Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)
1966-11-13 / 268. szám
I Földi mogyoró a vérzékenység ellen A vérzékenység kezelésére eddig a vérátömlesztésen kívül nem állt más eszköz az orvosok rendelkezésére. A düsseldorfi gyermekklinikán, ahol a véralvadás kérdésével már régóta foglalkoznak, megállapították, hogy a közönséges földi mogyoró olyan anyagokat tartalmaz, amelyek lényegesen növelik a vér alvadóképességét. Bár még sok ellenőrző kísérletre van szükség, amíg a hatóanyagot gyógyszerként alkalmazhatják, a szakemberek véleménye szerint a felfedezés új fejezetet nyitott a vérzékenység elleni küzdelemben. Az agy — oxigén nélkül Az emberi szervezet legkényesebb — a körülmények megváltozására leggyorsabban reagáló — szerve az agyvelő. Elég például, ha az agysejtek oxigénellátásában rövid időre zavar keletkezik és máris olyan súlyosan károsodik az agy velő, hogy halálos vagy gyógyíthatatlan elváltozás lesz a következmény. Elég gyakori az ún. „reggeli gutaütés”, amely átvirrasztott vagy átmulatott, nehéz ételek bőséges fogyasztásával, vég nélküli vitákkal eltöltött dohányfüstös éjszaka után következik be. Ekkor ugyanis az agyvelő vérnyomása és vérellátása közti önszabályozás felmondja a szolgálatot. Oka elsősorban oxigénhiány lehet, ami akut szénmonoxid-mérge- eésből, sokkból, vagy egyéb kár-e® hatások összegeződéséből eredhet. Az ún. „magassági halál”, amely a Himalája-csúcsok ritka levegőjén történhet, ugyancsak ilyen következmény. A klinikai halál utáni felélesztés! kísérletek is csak addig a kb. 8 percig lehetnek eredményesek, ameddig az agvsejtek nem károsodnak oxigénhiány miatt. Sokan kutattak ezt a jelenséget: mi lehet az oka, hogy az agyvelő olyan érzékeny az oxigénhiányra? A kérdés tisztázásához a szem recehártyájának idegfiziológiai kutatása járult hozzá a legeredményesebben. Olyan különleges sejteket találtak itt, amelyek a fényérzékeny szövet és az agyhoz vezető „hírszolgálat” között mintegy kapcsoló és ellenőrző szerepet töltenek be. Ha ezeknek a sejteknek működésében valamilyen okból zavar támad, az agy nem kap vizuális ingereket: az ember megvakul. Hasonló a helyzet az agyvelőben is: ha a sok millió agysejt közül egy egészen kevés hányad — az ellenőrzést és kapcsolást végző — károsodik, az egész agyvelő megbénul, rendszerint gyógyíthatatlanul. Ha eltelik az említett 8 perc anélkül, hogy a szívműködés megindulna és helyreállna az agy oxigénellátása, végleg beáll a halál. Az agy oxigénellátásában természetesen nemcsak a szív megállása okozhat zavart. Akadály támadhat az agy egyes részeinek a „mikro-cirkulációjá- ban” is, például ha a vörös vértestek valamilyen vegyi hatásra megduzzadnak és egyes kisebb ereket elzárnak. Különösen gyakran fordulhat ez elő az ún. artheroszklerózis esetében (nem azonos az arterioszklerózissal, érelmeszesedéssel). Ilyenkor az érfalak belső oldalának, az intenzív anyagcsere-forgalom színhelyének általános, mindenütt fellépő degteneratív elváltozásáról van szó. Ennek következtében érszűkületek léphetnek fel, amelyek vérrög okozta elzáródás (trombózis) veszélyével járnak. Az elváltozás oka vitatott: legtöbben a túl zsíros táplálkozás, erős dohányzás. testi mozgás hiánya, vagy Influenzás fertőzés mellett törnek lándzsát. Üjabban a zsíros tánlálkozást, mint kiváltó okot. többen kétségbe vonják, helyette a nem kívánatos anyagcsere-folyamatokat vádolják az érfalak épségének a megrontásával. Az agy normális oxigénellátását — mint látjuk — sokféle körülmény megzavarhatja. Ezek közül egy is elegendő, hogy kisebb-nagyobb élettani elváltozást okozzon. És a „kulcs” itt is — mint annyi más területen — az egészséges életmód, az okszerű táplálkozás és nem utolsósorban a testedzés. Moszkva műemléktemplomai Több mint kétszáz moszkvai templom áll állami felügyelet alatt, mint építészeti műemlék: évente több tízezer szovjet és külföldi turista fordul meg bennük. A moszkvai templomok, melyeket évszázadokon keresztül a tehetséges mesterek, majd a XVIII—XIX. században hivatásos orosz építészek építettek, az orosz dicsőség „kőMoszkva, Nyikita-templom. krónikásaivá” váltak. A templomok nagy részét az orosz nép nagy győzelmei emlékére állították, mint például a világszerte híres Vaszilij Blázsen- nij templomot a Vörös téren 1560-ban a kazáni kánság legyőzése alkalmából építették. A tizennyolcadik századig a templomok voltak Oroszország^ ban az egyedüli közösségi építmények. Közköltségen épültek, s az egész nép tehetségét tükrözik. A szovjet állam óvja a templomokat, s évente jelentős összeget fordít restaurálásukra. Az ősi templomok egy része ma már múzeumként szolgál. A moszkvai templomok szervesen hozzátartoznak a város jövőjéhez is, a régi építmények beilleszkednek az új, modern városképbe. Vemhes állatok takarmányozása A takarmányozás igen fontos területe az állattenyésztési munkának. Jelentősége csak növekszik a vemhes állatok esetében, részben a nagy megpróbáltatásnak kitett anyaállatnál, részben pedig a születő utódoknál. A vemhesség tápanyagszükséglete meghaladja a magzat, a méhlepény, a magzatvíz, a méh és a tejmirigyek összességben mérhető fehérje, zsír, szénhidrát és ásványi anyag mennyiségét. Ennek oka az, hogy a szaporodásban közvetlenül részt nem vevő szeriek is gyarapodnak mennyisé? güeg, nem is beszélve az elő- zőekről... Éppen ezért nő az állatok tápanyagigénye a vemhesség idején. Befolyásolja az anyai szervezetet, s ez különösen jelentőssé teszi az anyai test és a magzat (magzatok) között kialakult anyagcsere-ritmus változását. Kísérletek során lemérték a kutyáknál fellépő változást. amit jól mutat, hogy a vemhesség időszakában két. harmaddal nő a szuka tápanyagszükséglete. Az ellesi folyamat megindulása előtt ez lecsökken a léiíenntíu'tás szintjére, majd a szoptatás időszakában ismét emelkedik. A takarmányozás szerepe már a fogamzás alatt, sőt előtte is jelentkezik. A megfelelő takarmányozás fokozza a fo- gamzási képességet, a leváló peték száma függ a táplálkozás szintjétől. így nemcsak test- súlygyarapodást eredményez a nagy energiatartalmú takarmányok etetése, hanem korai Svarérettséget is. Természetesen ez nem jelenthet túltáplá. lást, amely éppen olyan káros, mint a szint alatti táplálék- nyújtás, *■ Családlátogatáson Sötétedik, a zseblámpa fénye küzd a homállyal. A félcipőbe becsap a sáros víz. — Sebaj — vigasztalja magát a tanyára igyekvő. — Gondosoknál majd megszárítom így hívják ugyanis a tanítványt, az ötödikes, hirtelenszőke Évát. Helyes kis teremtés, eléggé gondozott is, de nem mindig figyel. Sokszor az a benyomásom róla. ho^ álmos. A feladatait is elfelejti elkészíteni. Tegnap azután . üzent Évával az édesanyjának, hogy ma este elmegy. A kopár jegenyék elfogynak, fehéren világít a tanyasi ház. Nagy, erős komondor ugrik fel a kerítés mögül, s csak hosz- szas kiáltozásra nyílik ki végre a konvhaajtó, effv öree bácsi, a nagyapa csesző» elő. — Elnézést kérek, a lányom még mos, — mondja —, tessék addig beljebb kerülni Eltelik egy óra is, mire a háziasszony elkészült munkájával. — Évi is segített —, s fáradtan veti le magáról a lucskos kötényt. Az asszony elvált, egyedül él édesapjával és kislányával. Nyolc óra elmúlt, kevés idő iut már a beszélgetésre. Ezért álmos tehát Évi napról napra, ezért nem készíti el sokszor a feladatát. Rossz az időbeosztás, figyelmen kívül hanvják -a gyermek feladatait, — ezt a tapasztalatot viszi magával a pedagógus. DIVAT Op-art kendők.. A patak partján kétszobás, hosszú folyosós ház áll. Lakói derék emberek, egyetlen fiuk: Jancsi. Az osztályfőnök hozzájuk igyekszik. A hátsó szobában étellel, itallal kínálják. A tanár szabódik. — Tán megveti a tanár úr? — Dehogy vetem meg. de János miatt jöttem. — Tudjuk, de hát egyszer egy évben van családjától — mondja az édesapa,-és még a hetedikes Jancsinak is tölt. — Nem árt meg? — kockáztatja meg a kérdést a tanár. — Ä — leevint a fiúcska — hiszen minden vacsora után kapok. — A kevés az nem árt meg —, oktatjá a-tanárt- a szülő —. termeli a jó vért. Nálunk szőlőtermelőknél ez íev szokás . . . — Ne adjanak bort a gyermeknek — mondja az osztályfőnök — hiszen gyermeknek minden csennie méreg. — A, — legyintenek, s az asszony egy kis demizsonnal kerül elő: fogyassza egyezséggel — teszi le a tanár elé. A pedagógus otthagvia a bort, és sajnos, naevon sok látogatásba kerül, amíg a szülőket sikerül lebeszélni a helytelen szokásokról. ★ Három® zoba-összkomfort os, minden kényelemmel berendezett lakás. Az apa vezető beosztású értelmiségi, « feleség szintén jól keres. Egyetlen • egymillió sál. kislányuk van, 14 esztendőst az osztály „divat-diktátora”. Mindent megkap, amit csak egy tlzentiégy esztendős kislány kívánhat magának. Illetve, sajnos még annál is többet. A kislánnyal problémák vannak. — Márti nagyon értelmes kislány, csak —, kezdi az osztályfőnök. — Valami baj van? — csodálkoznak a szülők. — A félévi bizonyítvány so- '-at számít a továbbtanulásnál, és Márti nem áll a lesiobjmm. Ha így halad több hármas, sőt még egy-két kettes is • becsúszhat. — Tessék, itt az eredménye © sok házibulinak, szórakozásnak — csattan fel a nana. A mama 'méltatlankodik, csupán néhány esetről van szó . . — De Mártit nagyon érdeklik a fiúk is, — mondja a tanár. Vita közben megszületik a döntés: Mártit sokkal erősebb kézzel xeil fogni. A segítség itt még időben érkezett. ★ Feljegyzések osztályfőnökök családlátogatásaiból. Tanulságosak, nemcsak a pedagógusok, a szülők részére is. Segítség ahhoz, hogy a szülők és a. pedagógusok összefogva segítsék át a gyermeket élete egyik legnehezebb szakaszán, a ka- maszkoron. B. B. . import táskák TANÁCSOK Folttisztitáshoz MEZ: langyos vízzel átmossuk az anyagot óvatosan és egész szárazon vasaljuk. JÓD: Szalmiákszesz-oldat, vagy hidro- gén-Wperoxid. KÁVÉ: Mosható anyagok: forró, szappanos víz, hideg vízzel öblögetni. Érzékeny. nehezen mosható szövetből: benzinnel vegyük ki. KAKAÓ: Ügy vesszük ki mint a kávétól ‘származó foltokat. Fontos tudnivaló, hogy a foltos anyagokat ne mossuk, ne főzzük más. tiszta. foltnéíkülí anyaggal. TINTACEHUZA; Megmelegltett glicerinnel bedörzsöljük az anyagot, utána bedörze öljük átroHdévóú Meleg vízzel alaposan átmossuk. Másik megoldás: ecettel és spiritusszal felváltva betupfoltuk az anyagot, utána meleg, szappanos vízzel átmossuk. Vigyázat, ez a megoldás nem vonatkozik gyapjúszövetekre. GÉPOLAJ: Szalmiákszesz-oldattal kidörzsöljük a foltot, utána langyos vízzel az anyagot átmossuk. TEJ: Ez a módszer minden anyagra érvényes, kivéve a selymet. Víz. szappan, esetleg szalm^áko-ldat. vigyázzunk arra, hogy forró vizet ne használjunk. Selyemanyagokat csak benzinnel kezeljük. KÖRÖMLAKK: Mosható anyagok és szövetek (műszálas anyagot, műselymet líy módon nem lehet kezelni), langyos vízzel megmossuk az anyagot, májú acefconnad okijuk a iotaw. Lezajlottak az őszi-téli divatbemutatók, sőt az üzletekben meg is jelentek az első modellek. De mit hozott a divat a kiegészítőiknél? A kérdéssel a legilletékesebbhez, a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalathoz fordultunk, s ott Szende Tibor, a vállalat kereskedelmi főosz^ tályvezetője adott tájékoztatást: — Sok száz divatcikket rendeltünk, a hazai ipartól, sőt külföldről is. Természetesen ügyeltünk arra, hogy az új cik_ kék — kendő, sál, női táska — megfeleljenek a divat változó követelményeinek. Köztudomású például, hogy az Op-art nálunk is hódít, de a hazai ízlésnek megfelelőbb, szolidabb formában. Már az üzletekben vannak a fekete—fehér, középkék és fehér, és más élénk színű Op-art-mintás kendők. Számolhatunk azzal is, hogy nem mindenhez illenek a geometriai minták, ezért továbbra is készíttettünk angolos^ virágos tö- rökös és egyéb mintájú kendőket. A választék — minden túlzás nélkül mondhatom, — teljesen kielégítő, ezer mintafajta között válogathat a vásárló. A kendők divatszíne, az egészen sötét tónusokkal szemben az idén a pasztellszínek különböző változata. Alapszínek a középkék, lila és a zöld. Milyenek lesznek a női táskák? A méreteket illetően nincs változás, továbbra is divat a kis alakú forma, de az idősebbeknek középméretű táskákat is hozunk forgalomba. Az őszi-téli szezon hagyományos divatszínei, a barna, fekete, drapp és csau. A hazai fazonok is igen divatosnak, de a választék bővítése érdekében importáltunk is táskákat, sőt bevásárló táskákat és elegáns bőröndöket. Megoldódik-e végre az „er- nyőprobléma?” A tavalyihoz viszonyítva százezer darabbal több emyöti gyártattunk, importáltunk is, így az ellátás biztosítottnak látszik. És milyen lesz a sál? A sálnál az a fontos, hogy a kabát, a kosztüm színével harmonizáljon. Végre készültek szintetikus anyagokból is ságiak, majdnem korlátlan meny- nyiségben tudunk biztosítani az őrlőmből, cahsmillonbói készült sem lesz hiánycikk. Természetesen marad a gazdag választék a gyapjúsálakból, mert erre is megvan az igény. Több mint egymillió sál várja a vásárlókat. Bizonyára mindenki megtalálja az ízlésének legmegfelelőbbet. A. E.