Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-22 / 224. szám

Törlesztés Elöljáróban szeretném fél­reérthetetlenül kijelenteni, hogy nagyon szeretem a lab­darúgást, népszerű nevén: a focit. Ügy tudom, vagyunk néhány millióan hazánkban , foci-rajongók. Most egy ki­csit mindannyiunk nevében | szeretnék néhány gondolatot elmondani. 1 A mérkőzésekről van szó. ■gaz, egyetlen gyöngyösi i mérkőzés ürügyén szeretnék i általánosítani, de úgy gondo- I lom, erre az általánosításra I okom van. j Vasárnap délelőtt Győn- i gyösön a Vasas Izzó játszott j a Siroki Vasassal. Előbb az I Ifik mérték össze tudásukat, ' majd a felnőttek. És amíg ; csak a játéktudásukat tették I mérlegre, nagyon élvezetes, ! Jó iramú, helyenként izgal­mas összecsapásokat, vért pezsdítő helyzeteket láthat- ‘ tank. De történt más Is —, saj- <aos! Fölösleges idéznem azokat ;# kifejezéseket, amiket egye- i cek a bíróra mondtak. Rossz , volt hallgatni! Az egyik Ilyen 1 kifejezést a bíró sem tadta ; már hallgatni, és a magáról megfeledkezett nézőt kivezet­tette. Azt gondolják, használt valamit ez az intézkedés? ’ Annál többen, annál hango­sabban, annál durvábban kezdték szidni a játékvezetőt. Pedig még igazak sem volt a lázongó nézőknek: csakugyan nem kellett volna sarokrú­gást elrendelnie a játékveze­tőnek. Közel álltam az eset­hez, jól láttam, hogy a kapus nem érintette a labdát, nem róla pattant ki az alapvona­lon túlra! És ha még tévedett volna Is a bíró? Azt az út széli hangot, azt a mocskolódást akkor sem érdemelte volna meg. 0 is ember, mégha ezt a megdönthetetlen tényt nem 1c akarták nébányan tudo­másul venni. Ember! Mintha a foci csak arra volna jó egyeseknek, hogy indulataikat szabadjára en­gedjék, kitörhessen belőlük mindaz, ami a munkahelyen, a családban, a baráti társa­ságban meg nem engedett. Igaz, a szurkolót sokszor el­önti az indulat, sokszor fel­ugrik a vérnyomása. Azért szurkoló. A foci pedig azért is olyan kedvelt játék, mert éppen elegendő okot ad az iz­galomra. De játék! Nem ha­dakozás, nem ellenségek, ha­nem sport-ellenfelek állnak (bizony, nem egyszer csak állnak!) egymással szemben a pályán. Miért kell tehát úgy viselkedni, mint a csata­téren? És senki sincs, aki leintené a magukról megfeledkezett mocskolódókat! A másik dolog még szomo­rúbb: a törlesztés. A két felnőtt csapat talál­kozójának eseményéhez tar­tozott a mentőkocsi megjele­nése a pálya szélén. A siro- kiak egyik játékosát kellett kórházba szállítani, mert — a beavatott szurkolók szerint — az egyik izzós „törlesztett” egy korábbi, súlyos sérülé­séért. Persze, nemcsak az a hibás, aki visszaadja, az Is, aki a visszaadásra alkalmat ad! A sajnálatos sérülés után a játék teljesen ellaposodott. A szurkolók is elhallgattak. A verseny, a vetélkedés, a já­ték izgalma elszállt. Érdemes volt törleszteni? A sport szépségét, érdekes­ségét teszik tönkre ezek a sajnálatos, mindenképpen el­ítélendő jelenségek. A fenti példák csak alkalmat adtak véleményem elmondásához. (g. molnár) Megyei ifjúsági találkozó a Sáslónál A természetjárók megyei if­júsági találkozót rendeztek va_ sái-nap a Sástónál, ahová kü­lönböző iskolák fiataljai men­tek el, hogy összemérjék tu­dásukat is: gyakorlati és elmé­leti felkészültségükről adjanak számot. Martusz Ferenc üdvözölte a fiatalokat, majd megkezdődött a vetélkedő. Amíg az egyik csoport a sátrak felállításával volt elfoglalva, Itt bizonyította be készségét, a másik csoport elméletből vizsgázott. Aztán a fiúk futball, a lányok pedig kézilabda-mérkőzést vívtak. A végső sorrend a követke­ző lett: első a Gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium, a máso­dik a Füzesabonyi Gimnázi­um, a harmadik a Feldebrői Általános Iskola IC B. A megvalósulás útján a% adácsi sporttervek A szép sporthagyományak­kal rendelkező Adácsom min­dig problémát jelentett, hogy a sportkör nem rendelkezett megfelelő sportteleppel. A meg­levő, rossz talajú pályán még öltöző sem volt, így hétről hét­re komoly gondokat okozott a sportolók öltözése, vetkőzése is. Adács sportszerető vezetői — élükön a termelőszövetkezeti vezetőkkel — elhatározták, hogy e tarthatatlan állapoton sürgősen változtatnak, minde­nekelőtt a sportöltöző építést, a pálya körülkerítést és a pá­lya talajának megjavítását tűz­ték ki célul. Az elhatározást tettek követ­ték. Kezdetben jól haladt a munka, de aztán elmaradt a kezdeti lendület és a vasút melletti sporttelep területén sokáig gazdátlanul hevertek az építkezési anyagok. — Mi lesz az öltözővelj Mi­kor készül már el? — hangzot­tak el türelmetlenül a jogos kérdések. A munka nem re­kedt meg. csak elhúzódott. És örömmel jelenthetjük: a közel­múltban elkészült a takaros épület, amelyben korszerű já­tékos és játékvezetői öltözők, szertár-helyiség és fürdő talál­ható. Megvásárolták már a für­dő kazánját, s a kút fúrásálhoz a napokban fognak hozzá. Az épületben elkészült a vil­lanyhálózat, csupán a feszült­ség alá helyezés van hátra. A sporttelep két végén már áll a kerítés, amelyet a gyöngyösi üzemekben dolgozó adácsiak végeztek el szakszerűen, társa­dalmi munkában. A pálya talaja jónak mond­ható, a kapufák is elkészültek, így semmi akadálya annak, hogy az Adácsi Tsz SK soron következő mérkőzéseit már a vasút melletti új sporttelepen rendezze meg Az építkezésnél jelentős anyagi támogatást nyújtott a heiyi termelőszövetkezet, de a községi tanács és a járási sport­szövetség is sokat segített. A termelőszövetkezet két sport- szerető vezetője, Sári István el­nök és Kocsis László párttit- titkár fáradtságot nem sajnál­va biztosította az építkezés megfelelő ütemét. Mindebből, és egyéb más jelenségekből is arra lehet következtetni, hogy az adácsi termelőszövetkezet magáénak vallja a helyi sport­A munkákból azonban több lelkes régi sportbarát is kivet­te a részét, mint Szécsényi Ká­roly labdarúgó edző, Pokonai Ferenc, id. Széplaki József. Az öltöző építésénél végzett társa­dalmi munkának mintegy 80 százaléka pedig az adácsi spor­toló fiatalok nevéhez fűződik. Az adácsi sporttervek tehát kezdenek valóra válni, s így van ez rendjén! (—váry) Újjáalakult az MTS egri járási tanácsa Az MTS pétervásári és egri járási tanácsa megtartotta alakuló ülését. Az értekezleten mintegy 70 tanácstag és sport­köri elnök jelent meg, akik nagy figyelemmel hallgatták Bacsó Istvánnak, a JTS elnö­kének előadását a jelenleg fo­lyó tagnyilvántartással és tag- könyvcserével kapcsolatos feladatokról Az előadást kö­vető vitában közel 20-an vet­tek részt. Üjjáalakult a járási sportszövetség elnöksége. Az elnöki tisztséget Bacsó István látja el, helyettesei: Nosztíczi- Us Ferenc Kerecsendi And­rás. Tagok: Nagy Dezső, Ko­vács Zoltán, Parádi Gusztáv és Póta Miklós. Közel száz indaló a Dobó István teniszversenyen A Heves megyei Tenisz Szö­vetség és az Egri Dózsa SK szeptember 22—23—24—25-én bonyolítja le hagyományos Dobó István emlékversenyét. A népszerű viadal ezúttal is nagyszámú versenyzőt vonzott, mintegy húsz sportkör közel száz teniszezője érkezik Eger­be — köztük a fővárosi klu­bok éljátékosai. A verseny csütörtökön tíz órakor kezdődik, az ünnepé­lyes megnyitásra ugyanezen a napon 13.30 órakor kerül sor. Értesítjük kedves vevőin­ket, hogy a gyöngyösi—hat­vani és hevesi egységeinket szeptember 30-tól október kört! 7-lg Továbbra fc 12 ponttal vezet az Egri Dózsa A megyei ifjúsági labdarú­gó-bajnokság őszi, 7. forduló­jában az E. Dózsa és a Bervai Vasas vívott egymással nagy csatát, a végig többet támadó, kulturáltabban játszó lila—fe­hérek 1:0 arányban győztek, s ezzel megtartották 12 pontos előnyüket. Figyelemre méltó, hogy a csapat 22 mérkőzésen mindössze 8 gólt kapott! a Gy. Vasas Izzó is biztosan tartja 2. helyét, s továbbra is igen jól szerepel a bélapátfalvi együt­tes. A Heves—Rózsaszentmár- ton találkozó az utóbbi csapat meg nem érkezése miatt elma­radt. Eredmények: Gy. Izzó—Sí­rok 2:0, GYVSE—E. Spartacus 1:3, Mátraalja—E. Honvéd 2:1, E. Dózsa—Bervai Vasas 1:0, Bélapátfalva—Verpelét 4:2, Apc—Gyöngyösoroszi 4:0, Recsk—Gy. Spartacus 1:2. A bajnokság állása: E. Dózsa Gy. Izzó Heves R.-szentm. Mátraalja Bélapátf. Gy. Spart. B. Vasas E. Spart. Sírok Apc Verpelét GYVSE E. Honvéd Recsk Gy.-oroszt 22 H 1 — 22 14 3 5 21 12 4 5 21 12 2 7 22 13 — 9 22 12 2 8 22 12 22 9 22 10 22 9 22 8 22 7 22 5 22 3 22 — 1 9 7 6 1 11 2 11 4 10 3 11 4 11 1 16 3 16 2 20 »9: 8 48:22 52:18 50:3G 46:40 49:45 54:41 40:34 45:47 50:49 32:38 34:54 32:49 Í3 23:76 H 21:56 9 óm a MA: A baráti államok hadsere­geinek ökölvívó-válogatottja Gyöngyösön, a Honvéd Zal­ka SE-vel találkozik. Hon­védségi sportcsarnok, 19 óra. Apróhirdetések Ilin ALLAS A Boconád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a tarnabo- di 2. ez. önkiszolgáló vegyesboltja részére szakképzett boltvezetőt, va­lamint beosztott dolgozót keres. Kérjük a jelentkezőket, hogy a Bo- conádi Központi Irodában írásban, vagy személyesen jelentkezzenek. Az állás betöltéséhez erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Lakás biztosítva. 15 éves korú 8 általánost végzett tiatalokat felvesz 1 éves íonó-szövő ipari tanulónak a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Bpest, IV., Erkel u. 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. A Heves megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás 6 hónapos időtartamra fűtőt alkalmaz. JÁRMŰ Jó állapotban levő Pannónia moo torkerékpár sürgősen eladó. Egerg Könyök u. 57. délután 4-től. VEGYES Szőlőprés olcsón eladó. Címjj Gyöngyös, Tűz utca 10. Komiss. Hideg idő beállta előtt festess« bőrkabátját, irhabundáját Czibula bőrfestőnél. Eger, Almagyar u. C S É B . f munkahelyünk .... . biztosítási Es Önsegélyző * CSOPORTJA. öntözőtelepek készítését és egyedi csőkutak fúrási munkái! igénybejelentési sorrendben vállal« ja a Jászberényi Városi TöválL Címünk: Jászberény, Városi TÖ- váll, Bercsényi ut. 50. szám. 20 db galamb olcsó áron eladód Eger, Szalapart u. 33. Tá rgynyerem ény SORSOLÁSÁN Aki legyőzte a ,,harmatsúlyú királyt99 leltározás miatt zárra tartjuk Ezen idő alatt mindennemű árukiadás szünetel. A leg­közelebbi árukiadási és szállítási nap október 7-e. Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, Gyöngyös. TRABANT személygépkocsit és sok értékes tárgyat nyerhet. Minden 5 kg háztartási rongyért a jándéksors jegyet kap. Felvilágosítás az átvevőhelyeken! A oarau Hadseregek Budapesten folyó kölvívó-bajnokságának eddigi legnagyobb meg­lepetését a gyöngyösi Klenoxnts szolgáltatta. A tehetséges versenyző az olimpiai bajnok, há­tamszoros Európa-bajnok szovjet Grigorjev ellen pontozásos győzelmet aratott. Itt a lehetőség! 500 .— Ft-os előleggel vásárolhat nagyképcsöves, Horizont televíziót 18 havi, Szorotov hűtőszekrényt 12 havi OTP hitelre Egyéb televízióra és hűtőszekrényre is nagy kedvezmény S 3 8 !S B ESSSBiSfi

Next

/
Thumbnails
Contents