Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)
1966-11-02 / 259. szám
Lenin Lengyelországban Egy díjnyertes filmröi és rendezőiéről AZ ELTEMETETT temetőben Öreg rigmusok a hosszú álom mezején Lenin halhatatlan alakja már nemegyszer ihlette meg az alkotóművészeket, írókat, költőket, képzőművészeket, filmeseket. a ma művészei között is többen vannak, akik akarnak és tudnak újat és másképpen mondani a történelem egyik legnagyobb alakjáról. Közéjük tartozik Szergej Jutkevics, az idősebb szovjet' rendező-nemzedék nagy tehetségű tagja a Lenin Lengyel- országban rendezője, az 1966. évi cannes-i fesztivál kitüntetne. A hatvanadik életévét már betöltött Jutkevics nevéhez több emlékezetes filmalkotás fűződik, köztük Lenin-filmeké is. A Szverdlovról készült filmje, az Othelló filmváltozata és nem ismeretlen a magyar nézők előtt a Történetek Leninről és A puskás ember című film sem. Érdekes fejlődési vonalat fi- | gyelhetünk meg Jutkevics három Lenin-filmjénél. Míg A puskás ember történelmi freskó, addig a Történetek Leninről már több figyelmet szentel Leninnek, az embernek. Ezt a vonalat folytatja a Lenin Lengyelországban, mely — anélkül, hogy ezzel kisebbítené Lenin történelmi szerepét — elsősorban emberi nagyságát ábrázolja. Méghozzá olyan körülmények között, amelyek Vlagyimir Ilji.cs életének egvik legnehezebb szakaszához fűződnek. A lengyelországi emigrációban élő Lenint ugyanig az első világháború kitörése előtt az ottani osztrák hatóságok börtönbe zárták kémkedés vádjával. Akkor tehát, amikor izzóit a politikai légkör Európában, amikor elérkeztek a súlyos döntések órái — Lenint négy fal közé zárták, elzárták hírektől és emberektől egyaránt. Jevgenyij Gabrilovies és Szergej Jutkevics írta a forgatókönyvet. Jutkevics rendező kitűnő munkatársra talált Jan Laskowski lengyel operatőr személyében, elsősorban kettőjük munkáját dicséri a film nemzetközi elismerése. Beszélnünk kell itt arról, hogy igazi nemes értelemben vett koprodukció jött létre. Nemcsak a gyönyörű lengyei tájakat használták fel az alkotók, hanem szovjet és lengyel művészekből olyan kollektíva kovácsolódott össze, amelynek minden tagja részese a sikernek. A Lenin Lengyelországban szerepeit szovjet és lengyel színészek játszók. A címszerepet ezúttal is, annyi sok, sikeres Lenin-alakítás után, Makszim Strauhra bízták. Krupszkája szerepét Anna Liszjanszkaja, édesanyjáét Antonyina Pavlícseva szovjet színészek. Ulka, a lengyel parasztlány alakját Ilona Kus- mierszka, szerelmesét, Andr- zejt: Krzysztof Kalczynski lengyel művészek játszották. A filmet november 3—4-én és 7-én mutatja be az egri Vörös Csillag Filmszínház. Nemcsak emberek halnak meg. A temetők is. Az egyik nagyon szomorú, a másik nagyon vidám dolog. Az ember meghal. Magára húzza a rögöket. Volt, nincs. Emlékek maradnak utána és szomorúság. Aztán elmúlnak az emlé- kezők és a szomorúak is. A sírok, amiket magasra vetett a fájdalom, s olyan volt tőlük a temető mint a sötéten hullámzó tenger; a sírok egyre mélyebbre süly- lyednek, hullámaik lecsillapodnak, olykor csak néhány írott kő mutatja, merre voltak. Elmúlik pár évtized, s közhírré tétetik, hogy .azon a területen közkert lesz, az egyházközség eladja, kitermeli a még használható sírköveket, aztán időre • felszántják a földet eke vasával, kerítik bokorral, ültetik fával, népesítik éneklő madarakkal. Hát vidám dolog ez? Ekkor hal meg a temető. Akik valamikor voltak, mélyen fe- küsznek, hat lábnyira, por és hamu, oda nem hasít le az ekevas, nem kúszik gyökér és nem hallatszik a madarak éneke. Aludhatnak nyugodtan. Ilyenféle ez a Rókus temető is a Makiári út mm gött. Elhagyod az első házat és balra föl egy szűk sikátoron. Előtted a domb, laza zöld kontyába tűzve, mint Zenés irodalmi színpad Gyöngyösön (Tudósítónk, Kiss Erika írja): Érdekes előadást tartottak a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanulói. A zenét és a költészetet egyesítették műsorukban. Nagy sikert aratott a kamarakórus fellépése is. A műsor első részében a komoly zene szólalt meg, és azokat az érzéseket, gondolatokat, amiket a szerzők hangjegyekbe öntöttek, a szavgjc. segítségével is megelevenítették. így történt például, hogy a zenekar szereplése után Szabó Lőrinc Hangverseny után című verse hangzott el. Nagy sikert aratott a második rész kísérleti jellegű megoldása. Garai Gábor Dzsessz című költeményét a zenei aláfestés tette még hatásosabbá. A műsort az iskola tánczenekarának szereplése zárta be. Az énekeseket, Solymosi i Irént és Tarnóczi Józsefet elismerő tapssal jutalmazta a közönség. Az újszerű, zenés irodalmi színpadi előadást Berecz Andrásné és Somogyi Gézáné tanárnők szervezték és rendezték. gyöngyház tűk a halvány kövek. Fönt, a tetőn a kápolna, az életükért reszkető polgárok fogadalmának jele, hogy távoztassa el tőlük az ég a pestist. A város hétnyolcezer lakosából az 1710- es és az 1740-es járvány idején több mint ezren haltak meg. A kápolnától északnyugatra két, azaz kettő fa áll. Egy gesztenye és egy ecetfa. Itt már csak múlt századbeli emlékeket talál a figyelő szem. A régebbiek közül az érdemesebbeket elhelyezte kőtárában a múzeum. Csupán az érdemtelenek maradtak, harminc-negyven kopott, hám- lott, törött kődarab, némelyik orrára bukott, másik hanyatt dőlt. Tudnak még ezek a megromlott kövek valamit mondani annak, aki tűnt századok temető-költészetére ízlésére, neveire kíváncsi? Lássuk csak. A kápolna mellett: Íme Itten keseregnek mély fájdalmukban özvegy Graiszler Mária Anna asszony négy megszomorodott gyermekeivel istenben boldogult kedves Férjének, Gáhy Mihály úrnak halálán. Ki életének 10. házasságának 43. esztendejében 1820 Szent Mihály havának 10. napján az Crban csendesen elnyugodott s szeretett hitvessét s négy gyermekeit a legszomorúbb gyászba borított.. Illy érdemes Egri Polgár elhi- degült hamvainak gyászos emlékezetére kedves Élete Párja ezennel tiszteli. A felírás egészében nem különös. Csak a vége. Ezennel tiszteli. Ezennel és ünnepélyesen. A sírkő feszes vigyázzban áll. A fűvek is, így állhatott feszes vigyázzban az özvegy négy gyermekével a sírnál, amelybe le- bocsátották az érdemes mé- zeskalácsos kihűlt tetemét. Egy másik kő elrejtett rí, mei: Állj meg vándor, kérlek tekints ezen kőre; S gondold meg, hogy te is így jársz jövendőre. Ki ez alatt fekszik, hidd el ártatlan. Mégis halál hozzá vala irgalmatlan. Máj gut Mária volt a született neve (A következő sor már földbe sülilyedett.) Ez régi ismerős és itt ma* radt. Pedig ennek híre volt. Ez. á sógorok sírja, így emlegették mindig: itt alszanak két jámborok kiket sirat egypár szív ámbátor most már csak porok ez hozzájuk mégis hív néhai Hegedűs Mátyás Peyer Julianna szeretett hitvesse néhai Peyer Ignác Pintér Anna szeretett párja Hanem van itt nyelvtörténet is. a múlt század köze- 'pén elterjedt a divat, hogy a feleséget nem -né, hanem -nő hozzáadásával jelölték. Vita volt ebből, nem kevés; Arany János is állást foglalt benne a -né mellett, Ö győzött. Itt nyugszik i i Istenben boldogult Zelenka Jánosnő Fiatal papnövendék lehetett a domb oldalában nyugovó: E gyászos domb [ I fedezz egy jámbort tisztelendő Tindira Sándort | élete nyíló idején mindőn tizenkilentz telet alig számlált s itt lelt helyet hosszú álma mezején 20. Febr. 1820, A levegőben mustszag. néhány méh száll és dong. BáLra, az Almagyar-domboin, a pedagógiai főiskola építkezésénél a magasdarú gémje leng. Vonat fütyül és dübörög át a tájon. Ez, itt már a hosszú álmok mezeje. Ami itt volt, azt már elnyúló fehér ökörnyál szála köti csak a valósághoz. Kedves arcú. karcsú fiatal lány ballag fölfelé az aljból, melegítőben. Szeretném mondani neki, hogy nézze meg azt a halvány rózsaszín, gúla alakú követ, olyan szép, lágy vésés van rajta, ma nem lehet ilyet látni. De aztán azt gondolom: ugyan: (Az ember ballag lefelé. A dombról. Fenn már csak a riport alkotórészei maradnak. A kápolna, a két fa, n kövek. Meg a lány. A lány elhever a fűben és képeslapot nézeget. Az ember ballag. Mögötte lépésről lépésre, lábujj hegyen követi a temető. Nem szabad hátranézni.) Apor Elemér IX. — A városparancsnok testvér szigorú utasítása, hogy rendfokozatra, beosztásra, való tekintet nélkül mindenkit igazoltassunk — hadarta egy szuszra a gép- pisztolyos su- hanc. — De én ezt nem hiszem el neked — Tessék, itt az írásos parancs — kapkodott zubbonya zsebéhez a suhanc, és zöldszínű papírost kotort elő. Odanyújtotta a főhadnagynak. Az kezébe vette és belepillantott. — Na látod. így mindjárt más a helyzet, — mondta. — De ettől függetlenül tanuld meg, ha már egyszer szolgálatba léptél, hogy tisztekkel az őket megillető modorban beszélj. Jelentkezz, ahogy a szabályzat előírja. Most pedig nézd meg, itt az igazolványom. A kioktatott géppisztolyos suhanc csak egy futó pillanGüte vendég felé fordult. A féllá- but és az öreget ismerte, nem töltötte velük az időt. A fekete hajú férfitől azonban elkérte papírjait. Az riadt tekintettel nézett az igazoltatóra, és idegesen kutatott kabátja zsebeiben. — Meddig várjak? — för- medt rá a suhanc, s a tekintélyén az imént esett csorbát ezen az emberen akarta kikö— Nem! Elegem volt a háborúból!... Élni akarok.;, élni! A suhanc két társa az asztalhoz ugrott. Elkapták a férfi karját, fel akarták emelni az asztal mellől. De ez olyan erővel merevítette meg magát, hogy jóformán egy centit sem tudták elmozdítani. Ekkor a suhanc géppisztolyát csőre kapta, és a fegyver markolatával a férfi fejére sújtott. A leütött ember izmai elemyed- tek, hörögve az asztalra bukott. Fejéből vér fröccsent az italtól és ételmaradéktól piszkos abroszra. Kuvasz már a férfi igazolásra való felszólításakor izgatottan figyelte az eseményt. Most aztán nem tudott gátat szabni érzelmeinek. Elsápadt, kezébe ragadta az asztalon álló szódásüveget, azzal akart rárontani a kegyetlenkedő nyilasokra. De társa acélbilincsként markolta el a szódásüveget megragadó kezét. A fogai közül sziszegte feléje: — Térj magadhoz! Nem avatkozhatunk bele! A nyilasok az ajtó felé vonszolták az ájult embert. Arccal előre lökték ki az utcára, s a tehetetlen test na- gyott huppant a járda kövezetén. — Ki kell nyírni ezt a gaztást vetett az igazolványra. Ügy találta, hogy fene nagy kutya lehet ez a főhadnagy, ha így mer beszélni, nem érdemes hát kötekedni vele. Kuvasztól már nem is kérte az igazolványt, hanem a többi szörülni. A fekete férfi végre mégiscsak felmutatott egy papírt. A suhanc megnézte, aztán összetépte. — Ez már régen lejárt! Katonaszökevény vagy? A férfi nem felelt. embert! — üvöltötte szenvedélyesen az egyik nyilas. A szélesre tárt ajtón úgy ugrottak ki mind a hárman áldozatuk után. Röviddel ezután géppisztoly-sorozat ropogott 1966. november szerda — Velünk jössz! Lódulj! — kiáltotta a suhanc, és megragadta a fekete hajút. Az görcsösen belekapaszkodott az asztalba, majd hisztérikusan felordított: fel az utcán. — Megölték — suttogta maga elé merevedett arccal Kuvasz. — De megfizetünk nekik. .. mindenért.hamarosan! . . IV. Árulás Haucke főtörzsőrmester nyugtalanul aludt, és erős fejfájással ébredt A Gestapo- tiszt fenyegető kijelentése mind több gondot és egyre fokozódó félelmet okozott számára. Gyorsan felöltözött, friss hideg vízzel meglocsolta az arcát és hivatta az ügyeletest. Némán, megjegyzések nélkül hallgatta végig a jelentést. Az ügyeletes szenvtelen arccal részletezte a 17-es őrháznál történt eseményeket. Közölte azt is, hogy mentőosztagot vezényeltek ki, amely megfeszített munkával, talán másnap délre eltakarítja a szerelvény roncsait és helyreállítja a súlyosan megrongált vonalat. — Itt az állomáson történt-e valami különleges esemény? — Immel-ámmal fogadta az állomás területén dolgozó vasutasok és a szolgálatos tábori csendőrök köszönését. A négyes vágányon összeállított szerelvény várt az indulásra, Haucke szórakozottan nézegette a vagonok irányító bárcáit Már-már folytatni akarta útját, amikor eszébe villant valami. Az ügyeletes által bemutatott okmányok szerint ma egyetlen vagont sem szándékoztak Sárosszegre irányítani. S egyáltalán, miért is küldenek a vagonokat Sárosszegre., abba a kis eldugott városkába, ahonnan a szállítmányt csak nehezen, napok múltán lehet a határon túlra továbbítani? Itt a szerelvény vagonjainak többségére pedig mégis olyan irányító bárca volt felragasztva, amely rendeltetési helyként Sárosszeget tüntette fel! kérdezte végül Haucke. — Nem — hangzott a válasz. Haucke ezután utasításokat adott a forgalom lebonyolítására, majd köpenyét magára öltve, ellenőrző körútra indult, . k — A szerelvény nem indulhat — parancsolta a mögötte baktató vonatvezetőnek. Visszasietett irodájába. Üt- közben megbízott egy szakszolgálatos katonát, hogy kerítse elő Kummer őrmestert és küldje be hozzá. Kümmert az étkezdében találták meg. Reggelizett. Dühösen vette tudomásul, hogy még az ételt sem fogyaszthatja el nyugodtan, de aztán szó nélkül szedelőzködött és elindult a parancsnokához. Haucke türelmetlenül várta. Az irányító bárcák nyilvántartókönyvét tolta az or.ra alá. — Olvasd! — mondta neki. Kummer végignézte az aznapra szóló bejegyzéseket, de nem talált semmi hibát. — Mi van ezen olvasnivaló? — kérdezte, majd hozzáfűzte még: — Valamennyi bejegyzés szabályos! — Valóban, a bejegyzések szabályosak — hagyta helyben Kummer észrevételét Haucke —, és a mi parancsaink szerint valók. De kinn a vágányokon, a szerelvények összeállításánál nem az történik, amit mi akarunk. A 4719-es szerelvényből 21 vagont nem Bécs felé, hanem Sárosszegre irányítottak. Érted, miről van szó? — Értem — felelte Kummer és magában kárörvendőn mulatott Haucke gondján. A főtörzsőrmester a szekrényhez lépett Konyakot vett elő. Belső kényszer sürgette, hogy valakinek elpanaszolhassa búját-baját. Kümmert alkalmasnak tartotta erre, mivel tudta, hogy nem fecsegi ki senkinek, amit tőle hallani szokott. — Ülj le! — kínálta hellyel Kümmert, majd italt töltött és odanyújtotta neki az egyik poharat. — Kóstold meg. Kummer nem kérette magát, felhajtotta a konyakot. A méregerős ital néhány pillanatra még a lélegzetét is elállította. Krákogva nyögte ki végül: — Hü... príma! Köszönöm. Haucke is ivott, majd büsá* kén mondta: (Folytatjuk! .
