Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
Mire épít az építőipar? A t építésszerelési no" kák volumene 1970-ben 24—28 százalékkal legyen nagyobb, mint a második ötéves terv végén — ezt írja elő az építőiparnak kötelező feladatként a népgazdaság III. ötéves terve. Ezt a majd 30 százalékos termelésnövekedést a minőség javításával, az önköltség csökkentésével, s a kivitelezési idő megrövidítésével egyszerre kell produkálniuk az építőknek, hogy a termelés fejlődésével együtt az építőipari tevékenység gazdasági hatékonyságának jelentős javulása következzék be az öt esztendő alatt. Ettől a hatékonyságtól függ jelentős részben egész iparunk és mezőgazdaságunk tervezett termelésének bővítése, hiszen nem mindegy, hogy a vegyipar, a gépipar, a textilgyárak új üzemei, a mezőgazdaság új, korszerű gazdasági épületei mikor és milyen minőségben állíthatók a termelés szolgálatába. A lakásépítési program jelentőségét illetően pedig felesleges külön hangsúlyozni az építőipar felelősségét — hiszen még az 1970-ig felépítendő 300 ezer lakás sem oldja meg gondjainkat, tehát — ha már többre nem telik — legalább ennyinek feltétlenül időben, s jó minőségben kell elkészülnie. Igaz, ebből a 300 ezer lakásból csak mintegy 100 ezer lakás felépítése vár az állami építőiparra, s mintegy 20 ezer magánerőből épülő lakás építését vállalják még a tár- sasház-akció keretében — de az építőanyagipamnak valamennyi ipari létesítmény építését ki kell szolgálnia, és az építőanyagipar jó munkájára az állami építőipar, mint annak legnagyobb, s kiemelt megrendelője, ütemes, jól szervezett tevékenységével mindenképp nagy hatással van. A népgazdasági terv az építőipar kulcsszerepéhez Illően, nemcsak feladatait szabja meg ennék az ágazatnak, hanem útmutatást is ad a feladat megoldásához, amikor előírja, hogy 1970-re váljék tömegessé, s az építkezések jellemzőjévé a korszerű építési módok, technológiák alkalma- ' zása. Az arányokat is meghatározza: 1970-ben az épületszerEgy iparág iparosítása 300 ezer lakás Kőműves helyett szerelő! kezeti gyáraknak már 2JB millió négyzetméter előne gyártott ipari és mezőgazdasági létesítmény építését kell lehetővé tenniök, hogy így öt év múlva az előre gyártott szerkezetek alkalmazásának aránya az ipari és mezőgazdasági építkezéseken a tavalyi 37-ről 66 százalékra nőhessen. A házgyáraknak és panelüzemeknek pedig évente — a tervidőszak második felében — már 16 ezer lakást kell „előre” elkészítőn iök. Ez az oka annak, hogy a terv mindenütt építésszerelési feladatokról beszél, s nem építési munkákról, mint a megelőző tervidőszakokban. Most, öt év alatt, építőiparunk teljes iparosítását kell végrehajtanunk: az építőiparnak szerelőiparrá kell válnia, f\olgozik már az 1. számú, a Szovjetuniótól vásárolt házgyár Óbudán: június 18-án a sikeres, fél éve tartó próbaüzem után megkezdődött a lakások sorozatgyártása — naponta 6 lakás elemei kerülnék ki folyamatosan az üzemből. Eddig egy 60 és két 180 lakásos házat szereltek már ösz- sze „termékeibőil”, s jelenleg már félig kész egy új 180 lakásos ház is. Befejeződtek a 2. számú házgyár alapozási munkálatai a Ferencvárosban — ezt a dán Larsen—Nilsen cég szállítja, kapacitása napi 8 lakás lesz. Az ötéves tervben még öt házgyár épül majd — 67 végén kell üzembe lépnie egynek-egynek Győrben és Miskolcon, azután Debrecen és Szeged kap egyet-egyet, majd 69-ben a fővárosban épül az ötödik. Bővítik a dunaújvárosi és pécsi panelüzemeket is. A vas- és acélszerkezetek fel- használásának fokozásáért Szolnokon épül egy új vasbetonszerkezeti gyár, bővül a budafoki 1. számú Épületelemgyár, mintegy 40 százalékkal nő majd a kapacitás, ezenkívül jelentősen fejlesztik a Kecskeméti Lakatosipari Vállalatot is. A vas- és acélszerkezeti kapacitás további jelentős bővítése a kohó- és gépipar feladata lesz. Itt a két tárcának közös az érdeke, hiszen a KGM üzemeiben készített szerkezetekből épít majd számukra az építőipar új üzemcsarnokokat A korábbi tervidőszak második felében az építőipar végrehajtotta a szükséges vállalati szakosításokat is. A korszerű építésszervezési módok terjedését eddig nagyban gátolta az, hogy a megalakított munkaszalagok, szakosított brigádok a szalagszerű építési módot nem vihették általános sikerre, mert az állandó átcsoportosítások miatt, a folytonosan változó feladatok közben nem tudtak együtt maradni, összeszokni. Ez az akadály most a szakosítással elhárul. A vállalatok mindig ugyanolyan jellegű munkát kapnak, s általában egy földrajzi területen tevékenykednek. Például a 31-es ÁÉV csak Borsodban és Észak- Magyarországon dolgozik ezentúl, s csak vegyi és kohászati üzemeket, erőműveket épít majd. A 44-es és a 42-es vállalat összeolvadt a Középületépítő Vállalat néven: csak szállodákat, színházakat, kulturális intézményeket épít majd. A 43-as ezután csak panelépítéssel foglalkozik és így tovább. M ég egy lényeges szerve- * ■ zési változást vezettek be az építésügyi tárca területén az utóbbi esztendőben: a legtöbb vállalat saját szakipari gárdát kapott — festő, burkoló, mázoló, asztalos, tápé tás, parkettázó, cső- és villanyszerelő csoportokat. Lehet számítani azért még jó néhány gondra, nehézségre is. Évente 300 millió forint értékű mdnkára nincs még pillanatnyilag például mélyépítő kapacitás. A városokban általában megöregedtek a közművek — 80—100 évesek —, a korszerű igényeknek átbocsátó képességük már semmiképp sem felel meg. Űj lakótelepeA Sástó partján Még néhány hét és bezárja kapuit a sástói camping. Az idény végi hangulat azonban egyáltalán nem látszik meg a táboron. Olyan nagy a forgalom még mostanában is, mintha a nyár elején tartanánk. Akik ide érkeznek, nagy reményekkel jönnek, akik távoznak, némi csalódást visznek magukkal. Hogy miért? Vegyük sorjába az egyes jelenségeket. Sok a külföldi Nincsen nap, amikor külföldi turisták ne érkeznének Sástóra. Egy részük csak egy napig marad, de sokan eltöltenek itt egy egész hetet is. Legtöbbje sátort hoz magával, és a sátorukat még akkor is felállítják, ha víkendházat bérelnek ki. Ennek a modern na- madizálásnak elengedhetetlen kelléke lett a sátor. Pedig a kényelmes, modern, önálló ví- kendházak minden igényt kielégítenek. Egyre több vari belőlük a campingben, és jól illenek bele a környezetbe élénk, pasztellszínükkel. Az idén mintegy húsz százalékkal nőtt meg a külföldi vendégek száma a tavalyihoz viszonyítva. Jól érzik magukat, legtöbbje úgy búcsúzik, hogy jövőre ismét ellátogat ide. Amikor ott jártunk, éppen egy német házaspár fejezte ki ezt az óhaját a gondnokságon. Mosolygó arcuk is bizonyította, hogy nem csupán udvariasságból köszöntek el ilyen módon. Az csak természetes, hogy a nemzetközi campingszövetség nagytáborának „utóvédjei” a Sástót is felkeresték. Ami új A friss zöldséggel és gyümölccsel való ellátás hiánya miatt eddig majdnem mindenki panaszkodott a Sástónál. Aki egy kiló gyümölcsöt akar iNenni, az elmúlt években, vagy Mátrafüredre ment, vagy Mátraházára. Nemrég állították fel az első pultot, amin már a friss áru kínálja magát, és a távolabbi vidékről származó vendégek szerint — olcsó áron. Termelőszövetkezetek Értékesítő Központja olvasható a zacskókon, amibe az őszibarackot, a szőlőt, vagy éppen a paprikát mérik. Igaz, nem mindennap van most már árusítás, de még így is jobb, mint a semmi. Bizonyára ezt a megoldást még tovább lehet majd szélesíteni a jövőben. Pótlék Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat már évekkel ezelőtt létesített egy ideiglenes elárusítóhelyet a Sástónál. A kerekeken szállítható guruló üzlet azóta is a legkeresettebb hely: kenyeret, tejet, vajat, konzervet és palackozott Italokat vesznek itt a táborozok. Aki feketekávét vásárol, kérésére őrölve kapja meg. Igaz, kézi darálón „kínozza le” az üzlet vezetője a kávét. A vállalat ugyan megígérte a vil- lanydarálót, de még nem juttatta el. — Inkább kézzel darálom a kávét — mondja az elárusító —, mert különben nem fogy. Talán a vállalat megszánja rövidesen őt is és a camping lakóit is egy villanydarálóval. Aztán ennek az üzlet-pótléknak az „átváltoztatása” is napirendre kerül majd a közeli években, egy végleges, a környezethez illő bolt formájában. A kisvendéglő Nagyon sokan azzal az elhatározással utaznak nyaralni a Sástóhoz, hogy a főzéssel nem töltik a pihenésre szánt időt, ott a kisvendéglő, kerthelyiséggel, majd ott étkeznek. Aki ide egyszer betér, másodszorra már nem nagyon jön el újból. Ami a tisztaságot illeti, arról lehetne éppen vitatkozni. A családias, „közvetlen” stílusú kiszolgálás sem örvendeztet meg mindenkit Pedig...! Lehetne ez másként is. A hollók Minden fekete rajtuk: a cipő, a nadrág, a pulóver, öten, hatan tartoznak egy csoportba. Legkedvesebb helyük a tóparti sétány, ök a fekete hollók. Fiatal fiúk, innen a huszadik életéven. Vadásznak. Természetsen lányokra vadásznak. Elég gusztustalan módon. Például: — Vigyázz, mert ha így állsz sokáig, visszafejlődik a lúdtalpad. Ezt mondta egyikük egy néz- gelődő lánynak. Aztán még közölte azt is, hogy soproni egyetemista. Hát!...!? És azt az ocsmány „beszélgetést”, amit egymás között folytattak! A rendreutasításra még a vállukat sem rántották meg. Ízléstelenek. Nem azért, mert fiatalok, hanem azért, ahogyan viselkednek. Fény nélkül A tóparti sétány esténként sötétségbe burkolódzik. Hiába állnak a kandelláberek, a fényszórók, a tó vizében nem tükröződhetik a fényük. — Még májusban megrendeltük a díszkivilágítás megjavítását a megyei villanyszerelő vállalatnál — mondja Bánfalvi Antal gondnok —, de még a mai napig sem csinálták meg. ★ A Sástó az ország egyetlen hegyvidéki tava. A megye legkeresettebb campingje. Árnyak és fények találhatók itt egymás mellett. Az árnyak azonban indokolatlanul homá- lyosítják el a tábor szépségét. G. Molnár Ferenc két, üzemeket semmiképp sem lehet már hozzájuk kötni. így az új beruházásoknál döntő fontosságúvá vált a közművesítés, és az ehhez szükséges mélyépítő kapacitás. A KPM és az Országos Vízügyi Főigazgatóság is rendelkezik ilyen erőforrással. Most az építésügyi tárca azt tervezi, hegy a saját kapacitás hiányát e tárcákkal kooperálva igyekszik enyhíteni, esetleg a munkát országosan szakosítják, felosztják egymás között, hogy az erők szétforgácsoltságát megszüntessék. Ebben az OTP is segíthetne, ha egyes lakóházak helyett OTP lakótelepeket építene, legalább 300—500 lakást egy helyen. Ez egyébként is hasznos lenne az építőipari munka koncentráltsága szempontjából. Komoly erőfeszítést igényel a kellő mennyiségű és minőségű nyílászáró fémszerkezetek biztosítása is. 2750 milliót kap az építőipar gépi beruházásokra a harmadik ötéves tervben. Ezzel is — a korszerű építési módok, a szakosítás és az előregyártás fokozása mellett — a munkaerőhiányt ellensúlyozzák. Feladat: a mennyiségi növekedést 80 százalékban termelékenységfokozással kell elérni. Ez a feladat egyben a lehetőséggel is azonos, hiszen a munkaerő- hiány az ötéves tervben is tartós marad. Ezzel a körülmény- nyel a kivitelezési idő csökkentésénél is számoiniok kell az építőknek. A cél: az ötéves terv első szakaszában egy lakóépület átlagosan 9—10 hónap alatt készüljön el. Az utóbbi évek eredménye biztató: 14 hónapról 11 hónapra csökkent az átlagos építési idő. Ez az eredmény azonban jobb annál, mint amit a két szám puszta összevetése mutat, hiszen tavaly, .tavalyelőtt főttek” is a házak néhány emelettel — ma már nem ritka a 12—14 emeletes ház sem, és épületenként az átlag 20 lakásról 80—100 lakásra emelkedett. Nem egyszerű feladat a kivitelezési idő csökkentése továbbra sem, még a házgyárak „segítségével” sem, hiszen a falak eddig is gyorsan emelkedtek — általában a szakipari munkák húzódtak el. A nagyipari módszerek al“ kalmazása, a gépesítés az építőipar minden területén: valóban ez ma a sürgető követelmény, s az egyetlen biztosítéka annak, hogy az építők teljesíteni tudják feladatukat a harmadik ötéves tervben. A kezdet nem rossz: az építőipar első félévi tervét 3 százalékkal túlteljesítette... If). Gerencsér Ferenc ... hogy nem árt néha vitába szállni olyan nagy tekintélyű íróval sem, mint Móricz Zsigmond. Mert lehet, hogy „Gyalogolni jó”, de utazni azért még jobb, s bár a gyaloglás közben is sokat lát az ember — ő a megmondhatója, hogy milyen sokat látott! —, de utazás közben sem keveset, sőt, ha külországot lát, akkor bizony igazán sokat és újat is. Nyilván ezt valljuk mi, jó tizmilliónyian, amikor kiadtuk a jelszót egymásnak, Széchenyi után kissé szabadon: „Külföldre, magyar!” És az utazók közül — néhány csenevészlelküt kivéve — majd mindenki azt mondja egy idő után a külhonban: felföldre, magyar!” Mert furcsa szerzet vagyunk mi — lehet, hogy nemcsak mi? —, oly boldogan szidjuk dolgainkat, * oly lelkesen loholunk külföldre, hogy ennél már lelkesebben csak haza tudunk loholni. Ügy ám: egészen másképpen fest külföldről nézve Magyarország, mint belföldről, legalább annyira másképpen, mint ahogyan a külföld fest belföldről, mindaddig, amíg mindent a helyén nem tanulmányozhatunk. A belföldet ismét a belföldön, miután a külföldet tanulmányoztuk külföldön. Amikor átlépjük a magyar határt kifelé: felsóhajtunk, jaj, de jó lesz egy kicsit magunk mögött hagyni minden gondot, megfeledkezni az otthon folyó vitákról, megszabadulni a vitatott és mégis elkövetett hibáktól, a változó és mindig magasnak tűnő piaci áraktól, az áruválaszték hiányától, — egyszóval: magunk mögött hagyni saját magunkat. Aztán amikor közeledünk a magyar határhoz, visszafelé, az átkozottul lassú vonaton, vagy a még átkozottabban lassabbnak tűnő repülőgépen, felsóhajtunk: jaj, de jó lesz magunk mögött hagyni mindent, különösen, ha Nyugatról hoz vissza bennünket a lejárt útlevél. Magunk mögött hagyni az átkozott tülekedést, a mindenütt és mindenkor változó árakat, a lihegő nyüzsgést, a furcsa ízeket és színeket és egymásnak esküszünk meg őszintén, hogy voltaképpen nálunk, itthon, a dolgok a lehető legjobban mennek. És itthon, micsoda örömmel, micsoda kiéhezettséggel kezdünk jóleső csámcsogással foglalkozni a két, vagy három hétig annyira hiányzott hibákkal, gondokkal, mert a hazai kenyérnél talán csak egy van jobb: a hazai hiba. Látni vélek néhány kaján mosolyt is: ahá, az olyanról -» ugye nincs még egyébként sem véleménye, aki szó szerint veszi, hogy „Külföldre, magyar!” és kellő körültekintés után lelép a csoporttól, vagy egyszerűen megfeledkezik visszajönni ide, ahol ugyebár „voltaképpen a dolgok a lehető legjobban mennek?’. Hogy őszinte legyek, ezekről bizony nem sok véleményem van. Legfeljebb az jut eszembe, hogy a magyar föld gyönyörű almatermése, vagy hamvas, leves őszibarackja közé is odakeveredik — sajnos, odakeveredhet! — silány, romlott, megférgesedett vacak. És most ezért a barack, az alma a felelős? — Nézze, uram — mondta volt e sorok írójának valaki külhonban —, lehet, hogy magának van igaza, s csak minden milliomodik ember lehet itt milliomos. De itt legalább egymilliomod reményem lehet erre ... Otthon? Bah! És, amikor ezt mondta, boldog voltam és nyugodt. Ez az ember ott, a nyugati neonr'eklámok tövében nagyon pontosan tudta, onnan nagyon jól látta, hogy ott legalább egymillió- modnyi lehetősége van, de itthon még annyi sem — a millio- mossághoz. Nálunk erre nincs mód. Ez nem a milliomosok országa. Legfeljebb a lottó-milliomosoké ... Hót most mi véleményem legyen erről az emberről és a több lekről?! Leléptek? Le! Az ügy jogi dolga a bíróságé, morális megítélése a jóízlésű embereké. Ettől mi még utazunk, utazni fogunk, felsóhajtva, amikor átlépünk a határon kifelé és kicsit torokszorongató örömmel, szégyenkezve magunk előtt is, amikor átléptünk a határon befelé. Egyébként az a véleményem — mondom —, hogy gyalogolni se rossz, de utazni, világot látni, hogy utána hazajöjjünk, az még nagyszerűbb dolog. Mert higgyék el, kintről látni,, hogy benti hibáink mennyire szívfacsaróan a imáink, amit oly jólesik szidni, hogy néha már attól félek, ez dédel- getésnek is beillik. Hát ezt azért ne! Utazni jó, itthon élni, dolgozni nagyszerű... egyébként ez a véleményem. Ve?/ Balra a jupiterlámpáktól, kissé srégoizaví a csapótól szoktam én autogramot osztogatni. Megszoktam, megszerettem az autogramosztást, könnyedén szalad a papíron a ceruzám, hiszen fejből tudom a nevem, úgy hogy gondolkodni sem kell, mit írjak alá. Mert nálam ez igy van. Szeretek autogramot osztogatni, mert ezzel boldoggá teszek embereket, csinos nőket, tak- nyos orrú gyerekeket, tipegő mámikat, akik reszkető boldogsággal rejtik keblükbe, szívük felé a cédulát, rajta a nevem: Puszpáng Edömér... Csak így, egyszerűen: Puszpáng Edömér. Minek ehhez más, minek ehhez odaírni, hogy kicsoda, micsoda e név tulajdonosa. a név, az autogram teszi boldoggá az embereket, s e boldogság teszi lehetővé talán, hogy majd egyszer, talán nem is olyan távoli jövőbem Puszpáng Edömér nevét is jegyezzék az autogrambörzén: egy Puszpángért tíz Napóleont is adnak majd. — Bácsi, egy autogramot?! — Hol a papírod, kisfiam?... Parancsolj. Tanulj jól és légy engedelmes gyermeke atyádnak ..— mert én mindig mondok valami okosat. valami lelkesítőt, valami emlékezetest, amely összeforr, szinte elválaszthatatlanul össze, emlékeikben a nevemmel. — Művész úr, csak egy aláírást — Magának? Reggeltől estig, hisz olyan gyönyörű... Mondja, nem gondolt még rá, hogy filmszínésznő legyen? Igen. Szinte hihetetlen, hogy magának is eszébe jutott... Ha este ráér, akkor... — Aranyos színész úr, csak egy aláírást... emlékbe egy öregasszonynak... — Tessék, nénémasszonp... — Ö istenem, azt mondtat hogy vévémasszony... Hiába, a színészek még tudják, hogy mi a jó modor... .. .és higgyék el kérem, ez igy megy nap nap után, megállás nélkül. Ott állok a jupi. terlámpáktól balra, srégvizavi a csapótól és osztogatom az autogramomat, mert nagyon szeretem, ha kérik és oszthatom. És nekem különben is ilyenkor bőven van időm! Már olyankor, amikor a felvétel megkezdődött. Ék. korra nekem már a stuplikat fel kellett raknom a cipősarkakra és én aztán ráérek, amíg le nem szakod megint egy stupli a cipősarokról. De ez ritka dolog, mert értek a stupli felveréséhez. Így aztán van időm osztogatni az autogramokat. — Aranyos művész úr, csak egy aláírást... Nagyon kérem. .. Nos, most mondjam azt', hogy nem adok, hogy nem vagyok művész, hogy ... Dehogy mondom. Egy stuplit jól felverni is van olyan művészet, hogy megér egy autogramot 1 V
