Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
TÓTH DEZSŐt Szocialista kultúra — eszmei harc [ okakat foglalkoztat ma az a kérdés, vajon megvalósult-e, biztosítottnak tekinthető-e nálunk a szocia- fcto kultúra hegemóniája? Vá- joggal idézhetnénk Mindazokat az adatokat — ab- •Bolút számokat és a relatív Bóvekelés statisztikáit —, ame- fcek kultúránk tömeges jelle- Wét bizonyítják. Ez pedig a kultúra szocialista jellegének Magában is egyik kritériuma. Ami pedig kultúránk szocialista tartalmát illeti, uralkodó motívuma nyilvánvaló az oktatásban, a népművelésben, de irodalombén, művészetben sem — akárcsak az utóbbi — alkotásainak olyan felsorolása, amely meggyőz a szocialista realizmus intenzív jelenlétéről, térhódításáról, üle- t63eg közvetett hatásáról. Szocialista kultúránk, művészetünk • revízionizmus és dog- matizmus ellen folytatott k étfrontos harc eredményeképpen ugyanakkor reálisabb, elmélyültebb, eiemzőbb, tartalmában sokrétűbb, formájában soíkszínűbb; ideológiailag meggyőzőbb lett. Ü fejlődésnek és az eredmé- ayeknek puszta regisztrálása ■nonbast bármennyire szükséges (a távlatvesztés sokszor épp •szál kezdődik, hogy az eredményeket nem tartjuk mámon) mégsem elegendő alap a hegemónia kérdésének megválaszolására. A felsoroló megkő- ■eötés óhatatlanul maga után aonja az ellenpéldák felsorolását Kulturális életünkben Inának nem marxista nézetek, nem egy jele mutatkozik a polgári, kispolgári ízlésnek. Az Ilyen összevetés alapján kialakult kép aztán persze kétarcú, az eredmények és fogyatékosságok elrendeződnek s a szocialista kultúra hegemóniájának kérdése sokszor csupán annak vitatásává redukálódik, hogy mennyi konkrétum támogatja az egyik, illetőleg a másik oldalt Ezzel szemben szükséges hangsúlyozni, hogy egy kereszt»iteszeti kép igazsága csak féligazság marad, ha nem kapcsoljuk hozzá a folyamat igazságát is. S itt elsősorban nem az ungyancsak jogos, de megszokott érvre gondolunk, hogy t i. történetileg milyen nagyok és meggyőzőek az eredmények a húsz —, vagy akárcsak a tíz — év előtti helyzethez mérten. Hanem arra, a tapasztalatok szerint a pro és kontra érvek felsorakoztatásánál gyakran háttérbe szoruló Igazságra, hogy a szocialista kultúra hegemóniájának kérdése nemcsak pillanatnyi kereszt- metszet, hanem folyamatos ideológiai harc kérdése is. Azért szükséges ezt hangsúlyozni, mert ha pusztán a keresztmetszeti kép alapján alakul ki kulturális életünk meg- ítéléinek tábora, az az „optimisták” és „pesszimisták” csoportja lesz. Ha csak a regisztrálás alapján mondja valaki, hogy kulturális életünk jó, abban ha lappangva is, mindig benne fog foglaltatni az ideológiai harcról lemondó elégedettség, Aki másrészt ugyancsak csupán a keresztmetszeti arányok alapján vonja kétségbe kultúránk szocialista jellegét, annak vélekedése könnyen vált olyan pesszimizmusba, amely következménye, de további oka la lehet az ideológiai harcról való lemondásnak. A építés mellett ma osztályharc kérdése a szocialista tudat, erkölcs, életforma kialakítása, a marxista-leninista világnézet uralkodóvá tétele, de a szövetségi politika helyes megvalósítása is ideológiai vitát feltételez. Mindez tet inészetezei űleg megnöveli a kulturális életnek, mint kifejezetten ideológiai területnek a jelentőségét Az itt folyó eszmei harc ugyanakkor különösen bonyolult is. Hiszen az élet más — politikai, gazdasági — területeiről kiszorult vagy ott korlátozott polgári- kispolgári nézetek főként itt juthatnak nyilvánosságihoz; a fellazítás! politika is sok szempontból erre a területre irányút összegezve: a kulturális élet az ideológiai harc egyik fő frontjává, ugyanakkor sokban legbonyolultabb területévé vált. Ebből következik, hogy sem helyzetének megítélése, sem az abból levont konzekvenciák nem lehetnek helyesek, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a politikai és ideológiai összefüggéseket, amelyek kulturális életünk jelenlegi helyzetét meghatározzák, s amelyek továbbfejlődésének is biztosítékai. Alapvető célunk, hogy szocialista kultúrát, irodalmat és művészetet minél szélesebb rétegekhez juttassunk el. Ahogyan azonban a kulturális életet az általános összefüggések keretében vizsgáljuk, rögtön kitűnik, hogy ezt a célt nem lehet olyanformán megoldani, hogy kizárólag a szocialista kultúra, irodalom és művészet számára biztosítunk szabad utat Ahogyan az Ideológiai Irányelvek rámutattak, ideológiai életűnk a marxizmus térhódítása mellett is ellentmondásos, egészében pedig elmaradott a gazdasági-politikai fejlődés mögött Ilyen körülmények közt a szocialista kultúra kizárólagossága csak adminisztratív úton lenne fenntartható, az ideológiai vita megkerülését jelentené, kulturális téren ideológiai álegységhez vezetne, annak összes káros konzekvenciáival együtt A nemzetközi kultúra minden nem szocialista termékének kirekesztése is ideológiai visszavonulást jelentene ideológiai harc helyett Abból, hogy kulturális életünkben a szocialista tartalmak mellett másnak is helyet adunk, nem következük, hogy mindennek helyet adunk. Nyilvánvalóan mindent kirekesztőnk, ami politikailag ellenséges, a ami a szocialista közerkölcsöt sérti. A szocialista, másfelől a politikailag ellenséges tendenciák közt azonban az ideológiai minőségek széles skálája húzódik. Mint ismeretes, kulturális politikánk nyilvánosságot biztosít nem szocialista hazai és külföldi alkotásoknak, kulturális termékeknek is, a Vili. kongresszus ugyancsak leszögezte: megjelenhet minden jó szándékú, nem ellenséges alkotás. ényegében az így kialakult helyzettel kapcsolatosak azok a tévedések, amelyek megnehezítik kulturális életünk helyes megítélését A szocialista és nem szocialista alkotások jelenléte akkor vezet zavarhoz, bizonytalansághoz, akkor kelti az ideológiai ^harmadik út” illúzióját, ha a szemlélő nem számol az ideológiai harc elkerülhetetlen tényezőjével. Ez a tévedés kaphat olyan jobboldali, revizionista színezetű tartalmat hogy az adott helyzet annyira jó —, hogy akár maradjon is így. A csak statikus szemlélet ebben az esetben rögzíteni igyekszik a helyzetet és végső soron a kulturális élet irányzatonként! szerveződésénél, az irányzatokhoz kötött folyóiratpolitika stb. konzervatív szervezeti igényeinél köt ki. A' tévedés azonban vezethet olyan „balos” konzekvenciához is, amely kimondva kimondatlanul az eszmei egység túlnyomórészt adminisztratív eszközökkel való biztosítását kívánja, egy helytelennek bizonyult módszerben látja változatlanul a kivezető utat. S ezeknek az álláspontoknak megvan a maguk téves draéteti vetülete is. Ezzel kapcsolatban közvetlenül is emlékeztetünk a Kulturális Elméleti Munkaközösségnek a Társadalmi Szemlében nemrég megjelent, Az irodalom és művészetek hivatása társadalmunkban című tanulmányára. Azzal, hogy az anyag egymástól elhatárolja a pártosság, elkötelezettség és dekadencia kategóriáit, éppen ezt, a kulturális életünkben annyi félreértést kiváltó ideológiai színskálát bontja fel s ad ennek révén világosan körvonalazott elvi-elméleti kereteket az ideológiai harc viteléhez. Éppen ennek az ideológiai „térképnek” az alapján válik világossá, hogy az ideológiai harc jobboldali megkerülése az elkötelezettséget jellemzően pártossággá, a dekadenciát elkötelezettséggé, a politikailag ellenségeset dekadenciává játsz- sza át, „lépteti élő”. Míg a „balos” torzítás a pártosságot a napi politika közvetlen szolgálatára szőkíti, s így a pártos alkotások jelentős hányadat az ideológiailag ellentmondásos művek közé sorolja, az elkötelezettségben rejlő relatív értéket tagadva, azt mindenestül a dekadencia körébe utalja, • dekadenciát pedig közvetlenül azonosítja a politikailag eüer*- ségesséL Nem kétséges, hogy mindkét álláspont közös gyökere az ideológiai harc követelményének szem elől vesztése, megkerülése. S ami kérdésünk szempontjából lényeges: mindkét szemléletben szükségképpen él fog torzulni az adott helyzet adatokra, statisztikákra, mű felsorolásokra épülő, önmagában mégoly reális képe is. A szocialista kultúra hegemóniája tehát eredmény és kötelesség, ténykérdés és félkészültséget igénylő feladatvállalás a szó mély, történelmi értelmében. lengedheteflenül fontos, hogy álta- talában, de különösen kulturális életünk megítélésével kapcsolatban állandóan neapirenden tartsuk az ideológiai offen zí- vát A szocialista kultúra hegemóniája nagyrészt épp annak a függvénye, hogy milyen mértékben válik a jelszó napi gyakorlattá. i pillanat (Szlovák György rajza) MARGARITA AUGER: Szeptember utója ö, szeretlek fenséges időszak! Ünnepe aranynak s bíbornak. A kék ég epesztö szabadsága, Nyarunk végnapjai ragyognak. Hogy tombolt, hogy vágtázott a vihar! Szélben vergődtek ömlő esők. De a természet kedve lecsitult, ■ meghozta e drágakő időt. Utam a főidőn egyre rővidebb! Megérem-e azt az őszt vajon, mikor lelkemben is beköszönt majd a kékség, ragyogás, nyugalom? (Fordította: Kovács Sándor) DONKO LÁSZLÓ: Konok fákon a levél még riad ózva tartja magát, pedig a mél rohamozza, meg-megtépi, sebe mélyül, csupa rozsda, most fordul a világ kedve haragosra. Késő gyümölcs, méze csordul le a földre, napok múltán kiderül, ki viszi többre. Csak a költő, csak a lélek csihol ója ül a cella-szobájában napok óta. Kóstolgatja, számolgatja, mi a termés, népe veszi-viszi vagy egy idegen kéz?! Bizony pajtás, számadás ex a javából: mennyi szépet pereltél d a haláltól! s abból mennyit juttatsz néped örökébe! — jóra, szépre szomjas világ örömére! GlAUC/vyt VACSORÁN FÖlOPNÉl Estefelé Fülöp bekopogott hozzánk a szobába. Éppen csomagoltunk. — Hazautaznak az ünnep előtt? — Az éjfélivel —, mondta Géza, az egyik kollégám. — Az éjféli személlyel akarunk menni. Már szóltunk a feleségének. — ilgen —, bólintott Fülőp. Ott állt az ajtónál, hajadonfőt!, kalapját a melléhez szorította Az a ruha volt rajta, amiben egész nap a kertészetben dolgozott, csizmájára száradt a sáros föld. — Hát végeztek a munkával? — Végeztünk —. mondta Miklós, a legfiatalabb közöttünk. Én meg éppen cigarettára akartam gyújtani, kerestem a szivarkás csomagot az ablakpárkányon, az asztalon. Fülöp a zsebéhez kapott, megkínált a magáéval, ö is rágyújtott. Állt ott és nézte, hogyan csomagolunk. Lassan fújta ki a füstöt, egy pernyét figyelt a cigarettáján, hogy mikor hamvad él. Markába szórta a hamut — Az asszony mondta. hogy mennek — szólt kö- hintve —, aztán gondoltuk, nálunk vacsorázhatnának... — Hirtelen körülnézett, hogy nem vesszük-e tolakodásnak. — Csak azért — folytatta szorongva —, mert ma már afféle ünnepi vacsora van. Búcsú előestéje... aztán az asszony a szárnyas aprólékokból csinált egy jó kis pörköltöt. GaluskávaL Hát ez lenne, meg egy kis bor... Elhallgatott Géza befejezte a csomagolást, félegyenesedett. — Nem akarunk md alkalmatlankodni. — Nagyon kedves — mondtam én is —, igazán köszönjük. De ne zavartassák magukat Fülöp feszengve állt köztünk: — Az asszony is mondta... örült neki ... Nem zavarnának. — Köhintett, újra a markába hamuzott. — Jólesne az asszonynak is. ha megtisztelnék a főztjét. Ketten vagyunk... ö meg nem is iszik. Magamban nem szeretek borosmi. — A vendéglőben akartunk vacsorázni —, mondta Miklós. — Á, a vendéglőben — élénkült fel Fülöp — Mi jót tudnak ott enni? Ez a pörkölt meg... hát én megkóstoltam, mondom az asszonynak, hadd lássam, mivel várod a vendégeket ... — Aggodalmasan tekintett ránk: — Akkor hat jönnek? — Szíves-örömest —, mondta Géza. S én is: — Ha már ilyen kedvesek, hogyne mennénk! Fülöp megigazította a kalapja karimáját. Láthatólag boldog volt. — Egy óra múlva kész lesz minden. Csaló jöjjenek ne is kopogjanak! Addigra én bezárom az állatokat aztán ráérünk .. Szódával szeretik a bort? — Kár belé —, mondta Miklós. — Akkor jó, mert akartam hozni szódát, de már nem volt. Éppen azon spekuláltam! hogy ha maguk szódával szeretik. hát honnan is kérjek egy üveggel. Amikor kiment a szobából! Miklós azt kérdezte: — Minek köszönhetjük ezt? — Hogy érted? — Miért hív meg minket a4 öreg? Gézával úgy véltük: ked* vességből. De Miklós nemi hitte. Nagyon fiatal volt ég nem hitt a kedvesség ben! Egészen vacsoráig azt fejte» gette, hogy mindenki érdekből cselekszik. — Talán kérni akar tőlünk valamit? Azt hii sri. hogy mi tudunk tenni vaé lamit az érdekében? — Ugyan hagyd már! -4 szólt rá Géza. — Ismerem én az embere* két — hajtogatta Miklós. —> Már ha valaki cigarettával kínál, akkor is várhatod, hogy számít rád legközelebb. Szered tem. ha tudom: mit miért. Mái megtanultam. Nem tudtuk meggyőzni, 4
