Népújság, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-18 / 246. szám
Franciaország s Kommunista választási PÁRIZS (MTI): A kommunista jelöltek sikere jellemezte a Franciaországban most vasárnap lezajlott négy helyi pótválasztást. Három helyen a szavazás náso- dik fordulójában a valamennyi baloldali párt által támogatott kommunista jelöltet választották meg, az UNR jelöltjével szemben, a negyedik esetben pedig a szavazás első fordulójában a kommunista jelölt kapta a legtöbb szavazatot. A Párizs környéki longjumeau-i járási tanáostagválasztásom 5618 szavazattal megválasztották Raoul Danit kommunista jelöltet, Roger Roth, az UNR jelöltje 5159 szavazatot kapott. Waldeck Rochet beszéde PÁRIZS (MTI): Vasárnap Halacoffban, Párizs egyik déli külvárosában, amelynek élén évek óta kommunista községtanács áll, új szociális létesítményeket avattak. Az ünnepségen megjelent és beszédet mondott Waldeok Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára. Beszédében követelte, hogy tsz amerikai csapatok hagyják el Vietnamot. A közelgő parlamenti választásokról szólva a többi között hangsúlyozta: a kommunisták a Gaulle-ista rendszer ellen elsősorban annak antidemokratikus jellege miatt és azért harcolnak, mert az feláldozza a dolgozók érdekeit a nagytőke javára. Közölte, hogy négymillió francia havi hatszáz Éránknál kevesebbet keres. Miután sajnálattal állapította meg, hogy a Demokrata— Szocialista Szövetség vezetői továbbra sem fogadják el a kommunisták javaslatát: valamennyi baloldali párt kössön megállapodást a közös program alapján, kijelentette, hogy minél több szavazatot kap a kommunista párt a soron következő parlamenti választásokon, annál nehezebben utasíthatja majd vissza a többi baloldali párt a közös aikciót a kommunistákkal. ★ Kedden Párizs egyik külvárosában, Romainville-ben ülést tart a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülés napirendjén a politikai helyzet és a párt feladatai, s a XVIII. kongresszus előkészületei szerepelnék. győzelmek Az ugyanebben a járásban levő St. Génevieve-des-Bois községben Lou isette Ferriaud kommunista jelöltet, az elhunyt polgármester özvegyét választották meg községi tanácsnoknak 3565 szavazattal, az itt is fellépő Roger Roth 3431 szavazatával szemben. A Gironde megyei Villenave d’Omonban René Lapébie kommunista jelöltet 2074 szavazattal választották meg az UNR 2038 szavazatával szemben. A Sarcelle- ben megtartott részleges járási pótválasztás első fordulójában a kommunista jelölt Comacos, Sarcelle polgármestere, 2764 szavazatot kapott az UNR jelöltjének 2220 szavazatával szemben. A jövő vasárnap második fordulóra kerül sor. René Andrieu, az Humanité hétfői számában emlékeztet rá, hogy a két héttel ezelőtti brive-i községtanácsi választás eredményét, amelyen Jean Charbonnel államtitkár listája győzött, a baloldali egységlistával szemben, a De Gaulle-ista kommentátorok, akikhez a baloldal egységének más ellenségei is csatlakoztak, megkísérelték annak bizonyítására felhasználni, hogy a választok nem helyeslik a kommunistákkal való szövetséget. A kegyelemdöfést ezeknek a mesterkedéseknek a most vasárnapi részleges választások aditáik meg. A nyugat-berlini NSZEP plénuma Nyugat-Berlin (TASZSZ): Nyugat-Berl inben nyilvánosságra hozták a városban működő Német Szocialista Egységpárt vezetőségének október 15-én megtartott harmadik plénumáról kiadott közleményt. A közlemény szerint az ülésen Gerhard Danelius, a vezetőség elnöke beszámolt azokról a feladatokról, amelyek a Nyugat-Berlin társadalmi és politikai biztonságáért vívott harcban hárulnak a pártra. A vezetőség helyeselte, hogy a nyugat-berlini NSZEP küldöttsége eszmecserét folytatott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának vezetőivel szeptember 1—11 között Magyarországon. A nyugat-berlini NSZEP vezetősége — hangzik a közlemény — határozottan visszautasítja azokat a támadásokat, amelyeket a KKP vezetői intéztek a kommunista és munkáspártok, különösen az SZKP fő irányvonala ellen. Ez a szakadár politika a legnagyobb kárt okozza a vietnami amerikai agresszió ellen küzdő haladó erők közös harcának. A nyugat-berlini NSZEP vezetősége foglalkozott ezenkívül a bonni kormánynak Nyugat- Berlinre támasztott jogtalan igényeivel. Átalakították a szír kormányt Minden vádat tagadott Subandrio elmondta védőbeszédét len tervezett katonai támadá- tagja! időnként szarosabb kardsára utalt. csolatokat csak egyes nacioDJ AKART A (MTI): A djakartai különleges katonai bíróságon hétfőn a perbe fogott Subandrio volt külügyminiszter szólt saját védelmében, három és fél órás beszédében egytől egyig tagadta az ellene emelt vádakat. A vádnak nincs rá kézzelfogható bizonyítéka, hogy hazaárulásban, korrupcióban és titkos szervezkedésben lett volna vétkes. Ilyen alapon vétkesnek tekinthető maga Suharto tábornok is, hiszen néki is értesülései kellettek, hogy legyenek Untung híveinek szervezkedéséről. Subandrio tagadta, hogy Sukarno tavalyi megbetegedése válthatta ki a puccskísérletet. hSulkamo betegsége nem volt veszélyes” — mondotta. Megismételte azt az állítását, hogy átadja az elnöknek azt a levelet, amely Anglia és az Egyesült Államok Indonézia elSükarno elnök tanácskozásra hívta össze a katonai vezetőket, kikérte véleményüket egyrészt a levélről, másrészt arról, hogy a hírek szerint „tábornoki tanács” alakult. A katonai vezetők Sukarnót azzal akarták megnyugtatni, hogy a tábornoki tanács nem az elnök megdöntése és a baloldal felszámolása céljából szerveződött meg. Feladata csupán annyi volt, hogy a katonatisztek előléptetési és beosztási kérdéseivel foglalkozzék. Subandrio tagadta azt is, hogy szorosan együtt működött volna az Indonéz Kommunista Párttal. Szüntelenül törekedett rá, hogy hazája kapcsolatai megszilárduljanak nemcsak a szocialista, hanem a nyugati országokkal is. Végül közölte, hogy soha nem volt semmilyen politikai párt nalista pártokkal alakított ki. E hét elején a nyugatnemet Bundestag bizottságai Nyugat- Berlinben üléseznek. Ebből az alkalomból Wehner ismeretes javaslatai is valószínűleg megbeszélésre kerülnek. Wehner javaslatait egyébként Erhard visszautasította, kijelentvén, hogy két különböző gazdasági DAMASZKUSZ (MTI): Zuajen szíriai miniszterelnök vasárnap átalakította kormányát Négy miniszter kimaradt az előző kormányból! és hét új ember került be, akik közül négy nem a Baath párt tagja. 1963 márciusa óta, amikor a Baath párt került uralomra Szíriában, ez a kilencedik kor- mányösszeállítás. Erhard is részt vesz a berlini ülésezésen, kedden a kancellár tárgyalást folytat Willy Brandt nyugat-berlini főpolgármesterrel. Ez alkalomból Brandt beszámol a kancellárnak Abra- szimov NDK-beli szovjet nagykövettel folytatott megbeszéléseiről. IJjabb közéleti botrányok Japánban Wehner javaslatait beszélik meg Nyugat-Berlinben Erhard tanácskozik Willy Brandttal BONN (MTI): rendszer közötti közösség létesítése lehetetlen. A Pravda cikke a nemzeti kérdésről MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda hétfői száma elméleti cikket közöl „A nemzeti kérdésről szóló lenini tanítás és korunk” címmel. A cikk hangsúlyozza: „A Szovjetunió Kommunista Pártja szilárdan követi az internacionalizmus lenini politikájának élveit a többi szocialista országgal kapcsolatban”. — A szocialista országok egyenjogú és szuverén államok — folytatja a cikk. — Minden szocialista államnak a szocializmus építésében szerzett tapasztalatai értékesen gazdagítják a tudományos kommunizmus elméletét, mert — mint Lenin előre megmondotta — minden nemzet sajátos módon alakítja ki a demokrácia valamely formáját, a proletárdiktatúra valamely változatát. — Ugyanakkor a szocialista országokat összefűzik a közös érdekek, a nemzetközi szolidaritás megbonthatatlan szálai. Ha a szocialista országok között támadnak is bizonyos nézet- eltérések, ezeket marxista-leninista módon kezelve, le lehet küzdeni. — Az ellentétek akkor válnak veszélyessé, ha azok, akik között az ellentétek felmerültek, eltérnek az internacionalizmus lenini elveitől, nacionalista álláspontra csúsznak. Ilyenkor egyeduralkodóvá válik a nacionalista szempont és a szembekerülés az internacionalizmussal. — Erre az útra léptek most a Kínai Kommunista Párt vezetői — hangsúlyozza a Pravda —, amikor elutasítják az összes haladó erők együttes akcióit az amerikai imperializmus vietnami agressziójával szemben. — A hazafiság és nemzetköziség harmonikus összekapcsolása azt jelenti, hogy a saját népünkről való mindennapos gondoskodás összekapcsolódik a szocialista világrendszer alapvető érdekeivel, felülemelkedünk a szűkkörű nemzeti érdekeken. Lenin tanítása szerint ez megköveteli, hogy a kommunisták harcoljanak a nacionalizmus ellen saját népükön belül. — Az új történelmi viszonyok között az imperializmus elleni harcot a szocialista világrendszemek, a nemzetközi munkásmozgalomnak, a népek nemzeti felszabadító mozgalmának — együttes akcióival kell vívni. — Napjainkban a proletár internacionalizmus a legkevésbé sem jelentheti a dolgozók nemzetközi harcának csunán morális. vagy csak szavakban meenyilvánuló támogatását. Ezzel kapcsolatban a Pravda megjegvzi, Ázsia, Afrika, Latín-Amerika lakostóga elismeréssel nyilatkozik arról a se- gitségről, amelyet a Szovjetunió nyújt a felszabadult országoknak önálló gazdaságuk megteremtésében, kultúrájuk fejlesztésében. saját szakembereik kiképzésében. A Pravda befeiezésül emlékeztet arra. hogv Lenin gyilkos iróniával írt azokról az állítólagos forradalmárokról, akik a tényleges antiimoerialista harc helyett elcsépelt „baloldali” frázisokat puffogtatnak. 4 Pravda írja* A kínai vezetők súlyosan kompromittálják magukat MOSZKVA (TASZSZ): A hétfői Pravda kommentálja gzokat az okmányokat, amelyekben számos kommunistáéi munkáspárt a kínai KP vezetőinek politikáját értékelte. Értékeléseiket az az alap- gondolat fogja át, g ez jelenleg rendkívül fontos, — hogy a kínai KP vezetősége ideológiai vonalával és gyakorlati tetteivel minden belső mind pedig nemzetközi viszonylatban az imperializmus agresz- szív erőit segíti. Teljesen nyilvánvaló, hogv a vietnami nép szempontjából létfontosságú valamennyi szocialista ország egysége. Csakis így lehet véget vetni a vietnami nép szenvedésének. A kínai vezetők nemcsak magukat szigetelik el más forradalmi erőktől, hanem gyakorlatilag tetteikkel még olyanokat is elriasztanak zászlónk alól, akik szeretnének harcolni az imperializmus ellen. A testvérpártok leszögezik; hogy a kínai KP vezetőségének gyakorlati tetteiben különösen kitűnik „A világ népeivel való egyesülésre” felszólító es- küdözésük hamissága. A kínai KP vezetői szovjet- ellenes és szakadár irányvonalukkal súlyosan kompromittálják magukat saját népük előtt, az egész kommunista mozgalom előtt. A marxista-leninisták azonban, bizakodnak, hogy a kínai KP soraiban előbb, vagy utóbb felébred a nemzetközi proletár szolidaritás szelleme. itt az ősz... ^mmn inrrnimiiüMwrrrpiiii mn Felemelték a dohány-felvásárlási árakat: szabolcsi és debreceni dohányét 25—30 százalékkal, kertiét 22, szuloki és Havanna dohányét 33, a hevesi zölddohár nyét 50 százalékkal. A felemelt felvásárlási árak, kedvezményes természetbeni juttatások, ingyenes védőszer és permetezési költségtérítés mellett érdemes dohányt termelni. Kössük -1166 mielőbb az 1967. évi dohány termelési szerződést! Bolgár mezőgazdasági küldöttség érkezett hazánkba TOKIO (TASZSZ): Japánban az ellenzéki pártok a parlamentben egymás után lepleznék le botrányos ügyeket, amelyekbe a kormányon levő liberális demokrata párt vezető tagjai is belekeveredtek. Mint ismeretes, a múlt héten egy ilyen botrányos ügy miatt Arafune közlekedésügyi miniszter kénytelen volt lemondani. A parlament hétfői ülésén az ellenzéki pártok képviselői interpellációt terjesztettek elő Macuno földművelés- és erdőgazdaságügyi miniszternek és Kambajaszi jamnak, a nemzet- védelmi hivatal vezetőjének visszaélései miatt. Hétfőn vált ismeretessé egy választási botrány is, amelyben szintén kompromittálva van a kormánypárt. Takamacu városában a rendőrség letartóztatta a városi törvényhozó testület húsz képviselőjét a választási törvény megszegése miatt. Az érintettek megvesztegetésekkel segítették elő Mi- zobutinak, a liberális demokrata párt képviselőjének a törvényhozó testület elnöki tisztségére való megválasztását. Az ellenzéki pártok a kormány lemondását és a parlament feloszlatását követelik, Szato miniszterelnök azonban kategorikusan nemmel válaszok Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter meghívására Mikola Palagacsevnek, a bolgár népköztársaság földművelésügyi miniszterének vezetésével héttagú mezőgazdasagi küldöttség érkezett baráti látogatásra hétfőn Budapestre. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter. A bolgár vendégek meglátogatnak több termelőszövetkezetet, állami gazdaságot és mezőgazdasági kutató intézetet. Készletkiárusítás a füzesabonyi fmsz új áruházában 30, 40 százalékos engedmény m Férfi, női szövetek, selymek, bársonyok, kötöttáruk, ingek, konfekcionált és cipőáruk nagy választékban Ne mulassza el a kedvező alkalmat,most vásároljon!