Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-280. szám)

1966-11-23 / 276. szám

Áz áram csiholói Alighogy elvégezte a Marxiz­mus-Len inizmus Esti Egyete­met, Budapestre ment az öthó­napos szakosítóra. A magyar munkásmozgalmat tanulta. Most ismét tovább tanul: nem­zetközi munkásmozgalmat, az­tán, amint mondja: „Jöhet a fi­lozófia és a polgaz”. — Nem lesz ez sok így, mind­járt egymás után? — Nagyon sok. De ha már el. kezdtem, be is fejezem. Nem­csak a példamutatás miatt, úgy érzem, szükségem van rá. Párt- szervezeteinkben az ideológiai műveltség még nem áll megfe­lelő színvonalon... Mindez a portré má­sik arca. És a harmadik. Odahaza, a Hadnagy utcában. Két szoba, „még szerencse, hogy összkomfort”. Kora este van — a család szokás szerint a kép­ernyőt csodálja. Tévé Maci most kívánt jó éjszakát — ő köny­veket olvas, jegyzete­ket ír, cseppet sem körfnyű „lecke” a nemzetközi munkás- mozgalom. Később jön a váltás. Másik könyvet kell kézhez vennie, nagyobbat, színesebbet, olyan képekkel telit. A csa­lád legifjabb ja, a 4 esztendős Zsuzska. követeli jogait, s ilyenkor anyuka told. ja meg az esti me­sét. Még szerencse, hogy Piroska önellá­tó e téren — harma­dikos már, vele in­kább a napi leckét kell lapozgatnia. Így megy ez estén­ként, meg vasárna­ponként, bevásárlás­sal és vasalással tarkítva. Gyakran úgy tűnik, hosszabb is lehetne egy nap, legalább több idő maradna tévére, mo­zira, szórakozásra. A színház az egyetlen, ami mindig biztos, ami szinte tervezve van időben — bérletben. — Nem sok ez így együtt? — Erre a kérdésre a férjem tudna igazán válaszolni... 1 ★ A lelkesedés nem maradt magára... (márkit sz) megsegítésére. Ezek a hasznos lángok lobognak Prométheusz utódjainak kazánjaiban, a „tüzet” még értékesebb mivé — Zeusz féltve őrzött „villámává” — elektromos energiává alakítják. Keselyűk nem tépkedik májukat, de gá­zos füst nehezedik a mellükre, turbinák fülsiketítő zúgása ki­ált a fülükbe. így dolgoznak a lőrinci „Pro­métheuszok”. „Több szenet kérünk!” — Több szenet kérünk! — szólnak a kazánosok. A harmadik szénkaparót is munkába álítják, nehogy csök­kenjen a gőz nyomása. Korponai Ferenc és csoport­ja az erőmű „bányászai”, ök táplálják a kazánokat. A gé­pek segítenek nekik, de csak jó időben. Fagyban fordul a kocka: — Mert megfagy a szén is. a kaparógépek küszködnek, és tüzelő mégis alig van. Először a kazánosok szóinak, később a turbinák kezelői is: „Mi lesz? Több szenet!” Magunk is beál- lunk a kotrógépekkel egy sor­Mindig kellő csodálkozással és mértéktartó ájuldozással fogadtam azokat a híreket, beszá­molókat, amelyek egy-egy csodagyerek csoda­tetteiről szóltak. A kétéves kislány, aki az uj­jábái szopja ki az integrálszámítást, az öt­éves kisfiú, aki egy rossz cipőtalpból, két asz­pirinből és némi kis maradék paprikás csir­kéből megépíti a párizsi Notre-Dame-ot, avagy a tizenöt éves kislány, aki... Nos, ez nem, — ez nem csoda.. Mondom, kellő csodál­kozással olvastam és olvasom ezeket a híreket, de bevallom őszintén, szeretnék már egyszer csodaöregekről is olvasni újságban, csodaöre­get látni a tévében. Hogy mire gondolok? Valami ilyesfélére: 104 éves Matuzsálem a szepezdi FSK labdarú­gó-csapatának kapujában... avagy... 99 éves és még mindig fúrja főnökeit.. Még ava- gyabb: 25 házassági évfordulóját ünnepelte — 25. feleségével. Bár lehet, hogy ez az utóbbi se lenne cso­da. (-6) /levél - önvédelemből SMM& 3 1966. november 23., széria Äz egri II-es körzet kommu. Pistái bizonyára még jól emlé­keznek arra a barna kislányra, aki oly szorgalmasan látogatta a taggyűléseket, és nem mu­lasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja vélemé­nyét a szóban forgó kérdések­ről. Jól emlékszem, ott ült min­dig a középtájon, világos mat- rózhlúza szinte kivirított a töb. biek sötétebb külsői közül. Amikor felpattant a székről, és elkezdte: — Elvtársak, nekem az a véleményem... — elült a gyűléseket kísérő szokott zsi­vaj gás, s mindenki őt figyelte. Pedig nem mindig mondott csendet parancsoló bölcsességet. Sok mindent nem értett még a körülötte zajló világból, de mégis valamilyen otthonról hozott mozgalmi ma­gabiztossággal, olyan lelkesen, ifjonti hév­vel beszélt, hogy ér­deklődéssel figyelték! szavait, az idősebbek pedig büszkén mon­dogatták: Na, a Ma­rika most megint elő­jön valamivel... És Marika gyakran még tapsot is kapott. 1951-et írtunk ak­kor, Marika 16 éves volt, első gimnazista, már tagjelölt. Ma már Sípos Lász. Ióné, az egri megyei kórház pártalapszer- vezQtének titkára és a íÍX. kongresszus küldötte. Mindig hajlamos az ember szembesíteni a múltat a jelennel. Míg életéről, munká­járól beszélgetünk, akaratlanul is a II-es körzeti élményemet rendezge­tem, és elbeszélése mögött azt kutatom, vajon sikerült-e át­mentenie a régi lelkesedést, a többet akarás és tudnivágyás szenvedélyét a másfél évtized göröngyös' útjain? Érettségi után Budapestre ment a kétéves ápolónőképző iskolába. Ma már nehezen tud­ja megmagyarázni, miért. „Jó hírű iskola volt, és nagyon vonzott az egészségügy”. 1957 nyarán végzett, és a gyakorlati időt már Egerben töltötte... pártszervezetnek: orvosok, ápo­lónők, fizikai és adminisztratív dolgozók. Nem könnyű kialakí­tani, egységbe hozni a párt­munka stílusát. De hogy jól csinálja, hogy értő módon irá­nyítja a vezetőség munkáját, bizonyság erre: legutóbb ismét megválasztották, sőt küldöttnek is a városi, majd a megyei pártértekezletre. Most tovább lép: a kongresszusra. Ma már nemcsak a lelkese­dés mozgatja lépteit, az érte­lem, a tudás is ott található mindennapi munkájában. A következő esztendő ismét változást hozott: Egerben is szerveztek ápolónőképző tanfo­lyamot, és ő lett az oktató. Így tartott ez 1964-ig. Akkor pá­lyázat alapján kinevezték kór­házi vezető ápolónőnek. Nagyon hivatalosan hangzik ez a rang, egyszerűbben: főnővér. Nehéz lenne felsorolni, mi minden tartozik ehhez a munkakörhöz, az egészségügyi középkáderek­től az orvostovábbképzés szer­vezéséig ... De mindez csupán a portré egyik oldala. Á másik. 1960-tól az alapszervezet tit­kára. Pontosan 89 tagja van a csípős JlászLéiié Vasárnap teljesítette éves tervét a Mátravidéki Hőerő­mű. Az év végéig terven fe­lül mintegy go millió kilo­wattóra áramot adnak a népgazdaságnak. (Ojsághír.) — Gyerekek, jobb szenet küldjétek! Petőfibányáról, Ecsédröl a kötélpálya csilléiben érkezik a válasz. — Igen, megértettük. Meg­próbálunk jobbat adni, hogy könnyebben dolgozhassatok. A kérés az erőmű „bányájá­ból” — 2400 vagomos bunkeré­ből — röppent a valóságos bá­nyába. A két, csaknem há­romszáz méter hosszú szállító­szalagon megállás nélkül ro­han a szén. Nagy kotrógépek „fejtik” a tüzelőt a szalagra, aztán irány a kazán. A kazá­nok feneketlen gyomrú óriá­sok, amelyek naponta több mint 4500 tonna szenet tüntet­nek el. Kell hát a sok szén. Nem keresem a nagy szava­kat, de akaratlanul is Promé­theusz, a titán jut eszembe, aki a monda szerint ellopta az is­tenektől a tüzet, az emberek ba. Kaparjuk az összefagyott szenet. És ha nem bírjuk, jön­nek o kazánosok is. Hiszen •:dják, nélkülünk nem boldo­gulnak ... „Nélkülünk {« állnának a turbinák” i — Nélkülünk leállnának a turbinák — mondja a kazánok előtt Vigh Sándor, főgépész, aki csaknem 30 éve dolgozik már a füstös, maró gázokban. Volt ő már szinte minden: sa- lakozó, segédturbinakezelő, de a kazánok ragadták meg leg­jobban a fantáziáját: így lett főgépész. — Olyan ez a munka, mint egy nyitott könyv. Mindig le­het valami újat tanulni belőle. Két egyforma üzemzavar még nem volt és mindegyiket más­képp kellett kiküszöbölni. Meg hát büszkék vagyunk, hogy munkánk nélkül leállnának a turbinák. A zöld műszerfalon ellenőr­zik a gőz nyomását, a szén adagolását. Látják a mutatók állásából, hogyan dolgoznak alattuk a szénszállítók. És ha a fejük fölött egyenletesen zúgnak a turbinák, nyugodtak, — nincs hiba. A turbinák, a generátorok dolgoznak. Juhász István, a turbinarészleg és a kazánosok közös művezetője is nyugodt. — Nem lehet a kazánt elvá­lasztani a generátortól. Ha a kazán elromlik, a turbinások szíve is együtt dobog a ktt-zán- javítókkal. De a kazánosok is együtt szurkolnak eay forgó­rész cseréjekor a gvors Javí­tásért. Együtt érzünk, azért va­gyok én egy személyben két részleg művezetője. A generátorok mögött, az ablakon át nagy trafók látha­tók, amelyek összefogják a ve­zetékekkel az eddigi munkát. A „paracsnoki hídon“ Minden összefonódik a -pa­rancsnoki hídon”, a kezdetektől az eredményekig. Körben az ablakokon láthatj uk a különbö­ző munkafolyamatokat, de a mutatók még precízebben jel­zik, hogyan is dolgoznak az áram csiholói. Az áram parancsnokai fél­óránként ellenőrzik a műsze­rek állását, és utasítják a gyengébben dolgozó üzem­részt a jobb munkára. És a munkákkal legtöbbször nincs is különösebb baj. Bessenyei Gyula ügyeletes mérnök elége­dett. Tegnap 2420 megawatt­órát teljesítettek, az aznapi ter­vet 115,3 százalékra. De elér­ték már az egyik nap a 148,7 százalékot is. A jó munka, meg a kongresszusi felajánlások teljesítése eredményezi, hogy már hétfőn teljesítették' a 700 ezer megawattos éves tervet. — Az országos teherelosztó ma óránként 121 megawattos teljesítményt kér tőlünk és ed­dig még nem volt kiesés — mondta az ügyeletes mérnök és végigtekintett a műszerfalon a szénszállítás, a kazánkapacitás, a turbina-teljesítmény ered­ményeit vizsgálva. Indul a<z áram a „Mátrából”. Gyöngyös, Budapest, Nagybá- tony, Szolnok felé, behálózva az országot és beletorkollva a nemzetközi KGST-hálózatba is. A „Mátra” is segít, hogy életet, világosságot kapjanak a gyárak, la-kások. ★ Nehéz lenne tovább követni a vezetéket, hová is jut. milyen helyekre a Lőrinciben csiholt áram, mint fognak össze az erőművesekkel a villanyszere­lők is, hogy a meglevő áram zavartalanul meghajthassa a gépeket, melegíthesse az ottho­nokat. így dolgoznak a lőrinci „Pro­métheuszok”. Naponta három­szor, megállás nélkül egész év­ben. egymást váltva a szénszál­lító szalagnál, a kazán, a tur­bina mellett és a parancsnoki hídon. Összekapaszkodva, egy­mástól függve, egymást se­gítve, mert csak íov gyullad ki az országban a világosság. így szolgálnak vc.lamennyiünket „Zeusz villámai”. Fóti Péter Kedves asszonyok! Engedjék meg, hogy végre én is kinyissam a szám. Tu­dom, ezért barátaim megveté­se egészen a sírig, sőt, azon túl is kísér majd, de ezt is Vállal­nom kell — az igazság kimon­dásáért. Egyébként is: mi ez a megvetés — haha, nevetnem kell — ahhoz képest, amely­ben önök részesítenek engem, hosszabb ideje méltánytalanul. De végre ki merem nyitni a szám. elég volt a férfi szolida­ritásból, beszéljen a meztelen igazság. Mint tudják, a sors különös iróniája e szerencsétlen válla­lat élére sodort. Amolyan bot­csinálta igazgató lettem, s ed­dig ahelyett, hogy az embere­ket felelősségre vontam volna, a barátságukat kerestem és ke­resem ma is. Ezelőtt tizennyolc évvel naivitásomban azt hit­tem, elég, ha elvégzek néhány iskolát, mellékesen megtanu­lom a szakmát és jóba leszek az emberekkel. Ma már látom, sőt tudom, balgaság volt ezt hinnem. Számításaimból ki­hagytam dolgozó társaim fele­ségeit, önöket, drága asszo­nyok. Azt hittem, elég megbirkóz­nom a minisztériumi bürokrá­ciával, az agyafúrt külföldi ke­reskedőkkel és néhány táp­pénzcsalóval. Szent egyiigyű- ségemben odáig mentem, azt hittem, hogy nekem csak a kö­rülöttem dolgozó kollégákkal van dolgom, örömöm, bánatom. Tévedtem, s ezt talán már helyre sem tudom hozni, még­is úgy gondolom, esetem meg­éri a nyilvánosságot, remélve, hogy példámból minden ve­zető tanul majd. De döntsenek önök. íme, az igazság néhány mo­zaikja, csupán 1966-ból össze­rakva. Kovács Béla műszaki rajzoló százezer forintos kárt csinált üzemünknek. Próbáltam véde­ni az ártatlant, de a minisz­térium hajthatatlan maradt. Letiltották az egész évi pré­miumát. Ez is szép kis summa volt. Másnap Ciliké a könyve­lésből, az a jó alakú kis bariul vő, akit éppen Kovács nemrég protezsált hozzánk, nem fogad­ta a köszönésemet. Nofene, gondoltam, hiszen a Kovács prémiumát vonták el, ráadásul nem is én. Milyen összefüggés lehet a két ügy között, gyötört a kétség. Szombaton leutaztam Sze­gedre, hogy közelebbről is meg­ismerjem a grúzok balettmű­vészetét. A presszóban ült Ko­vács kolléga és ön, kedves Asz- szonyom. Odaköszöntem, Béla felugrott, Ön hidegen biccen­tett. Béla invitált az asztaluk­hoz, ön a függönyt fikszíroz- ta. Azért a grúz balett szép volt, mégis előadás alatt azért imádkoztam, hogy isten adja: Bélának ne legyen több köze­lebbi nőismerőse, elvégre én sem vagyok rinoceroszbőrű em­ber, ha igazgatót is csinált belőlem a véletlen. Kovács Bé­lával talán magam is el tud­nék bánni, de ennyi nővel? És ön, Nagy elvtársnő? Be­ront a minap az irodámba és •azt kérdezi, mikor vagyok haj­landó kedves férjeura fizetését felemelni. Hiszen ezt a szeren­csétlen embert már évek óta teljesen kizsigerelem. Állandó éjszakázás, vidékre mászkálás, és az anyagi megbecsülésből sehol semmi! Akkor gyáva voltam és ebből fakadóan szolidáris a férjével. Nem mertem ott azonnal meg­mondani, hogy kedves emberé­nek már egy fél éve havi 300- zal emeltünk és ebben az év­ben fél öt után sohasem ma­radt a vállalat épületében. Most kérdezné ön, hogy hol volt? Nem tudok rá válaszolni. Ké­rem, tessék a Makk 7-esben érdeklődni, attól a kis szőke felszolgálónőtől. Én csak egy kis esett igazgató vagyok, úgy bizony. Asszonyom. Kedves Makrányiné, kisnagy- ságos! Ezúton hozom szíves tu­domására (amit négyszemközt szintén nem mertem), hogy kedves barátunk, Pista, este 6 és 10 óra között nem velem ultizik, a kínai vörösgáristák mozgalmát sem tárgyaljuk rne9, egyáltalán semmit sem tárgyalunk meg este 6 és 10 között. Ugye, mint tetszik tud­ni, az ön kedves férje minden este fél hatkor odamegy a te-, lefönhöz, hasból tárcsáz egy hamis számot és ön előtt en­gem a nevemen szólít. — Te vagy, Jakuba elvtárs? (A telefonban üres búgás, mert a vonal másik végén sen­ki sincs, csak ön ezt nem tud­ja.) A férje zavartalanul be­szél tovább az éterrel. — Jó, akkor 6-tól 10-ig ott leszek, bár nem szívesen ha­gyom itt a családomat, de ha muszáj, muszáj. Szervusz, Ja­kuba elvtárs — és leteszi a te­lefonkagylót. Ezt csinálja két éve és ön ezt elhiszi. Homlokpuszi és passz, a csel bevált. Ezért is én szenvedek. Én vagyok a Jakuba, aki mindent megen­ged a beosztottjainak, sőt, én csábítom őket a rosszra. Sze­retném szíves tudomására hoz­ni, Asszonyom, hogy az én ha­jam koromfekete, az ultipart­neré pedig tiziánvörös. Tetszik látni, hová vezethet a szín­vakság? A legnehezebb dolgom veled van, Jucikám! Hiszen te az öcsém felesége vagy és én most testvéráruló is leszek. De kény­szerít az igazság, valamint az a tény, hogy te szidtál a leg­többet és a leghangosabban az asszonyok között, valószínű a rokoni gyűlölettől elvakulva. Nos, Jucikám, édes öcsém, a te aranyos férjed, tényleg jó fiú. És nagyon ' jó specialista. Ezért vettük föl a gyárba. De tudod, kis sógornőm, mi, fér­fiak több színből vagyunk ösz- szegyúrva. Ha ma már nincse­nek is polihisztorok. azért egy-két témában az ember még lehet kiváló specialista. Berontasz hozzám az irodába, se kopogás, se semmi, kinyitod azt az aranyos kis szád és úgy kérdezed, hol van Balázs, hogy a térdeim összekoccannak. Mit mondjak neked ilyenkor, hol van Balázs? Balázs öcsém nagyszerű mérnök, ennél job­ban már csak hazudni tud és azt rendszerint az én kontóm­ra. Elsején a fizetése felét el­felejti hazaadni. Neked azt mondja, én kértem kölcsön, mert anyagi zűrben vagyok. És édes kis barátnőm, milyen régóta elhiszed ezt neki. És a feleségemnek se szólsz, mert te diszkrét vagy. És ebben az ügyben ez még külön sértő. Reggel hatkor megy haza Ba­lázs? Természetesen velem volt. Miért is ne? „A bratyóm egyben az igazgatóm is, ez már csak elég hihető, hogy vele voltam.” Az óráját beadja a zaciba, természetesen én szorultam meg, rajtam kellett segítenie. Azt mondja, azért nem adok neki jutalmat, mert rokonnak nem illik, pedig kap. Nem tudom nála, vele mi az' igazság, nem is akarom tudni. Csak annyit tudok, hogy amit állít, abból egy szó sem igaz. Szeretném, ha végre ezt te is tudnád. Most, hogy levelem végére értem, tudom, hogy áruló va­gyok. Azt is megkérdezhetné­tek, hát te, te mit mondasz ott­hon? Nem vagyok Bodóné, nem beszélek mellé, egyenesen vá­laszolok. Azt mondom otthon az asszonynak, hogy... ekkor ő rám néz, és szeméből látom, hogy mind a hárommilliárd ember aranyos és jó, csak én... szóval, én nem tudok neki me­sélni. hogy ez vagy az csalt el, mert szerinte is mind a há­rommilliárd embert én viszem a bűnbe, így hát rajtam kívül senkit sem vádol. Elgondolkoztató metodika. Abban a reményben, hogy minden barátom és kollégám és felesége elolvasta fenti so­raimat, maradok kiváló tiszte­lettel: Suha Andor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents