Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-01 / 258. szám

! Megmért esztendők Evek — az értelem és az ér­aelem mérlegén. Ha most visz- szatekintünk a megtett útra, elégedettséggel összegezhetjük: országos közösségű terveinket, elképzeléseinket rendre megva­lósítottuk, fejlődésünk teljesen eredményes és győzedelmes volt, alkotó-teremtő napjaink felfelé ívelő vonala egyenletes és töretlen. Hogyan éltünk? Igazán panaszkodás nélkül mondhatjuk: jól és jobban él­tünk, mint talán vártuk is vol­na. Pedig az ellenforradalom pusztításainak árát, a 22 mil­liárd forintnyi értékű kár szám­láját is ki kellett egyenlíte­nünk! Az elmúlt éveket két nagy horderejű esemény jelzi: a szocialista brigádmozgalom zászlóbontása és a mezőgaz­daság szocialista átszervezése. 1965-ben már 20 ezer volt a szocialista címet szerzett bri­gádok száma, s 38 ezer azoké a brigádoké, amelyek a kitün­tető cím elnyeréséért verseny­re szálltak. A mezsgyék el­tüntetése oly jelentős útnyitás volt a mezőgazdaság történeté­ben, amelynek felmérése, rész­letes értékelése csak ezután várható. Annyit meg kell je­gyezni, hogy ez az útnyitás szükségszerű volt, s akik az­előtt sem panaszkodtak éle­tükre, most azok is gondtala­nabbal és jobban élnek. A második ötéves terv ered­ményei jól ismertek, de ha ezerszer is leírtuk, le kell írni ezeregyedszer is, hogy a műn- 1 kások és alkalmazottak reál- jövedelme 19 százalékkal nőtt, a parasztságé pedig 13—14 szá- : zalékkal. összességében: min­denből több és jobb jutott nemcsak az egyes emberek zse­bébe, konyhájára, de az egész dolgozó nép asztalára is. Idén háromezer munkás — az összes munkáslétszám egy- harmada — kapott fizetéseme­lést, ami havi átlagban 150— 160 forintos keresetnövekedést jelent. Fizetésemelés volt csak­nem minden iparágban, növe­kedtek a bérek és pótlékok az építőiparban, de az egészség- ügyi és kereskedelmi hálózat­ban is. Emelték a pedagógusok fizetését. Jelentős fizetéseme­lést kapott mintegy 39 ezer művezető. És szólhatnánk itt a nyugdíjak és a családi pótlé­kok felemeléséről is, amely in­téskedés tíz- és tízezreknek te­Saját kői A gyöngyösi MÁV Kitérő­gyártó ÜV dolgozói szívesen mutatják meg azt az új gépet, amelynek ugyan még csak ki­próbálása folyik, de hasznos segítséget tud nyújtani a geo- megmunkálásban. Amire a leg­büszkébbek, az, hogy a gépet maguk szerkesztették, maguk állították elő. A gép megszületésében köz­rejátszott az az újítási feladat­terv, amely többek között a geo-megmunkálás korszerűsí­tését tűzte ki célul. Nemcsak a termelékenység fokozására törekedtek a korszerűsítéssel, hanem figyelembe vették az egészségvédelmi követelménye­ket is. A geo-megmunkálás ugyanis tetemes erejű zajjal jár. Az új geo-üregelő gép ha­tásos eszköznek mutatkozik a zaj ellen is. A mostani konstrukció a csa- varfészek-lyukak megmunkálá­sát végzi. Üzemeltetésével évente mintegy ötszázezer fo­rintot lehet megtakarítani az előzetes becslések szerint. Mit bizonyít az új gép? Mindenekelőtt azt, hogy a vállalat rendelkezik olyan dol- ■ gozókkal, akik képesek a kü­lönböző feladatok hiánytalan elvégzésére. Felkészültségük, szakismeretük jó. Keresik a korszerű megoldásokat, hogy a vállalati terv teljesítése mel­lett a dolgozók munkafeltéte­leit is előnyösen megváltoztat­hassák. De bizonyítja azt is a geo- üregelő gép, hogy érdemes a vállalat dolgozóira építeni, tá­maszkodni a segítségükre, hi­szen akarnak és tudnak is se­gíteni a gazdasági vezetőség­nek. Amit elmondottunk, ezek a megállapítások már sokszor el­hangzottak, új vonás nem ta­lálható köztük. Mégsem árt is­mételni őket, mert léteznek még olyan gazdasági vezetők, frkiír nem bíznak kellő mérték­remtett biztonságosabb jöve­delmet, előnyösebb életkörül­ményeket. Társadalmunk építő társada­lom. Egymás után sorra nőt­ték ki a földből új gyárak, üze­mek, iskolák, kórházak és óvó- ; dák épületei. Térképünkön az ' új ipari központok, városok, a régiek arculatának megszépülé- ] se, gazdagodása új vonásokkal, : új lakótelepek megjelenése, 1 gazdasági és kulturális állandó fölfelé ívelő grafikonjai mind­mind az értelem győzelmét hirdetik tájainkon. Hogyan tudtunk lábra állni, ] kiépíteni egy iparilag is erős, ' mindinkább fejlődő mezőgaz- ' dasággal rendelkező és magas 1 kulturális színvonalra emelke­dett államot? — találgatják, kérdezgetik sűrűn a megtévesz- ' tő propagandával tele csepeg- * tetett, Nyugatról hozzánk látó- [ gató idegenek. S a kérdésekben ‘ ott a csodálkozás is, hogy ered- ' menyeinket nem idegen tőke, j idegen segítség járszalagjára , kötötten értük el, hanem két kezünk munkájával, a magunk 1 erejével, barátainkkal kölcsö- 1 nősen segítve egymást A társadalmi haladás útja, a ' múlt mindenféle visszahúzó és makacs maradványai ellen ví­vott harctól, az ellenforradalmi 1 áttételeződések felszámolásé- ' ról, a párt vezette munkásosz- J tály politikai hatalmának ren- ' díthetetlen megszilárdításától a mai napjainkig ívelő út nem . volt makadámút. Az ellenfor- ; radalom okozta kezdeti zavart- ‘ Ságtól, a fejeket is megtisztító ! konszolidációtól a lendületes, ; teljesen fölszabadult, s áldoza­tos erőkifejtést kívánó szóda- 1 lista építés kiteljesedéséig tér- 1 jedő időszakokban, években, minden kisebb útszakaszt, aka­dályok és megtorpanások köze- ' pette is, a párt kollektív böl­csessége, s a tömegek tudatoso- i dásába-erejébe vetett bizalma egyengetett tovább a társadal- ( mi haladás újabb és újabb mérföldkövei felé. Az MSZMP kongresszusi ' irányelveiben olvashatjuk: „A jelenlegi bonyolult helyzet a pártszervezetektől és a kom- : munistáktól több politizálást, erőteljesebb politikai tevékeny- i séget követel meg. Ezt mozdít­nstrukció ben a kollektíva erejében, a komolyabb feladatokat csak maguk akarják elvégezni, ezért nem is sikerül azt minden eset­ben vagy talán az esetek több­ségében maradéktalanul végre- hajtaniok A kitérőgyáriak példája újabb bizonyíték az összefogás eredményessége mellett. (gtnf) Egy régi b ELÉGEDETLENKEDTEK, gyengén tiltakoztak a gyön­gyösi XII-es akna fatelepi komplex brigádjának a tagjai, amikor az üzemvezetőség ti­zennyolc főt más munkakörbe helyezett. A titakozást talán a megszokás váltotta ki, hi­szen a brigád már hat éve egütt dolgozott. Az eredmé­nyeik pedig hűen dokumentál­ják az étkezőhelyiségben ki­függesztett szocialista brigád­oklevelek és zászlók. Az utóbbi hónapokban gyö­keres változás történt a XII-es akna termelési technológiájá­ban. A hagyományos fabiz- tosítású frontfejtéseket kivétel nélkül Ursitz-féle páncélpaj­zsok váltották fel. Ez termő*- szetesen a fafogyasztás lénye- kes csökkenését eredményez- , te. Ilyen okok miatt vált szük­ségessé a fatelepi komplex brigád átszervezése, hiszen a kisebb feladatokat csökkentett ' létszámmal is el tudják látni. — Akikkel hosszú éveken át dolgozik az ember. azoktól . rosszul esik megválni — mond­ja Királyházi Tibor fatelep- i vezető. — Ám nálunk egy szem­• pontból előnyös a helyzet. Két • év óta szocialista üzem va- : gyünk, így embereink egyik , szocialista brigádból a másik- - ba kerültek. Es a gazdasági sa elő a pártpropaganda azzal, hogy hatékonyabban segítse a párt előtt álló politikai felada­tok megértetését” A politizá­lással, az erőteljes politikai tevékenység kifejtésével nincs is semmi baj. Az eltelt évek során oly rangot, tiszteletet és elismerést vívott ki határain­kon belül a kommunisták párt­ja, mint korábban még soha. A párt gyakorlati követel­ménynek tartja, hogy a fő gaz­dasági és politikai kérdésetet megbeszélje a széles tömegek­kel, így biztosítva, hogy a poli­tika ne távolodjék el a reali­tástól. S az őszinte szándék, a titkolózás nélküli politika megnyerte a nem kommunista, a pártonkívüb tömegek széles fronté támogatását is. Sokan, mind többen és többen látják, tapasztalják, hogy a párt ter­vei, célkitűzései, irányelvi emberközpontúak. Az anyagi és kulturális színvonal rend­szeres emelése, a haza összes állampolgárai jólétének állan­dó növelése; s az elképzelések­ből, tervekből kibontakozóan a harmadik 5 éves terv cselek­vés- és alkotás-szférát átfogó célkitűzései a dolgozó ember­milliókban tudatosulnak. Igen, tudatosulnak, mert nemcsak naptáraink mutatnak 1966-ot — a fejekben is 1966-ot írunk! Az egyszerű, mindennapi szürke szorgalom fényt kap: a munka értelme, a nagyobb táv­latok általános fölismerése ra­gyogják be. Mind nagyobb te­ret hódít a párt sugallta, a párt tevékenységében ötvöződő kol­lektív bölcsesség, az összetartó közösségi munka. Építésben és alkotásban ott lüktet az érte­lemmel egyazon értékű érze­lem megnyilvánulása, tényként az az erő. amely túltesz a leg­erősebb motorok energiá ján is — o szocialista hazafiság. Két ötéves tervünk eredmé­nyeit taglalva, a számok konk­rét nyelvén idézhetnénk a har­madik 5 éves terv célkitűzé­seit is. A terv a szocializmus építésének terve, amelynek mindenkit kielégítő célja, hogy az embereknek mennél többet és jobbat nyújtson ez a társa­dalom. A célkitűzések, bár sze­rényeknek látszanak, minden­kitől, minden területen igen nagy erőfeszítéseket követel­nek. Elért eredményeink, kö­zösen megszabott új terveink, a tények, tettek és tennivalók, a maguk összességében mind- mind népünk értelmi és érzel­mi fölemelkedését, a pártos szándékokhoz, pártos irányel­vekhez való pártos gondolati igazodást tükrözik. Ez a megmért esztendők summája, az értelem és az ér­zelem mérlegére tett idő tör­ténete. Pataky Dezső rigád új fela szempontok mindennél fonto­sabbak. A megmaradt létszám­nak jut bőven feladat. Ellátni anyaggal a bányát, rendezni az egész külszínt és segíteni a gépműhelyt. Főleg anyag- mozgatásról van szó. Tovább­ra is pontos munkát' akarunk végezni, hiszen a régi hírnév, az üzemvezetőség részéről megnyilvánuló elismerés kö­telez. ÁM EGY DOLGOT mégis­csak sérelmez Királyházi Ti­bor. Mégpedig azt, hogy Lasst Istvánt, a brigád vezetőjét szintén elhelyezték a brigád­tól. Igaz, fontos feladattal bízták meg a szénszállításnál, de áthelyezése óta mintha akadozna a brigádmunka. He­tenként két-három alkalom­mal meglátogatja ugyan a brigádot, de ennek ellenért rések maradnák a tennivalói között. A brigád tagjai büszkéi hangoztatják, hogy a kong­resszus tiszteletére tett válla­lásukat már teljesítették. Naat Sándor csoportja a vállalá: értelmében már kiürítette i rakodót. így a vagonban órke- ző fa egyenesen a csillére ván dorolhat. Ez jelentékeny idő és pénzmegtakarítást jelen az üzemnek. Itt azonban azt i: meg kell jegyeznünk, hóm* : vállalás teljesítéséhez szüksé ges csillemennyiséget az üzen Vasárnap délelőtt Egerben, a i borongás, esős idő ellenére is > benépesült a Népkert középső : részén levő sétány. A pattogó 5 katonain dűlők dallamára kék- egyenruhás csapatok, férfiak és- nők, a polgári védelem egész- . ségügyi egységeinek tagjai vo­■ nultak fel, hogy majd a végre­- hajtandó versenygyakorlat, va- t lamint elméleti vizsgák során ■ eldöntsék, melyik Heves me­* gyei járás, illetve város egysé­- ge a megye legjobb egészség- i ügyi szakasza. Pontosan fél tíz i órakor Bíró József, a megyei , tanács vb-elnöke nyitotta meg : a versenyt és mondott beszé- , det. Hangsúlyozta, hogy befe- , jeződött az egészségügyi szaka­- szók kiképzése, elérkezett az i ideje annak, hogy lemérjék: mennyire sajátították el a sza­■ kaszok azokat az ismereteket, i amelyeknek birtokában képes­* sé válnak feladataik ellátására.- Az egészségügyi szakaszok fe- i lefősségét méltatva elmondot­■ ta, hogy fontos helyet foglal- i nak el a polgári védelem rend­■ szerében Békés viszonyok kö- , zött a megelőző-gondozó fel­adatok megvalósításénak előse­, gítésében, rendkívüli viszonyok í között a lakosság elsődleges mentési munkájának biztositá- i sában. E magasztos hivatásuk- . ra való felkészülésük szorosan ! A téli jó ellát ♦ 500 va A lakosság téli ellátása, a * megfelelő zöldség- és gyü­■ mölcs-árualap biztosítása min­■ den évben nagy gondot okoz ■ a MÉK-nek. A múlt évi ta- i pasztalatok figyelembevételé- . vei ezért már jó élőre megtet­ték az intézkedéseket, hogy a 1 téli hónapokban se legyen za­■ vart a három város, illetve a . megye ellátása. Hogyan készültek fel a tél­re, van-e elegendő zöldségféle? Erről érdeklődtünk a MÉK 1 értékesítési osztályán. Az idén nem lesz hiány . zöldség- és gyümölcsféleségek­ből, az egri, gyöngyösi és hat- ’ vani piacon, de az ipari he­- lyek, üdülők zöldségboltjaiban . sem. Időben megtették az in- . tézkedéseket, hogy a szabvány legszigorúbb betartása mellett 5 a kiskereskedelem részére mi­■ nőségi és bőséges árut tárolja- i nak. Ugyanígy intézkedtek a földművesszövetkezetek és a MÉK árudák felé, hogy áiu- t rendeléseiket időben adják le- a kirendeltségekhez.- elkészültek a tárolásra A burgonya zöldség- és gyü­mölcsfélék termésének kedve­datok előtt- időben Nagy Sándorék rendel­- kezesére bocsátotta. Régeb- i ben a bányából kikerülő ócs- i ka fa rendezetlenül hevert a i szállítószalag mellett a fatele­- pen. A fűrészes csapat válla­- lása eredményeként ma pél- í dául rend uralkodik az emlí- r, tett területeken. — De oktatási tervét nem " tudja teljesíteni a brigád — folytatja a fatelepvezető. — ■ Egyszerűen azért, mert nem “ tudjuk, hogy melyek az esti, u illetve levelező tagozatra kije­* lölt iskolák a városban. Vár­* tunk a hirdetményre, de úgy a gondolom, már el is késtünk l* a jelentkezéssel. Az elmondot- a takon kívül még egyet kérnék: ■ akik vállalták a brigádok pat­* ronálását, azok igyekezzenek a a vállalásukat teljesíteni... * A GAZDASÁGOS okokból K történő átszervezés, ha okozott is törést a fatelepi komplex ” brigád munkájában, az csak " rövid életű lehet. Az emberek 1" megértik, hogy a feladatok sű- w rűsödnek. hogy mindenkinek IS nagyobb részt kell vállalnia a a közös munkából. Hisszük, hogy ez a brigád, amelynek tevé- kenységére, szorgalmára min- ’7 dig számíthatott a XII-es ak- 1 na vezetősége. a következő hónapokban, években is méltó !_ marad régi híréhez. n _ ... Laczik János illeszkedik a haza, az otthon, a i család megvédésébe. i Végül sok sikert kívánt az i egységek további munkájához i és a versenyhez. 1 Ezután rejtekhelyre mentek g a szakaszok és a sorsolásnak f megfelelően egyszerre két egy- f ség a két felállított pályán I kezdte el működését. A dr. Szabó Ferenc által vezetett 1 zsűri elsőnek a hatvani és a s hevesi járás legjobb szakaszait i indította el, majd ezt követően 1 a füzesabonyi járás és a Gyön- £ gyös város „versenyzői” küz- i döfték le az akadályokat. i Az akadályok nem voltak f mindennapiak. A több száz ; méteres pályát különböző ro- r mos épületrészek, ködfüggö- I nyök és egyéb másfajta aka- 1 dályok borítottak. A csapatok i ezeket küzdöttek le sorrend- i ben: tűzfüggönyt, romps épü- f letet, sugárszennyezett terüle- f tét, romos óvóhelyet, romos í lépcsőházat, közben sérülteket kötöztek be és mentették ki a i veszélyeztetett részekről, kit a i saját lábán, kit pedig hord- s ágyon betongyűrű-folyosón ke- 1 resztül Végül sugárellenőrzési 1 és sugármentési állomások t vizsgálatait végezték el. i Valamennyi szakasz példa­mutatóan, fegyelmezetten tu- t dása legjavát nyújtva hajtotta i hónapok ást ígér a gon áru raktáron ző alakulása következtében a 1 megyén belüli ellátás a múlt 1 évhez viszonyítva javult. Szép- 1 tember végéig mintegy 230 va- i gonnal több árut értékesítettek l mint a múlt év hasonló idő- 1 szakában. Az egri vásárcsarnok meg- j nyitásával különösen Eger el- f látásában mutatkozik javulás. ] A központi áruellátás mellett 1 még a nyáron bevezették, hogy a hiánycikkeket közvet- . lenül a termelőktől is felvásá- ] Tolhatják a piacon. i A téli hónapok közeledte a : zöldség- és gyümölcsfélék tá­rolását sürgeti. Á tapasztala­tok szerint burgonyából, fejes • káposztából, paprikából, vö­röshagymából, sárgarépából, I gyökérből, fokhagymából az ellátás minden igényt teljes 1 egészében kielégít. Gyümölcs- féléknél a téllalmaeüátásban 1 sincs fennakadás. Az idei jobb áruellátás kő- ; vetkeztében a MÉK kezelésé­ben lévő zöldség- gyümölcs­boltok eddig majdnem 9 millió 300 ezer forint értékű árut ér­tékesítettek, amely 1 millió 700 ezer forinttal több a múlt évi forgalomnál. A jobb áru­ellátás mellett elősegítette a forgalom növelését, hogy egyes cikkekből .vásárokat tartottak, így többek között paradicsom­ból, zöldpaprikából, uborkából és fejes káposztából szerveztek befőzési akciót 405 vagon burgonya A burgonyatermés kedvező alakulása következtében or­szágosan és így Heves megyé­ben is burgonyavásárokat ren­deztek. Ebben az évben vezet­ték be, hogy a nagyobb téte- lelcet díjmentesen házhoz szál­lítják. A termelők azonban nem nagyon éltek a lehetősé­gekkel, és így a MÉIC-re vár az a feladat, hogy a jó téli el­látás miatt nagyobb mennyisé­gű burgonyát tároljon. Ezért Kiállítás H< régészeti e (Kiss József tudósítónktól): A hevesi járási ifjúsági ház termében Hegedűs Béla gyűjte­ményéből kiállítást rendeztek, amelyen bemutatják a nagy- közönségnek Heves község ré­gészeti emlékeinek egy részét. A kiállításon a magyar állam- alapítás kora előtti időkből származó kőszerszámok, agyag­edények, női éktárgyak, a hon­foglalás korából viseleti táp­végre ezeket a tennivalókat és nehéz helyzetbe került a zsű­ri, amikor a sorrendet kellett megállapítani, hogy ki csinálta legjobban. Mint kiderült, a gyakorlati munkát legjobban a füzesabonyi járás csapata vé­gezte el, őket Eger város és Hatvan követte. Délután a Fegyveres Erők Klubjában gyülekeztek a ver­seny részvevőn Itt elméleti vizsgán kellett szerepelniük. A közel 300 versenyző másfél óra alatt adott választ a kérdések­re és döntötte el a végső sor­rendet. 34 ponttal első lett a füzesabonyi járás csapata, Me- zőtárkány. A 2. helyen Eger vá­ros végzett, míg a 3. helyre a hatvani járás csapata, Petőfi- bánya került. A további sor­rend így alakult: 4. Hatvan vá­ros, 5. Egri járás (Egerszalók), 6. hevesi járás (Heves), 7. gyöngyösi járás (Vámosgyörk), 8. Gyöngyös város. Az első helyezett valameny- nyi tagja magyarországi kör­utazást nyert jutalmul A má­sodik helyen végzett csapat va­lamennyi tagja tárgyjutalmat kapott, a 3. helyezett csapat tagjai pedig könyvjutalomban részesültek. Az egész napos programot tűzijáték fejezte be. (fazekas) ;ra is t M£K i határozták el, hogy Kálhan, Hevesen, Gyöngyösön és Hor­ton nagyobb mennyiségű bur­gonyát tárolnak szabadtéri prizmákban. Eddig 405 vagon burgonya került így a föld alá. Egyéb zöldségfélékből is jó ellátást Ígér a MÉK. Vörös­hagymából, 30,' almából 15, fokhagymából 7 súlyvagon tá­rolás történt, összesen mint­egy 500 vagon áru került a raktárakba. Gyümölcsfélékből különösen az almaellátásra fordítottak nagy gondot. A hiányzó meny- nyiséget — a letárolt 15 vagon árun felül — Szabolcs megyé­ből vásárolják meg és tárolják a MÉK-telepeken. A földmű­vesszövetkezetek is bekapcso­lódtak a zöldség- gyümölcsfé­lék téli tárolásába. Eddigi ta­pasztalatok szerint burgonyá­ból és almából tároltak na­gyobb mennyiségeket. A MÉK előre intézkedett, hogy a sa­ját illetve szövetkezeti tárolá­son kívül a megyében lévő üdülők a múlt évhez hasonló­an segítsenek a burgonya­szükségletek tárolásában. 90 vagon savanyúság négy megyének Az egri tartósító üzemben is javában folyik a termelés. Múlt évhez hasonlóan papri­kát, káposztát, uborkát tartó­sítanak. Ebben az évben mint­egy 90 vagonos tartósítást irányoztak elő, melyből eddig már 70 vagon zöldségféle sa­vanyítását végezték éL A tar­tósításra szánt alapanyagok jobbnak bizonyulnak, mint az előző évben, ezért minőségi savanyúságból előreláthatólag 700 mázsával teljesítik túl az előirányzatot. A zöldségboltokban a téli dísznóvágásokra készültek feL Már biztosították a hizóvágá- sokhoz szükséges rizsmennyir- séget. — Szabó — __»__________ ev es község emlékeiből gyak, a XV-XVII. századból 1 agyagedények láthatók. A ki­állítás anyagát a közeljövőben : tovább bővítik. Fegyelmezettség és nagy tudás Gyakorlatot tartottak a megye legjobb egészségügyi szakaszai

Next

/
Thumbnails
Contents