Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-22 / 224. szám
fÉft • ii Esew&iy^lmi fflreS11% ItseiüSnydEin Hfréi%%* 2sem5ny<® >u RHf im üsetri^nyeff 11» ffireC11 BsefwSnye® íii HfreC«i• Esétn5nye£»i• Bfrefi»i fcí w&if* Az Indiai Köztársaság nagykövete Egerben Á városi tanács és a városi Hazafias Népfront vendégeként tegnap Egerben tartózkodott az Indiai Köztársaság nagykövete, J. C. Kakor és felesége, §. Venkataraman, a nagykövetség első titkára és felesége, valamint Kós Péter, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A nagykövet és kísérete a megyeszékhely nevezetességeivel ismerkedett. Hallei professzor előadása Egerben Üxemi kospont épül as egri olajmesőn A Nagyalföldi Kőolajtenne- teszi a tél folyamán a belső 15 Vállalat egri telepén üze- munkálatokat. Az új szociális mi központ építését kezdték épületben — amelynek munká- meg: mintegy lelenc és fél mii- latait ugyancsak megkezdték — lió forintos beruházással szó- jövőre már korszerű fürdő, öl- ciális épület és szerelőcsarnok töző, ebédlő, továbbá szóra- készül. A tervek szerint az új kozóhelyek állnak majd az eg- szerelőcsamok még az idén te- ri olajbányászok rendelkezésé- tő alá kerül, ezzel lehetővé re. (kovács) Tanfolyam a gazdaságirányítás új rendszeréről Heves megye járási és váró- daságirányítás új rendszeréről, sí tanácsának végrehajtó bi- az előadásokat konzultációk, viták követik. zottsági elnökei egyhetes tan folyamon vesznek részt Mát- raszentimrén. A tanfolyamon amely hétfőn előadások hangzanak el a gazA tanfolyami, kezdődött, a szombati nappal ér véget K hallei Martin Luther Universität professzora, Horst Wolf ramm tartott előadást tegnap Egerben, a tanárképző főiskolán „A politechnikai oktatás problémái Németországban és nemzetközi viszonylatban” símmel. Az előadáson részt vettek az egri és a járás általános iskoláinak és gimnáziumainak műszaki és gyakorlati oktatói is. Az előadást az Országos Pedagógiai Intézet politechnikai tanszéke szervezte. A forgószínpad főpróbája Egerben Tegnap először kerültek díszletek az egri Gárdonyi Géza Színház új forgószínpadára, először mozdultak meg a szobák, a piac, a bálterem. A színpad vezényszavaktól volt hangos: az okóber 1-i premier előadásának, a My fair Lady- nek díszleteit alakították át a színház munkásai a forgószínpad méreteinek megfelelően, hiszen a miskolci 12 méter átmérőjű forgószínpadról az egri kilenc méteresre kell transz- pomálniok a darabot. A 17 képes előadás díszletező próbáját reggel kezdték el. Egyszerre három díszletet építettek fel a színpadon és a felvonások alatt is átalakításokat végeztek. Ezt az összeszokott munkát az új körülmények között is pontosan kell végezni, nemcsak a színészeknek, de a díszletezőknek és a forgószínpadnak is el kell próbálnia az előadást. A viszonylag kisebb színpadi tér a rendezőnek és a színészeknek is új feladatot ad elsősorban a tömegjeleneteknél, azonban erre is készülnek, hiszen nem akarják, hogy az egri előadás színpompájából veszítsen. Szeptember 30-án már nemcsak a színpad és a díszletek, hanem a színészek is megtartják főpróbájukat, hogy zökkenőmentesen sikerüljön a premier. (—ti) gálát a községek ellátottságáról szolgáltató iparág tekintetében. A megvizsgált községeknek csaknem a felében hiányzik a ruhajavító és a szabóműhely, 72 százalékában női, 55 százalékában férfifodrász. A községek több mint 60 százalékában nincs villanyszerelő, rádió- és tv-javító, kétharmad részükben pedig „hiánycikk” a háztartási gépekhez értő szakember. Csak minden tizedik községben van fényképész, s még ennél is rosszabb az arány vízvezetékszerelők dolgában. Az intézet javaslatokat dolgozott ki e hiányok megszűntetésére. (MTI) Cmwíísz az őszben gyorsította az érést. Néhánj helyen a megyében, így Ostoroson, Nagyrédén, Abasáron, Egerben már meg is kezdték az Ezerjó, Mézesfehér, Leányka, a homokosabb vidéken néhány helyen pedig a Kadarka szüretelését. A kedvező idő növelte a szőlők cukorfokát. Az igazi szüret azonban még a következő hetekben lesz, amikor megyénk valamennyi szőlős gazdaságában hozzákezdenek a nagy munkához. A termelőszövetkezetekben egyelőre még inkább a készülődés folyik, tisztogatják a hordókat. a pincéket, előkészítik a feldolgozó gépeket, megszervezik a szállítást Egerben, a Szőlészeti Kutató Intézetben már megkezdték a szüretelést, kihasználva a kellemes, meleg napokat. A Nagy József Termelőszövetkezetben a jövő hét elején kezdenék hozzá a szüreteléshez. Ebben az évben a 84 katasztrális hold új telepítésű szőlőben kezdik meg elsőként a munkát. A jelek biztatóak, az új telepítés holdanként mintegy harminc mázsa termést ígér átlagosan. A minőség is jónak mutatkozik, a napokban végzet mérés szerint a Leányka cukorfoka 19, a Medoc noiré 22. A szüretig a cukorfok még emelkedik. A régebbi telepítésű szőlők szüretelésére később kerül majd sor, a jövő hét közepén. Az öreg szőlők átlagosan mintegy tizenöt mázsa termést adnak. A közös gazdaságban a szüret kezdetén 140-en állnak munkába, később átlagban kétszázan dolgoznál!: majd a szüret idején. A szőlő nagy részét helyben, kisebb részét pedig a pincegazdaságban dolgozzák fel. A termelőszövetkezetnek két horizontális prése van, amelyek naponta nyolcszáz mázsa szőlőt tudnak feldolgozni. A szüret idejére biztosították a szállító járművek is, két traktor, egy tehergépkocsi és hat fogpt végzi a munkákat. Ha az időjárás továbbra is kedvező maradt, egyre több közös gazdaság láthat hozzá a munkához, a szüreteléshez. Tíz vagon csipkebogyó i Mátrából és a Blikkből Pénteken hivatalosan ts beköszönt az ősz. Ám a természet mindig tartogat valami érdekességet. Egerben, az Ady Endre utca hosszú gesztenyefa-során az egyik fa virágot hozott a termés mellett. Lehet, hogy hosszú, napsütéses ősz következik? Nem is ártana... (Foto: Kiss B.) A Mátra és a Bükk erdeiben beérett a vadon termő csipkebogyó. Ezekben a napokban sokan járják az erdőket, hegyi legelőket, vízmosásokat, hogy begyújtsák az értékes, gazdag C-vitamin tartalmú gyümölcsöt. A gyógyszer- és az élelmiszeriparban egyre nagyobb a kereslet a csipkebogyó iránt, hiszen a gyümölcsből gyártott gyógyszerek választéka is egyre bővül. Megyénkben évenként igen nagy mennyiséget vásárolnak fel a fontos gyógyszer- és szörp- alapanyagból. Csupán az elmúlt évben a földművesszövetkezetek 15 vagon árut vettek át a felvásárlótelepeken. Ebben az évben jó közepes termésre számítanak. Az időjárás kedvezett a bogyóknak. A szövetkezetek úgy számítanak, hogy az idén is megközelítik a múlt évi rekordfelvásárlás mennyiségét. A Mátra és Eger környéki telepeken teljes ütemben halad a munka, az átvétel- A domosz- lói körzeti szövetkezetben már eddig 40 mázsa bogyót vettek át. Gyöngyösön és Egerben öt vagon árut gyűjtöttek be és továbbítottak a felvásárló üzemekbe. Hasznossága mellett a gyűjtőiknek is kifizetődő mellékkeresetet nyújt a gyűjtés, hiszen egy-egy ember 100—150 forint értékű árut tis leszed naponta. 1966. szeptember 22* csütörtök MÓRIC napja A Nap kefc &30 órakor, nyugszik: 17.43 teakor A Hold kel: 14.45 órakor, nyugszik: 22.27 órakor 100 éve, 1866. szeptember 22-én született Herbert George Wells, a legolvasottabb, legsokoldalúbb angol írók egyike. Szülei kereskedöinasmak adták, de két év múlva hazaszökött. Leckeadással tartotta el magát és elvégezte az egyetemet. Néhány évig biológiai tanár volt, 1893-ban végleg az írásra tért át. Eleinte hatalmas képzelőerőről tanúskodó tudományos-fantasztikus regényeket írt. Már első könyve, „Az időgép”, megteremtette nevének hírét. Egy ideig rokonszenvezett az angol szocialistákkal, de mivel nem értett egyet az osztályharc tanával — szakított velük. Nézeteit társadalombíráló regényeinek sorában fejtette ki. A természetetudományos felismerések és a technikai fejlődés következtében „megtérő”, „megjavuló” kapitalizmus elméletét hirdette. és egy jobb. nagyszerűbb társadalom, az általa elképzelt világállam megvalósítását propagálta. Írásai érdekesek és olvasmányosak, bár a magyarázatok gyakran háttérbe szorítják a történést. Utolsó éveiben enciklopédikus jellegű műveket írt, közülük a legnevezetesebb, Világtörténelme. 1945-ben megjelent bölcseleti és egyben utolsó művében, amelynek a „Szellem lehetőségeinek vége” címet adta, fájdalmas belenyguvással állapította meg társadalmi törekvéseinek kudarcát. Várható időjárás csütörtök estig: kevés felhő, eső nem lesz Gyenge légáramlás. Erős reggeli párásság, felé köd. szakai gyengül. Várható gasabb hőmérséklet 20—i 24 fok között. Az erősen ködös helyeken néhány fokkal 20 fok alatt. (MTI) — A CSILLAGÁSZATI hét rendezvénysorozatában ma fél hétkor az Egri Tanárképző Főiskola második emeleti 70-es számú termében Patkó György főiskolai adjunktus tart előadást „Mágnesesség a világmindenségben.” címmel. — MEGYÉNK termelőszövetkezetei a harmadik ötéves terv időszakában 320 holdon nagyüzemi szőlő és 800 holdon nagyüzemi gyümölcsös telepí- sét végzik el. — Érdekes, sikeres KEZDEMÉNYEZÉS valósult meg a napokban a karcagi földművesszövetkezet és a helyi úttörő lakásszövetkezet ösz- szefogásával. Az egyik szövetkezeti lakóház elkészülte után — még mielőtt a lakók beköltöztek volna, a földművesszövetkezet bútorkiállítást rendezett az új lakásokban. A kiállításon „felvonultatták’’ az adott lakások leggazdaságosabb kihasználását biztosító modern bútorokat, s a kereskedelmi forgalomban levő ízléses, korszerű lakberendezési cikkeket. — A HARMADIK ÖTÉVES TERV időszakában 1 milliárd 700 millió forintos költséggel új nagy létesítménnyel, polietiléngyárral bővül a Tiszai Vegyikombinát. A kongresszusi versenyben az etiléngyár építése a vártnál jobb ütemben halad, s így a 200 méter hosszú, 20 méter széles és 16 méter magas gázszétválasztó kompresz- szor-csamokban a negyedik negyedévben hozzáfognak a berendezések szereléséhez. ■r- AZ ORSZÁGOS SZOLIDARITÁSI BIZOTTSÁG felhívására Tiszanána lakói 15 ezer forintot ajánlottak fel a hős vietnami nép támogatására. A Lenin Termelőszövetkezet tagjai általában fél. vagy egy munkaegységet ajánlottak fel erre a célra. Egyetlen lehetséges tévedés Egy nő megkérdezte Eduard Bruck angol meteorológust: — Biztosak lehetünk abban, hogy az ön időjóslásai beválnak? — Feltétlenül! Az egyetlen lehetséges tévedés az időpont meghatározása. Földi József munkásőr kitüntetése Hatvanéves születésnapja alkalmából tegnap délután Igló- di Ferenc, a hatvani járási pártbizottság első titkára köszöntötte Földi Józsefet a Sely- pi Cukorgyár igazgatóját, aki 46 éve dolgozik a cukoriparban és 18 éve a gyár igazgatója. A munkásőrségben végzett eredményes munkájáért és a példamutató szolgálatért a munkásőrség országos parancsnoka a közbiztonsági érem aranyfokozatával tüntette ki Földi Józsefet. A kitüntetést Ármán Aurél, a munkásőrség Heves megyei parancsnóka adta át. Az ünnepségen a szomszédos üzemek és a cukorgyár több dolgozója is részt vett. SZÁMOLUNK A SIKERREL Számolunk a sikerrel címmel vidám, zenés műsort tartottak tegnap délután és este a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsa épületében. Koncz Zsuzsa. Zalatnay Sarolta és a Metró-együttes, Zorán Sztevano- vity vezetésével a legújabb magyar és külföldi slágerekkel szórakoztatta a közönséget, Pataky Ferenc fejszámolómű- 'vész és Mikes Lilla előadóművész produkciói tették változatossá a műsort. — CSAPADÉKOS. HŰVÖS NYÁR kedvezett a burgonyának: évek óta nem volt ilyen termés. Ebben — az időjáráson kívül — igen nagy szerep jutott a rendszeressé vált két- három évenkénti fajtafelújításnak. Az idei jó burgonyatermés megóvása, teleltetése a szokásosnál is nagyobb feladatot ró a szakemberekre. Az idén először remélhetőleg minden igényt ki tudnak elégíteni a háziasszonyok körében igen kedvelt Gülbaba fajtából. EGRI VÖRÖS CSnXAG És altkor a pasas . . . EGRI BRODY , Mandrin kapitány GYÖNGYÖSI PUSKIN: Csipkerózsika GYÖNGYÖSI SZABADSÁG ’ Hajókkal a bástyák ellen HATVANI VÖRÖS CSILLAG 'A szárnyas im FÜZESABONY A do-mb 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret. (ált. isk. 4. oszt. (Vidék). Nagyobb közlekedési létesítmények. 9.55: Magyar nyelvtan, (ált isk. 5. oszt.). Nyelvtant tanulunk. 10.15: A képzőművészet története. Reneszánsz művészet Itáliában. (Ism.). 10.45: A béke egy napja. Svéd kisfilm. (Ism ). 11.10: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). Az anyagmegmaradás törvénye. 14.30: Környezetismeret. (Ism.). 15.25: Magyar nyelvtan. (Ism.). 16.20: Kémia. (Ism.). 17.45: Hírek. 17.50: Hétmérföldes kamera. Űttörőhíradó. (Ism.). 18.05: Zenekedvelő gyerekek. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. 19.50: Nótaszó. 20.15: A világ térképe előtt. 20.25: Hat ország hat filmje. Tilos a szerelem. Magyar film. (14 éven felülieknek) 22.00: Tv-híradó 2. kiadás. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Szerkesztőség: Eger« Beloiannisz utca 8. Telefon. 12-57. 12-73. Postafiók: 23. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók 23 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díja egy hóra 12.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. — Indexa 25 052. — Heves megyed Nyomda Vállalata Eger« BrOdy Sándor utca 4L Igazgató: Marosán József. Abasáron, Nagyrédén9 Ostoroson megkezdődött a szüret Az időjárás kedvező — az igazi szüret még hátra van Az utóbbi napok napsütéses, j melegebb időjárása kedvező I hatással volt a szőlőkre, megTudományos yízs szolgáltatóipari Köztudomású, hogy községeink jó része meglehetősen mostohán van ellátva szolgáltató- iparral. A helyzetet a közelmúltban mérte fel a Helyiipari Kutató Intézet, öt megye — Baranya, Bács-Kiskum, Borsod, Pest és Veszprém — ezer községének helyzetét vizsgálta meg. Minthogy munkája községeink egyharmadára kiterjedt — köztük ipari, mezőgazdasági és vegyes jellegű telepü- ■ lésekre — kis-, közép- és nagy- ; községekre stb., következtetései többé-kevésbé országos érvé- nyűefcnek tekinthetők. A vizsgálat sok érdekes megállapításra vezetett. A megvizsgált községeknek csaknem 13 százalékából például minden lyukas cipőt más helységbe kell elvinni javításra, A többi községben valamivel jobb a helyzet Ha helyben nincs ci- pészműhely, a legközelebbi szövetkezet gondoskodik a javítanivaló elszállításáról és a kijavított lábbeli hazaküldéséről, Még kedvezőtlenebb állapotokat talált a vizsgálat a többi