Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
Kétszer elment a telefiniPMke előtt, amíg rászánta magát arra, hogy belépjen. Ennyire bizonytalan még soha nem volt. Ügy érezte magát, mint gyermekkorában, amikor először szökött el otthonról, és ott toporgott a kapu előtt, azon töprengve, menjen, ne menjen. Most sem tudott azonnal dönteni. Először nagyon határozott léptékkel ment a telefonfülke felé. a kezét is rátette a kilincsre, és akkor gondolta meg magát. — Nem telefonálok — mondta magában. — Mit gondol, ha most egyszerűen felhívom, és bejelentem, itt vagyok, ha van Ideje, találkozhatunk. Annyi év után csak úgy, váratlanul, minden előzmény nélkül felhívni és bejelenteni, itt vagyok. Nem, ez nem megy. Levette gyorsan a kezét a kilincsről. Idegességében kinyitotta a re tikül jé t, mintha abban keresne valamit Ha valaki látta, ahogy ott állt a fülke előtt, aztán mégsem telefonál, pedig a fülke szabad, nem tudja elképzelni, mi van vele. Ha a rétik ül ben keresgél, és csak azután megy tovább, úgy tűnhet, bogy nem találja a telefonszámot, vagy nincs tanA. MFtRCNOI Gyorson továbbment Néhány lépéssel arrébb megint, mert a kirakatban meglátott egy kötött ruhát. Azt meg kellett némi. Pedig nem a ruha érdekelte, hanem a telefonfülke nem engedte tovább. Hiába döntött úgy, hogy mégsem telefonál, tudta, mégis telefonálni fog. Visszafordult, aztán elsétált a fülke előtt. De alig ment öt lépést, megállt — Micsoda hülyeség ez a játék önmagámmal — mérgei ó, dött dühösen. — Azért jöttem < bs a városba, mert találkozni «karok véle. Azért utaztam, mert elhatároztam, hogy tudtára adom, itt vagyok. És most sétálok, mint egy holdkóros a telefonfülke előtt. Mi értelme van ennek a cirkusznak? Telefonálsz, és kész. Aztán majd meglátjuk. És most csakugyan ott tartja a telefont a kezében. Kétszer is elmondta hangosan magában a telefonszámot, nehogy elfelejtse. Elfelejtse? Ugyan! Napok óta ezt a számot hajtogatja magában: 26—38. — Tudod, hogy Pista megnősült? — kérdezte tőle Vali, amikor egy héttel ezelőtt összefutottak az utcán. — Nem tudtam. ’ — Egy éve lesz már lassan. — Én már nagyon régóta nem láttam Pistát. — Elfelejtetted? — Mit mondjak erre? Hakadjam? Neked? — ő is érdeklődött felőled Elég gyakran vagyunk együtt, közös ismerősöknél szoktunk találkozni Ha egy fél percre kettesben maradunk, mindjárt rólad kérdez. Nem érdekes? Mi, akik alig láttuk egymást azelőtt, most rendszeresen találkozunk, jő barátok vagyunk, ti pedig, akik úgy szerettétek egymást, már évek Ma nem találkoztatok. Micsoda nagy szerelem volt. Emlékszel? — Én Is férjhez mentem, éi... — Boldog vagy? — Azt hiszem. A férjem orvos, jól keres, autónk van, szóval, nincs okunk a panasz-, na. — Autó..,! Ha jaj! Hol vagyunk mi még attól. Előbb egy szövetkezeti lakást szeretnénk, mert az albérlet nem cikk. De az én férjem csak technikus. De aranyos gyerek! Igazi jó haver. — Mindig rendes ember volt. Bélát mindenki szerette. Egy kicsit irigyeltek is érte téged,'' hogy te lettél a felesége. — Istenem! Az egyiknek autó, a másiknak jó fizetés, nekem pedig Béla. Kvittek vagyunk. — Az optimizmusod sem változott. — Azt Ingyen adják. — Persze. De azért ne hidd, hogy én megbántam, amit tettem, Jó ez igy, ahogy van. — Biztosan. Pista is jól él a feleségével. Te nem ismered a feleségét Nem ide való. Abbén a gyárban dolgozott «hová Pistát kinevezték mérnöknek. Ott találkoztak először. Művelt, okos nő. Modem asz- szony. De ha egyszer arra jársz, ha valamiért elutazol a városba, hát... 25—38. a Pista telefonszáma. Még el cem vált Valitól, már tudta, hogy rövidesen beutazik « városba, dolga lesz, valamit vásárolnia kell, és biztosan felhívja Pistát is. Hány éve is annak, hogy utoljára találkoztak? öt, már öt éve? Hihetetlen, öt éve, hogy Pista elutazott. Nem vesztek össze, csak elvált az útjuk. Amikor Pista elkerült innen, 6 még csak másodikos gimnazista volt. Pista pedig már utolsó éves mérnökhallgató. Nagy szerelem volt? A felnőttek csak mosolyogtak rajtuk. Ugyan, ez a tizenhat éves lány és az a felnőtt férfi! Nem lesz ebből házasság soha. A fiú elvégzi az egyetemet, megkapja a kinevezését valahová, és löt is elfelejti, hogy azt a kis gimnazistát ismerte valaha. Azoknak lett igazuk, akik így gondolkoztak. Pista egy nyáron át dolgozott ebben a kis községben, gyakornokként a szövetkezetben. Mindenki mérnök úrnak szólította, és ő mindig megmondta, hogy még nem mérnök. A presszóban látták egymást először. Arra lett figyelmes, hogy nézi valaki a szomszéd asztaltól. Előfordult ilyen máskor is, hiúságának jólesett, soha nem bosszankodott miatta. Tudomásul vette, mint ahogy tudomásul veszi mindenki, ha fúj a szél, ha süt a nap, vagy éppen esik az eső. Nincs mit tenni ellene, ez van és kész. Pista azonban felkeltette ez érdeklődését. Talán azért, mert még nem látta, talán azért, mert idősebb volt, mint azok a fiúk. akikkel együtt szokott táncolni, beszélgetni, vagy moziba járni Vagy csak azért, mert akkor éppen olyan hangulatban volt. Még aznap összeismerkedtek a művelődési házban a szokásos szombat esti táncnál Pista mindenről kikérdezte, még olyat is tudni akart róla, ki a kedvenc költője, mi a legkedvesebb időtöltése, és hogy udvarol-e neki már valaki. — Maga nyomozó? — kérdezte. — Mérnöknek készülök. — Akkor miért faggat? — Jobb lenne, ha az időjárásról beszélgetnénk? Mindennap találkoztak. — Feleségül vesz? — kérdezte hetekkel később az egyik barátnője. Tudta, hogy gúnyolódik. A szemtelen kérdésre nem válaszolt Az ismerősök között azonban téma lett 6 és Pista. Mindenki adta a jólértesültet És persze, minden megjegyzést visszahallott. Még csak nem is bosszankodott emiatt Egy olyan kis helyen, amint amilyen az ő faluja, az emberek élete nyűt titok. Hányszor hallotta későbbe Kellett neked hírbe hozmod magad azzal a Pistával? Édesanyja még el is sírta magát — Mit akarnak? Ha valakivel szóba állok, már köteles elvenni feleségül? Hol élnek maguk? És most egy női hang a vonal túlsó végén megkérdi, kit keres. Mondja, hogy kit Azonnal: hallja a választ Aztán egy idegen hang jelentkezik. Ö lenne csakugyan? Ennyire megváltozott volna a hangja? Amikor közli a nevét, pillanatokig tartó csend a válasz. — Honnan beszélsz? — kérdi később Pista. Aztán egy presszó nevét mondja Pista, ahol találkozhatnának. Rögtön kimegy, valamilyen ürüggyel elkéri magát egy órára. Sajnos, nem tud több időt szakítani ma, de... Mint aki beivott, úgy kóvályog ki a telefonfülkéből. Még műidig a presszó neve visszhangzik a dobhártyáján. Fogalma sincs, hol találja meg azt a presszót. Legfeljebb megkérdezi valakitől. ötven métert sem kell mennie, máris valósággal belebotlik a presszóba. Füst, savanyú sörszag, félhomály fogadja. Kér egy duplát, és állandóan Pistát látja maga előtt Az arca most is olyan komoly, mint mindig. Nem szól Pista, csak nézi. Percekig nézi, aztán megfogja a kezét és magához húzza. A karja átfogja a derekát De én asszony vagyok már, mondaná; amikor feleszmél, bogy ttt ül a presszóban. Pista még nincs sehol. Asszony? És? Igaz, minek hívtam fel. adnék egyeztem bele, hogy találkozzunk, ha most annyira fontos lett az a körülmény, hogy már asszony vagyok. Minek játszom meg magam? Alig tették le eléje a duplát amikor Pista megérkezett. Ä Bi fcf — Krflezfe percei múltán. — Semmit sem változtál, olyan vagy, mint vet- ML Csak asszonyosabb lettél. Érettebb. Igazi nő vagy Hogy éltek? Valamit mondott Miért nem beszélsz arról, ami öt évvel ezelőtt, volt? .Ennyire elfeledtél mindent? Nincs egy mondat egy mozdulat egy Hangulat, amire emlékeznél? Ilyen nyomtalanul mólt «1 minden? Ezt szeretné kérdezni Pistától, de nem kérdezi. Nézi Pistát hallgatja, anélkül, hogy felfogná a szavak értelmét. Nem is ezt a Pistát Játja maga előtt hanem azt a másikat azt az öt évvel ezelőttit És emlékezik. Élesen, szinte kitapintható elevenséggel jönnek élő a képek. Minden képen két személy található: Pista és ő. És egyre jobban fájnak a ezek a képek. Buta dolog, de most nem messze áll attól, hogy a könnyek elöntsék az Zavartnak látszott a hangja is feltűnően élénken csengett És beszélt Mit dolgozik a gyárban, mikor nősült meg, milyen a felesége, hová járnak társaságba, Valival hányszor találkozott, és beszétt, egyre csak beszélt faluban hosszan harangoztak, aztán csend lett. Amikor besötétedett. átvágtunk az udvaron a felső házba. Tíz napot töltöttünk a faluban, geológiai méréseket végeztünk. Fülöpéknél találtunk szállást. Az udvarukban két ház állt, s a kisebbiket, amely egyetlen szobából és egy szűk előtérből állt. mindig kiadták. Odafönn a tágas konyhában terítettek. Fehér abrosz volt az asztalon, cseréptálban illatozott a zsíros, jószagú étek. Fülöp három üveg bort készített az asztalra. Mindjárt koccintással kezdtük. A felesége alacsony, kövérkés asszony volt, az arca még piroslott a tűzhely melegétől, ö nem ivott, de azért sebtiben a kötényébe törölte a kezét, megfogta az egyik poharat és felénk emelte tisztességből: — Hozta isten magukat, kedveseim! Kortyintottunk. Savanykás bor volt — Ízlik? — kédezte Fülöp. — Megteszi — nevetett Miklós. — Jó tiszta bor — mondtuk. — Ebbe ugyan nincs belepancsolva semmi —, magyarázta büszkén Fülöp. — Elhi- hetik. Olyan tisztán van a pohárban, ahogy a tőkén termett. Az asszony kínálgatta a vacsorát; ő maga megvárta, míg mindannyian ettünk, merített ugyan a tányérjába, de alig csipegetett, váltig azt nézte, van-e előttünk étel, kenyeret metszett, biztatott, hogy együnk, mert sokat főzött Enyhén csípős volt a pörkölt éppen ahogy kell, cseppet marta az ember száját, jólesett nagyokat inni a kadarkából. Beszélgettünk, telt az idő. Amikor a tányérokat félretettük, Fülöp szivart vett elő a konyhaszekrény fiókjából. Kínálta: — Dózsa. Néha ráfüstölők, így ünnepkor, vagy ha társaságban vagyok. Nem akartunk szivarozni, de Géza Hiedelemből vett egyet kékes füst szállt a fejünk felett; koccinthattunk, jó hangulat kerekedett. Az asszony az asztal sarkán ült, megbontotta fején a kendőt, ölbe ejtett kézzel hallgatott, mosolygott, figyelte a férfiak beszédét. Süteményt tett az asztalra, de inkább a bor mellett maradtunk. Elszállt az idő. \ — Kár, hogy elmennek, — mondta az asszony, amikor Géza megnézte az óráját. — Nagy kár. Holnap libát sütök, káposztával, krumplival. Búcsúkor így szokás. Mi ketten nem sokat eszünk már. A gyerekek szétszéledtek, az egyik Pesten van, műszerész, a másik meg Miskolcon, oda ment férjhez, egy tanár vette el. Nyaranta hazalátogatnak, de máskor nem igen. Magunk vagyunk. így aztán nem is ünnep az ünnep.. . — Hiszen jól van — intette le Fülöp az asszonyt. — Van nekik elég dolguk. — Attól még eljöhetnének. 1. — Ügy is jönnek, ha tudnak. — Ránk nézett: — Rendes gyerekek, a feleségem még befeketítené itt őket, hogy ránk se néznek soha. — De hát maguk is tudják, hogy van ez. Mindenki fut a dolga után... Igyunk még egy pohárral, áldomásnak. Amikor megköszöntek a vacsorát, mindketten megfogadtatták velünk, hogy eljövünk újra. — Bármikor —, mondta Fülöp. — És hozzák el a feleségeiket is. A kisházban ellakhatnak. Atkísért bennünket a szállásunkra, az ajtóban várt ránk, amíg felöltöztünk. Odabenn Miklós félrevont. — Ide figyelj — mondta. — Nem fogadhatjuk él ingyen ezt a vacsorát. — Ugyan már — mondtam. Szóltam Gézának is, hogy mit akar Miklós. — Nem tudom —, felelte Géza. — Nem tudom... — Hát akkor még egyszer — mondtam Fülöpnek az ajtónál — köszönjük szépen a lakomát. — Lakomát? — nevetett Fülöp. — Az a fő, hogy ízlett és jól éreztük magunkat — Ezt pedig —, szólt hirtelen Miklós, és egy összehajtott ötveníoríntost nyújtott át az öregnek —> ezt pedig fogadja el Igazán, annyit ettünk, ittunk. Fülöp hátra hőkölt: — Hogy tetszik képzelni?! — Hát... — dadogta Miklós —, nem kívánhatjuk ingyen. Géza gyorsan elfordult én a csomagommal bajlódtam. Nem akartam oda nézni. — Istenein — mondta kétségbeesetten Fülöp —, én hívtam meg magukat... Ne tessék már... Miklós dadogott még valamit, aztán zavartan zsebre gyűrte a pénzt Elviselhetetlen csend támadt. — Hát akkor men jünk —, szólt Géza. Megfogtuk a csomagokat. Fülöp némán baktatott utánunk. A kapuban szótlanul kezet nyújtott — Igazán nagyon kedves volt — mondtam néki. —Majd eljövünk megint... — Szívesen várjuk, — bólintott szomorúan. Ügy érezte, semmibe vettük. Otthagytuk. Nem hallottuk, hogy bement volna a házba. arcát Más sem htányzana. Pista megdöbbenten, zavartan nézné a könnyejt az asztalok mellől is mindenki őket figyelné. Egy asszony, aki könnyeket potyogtat a feketéjébe a presszóban. Mi történhetett? Ki ez a nő? Megcsalt feleség, elhagyott szerető? Ne hisztizzen. menjen haza bőgni, ha ahhoz van kedve. Egy normálisan gondolkodó felnőtt uralkodhatna magán. Valamit kérdezett Pista, — Bocsáss meg, nem értettem — mondta. — IS itt velea. gyete? — Ds figyellek, aztán meggondolta. — ugyan nem figyeltem rád. Máshol járt az eszem. Nem fontos dolog, udvariatlan voltam. — Ne mentegetőzz, ez mással is előfordul. Jó barátot! között pedig természetes. — Csakugyan: természete» — Felemelte a retiküljét — Fizessünk és menjünk. Pista csodálkozva nézett té, — Még nem is beszélget-’ tünk, még item mondtad élj hogy — Majd máskor. Illetve — Miért nem folytatod? Ml van veled? Még ilyennek so* ha sem láttalak. Rosszul érzed magad? Magyarázkodjon? Minek? — Azt hiszem. Igen, azt ht* szem, kicsit rosszul érzem magam Majd elmúlik. A friss levegőn rendbejövök. Biztosan. Pista úgy fogta meg a karját, mint aki attól fél, hogy nem tud a lábara állni nekimegy valaminek. Kivezette as utcára. Ott sem engedte eL — Hozzak taxit? — Fölösleges. Köszőnön% nincs rá szükségem. Menj csak nyugodtan vissza, ne félj, nem lesz semmi bajom... — Biztos? Elkísérlek. Ne is ellenkezz. — Menj csak nyugodtan, ne csinálj gondot magadnak miattam. Megpróbált mosolyogni. Vé* gül beleegyezett, hogy Pista a sarokig elkísérje. Közben hallgatta Pista jó tanácsait, mire kell vigyáznia, ha ilyen rósz* szulléí váratlanul elkap ja. Bői lógatott Pista végre megnyu-i godott. — Ha eszedbe jutok keres» meg újból — kérte Pista. —• Megígéred? — Jó. — Akkor szervusz örülőfii hogy találkoztunk. — Én is. Kezet fogtak, mosolyogtak egymásra, Pista még néhány lépés után vissza is intett. Micsoda színjáték, gondoltai amikor mosolyogva integetett Pistának. Micsoda színjáték# és micsoda pocsék színész vagyok. Túljátszottam a darabot# nem vettem észre, hogy a harmadik felvonásnak mikor lett vége Az epilógusra már sem* ml szükség nem volt. Miért gondoltam, hogy másként lesz? Vagy az volt a baj, hogy Pista nem hallgatott a súgóra? Őszintén meg kellett volna mondani Pistának, mielőtt elváltak, hogy... Mit kellett volna megmondania? Nem# nem itt a baj. Arról feledkezett meg, hogy a két találko zás közben öt évvel idősebbek lettek. Vagy nem az időben, bennük van a hiba? Melyikükben? Hja, ha az ember az álmait mindig a lehetőségeihez tudná mérni! Az jobb lenne? Annyi biztos: egy tételt ki-} pipálhat az életéből. * 1 FORGÁCS KAROLT: ÍROTT szó Zümmögjetek szó-embriók! hártyaszárnyaitokkal evezzétek körül a formálódó gondolatokat, vessetek ki hálót érzelmeim befogására, s ha már kicsordul az idő: fogadjátok be szívemet, öltöztessétek magatokba a vágyat és akaratot, fogóddzatok meg az írás maradandóságában, mert a hang egészséges torokból is nyomtalanul beleárad a mindenségbe, láztól remegő kezemmel nem tudom megsimogatni a tüskés gondolatot sem, nem tudom legömbölyíteni érdes sarkait, de ha betűk és szavak rendje áll elém: a világosság páncélingeibe bújtatom a hullámzó mellkasokat, a sorok árkaiban a vérem folyik át, hogy emberi dobbanásokat érezzenek és magukhoz öleljék testvérként gondolataim a topogók: a tegnapból a holnapba menők.
