdőbe érkeztünk. Egymás mellett vastámok szoronganak, s világukba csak meghajtott fejjel lehet belépni — Jó szerencsét! — Jó szerencsét! — mondják a gumiruhás bányászok. A szikrázó szénfal előtt egy nagy fekete monstrum. — Mutassák meg, hogyan dolgoznak. A gép felbőg. Marófejei beleharapnak a szénbe. És a : szalagon megindul a szén. A brigádvezető atlétatrikóban. * * — Mondja, veszélyes pilla- : natuk volt már? — Nem. Illetve a múlt héten olyan erős volt az időszakos nyomás, hogy töredez- c ni kezdtek a gerendáit. Mind a hetvenen védtük a vágatot. — Meg ugye önmagukat? i Az öreg aknász elmosolyodott. — Már megint a Germinal... Felberreget a diszpécser telefonja — Meséljen nekem a bányáról, meg a saját életéről! Az öreg aknász letette a karbidlámpát. '• — Fiatal ember voltam. imikor először jöttem le i >ányáSa. Egy kis szőke lánj 'olt a csillés. Megszerettem iztán egy alkalommal a vá- ;at beomlott mögöttünk. Otí naradtunk. A brigád, a szőkt ány, meg én... — Mint a Germinálban ... — Igen, én is szoktam olvasni. .. Hangosan nevetni kezdett i vágat visszhangozta neveié- ét... — Jő, nem ilyen a bánya >e nem hiszem el, hogj lyan. mint a vágatban. Aj gazi bányát mutasssa me<2 lekem! Felszedelőzködtünk. Felülünk egy csillesor végére. Aj reg most sem mondta, hogj lóvá visz, csak bőrsapkái á1 olta kackiásan a feje bubjá- a. A frontfejtés. Igen, izzad! elsőtestű bányászok, fúrógé- >ek, csákányok és lapátok. — Fáradt? — Nem. — Szörnyű munka, ugye? — Nem. Munka. — Nagyszerű érzés az or- zág melegét termelni? — Nem, Ugyanis, ha gondolunk is néha rá, kimondva írtó fellengzősen hangzik. Meg hamisan is. — Tudja, ez is Germinal — 6zólt az öreg aknász. — A másik Germinal... „Ez munkahely — és semmi romantikával ne csúfítsuk” — mondta harmadszor. Tócsákon át megindultunk visszafelé. — Milyen a mai Germinal? — Nincs Germinal. Sem túlhajtott hősiesség, sem túlhajtott nagyszerűség. Munka van. Bármennyire egyszerűen, szimplán hangzik. Ez a bánya. Igen, oda a sok ráaggatott, félij»az vagy eltúlzott szépség. — Miért dolgozik itt már több mint huszonöt éve? —Mindazért, ami a kétféle Germinal között van... Beszálltunk újra a kasba. — Jó szerencsét — búcsúzott el tőlem az öreg aknász. — Jó szerencsét! Utánam nézett és biztosra vette, hogy semmit sem tudok írni róluk. .. Fóti Péter S®wM5 1966. december 11., vasárnap hogy a folyjon, a follyon vagy a fojjon szóalak-e a helyes. Az utolsó kettő — mint helytelen alak — nem kerülhetett be a szótárba, a folyjon helyett pedig az úgynevezett szótári alak keresendő: folyik. A folyik mellett egy másik szóalak is olvasható: folyjanak. Természetes, hogy az egyes számú folyjon-t is ennek analógiája (mintája) szerint lyj-vel kell írnunk. Kétségtelen, hogy a szótári részben sok mindent hiába keresünk. Miért? Mert mint a könyv címe is mutatja („A magyar helyesírás szabályai”), helyesírási szabályzatunkban a szabályok közlése a legfontosabb: a hozzá való — bár elég terjedelmes — szótár csak szemléltető anyag, teljességre nem törekvő függelék. Ha va- , lami hiányzik a szótári részből, a szabályzati részben rendszerint annak is nyomára bukkanunk. És persze a szótárt is „okosan” kell használni. Ha nem találjuk a negyedmagával és a negyednapra szóalakot, keressük meg gyakrabban használt ,ytestvéreiket”: harmadmagával, harmadnapra! I Az utóbbiak benne vannak a szótárban és írásmódjukból köny- nyen megállapíthatjuk, hogy ezeknek mintájára 5 hiányzó negyedmagával és negyednapra szóalakot is egybe kell írni. És van a helyesírásnak sok olyan csínja-bínja, amit semmiféle szótár sem tartalmazhat. Gyakran fölvetődik az a kérdés, hogy kézírásban az így szóval kezdődő mondat nagybetűjére kell-e ékezetet tenni. A választ megtaláljuk a szótári részt megelőző tárgymutató ^segítségével. Ennek i betűs cikkei között egy ilyen is van: „i nagybetű-párja. 5.” Vagyis Legnagyobb példányszámúban közkézen forgó tudományos igényű kézikönyvünk „A magyar helyesírás szabályai”. Tizedik kiadásának első lenyomata 1954-ben jelent meg, a későbbi lenyomatokkal együtt eddig több százezer példányban. De vajon ismerjük-e eléggé, és tudjuk-e jól használni ezt a könyvet? A könyv három főrésze (Szabályzat, Tárgymutató, Szótár) közül sokan csak a harmadikat, a 20—25 ezer szót tartalmazó szótári részt ismerik és használják. Ez — ábécérendben — általában mindazokat a fontosabb szavakat, szóalakokat és szókapcsolatokat felsorolja, melyek valamilyen helyesírási problémát, vagy nehézséget rejtenek magukban. Ha valaki tudni akarja, melyik a helyes írásmód: belépő jegy • vagy belépőjegy, megkeresd e szót a t-vel kezdődő szavak közt; ott belépőjegy olvasható, tehát egybe kell írni. Ha nem tudjuk, hogy Vesz-prém és Veszp-rém közül melyik a helyes elválasztási mód, a v betűs szavak sorában található Veszprém-nél erre is választ kapunk: „elv.: Veszp-rém”. Előfordul, hogy a nyugat, Illetőleg Nyugat szó kezdőbetűje és rövidítési módja okoz gondot valakinek. Mit tegyen? Lapozza fel a ny betűs szavakat! Ott ilyen eligazítást kap: „nyugat (égtáj); röv.: Ny; a Nyugat (= a nyugati országok’”. E tájékoztatásból nyilvánvaló, mikor kell ezt a szót kisbetűvel, mikor kell nagybetűvei kezdeni, sőt az is kiderül, hogy az égtáj nevét — hagyományosan — nagy Ny-nyel, pont nélkül írjuk. Nehezebb eset, amikor valami látszólag nincs benne a szótárban. Van, aki nem tudja, Modern mezőgazdasági nagyüzem nem képzelhető el jó szakemberek nélkül. A szakemberellátás tekintetében Heves megye országosan nincs előkelő helyen, hisze« jelenleg mintegy 20.. százalékkal vagyunk az átlag alatt. Évi négymilliós állami támogatás A megye szövetkezeteiben közel kétszáz olyan szakember dolgozik, aki az államtól kiegészítő javadalmazást kap. Az állami dotáció összege eléri az évi négymilliót. Mostanában gyakran halljuk 8 mondást: a legjobb befektetés a jó szakember. Ha szétnézünk a mezőgazdasági üzemekben, tapasztaljuk, hogy sok helyen a vezetők, a tagsag maga is vallja ezt, akadnak viszont olyan termelőszövetkezetek, ahol panasz van a szakemberre és sajnálják tőle a magas fizetést. Említhetnénk gazdaságokat, ahol az állami dotációs szakember már évek óta „dolgozik”, csak éppen látszata nincs ennek a munkának. A termelés egy helyben topog, a tagság elégedetlen és a szakmai hibák egész sorával találkozhatunk. Az esetek többségében szerencsére nem Így van és a szakember tényleg hasmos, jó befektetésnek bizonyul. Éppen a szakembereknek köszönhető az előrehaladás Kápolnán, Egerszólátonv Verpeléten, Boldogon, Tisza- nánán és másütt a megyében. Zsákutcában a tudomány . . • Nem nagy, de gyenge szövetkezet a recski, pedig szakemberekben itt nincs hiány. Az elnök, a főmezőgazdász, a főkönyvelő, az egyik fiatal mezőgazdász is államilag dotált, viszonylag magas fizetésű emberek. Ennek ellenére június végén még volt Megyeieden répájuk, úgyszólván tönkrement az almatermés. Igaz, nem lehet mindent a szakemberekre kenni, hiszen ezúttal is annyi más körülmény játszott közre: kevés volt a gép, nem volt permetező és hiányoztak a dolgos kezek. Mindezek mellett tény az is, hogy a vezetők, a tagok közt nincs egyetértés, napirenden a civó- dás. Nemrég történt, hogy az azóta már leváltott elnök — akit többen jó szándékú, iparkodó embernek ismernek — egy nézeteltérés során agyba- főbe verte az egyik mezőgazdászt — Az elnök többnyire maga intézkedett, a szakembereknek nem volt cselekvési szabadságuk... — ezeket mondta tanúk előtt a főmezőgazdász, és az egyik fiatal mezőgazdász. Mindenki tudja, a recski tsz az utóbbi időben inkább visz- szafelé, mint előre haladt. Jogosan merül fel a kérdés: miért a sok szakember, a bőkezű állami támogatás? Kérdés továbbá az is, lesz-e erő tovább vinni a közös ügyet, a gazdaságot, van-e mód a jelenlegi vezetőséggel, rendbe hozni a szövetkezet ügyeit? 'A recski szakembereknek nincs rossz hírük, de ezek az emberek elvárják, hogy munkájukat megbecsüljék és tág teret adjanak nekik, hogy kifejthessék elképzeléseiket. Akik vándorolnak Egyetlen foglalkozási ágban sincs olyan nagy szükség arra, hogy a szakemberek, a vezetők gyökeret eresszenek, mint éppen a mezőgazdaságban. A földet, a tagságot megismerni, a faluval megbarátkozni nem könnyű feladat, sok időt igényel, mégis megyénkben túl nagy számban vándorolnak a szakemberek, egy részük csak az állami dotáció lejártát várja és máris továbbáll. Csupán tavaly 23 elnök, 37 főmezőgazdász és 28 főkönyvelő változtatott helyet. A megye 134 tsz-elnöke közül 66 három évnél rövidebb ideje áll tisztségében és a főmezőgazdászok hatvan százaléka is új a jelenlegi beosztásban. Feltétlenül elgondolkodtató, hogy a különböző szakiskolák- j ból, egyetemekről kikerült fia- , taiok nagyobbik hányada, egyetlen esztendőn belül el■ hagyja munkahelyét, sokan ' még a megyének is búcsút in- . tettek. Hol a hiba ? Nem könnyű igazságot tenni, de valószínűnek látszik, hogy a hibát nem lehet egyedül a Szakemberekben keresni. A termelőszövetkezetekben Is ta- , pasztaiható bizonyos „befelé fordulás” és ez abban is meg- ' nyilvánul, hogy nem szívesen, vagy egyáltalán nem adnak ; helyet a „kívülről jött’, szakembereknek. A bátor! termelőszövetkezet • elnöke nemrég felkereste a . megyei tanács mezőgazdasági : osztályát és kérte az illetéke• seket, küldjenek a községbe egy állami dotációs gyakomo■ kot, akire később is számítani lehet. A kívánság teljesült, az ifjú szakember megérkezett, de csakhamar útilapút kötöttek a talpa alá, mert — mint mondották — mégsem volt rá szükség. Megoldhatatlan gond volt: a régi brigádvezetők kö: zül melyiknek a helyére kerüljön a fiatal mezőgazdász? Hasonló volt a viszneki állatorvos esete is, aki Kálban lakást kapott, a feleségének tanítónői állást szereztek, és később az illetékesek „meggondolták a dolgot”. Érdemes szóvá tenni, hogy 1965—66-ban 38 egytemi, 75 felsőfokú technikusi, 38 középfokú technikusi végzettségű ifjú szakember került megyénkbe. Ezeknek fele már nincs eredeti helyén, sokan más pályát választottak. A Politikai könyvhetek Találkozók Nagy érdeklődés követi me- gyeszerte a politikai könyvhetek rendezvényeit, akcióit. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyvek a legkivá- | lóbb magyar írók műveiből elgyöngyösi járásban legjobb a helyzet, ahová tavaly 20 gyakornokot helyeztek ki és közülük 13 még állja a sarat... A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyrészt baj van a szakemberek fogadásával, a róluk való gondoskodással, másrészt a fiatal szakemberek egy része nem tud, vagy nem akar a mezőgazdaságban maradni. Néhányan félreérthetetlenül kijelentették az egyetem után: azért jöttünk agráregyetemre, mert máshová nem vettek fel minket... Kell az utánpótlás A mezőgazdaság előtt álló új feladatok szükségszerűen megkövetelik, hogy további jó szakemberek kerüljenek az üzemekhez. Csupán a hevesi járásban 1970-re 28 mezőgazdasági mérnökre, 35 felső és 12 alsó fokú mezőgazdasága tchnikusra lesz szükség. Helyes lenne viszont, ha elsősorban a paraszti munkát ismerő, a falut szerető, hivatásuknak élő parasztfiatalok kerülnének vissza a falvakba. Ez nem járhatatlan út, hiszen az üzemeknek módjuk és lehetőségük van az utánpótlásról gondoskodni, és ösztöndíjjal segíteni azokat a fiatalokat, akik szeretik és vállalják ezt a szép, de nem mindig könnyű hivatást. Az állami ösztöndíjak odaítélése tekintetében is körültekintőbben kellene eljárni az eddigieknél. A falvaknak, a szövetkezeteknek égetően szükségük van a jó szakemberekre- hiszen nélkülük nem képzelhető el tartós előrehaladás, eredményes gazdálkodás. Szalay István az írókkal kerülnek a legtávolabbi falvakba, vásárolják az üzemekben és hivatalokban. A kiadó típuscsomagokat állított össze a területek jellegeinek megfelelően, s egy-egy típuscsomagban 1600—2000 forint értékű könyv van, a legváltozatosabb témákkal. November 25 óta közel kilencvenezer forint értékű könyvet szállítottak a megye községeibe és városaiba, A könyvkiállításbk mellett sokfelé rendeznek író—olvasó találkozókat is, ahol az olvasók elbeszélgetnek a találkozó vendégeivel. Néhány ilyen program már lezajlott megyénkben, s nemsokára újabb találkozók megrendezésére kerül sor. A tarvek szerint december 14-én Sírokon Hunyadi József, író, Tamazsadányban, ugyancsak decemberben, Fehér Klára írónő, Nagykökényesen pedig Tucker György író találkozik olvasóival. Makai György, a „Vietnam” című könyv szerzője (alkotása igen keresett a könyvvásárokon) már másodszor látogat el Heves megyébe. Ezúttal az egri iparitanuló-in- tézat diákjaival találkozik.