Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-04 / 234. szám
■* * ** ß 8^ HH5iS*iÄi8WW8*^iÄB|HBiÄ|Ki raOLFrARJAi, BGTES ULjfcnsis; Szolidaritási nagygyűlés a megyeszékhelyen AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 334. szám ARA: 50 FILLER. 1966. október 4„ kedd Apró Antal elutazott Moszkvába Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, vasárnap Moszkvába, utazott, a KGST végrehajtó bizottságának 25. Ülésére. A KG ST-tanácskozás után Apró Antal részt vesz a Magyar’—Szovjet Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság XV. ülésén. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, ott volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. (MTI) Kállai Gvnla fogadta a mali igazságiigyminisztert Kaiigi Gyula, a Mindszterta- tnács elnöke hivatalában fogad- te Hadira Kelta igazságügy- minisztert, a hazánkban tar- i tózkodó mali gazdasági kor- í. smányíküldöttség vezetőjét. A ' látogatáson jelen volt Bíró 1 József külkereskedelmi mi- j. niszter és Ya Doumbia, a Mali f Köztársaság hazánkba1 afckre ’ ditält nagykövete. Újabb tüntetés Spjkarno ellen f DJAKARTA (MTI): Vasárnap a djakartai katonai hatóságok gyülekezési tilalmat rendeltek el a fővárosban A Kami és kappi jobboldali diákszervezetek tagjai azonban mit sem törődték a tilalommal és hétfőn reggel felvonultak Sukamo elnök palotájához. A mintegy 5000 főnyi tömeg szidalmazta és kommunistának nevezte az elnököt! A palotát őrző katonaság szuronnyal és puskatussal verte szét a tüntetőket Több diákot súlyosan megsebesítettek. A fővárosban nagyszámú katonaság látható, az utcákon páncélautók dübörögnek, a helyzet feszült. A hírügynökségek beszámolnak a Subán drio-per folytatódásáról is. Vasárnap délután ismét kihallgatták a volt külügyminisztert, gki ez alkalommal arról beszélt, hogy nyáron tudomást szerzett egy állítólagos kommunista puccskísérlet tervéről. Hozzáfűzte azonban, hogy mindezt csak híresztelésnek minősítette és Sukarno elnököt nem is tájékoztatta róla Dobi István és Kállai Gyula fogadta a mongol parlamenti küldöttséget gobeKn-termébem tiszteletükre < aidott búcsúebódan, (MTI); Dobi István, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kállai Gyula, a Miniszter- tanács elnöke, hétfőn az Országház Munkácsy-termében fogadta a mongol parlamenti küldöttséget, élén Szandzsm Batával, a nagy népi burái elnökségének elnökhelyettesével. A fogadásnál jelen volt Pólyák János, az országgyűlés alánoké, valamint Magalzsavin Zeamszran, a Mongol Népköz- társaság budapesti nagykövete. A magyar áöamíérfiak baráti eszmecserét folytattak a delegáció tagjaival a magyar— mongol kapcsolatok fejlődéséről, a mongol parlamenti küldöttség magyarországi látogatásának tapasztalatairól, a két nép szocialista építőmunkájá- nak eredményeiről, továbbá feladatairól, a nemzetközi helyzet egyes kérdéseiről. A fogadást követően a mongol parlamenti küldöttség tagjai részt vettek az Országház Átutazott Budapesten Walter Ulbricht Gíbaii hazafelé, október 2-án a késő éj jeti órákban áthaladt Budapesten Walter Ulbrictot- nak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának, az NDK Államtanácsa elnökének vezetésével Jugoszláviában járt NDK párt- és kormányküldöttség különvomata. A küldöttséget a pályaudvaron Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke és Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára üdvözölték. (MTI) Vasárnap délelőtt az egri Gárdonyi Géza Színházban szolidaritási nagygyűlést tartottak, amelyen Bui Boa Van, a Vietnami Fogyasztási és Értékesítési Központ elnökének vezetésével vietnami szövetkezeti küldöttség is részt vett A szolidaritási nagygyűlést Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke nyitotta meg, majd Búi Bao Van elvtárs tartott ünnepi beszédet. A gyűlés utóin vietnami vendégeink Eger nevezetességeivel ismerkedtek. (Foto: Szabó L.) ÄAy'^^SAAAAAAAAAÄÄAAAAAAAAAAAAAAwA^AAAAAAAAAA^AAAA^AAAAAAAA^jVVA^f EGY PUCCSISTA EZREDES leleplezi a Szíria elleni összeesküvést Rudnyánszky István 0‘ Magyar Távirati Iroda kairói tudósítója jelent«; Talal Abu-Asszalt ezredes, az izraeli—Szíriái határon állomásozó szíriai csapatok volt parancsnoka, aki részt vett Hátúm ezredes szeptember 8-i szíriai puccskísérletében és emiatt Jordániába menekült, háromheti Jordániái tartózkodás utál, Mongol vendégek Egerben A „négyhetes per” ötödik hete ‘ PÁRIZS (MTI): Hétfőn ötödik hetében lépett az eredetileg négy hétre tervezett tárgyalás Ben Barka marokkói ellenzéki politikus elrablóinak perében és a megidézett óbb mint 200 tanúból még igen soknak a kihallgatása van hátra. A szombati tárgyalási napon a Sdece, a francia kémelhárí* tó szervezet magas rangú tisztjei járultak egymás után az esküdtszék elé. Egymásnak ellentmondó tanúvallomásaikban mindannyian terhelőén vallottak Leroy-Finville ezredesre a Sdecenek a vádlottak között szabadlábon védekező tisztiére. Leroy-Finville végül kifakadt a bíróság előtt és azzal fenyegetőzött, hogy beszélni fog. Kijelentette: (.Jövő héten mindent meg fognak tudni!” hozzáfűzte azonban, a hivatali titoktartás gúzsba köti Ha bizonyítani akarná ártatlanságát az a veszély fenyegeti* hogy amint kilép a tárgyalóteremből, letartóztatják és államibiz. tonsági bíróság elé állítják. Francois Mitterrand, a demokrata-szocialista baloldali szövetség elnöke nyílt levélben fordult De Gaulle elnökhöz és felszólította: tartsa be Ben Barka édesanyjának tett Ígéretét és tegye lehetővé, hogy teljes fény derüljön a marokkói politikus elrablásának körülményeire. Mitterrandt arra kéri az elnököt: engedélyezze Pompidou miniszterelnök és Frey belügyminiszter tanúkén- ti kihallgatását. A Legfelső Bíróság 1966. szeptember 30-án hozott ítéletével a Budapesti Katonai Bíróság által Dobai Gyulárr kiszabott kétévi szab" vesztés büntetést jogerőre emelte. (MTI) kalandos úton Kairóba ér« kezett és leleplezte a Szíria ellen irányuló Összeesküvést. A szíriai kormány megdöntésére készülő csoportot Szaúd-Arábia pénzeli, Jordánia fegyverzi fel és az amerikai CIA szervezi — mondotta. — Az összeesküvés célja a szíriai rendszer megdöntése, Szíria bevonása az imperializmussal együttműködő reakciós arab rendszerek övezetébe. A damaszkuszi kormány alárendelése Ammanna.'c és Rijadnak és ezen keresztül Angliának és az Egyesült Államoknak, s annak előkészítése, hogy a hasemita dinasztia trónra léphessen Szíriában. Husz- szein király tehát be kívánja kebelezni Szíriát is. A szíriai ezredes jellemzése szerint az összeesküvés részvevői a következő menetrendet dolgozták ki: sztrájk, zavargások, fegyveres beavatkozás, a hatalom átjászása a reakciós „Szíriai Nemzeti Front” kezére. A puccstervek azonban meghiúsultak, mert a kormány gyorsan nagyobb erőket vont össze, mint amennyivel a puccsisták rendelkeztek és körülvette őket. Lenin testőrei mauzóleumnál a MOSZKVA (MTI): Moszkvában szokatlan dísz- vséget láthattak a Lenin- mauzóleumnál a Vörös tér látogatói. Lenin egykori személyi őrségének hét életben maradt tagja 42 év után Moszkvában adott találkozót egymásnak. A hét veterán a Szovjetunió legkülönbözőbb részeiből jött el és a Kreml díszőrségének fiatal tagjaival együtt feszes vigyázzban állt díszőrséget a mauzóleum bejáratánál, , Szandzsin Batáriak, a nagy népi hurál elnöksége elnökhelyettesének vezetésével hazánkéban tartózkodó mongol parlamenti küldöttség vasárnap Egerbe látogatott. A delegációt elkísérte Pólyák János, az országgyűlés alelnöke is. A kedves vendégeket a megye határánál Oláh György, az MSZMP Heves megyei Bizott- ságánhk első titkára és Bíró József, a megyei tanács vb-el- nöke fogadták. A Bükk-fenn- sík megtekintése után a vendégek Egerbe érkeztek, s a megye vezetőinek, valamint Magvasi Flóriánnak, a városi párt- bizottság titkárának, ár. Lendvai Vilmosnak, a- Egri Városi Tanács vb-elnöl -,ek és Barta Andrásnak, az országgyűlési képvisel' Heves megyei csoportja elnökének társaságában megtekintették a város nevezetességeit. Látogatást tették többek között az egri várban, s a Hadnagy ttcai új lakótelepen is. Oláh György elvtárs Eger város nevezetességeiről beszél, mellette Szandzsin B" a delegáció vezetője. (Foto: Márkusz) Ev végéig mintegy 360—375000 főre növelik az amerikai csapatok létszámát Vietnamban \ c Partizánok sikeres támadása az agresszorok repülőgépei \ és gépjárműi ellen í hessék amerikai ismerőseik- 5 nefc. 5 Szombatom délután a Loire—\ Rhone békemenet mintegy há- 5 romezer részvevője a lyonit amerikai konzulátus eáé vo- < nult és 35 ezer aláírással ellá- < tott tiltakozást nyújtott át < egy expedknós hadsereggel, amely a háborút az ő területére vitte. A béketanács elhatározta, hogy „Az igazság Vietnamról”' címmel füzetet ad ki. A füzet angolul is megjelenik, hogy a francia békeharcosok megküldSAIGON (MTI): Az amerikai tengerészgyalo- >osok több napos harc után ^foglalták a 428-as dombot, a iemilitarizált övezet közelé- >en. Ugyanakkor elismerték, logy a szabadságharcosok szí- /ós elüenállást tanúsítottak. <ét gépfegyverállás személysete több mint egy tel jes napom át feltartóztatta az amerikaiak előrehaladását A dél-vietnami kormány vasárnap szabadon bocsátott 11 buddhista szerzetest akiket az 3V elején tartóztattak le. Var sárnap nyitotta meg kapuit a hívők előtt a Vien Hoa Dao pagoda is, amelyet tavasszal, mint a kormányellenes kampány központját, bezártak. A Newsweek című amerikai hetilap szerint az amerikai hadügyminisztérium az év végéig mintegy 360—375 000 főre szándékozik növelni a Vietnamban harcoló amerikai csapatok létszámát Ugyancsak az amerikai hetilap közli, hogy Edward Lasns- dale, aki a dél-vietnami lakosság „pacifizálását” irányítja, rendkívül elégedett azzal a móddal, ahogy javaslatait megvalósítják. Hanoiból jeiénti az Űj Kína hogy a dél-vietnami felszabadító erők- Binh Dinh tartományban a szeptember 22-rő 23-ra virradó és az azt követi éjszakán nagy csatát vívtak a: amerikai agresszorofckal. megöltek, illetve megsebesítettel csaknem ezer ellenséges kato nát, továbbá megsemmisítettél a dél-vietnami kormánycsapa tok egyik zászlóalját. A parti zánok támadást intéztek az ag resszorok repülői és gépjármű vei ellen, amelyeket épper egy nagyobb akcióra vontai össze. A tüzérségi támadá olyan váratlanul érte az ame ri-káiakat, hogy 90 repülőgépül és helikoptereik közül csal három tudott a magasba emel kedni, a többit megrongáltál vagy megsemmisítették a par tizánok tüzérségi lövedékei. A Francia Országos Béketa nács szombaton és vasárnap Párizsban tartott ülésén hatá rozatot fogadott el, amely han goztatja, hogy a Vietnam konfliktusban semmiféle meg oldás nem lehetséges addig amíg az amerikai kormányza ed nem ismeri, hogy itt egy né] a saját otthonában néz szemb