Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-23 / 198. szám
Ä jókedv és a vidámság napja volt augusztus 20 Tizenötezren vettek részt a füzesabonyi szövetkezeti napon (Folytatás az 1. oldalról) nagyüzemi gazdaságaink, mert ez az út már eddig is helyesnek bizonyult. Nemrég tárgyalta meg az országgyűlés új ötéves tervünk célkitűzéseit. Az elfogadott'törvényjavaslatban meghatározott célkitűzések a mezőgazdasági termelés 13—15, a felvásárlás 28—32, a tartós fogyasztási cikkek forgalmának 40—45 százalékos növelését irányozza elő. Ezek megvalósítása nagy feladatokat állít a szövetkezeti tagok és dolgozók élé. Az egyik közeljövőbeni tennivaló a megtermelt mezőgazdasági termékek betakarítása. Mint tudjuk, ebben az évben a nehézségek ellenére is növekszik a tsz-ek termelése. Nagy feladat és felelősség hárul most a tsz-ek minden tagjára. Szervezzék meg úgy a betakarítás nagy munkáját, hogy annak az egész ország, a tsz és minden egyes tsz-tag a legnagyobb hasznát lássa. Nemcsak arra kell törekednünk, hogy minél több árut termeljünk, illetve hozzunk forgalomba, hanem arra is, hogy mindezt minél kisebb költséggel, minél nagyobb jövedelmezőséggel valósítsuk meg. A további feladat a szövetkezeti munkánk jellegéből adódik. Tartsuk mindennapi munkánk egyik fő feladatának a szövetkezeti demokratizmus erősítését. Az utóbbi években számtalan példa mutatta, hogy milyen nagy erőt jelent a szövetkezeti tagok és a dolgozók lelkes odaadása, aktivitása a szövetkezeti ügyért. A termelőszövetkezetek, a földművesszövetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek politikai, gazdasági tevékenysége szorosan kapcsolódik egymáshoz és különböző módon szolgálja a lakosság ügyeit. A tsz-mozgalom bölcsője a földművesszövetkezeti mozgalom volt 1950-ben a termelőszövetkezetek önállóak lettek. Ezeket a kapcsolatokat tovább kell szélesíteni, mert a termelés és értékesítés előtt álló még nagyobb feladatokat a jövőben csak így tudjuk megvalósítani. A SZŐ VOSZ V. kongresszusának határozatai az egyik legfontosabb feladatként jelölték meg a földművesszövetkezetek működési területén levő lakosság fogyasztási cikkekkel történő megfelelő, Jó ellátását. Ugyancsak fontos határozatokat hozott a felvásárlási munka megjavítására és a mező- gazdasági termelés megfelelő segítésére vonatkozóan. Megyénkben 32 földművesszövetkezet fogja össze a falusi kereskedelmet és látja el bőséges áruval a lakosságot. A földművesszövetkezetek egyik legfontosabb munkaterülete a kiskereskedelem, amely az elmúlt évben jelentősen fejlődött. A kiskereskedelmi áruforgalom 39,8 százalékát a szövetkezetek bonyolítják le. Ezenkívül a megye lakosságát látják el zöldséggel, gyümölccsel. A szövetkezeti kereskedelem az 1960. évihez viszonyítva több mint 300 millió forinttal magasabb forgalmat bonyolított le az ötéves terv végére. Az áruforgalom ez évben megközelíti az 1 milliárd 100 millió forintot. A felvásárlásban mutatkozó problémák ellenére is fejlődés tapasztalható. A zöldség és gyümölcs felvásárlása évente eléri a 6500 vagont. Jelentős, mintegy 2350 vagon zöldség- és gyümölcsféleséget exportálunk. A nagyüzemi gazdaságok tábláiról és a háztáji gazdaságokból minden évben nagyobb mennyiségű áru kerül a népgazdaságba. Ebben az évben is egyik legfontosabb feladat a felvásárlás és a háztáji gazdaságok termelésének növelése. A felvásárlást úgy kell megszervezni, hogy továbbra is elősegítse a testvéri kapcsolatok megszilárdítását a szövetkezeti szervek között. A földművesszövetkezeti dolgozók jó munkáját bizonyítja, hogy a második ötéves tervet túlteljesítették és a hazánk fel- szabadulásának 20. évfordulója tiszteletéire indított munkamozgalom első szakaszában Heves megye országosan is első helyezést ért el. A szövetkezetek áruházai, vendéglői és kereskedelmi egységei szép színfoltjai lettek a fejlődő szocialista falvaknak. Ma már egyre kulturáltabb körülmények között szolgálják a falvak lakosságának növekvő igényeit. Kedves elvtársinők, elvtársak! Kedves szövetkezeti barátaim! Ma, az alkotmányunk és a Heves megyei szövetkezők ünnepén nem kell különösképpen bizonyítani, hogy törvényeink milyen lehetőséget biztosítanak a szövetkezeti élet, a szövetkezeti demokratizmus kibontakozására. A szövetkezeti tevékenységnek nagy jelentőséget biztosítanak az előttünk álló feladatok. Szocializmust építő népünk pártunk IX. kongresszusára készül. Az országgyűlés által jóváhagyott III. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításán, az új gazdaságirányítási rendszer előkészítésén fáradozunk, amely különösen széles lehetőséget biztosít a szocialista irányú szövetkezeteknek. XII. ötéves tervünk érvényesíti az MSZMP Központi Bizottságának 1964 decemberi határozatában foglaltakat, amely fontos feladatként jelölte meg a gazdasági tevékenység — beruházás, termelés, áruforgalom — hatékonyságának növelését. A III. ötéves terv számol a gazdasági mechanizmus reformjával, a gazdasági munka hatékonyságának növelésével, a műszaki fejlődés meggyorsításával, azzal, hogy a termelés emelkedésének 80 százaléka a munkatermelékenység növekedésével következik be, hogy a termelés költségei csökkennek és a termelés mennyisége, választéka inkább összhangba kerül a kereslettel. Fontos jellemzője a III. ötéves tervnek a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának állandó javítása. Ezért a terv fontos követelményként állítja elénk, hogy versenyképes áruk exportjának növelésével fokozzuk országunk devizaszerző képességét, fejlesszük tovább a nemzetközi munkamegosztást a szocialista országokkal. Mi, megyei szövetkezők, úgy készülhetünk méltóképpen az MSZMP IX. kongresszusára, ha mindenki végrehajtja az előbb említett feladatok rá eső részét, tőle telhetőén a legjobban. Ehhez kívánok Heves megye minden szövetkezőjének jó munkát, erőt, egészséget. Pártunk IX. kongresszusának tiszteletére Nap mint nap erősödnek a tagság érdekében sikerrel végzett gazdasági munka eredményeként a tömegkapcsolatok, amit tálán legjobban bizonyít, hogy a felszabadulási munkamozgalomban 22 000 dolgozó és családtag kérte felvételét a földművesszövetkezeti tagok sorába és több mint 2,2 millió forintot fizettek be készpénzben. Ezenkívül a beruházásoknál 10 000 szövetkezeti tag és dolgozó 4 millió 73 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. A szövetkezeti dolgozók ebben az évben is elsők között csatlakoztak az MSZMP IX, kongresszusa tiszteletére indított munkamozgalomhoz. Az üzemek, gyárak dolgozód mellett a földművesszövetkezeti dolgozók is kiveszik részüket a mozgalomból, versenyeznek, hogy jobb ellátást biztosítsanak falun, kulturáltabb körülmények között és udvariasabb kiszolgálással. Ebben a mozgalomban élen járnak a 114 szocialista J1>rigád tagjai. Kedves elv társak! A lakosság érdekében tevékenykedő kisipari termelőszövetkezeti mozgalom megyénkben több mint 18 éves múltra tekinthet vissza. A jelenleg működő 28 kisipari termelőszövetkezetnek közel 2600 termelő tagja van. Ezek a szövetkezetek is népgazdaságunk szerves részét képezik. A rájuk háruló feladatok során múlt évi termelésük meghaladja a 227 millió forintot, amelyből az exporttevékenység 13 millió forintot tesz ki. A javítás, szolgáltatás területén is kiváló eredmények születtek. Csupán a lakosság részére 28,5 millió forint értékű munkát végeztek. A kisipari termelőszövetkezetek ez év első felében is helytálltak a rájuk eső feladatok végrehajtása terén. Már az első félév során a teljes termelési értékük meghaladta a 120 millió forintot, Ez év elején a szövetkezetek állóeszközeinek értéke 40 millió forintot tett ki. A kisipari termelőszövetkezeti mozgalom keretében működnek a háziipari szövetkezetek is, amelyeknek munkája ugyancsak fontos a lakosság ellátásában. A javító és szolgáltató tevékenységben is hírnevet szereznek, exporttermékeik messze tájakon híresek, betétállományuk 107 millió forint felett van. A betétgyűjtés mellett jelentős kölcsönökkel is segítik a termelőszövetkezeti tagok beruházásait, elképzeléseik megi/w m épség* Hevesen Augusztus 20-án Hevesen is megünnepelték alkotmányunk születésének évfordulóját. Az évfor. dúló alkalmából Hazai Béla, a megyei párt- bizottság titkára köszöntötte a gyűlés részvevőit, méltatta alkotmányunk jelentőségét. — Megemlékezünk róla és ünnepeljük azt a napot — mondotta —. amikor hosszú évszázadok harcának eredményét, né. púnk, munkás- osztályunk és parasztságunk hősi küzdelmének elért ‘céljait törvénybe iktatták. 1949. augusztus 20-a egy nehéz, a nép harcától és küzdelmeitől terhes időszak lezárását és egyben ú j történelmi korszak Hevesen Hazai Béla, a megyei pártbizottság kezdetét jelen. titkára mondott ünnepi beszédet, ti. IP ■' ' Vidám szórakozás a Laskó-patak partján. Elmondotta, hogy 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg, a világ első szocialista államának hadserege a haladás új horizontját írta fel előttünk. Népünk élt a történelmi lehetőséggel és nemzedékünk megvalósította a szocialista eszméket, gyakorlati valósággá tette a nép hatalmát. A népi hatalom megteremtését, történelmi vívmányunkat az alkotmány rögzíti: „A Magyar Nép- köztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama”. Beszédében Hazai elvtárs kifejtette, hogy népünk az elmúlt évek alatt jelentős eredményeket ért el. Saját szocialista vívmányaink szeretetéből és eltökéltségünkből fakad, hogy támogatjuk mindazok küzdelmét, akik harcolnak a szocializmusért, a demokráciáért. Támogatjuk azokat, akik harcolnak a tőke igája, a gyarmati elnyomás vagy annak visszaállítása ellen. Testvéri együttérzésünket fejezzük ki a hős vietnami nép iránt és támogatásunkról biztosítjuk őket. Ezután országunk eredményeiről, majd a Hl- ötéves terv célkitűzéseiről beszélt. — Megkezdtük a III.. ötéves terv valóra váltását — mondotta —. Ötéves tervünk politikai célja: erősíteni a munkásosztály és parasztság hatalmát. Ezután az előttünk álló feladatok megvalósításáról beszélt, vázolta a fejlődés útját. — Az előttünk álló út nehéz — mondotta beszéde befejező részében —, de felfelé vezet és már látszanak a megvalósuló szocializmus napfényes csúcsai. A hevesi alkotmány napi ünnepség egyik kiemelkedő eseményeként átadták a hevesi Kossuth Termelőszövetkezet új székházát. A szövetkezeti mozgalom táborához tartoznak a falvakban működő takarékszövetkezetek is. Megyénkben 22 takarékszövetkezet 21 kirendeltséggel és 5 kihelyezett pénztárral dolgozik. Működési területük 68 községre terjed ki. Taglétszámuk a 23 000 főt is meghaladja és valósítását. Fennállásuk óta megyénkben közel 40 ezer dolgozónak folyósítottak kisebb- nagyobb összegű kölcsönöket. A szövetkezetek kulturális és sporttevékenységüket az egységes népművelési terv keretén belül a párt határozatainak megfelelően végzik. Borongás idő, vidám ünneplés — Egerben Az ünnepre virradó éjszaka heves vihar tombolt a város felett s már-már úgy látszott, a rossz idő megzavarja a megyeszékhely alkotmány ünnepi programját, mert szombaton reggelre az eső csendesen újra megeredt. A szemerkélés nem tartott sokáig, s bár a felhős égbolt még ijesztgetett, délutánra már a nap is előmerész kedett, hogy sugaraival béMtse az ünneplőket. Az egész napos műsort hagyományosan a helyőrségi zenekar nyitotta meg a Szabadság téren, ahol az egri katonazenészek térzenével szórakoztatták a közönséget. Tíz órakor a gótikus palota előtt, a Dobó István Vármúzeum zárt udvarán csendültek fel a klasszikus és mai szerzők kórusművei, a városunkban vendégeskedő 50 tagú mezőberé- nyi tsz-kórus előadásában. A' Kertmoziban a Szakszervezeti Kultúrotthon és a lajosvárosi általános iskola bábosai a leg- ifjabbakat, a gyerekeket szórakoztatták. A több mint egyórás műsorban 150 gyerek néz-: te végig a bemutatott négy bábelőadást. Délután a Szépasszonyvölgy- ben nagy tömeg tekintetté meg a 2 órakor kezdődő meghívásos lovasversenyt. Külön érdekessége volt a hagyományos versenynek, hogy NyíP- egyháza, Kisvárda, Hortobágyi Gyöngyös, Kiskunság és Szilvásvárad legjobb lovasainak vetélkedése mellett, a műsor keretében a hortobágyi csikósok külön bemutatóval ked4 veskedtek a közönségnek. Az elektromechanikai termő,' kék tárlatát, az Elektromecha-J nikai és Vasipari Vállalat pjéiij teken megnyitott jubileumi kiállítását is sokan látogatták a kettős ünnepen, szombaton és vasárnap. A szombathelyi Tanítóképp ző Intézet „Márkus Emília* Színpadának vasárnap estére \hirdetett, Euripidész: Iphige- nia a tauruszok között című drámájának előadását az eső elmosta, s az irodalmi est megtartására csak hétfőn este fél 9-kor kerülhetett sor. a Földbástyán. Horton Az ünnep délelőttjén több- százan vettek részt a horti kul- túrházban rendezett nagygyűlésen, ahol dr. Földi Pál az MSZMP Heves megyei végrehajtó bizottságának tagja, a megyei pártbizottság osztály- vezetője méltatta augusztus 20-a jelentőségét. Az ünnepi beszéd után táncosok, szava- lók léptek színpadra, s szórakoztatták az ünnepség részvevőit. Az alkotmány napi ünnep, ségen szovjet katonák is részt, vettek. ★ Változatos program volt augusztus 20-án, az alkotmányunk ünnepén megvénk szinte valamennyi helyiségében. Az ünnepi megemlékezés után csoportok adtak műsort, sor került az ilyenkor hagyományos szertartásra, az új kenyér megszegésére is. Gyöngyösön a délelőtti, alkotmány napi ünnepségen a város üzemeinek, intézményeinek dolgozói előtt dr. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagja méltatta augusztus 20-a jelentőségét. Gyöngyöshalászon 19-én a kul- túrházban minegy háromszázan hallgatták végig Pápai Gyv.lának, a Heves megyei tanács vb-titkárának ünnepi megemlékezését. Részt vettek az ünnepségen a honvédség képviselői is, akik hatékonv munkával patronálják a község termelőszövetkezetét. Mar- kazon dr. Mórász Miklós megbízott megyei főügvész, Abasá- ron pedig Németh Tibor, a megyei KISZ-bizottság nevelési osztályának vezetője volt az ünnepi szónok. Mwmsia3 1966. augusztus 23., kedd