Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-10 / 265. szám

A baksisinduló A NAPOKBAN azzal a ké­réssel lepett meg egyik isme­rősöm, hallottam-e már a leg­újabb indulót? — Na, — mondom — melyi­ket? — A baksisindulót. — ?! ;— Látom, nem ismered a fel­újított slágereket. Pedig füzet alakban L<? megjelent, ha fel­lapozod, megtalálod benne, va­lahogy így szól a szöveg: „... és nyújtja a kezét a bak- sisért.. -. a baksisért.” — És az új köszönési for­mát ismered-e? — szegezte nekem az újabb kérdést: tu­dod milyen az új elköszönési forma? _ — Valahogy hasonlít a paro- Lázásra, csak a különhség annyi, hogy az ember nem merőlege­sen tartja a kezét, hanem víz­szintesen. . e a tenyerét. — Igen.:. rémlik, hogy ma­napság gyakorta „köszönnek5* pl így egymástól az emberek. És mit is gondolhatunk ilyen kenyér láttán? Hogy fizetni kell. Hisz régi, elfogadott egyezményes jele ez a kérésnek. De persze, az is legalább olyan egyezménye az emberiségnek, hogy az elvég­zett munkáért, fáradságért, készségért becsületes fizetség illik. De ezúttal nem erről va» SZÓ; Hanem a baksisról, ponto­sabban aFról, hogy ez a baksis­induló manapság nagyon gyak­ran hangzik eh A lexikonok szerint ez főleg a keleti né­peknél dívik és érdemen, vagy fáradozáson kívüli, — jobb esetben felüli — juttatásokat jelent. Nálunk is. De hát jöjjön ennek az esz­mefuttatásnak legbiztosabb próbaköve: a példa. Költözködik az ember. Meg­rendel teherautót, rakodómun­kásokat, maga is ott izzad, hogy mihamarabb vége legyen az áldatlan állapotnak. Tény, nem könnyű munka, különö­sen annak, aki nem szokta. De úgy látszik, még annak is, aki ezt választotta ^élethiva­tásul”. Ezt bizonyítandó, az egyik rakodómunkás már fél­óra múlva lecsapja a hevedert, mondván: neki elég az emelet­ből, a hurcolkodásból, úgyis annyit dolgozott már reggel óta. A bútor fele lent, a másik része fent, a teherautó vár, mit tehet a költözködő? ígér. Baksist. És most már minden megy tovább. S amikor majd két óra múlva az új lakásban a bútor. Elköszönünk. A KÖSZÖNÉS így zajlik: — örültünk a szerencsének, a fuvar százegynéhány forint.. a rakodók 150 forintot kémek. A megrendelő bólint. Egy modern dolgozószoba-bútor el­szállításáért nem is olyan sok ez az összeg. — De.. s hogy tévedés ne essék — mondja a rakodó- munkás, a 150 forint fejenként értendő. Mit lehet tenni ilyen eset­ben? Az ember elfogadja a „köszönést”, az újfajta köszö­nést, a vízszintesen előrenyúj­tott lapos tenyérrel. Ami még csak véletlenül sem téveszthető össze a becsü­letes parolára nyújtott kézzel. Nem történik más, mint vi- gyázzba áll az ember a baksis­induló ütemére, aztán fizet Legfeljebb magában számol, hogy ejnye-ejnye, hisz nálunk 70 forintos órabére még a leg­magasabban képzett profesz- szornak sincs, de a fizikailag legnehezebb munkát végző ra­kodóknak sem, mert állítólag ott is 16 forint a felső határ. De hát az ember csak a nyi­tott tenyeret látja, amely nem csukódik be addig, míg az igé­nyelt összeget nem érzi. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a köszönési forma megalázza a kezet. A kezet, amely becsületes munka vég­zésére erősödött és azt firtat­ják: hol a határ a baksisvá- rásnál. kérésnél? És hogy egyáltalán van-e? MERT A BAKSISINDULÖ rendkívül gyakran hallatszik manapság. Kéri, várja a plusz juttatást a hagyományos bor­ravalós szakmákon tűi annyi más szolgáltatóipar embere, mert fizetése sok embernek már eleve úgy van megállapít­va, hogy abba „belekalkulál­ják” a várható borravalót és, mint például a vendéglátóipa­ri szakmáknál, ahol nem ritka a 600—800 forintos alapbér, várják azok is, akik ezek­ből a juttatásokból „nagy pénzeket tudnak levágni.” Mindenesetre jó érzés látni azokat a kezeket, amely a be­csületes munkát honoráló fi­zetség után a szokásos elkö­szönő mozdulattal, nem víz­szintesen, hanem ahogy illik, becsületes, függőleges parolá- zó tartásban közelednek fe­lénk. De még olyanok is akadnak* akik ezt a mozdulatot is félre­értik és a tisztességesen elkö­szönő tenyérbe pénzt csúsztat­nak, előnyt várva, vagy rosz- szul értelmezett gavallériából, vagy azért, mert úgy gondol­ják, ez illik b hovatovább, mert úgy érzik.. = ez kell. Nem mai probléma ez, ha emlékezetem nem csal, még a 40-es években indult olyan mozgalom, hogy „öntudatos dolgozó nem fogad el borrava­lót”, de hát a fenti példák azt bizonyítják, ez az öntudatra való hivatkozás ez ügyben megbukott Legalábbis sok embernél. Most arról hallani* hogy a vendéglátóiparban és a szolgáltató vállalatoknál újabb mozgalom indult, amely­nek jelszava: tiszta kéz. És a hírek szerint akadnak követői; A reményeket leginkább a szocialista brigádokhoz fűzik, akik talán elmozdíthatnák a holtpontról ezt a régóta vajú-! dó baksis-kérdést. Akik talán! sokat segíthetnének abban, j hogy az ember a bútorszállító, j tói, vízvezetékszerelőtől, pin- ] cértől, taxisofőrtől, fodrász­tól, kabinostól, a pénzespostá­sig, az egészségügyi dolgozók­tól, a jó hírt hozó boyig ne gyanakodva fogadja a feléje nyújtott kezet, hogy vajon ab­ból a barátság jele alakul-e ki, vagy valami újgazdag­koldus mozdulat, amely félre­érthetetlenül jelzi: adni kell. Még! Mógl Természetesen minden kötelezettség nélkül, önként, mert sok szakmában ma már nem az elvégzett munka után fizetett bér a megélhetés alapja, hanem a pluszként várt baksis, a bor­ravaló. S MILYEN AZ EMBER? Ennyi példa után, mikor reg­gel üdvözölni indultam kollé­gáimat, akaratlanul is vízszin­tes tenyérrel közeledtem felé­jük. Értették a tréfát Beleej­tettek egy tizfiHérest És én— milyen tanulékony az ember... ugyanúgy nem köszöntem meg mint azok, akik forintokat, százasokat tesznek zsebre így, minden külön munka és kö­szönöm nélkül. Kovács Endre • ' V ' -y* - ■' • . - i ■ * j 0j televízió, a Mona lAsa mintakészülékeit szerkesztették meg a szakemberek a székesfehérvári Villamossági, Televízió és Rádiókészülékek Gyárában. Úgy tervezik, hogy ezt a típust a jövő év közepétől gyártják, s egyidejűleg beszüntetik a gyár Horizont típusú készülékeinek gyártását. A Mona Lisa kiváló képminőséggel, jó vételérzékenységgel rendelkezik, és csak lá­bon álló kivitelben vásárolható majd. Serős cégér A Népújság november 2-i számában „Korszerű élelmi­szercsomagolás” címen cikk jelent meg. Ismét egy lépés a korszerűség felé... Az újság­hírt jóleső örömmel vettem tudomásuk Ezzel szemben nézzük meg az Egerben forgalomba kerü­lő, jó minőségű Kinizsi üve­ges sörök kiállítását! A sok ragasztótól maszatosak az üvegek. A felületesen rádo­bott címkék rongyosak, öszi­sze-vissza, ferdén állnak. Né­melyiken kettő is akad: egy régi piszkos és egy újabb. Hát ez a jó sör nem érde­mel gondosabb címkézést? Még a keserűvizes üvegek is sokkal rendesebbek. A sör tömegfogyasztási cikk, én is szívesen iszom. De abban a kiállításban, ahogyan itt, Egerben forgalomba ke­rül, vendég elé, asztalra állí­tani csak szégyenkezve lehet. M. D. A híres írónak egyszer nem volt témája. Ilyesmi még a híres írókkal is előfordul, an­nak ellenére, hogy az átlaghalandó úgy véli, a témahiány csak a nem híres írók sajátja. Nos, a híres író rendkívül módon töprengett, mit tegyen, mit írjon, amikor a világon sem­mi sem jut az eszébe, egyszerűen nincs témá­ja. Itt tartott keserű töprengésében, amikor hirtelen felkiáltott, és a homlokára csapott: — Mi az, hogy nincs témám. Itt a téma, hogy nincs témám. Ezt írom meg. És megírta. És hogy ezt meg tudta írni, hogy téma lett a témahiány, hát ezért híres iró a híres író. ★ Még ezt is megérhetjük: — Kedves eladó kartárs, kérek nyolcmillió atomot, de a szeb­bikből, ha lehet... — Ó, hogyne, tessék parancsolni, kedves ve­vő... Pardon, tessék mondani, lehet száz­ezerrel több? (—ó) Egy ifibrigád SÍROKBÓL A megyei pártértekezletre nagyszerű eredménnyel üzentek a Mátravidéki Fémművek dolgozói: teljesítették 1966. évi export-árbevételi tervüket. Sikereikhez hozzájárult a IX. pártkongresszus tiszte­letére indított munkaverseny, s KISZ-tagjaiknak az ex­port felett vállalt védnöksége. A „Jobb munkával, fiata­los lendülettel a 150 millió tubusért” jelszóval versenyre kelt ifjúmunkások, műszakiak és közgazdászok ígéretük­höz híven nap nap után állták a szavukat, előírt feladatai­kon túl összesen 4900 társadalmi munkaórával segítették közös elhatározásuk megvalósítását. A megyei KISZ-bizottság által meghirdetett tavalyi versenyben első helyezést elért, s az idén is kitűnően szereplő Braun Éva ifjúsági exportbrigád mellett hasonló jó munkát végzett a Ságvá rj Endréről elnevezett csapat is, nagy része van a közös eredményekben. Többségükben a hatvanas évektől dolgoznak együtt, de brigádjukat — amelyben mun­kás, technikus és mérnök ipar­kodik megvalósítani a közös elhatározásokat — még csak tavaly verbuválták. Az év ele­jén vágtak neki a szocialista cím megszerzésének, s az esz­tendő utójára el is érték, amit akartak. így az idén, már a cím megtartásáért dolgoznák. A műszaki fejlesztési osztály Ságvári Endréről elnevezett ifjúsági komplexbrigádját jól ismerik a Mátravidéki Fém­müvekben, mivel tagjai lelkiis­meretes igyekezettel, szorgal­mas, jó munkával hallatnak magukról szüntelen. Negyedévenként tesznek egy-egy nagyobb ígéretet, s mellette sok más apróbb fel­adatot is elvégeznek, mindig olyanokat, amelyek leginkább előbbre lendítik a siroki gyár termelését. Nevükhöz fűződik egyebek között a 25-ös csőrös tubus gyártásának előkészítése, a TRAUB-automata adagolásá­nak megoldása, a tápszeres do­boz gyártóberendezése, felszer- számozásának, a koronadugó szállításának tervezései, a kon- veyor felszerelése és a társ- üzemekmek nyújtott sok fontos segítség. Csupa értékes munkát őriz­nek naplójukban a bejegyzé­sek... A csőrös tubussal kap­csolatban például nem kiseb­Nem, most nem azokról lesz szó, akik hírrel vagy cikkei, üggyel vagy gonddal keresik fel a, szerkesztőséget. Néma azokról, akik nekünk segítenek, újságíróknak és akiknek mi segítünk, újságírók. Azokról lesz szó most, akik... De inkább mutassuk be őket olvasóink­nak. ARCOK a szerkesztőség folyosójáról A KÖLTŐ A szerkesztőségekhez úgy hozzátartozik A költő — így, nagy „a”-val —, mint az író­gép, a sajtóhiba és a fekete­kávé. A költő tehetséges —• őszerinte és hallatlanul termé­keny miszerintünk. A költő jön, lát és győzni akar, ami egymagában még nem lenne baj, de ő a verseivel akar győzni és bennünket meggyőz­ni. Nekünk kutya kötelessé­günk, hogy megvédjük olva­sóinkat és a magyar irodalmat ettől a költőtől, aki a rímeit töltőtöl-lel írja és verítékkel, valamint golyástollal, a még nyomokban sem felfedezhető tehetség helyett. A költő mindennap jön. Gyakran ugyanaz a költő, de van olyan nap is, amikor több „ugyanaz” a költő jön, hóna alatt cipelve verseményeit es meg nem értést kapva ily fe- nyegetődzéssel távozik: — Jó, megyek a Népszabad­sághoz, a rádióhoz és a televí­zióhoz... Nem vagyok rosszmájú, de istenkém, bár menne. De nem megy, hanem jön, megint. Tele van hévvel, tűzzel, verssel és di lettantizmussaL Hogy is van a mondás? — Több tüzet a versbe, s több verset a tűzbe. De azt hiszik, megfogadja? Megint jön, uram­isten, itt jön megint a folyo­són™ A PANASZOS A panaszos panasza ügyé­ben most van nálunk 457. íz­ben, ám lehet, hogy egyet-ket­tőt tévedek. Az első száz láto­gatásánál még bírtuk idegek­kel, sőt az első, a legelső lá­togatásnál még azt hittük, hogy valóban panaszos, aki ügyfél, de most már csak olyan pa­naszos, akinek az ügyétől fé­lünk — mi. Mert nincs ügye, nem is volt, nem is lesz. Mert ha lenne ügye, akkor dehogy is jönne panaszkodni, akkor örülne, hogy végre ügye van, amivel eljátszhat, mint kisgyer­mek a babájával... De nincs, hát kitalál, s agyrémét a szer­kesztőségi panaszirodában akarja bejegyeztetni, mint va­lami újszülöttet. Először kedves elvtársak voltunk, most pedig már... Szó­val, ezt nem lehet leírni. De mégis megbocsát nekünk, és megérkezik, közvetlenül a köl­tő után, 453. ízben is. Mondom, lehet, hogy egyet- kettőt tévedek. A SZAKEMBER A szakembert onnan lehet megismerni, hogy annyit ért az általa szakmailag kifogá­solt cikk témájához, mint ösz­vér az integrálszámításhoz. Éppen ezért azonnal tollat, te­lefont, vagy kilincset ragad, és egy köteg számítással, adattal, jegyzékkel, könyvvel és brosú­rával a hóna alatt bebizonyít­ja, hogy Kepler harmadik tör­vényét már a Tripartitumban megfogalmazta Werbőczy, és a hibrid kukorica termesztéséhez elengedhetetlen a műszálas rézgálic. A GRATULÁLÓ Cseng a telefon, vagy jön a levél, esetleg ő jön a folyosón. Gratulál, őszinte szívvel, sok sikert kívánva nekünk lapunk­hoz, amely egyedülálló a maga nemében, s egyik cikkünkhöz különösen, amelyet csak a gyö­nyörtől ájuldozva tudott elol­vasni. Bevalljam? Bevallom: gyarló emberek vagyunk. Jól­esik a gratuláció, irulunk-pi- rulunk, nem nagyon kényezte­tik el az újságírókat a gyakori dicsérettel. — Kolosszális volt az a cikk — lelkendezik tovább levél­ben, telefonon, vagy személye­sen. És mondja is a címet, a témát is. Ilyen nálunk nem jelent meg. Ilyen a magyar sajtóban sem jelent meg. Nem is fog soha. De gratulál és mi irulunk-pi- rulunk zavarunkban: most mi a fenét mondjunk?! AKI ÚJSÁGÍRÓ AKAR LENNI — Jó napot. Maga a főszer­kesztő? Csak a helyettese. Hol a főszerkesztő? Értem, Na, ren- dicsek, maga is jó lesz. Ide figyeljen, jó ember. Újságíró akarok lenni, mikor lépjek be? Hogy mihez értek és mennyi az iskolai végzettségem? Cuki pofa maga. Ha értenék vala­mihez, akkor nem ide jönnék... És egyáltalán, mit akar maga, atomtudóst, ide?... Mi az, hogy nincs felvétel? De nagyképű, hallja... Ezek után egy frászt jönnék én magukhoz újságíró­nak, ilyen helyre nem adom el magam. Van még újság eb­ben az országban... És köszönés nélkül távozik. ★ Sajnos, arcképcsarnokunk feljegyzését és bemutatását itt abba kell hagynom, mert ko­pogtatnak az ajtómon: egyszer­re lép be a költő, a panaszos, a szakember, a gratuláló, meg a többiek... Különben azért jól vagyok. Gyurkó Géza bet tettek, mint azt, hogy ezen-, túl a drága, import ón helyett a lényegesen olcsóbb, hazai alumíniumból készülhet. Meny­nyit ér? Még nem kérdezték meg a liszkói kalkulátorokat. Nem ismerik az értékét, csak sejtik: talán felére csökken­nek az anyagköltségek. Úgy vélik, hogy a pontos adatok nélkül is észreveszik majd egy-. szer. Közvetve. A borítékon. Hiszen a közös eredményből — ők is részesülnek majd. Néha munkájukra még rá­adnak egy-egy keveset, pótvál­lalásokat tesznek. Legutóbbi érdekesebb „plu­szuk” egy excenter-tárcsával egybeépített szalagegyengető és daraboló automata volt. Sa­ját maguk készítették. Öröm­mel újságolták, hogy sikerült: két műveletet köt össze és hul­ladékmentesen dolgozik. A IX. pártkongresszust köszöntik ez-- Zel is.„ Az idei év utolsó negyedé­ben tizenkét tagúvá bővült szo­cialista brigád azonban nem­csak műszakjaiban mutat pél­dát a társainak, hanem gyak­ran a nyolc órán túl is. Részt vállal a társadalmi munkából is, ott jelentkezik, ahol a lisz­kói gyárnak a legnagyobb szük­sége van rá. Az első félév vé­gén például az exporttervek sikeréért fáradoztak a brigád­tagok, a dobozcsomagolásbam segítettek. Más alkalommal pedig a selejtes alkatrészek ki­javítását váLlalták el testvér- üzemeiktől. Annak idején részt vettek a vietnami műszakokban. S naplójuk azt is elárulja, hogy mindannyian önkéntes véradók. A környéken tsz-eket patro­nálnak. Arattak a siroki ter­melőszövetkezetben, ctrótfonó gépet készítettek a recskieknek. Érdeklődnek a műszaki élet újdonságai iránt, szakkönyve­ket olvasgatnak, tanulnak. A tavasszal közösen tekintették meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt. S szakmai továbbkép­zésük mellett nem feledkeznek meg politikai ismereteik bőví­téséről sem. Eredményeikkel sohasem kérkednek. Nem hiszik magu­kat a legjobbnak. Szürke köz­katonaként osztoznak a köz­napi sikereken™ A Mátravidéki Fémmű­vek dolgozói a napokban megígérték, hogy az év hát­ralevő részében további 8 millió devizaforintot sze­reznek gyáruknak. A vál­lalt összegből félmillió fo­rint: tőkés országból szár­mazó deviza... Gyón! Gyula ÄMft3 1866, november 10. csütörMk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents