Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-10 / 188. szám
A reform szellemében A szemlélet reformja A GAZDASÁGI mechaniz: mus reformjáról hozott párt- határozat bőven ad alkalmat arra, hogy már most, az előkészítés időszakában hozzájáruljunk a végrehajtandó változtatások sikeréhez. Bízvást vonatkoztathatjuk ezt a megállapítást gazdasági életünk minden területére, közöttük a mezőgazdaságra, az agrárpolitikára is. Mi az, amit ebben az évben és jövőre tehetünk a reform érdekében, például a mezőgazdasági termelőszövetkezetek jobb gazdálkodásáért, gyorsabb erősödéséért? A szükséges és lehetséges gazdasági intézkedések kidolgozásán. végrehajtásának élő- munkálatain kívül elsősorban az, hogy minél előbb megérleljük azokat a szemléletbeli változásokat. amelyek nélkülözhetetlenek az új mechanizmus bevezetéséhez. A termelőszövetkezeti mozgalomban jelentkezett problémák egy része ugyanis nem az eddigi vagy a mostani „mechanizmusból” fakad. Nem, hanem abból, hogy néhány, már régóta közismert, helyes agrárpolitikai elv, tétel nem vagy nem tisztán érvényesült a gyakorlatban. Az ilyen természetű hibákat pedig anélkül is ki lehet, s ki kell javítani, hogy élőbb — mondjuk — az ár-, az adó- és a hitel- rendszer, vagy az ipar és a mezőgazdaság együttműködésének egyébként rendkívül nagy jelentőségű tökéletesíié- _ sét megoldanánk. Nem csupán a termelőszövetkezetekre, hanem minden vonatkozásban érvényes, hogy a reform egyik célja: kedvezőbb feltételeket teremteni a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. Elérni, hogy a ’‘dolgozó emberek kezdeménye- -Zőbbek legyenek, tevékenyebben vegynek részt a gazdasági folyamatok irányításában es ellenőrzésében. Csak így valósíthatják meg „uralmuk megerősítését a dolgokon és saját társadalmi viszonyaikon”. Az új mechanizmusról, s azzal kapcsolatban a termelőszövetkezeti vezetésről szólván némelyek azt mondják, hogy mezőgazdaságunk csak akkor tud megfelelni a hazai és az exportigények támasztotta követelményeknek, ha „felhagyunk az úgynevezett szövetkezeti demokrácia próbálgatásával”. Szerintük „nem szabad, hogy magas képzettségű termelőszövetkezeti vezetők, szakemberek alkotó lendületét, tudását gúzsba kösse hozzá nem értő, ósdi elveket valló, maradi parasztok gáncsoskodása”. A szövetkezeti demokrácia — állítólag — menthetetlenül ide torkollik. Ebből vonják le azt a következtetést, hogy a termelőszövetkezetekben nem lehet testületi vezetést meghonosítani. ISMERŐS EZ az eszmefuttatás, létezik szelídebb fajtája is. Az, amelyik nem veti el a választott vezetőség gondolatát, lehetőségét, de oda lyukad ki, hogy a gazdaság valóságos irányítója ne az legyen. Eszerint a felfogás szerint az elnöknek afféle köszönő-ember, értekezleteken, összejöveteleken reprezentáló szerepe lenne. S a tagoknak, azoknak a bizonyos „maradi gáncsoskodóknak”? Nem szükséges hozzá nagy képzelőerő, hogy a vázolt logikát követve, az említett felfogás hirdetőinek mi a válasza erre a kérdésre. Az ilyen álláspontot vallókkal vitatkoztunk a múltban is, de a reform-elképzelések ismeretében még inkább vitatkoznunk kell velük, ma és a jövőben. Világosan tudtukra kell adni, hogy a gazda joga — és persze, a kötelessége is — a szövetkezeti tagságot együttesen illeti meg, s ezt a jogot ezután az érintettek erélyes tiltakozása nélkül, mind ritkábban lehet majd csorbítani. Akik agrárpolitikával foglalkoznak. azok jól tudják, mennyi nézeteltérés volt, van és — miéit áltatnánk magunkat? — lesz is a termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdálkodását illetően, s milyen sok gond származik ebből. Vannak, akik meg-megújuló erővel fújják, hogy a háztáji „nem szocialista” képződmény, „akadá- • lyozza a közös gazdaság erősödését”. „nehezíti a tagok szövetkezeti öntudatának kifejlődését”. Mindebből levonják a következtetést, hogy korlátozni kell a háztáji lehetőségeket, és minél előbb meg kell szüntetni ezt a „szükséges rosszat”. S erélyesen hozzáteszik azt is. hogy ők ezzel a törekvésükkel a szocializmust erősítik. Ebben aztán benne van az is. hogy azok. akik ővelük nem értenek egyet, gyengítik a szocializmust. A KÖZPONTI BIZOTTSÁG határozata remélhetőleg beláttatja velük tévedésüket, hiszen igazán félreérthetetlen és köny- nyen felfogható okfejtés után mondja ki egyebek közt azt. hogy „Tervgazdálkodásunkat a szocialista tulajdon mindkét tonnájának, az állami és szövetkezeti tulajdonformának (beleértve a szövetkezeti tagok háztáji gazdaságát) együttes fejlesztésre alapozzuk”. Más helyütt pedig azt tűzi feladatul, hogy a reform „segítse elő a háztáji gazdaságok indokolt méretű, differenciált fejlesztését. Ezért országosan egységesen csak a háztáji földterület kiterjedését célszerű meghatározni.” S éppen mai problémáink és később megvalósítható céljaink felelősségteljes mérlegelése és lehetőségeink gondos számbavetése után belefoglalták a határozatba a következőket is: „Ott, ahol a korszerű nagyüzemi termelés feltételei kedvezőtlenek és rövid időn belül nem is tehetők kedvezővé, a háztáji állatállományt e körülmények figyelembevételével célszerű kialakítani, illetve növelni.” Évekkel ezelőtt, amikor itt is, ott is kezdték alkalmazni a tsz-ekben a terméseredményhez, az előállított termelési értékhez szabott munkadíjazást, részesedés, premizálás különféle változatait, rögtön elhangzott az „ideológiai” kontra. Többen kifejtették, hogy például a százalékos részesedés feudális csökevóny, nem felel meg az elosztás szocialista elvének, tehát üldözendő, megtiltandó. Azóta sok, előbbre vivő változás következett be agrárpolitikánkban is, de ez az üres és hamis szólam még mindig fel-felcsendül. Van továbbfejlesztett változata is, amely szerint a családi művelés és a hozzá szervesen kapcsolódó százalékos részesedés fékezi a gazdálkodás korszerűsítését, kiváltképpen a gépesítést. BIZONYÍTÉKOKAT nem nehéz találni arra, hogy milyen nagy előnyei vannak a szóban forgó munkadíjazásnak. Köny- nyű belátni azt is, hogy az adottságokhoz, egyebek között a munkaerőhelyzethez, a gépesítettség fokához mindig lehet igazodni és természetesen kell is. Magától értetődik, hogy nem illeti meg ugyanannyi kukorica a tagokat, ha a kukoricát vegyszerezik, tehát nem kell kapálni, mint amikor az első kapálástól a góréba rakásig minden munkát emberi erővel végeznek el. Miért van hát mégis olyan makacs tiltakozás helyenként a közvetlen anyagi ösztönzés említett módszerei ellen? Részint azért, mert a közös és közvetlen személyi érdekeli összeegyeztetése nem minden esetben egyszerű dolog. S akár könnyebb, akár nehezebb feladatot jelent, jól megoldani csak akkor lehet, hozzáértéssel csinálják, képesek felismerni a különféle tényezők gazdasági, társadalmi szerepét, hatásait. Alapvető követelmény természetesen az is, bármilyen rangú vezetőről legyen szó, hogy tudjon és hajlandó legyen a termelőszövetkezeti tagokkal. a tulajdonosokkal egyetértésben határozni. Abban a szellemben, amit röviden ugyan, de félremagyarázhatatlanul így fejez ki a határozat: „A jövedelemelosztás formáinak megválasztása az egyes szövetkezetek belső ügye.” Ezt elfogadtatni és a gyakorlatban érvényesíteni — akármilyen kézenfekvő — nem lesz könnyű dolog. Ámde hiábavaló volna a fáradságért minden egyéb más megoldást keresni. A REFORSJ sikeres megvalósítása nem utolsósorban attól függ. hogy mennyire tudjuk közüggyé tenni, milyen erős egységben dolgozunk érte. Ahhoz pedig, hogy az új mechanizmus lényegét társadalmunk túlnyomó többsége világosan lássa, bevezetését tevékenyen támogassa, le kell győznünk helytelen, ártalmas szemléleteket is. Gulyás Pál Igaz lenne? Emlékeznek még a hajdanvolt feliratra: Nem fogadunk el borravalót! A büszke szöveg azonban senkit sem tévesztett meg, és aki fittyet hányt rá, azt mondták róla a feliratot elhelyező dolgozók: Rendes ember. Aki viszont komolyan vette a szöveget, arról megvolt a véleményük. Ma már nincs ilyen felirat sehol. Még azokban a vendéglátó helyiségekben sem, ahol egy másik tábla hirdeti: Itt szocialista brigád dolgozik. A borravalót ók is elfogadják. Illetve, két esetről is hallottam már, és nem akarok hinni bennük. Még tavasszal hangzott el egy megyei szintű tanácskozáson, hogy a petőfibányai ktsz szocialista brigádjának tagjai visszautasítják a borravalót. A napokban pedig azt hallottam, hogy Egerben, a kozmetikában nem fogadta el az egyik dolgozó a borravalót. És nem azért, mert kevesellte. Csoda. valóságos csoda! Vagy talán mégsem az? Mert azon szinte meg sem lepődtem, amikor az első űrhajós, rakétáját megnyergel- ve fittyet hányt a repülés addigi hagyományaira. Az első űrsétát jóformán természetesnek fogtuk fel. A híres ifjúsági regényíró, Verne Gyula fantázia-képei egyre inkább a hétköznapok gyakorlatává lesznek. De borravaló...! Hm ... Ügy látszik, a tudatformálásról mégsem hiába esik szó. <g. mól—) X ékrrmárrdí tsz-elnök íróasztalán zöld kötésű könyv hever: A takarmányok gazdaságos összeállítása. Az elnökkel és a főkönyvelőnővel a szarvasmarha-tenyésztésről, a tejhozamokról beszélgetünk. — Mi az oka, hogy ebben a gazdaságban a megyében úgyszólván a legalacsonyabbak a hozamok és az egy tehénre eső évi tejtermelés alig éri el az 1400 litert? Az istállóátlag 4— 6 liter körül mozgott az elmúlt hónapokban. (A megyei kimutatás szerint három liter alatt volt.) Napi kél hektó lejei szopnak a borjak I A korszerű, itatásos borjúne- ! ve lés egyelőre csak terv a dor- rnándi Béke Termelőszövetkezetben. Jelenleg a huszonöt borjú naponta 2 hektó tejet szopik és 1966. január 1-től 324 hektó tejet könyveltek el ilyen címen. Az ötvenkilenc fejőstehéntől 500 hektó tej eladását tervezték ez évben, de a jelek szerint ez a szám évvégére mintegy száz hektóval marad a tervezett alatt. Dicséretére szolgál a szövetkezetnek, hogy a tagok — jól bevált gyakorlat szerint — kéthetes korukban a tsz-nek adják el háztáji borjaikat, amelyeket viszont rendkívül nagy ráfordítással, sok tehéntej fel- használásával tudnak csak felnevelni. A gazdaságnak jelenleg is 56 szarvasmarhája van hízóban és bevételi tervük hízóállatból eléri a félmilliót. Az állattenyésztés érdekeltsége az összes bevételi tervben negyven százalék körül mozog és ez a szám feltétlenül szükségessé teszi, hogy a lehető leggyorsabban változtasson a gazdaság a gazdálkodási formán és lehetőség szerint minél előbb térjen át a korszerű, Tehén non. de a tej bevés... nagyüzemi jellegű állattenyésztésre, amelynek keretei között a tehenenkénti 2200 liter tej sem elérhetetlen. kél literes teheneket kár etetni A szövetkezet elnöke a járás segítségével kész tervekkel állhat a tagság elé. Mindenekelőtt legfontosabbnak tartják ők maguk is a jelenlegi tehén- állomány kicserélését. Most az 59 tehén között van olyan, amelyik napi 14 liter tejet ad, de szép számmal akadnak olyanok, amelyek 2—3 liternél semmiképpen nem termelnek többet. A gyors fordulat miatt napirenden van az állomány kicserélése, olyan törzsállomány beállítása, amelyik megfelelő, szakszerű takarmányozás mellett nagyobb hozamokat biztosít. Még 17 túl öreg, és meddő tehenük van, amelyektől tejet várni nem lehet. Igaz, a tehenek tartása jelenleg itt úgyszólván semmibe sem kerül, hiszen azok egész nap a csordán vannak és legelnek. Takarmányt nem kapnak. A gazdaság jelenleg 15—16 fajta növényt termel, holott a viszonyaik ezt nem teszik lehetővé. Az elnök maga számolja ki, hogy legfeljebb nyolcféle növény termelése lenne csak gazdaságos, és akkor lehetőség nyílna arra is, hogy a takarmányterroő területek nagyságát lényegesen nflU véljék. Az idén szerencsés esztendejük van, mert jó takarmánytermést takarítottak be, és a tavalyinál lényegesen kedvezőbb a helyzet, annak ellenére, hogy abrakból nem várható elegendő. Véleményünk szerint egy olyan gazdaság, ahol a bevétel 40 százalékát az állattenyésztés adja, és ahol száz hol da ívként jelenlr is 70—80 mázsa húst termelnek, nagyobb gondot kell, hogy fordítson takar- mánybázisánsk megteremtéséPrémiumból veszekedés Csipkerózsikát keltettem fel rövid álmából. Nagyot nyújtózkodott, megdörzsölte szemét, aztán kinézett az ablakon: — Jaj — sikkantott aprót — aludhatom tovább ... — Miért? — kérdeztem meghökkenve, mert százévnyi alvás azért egy Csipkerózsikának is elégnek tűnhet. — Miért... miért? Utálom ezt a kései őszt. Amikor sár van, állandóan esik az eső. Ilyenkor csak két dolgot lehet csinálni, és én egy mesealak vagyok, tehát alszom tovább. — Aranyos Csipkerózsika, maga téved. Miért lenne ősz? Hiszen csak augusztus eleje van! — magyaráztam alvásának indokolatlan voltát. — Ne vacakoljon velem, hallja. Ilyen idő augusztusban még a mesében sincs ... Én csak tudom — ripakodott rám, aztán aprókat nyögve újból elhelyezkedett a heverőn, és a következő pillanatban már aludt is. f-ő) Már nem térhetett ki előle, nem mehetett át a másik oldalra, még csak azt sem tehette meg, hogy futólagosán üdvözölje és tovasiessen. Csempéi, volt igazgatója ugyanis a kezét nyújtotta feléje, azt a kezet, amely elbocsátó levelét aláírta. Csempéi most is mosolygott. De most nem gúnyos volt ez a mosoly, mint régen, és hangja sem volt bántó, amikor megszólalt: — Hogy van,, hogy van, kedves Monostori? Mit feleljen erre? Mondja azt, hogy mit törődik vele? Elkeserítette az életét igazságtalanul kínozta fegyelmikkel, és most, évek múlva úgy érdeklődik, mintha szívén viselné sorsát. Legjobb lenne azt válaszolni neki, hogy „köszönöm, én jól vagyok, maga pedig ■pukkadjon meg.” De nem akar ta bántani Csempéit, mert nemrég véletlenül hallotta, hogy őt is menesztették, és azóta állítólag nem tud elhelyez, kedni. Ö viszont sokkal jobb állásban van, mint amilyet akkoriban töltött be Csempeinéi. Monostori jó ember volt, nem vitte rá a szíve, hogy most kárarvendően megkérdezze: mi újság a Papírcsiszolónál, és ezzel zavarba hozza ezt a ronda Csempéit. És gyáva is volt... Mindig gyáva volt. Ezért így válaszolt: — Köszönöm jól. Kínos szünet következett: Csempéi biztosan szeretné megtudni, hogy én tudom-e? — villant át Monostori agyán a gondolat. Azután eldöntötte: úgy tesz, mintha nem tudná. A volt igazgató megkérdezte: — Találkozott a régiekkel? Most meg kellene mondani. „Igen, hallottam, hogy fctrúg- tákF De mivel jó és gyáva ember volt, azt hazudta, hogy nem találkozott senkivel. Csempéi tovább érdeklődött) — Most hol dolgozik? — Az Egyenesítőnél — válaszolta Monostori. — Igen? Milyen hely az Egyenesítő? — kérdezte érdeklődéssel Csempéi. — Kitűnő! Remekül érzem ott magam. Nagyon szeretnek. Most is kéthetes jutalom-üdülést kaptam. Holnap jár le a szabadságom. — Nem csodálom, olyan kitűnő munkaerő, mint maga..,’ Helyes is, hogy nagyon megbecsülik. Meg is érdemli. Monostori arca kivörösödött a felháborodástól. Csempéi még gúnyolódik vele? Vele, aki kíméletből nem használja H a lehetőségeket, és nem vágja a szemébe: „örülök, hogy kipenderítettékr’ Csempéi olajat öntött a tűzre: — Én magát, kedves barátom. mindig nagyra becsültem. De tudja a körülmények... Monostori elképedt ennyi ciA másik gond és feladat, amely megoldásra vár, az állattenyésztők érdekeltségének biztosítása. Az elnök és a főkönyvelő elmondják, hogy volt már náluk egyszer prémiumos rendszer, de ebből csak veszekedés lett és még az éjjeliőrök is prémiumot követeltek. Sok megyei példával lehet bizonyítani, hogy a modem állattenyésztés bevezetése, a hozamok jelentős növelése nehezen képzelhető el az állat- tenyésztésben dolgozók érdekeltsége nélkül. A premizálás rendszerét azonban szakszerűen és körültekintően ki kell dolgozni. 70 ezer forintos megtakarítás Manapság a szövetkezetek szeretnek számolni. Sajnos, itt Dormándon még nincs önköltségszámítás, nem tudják, ml mennyibe kerül. Abban viszont egyetért mindenki, hogy jelenleg a tejre alaposan ráfi-; zetnek. Az út — az elnök sze-j rint és ezt az állatorvos is j<H vasolta — a tejporral való itatásos borjúnevelés bevezetése. Ilyenformán évi harmincézeß forintot lehetne megtakarítani, és ha a negyvenezer forintos nagyüzemi felárat is számít-' juk, amely elvben az esetben már számbajöhet, évente 70 ezer forint lenne a megtakarítás. Sajnos, sok minden akadályozza ebben a községben még a jövedelmező állattenyésztés kifejlesztését. Így többek között az, hogy nincs megfelelő állattenyésztési szakember és a jószágok elhelyezése is korszerűtlen. Egyetlen új istálló nem épült még a községben és 1968-ra van reményük egy 100 férőhelyes istállóra. Mindezek ellenére biztosra vehető, hogy Dormándon fordulat érhető el az állattenyésztésben, ha az említett problémák megoldásához nyomban hozzáfognak. Szervezettségre, okos elhatározásokra van szükség, hogy változás legyen! Mindenekelőtt a „rideg’* szarvasmarha-tartásról át kell témiök a korszerű nagyüzemi állattenyésztésre. Ebből van nagyobb haszon, a szövetkezetnek, és a tagságnak nagyobb jövedelem. Szalay István nizmus hallatára. Ez már soÜ volt. Gyávasága úgy eltűnj mintha szél fújta volna el. Elér sen kérdezte: — Micsoda körülmények, hm szabad kérdeznem? — Hát tudja, fúrták magát! Most már hős volt. Ráordított Csempéire: — Talán nem beszélne tob» besszámban! Engem maga fúrt! Magánál undokabbat még nem hordott hátán a föld! _ — De, kedves kartársam, énS Monostori bátran félbeszakít. tóttá: Nem vagyunk kartársak! É* most főelőadó vagyok, maga pedig tudtommal pillanatnyit lag munka nélkül van! Jónapot! Csempéi a fejét csóválta: — Igazán sajnálom, hog& ilyen felhevült állapotban van Na, viszontlátásra holnapután. Monostori rosszat sejtett: — Holnapután? — Igen... Szerdán délelőtt tíz órakor, iktatnak be az Egyenesítőnél az igazgatói tisztségbe. És elment. Palásti László .Nwüsm 3 1966. augusztus 10., szerda
