Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-03 / 260. szám

A 39-es dandár komisszárja Karikás Frigyes születése 75. évfordulójára Az idős munkások közül sokan emlékeznek rá: télig-meddig gyerekek voltak még, amikor látták daliás alak­ját, homlokába hulló geszte- nyebama haját. Találkoztak vele a proletárok forradalmi akcióinak sezrvezése közben és az 1919-es, a honvédő hábo­rú csataterein. Mások — a ná­luk fiatalabbak — az évekkel ezelőtt bemutatott magyar film, A harminckilences dan­dár alapján idézik fel képzele­tükben a komisszár alakját, aki határozottságával, bátor­ságával a történelem legendás alakjává nőtt. Vannak, akik írásait ismerik. A járatos em­bert és más elbeszéléseit, ame­lyekből oldalról oldalra kiér­ződik, árad őszinte, nagyszerű embersége, forradalmi szelle­me, hazafias lángolása, és élet­re szóló elkötelezettsége a nép iránt A proletárforradalom katonája itthon, ipanszervező- trösztigazgató a Szovjetunió­ban, agitátor, író, az illegali­tásban küzdő párt sok ország­ban ismert egyik népszerű ve­zetője. párizsi munkások ba­rátja, a Francia Kommunista Párt tagja, a fáradhatatlan és félelmet nem ismerő magyar forradalmár — ez volt Karikás Frigyes. Borossebesen. Erdélyben szü­letett 1891. november 4-én. Ma tenne 75 esztendős. Még a világháború befejezé­se előtt — orosz hadifogság­ból — az 1917-es moszkvai fel­kelés barikádjaira vezetett az útja. Határtalanul büszke volt rá, hogy szűrön yos puskával a vállán, őrséget állhatott a Kreml kapujánál, s ott közvet­len közelről láthatta Lenint. Amikor hazatért, belevetette magát a megismert forradalmi cél megvalósításáért indított küzdelembe. A mozgalom nap­ról napra nagyobb tömegeket ragadott magával. Karikás a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja alapító tag­jai közé tartozott. A fronton személyes bátorságával vívta ki a magyar Vörös Hadsereg katonáinak rajongó szeretetét. A Tanácsköztársaság bukása után a kapitalista Európa rendőrségeinek üldözöttje lett. Kereste Becs, Berlin, Róma belügyi hatósága, s eközben ő az eszme szolgálatában egyik országból a másikba ment, vakmerő bátorsággal szervezte a szocialista forradalom oszta­gait. i A mikor 1930 koma őszén a ^ budapesti éhezők, a munkanélküliek puszta kézzel viaskodtak a lovasrendőrség kardlapozó rohamaival, ami­kor megmozdult Győr, Pécs, Borsod, Nógrád. a Viharsarok munkássága és szegényparaszt­sága, Karikás Frigyes Párizs­ban a magyar proletariátus támogatására megszervezte a „Szeptember elseje”-i bizottsá­gokat, tájékoztatta a francia kommunistákat a magyaror­szági eseményekről. Később — a párt utasítására — illegáli­san hazatért. Sallai Imrével, Fürst Sándorral, Killián Györggyel dolgozott, velük együtt fogták el 1932 nyarán. A bíróság börtönbüntetésre ítélte. 1935-ben szabadult. A munkások, akikkel lebu­kásáig érintkezett Budapesten és a vidéki városokban, mind csak „Virág elvtárs”-nak is­merték, s ekkor tudták meg az újságok híradásaiból, hogy tár-, suk, bátorítójük — akit kira­gadtak közülük — az egykori híres dandárkomisszár, Kari­kás Frigyes. A börtönből szabadulva a Szovjetunióba kerüli Sok he­lyen dolgozott, s mindig ered­ményesen, mert nagyszerű ké­pességekkel megáldott, tehetsé­ges ember volt A párt veteránjai — társai az emigrációban — amikor visszaemlékeznek rá, a jó ba­rátra, sose mulasztják el fel­eleveníteni kedves emlékeik között Karikás Fried nótázásait. Nem érhette meg a napol amikor felszabadult hazája földjére léphetett volna. Á küzdelmes élet megpróbáltatá­sai aláásták egészségét, meg­rongálták szívét: 1938. március 5-én halt meg. IV evét és hősi életét népe csak az elmúlt évtized­ben ismerte meg igazából, ami­kor párttörténeti dokumentu­mok részletesen ismertették szerteágazó és nagy hatású mozgalmi tevékenységét, kiad­ták szépirodalmi műveit, és az irodalomtörténet is összegezte jelentős írói, műfordítói tevé­kenységét. Az utókor a magyar szabadságküzdelmek egyik ki­emelkedő alakját tiszteli Kari­kás Frigyesben. v. r. üdlHőváros...? A SÄRGA TEREMBEN a szokásostól eltérő étlapról kí­nál választékot Pethes János, új vendégekkel, szakszervezeti beutaltakkal ismerkedik a Bó- ta-brigád. És közben csodál­kozik a „ház”: mint lehet az, hogy üdülök ütöttek tanyát az Eger Szállóban — s csupa ked­ves, figyelmes ember gondosko­dik a jutalmul kapott két hét zavartalan, kellemes eltöltésé­ről...? — Nem, korántsem igaz a híresztelés, miszerint a SZOT átvette volna a szállodánkat — tiltakozik mosolyogva Szelényi György főkönyvelő. — Csupán egy szerződésről van szó, amelyben vállaltuk, hogy két főszezon között fogadjuk a be­utalóval érkező vendégeket Módunk van rá, semmi külö­nösebb megterhelést nem je­lent, hiszen eddigi tapasztala­taink szerint ősztől tavaszig meglehetősen kihasználatlan volt az épület Húszadikán kezdődött az eg­ri üdülési szezon, s első sza­kasza május tizedikén zárul. Az első csoporttal hatvanket­tőn érkeztek, de a következők­kel — esztendő végéig — már A 4-es számú AKÖV két gyöngyösi brigádja is hóna­pok óta várja a szocialista versenyben elért eredményeik alapján a jelvényeket, de egyelőre mindhiába. Még az augusztusi terme­lési tanácskozás döntött eb­ben az ügyben. A határozatot annak rendje, módja szerint felterjesztették a vállalat szakszervezeti bizottságához, ahonnan azonban az irat nem .ment tovább. Csupán azért, mert a rendelkezések szerint ennek a versenynek az érté­kelését márciusban, illetve áprilisban kell elvégezni, hogy a címet, az oklevelet vagy a jelvényt felszabadu­lásunk, illetve a munka ün­nepén lehessen átadni az ar­ra érdemes brigádnak. A gyöngyösi két brigád azonban július 1-vel fogott hozzá a versenyhez, az érté­kelést sem lehetett tehát előbbre hozni. A két brigád teljesftményé- nek elbírálása tehát elakadt. A két brigád most várakozik, és nem tudja, mi lesz a sor­suk. Érdemesnek tartják-e őket a felsőbb szervek a jel­vény viselésére, vagy nem. A versenynek ugyan már vége, a termelési tanácskozás már kimondta az „ítéletet”, de Jelvény nincs pont még sem kerülhet a do- log végére, mert az időpont nem stimmel. Az előírások más határidőket szabnak meg a verseny tartamára. Ebben az esetben a két bri­gádot éri méltánytalanság, ha a formális követelmények — a határidő — meg nem tartósa miatt bizonytalanságban ma­radnak. Persze, az illetékes gyön­gyösi szerveknek is kényel­metlen az ügy, tehát megkí­séreltek valami megoldást ta­lálni a két vállalt és teljesí­tett verseny lezárására. Meg­keresték a legilletékesebb fő­városi fórumot. Ott azonnal döntöttek is, és most már megvásárolhatták volna a két brigád részére a jelvényeket a Dekorációs Áruházban, ha ... Ha jelvényeket egyáltalán lehetne kapni. A szocialista brigádjelvény azonban hiány­cikk pillanatnyilag. Nincs egy darab sem belőle. Amennyire örülünk annak, hogy a brigádok szocialista versenyének gyors elterjedé­se és sikeres teljesítése kö­vetkeztében nagyon sok jel­vény talált gazdára, annyira bosszankodunk a jelvényeket megrendelő és gyártó illeté­kesek niulasztósa miatt Nem fontos közszükségleti cikk a szocialista brigádjel­vény, ez tény. Illetve: hátha most már azzá lett? Olyan mértékű a „fogyasztás” be­lőle, amilyenre a múltban nem lehetett számítani. Ki bosszankodik emiatt? Senki. Mindnyájan csak örülhetünk neki, hiszen olyan versenyről van szó, amelynek célja a gazdasági eredmények foko­zása mellett a szocialista jel­lemvonások megerősítése és terjesztése. Az ember formá­lása. Ha pedig ebben a nehéz feladatban ilyen gyors lép­tekkel haladunk előre a cél felé, miért nem lehet a ki­sebb feladatban, a jelvények gyártásában is tartani az üte­met? A tartalmi vonások miatt örülünk annak, hogy a szo­cialista brigádjelvény hiány­cikk lett, de bosszankodunk is amiatt, hogy nem lehet megvásárolni. (g. molnár) százhatvamketten jönnék, s ja­nuártól március derekáig pe­dig csaknem kétszáz-kétszáz vendég váltja egymást. — A beutaltaké lesz az egész Eger Szálló­Üdülővé lépett hát elő az egri szálloda: hagyományos házirenddel, gazdag program­mal. Kultúrfelelőssel — régi egri ismerőssel — a parádfür- dőről hazatért Libiczei Gab­riellával. A kultúros — mint mondják — hasznos tapasztalatokat, sok ötletet hozott magával korábbi munkahelyéről. Műsortervet mutat, amely egyebek mellett színházlátogatásról, a vármú­zeum, a képtár megismerteté­séről árulkodik, Mario Lanza magnóhangversenye, a mátrai, bükki kirándulások, városnéző séták mellett. — SZERENCSI KÁLMÁN kovácsművésszel is szeretnénk találkozni, máskor pedig egri festőkkel, szobrászokkal, s ki­állítást akarunk rendezni alko­tásaikból — fűzi hozta — itt az „üdülőnkben”. Beszéltem már a TIT vezetőivel is, megálla­podtunk abban, hogy vendé­geinket „beíratjuk” a Bugát Pál Stabadegyetemre, részt veszünk a modem csillagászat eredményeivel foglalkozó ta­gozat előadásain. S olyan hang­versenyekre is gondoltam, amelyeken majd neves főváro­si művészek szerepelnek... A közös játékokon kívül egyelőre ez a program. A többit ezután találjuk ki... A miskolc—tapolcai Park üdülőtől 1000 kötetes könyv­tárat kapott az Eger Szálló, s Mátraházától magnetofont, sztereo-lemez játszót. A hallban este hat óráig fel­függesztették a „vételkény­szert”: az üdülők kedvükre be­szélgethetnek, kártyázhatnak, sakkozhatnak, olvasgathatnak, s csupán akkor fogyasztanak, ha megóhajtják. A tv-adás ide­jén pedig egyedül övék a zöld terem! — Az ellátás kitűnő! — nyi­latkozik elégedetten az egyik vendég, a feleségével együtt pihenő Ferenczi Dénes, akit egyébként nyugdíja utón vitt ismét állásba fékezhetetien munkakedve. Sokfelé üdültem már, de mondhatom, hogy ilyen helyen először vagyok! No és a város?! Egyszerűen nem találok rá szavakat! Jár­tam már itt máskor is, így szembetűnő a változás: Eger rengeteget fejlődött, nagyon so­kat szépült az utóbbi évek alatt... NEM PANASZKODIK a fia­talabb korosztály képviselője, Hellebrandt Imréné sem. Csu­pán egyet kifogásol. Mégpedig azt, hogy az üdülők közé „ide­gen is keveredik” Szerinte ezért nem olyan családias a légkör. — De kedves Hellebrandfcné, ugye ezt nem mondta komo­lyan? Hiszen utóvégre szálló* dában vagyunk... Egy kis társaság jókedvű ka­cagásában oldódik fel a vá­lasz: — A „családját” azért így is ki-ki megtalálja—. (—ni) 57 millió forint^ a füzesabonyi járás lakosságának betétállománya (Tudósítónktól.) A világtakarékossági napok alkalmából Poroszlón járási megnyitó ünnepséget tartottak, ahol Farkas József, az FJK el­nöke röviden méltatta a taka­rékossági mozgalom nemzet- gazdasági jelentőségét Az ün­nepi megnyitón divatbemuta­tót és filmvetítést tartottak. Ebből az alkalomból hirdet­tek eredményt a takarékossági versenyekben. Az évi iskolai takarékbélyeg-akció során a Poroszlói Általános Iskola ta­nulói hatvanezer forint értékű takarékbélyeget vásároltak és ezzel a megyei első helyezést érdemelték ki, értékes jutalma­kat kaptak takarékosságukért. Az eddigi eredmények azt mu­tatják, hogy a füzesabonyi já­rásban a takarékossági mozga­lom nem kampányfeladat, az itt élő és dolgozó emberék leg­több esetben apröbb-nagyobb betéteik gyarapításával kíván­ják céljaik elérését. A füzes­abonyi OTP-fiók körzetében 34 és fél millió, a káli körzet­ben 22 és fél millió forint a lakosság betétállománya és no­vemberben, a takarékossági hó­nap idején a betétek további növekedésére számítanak az OTP és a falusi takarékszövet­kezetek vezetői. X. — Azt elhi­szem, hogy prí­ma — s újra töltött az ital­ból. — Még Franciaország­ból való. Megitták a második pohár szeszt is. Kum­mer elég jól bírta az italt, Hauckénak azonban, mivel még étkezés előtt volt, ha­mar megártott. A konyak tör­ténetére emlé­kezve, durva hahoták között mesélte Kum- memak: — Két tucat ládával szerez­tem belőle. Rekviráltam. JDe nem lett mind az enyém. Az a hülye Lieber őrnagy—isten nyugosztalja, mivel később el­patkolt Odesszánál — csak úgy adott kocsit a szállításhoz, hogy neki kellett adnom a zsákmány negyedét. Megzsa­rolt a piszok. Haucke újabb adagot töltött magába, s aztán komoran fel­sóhajtott: — Hajh... hol vannak már azok a régi szép idők! — Hm... azok tiizony már messze járnak — jegyezte meg csípős éllel Kummer. — Micsoda diadal volt pedig — engedte el füle mellett Kum­* mwm 1966. november 3., csütörtök mer megjegyzését Haucke, és lelkesen, hangját mindjobban felemelve folytatta a múlton való ábrándozását: — Sok, na­gyon sok diadal. Séta, győzel­mes séta Lengyelországban. Gyorsmenet a La Manche part­jáig. Majd Belgrád és Afrika! A tobruki győzelem! Aztán Lemberg, Kijev, Harkov, Odessza... Ismét a szájához emelte a poharat. Kummer a pillanat­nyi szünetet kihasználva át­vette a szót felettesétől. Gú­nyosan folytatta a felsorolást. — És aztán Sztáli-igrád, El Alemein, az invázió, Jassi — Kisinyev, Debrecen, Budapest és a többi, ugye? Haucke az italtól bambán az asztalra csapott és Kummer ar­cába nézve, zavaros szemekkel kérdezte: — De máért? Miért? — No nézd csak — tettette csodálkozását Kummer. — Te ezen még nem gondolkoztál? Nem kérdezted meg magadtól, hogy a diadalmas előrenyomu­lást miért váltotta fel a rugal­mas elszakadás? Miért fordult a csatanyerés sündisznóállásna? Hogyán soványodott a straté­giai győzelem az arcvonal tak­tikai okokból való rövidebbre vonására? — Mert minden az ilyen Jä- necke-féle gestapósokra van bízva! — ordította Haucke és felugrott az asztal mellől. — Ügy véled, hogy kizárólag csak miattuk áll rosszul a szé­nánk? — kérdezte csendesen Kummer. Haucke verni kezdte az asz­talt. Egyre jobban belelovalta magát az dobbá gondolatába és bizonygatni igyekezett a von Janeckével szemben táp­lált ellenérzéseinek helyessé­gét: — Igenis, ezek miatt Amíg győztünk, nem álltunk meg, mert ezek rábeszélték a Füh- rert, hogy tovább, tovább. Ezeknek a ganajoknak az egész világ kellett volna. Kevésnek, kicsinek tartottak Európát? — Mit gondolsz, rá kellett beszélni a Führert a továbbra? Vagy ha mégis megálltunk vol­na, mondjuk a fél Európánál, akkor most nem lenne semmi baj? — vetette közbe Kum­mer. — Nem hát — jelentette ki meggyőződéssel Haucke. — Ak­kor erősek legyőzhetetlenék voltunk. Az erőstől pedig min­denki fél, mindenki retteg. — De meddig? — Örökké! — Tévedsz. Julius Cézár, Na­póleon és sok más hatalmasság is erős volt, de leáldozott még­is a napjuk Hauckét meglepte ez a logi­kus érv. Mégis, a részegek és az egészséges vitától idegenke­dik konokságával ostobán to- yább erősítette a magáét — Mert azoknak is biztosan nyegle kölykök voltak a ta­nácsadóik! — Sajnállak — csóválta a fejét szelíden Kummer. — Mondd, miért nem vagy képes megérteni végre, hogy ezek a Janeckék, meg te is, én is, csak eszközök vagyunk. Eszközök, amelyeket a hatalom a saját érdekében felhasznál. Persze, vei, semmivel nem törődtél, csak az volt fontos számodra, hogy tele legyen a pocakod, és még ha rablással is, de ösz- szekaparj magadnak valamit a jövőre. Most azonban, amikor rosszul megy, panaszkodsz, és jelentéktelen, mellékes kérdé­sekben kutatod az okokat. — Hallgass! — rivallt rá Haucke. — Ügy beszélsz, mint egy bolsevista. — Nem vagyok bolsevista, de embernek érzem magam — folytatta most már mindenre elszánt nyíltsággal Kummer. — bizonyos mértékig az eszközök is felelősek. Mert engedtük és segítettük a pokolt rászabadí­tani a világra. — Kikérem magamnak... én nem vagyok felelős semmiért! — tiltakozott eszelősen Haucke. — De igen — folytatta kö­nyörtelen nyugalommal Kum­mer. — Tele torokkal éljenez­tél, gátlás nélkül teljesítetted a parancsokat, amikor még jól ment minden, amikor még tö­mött volt a húsosfazék. Senki­S ne gondold, hogy én nem ér­zem felelősnek magam. Vád il­let engem is, mert hallgattam, meghúzódtam. Ha belül nem is értettem egyet vele, de azért végrehajtottam a parancsokat. Gyáva vagyok. Mentettem a' bőrömet, ahogy tudtam. Nem így kellett volna. — Hans... ne beszélj ilyene­ket — könyörgött Haucke, majd részeg dühroham kerítet­te hatalmába és habzó szájjal üvöltözött. — Nem, én nem vagyok felelős. Jänecke a bű­nös. Miatta vernek bennünket Menekülünk, csak menekü- l ük. Nem, ón nem tehetek sem­miről. Jänecke mégis azzal fe­nyeget, hogy eltesz láb alól. Hát hogyan merészel ez így beszélni velem? Hol csipogott még ez a kis madár, amikor nekem már a mellemre tűzték a vaskeresztet? Hol? Sehol! Nedves pelenkáhan mászkált az óvodában Most idejön, fe­nyeget, le akar lövetni a sza- botőrök miatt. Engem akar le­lövetni! Három gyerekem van, hűséggel szolgáltam a Füh­rert;... mindenkit. A legszebb éveimet töltöttem mundérban. Vége... vége mindennek. Nem, nem lehet igaz, hogy engem tönkretegyen egy kölyök. Hans, élni akarok... meg kell szün­tetni a szabotázsokat! Kifulladt. Ügy hitte, hogy valami megpattant benne. Re­ménytelen, sivár ürességet ér­zett a lelkében; Idegei telje­sen felmondták a szolgálatot, zokogva borult az asztalra. Kummer megvetette az ösz- szeomlott embert. Keményen hulltak a szavak ajkáról: — Brávó! Most szűkölsz, mint a kutya a sintér kezén. Félsz, remegsz, mert ezúttal mások helyett a te bőröd lyu­kadhat ki. Pedig bármennyire is rettegsz, nincs kiút a szá­munkra. Előbb, vagy utóbb mindannyiunkat utolér a bün­tetés. Megérdemeljük. Az egész világ farkasszemet néz velünk, és mi már nem bírjuk elviselni ezt a tekintetet. Rossz, nagyon rossz lóra tet­tünk. mi németek, amikor a horogkeresztet választottuk. Veszélyes, romlásba döntő jelr* képnek bizonyúlt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents