Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
Jenruonfe Közel ezer szegedi szürkülő S ' kezett vasárnap Egerbe, hogy núja legyen a nagy fontosságú Egri Dózsa—Szegedi EAC találkozónak. Kék—fehér zászlók alatt, piros paprikafüzérrel á nyakukban szinte elárasztották délelőtt a várost. Fent a i árban, az egyik bástyafokra Mtűzték a nagyméretű szegedi zászlót is, miközben a szavalókórus megállás nélkül harsogta: „Resz-kes-se-tek e-ge-rek!” Az egriek csak mosolyogtak a «vendégek vidámságán és arra gondoltak; az nevet legjobban, aki utoljára nevet... És igazuk lett. A Dózsa ragyogó játékkal győzött az egyetemisták ellen, a bikavér erősebbnek bizonyult a paprikáitól! ★ ■ Furcsa „sportember” K. K. tarnaleleszi lakos. Évekkel ezelőtt labdarúgó-játékvezető ■ooit, de a felettes szervek rájöttek, hogy jobban szeret fü- iyörészni borospohárral a kezében, mint a bírói síppal. Ezért nem tartottak tovább igényt működésére. K. K. újabban valóban más szerepkörben tűnt fél: a pálya széléréi durván sértegette a mérkőzések bírált — egykori kollégáit —, s igyekezett őket feladatuk végzésében akadályozni. De addig jár a korsó a kút- na, amíg el nem törik! Az eg- LSZ eltiltotta a pályák és a sportrendezvények látogatásától. Vesz tehát ideje gondolkodni azon, hogy nem volna-e másféle módon segíteni ségé sportját... ★ !A gyöngyösi Klenovits ne- néaek dicséretétől volt hangos 'hét közben az ökölvívás népes Űáboca. A kitűnő harmatsúlyú versenyző nem kisebb ellenfelet győzött le a baráti állasatok hadseregeinek ökölvívó bajnokságán, mint az olimpiai bajnok, háromszoros Európa- taajnok Grigorjevet. Amikor a veaetőbíró a találkozó végén magasba emelte Klenovits kémét, a sportcsarnok közönsége tombolva köszöntötte a gyön- 1 gyösi fiú győzelmét, mi pedig azon tanakodtunk; a váloga- 11 tott csapatban miért találkozhatunk oly ritkán (hirtelen nem Is emlékszünk rá, hogy utoljára mikor) Klenovits nevével... Sokan tévesen értelmezik a megyei labdarúgó-bajnokságból való kiesést. A kiírás szerint az utolsó két helyezett csapatnak kell osztályozót játszania, tehát a 14.—15.-nek, mivel az Egri Dózsa II. csak vonal alatt, tehát versenyen kívül szerepel a kiesés-feljutá- si táblázaton. Ha viszont az BN III-ból két Heves megyei csapat esne ki —, akkor a megyei I. osztály 15. helyezettje osztályozó nélkül búcsúzik és jut a megyei II. osztályba, míg az osztályozót a 13. és a 14. helyezett játssza. ★ A Honvéd Zalka SE ökölvívó sza-kosztályának vezetői hiába követtek el mindent, s az ökölvívásra kiéhezett gyöngyösi szurkolók is hiába készültek élőre: elmaradt a baráti hadseregek ökölvívó együttesének a Gyöngyösi Honvéddal csütörtök estére tervezett találkozója-. Úgy látszik, hogy a Budapesten folyó nemzetközi viadal versenybírósága nem vette komolyan ígéretét, a gyöngyösiek. tehát joggal érezhetik ma- agukat becsapottnak. Mert azt ki hiszi el, hogy a mérkőzés ,a versenyzők sérülése miatt nem jöhetett létre? ★ Szinte nem akartunk hinni a szemünknek, amikor a Népsportban azt olvashattuk, hogy Ambrust és Rolváryt, az FTC két válogatott vízilabdázóját hat hónapra eltiltották a játéktól. Indoklás; az elmúlt vasárnap az FTC—Csepel Autó mérkőzés után súlyosan megsértették e játékvezetőt. Az eS''! uszoda nézői szám- talanszo- "öitak már fül- és szemtant • fővárosi klubok játéké0"' 'írót sértő, snort sze rutin’ negnyilvánvlásai- nak í— • Xf-a&are vonás azonban minden esetben elmaradt. Pedig egyszer — jól emlékszünk — az ellenőr is buzgón feljegyezte noteszába az egyik példátlanul fegyelmezetlenül viselkedő vízilabdázó nevét. Csak nem új szelek fújdogál- nak...? ★ Most egy hete 6:6 arányú döntetlennel végződött a Csepel Autó—Szolnoki Dózsa vízilabda-találkozó. Kada János, a szolnokiak közismert vezetője szerint a Tisza-partiakat Kőnigh játékvezető tévedései ütötték el a megérdemelt győzelemtől. Ugyanezt állítják az egri lila—fehérek is, akik viszont Bozsi dr.-ra panaszkodnak, két 4 méterest és két kiállítást írva fel számlájára. Ilyen körülmények között egyenlített ki az OSC, de még rágondolni is rossz: mi lett volna, ha Rüll nem védi ki az egyik 4 méterest és, ha az egri csapat nem dob emberhátrányból is gólt! Lám, milyen egységes a játékvezetés. Legalább is akkor, amikor két vidéki csapatról van szó ... ★ A mai NB 1-es kosárlabdamérkőzés falragaszait kerestük Egerben. Az autóbusz-pályaudvar mellett aztán találtunk is vagy ötöt, egymás mellett — de aztán bejártuk a belvárost, míg a hatodikra rátaláltunk... Vagy keveset csináltak a falragaszból, vagy pedig az elosztás történt helytelenül. Nem jutott belőle oda, ahol különben sokam megnézték volna! — 15 évig rúgtam a labdát az NB I-ben — mondta a napokban Csáki, a Siroki Vasas jelenlegi középcsatára, — de annyi rúgást összesen nem kaptam, mint az idén a megyei labdarúgó-bajnokságban... Bizony, sem az edzők, sem a szakosztályi vezetők, sem a játékvezetők nem tesznek meg minden a durva játék megfékezésére! ★ A megyei labdarúgó-bajnokság II. osztálya nyugati csoportjának eseményeiről sajnos nem tudjuk rendszeresen tájékoztatni olvasóinkat, mivel a megyei szövetségtől a szerkesztőség, a játékvezetőktől a szövetség sokszor késve kapja meg a jelentéseket. Most is csak utólag tudjuk közölni, hogy a bajnokságban jelenleg a 28 pontos FVSC vezet a 25 pontos Pétervására, a 24 pontos Egercsehi II., a 20 pontos Balaton, a 19 pontos Bekölce, Káli Tsz SK, a 15 pontos Erdőtelek, a 13 pontos Kápolna, a 8 pontos Novaj, a 6 pontos Szi- halom, az 5 pontos Káli HonIP -nt. 25.. vasárnap A megyei Lassan befejezéshez közeledik az idei labdarúgó-bajnokság. Valamennyi csapatnak égetően szüksége van a bajnoki pontokra a jobb helyezések megszerzéséhez. Éleződik tehát a küzdelem a pályákon — különösen a megyei L osztályban — és a jáiték hevében egyre több szabálytalanság, szándékos belemenés történik. Egy-egy pálya nem játéktér már, hanem csatatér, kíméletlen küzdelem közben lábak és karok törnek el; ugyanakkor megfélemlítik a játékvezetőt és a játékvezetők közül is egyesek — amint hírlik — „hazavezetik” a mérkőzést. .. Éppen ezért most különösen szükség van, s a sportszerűségre, a játék tisztaságának megőrzésére, s erre elsősorban a játékvezetők hivatottak. A játékvezetők felelősségéről, s általában a játékvezetők működéséről beszélgettünk a napokban Somkutfalvi Ferenccel. a megyei JT titkárával és megbízott elnökével. — A mai labdarúgásban a iátékvezetők szerepe megnőtt — mondotta az elnök — hiszen a legkisebb sportkörben is nagy gondot fordítanak a korszerű labdarúgás elsajátítására, a test-test elleni harc érvényesítésére és az erőfölény kihasználására. A játékvezetők nek éppen ezért nagyon jól kell ismerniük a szabályokat, hogy véd előtt. Az Egri Vasas Hajtóműgyár visszalépett... (Vajon miért?) ★ Újabb fejlemények 0 füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokságban. Ismeretes hogy a feldebrői mérkőzés előtt Mező- tárkány bejelentette: inkább visszalép, de nem utazik el a bajnokság kiemelkedő tudású csapatához, a Honvéd Gagarin SE-hez. Úgy is lett. A következő vasárnap azonban a mező- tárkányiak mégiscsak megjelentek Sarudon. Mi ez? A csapatok maguk választják meg, hogy kikkel játsszák le bajnoki mérkőzéseiket? Mint említettük: a feldebrőiek öt hazai találkozójából csak kettő jött létre, mivel az ellenfelek nem jelentek meg. Hogy lehet így teljesíteni a bevételi tervet, s hogy lehet megtartani a sokszor becsapott szurkoló tábort? Talán helyes lenne a távolmaradó együttesek állami támogatását csökkenteni... ★ Ma Egerben első ízben kerül megrendezésre a Bornemissza Gergely kézilabda emlékverseny. 8.45 órakor az E. Kinizsi Nagy János utcai pályáján lesz az ünnepélyes megnyitás, amely után itt és az E. Honvéd Egészségház utcai pályáján a következő férfi és ifjúsági csapatok játszanak selejtezőt: Nyíregyházi Kinizsi, Hatvani Gimnázium, Gy. ITSK Gyöngyösi MGT, Egri ITSK, E. Helyiipar, Pétervásári szakiskola. A döntők színhelye a Nagy Jáno6 utcai sporttelep. ★ Ügy látszik: megtört az Egri Lendület lendülete! A kézilabda NB n-ben szereplő női csapat a vasárnap Egerben elszenvedett váratlan vereség után hét közben Budapesten 6:4-re kikapott a Bp. Vörös Meteortól, s ma is nehéz lesz javítania, hiszen Egerben, az éllovas Vasas lesz az ellenfél. Reméljük azonban, hogy az egri lányok másképp látják, mindent beleadnak majd a Vasas ellen és bebizonyítják, hogy pillanatnyi megtorpanásról! volt csupán szó! ★ Ma délelőtt Egerben — hosz- szú kihagyás után — ismét atlétikai versenyt láthatnak a sportág kedvelői. A megyei szövetség ekkor bonyolítja le ifjúsági és serdülő összetett bajnokságát, s ugyanakkor az ESI meghívásos versenyt bonyolít le. A hírek szerint sok tehetséges egri főiskolás is elindul, mintegy kifejezve az E. Tanárképző atlétikái szakosztályának örvendetes fejődését. E szakosztály atlétáira nagy szükség lehet a jövő évi, megyék közötti viadalokon. Somody József labdarúgó JT tudjanak gyors különbséget tenni a szándékos és véletlen megmozdulások között. — Sajnos, az előbb elmondottakat nem minden játékvezető tartja be, illetve alkalmazza, s ez a legnagyobb hiba. Ellenőrzések bizonyítják, hogy az elveket nem tudják egységesen alkalmazni, s ezért van az, hogy egyesek értetlenül „széjjelfújják” a mérkőzést, mások pedig a szándékos durvaságot sem büntetik meg. A megyei JT nagy gondot fordít az egységes játékvezetés megteremtésére. A megyei JT-t átszerveztük. Szeptembertől két újabb, nem működő játékvezető is tagja lett a tanácsnak: Takács István és Lévai András. Elvünk, hogy minden mérkőzésre a legjobb formában lévő játékvezetőt küldjünk! Ezt az előző mérkőzésekből, a hetente egyszeri megbeszélésből és különböző vizsgákból állapítjuk meg. Megyénkben 250 fölött van a labdarúgó játékvezetők száma. Ebből körülbelül 90 alkotja a megyei I. osztályú keretet, akik a gyöngyösi, a hatvani és az egri csoportban tevékenykednek. A megyei bajnoki mérkőzések játékvezetői ez a három csoport jelöli ki és adja, attól függően, hogy az országos keret hetente hány játékvezetőt igén vei tőlünk Általában minden héten 15—Ifi játékveztő vezet megyén túli T 'vasárnap \ sportműsorából A határon történt BÁTORSÁGBÓL KITŰNŐ Tenisz: Dobó István emlékverseny Eger, Népkerti pálya 8 óra. Kosárlabda: NB. I-es női mérkőzés; Egri Tanárképző Főiskola—Bp. Előre, népkerti pálya 11.15 óra. NB. II-es férfi mérkőzés: Egri Tanárképző Főiskola—MVSC, népkerti pálya 10 óra. Sportlövészet: Heves megye —Nógrád megye MNK I. osztályú bajnoki verseny, Eger, 8 óra. Kézilabda: Bornemissza Gergely emlékverseny Eger. Egészségház és dr. Nagy J. utcai pályák 9 óra. Gy. Honvéd— DASE NB. II-es férfi mérkőzés, Gyöngyös, ITSK pálya 11 óra. Egri Lendület—Vasas NB. II-es női mérkőzés Eger. Tündérpart H óra. Megyei I. osztályú bajnokság: Férfiak: MÁV HAC—Gy. Vasas Izzó 10.30, E. Helyiipar—Atkár Tsz 9.45, Gy. Előre—Egerfarmos, Sirok—E. Honvéd 12, Egercsehi—Gyöngyössolymos 11.45, Gy. MG Technikum—E. Tanár, képző 9.30. Nők: H. Kinizsi— Gy Vasas Izzó, 9 óra. E. Helyiipar II.—Ecséd 11.15, Sirok —Petőfibánya 11 óra. Atlétika: A megye 1966. évi ifjúsági és összetett versenye, az ESI meghívásos versenye Eger, Stadion 9,30 (öltözés az V. sz. iskolában.) Labdarúgás: NB. ITI-as mérkőzések: Északkeleti csoport: Egercsehi—Kisvárda Egercsehi 15.30. Északi csoport: Petőfi', bánya—V. Dinamó, Petőfibánya 15 óra. Megyei I. osztály: Sirok—Gy. Spartacus 15 óra, Gyöngyösoroszi—Reosfe 15 óra, Verpelét—Apc 15.30, Bervai Vasas—Bélapátfalva 10, E. Spartacus—Mátraaljai B. 14.30 R ózsaszentm árbon—GYVSC 15, Gy. Vasas Izzó—Heves 11 óra. Természetjárás: 1066. évi tájékozódási megyei bajnokság II. fordulója, Sástó. Teke: Megyei bajnokság; E. Vasas—Petőfibánya 13, Egri Helyiipar—Egercsehi 8 óra, E. Spartacus IL—E. Lendület 8 óra. A kongressasüs tiszteletére Az MTS Füzesabonyi Járási Tanácsa a kongresszus tiszteletére versenymozgalmat írt k* a járásban működő sportkörök számára. Az erre a c&ra alakult értékelő bizottság — a be érkezett adatok alapján — elkészítette az első félévi mérleget s a kővetkező sorrendet állapította meg: L Honvéd Gagarin SE 46 620 pont, 2. Káli Tsz SK 34 000, 3. Káli Gimnázium 32 950, 4. FVSC 21 270, 5. Füzesabonyi Gépjavító 17 000 6. Kápolnai Tsz SK 14 850 ponttal A 23. Káli Honvédnak 3600 pontja van. Pirkadt már, amikor Kerner József tizedes kilépett az őrs kapuján. A rét felett egészen az erdöszegélyig tejszerű pára lebegett, homályba burkolva a távoli tárgyakat. A tizedes frissen lépdelt a gyalogösvényen, ügyelve, hogy léptei zaját elnyelje a süppedő homok. Talán száz métert tehetett meg, amikor két árnyat vett észre a már oszló ködben. Megállt, lehúzódott az út szélére, ágy figyelt tovább. Amikor közel értek, a tizedes eléjük állt. — Jó reggelt! Kérem az igazolványokat! A két hajnali vándor előbb döbbenten nézett a határőrre, majd egyikük, a férfi, kotorászni kezdett a zsebében. Elővett egy papírt és átadta a határőrnek. A tizedes már tudta, hogy engedély nélkül itt tartózkodó külföldiek. — Velem jönnek! — szólt rájuk, de inkább kézmozdulatának volt hatása, mintsem a szavainak. Száz métert, vagy csak öt- venet mentek talán, amikor a külföldi mondott valamit társnőjének. A katona nem értette, s éppen szólni akart, hogy ne beszéljenek. amikor az idegen hirtelen hátraugrott és jobb tenyerének élével feléje vágott, A hirtelen támadást a tizedes alig tudta kivédeni. Ösztönösen hátralépett, s a dzsúdósök életveszélyes ütése éppen csak elzúgott a torka előtt. Géppisztolyához kapott, de szerencsétlenségére megbotlott pgy gödörben, s hanyatt vágó-1 dott. Támadója úgy ugrott rá, mint egy vérszomjas tigris, ököllel az arcába csapott, majd a géppisztolyt akarta kiragadni a tizedes kezéből. Vadul dulakodni kezdtek. A támadó a fegyvert akarta, hogy ölhessen és menekülhessen. A katona nem engedte, s jobb kezének acélos szorításával tartotta, míg a baljával a támadót próbálta ledobni. A nö kimeredt szemmel figyelte a két férfi küzdelmét. Nem mert közeledni, féU a fegyvertől. Egy erős ütés után ismét a támadó került felülre. Most két kézzel ragadta meg a géppisztolyt, hogy végleg elvegye a határőrtől. A tizedes azonban érezte, hogy ellenfele szorítása gyengül. Minden erejét összeszedve, a két marokra fogott géppisztollyal elnyomta magától a lihegő vad arcot, majd egy rúgással megszabadult támadójától. A felugrásnál már ő vött a gyorsabb, s az előbb még harcias támadó a rámeredő fegyver láttán megértette, hogy legyőzték. Halász Kálmán BÉLYEG Az új tanévben ismét megindult az egri városi úttörőház bélyeggyűjtő szakkörében az élet. A szünidei havi egyszeri foglalkozásokat most már a minden vasárnapi foglalkozás váltatta feL A közel 160 tagot számláló szakkört Kerezsy Géza tanár vezeti közel tíz éve, fáradhatatlanul foglalkozik a pajtásokkal. Megismerteti az ifjúságot a bélyeggyűjtés legelemibb kérdéseivel. Előadások meghallgatásával, illetve bélyegek, különböző motívumok bemutatásával ég ismerte, tésévej . töltik a foglalkozások idejét. A foglalkozások alatt kerül sor az újdonságok előjegyzésére, szétosztására. Tervbe vették, hogy az egri általános iskolák úttörőcsapatainál bélyeggyűjtő szakkörö. I két szerveznek az úttörőház irányítása mellett. A középiskolás korosztályú bélyeggyűjtőket az Ady Kollégiumban, valamint a Dobó Gimnáziumban megalakult bélyeggyűjtő szakkörök fogják egybe, felnőtt bélyeggyűjtők, illetve tanárok irányítása mellett. tr Budapesten e hó 16-án a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége csillártermében megnyílt a 39. bélyegnapi ki ál. látás. A kiállítás első részében légiposta-gyűjtemények voltak láthatók. Légipostái leveleket, magyar légipostabélyegeket, a Zeppelin léghajó magyarországi repülése alkalmával a léghajón továbbított leveleket és postai bélyegzéseket láthattunk. Magyar vonatkozású hadihajó- és hadifogoly-levelek is szerepelnek a kiállításon A légi bélyegek bemutatását az űrkutatással és annak eredményeivel foglalkozó bélyegek bemutatása zárja. A kiállítás második részében, részleteket láthattunk magyar gyűjteményekből, itt bemutatásra került a „Fordított Madonna” és a „Nagymánya” >s. A magyar bélyegnapoikra kibocsátott bélyegek és blokkok zárják a kiállításon bemutatott bélyegek sorát. ■é a sportszerű találkozót. Leggyakrabban Szegedi Barna, Bacsó István, Koncz István, Srej Sándor, Budi Attila, Bódis István, Fehér II. István, Medveczki János, Éli Viktor, Lombost István, Csiba János, Antal József, dr. Simon József, Barcs Sándor és Marmoly György vezet NB-s mérkőzést. Most, vasárnap is 19 játékvezető bíráskodik megyén túli labdarúgó találkozón. A megyei mérkőzéseket tehát nem a legjobbak vezetik, s ez is egyik oka az előforduló hibáknak. A bírálatoknak azonban csak egyrésze jogos, hiszen vannak olyan egyesületek is, ahol a játékvezetők nevéből már előre próbálnak eredményeket jósolni, s ha véletlenül az is születik a pályán, a játékvezetőt részrehajlással vádolják. Ez sportszerűtlen dolog, különösen most, amikor a megyei bajnokságból több csapat juthat felsőbb osztályba. Az intrika elkerülése végett a JT úgy döntött, hogy titkossá teszi a játékvezető-küldést és egyre több csere játékvezetőt alkalmaz. Ezzel a bajnokság tiszta ságát kívánjuk megóvni. — Mit tesznek a sportszerű rég biztosítására? — A játékvezetők rendszeres oktatásban vesznek részt. Hetente értékeljük működésű1" magyarázzuk az egységes jálégkörért tékvezetés módját, lehetőségét. Azt vállaljuk: a pályán a játékvezető felel a sportszerű légkör kialakításáért. A játékvezető engedi meg a férfias játékot, de ő is torolja meg a szabálytalanságokat. És ezzel a megtorlással van a baj! Nem egységesen teszik. Sőt, egy-egy találkozón ugyanez a játékvezető ismétlődő esetben sem hoz egyforma ítéletet. Például: a büntető területen belül jogosan nem ítél 11-est kézre rúgott labdáért, de ha ez az eset a 16-oson túl van, már szabadrúgást ítél. Érthető, hogy az egyik ítélet szabályellenes. .. A játékvezetőket szigorú felelősségre vonjuk, ha szabály- ellenesen bíráskodnak, s nem pontos a jelentésük. Nos, ezt a szigorúságot elvárjuk a pályán és a fegyelmi bizottságban is, mert csak közös fellépéssel lehet felszámolni a jelenlegi áldatlan állapotokat. A fegyelmi bizottsággal normalizálódott a kapcsolat. Ma már a JT egyik tagja is ott van a fegyelmi ítéletek meghozatalánál, s ezt jónak tartjuk. Amennyiben sikerül az egységes szemléletet megteremteni a labdarúgó pályákon, kevesebb lesz a panasz a mérkőzések kimenetelére is — mondotta befejezésül a JT elnöke —f. L — A Posta Vezérigazgatóság közölte, hogy a jövőben kiadásra kerülő magyar bélyegek, nél, amennyiben az az ábrázolást kedvezőtlenül nem befolyásolja, az ábrázolt állat, vagy növény latin elnevezése mellett a magyar elnevezést is feltüntetik. Németi V. Fagyasztott borkoi*eé»vé*»im A nagy borforgalomban leginkább érdekelt franciák kezdték el először tömi a fejüket azon, miként lehetne csökkenteni a borok szállítási költségét. A szállítás azért gazdaságtalan mert a bor négyötöd részét kitevő vizet is feleslegesen utaztatni kell. Több évig tartó kísérletek eredményeként nagy maligán- fokú borkoncentrátumot állítottak elő; ez barnásvörös szörpszerű massza 63 százalék alkoholtartalommal. A borkon - centrátum úgy készült, hogy a borból fagyasztás! eljárással kivonták a vizet és azután a fennmaradó folvad^kot desztillálták. Nagy alkoholtartalmánál fogva a borkoncentrátum kevésbé kényes a tárolásra, bnst- szabb ideig eláll, mint a közönséges bor. Megfelelő meny*, nyiségű vízzel való híví'ás útján — állítólag — aromákban és illatokban az eredetivel azonos minőségű bort lehet készíteni a szörpszerű anyagból.