Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-16 / 193. szám

Szíria!—izraeli incidens Egy izraeli katonai szóvivő hétfőn bejelentette, hogy iz­raeli vadászgépek lelőttek két szíriai MIG-típusú repülőgé­pet a Tiberias-tó fölött. A szó­vivő közölte: az incidensre az­után került sor, hogy szíriai part menti állásokból tüzet nyi­tottak egy izraeli járőr-csónak­ra és ennek során megsebesí­tettek két izraelit. A szíriaiak ezután repülőgépeket vetettek be, mire izraeli gépek is harc­ba szálltak. Az egyik lelőtt szí­riai repülőgép a tóba, a má­sik pedig izraeli területre zu­hant le.-Röviddel az izraeli bejelen­tés után a damaszkuszi rádió katonai szóvivő nyilatkozatát közölte, aki szerint először az izraeli motorcsónakból nyitot­tak tüzet szíriai állásokra. A tüzet viszonozták és súlyosan megrongálták az izraeli hajót, amelyről füst és láng tört fel. Később izraeli repülőgépek je­lentek meg, de nem tudtak beavatkozni a szíriai légierő közbelépése következtében. A lövöldözés három óra hosszat tartott, amikor is a nemzetközi fegyverszüneti bizottság lépett közbe, és kérte, hogy engedjék elvontatni a helyszínről a meg­rongált hajót. A szíriai nyilat­kozat szerint a szíriai erők vesztesége csupán egy könnyű sebesült. A MEN hírügynökség jelen­Latin-amerikai elnökök tanácskozása Kolumbia fővárosa, Bogota son, Perut és Ecuadort pedig felé fordul most a latin-ame- küldöttségek képviselik, rikai közvélemény figyelme. A latin-amerikai sajtó közli, Bogotában ugyanis szombaton hogy az értekezlet az alábbi megkezdte munkáját a „legma- kérdésekkel foglalkozik majd: gasabb szintű kis értekezlet’*, a latin-amerikai országokban Mint a kolumbiai kormány szó- kialakult helyzet; az államcsí- vivője közölte, az értekezleten nyekkel kapcsolatos magatar- megvitatják majd a latin-ame- tás; gazdasági tervek és a rikai országók gazdasági prob- nyersanyagárak védelme. Ele- lémáit. Kolumbia, Venezuela mezni fogják továbbá a Szövet- és Chile köztársasági elnökei ség a haladásért programot és vesznék részt a tanácskozá- az Amerika-közi fegyveres erők megteremtésének kérdésében követendő álláspontot 4. sz. Autóközlekedési Vállalat gyöngyösi üzem­egysége hegesztő-vizsgával rendelkező lakatosokat vesz fel. Fő tér 10. Munkaügy. tése szerint hétfőn délelőtt át­menetileg lezárták a damasz­kuszi repülőteret. Ez az intéz­kedés nyilvánvaló összefüggés­ben állt a lezajlott incidenssel. ★ Egy szíriai katonai szóvivő hétfőn újabb nyilatkozatában bejelentette, hogy szíriai repü­lőgépek leromboltak három izraeli katonai csónakot a Ti- berias-tavon és további nyolc­ra tüzet nyitottak. A szóvivő hozzátette, hogy a szíriai repü­lőgépek mindezt azután követ­ték el, hogy visszaverték a tá­madó izraeli gépeket. Ebben a második nyilatko­zatban a szóvivő közölte, hogy egy izraeli katonai motorcsó­nak túlment a Tiberias-tó megengedett vonalán és tüzet nyitott szíriai parti állásokra. Letartóztatások Mexikóban A mexikói rendőrség az el­múlt két nap alatt 50 személyt tartóztatott le azzal a váddal, hogy összeesküvést szőttek Gustavo Diaz Ordaz elnök és kormányának megdöntésére. A letartóztatottaknál — hivatalos jelentések szerint — fegyvere­ket, házilag készített bombákat találtak. Nem’minden letartóz­tatott személy nevét tették közzé. Az ismertek között van Victor Rico Galan spanyol szü­letésű újságíró, az egyik bal­oldali lap munkatársa. (MTI) jogászunk válaszol Értesítés! A Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat szervezé­sében 1966. szeptember 1- től betanító ív- és lánghe­gesztő-tanfolyam indul. Érdeklődni a vállalat köz­pontjában (Katonánénál), Gyöngyös, Vasöntő u. 2. Telefon: 11-58. Magyar Pamntipar, Bpest. IV„ Erkel u. 30. felvesz 16. évet betöltött leányokat, gépen betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. camea r-y"T~T T ▼ T T"V""T'"^r TTVV T"TT ▼ ▼▼▼▼▼ *1 ryy Virágpor-kivonatot tartalmaz, amely a sejtek életműködését fokozza. A Camea bőrápoló krém a bőrbe gyorsan felszívódik, hatásá­ra az arcbőr simább, feszesebb lesz, MINDAZOK, akik a fenti idő­pontban, esetenként 5 kg háztartási rongyot leadnak a MÉH átvevőhelyein — a le­adott anyag ellenértékén felöl ajándéksorsjegyet kapnak, mely részt vesz az október 30-i, nyilvános tárgy­nyer emény-sorsoláson. A nyugdíjas dolgozó nyug­díjjárulék-fizetési kötele­zettségéről: M. M. nyugdíjas olvasónk ír­ja, hogy havonta folyamato­san végez 500 forint erejéig munkát egy budapesti üzem­ben. Első hónapi keresetéből 10 százalékos jövedelemadót vontak le, és kérdésére úgy tájékoztatták, hogy mint nyug­díjast, mellékfoglalkozásúnak tekintik. Olvasónk sérelmezi a tíz- százalékos levonást, és kérdezi, hány százalék járulékot kell fizetnie? Olvasónknak valóban igaza van, sérelme jogos. Ha a nyug­díjas havonta folyamatosan dolgozik, akkor nem lehet nyugdíjas minőségét főállású­nak, az 500 forintos munkavi­szonyát pedig másodállásnak, illetve mellékfoglalkozásnak tekinteni. Munkahelyén téved­tek a levonást illetően, mert csupán 3 százalék nyugdíjjá­rulékot vonhattak volna le ol­vasónktól. Felhívjuk figyelmét arra, hogy hasonló ügyből ki­folyóan állásfoglalás is megje­lent és hivatkozzon a Pénzügyi Közlöny ez évi 16-os számára, a munkahelyén, és sérelmét nyomban orvosolni fogják. Tsz-tagok betegségi segé­lyezése: D. I. olvasónk levélben for­dult hozzánk és írja, hogy nemrég lépett be a termelőszö­vetkezetbe, előzőleg kisipari termelőszövetkezetnek volt a tagja. Olvasónk azt kérdezi, mennyi betegségi segély ösz- szegre jogosult? A 12/1966. FM. számú ren­delet kimondja, hogy a tsz- tagok betegségi segélyének napi összege a megbetegedett tag előző naptári évben elért egy napi átlagos részesedésé­nek 50—75 százaléka. 65—75 százalékig terjed a segély ösz- szege, ha a tag a megbetege­dést megelőző naptári évben a közös munkában legalább 200 munkanapot dolgozott. Termé­szetesen a határokon belül a betegségi segély tényleges mér­tékét a közgyűlés állapítja meg. D. I. olvasónknál valóban más­képp alakul a betegségi se­gély összege, mivel most lé­pett be a termelőszövetkezetbe. Erre az esetre is van rendel­kezés. Ilyenkor azt az összeget kell irányadó részesedésnek tekinteni, amely előző munka- viszonyában, illetőleg kisipari termelőszövetkezeti tagságá­ban a táppénz szempontjából figyelembe vehető volt. Olvasónk betegségi segélye tehát a tsz-be történt belépést követő 3 hónapban nem lehet kevesebb, mint amennyi ösz- szegű táppénzt a ktsz-ben töl­tött idő alatti betegsége ese­tére kapott. Három hónap el­teltével irányadónak kell te­kinteni a hasonló munkakör­ben foglalkoztatott tagok előző évben elért átlagos részesedé­sét. A határozott időre szóló munkaviszonyt felmondás­sal akkor lehet megszün­tetni, ha a dolgozó mun­kája ellátására nem alkal­mas. K. A. olvasónk írja, hogy munkaviszonyát, amelyet há­rom hónapra kötött, létszám­NYEREMÉNYEK: Trabant személygépkocsi I 10 000 Ft-os vásárlási utalvány Sigma televízió Calypso magnetofon 1000, 500 és 200 Ft-os vásárlási utalványok. 2 személyes külföldi IBIJSZ- utazás (kb. 6000 Ft) Lehel hűtőszekrény Admira filmfelvevő Felvilágosítás: Valamennyi át­vevőhelyen. \.J±JlJLJLjL Jl Jl^.~A.Jl..JLJl. ~A.Jl.JL. Wv'\/v'V/\>'\AXV>X\nxv/V^V\i'VVAn^\A'\/Vd/WWV/WV/WV\XVVd/V'\/V%A<'VWWV\XVVVWVVA/WV/WV/WV>^ felesleg címén mondta fel a vállalat. Sérelmesnek tartja az intézkedést, és kérdezi: hová fordulhat jogorvoslatért? A Munka Törvénykönyve ki­mondja, hogy a meghatározott munkára vagy határozott idő­re szóló munkaviszony a meg­határozott munka befejeztével, illetőleg a határozott idő el­teltével felmondás nélkül meg­szűnik. Annak a dolgozónak, akit meghatározott munkára vagy meghatározott időre al­kalmaznak, felmondással csak egy esetben lehet megszüntet­ni a munkaviszonyát, ha a dol­gozó munkája ellátására nem alkalmas. Létszámfelesleg cí­mén az ilyen dolgozó munka- viszonyát megszüntetni nem lehet. Olvasónknak azt tanácsoljuk, forduljon a vállalati munka­ügyi döntőbizottsághoz. Itt válaszolunk M. J. olva­sónknak is, akit szintén meg­határozott időre alkalmaztak az egyik, gépgyárban, és a meg­határozott idő eltelte előtt azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről. Vele szemben nem követtek el szabálytalanságot, mert fe­gyelmi úton elbocsátható a dol­gozó, természetesen akkor, ha olyan súlyú fegyelmi vétséget követett el, ami miatt indokolt volt kiszabni a legsúlyosabb büntetést. Azon a címen, hogy meghatározott időre alkalmaz­ták, a vállalati intézkedés tehát nem támadható, csupán abban az esetben, ha nem követett el fegyelmi vétséget, vagy pe­dig nem áll arányban az elkö­vetett cselekménnyel a kisza­bott büntetés. Ha olvasónk úgy gondolja, hogy ez utóbbi eset áll fenn vele szemben, ak­kor panasszal támadja meg a vállalati intézkedést. Mikor lehet bírósághoz fordulni a munkaügyi vi­tában? Több olvasónk fordult hoz­zánk az utóbbi időben azzal a kérdéssel, hogy a munkaügyi döntőbizottság határozata el­len lehet-e bírósághoz fordul­ni? A Munka Törvénykönyve szerint a munkaügyi döntőbi­zottság határozata ellen a te­rületi munkaügyi döntőbizott­sághoz lehet fellebbezni. Nincs helye fellebbezésnek fegyelmi ügyekben, ha a -munkaügyi döntőbizottság vagy szigorú megrovást megállapító, vagy ha ilyen fegyelmi büntetés el­leni panaszt utasított el. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a járásbíró­sághoz, felülvizsgálati kérel­met nyújthatnak be a felek azokban a munkaügyi viták­ban, amelyek a kereskedelmi és raktári dolgozók leltárhiá­nya, a dolgozó életének, egész­ségének vagy testi épségének megsértése miatt felmerült kár, valamint bűncselekménnyel okozott kár megtérítése kérdé­sében. A felülvizsgálati kérel­met a munkaügyi döntőbizott­ságnál kell előterjeszteni és a döntőbizottság továbbítja azt a járásbírósághoz. Itt válaszolunk S. F. olva­sónknak is, aki elmúlasztotta a vállalati D. B. határozata el­len a 15 napos fellebbezési határidőt, és most azt kérdezi, véglegesen elkésett-e? A rendelkezések szerint fel­Kislányoknak marokó vászon iskolaköpeny 80—170 Ft-ig. Fiúknak kék vászon iskolaköpeny 66—150 Ft-ig. lebbezni a határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 na­pon belül lehet. Ha ezt olva­sónk elmúlasztotta, csak akkor mentheti ki magát, ha beteg­ség, vagy hasonló helyzetet elő­idéző körülmény, illetőleg ön­hibáján kívül bekövetkezett komoly akadály adott okot a mulasztásra. Ezt a körülményt természetesen igazolni kell. Nyelvpótlékban azok a dolgozók részesülhetnek, akiknek a munkakörük ellátásához az idegen nyelv rendszeres használata nél­külözhetetlen. Több olvasónk keresett fel azzal, hogy írásban szeretné­nek tájékoztatást kapni, kik kaphatnak nyelvpótlékot? Röviden azzal válaszolhat­nánk meg kérdésüket, hogy azok, akiknek a munkakörük ellátásához az idegen nyelv rendszeres használata nélkü­lözhetetlen. Ezeket a munka­köröket a vállalat vezetője a szakszervezeti bizottsággal egyetértésben határozza meg. Ha időközben a dolgozó mun­kaköre megváltozik és új be­osztásában már nem nélkülöz-' hetetlen az idegen nyelv hasz­nálata, akkor tovább nem illeti meg a dolgozót a nyelvpótlék. A rendelkezés szerint közép­fokú nyelvvizsga esetén euró­pai nyelvek után négy-nyolc, nem európai nyelvek után nyolc-tizenöt, míg felsőfokú nyelvvizsga esetén nyolc-tizen­öt, nem európai nyelvek utáa pedig tíz-húsz alapbérszázalék állapítható meg. Tolmácsok vagy fordítók pák a második és a további idegen nyelvek után kaphatnak pótlékot. P. Z. olvasónk — nevét kér­te, monogrammal jelöljük — kérdésére közöljük: ha olyaa munkakört tölt be, amelynek ellátásához, bár nem nélkülöz­hetetlen, de hasznos a nyelv­tudás, akkor azt az alapbér megállapításánál veheti figye­lembe a vállalat. Csak különösen indokolt esetben szüntethető meg a többgyermekes dolgozó munkaviszonya. M. Z. olvasónknak létszám- felesleg címén felmondták ál­lását. Ügy tudja, írja levelében* hogy aki több családtag eltar­tásáról gondoskodik, annak létszámfelesleg címén nem ie- het megszüntetni a munkavi­szonyát. Olvasónk kérdezi: mi az ezzel kapcsolatos szabályo­zás? A Munka Törvénykönyve azt mondja, hogy létszámfelesleg címén csak különösen indokolt esetben lehet felmondással megszüntetni az olyan dolgo­zó munkaviszonyát, aki négy vagy több családtag eltartá­sáról gondoskodik és más ön­álló keresettel rendelkező nincs a családban. Olvasónknak három gyerme­ke van és egy háztartásban ve­lük él nővérének gyermeke Mivel neki önálló keresete' van, nem tekinthető eltartott csa­ládtagnak. T. I. olvasónk kérdésére pe­dig azt válaszoljuk, hogy el­tartott családtagnak számit a testvére is, aki betegségéből ki­folyóan dolgozni nem tud és ő tartja el saját háztartásában. A beteg dolgozó évi rendes szabadságát ‘pénzben kifi­zetni nem lehet. Közel egy évig voltam beteg- állományban — írja D. I. ol­vasónk. Az elmúlt évről is ma­radt bent szabadságom, mivel a sürgős munkák miatt nem engedélyezték, hogy kivegyem. Sőt, úgy rendelkeztek, hogy pénzben fizetik ki a múlt évre esedékes szabadságidőt. Olvasónk azt kérdezi, hogy jogosan járnak-e el vele szem­ben? A Munka Törvénykönyve szabályozza, hogy milyen ese­tekben van helye a szabadság- idő pénzzel való megváltásá­nak. A betegállomány idejére eső szabadságot ki kell adni a dolgozónak, mégpedig a beteg-, állomány megszűnésétől szá­mított harminc napon belül. Jóllehet olvasónk ezt nem kér­te, mégsem érheti emiatt hát­rány olyképpen, hogy szabad­ság helyett „kárpótlásként” munkabért kapjon. Olvasónk igénye tehát jogos, megilleti a szabadság, ezért forduljon pa­nasszal a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz. Molnár József

Next

/
Thumbnails
Contents