Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-05 / 235. szám
t tTTEÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÄRA; 8» FILLÉR. XVII. évfolyam, 235. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1966. október 5., szerda A megyei tanács vb-üléttéről jelentjük: Drágán, sok fölösleges költséggel építkezünk Ki a ,/• terűé*® ? — Kórház 46 millió helyett 90 millió forintért — Hasznosítsuk a drága tapasztalatokat Viszneki baromfitenyésztők Erhard kancellár marad Az „öt nagy” heves vitája BONN (MTI): Kedden délután ülést tartott a CDU—CSU parlamenti frakciója, hogy megtárgyalja az Erhard kancellár ellen intézett legutóbbi párton belüli támadásokat. Elsősorban Gers tenmaier, a Bundestag elnöke és Adenauer volt kancellá legutóbbi sajtónyilatkozatairól volt szó. Az ülés azonban jórészt formális volt, mivel a pártunió elnöksége már hétfő tisztázta a helyzetet. Az elnökség ülése után Barzel, a par lamenti frakció elnöke kijelentette: „Erhard kancellár ma rád.” Ezzel azonban nem simultak el a párton belüli el- 10k Az elnökségi ülés előtt az „öt nagy”: Erhard kancellár, Barzel, a frakció elnöke, Gerstenmaier, Schröder külügyminiszter és Franz-Josef Strauss különmegbeszélést tartott. A kiszivárgott hírek szerint különösen Schröder támadta élesen Gerstenmaiert, aki sajtónyilatkozatával a nyilvánosság előtt felvetette a kancellárváltozás szükségességét. Gerstenmaier ^rendkívül hevesen” válaszolt, később azonban a robbané- >tony hangulatot sikerült-lecsendesítem. Évente sok száz libát, kacsát és csibét nevelnek fel a viszneki asszonyok. Megalakították a libatömő szakcsoportjukat, amelyben 53 háziasszony 1104 liba felnevelésére és értékesítésére kötött szerződést. A szakcsoport jól dolgozik. Eddig 300 libát adtak át 7—8 kilós átlagsúlyban. Jó eredményt ért el a tenyésztésben Gonda Mthályné és Jakus Jánosné. A szakcsoportnak nagy része van abban, hogy az idei felvásárlási tervet a községben túlteljesítik. Több mint tíz mázsa csibehúst, 1300 Mzott libát és 5? ezer tojást adnak a nép- gvzdcKágwtík, (Fotoe Szabó -Lajos) Leshoto független ACCRA (MTI): Kilencvénévi angol védnökség után október 4-től független ország Basuto-föld a nem egészen egymillió lakosú és kevesebb mint 12 000 négyzetmér- föld területű új afrikai állam. Basuto-föld a fajgyűlölő Dél- Afrika területén belül helyezkedik el. Semmiféle kijárata nincs a tengerhez, vagy más független afrikai ország határé ho” l J Büszkék lehetünk a gyöngyösi és az egri új lakótelepre, vagy az épülő hatvani kórházra. Sok újat és sok hasznosat alkottunk az elmúlt években, magunk és az itt járó idegenek is tanúsíthatják ezt. De mibe 'kerül a sok építkezés? Erre a kérdésre keresett választ tegnap délelőtti ülésen a megyei tanács végrehajtó bizottsága Első napirendi pontként a tanácsi beruházások kivitelezésének költségalakulását és a további feladatokat tárgyalták Az ülésen megjelent és felszólalt Oláh György. a megyei pártbizo&ság első titkára is. A második ötéves terv időszakában Heves megyében a tanácsi beruházások összege meghaladta a 900 millió forint értéket. Az összeg nagysága és a példák sora bizonyítja, hogy a beruházások megvalósítása scr rán mai nyíre fontos a hatékonyság és a gazdaságosság. Mit mutatnak a példák? Jelentős költségtöbblettel járt az egri gázszolgáltatás. A belkereskedelem programköteles beruházásai a tervezettnél 25,5 százalékkal magasabb ráfordításokkal valósultak meg. Az egri kertészet áttelepítésére a program szerint 937 ezret szántak, cíe 2*2 millió forintba került. A hatvani 452 ágyas ‘kórházra az iOetékes szakemberek azt mondták, hogy 46 millió forintba fog kerülni. Ma már tudják, hogy a 90 millió forintot is meghaladja a költség. A tervezői, irányító főhatósági határozatlanságra jellemző, hogy a krvifceii tervek alapján módosították a beruházási programot, aztán azt, újból módosítani kellett Még most, a befejezés előtt is szak- lmaí büzonytaianság tapasztal ■- — — — ~ — -m a ^ m a » - - - — — — . ható az orvostechnológiai fel szerelések vonatkozásában. Az Egészségügyi Minisztérium gyakran változtatja álláspontját és ez sok pénzbe kerül. Bár az is igaz hogy a költségeket eredetileg nagyon alátervezték. De lehetne sorolni a lakás- és egyéb építkezéseket, amelyek többsége azt bizonyítja, hogy a tervezettnél drágábban építkezünk. Mi az oKa, hogy drágán építkezünk? A megyei tanács terv. osztályának jelentése rámutat, hogy jelentős 'költségnövekedést okoztak a hatósági előírások. az árvá'^ozások, a nem kapható anyagok helyettesítése drágább anyagokkal. Ezekről nem tehetnek a beruházási munkában közreműködők. De jelentős költségnövelő tényező a beruházó, a tervező és a kivitelező mulasztása, nemtörődömsége, sok forintos többletköltséget okoz az együttműködés hiánya. Az okokat és okozatokat elemezte a jelentés, a hiányosságokról és a károkról szóltak a végrehajtó bizottság tagjai A vita során hasznos javaslatokat tettek a munka javítására. A beruházás elhatározásától a befejezésig, a célokmánytól az átadási jegyzőkönyvig sok a buktató, még mindig sok ellen, érdek érvényesül. Mikor és hogyan tesszük a tervezőt és a beruházót egyaránt érdekeltté a,bban. hogy a célnak legjobban megfelelő, a leggazdaságosabb megoldást válasszák? A kivitelező mikor fogja következetesen megvalósítani a népgazdasági érdekeket? A be- Buházások jelenlegi helyzete bizonyítja, hogy gazdaságirányítási íendszerünk teljes reformjára és nem toldozás-fol- tozásra van szükség. A megyei tanács vb-ülése kifejezésre juttatta, hogy gyökeres változásra az új mechanizmus bevezetéséig nem számíthatunk, de 1968-ig erőfeszítéseket kell lenni a beruházások hatékonyságának és gazdaságosságának fokozására. Határozatot hozott a megyei tanács vb, hogy a- beruházást irányító szakosztályoknak gondoskodniuk kell olyan beruházási célokmány elkészítéséről, amely egyértelműen és részletesen körülhatárolja az adott fejlesztés leggazdaságosabb megvalósításának feltételeit és ezzel megfelelő keretek közé szorítja a beruházói, tervezői és kivitelezői tevékenységet. A beruházó, a tervező és a kivitelező jobb együttműködésével keresni kell a költségcsökkentés lehetőségeit. A beruházási munkákat a Központi Bizottság 1964 decemberi, illetve a gazdaságirányítási reformra vonatkozó határozatok szellemében keli végezni. Tovább kell erősíteni a szakosztályok, a beruházási iroda és a tervezőiroda együttműködését, a szakosztályok felelősségének további növelésével. Növelni kell a tervosztály- felelősségét, hogy a beruházó és a beruházási iroda fokozza a közgazdasági elemző munkái és következetesen alkalmazza a gazdaságosság követelményeit. A tervosztály biztosítsa, hogy a beruházási munka, különösen az előkészítő csoport tevékenysége javuljon. Megfelelő intézkedéseket sürgettek, hogy a porgramtól eltérő terveket a tervezők ne készíthessenek. A tervezők ne különlegességekre, saját terveik min- j dénáron '/aló -mteTiesítésére. I hanem 5 praktikus egyszerűségre, S esztétikailag jó. gazdaságos ? tervekre törekedjenek. 5 Javítani kell a beruházások s előkészítését, tegyék hatéko- J nyabbá az ellenőrzést, hogy a s tervdokumentáció és a vég- s számla közötti különbséged > csökkentsék. Érvényt kell sze- S rezni annak a kötelezettsegneK, j hogy a beruházási okmányban j rögzített határidőket betartsák. \ A jelenlegi rendelkezések | mellett is fokozni, kell a helyi > tanácsok aktív szerepét a be> ruházások megvalósításában. < A megyei tanács vb kötelezte > a tervosztály vezetőjét, hogy í az 1965—66-os beruházások e során felmerült indokolatlan \ többletköltségek miatt a fele- i lősséget állapítsa meg, s a fe< gyelmi eljárást le kell foly< tatni. | F. U ■I BRIGHTON (MTU): ’ Kedden reggel tilson mi- ; truszterelnök nagy érdeklődés- : eel várt beszédével kezdődött ez angol Munkáspárt országos »értekezletének második napja. A miniszterelnök fenmtartot- fta azt a korábbi kijelentését, ífiogy a munkanélküliség nem (" fogja meghaladni az „elviselhető” kétszázalékos j szintet, vagyis a félmilliót. A szakszervezetek és a munkáspárti alapszervezetek több «mint 1200 küldötte komor «sendben hallgatta a minisz- atereínök biztosítékait arról, hogy a kormány mindent meg- itesz a „munkaerő felrázásá- 1«iak” és „átcsoportosításának” »-megkönnyítésére. Wilson félreérthetetlenül a •konferencia tudtára adta: a kormány el van tőikéivé, hogy ■hatályba lépteti az ár- és béritörvény büntető rendelkezéseit, ha a szakszervezetek „rákényszerítik” erre a „béremelési szünet megsértésével”. Hangoztatta ugyan, hogy a kormány „egyenlő szigorral” fog fellépni a bérfagyasztást megsértő munkáltatókkal szemben is, de a küldöttek gúnyos közbekiáltásai kifejezésre juttatták: aligha fenyegeti, komoly veszély a bérfagyasztás politikáját a nagytőke részéről. A brightoni tengerparton naponta reggeltől késő délutánig tartó munkanélküli tüntetések miatt Wilson és miniszterei valóságos vesszőfutást járnak ■naponta többször, szállásheJühnson—Murville találkozás Couve de Murville francia külügyminiszter kedden látogatást tett Jonhson elnökinél, akivel elsősorban a vietnami kérdésről és a NATO problémáiról tárgyalt. A francia külügyminiszter ezt megelőzően több mint háromórás eszmecserét folytatott amerikai kollégájával, Dean Rusk'kal, azonban a megbeszélésen részt vett diplomaták szerint a hosszas vita sem mozdította el a holtpontról a francia—amerikai kapcsolatokat és nem segítette elő a véleménykülönbségek feloldását. yük, a Grand Hotel és a koo- ierencia színhelye közötti 160 rtéteres útszakaszon. A sűrű •endőrsorfal védelme alatt közlekedő minisztereket téliméit öklök fenyegetik és sza- /alókórusok harsogják feléjük: „Wilson, gyere te is munkanélkülinek'” „Callaghan, piszok áruió, fulladj a tengerbe!” „Crossman, menj a torykhoz, ott a helyed!” A másfél millió tagot szárnBinh Dinh tartományban Az utóbbi idő csal Az amerikaiak közelh SAIGON (MTI): A dél-vietnami kormány ülést tartott és megvizsgálta, milyen módon lehetne fokozni a mozgósítási rendszer hatékonyságát, Az AFP értesülése szerint a TCy-kormányzat megpróbál intézkedéseket kidolgozni a dél-vietnami kormány- csapatok körében elharapódzott dezertálások csökkentésére, a csapatok gyenge harcképességének fokozására. A kormány ülésén napirendre került néhány meglehetősen elfelejtett ügy is; az AFP jelentése szerint átadták az igazságügyi hatóságoknak azokat a foglyokat, akiket a Diem ellen végrehajtott 1963-as államcsíny óta minden bírói ítélet nélkül tartottak őrizetben. A szóban- forgó személyek között sok a katolikus, aki a Diem-rendszer idején vezető funkciót töltött be. Az intézkedés a dél-vietnami katolikusok régi követelésének teljesítését jelentr: nyilván ez készítette elő Sergio Pignedolinak, VI. Pál pápa Saigonban tartózkodó legátusé, nak Thieu államfőnél tett keddi látogatását. Egyébként a jövő év elején újabb „Választásokat” rendeznek: ezúttal a kormányellenőrzése alatt álló falvaik elöljáróit jelölik ki. Az újonnan hivatalban kerülő személyeket a Reuter jelentése szerint felkérik. hogy maradjanak a falvakban, amelyeknek elöljárói. Jelenleg ugyanis a saigoni hatóságokat képviselő elöljárói: általában, mint a Reuter írja. káló szállítótpari szakszervezet egyébként kedden reggel határozati javaslatban sürgette a konferenciát: 1. Fejezze ki mélységes aggodalmát a különösen az autóiparban rohamosan növekvő munkanélküliség miatt; 2. Követeljen azonnali lépéseket annak megakadályozására, hogy a munkáltatók a szakszervezetek megkérdezése nélkül bocsássák el a mwnkásokat, : k legvéresebb ája arca a partizánokkal „nem maradnak tovább, mint amennyi ideig feltétlenül szükséges és semmi esetre sem maradnak alkonyat után”, mert félnek a szabadságharcosaktól. A hadszíntérről érkező jelentések szerint az utóbbi! idők egyik legvéresebb csatája tombol Binh Dinh tartományban Saigontól 480 kilométerre északra. Az amerikaiak három helikoptert vesztettek, ég több ízben is közelharcot vívtak a partizánokkal. Az amerikai állítás szerint ? partizánok 323 halottat vesztetek — a szóvivő nem adoti meg számokat az amer fka veszteségekről. Az amerika légierő a Vietnami Demoknati. kus Köztársaság déli részér ledobott — a saigoni tudósítc szerint — naplam-bombáka is. 1200 küldött komor csendben: Wilson félmillió munkanélkülit ígér Vesszőfutás a brightoni tengerparton — Rendorsorfal és fenyegető öklök