Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

Növekvő belpolitikai feszültség Bonnban BONN (MTI): A CDU elnöksége pénteken fiáromórás ülésen foglalkozott a politikai helyzettel. A szo­kástól eltérően nem .adtak ki kommünikét az ülésről. Politi­kai megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy komoly nézeteltérésekre került sor. A CDU a legutóbbi közvélemény- kutatások alapján, politikai elemzést készített és ebben ar­ra a következtetésre jutott, hogy a legközelebbi parlamenti választásoknál a CDU nem sze­rezhetne meg többet, mint a szavazatok 25 százalékát, ezért a fő felelősséget Erhard veze­tésének hiányosságai viselik. Az „Aszpida-ü«y” SZÓFIA (MTI): Athénből érkező hírek sze­rint az úgynevezett aszpida- ügy újabb, az egész politikai közvéleményt izgalomba hozó fejleményhez érkezett Görög­országban. Mint ismeretes, a görög hadsereg tisztjeinek egy állítólagos baloldali szerveze­tét emlegetik „aszpida” (pajzs) néven, amely a most elkészült vádirat szerint Andreasz Pa- pandreunak (a voll miniszter- elnök fiának) vezetésével „meg akarta dönteni a Görögország­ban fennálló rendszert, hogy helyette Nasszer egyiptomi rendszeréhez hasonló rezsimet léptessen életbe”. A letartóztatásban levő ösz- szesen 20 tiszt ügyében hadbí­róság fog dönteni, a civilek ügyét pedig polgári bíróság tárgyalja. A megvádolt aktív politikusok parlamenti mentel­mi jogának felfüggesztése kér­désében még nem született döntés. A Centrum Unió egyébként visszautasítja a vádakat. A baloldali EDA párt pedig ar­ra mutat rá: az egész „ügy” a demokratikus erők elleni me­rénylet, amelynek célja a nép és a politikai körök félreveze­tése. I Lord Thomson a Tíi LONDON (MTI): Lord Thomson, a Sunday Times és körülbelül száz más angliai, skóciai, kanadai, ame­rikai lap televíziós társaság és kiadóvállalat multimillio­mos tulajdonosa péntek este megvette a 181 éves Times-ot. a legtekintélyesebb angol na­pilapot, s a főszerkesztői szék­be a Sunday Times eddigi fő-- szerkesztőjét, Öenis Hamiltont ültette. A sokszoros milliomos aján­lata a legjobbkor jött: a Times évek óta veszteséges volt. Lord Thomson, a kanadai születésű újságkirály, a Times és a Sunday Times új közös tulajdonosa fenn akarja tar­tani a lap eddigi irányvona­lát és stílusát, viszont korsze­2 m$M i 1966. október 2* vasárnap Hétfőn a CDU frakcióelnöksé­ge ülést tart Ezen meg fogják beszélni azoknak a tanácskozá­soknak az eredményét, ame­lyek bizalmas körben, Gersten- maier Bundestag-elnök vadász- házában folynak. Genstenmaier — mint ismeretes — késznek mutatkozott, hogy adott eset­ben átvegye a kancellári pozí­ciót. A koalíció másik pártja, az FDP parlamenti frakciója, Münchenben kétnaipos ülést tartott. A frakció elnöke, Kühlmann-Stumm báró, kije­lentette, hajién dó megvizsgál­ni minden előterjesztést, ame­lyet a CDU—CSU tesz, bele­értve egy kancellárváltozásról szóló előterjesztést is. Kühl­mann-Stumm hozzáfűzte, hogy a CDU—CSU-nál felvetődött személyi kérdések „egyenesen Koreai-kínt PHENJAN (TASZSZ): A koreai katonai fegyver­szüneti bizottság pénteken ülésén koreai—kínai fél képvi­Szovjet parlamenti küldöttség érkezeit Chilébe SANTIAGO (TASZSZ): Nyikolaj Ignatovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnök-helyettesének vezetésével szovjet parlamenti küldöttség érkezett Chilébe. A szovjet vendégeket Eugenio Ballesteros, a chilei képviselő- ház elnöke üdvözölte. Ignatov válaszában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió fejleszteni akar­ja Chilével a két ország érde­keit szolgáló együttműködést. A szovjet parlamenti kül­döttséget Eduardo Frei köztár­sasági elnök is fogadta. (MTI) i megvásárolta fóies-t rűbbé kívánja tenni a műsza­ki felszerelést és meg akarja növelni a terjedelmet (jelen­leg 16 lepedőoldal). Thomson nem tartozik a hidegháború szószólói közé. többször járt a szocialista országokban és ép­pen most csütörtökön ismétel­te meg a londoni televízióban azt a jólismert álláspontját, hogy a tőkés- és a szocialista országok békés együttélése parancsoló történelmi szükség- szerűség. A szombati londoni lapok — a Cecil Kin.g-konszern tu­lajdonában lévő Daily Mirror és a Sun kivételével — első- oldalas szenzációként kezelik a Times „elnyelését”. A Mornig Star, a kommu­nista párt lapja rámutat, hogy „szorul a hurok” erősödik a monopóliumok uralma a sajtó felett, s ma az összes nanila- pokat és vasárnapi újságokat, öt nagy tőkés csoport tartja kezében, ami a demokráciát veszélyezteti. elviselhetetlenek’*. A szociáldemokrata párt el­nökségének pénteken tartott ülésén elfogadott határozat ki­mondja. hogy Erhard kancel- lámák nem sikerült az Egye­sült Államokban könnyíteni az Amerikával szemben fennálló anyagi kötelezettségeket. Most egy könnyelműen megkötött egyezmény következményeit kell viselni. A Washingtonnal szemben vállalt kötelezettsé­gek fedezetére az 1967-es költ­ségvetésben nincsenek megfe­lelő összegek. A párt követeli, hogy a háromhatalmi tárgya­lásokon, amelyek Washington —Bonn—London között foly­nak majd, vizsgálják meg az egész stratégiai helyzetet, s vegyék tekintetbe a párt által felvetett fegyverkezéscsökken­tési kérdéseket is. si tiltakozás selője . erélyesen tiltakozott amiatt, hogy az amerikai fél rendszeresen megsérti a demi- litarizált övezetet. Szeptem­ber második felében amerikai katonák négy ízben is beha­toltak a demilitarizált övezet­be és fegyvereket szállítottak oda. A koreai—kínai fél köve­teli , a fegyverszüneti egyez­mény betartását (MTI) Mozgalmas világpolitikai hét végéhez értünk: vezető állam­férfiak utazásai, jelentős ese­mények. újabb javaslatok és tanácskozások hívták fel a köz­vélemény figyelmét szinte va­lamennyi kontinensen a nem­zetközi politika eseményeire. Az általános érdeklődés első­sorban az ENSZ-közgyűlésnek szólt. A múlt hét végén hang­zott el Gromiko szovjet kül­ügyminiszter nagy jelentőségű beszéde, amelynek megállapí­tásaira azóta is visszatér a nemzetközi sajtó. Gromiko elsősorban arról be­szélt, ami nem is szerepe] hi­vatalosan a közgyűlés napi­rendjén: Vietnamról. Igaz, közvetlenül előtte az amerikai ENSZ-megbízott, Goldberg is már érintette a vietnami prob­lémát, de a ködös szólamokba és rágalmakba burkolt szónok­latban csak egy dolog volt vi­lágos. Az, hogy az USA egyál­talán nem törekszik a vietna­mi konfliktus rendezésére, na­gyon is sok érdeke fűződik a háború folytatásához. A szov­jet külügyminiszter rámuta­tott arra, hogy az amerikaiak agressziója milyen súlyos ve­szélyeket rejt magában, s ép­pen ezért az emberiségnek mindent meg kell tennie az agresszió megfékezésére. A vietnami probléma megol­dásásnak egyetlen útja az, amelyet a VDK kormánya és a felszabadítási front javasol. Éppen a héten nyilatkozott er­ről Nguyen Huu Tho, a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadí­tási Front elnöke és három pontban foglalta össze a béke megteremtésének feltételeit. Ennek lényege: az USA szün­tesse be agresszióját és vonja ki csapatait. Dél-Vietnam bel- ügyeit a dél-vietnamiaknak kell rendezniük, akiknek jo­guk van a függetlenségre, _ a demokráciára és a semlegesség­re. A felszabadítási front ra­gaszkodik ahhoz, hogy mint a nép döntő többségének képvi­selője, helyet és szerepet kap­jon bármilyen politikai megol­dásban Vietnam kérdését az ENSZ- ben majdnem minden szónok érintette, és egy-két kivétellel, valamennyien erélyesen tá­madták az USA agresszív po­litikáját A legfeltűnőbb és legélesebb beszédet Couve de Murville francia külügyminisz­ter mondta a hét első felében. Kijelentette, hogy Franciaor­szág követeli: térjenek sürgő­sen vissza a genfi egyezmé­nyek teljesítéséhez Vietnam­ban: távozzanak a külföldi csa­patók, ne avatkozzék senki Vietnam belügyeibe, hagyják, hogy Vietnam semleges politi­kát folytasson. A vietnami háború — Couve de Murville szavaival — a világot a hidegháború korsza­kába vezette vissza. A vitás nemzetközi kérdések ilyen kö­rülmények között szinte meg- oldhatatlanok. Valóban, az ENSZ-közgyűlés vitája — noha igen élénk — e tekintetben elég nehezen bontakozik ki. Pedig volna sok megoldásra váró probléma. Hogy csak azok közül említ­sünk néhányat, amelyeket Gro­miko külügyminiszter felve­tett: a külföldi katonai tá­maszpontok felszámolása Ázsiában, Afrikában és Latin Amerikában, a törnegpusztít: fegyverek elterjedésének meg­akadályozása, leszerelési világ értekezlet összehívása, a ké német állam felvétele a világ- szervezetbe, a Kínai Népköz- társaság törvényes jógáinál helyreállítása az ENSZ-bem. Vietnam árnyéka ott van a: ENSZ-közgyűlésen, de az amerikaiak nem sokat tesznel eloszlatáséért. McNamara had­ügyminiszter újabb agresszív katonai lépéseket jelentett be Johnson pedig közölte, hogy elfogadja Marcos Fülöp-sziget: elnök javaslatát és megjeleni!- azoknak az országoknak a ma- nilai konferenciáján, amelyek katonái részt vesznek a viet­nami háborúban. Az értekez­leten ugyan halvány formábar szerepelnek a „vietnami békéi rendezés eshetőségei”, de az USA számára nem ez a fon­tos, hanem, hogy valami er­kölcsi takarót kapjon: lám, Washington nem agresszív, csak „támogatja” több más or­szág „közös akcióját”. Ezért sugallta Johnson a mamilai ér­tekezlet gondolatát. A katangai csendőrlázadás, amelyet a héten a kongói kor­mány levert, ismét felhívta a figyelmet a belgák „védence”, Csőmbe szervezkedéseire. Az egykori kongói diktátor már régóta zsoldos csapatok tobor­Az ENSZ-közgyűlésen „napirenden kívül” éles bírálatok érik az USA agresszív vietnami politikáját - Gromiko fontos javaslatai - Csőmbe állt a katangai csendörlázadás mögött - „Gondolkodási szünet” az angol-rhodesiai tárgyalásokon zásával foglalkozik Európában* főként Spanyolországban. Erős támogatást kap Portugáliától*' amely afrikai területen, An­golában jelentős támaszpontot bocsát rendelkezésére az ak­namunkához. Innen indult kt a katangai csendőrlázadás meg­szervezése. Az egységeket fe­hér zsoldosok vezették. Kon­góban éppen ezért szenvedé­lyes tüntetések zajlottak le a portugál követség előtt, majd Mobutu kormánya megszakí­totta diplomáciai kapcsolatát Portugálával. Csombét pedig távollétében perbe fogta. Az afrikai kontinensre az angol—rhode&iai vita is felhív­ta a figyelmet. Vajon ki tudná hirtelen megszámolni, hányszor fenyegette meg Anglia a faj­üldöző Smith-kormányt, ami­óta önkényesen kikiáltotta sa­ját függetlenségét? És minden fenyegetés kemény szankció­kat is kilátásba helyezett? De azóta sem tprtént semmi. Bow­den brit nemzetközösségi mi­niszter, a diplomáciai sértést is zsebre vágva, a múlt héten elment tárgyalni Smith-hez, de a kemény fellépés helyett csak szánalmas alkudozást folyta- tott. Sőt, egyenesen „tippeket*3 adott Smith-nek. hogyan ma­radjon uralmon .anélkül,, hogy Anglia presztízsén súlyos csor­ba essen. De még így is majdnem dol- gavégezetlenül ment vissza, Londnba. Most azzal vigasz­talja a közvéleményt, hogy „gondolkodási szünetet” adott; Rhodesiának. Valójában Smith nem sokat gondolkodik, Iranern szinte diktál és inkább a Wil- sor-kormány az, amely azon töri a fejét, hogyan őrizze meg tekintélye látszatát. És közbeni tűri, hogy a Smith-rezsim ke­gyetlenül üldözze Rhodesiában a lakosság hatalmas többségét* az afrikaiakat. Eck Gyűl» NagrprxííJ fi * PéleintfDten Nyíltan támadták a Szovjetuniót PEKING (TASZSZ): Pekingben szombaton nagy­gyűlést és felvonulást rendez­tek a Kínai Népköztársaság megalakulásának 17. évfordu­lója alkalmából. A gyűlésen és a felvonuláson másfél millió ember vett részt, köztük fél­millió pekingi és vidéki „hung- vejpingista”. A nagygyűlésein beszédet mondott Lin Piao, a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának elnökhe­lyettese, a Kínai Népköztársa­ság honvédelmi minisztere, aki kirohanásokat intézett az SZKP és más testvérpártok élten. Un Piao beszéde alatt Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, Mongó­lia, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió nagykövetségeinek vezetői és munkatársai elhagyták a gyű­lést. A kínai vezetők nemzeti ünnepükön 17 esztendő óta most először támadták -nyíltan a Szovjetuniót. A központi tribünön Mao Ce- tung, valamint a Kínai Kom­munista Párt és a kormány más vezetőd foglaltak helyet. Itt tartózkodott U Cung-zsen is, a koumintangista Kína egykori elnökhelyettese, aki egy évvel ezelőtt tért vissza az Egyesült Államokból Kínába. Sukarno e!1i a dh DJAKARTA (MTI): A szélsőjobboldali djakartai diákszervezetek szombaton délelőtt újabb Sukarno-ellenes tüntetést rendeztek Több mint 10 000 diák vonult ki Sukarno rezidenciájához, kö­vetelve az elnök lemondatását és bíróság elé állítását. A jobboladli diákcsoportok ugyan­is azzal vádolják Sukamót, hogy szerepe volt az október 1-re virradó tavalyi állam­csínyben. Sukamó egyébként a fővárostól távol, bogori palo­tájában tartózkodott a tünte­tés időpontjában. A Reuter-iroda arról tájé­koztat, hogy a hadsereg fog­lalkozik az éppen egyeszterr bh tüntetnek tkok dós államcsíny-kísérlettel. A lapok az első oldalon közlik a szeptember 30. akciót elítélő cikkeket, vezércikkeket, s ha­talmas fényképek emlékeztetik az olvasót a puccskísérlet so­rán megölt hat tábornokra. A képek a tábornokok holttesteit ábrázolják. Ilyen hisztérikus légkörben kezdődik Subandrio volt mi­niszterelnök-helyettes és kül ügyminiszter „bünpere” egy djakartai katonai vészbíróság előtt. Két ügyvédje pénteken már felkereste Subandriót. Megfigyelők valószínűnek tart­ják, hogy ügyében halálos íté­letet mondanak ki, s a pert felhasználják arra is, hogy Su­karno elnök hitelét ismét rontsák. Egy nappal előbb, pénteken délután Washingtonban Paiar indonéz nagykövet és Bundy amerikai külügyminiszter-he­lyettes egyezményt Ért alá, amelynek értelmében Amerika 26 359 000 dollár értékű rizst és gyapotot szállít hosszú léjá­ratú hitelre Indonéziának. Tevekaland a repülőtéren KAIRO (MTI): Páratlan bravúrral mentette meg 43 utasát a MISRAIR egyiptomi légiforgalmi társaság mesterpilótája, Juszri Ali kapi­tány. Az egyiptomi légiforgalmi vállalat szovjet gyártmányú Antonov gépe pénteken dél­után Luxorból startolt, amikor a kifutópályán egy élbitangolt tevének ütközött. A karambol a gép futóművének felét lesza­kította. A teve nyomban ki­múlt. Az Antonov a kairói repülő­térre érkezve úgy szállt le, hogy az épen maradt egyik ke­rék a betonon gurult végig, míg a futómű ronccsá vált má­sik fele a sivatagi homokot szántotta fel. A veszélyes ma­nőver közben a szovjet gép ragyogóan kiállta a próbát. Az utasok — köztük 18 amerikai turista —I szinte semmit sem éreztek meg az egészből. BUENOS AIRES: (Beutel} Az angol fennhatóság alatt álló Malvinas szigetek szer­vei kiadják az argentin fegy­veres erőknek azt a 19 nacio­nalista ifjút, akik szerdán egy elrabolt repülőgéppel jelképe­sen „megszállták” az Argentí­na által igényéit szigetcsoport fővárosát. A fiatalokért hadi­hajókat küldtek. Pénteken éj­jel Buenos Airesben az „Űj Ar­gentína” nacionalista mozga­lom tagjai megint angolelle­nes zavargásokat rendeztek. NEW YORK (Reuter) A New York-i Kennedy re­pülőtéren pénteken megvadult egy 260 kilós víziló, amelyet Libériából egy michigani ál­latkertbe szállítottak. Az állat kitört ketrecéből és háromne­gyed órán át garázdálkodott, de mindenkinek sikerült elme­nekülnie előle. Végül ismét be­csalogatták ketrecébe. WASHINGTON: (AP) Johnson elnök pénteken tör­vényerejű rendeletet írt alá, amellyel háromfőnyi „rendkí­vüli döntőbizottságot” hívott életre a Pan American légifor­galmi társaság 12 000 szerelőjé­nek sztrájkja ügyében. A bi­zottság 30 napig folytathatja Vizsgálódásait, majd jelentést készít Johnsonnak. De sem ez­alatt, sem a jelentés kézhezvé­tele után további 30 napig a munkások nem sztrájkolhat­nak. LIMA: (AFF) A Metro Goldwin Mayer High jungle című filmjének forgatása közben Peruban egy folyóba fulladt Eric Fleming 41 éves amerikai filmszínész. TRICSUR: (Reuter) Vihar következtében össze­omlott egy iskola az indiai Ke­rala államban. Hét gyermek meghalt, további százan meg­sebesültek. SAIGON: Saigonban az amerikai pa­rancsnokság szóvivője közölte, hogy a pénteken a VDK terü­lete ellen intézett légitáma­dások során elsősorban üzem­anyag-tárolókat és rakéta-ki­lövőhelyeket bombáztak. A dél­vietnami harcokba is beavat­koztak az amerikai repülőgé­pek. Itt pénteki legnagyobb ak­ciójuk a demilitarizált övezet­től közvetlenül délre fekvő cél­pontok ellen irányult, amikor B—52-es stratégiai bombázók szőnyegbambázást hajtottak végre. BELLINZONA: (SVÁJCI 1 Személyautóval karambotoi zott és szakadékba zuhan* Svájc délkeleti részén, Bellin« zóna környékén egy belga tár- .sasgépkocsi, amely angol tu« ristákat vitt. Húszon net utas* két belga sofőr és egy svájci Utazási irodai tisztviselő sú­lyosan megsebesült. (Renter) MADRID: (AP) A spanyol külügyminiszteri« um pénteken — egy hónapon belül másodascr — tiltakozó jegyzéket .intézett Angliához amiatt, hogy Gibraltár térsé« gében angol gépek megsértek; ték Spanyolország légiterét. WASHINGTON: (UPI) A Washington Post munka­társai pénteken éjfélkor sztrájkba léptek, új kollektív szerződést követelve. Ügy tud­ják, hogy az ugyancsak Was­hingtonban megjelenő Evening Star és Daily News újságírói követik a Washington Rostnál dolgozó kollégáik példáját. QUEBEC (Reuter) A Szent-Lőrinc folyón pén­teken este, mindeddig isme­retlen okokból, felfordult egy utasszállító hajó. Tizenegy em­ber eltűnt. NÜRNBERG: (Reuter) Franz Rademacher, a náci külügyminisztérium eigykari beosztottja, pénteken visszatett Et Riából és a nürnbergi re­pülőtéren letartóztatták. Rade- machert 1953-ban 3 évi és 5 hónapi börtönre ítélték, meri együttműködött a tömeggyil­kos Eichmannal, de fellebbe­zett és közben megszökött. COMBAY: (Reuter) Vasún, indiai városban, Bőm. baytól 600 kilométernyire ke­letre, mohamedán és hindu tö­megek összecsaptak. A hinduk tiltakoztak amiatt, hogy vágó­hídra viszik a „szent” tehene­ket. A mohamedánok megtá­madták a hinduk felvonulását Tizenegy ember életét vesztet­te a tömegverekedésben. SAO PAULO: A Brazíliában tartózkodó Siina japán külügyminiszter pénteken újságíróknak kije­lentette: a japán kormány kész közvetítőként fellépni a viet­nami háborúban szemben álló felek között.

Next

/
Thumbnails
Contents