Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-03 / 260. szám

Gyümölcsöző évtized Pgy évtizede, 1956. októ- ^ bér 23-án fegyveres ellenforradalom támadt ha­zánkra, veszélybe sodorva népünk szabadságát, az or­szág függetlenségét, a népi hatalmat, a dolgozók 1945-től 1956-ig megalkotott forradal­mi vívmányait, egyszersmind a világbékét is. Az imperia­lista hidegháborús kalando­rok, a nemzetközi reakció legveszedelmesebb erői azt akarták elérni, hogy Magyar- ország kiszakadjon a szocia­lista világrendszerből és ezzel a szocialista tábor meggyen­güljön. Súlyos háborús válság alakult ki e kalandor lépés következtében. A nemzetközi reakció mindenekelőtt a ha­zai reakció maradványaira és egyes megtévesztett réte­gekre, köztük fiatalokra tá­maszkodott, és arra számított, hogy a tisztánlátásukban megzavart tömegek nem lesz­nek képesek megakadályozni aljas terveit. De ezek a sötét erők elszámították magukat. Most, tíz év elmúltával em­lékünnepségeket szerveztek a világ különböző sarkaiban és semmiféle szemforgatás sem palástolhatta a valót: az 1956-os magyar ellenforrada­lom leverésével ők buktak meg, magukat és vesztett ügyüket gyászolják. Szabadságunk, szocialista népi hatalmunk, sok-sok yiv- mányunk, békénk volt a tét 1956-ban. De történelmünk­nek ebben a válságos pillana­tában, Kádár János elvtárs vezetésével, harci sorokba tömörültek a magyar kom­munisták, megszervezték az MSZMP-t, életre keltették a forradalmi munkás—paraszt kormányt, mozgósították a dolgozó népét, megmagyaráz­va, hogy milyen óriási ve­szélybe taszították az ellen- forradalmárok, fegyverbe hív­ták a munkásság legjobbjait, és kemény harcban győzelem­re vezették a magyar népet az ellenforradalom fölött. Győzött a nép, és győzött a proletár internacionalizmus nagyszerű eszméje. A dolgozó emberek saját törekvéseiket látták viszont az új vezetés prog­ramjában. Helyeselték, hogy erélyesen felszámolja az el­lenforradalom maradványait, határozottan leszámol a sze­mélyi kultusz éveiben elkö­vetett hibák következményei­! • Dolgos, küzdelmes, de ered­ményes évtized áll mögöt­tünk. Népünk derekas mun­kája nyomán nagy alkotások születtek, csak az utóbbi öt év során egymillió ember köl­tözött új lakásba, városaink és falvaink megszépültek, az egész ország a modem fejlő­dés jegyeit viseli: nem dol­goztunk hiába. Megfontolt, reális gazda­ságpolitika útján haladtunk előre, terveink, céljaink lel­kesítitek és megvalósíthatók. Termelőeszközeink korsze­rűbbek; gazdaságosabban ter­melünk, mint korábban. Tíz év alatt több mint kétszere­sére nőtt ipari termelésünk, átlagosan évi 4,5 százalékkal emelkedett a termelékenység, ezzel fedezzük a termelés nö­vekedésének mintegy kéthar­madát. 1985-ben a lakosság két és félszer annyi mosógé­pet, másfélszer annyi mo­torkerékpárt, hat és félszer annyi hűtőszekrényt és csak­nem nyolcszor annyi televí­zió-készüléket vásárolt, mint 1960-ban. Sorsdöntő, forradalmi ^ változás történt fal­vaink életében: mezőgazda­ságunk szocialista útra tért, s ezzel egész népgazdasá­gunkban osztatlanul uralko­dóvá váltak a szocialista ter­melési viszonyok. A nagy át­alakulás megrázkódtatás nél­kül ment végbe, sőt közben még emelkedett is a mező- gazdasági termelés. Azóta mind társadalmunk, mind a parasztság nagy erőfeszítése­ket tett, hogy a termelőszö­vetkezetek korszerű, termelé­keny nagyüzemekké épülje­nek ki. Az elmúlt évtizedben mintegy 40 százalékkal nőtt a parasztság egy főre jutó reáljövedelme Tíz év alatt a munkások és, alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelme 68,6 százalék­kal nőtt, s noha a fogyasztás ez idő alatt számottevően emelkedett, mégis kétszeresé­re nőtt a takarékbetét-állo­mány. Nagy vívmányunk, hogy a társadalombiztosítást a lakosság 98 százalékára ki­terjesztettük. 1965-ben már 1,1 millió nyugdíjasnak 7,7 milliárd forint nyugdíjat fo­lyósított az állam. A következő években még gyorsabban akarunk előre haladni, a növekvő termelés alapján tovább javítva a dol­gozók életkörülményeit. Eh­hez teremt alapot a gazdaság- irányítás új rendszere, ame­lyet 1968-tól vezetünk be. Amit e tíz évben az ipar­ban, a mezőgazdaságban, a kulturális életben, a közok­tatásban, a tudományban, a közegészségügy fejlesztésé­ben, az életszínvonal emelé­sében elértünk, azt a bizo­nyosságot nyújtja, hogy he­lyes utunkon tovább haladva minden célunkat valóra vált­juk. A szocialista építésben tíz év alatt kivívott anyagi fej­lődésnél semmivel sem ki­sebb értékű az a változás, amelyet dolgozó népünk ön­tudatának, műveltségének, tájékozottságának, önbizal­mának fejlődésében mérhe­tünk. Igazán elmondhatjuk a költővel, hogy ez már „más­fajta nép, másfajta raj...”. A nép gazdává nőtt saját hazá­jában Az emberek maguké­nak vallják a köz ügyeit. Bí­rálják, ami még nem kielé­gítő, egyszersmind nőttön nő felelősségérzetük az ország minden közös dóiga iránt Jól érzik magukat országunk szabad, egészséges légköré­ben, amelyben mind jobban kiteljesedik a szocialista de­mokratizmus. HT íz év munkájával és eredményeivel hazánk nagy megbecsülést szerzett határainkon túl is. A szocia­lista testvémépék úgy tekin­tenek országunkra, mint kö­zösségünk szilárd és hűséges tagjáira. S kívülük is minden nemzet elismeréssel és tiszte­lettel viseltetik a Magyar Népköztársaság iránt, amely­nek tekintélye nőttön nő a nemzetközi élet legkülönbö­zőbb fórumain. A Magyar Szocialista Mun­káspárt az egész nép tiszte­letétől övezve vezeti társa­dalmunkat a szocialista jövő­be. A párt politikája találko­zik az emberek nagy több­ségének igazságérzetével, egy­bevág a józan és becsületes közgondolkodással, meleg emberiessége, a dolgozók iránti megiértés és figyelmes törődés szelleme egész éle­tünket áthatja. Ez a politika határozott, céltudatos, és semmi másra nincs tekintet­tel, csak a dolgozó nép ér-> dekeire. A párt együtt vitat­ja és oldja meg az ország problémáit a dolgozó néppel. Haladásunk fő erőforrása a pártnak a dolgozó tömegek­kel való összeforró ttsága. Pártunk tagjai a nép szol­gálatát vallják hivatásuk­nak és munkájúk értelmének. A kommunisták, akik együtt nőttek a feladatokkal, meg­szerezték népünk tiszteletét és elismerését. Szilárd elha­tározásuk, hogy ezentúl is oldaadással harcolnak a Párt és a dolgozó nép eggyé ötvö­ződött ügyéért, és az élet minden területén erősítik si- keiemk biztosítékát: a párt vezető szerepének érvényesü­lését. Népünk mélységes bi­zalmával és szeretetével tisz­teli meg pártunk Központi Bizottságát, és első titkárát. Kádár János elvtársat, aki­nek egyénisége és munkája elválaszthatatlanul összeforrt ezzel a tízéves történelmi je­lentőségű korszakkal. No­vember végén összeül pár­tunk IX. kongresszusa és megvitatja: hogyan folytas­suk és fejlesszük tovább az eddig követett, egész nőnünk helyeslésétől és cselekvő tá­mogatásától kísért nblitikán- kat, az új követelmények­nek megfelelően és a közös munkával megteremtett jobb feltételekre építve. A párt és a forradalmi munkás-paraszt kor­mány tízéves tevékenységé­nek mérlege gazdag, kivált­ja népünk elismerésiét. Va­lóban: a céltudatos, ingado­zástól mentes, következetes, tudományos megfontoláso­kon nyugvó, és mindenkor a dolgozó tömegek életerejére támaszkodó vezetés szerepe és érdeme rendkívül nagy mindabban, amit kivívtunk magunknak A párt és a kor­mány viszont — mint min­dig — most is hangsúlyozza: a tömegek saját sorsuk ko­vácsai. Az életkörülmények alakulásában azoké a döntő szerep, akik a munkapadok­nál, a földeken, a tervező- asztaloknál, és mindenütt az élet javait termelik, előte­remtve a fejlődés, a népjólét eszközeit.. Egy szorvos, sike­res évtized mérlegét lezárva azzal a gondolattal indulha­tunk tovább, hogv amilyen a munkánk, olyan lesz a jö­vőnk. Mártírjainkra emlékezünk A szabadság országútját minden történelmi koron át vértanúk áldozata szegélyezte. Fájdalmas sajátja az em­beri sorsnak, hogy a béke és a szabadság olyan földből sarjad, amelyet bősök, mártírok, ártatlanul elveszejtett emberek kihullott vére öntözött. Amikor 1956 októberének, végén és novemberének első napjaiban hazánkon végigsöpört az ellenforradalmi láza­dás szennyes vihara, a gyűlölet elszabadult vérebe a ma­gyar nép legjobbjaira támadt. Többszörös bűnözők, züllött alakok, söpredék elemek vettek részt a gyalázatos ember­vadászatban, s öldököltek a barikádokon. Nem önmaguk nevében tették, hanem azok bosszúját lihegték, akik a nép szabadulást kereső forradalmában alulmaradtak, hatalmu­kat s vagyonukat vesztették. Durva ütleget, gyilkos golyót és akasztófát szántak a véres bosszú és leszámolás szenvedélyében felizzott gyűlöl- ködők azoknak, akik a magyar népet a maguk emberségé­re eszméltették, jussának birtokába segítették, s egy tiszta, értelmes életért folyó küzdelemre vezették. Ezreket, tízez­reket szántak erre a sorsra, hullahegyeken át akartak ha­talomra törni. A fegyveres ellenforradalom mártírjainak testén akadt fenn az ütés, amellyel a népre akartak súj­tani. A mártírok arca fogta fel az ökölcsapást, amelyet a kisajátított gyárosok a munkásságra, a földjüktől megfosz­tott földesurak a parasztságra, a birtokukból kiakolbólított bányabárók a bányászságra akartak mérni. A mártírok nyakán feszült meg a hurok, amivel imperialista ellen­ségeink az egész magyar nép szabadságát akarták meg­fojtani. A mártírok testéről tépték le a ruhát, s ezzel az egész népet akarták lemezteleníteni. A mártírok holttes­tét gyalázták meg, mert az egész népet gyalázatba akar­ták rántani. A vértanúk teste földre omlott a gyilkos erőszak csa­pásai alatt, de estében is fölfogta a pusztító halált, amire nénünk színe-javát ítélték. Mártírhaláluk sok ezernyi tár­suk, mi több: mindannyiunk menedéke volt. Emlékezzünk rájuk: Mező Imrére. Sziklai Sándorra, Asztalos Jánosra, Kállai Évára, Kalmár Sándorra, és mind a többiekre. Akár fegyverrel a kézben, szemtől szembe álltak az ellenséggel, akár orgyilkosok áldozataivá lettek, értünk estek el a népi hatalomért vívott harcban. Meghaltak, hogy mi békére lelhessünk és szabadon élhessünk. Kik voltak, milyen emberek voltak? A mi embereink voltak. A magyar nép hű fiai, lányai. Pártmunkások, a dol­gozó emberek soraiból kiválasztott közösségi vezetők, kar­hatalmi tisztek és katonák. Bármely posztra állították őket társaik, szívükkel, értelmükkel, erejükkel a nén ügyét szolgálták és védelmezték. l egtöbben kommunisták vol­tak, Hivatásuk volt hát a nép szolgálata, s kötelességük, hogy többet fáradjanak, mint mások. Munka és küzdés töltötte be hétköznapja'kat, a közösség öröme ragyogta be ünnepeiket. Másokért éltek és másokért haltak meg. Emlékezzünk ma azokra a bősökre is, akik velük együtt haltak: a testvéri szovjet nép katonafiaira, önzet­lenül siettek segítségünkre a baiban, azért szálltak csatá­ba. hogy segítsenek megmenteni a vandál ellenforradal- márcktól mindazt, ami népünknek drága, hogy »gyorsab­ban elmúljon fejünk fölül a f»bér veszedelem. Azért es­tek el. hogy szabad hazánk föld’én ismét a békés munka szerszámai vegyék át a fegyverek helvét, bne-v kihullion a fegyver a lázadók, és megtévesztett, fiatal áldozataik ke­zéből is. Tíz év. egy fáradságos, de biztató eredményekben gazdag évtized múlt el azóta, boey mártír!a!"k friss sír- hantjai felmaeasodtak a tamefőkertekbnn. ^fiközben dol- gortnok és küzdöttünk, velünk veit az „!To—f—f-prlnjnm máriíriain.ak emlék". néldáia, szelleme. Bátorított és erő­sített bennünket, akik azért az üevért. élünk, amelyért ők meeha’tgk. áldozatukat, vértanúságuk buzdító intelmét sohasem felen lük. vei, eltökélten érvényt sze­rez a szocialista törvényes­ségnek, és alkotó összefogás­ra hív a szocialista célokban egyetértő valamennyi haza­fit, hogy az egész nemzettel összeforrva oldja meg az or­szág nagy gondjait. A dolgo­zó tömegek bizalommal és tettekben megnyilvánuló tá­mogatással válaszoltak erre a politikára. Kongresszusi műszak Hatvanban és Apcon (Tudósítónktól): Megyénk egyre több üzeme újabb és újabb kongresszusi műszakkal tiszteleg pártunk közelgő IX kongresszusa előtt. A hatvani MÁV-állomáson november 1-től kongresszusi műszak kezdődött. Az állomás dolgozói a pártkongresszus si­keréhez még jobb munkatelje­sítménnyel járulnak hozzá. A dolgozók igyekeznek biztosíta­ni a teher- és személyvonatok menetrend szerinti indítását, a kocsitartózkodások rövidítését, a kocsikihasználás javítását, a tehervonatok átlagos terhelésé­nek emelését, valamint a _ sze­mélyi balesetek csökkenését. A kongresszusi műszak kezdetét a dolgozók nagy lelkesedéssel fo­gadták. A Qualitál Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat apci gyár­egységében az üzem KISZ-fia- taljai kongresszusi műszakot tartottak. A műszakon csak­nem 60 fiatal vett részt. A fia­talok nagy lelkesedéssel dol­goztak, jó munkájukkal szeb­bé tették a szerszámkészítő műhelyt és meghosszabbították a kerékpárgarázst. A szerszám- készítő műhelyben Juhász Jó­zsef kőműves brigádja végzett kitűnő munkát. Az üzem KISZ- vezetősége az idős szakmun­kást és brigádját jó munkája .elismeréseképpen jutalomban részesítette. KONTROLL A SÍNEKEN kerülnék a családtól, s mire egy-egy állomáshelyre megér­keznek, sokszor még harapni- valót sem tudnak venni... Jól­A „K”-menetrend által kö­zölt időpontban a motorkocsi­ból csengőszóval jelzi a veze­tő, hogy felkészült az útra. Mikrofonon keresztül kapja a parancsot: indulhat a mérővo­nat. S félév után újból neki­lódul a parányi „szerelvény”, hogy ellenőrizze: milyen mun­kát végeztek a Heves megyei pályafenntartók, mit tettek a budapest—miskolci fővonal rá­juk eső szakaszának zavarta­lan, biztonságos közlekedé­séért. Egerből Füzesabony, Hatvan felé haladunk. A „haliból” úgyszólván mindenki átszivár­góit már a mérőfülkébe, a mű­szerasztal körül figyel a népes társaság. A személyzeten — a főnökön, a kocsimesteren, a kiértékelőn és a két műszeré­szen — kívül itt van a „kör­zetparancsnokság” képviselője, a vonat egykori „kapitánya”, Budai József mérnök, s mint a legfőbb érdekelt: az egri pá­lyamester. Alattunk érzékeny tapogatóik vizsgálják a síneket, s drótsodronyokon, tucatnyi fogaskeréken keresztül küldik észrevételeiket a sebességgel arányosan forgó papírhengerre Tíz toll írja a „jegyzőköny­vet”. Rezgő vonalak kúsznak a grafikonon: mutatják a sínek nyomtávolságát, süppedését, a pálya irányviszonyait, a víz­szintes síktól való eltérését és ívekben a túlemelést. A 150. számú felépítményi mérővonat főnöke, Gyuris József magya­rázza a ,,bűvös” kifejezéseket — a pálya jellemző műszaki adatait —, amelyek szorosan egymáshoz, kapcsolódva eldön­tik a vasutak minőségét, osz­tályozzák a karbantartással, építéssel megbízott dolgozók fél esztendei munkáját. Mond­ja, hogy a nyár eleji kontroll igen kedvező képet mutatott: o MÁV Hatvan—füzesabonyi Pályafenntartási Főnöksége te­rületén egy-egy kilométerre 33,89 hibapont esett. Ez jóval alatta van az igazgatósági át­lagnak, s országos viszonylat­ban is tisztes eredmény: a He­ves megyeieknek az előkelő harmadik helyet jelentette! A mérővonat személyzete sokszor sóhajtozik. Mivelhogy a kényelmesen — mondhatni: „fényűzően” — berendezett ko­csi, az otthonos kajütök, a gáz­zal és hűtőszekrénnyel felsze­relt főzőfülke, a központi fűtés még nem minden! Szüntelenül úton vannak, mindig messzire lehet, érdekes dolog országot látni, de az asszony, a gyere­kek közelében mégis vala­mennyien szívesebben marad­nának. No, de hát, ezt a mun­kát is el kell végeznie vala­kinek...! Indulás előtt újabb utas tár­sak érkeznek: jön az igazgató- sági vonalbiztos, a gépesített osztag dirigense, s az egri pá­lyamestert füzesabonyi kollé­gája váltja. Kifutunk végre az állomás­ról... A tiszafüredi országút alatt áthaladva fékez a vonatunk. Lelép a kocsimester. Valami mérőlécfélét visz magával. Azt mondja a „kapitány”, hogy most kézi méréssel ellenőrzik a sínek fesztávolságát, s egy­ben a kocsiban levő műszer pontosságát. A műszeren alig kell valamit igazítani... Űjra nekirugaszkodik a kis „szerelvény”. A fővonalpn már kisebb rezgővonalakat húznak a tollak, észrevehetően jobb a pálya. Kál-Kápolnán hozzánk csat­lakozik a Hatvan—füzesabonyi Pályafenntartási Főnökség ve­zetője, B. Nagy Károly is. Iz­gatottan ül a „kapitány” mel­lé. Érthető, nagy a tét: a vizs­gálati eredmények befolyásol­hatják az élüzem címet. De nincs baj, nevetve mondják a főnökségi vezető mérnöknek — a régi „kapitánynak” —, hogy ugyancsak „kimérte” ma­gának a területet annak ide­jén, nem véletlenül telepedett meg ezen a vonalon! Ludason bosszankodik a sze­mélyzet, mert a helyi forgal­mista az átmenő vágány he­lyett a megelőző vágányra di­rigálta vonatunkat, s így most meg kell szakítani a mérést, s vesztegelni vagyunk kénytele­nek. Ludastól kocsinkban tovább váltják egymást a soros pálya­mesterek. Az ablakra erősített hőmérő plusz 3 fokot mutat. Hósapká- san bólogat a Mátra. Karácsond: cukorrépahegyek. Hort—Csány: göngyölegpriz­mák. Üres zöldséges-, gyümöl­csösládák álmodnak a nyár­ról... Már tizenkettőn állják körül a műszerasztalt. Nagy a drukk Hatvanban a fordulásig van néhány perc egy kis vasúti te­referélje. Valaki előhozza, hogy szerencséje volt a minap, a put- noki vonalon vágánytörést fe­dezett fel: 300 forintot kap majd érte. A lüdasi pályames­ter pedig panaszkodik, azt új­ságolja, hogy Vámosgyörltfi baj van az ivóvízzel. Elrom­lott a búvárszivattyú. Bezárták ezért a restit is. Visszafelé folytatódik a pa­nasz: a fővonal mellett lassan már alig marad fa. Mi lesz itt a télen, a hófúvások idején?? A szocialista brigád Breznai- féle mérővonata egyenletes se­bességgel szeli a kilométere­ket. Berendezését — a kocsi építése óta együtt dolgozó — két műszerész, Bauer Ottó és Fritz Béla vigyázza, s éber szemmel figyelnek a motorve­zetők. Az idősebb Vígh Imre sztorit mesél: a „motor” vala­mikor az „újságos vonatot” húzta Budapest és Debrecen között. A reggeli lapokat vitte vidékre, éjféltájt indult. Va­lamikor az „újságosvonaton” szolgált... Füzesabony felé közeledünk. Visszatérek a mérőkocsiba. Fekete János technikus mond­ja, hogy az egyes kiértékelő lapokat megkapta már mind­egyik pályamester, akik az észrevett hibákat legkésőbb másnap kötelesek kijavítani, s erről három napon belül jelen­tést kell adniuk Budapestnek. Az általános tapasztalatokkal egyébként elégedettek: a He­ves megyeiek jó munkát vé­geztek... Gyóni Gyula I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents