Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-14 / 217. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! í Kezdődik as almassüret AZ MSZMP HETES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA Xvuu évfolyam, 217. szám ARA: 50 FILLER. I960, szeptember 14, szerda Brezsnyev találkozol! Cedenballal MOSZKVA (TASZSZ): Deonyid Brezsnyev, az SZKP< Központi Bizottságának fótit- < kára. kedden fogadta Jumzsa-< gijn Cedenbalt, a Mongol Népi; Forradalmi Párt Központi Bi- > aottságának első titkárát, a « mongol minisztertanács elnő- • két ^ A találkozóról kiadott köz- < lemóny rámutat, hogy Ceden-; bal és Brezsnyev megvitatták; a két párt és a két ország testvéri kapcsolatait és együtt-. működése továbbfejlesztésének < kérdéseit Véleménycserét foly-5 tattak továbbá a jelenlegi; nemzetközi helyzetnek a fele-; két érdeklő problémáiról. U Thant az ENSZ-erők gazai tartózkodásáról NEW YORK (MTI): Az AP jelenti, TJ Thant J ENSZ-főtükár a közgyűléshez; intézett jelentésében állást ' foglal az ellen, hogy kivonják; az ENSZ-erőkét a gazai öve- í zetből. Ügy véli, hogy az; ENSZ-csapatofc kivonása nyo- í mán Izrael és Egyiptoma heves; harcba kezdene egymással. Az elsSk között kezdtek hozzá az egri Petőfi Termelőszövetkezet tagjai az almaszürethez. A jó termést hozó arany- parmen került először a kosarakba. melyből a Bóta-brigád már az első délelőttön harminc mázsát osztályozott. Rögtön akadt „minőségi ellenőr" is: a kis Katona Jancsinak ízlik az idei alma. (Foto: Kiss B.) Elutazott Mohammad Reza Pahlavi Arya Mehr, Irán sahinsahja és felesége Az iráni uralkodó és felesége Varsóba repült Kedden délelőtt elutazott ^Magyarországról Mohammad Reza Pahlavi Arya Mehr, Irán sahinsahja és feleségle, Farah Pahlavi sahbanu, aädfc Dobi Istvánnak, a népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatást tettek Magyarországom. Az iráni uralkodóval együtt elutazott kísérete is. Az iráni vendégeket ünnepélyes«! búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren, ahol már jóval az indulás előtt több ezer budapesti dolgozó gyűlt össze. Az iráni és a magyar zászlókkal díszített repülőtér betonján díszőrség sorakozott fel csapatzászlóval. Irán sahinsahja és felesége búcsúztatására megjelent Dobi István, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke feleségével, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke, Péter János külügyminiszter, továbbá Bz Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, a politikai élet pok más vezető személyisége. A Magyar Népköztársaság kormányának meghívására, szeptember 9—13. között látogatást tett Magyarországon fa Vietnami Demokratikus Köztársaság gazdasági kor- imányküldöttsége, amelyet le (Thanh Nghi, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK minisz- jberelnök-helyettese vezetett. A vietnami gazdasági kor- pnányküldöttség tárgyalásokat folytatott a magyar kormány- küldöttséggel, amelyet Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- jfcanács elnökhelyettese vezetett. A vietnami küldöttség vehetőjét szeptember 12-én fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Ott voft a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A díszőrség parancsnoka jelentést tett az iráni sahnak, majd felcsendült a magyar és az iráni himnusz. Közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a sah tiszteletére. Mohammad Reza Pahlavi Arya Mehr Dobd István társaságában ellepett a díszőrség előtt, köszöntötte a katonákat. Az iráni sah és felesége ezután szívélyes búcsút vett a megjelent magyar közéleti személyiségektől, a diplomáciai testület tagjaitól. A vendégek ezután elhaladtak az egybegyűlt dolgozók hosszú sora előtt. A díszőrség díszmenete után népviseletbe öltözött fiatalok virágcsokrot nyújtottak át a sahnak és feleségének. Az ünnepélyes búcsúztatás után, néhány perccel 11 óra előtt, emelkedett a magasba az iráni sah külön repülőgépe, amelyet a határig elkísért a magyar légierők vadászgép- köteléke. Az iráni uralkodó és felesége Budapestről Varsóba utazott. A tárgyalások eredményeként a két delegáció kedden megállapodásokat írt alá a Magyar Népköztársaság részéről a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak nyújtandó térítés nélküli segélyről, hosszú lejáratú, kamatmentes hitelről, vietnami szakembereknek Magyarországon történő továbbképzéséről. Aláírták a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság közötti 1967. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési egyezményt is. A megállapodásokat magyar részről Fock Jenő, vietnami részről Le Thanh Nghi írta alá. A vietnami kormányküldöttség kedden Budapestről a Bolgár Népköztársaságba utazott. Ä varsói repülőtéren az iráni vendégeket Edward Oc- hab és a lengyel kormány több tagja fogadta. Az ünnepélyes fogadtatás után az iráni császár és kísérete Varsó népének lelkes üdvözlése mellett a két ország lobogóival feldíszített utcákon át a Wilanowj kastélyban berendezett szállására hajtatott. Edward Ochab kedden este fogadást ad az iráni sah tiszteletére. (A közleményt az iráni uralkodó látogatásáról a 2. oldalon közöljük.) Négy milli „öt" millic Hamis választáso A dél-vietnami Felszabadítás Hírügynökség újabb adatokat közöl a vasárnapi saigoni „al- kotmányozó gyűlési” választások meghamisításáról. — A dél-vietnami nemzeti Felszabadítási Front — írja a hírügynökség — jelenleg Dél- Vietnam területének négyötödét tartja ellenőrzés alatt, és ezen a területen tízmillió ember él, miközben az egész ország lakossága 14 millió. Az Egyesült Államok és saigoni DJAKARTA: Október 1-c a Subán DJAKARTA: A djakartai rádió ma közölte, hogy október 1-én bíróság elé állítják Sübandrio volt miniszterelnök-helyettes és külügyminisztert. A rádió idézte Naautionnak, a jobboldal egyik vezéralakjának nyilatkozatát: Subandriót Dja- kartában különleges hadbíróság elé fogják állítani, mint azoknak a vezetőjét. akik részt vettek a szeptember 30. akcióban. „A per szolgáljon figyelmeztetésül a jelenlegi Algériai—ii AIXrlR (Reuter>: Bumedien algériai minisz- terelnak, Butefflika külügyminiszter és Adam Malik indonéz külügyminiszter tárgyalásairól közös közleményt adtak ki. A tárgyaló felek a közös közlemény szerint sürgették a VDK ellen intézett amerikai bombázások haladéktalan megszüntetését és a tárgyalások megkezdését a Dél-vietnami ó lakosból szavazott s. Dél-Vietnamban junta névlegesen is csupán 4 millió dél-vietnami lakos fölött gyakorol ellenőrzést Ugyanakkor a saigoni junta arcátlanul azt merészeli állítani, hogy a szavazásban több mint ötmillió dél-vietnami vett részt. Ez a szám adat még akkor sem felelhet meg a valóságnak, ha a szavazók közé felvették a gyerekeket, a cse- csecsemőket és az amerikaiak és csatlósaik több mint 300 ezer katonáját. n kezdődik drio-per miniszterek számára is!” — jelentette ki Nasoition. * A Sübandrio ellen bejelentett per súlyos csapást jelent magára Sukarnóra is és lehetséges, hogy előjáték az elnök elleni további akcióknak. — vélekednék djakartai megfigyelők körében. Erre vall, hogy a szélsőjobboldali Diákakciófront, a Kasi, mind Dja- kartában, mind Bandungban nyilatkozatot tett közé, követelvén Sukarno elnök hadbíróság elé állítását. CAPE KENNEDY (MTI): Richard Gordon, a Gemini 11. amerikai űrhajó egyik pilótája kedden — magyar idő szerint 15.44 óraikor — elhagyta az űrkabint, hogy végrehajtsa tervezett űrsétáját. Az amerikai űrhajós szervezete azonban nem bírta azt az óriási megterhelést, amelyet a súlytalanság állapotában számára előírt manőverek jelentettek és 35 perccel később kénytelen volt visszatérni az űrhajó kabinjába. Gordon az eredeti elképzelések szerint 107 percet töltött volna a világűrben, később azonban a kintmaradási időt 115 percre módosították, hogy így biztosítsanak pihenési időt számára, a különböző feladatok végrehajtása közben. Az űrhajó Mexikó nyugati része felett járt, amikor Gordon kinyitva az űrkabin ajtaját, megállapította, hogy az idő csodálatos és Conrad vezető pilóta segítségével kilépett a világűrbe. Csupán egy tízméteres „köldökzsinór” kötötte az űrhajóhoz. Egy perccel, később Gordon az űrhajó orrához manőverezte magát, ahol azonnal meg is pihent, közölve társával, hogy fáradtnak érzi magát. A földi ellenőrző állomások rádióvevőiben világosan lehetett hallani az űrpilóta nehéz zihálását. Conrad később közölte a Földdel, hogy visszasegítette társát az űrkabin belsejébe. Gordont annyira elöntötte a forróság és a kimerültségtől olyan nagy mértékben verítékezett, hogy az izzadság teljesen elhomályosította látását, képtelen lett volna végrehajtani az előtte álló feladatokat. „Az űrkabin ajtaja 44 percen keresztül volt nyitva. Gordon a lecsorgó verítéktől már egyáltalán nem látott , a jobb szemén. Jobbnak ítéltem még, ha visszahívom” — ezeket közölte Richard Conrad, a Gemini 11. amerikai űrhajó parancsnoka az ellenőrző központtal, közvetlenül azután, hogy váratlanul félbeszakadt Gordon űrpilóta űrsétája. Gordon rövid pihenő után rendbe jött, az orvosok szerint szervezete már normálisan működik. Aránylag rövid kint tartózkodása alatt az amerikai űrpilótának sikerült elérnie az űrhajóhoz kapcsolt Agena rakétát, amelyről leakasztotta egy huzal egyik végét, majd ennek segítségével egymáshoz erősítette a célrakétát és az űrhajót. Ez a manőver azért volt fontos, mert szerdán a Gemini 11. űrhajót lekapcsolják az Agena rakétáról, s a kifeszített 30 méteres huzal segítségével kísérlik meg a kötelékrepülést, amelyre viszont üzemanyag- takarékossági szempontok miatt van szükség. Gordonnak sikerült még Lekapcsolnia az űrhajó oldaláról egy kísérleti műszertáblát, amely a becsapódó nukleáris részecskék megfigyelésére szolgált, s helyére erősített egy filmfelvevő gépet. amelynek célja volt, hogy felvételeket készítsen az űrsétáról. Az irányító központiban úgy döntöttek, hogy szerdán magyar idő szerint 13.25 órakor az űrhajósok ismét kinyitják a kabin ajtaját. Gordon azonban csak felsőtestével emelkedik ki a kabinból és 140 percen keresztül készít fényképfelvétel leket a csillagokról. Megállapodás a Vilii és hazánk között Elutazott a vietnami gazdasági kormányküldöttség Félbeszakadt Gordon űrsétája idonéz közös Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Algéria a közleményben üdvözölte. hogy normalizálódott közlemény Malaysia és Indonézia viszonya és Indonézia elhatározta,, hogy elfoglalja helyét az ENSZ- ben.